Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1987-11-03 / 258. szám, kedd

Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik ÚJ SZÚ 3 1987. Xf. 3. (Folytatás az 1. oldalról) békéért, a társadalmi igazságossá­gért, a nemzeti, szellemi és osztály- kizsákmányolás ellen vívtak. Az 1917-es év megmutatta, hogy korunk fó társadalmi alternatívája - választás a szocializmus és a ka­pitalizmus között. Megmutatta, hogy a XX. században nem lehet előre­lépni másként, csakis a magasabb rendű társadalmi formáció, a szocia­lizmus útján. Ez az alapvető lenini tétel ma sem kevésbé időszerű, mint akkoriban, keletkezésekor volt. Ez a dinamikus társadalmi fejlődés tör­vényszerűsége. Az oroszországi forradalom a leg­jobb- emberi elmék - a múlt nagy humanistáitól kezdve egészen a XIX. és XX. századi proletár forra­dalmárokig - felszabadító törekvé­seinek csúcspontja, álmainak meg­valósulása volt. 1917 magába szívta a nép önálló fejlődésért és függetlénségért vívott harcának, a történelmünkre jellemző haladó nemzeti mozgalmaknak, az antifeudális paraszti felkeléseknek és háborúknak az energiáját. Testet öltött benne a XVIII. századi felvilá­gosodás képviselőinek, a dekabrista mozgalom hőseinek és vértanúinak, a forradalmi demokrácia lánglelkű vezéreinek szellemi útkeresése, kúl- túránk nagy személyiségeinek er­kölcsi aszkétizmusa. Országunk sorsa szempontjából döntő jelentőségű volt az az idő, amikor a XX. század hajnalán Vla­gyimir lljics Lenin magával ragadta elvbarátainak egységbe forrott cso­portját az újtípusú oroszországi pro­letárpárt létrehozásának útján. Ez a hatalmas lenini párt indította ro­hamra a népet, annak legjobb, leg­becsületesebb erőit a régi világ ellen. Október sikerének alapjait az 1905-1907-es első oroszországi forradalom rakta le. Ekkor születtek január 9. keserű tanulságai, a de­cemberi moszkvai barikádok elkese­redett hősiessége, a szabadságért vívott küzdelem sok ezer ismert és névtelen harcosának hőstettei. A nagy október győzelme az 1917-es februári forradalom vívmá­nyaiból is táplálkozott: ez volt az imperializmus korának első győzel­mes népi forradalma. Mint Lenin hangsúlyozta, a februári győzelem után ,,a forradalom hihetetlenül gyors fejlődésnek indult“. A forrada­lom főszereplői a katonaruhát öltött munkások és parasztok voltak. 1917 tavasza megmutatta az össznépi mozgalom hatalmas erejét. Egyide­jűleg megmutatkoztak e mozgalom korlátai is, a forradalmi tudat e sza­kaszban tapasztalható ellentmondá­sossága, a történelmi tehetetlenségi erő, amelynek következtében a színről távozó kizsákmányoló osz­tályok egy ideig kihasználhatták a nép győzelmének gyümölcseit. A februári forradalom adta Októ­ber kezébe a fő fegyvert: a hatalom­nak az újjászületett szovjetek képé­ben történő megszervezését. Febru­ár jelentette az igazi demokratizmus, a tömegek gyakorlati politikai neve­lése első tapasztalatát, amely a ket­tős hatalom bonyolult viszonyai kö­zött keletkezett. Február a maga nemében egyedülálló abból a szem­pontból is, hogy lehetővé vált a hata­lom békés átkerülése a dolgozók kezébe, mely lehetőség, sajnos a történelmi körülmények miatt nem vált valóra. Február fontos történelmi sza­kasz volt az Októberhez vezető úton. A februári forradalomban részt ve­vő osztályerők bonyolult szövevé­nyében és szembenállásában Lenin zseniálisan látta meg a szocialista forradalom győzelmének lehetősé­gét. Az áprilisi tézisek e történelmi körülmények között a tudományos előrelátást testesítették meg és a forradalmi cselekvési program mintaképét jelentették. Lenin nem­csak a polgári demokratikus forrada­lom szocialista forradalomba történő átnövésének logikájára mutatott rá, hanem ennek a folyamatnak a for­májára is - a szovjeteken és az azok bolsevizálásán keresztül vezető út­ra. Ennek az útnak a lényege az volt, hogy segíteni kell a tömegeknek saját harcuk értelmének felismeré­sében, és a forradalom saját érde­kükben történő tudatos véghezvite­lében A februártól októberig tartó időszakban gyors társadalmi válto­zások mentek végbe, a tömegek politikailag éretté váltak, konszolidá­lódtak a forradalom erői és élcsapa­tuk, a lenini párt. Abban az időszakban - februártól októberig - rendkívüli erővel mutat­kozott meg Leninnek és társainak politikai művészete, amely tanulsá­gos példája a forradalmi gondolko­dás és cselekvés élő dialektikájá­nak. A párt vezetése megmutatta, hogy képes a kollektív alkotó útkere­sésre, szakítani tud azokkal a szte­reotípiákkal, jelmondatokkal, ame­lyek még tegnap egy más helyzet­ben kifogástalannak, az egyedül le­hetségesnek tűntek. Elmondhatjuk, hogy a lenini gondolatmenet, a bol­sevikok egész tevékenysége - amit a munkaformák és módszerek gyors váltása, rugalmasság és rendkívüli taktikai döntések, politikai bátorság jellemzett - ragyogó példája a dog­máktól mentes, valóban dialektikus, új gondolkodásmódnak. Az igazi marxisták-leninisták így, és csakis így gondolkoznak és cselekszenek, különösen a fordulópontot jelentő, kritikus időkben, amikor a forrada­lom és a béke, a szocializmus és a haladás sorsa dől el. Térjünk vissza 1917 áprilisához. A szocialista forradalomban történő átmenet lenini programja sokaknak, köztük barátoknak és ellenfeleknek is, utópiának, majdhogynem a korlát­lanul szárnyaló képzelet szülöttének tűnt. Az élet azonban megmutatta, hogy csak ez a program válhatott és vált is a forradalom továbbvitelének politikai alapjává, lényegében a tár­sadalom megmentésének, a nem­zeti katasztrófa elkerülésének alap­jává. Emlékezzünk 1917 júliusának napjaira. Mekkora fájdalommal kel­lett a pártnak lemondania a minden hatalmat a szovjeteknek jelszaváról. Mást azonban nem lehetett tenni, mert a szovjetek egy időre a kisbur- zsoá pártok kezébe kerültek. Milyen érzékenyen tartotta kezét Lenin a forradalom pulzusán, milyen zse­niálisan* határozta meg a szovjetek újabb újjászületésének kezdetét. A szovjetek a harc folyamatában valóban népi jelleget öltöttek, s ez lehetővé tette, hogy a győzelmes fegyveres felkelés támaszaivá vál­janak. Mindezek nem csupán a nagy forradalom történetének lapjai. Ál­landóan emlékeztetnek bennünket, a ma élőket arra, hogy a kommunis­táknak mindig az élen kell haladniuk, képeseknek kell lenniük bátor dön­tésekre, a jelenért és a jövőért viselt teljes felelősség vállalására. Az októberi forradalom emberek millióinak hatalmas áttörése volt, amely ötvözte a munkásosztály alapvető érdekeit, a parasztság év­százados vágyait, a katonák és mat­rózok békeóhaját, a soknemzetisé­gű Oroszország népeinek törhetet­len vonzalmát a szabadság és a vi­lágosság iránt. A bolsevikok pártja képes volt arra, hogy megtalálja a legfontosabbat a különböző érde­kek bonyolult összefonódásában, egyesíteni tudta a különféle irányza­tokat és törekvéseket, és ezeket a forradalom fő kérdésének - a ha­talom kérdésének - megoldása felé irányította. A nagy október már első - a földről és a békéről szóló - dek­rétumaiban tettekkel adott választ a kor követelményeire, nemcsak a munkásosztály alapvető érdekei­nek adott hangot, hanem a nép abszolút többségének törekvéseit is kifejezte. Ma fel kell idéznünk az októberi napok még egy nagyon fontos, elvi jelentőségű tanulságát. Napjainkban különösen aktuális a lenini válasz arra a kérdésre, amelyet az élet, a forradalmi valóság vet fel, nevezete­sen arra, hogy milyen viszonyban áll egymással a szocializmushoz veze­tő út elméleti „modellje“ és a szo­cialista építés tényleges gyakorlata. A marxizmus-leninizmus, mint al­kotó tanítás nem kész receptek és doktrínális előírások gyűjteménye. A marxista-leninista tanítástól ide­gen a szűklátókörű dogmatizmus. Ez a tanítás szorosan összekap­csolja az újító elméleti gondolatokat a gyakorlattal, a forradalmi harc me­netével. Ennek tanulságos példája a nagy október. Mint ismeretes, még a korabeli munkásmozgalom jelentős szemé­lyiségei közül is sokan elzárkóztak attól, hogy törvényszerű jelenséget lássanak az októberi szocialista for­radalomban: szerintük az nem „a szabályok szerint“ zajlott le, nem állt összhangban a kialakult elméleti né­zetekkel. Az oroszországi kapitaliz­mus - vélekedtek -1917 októberére nem teremtette meq a szocializmus minden szükséges anyagi és kultu­rális feltételét. Úgy gondolom, tanul­ságos és hasznos felidézni, hogyan válaszolt Lenin forradalmunk e bírá­lóinak. „A szocializmus megterem­téséhez - mondják önök - civilizált­ságra van szükség. Nagyon helyes. De miért nem teremthetjük meg mi idehaza előbb a civilizáltságnak olyan előfeltételeit, mint a földesurak kiűzése, az oroszországi tőkések ki­űzése, azután kezdve meg a hala­dást a szocializmus felé?“ Azok, akik dogmatikusan, mere­ven értelmezik a marxizmust, nem értették meg e tanítás lényegét - forradalmi dialektikáját. pedig ép­pen ez jellemzi Lenin egész október utáni tevékenységét. Éppen ez tette lehetővé, hogy a lehetséges és a lehetetlen határán állva politikai és erkölcsi hőstetté váljék a breszti béke, amely megóv­ta több ezer ember életét, magát a szocialista haza létét. Vegyünk egy másik példát. Lenin, ugyanúgy, mint Marx és Engels, meg volt győződve arról, hogy a for­radalom fegyveres védelmét a népi milícia látja majd el. A konkrét körül­mények azonban más megoldást követeltek. A népre kényszerített polgárháború, a külső intervenció új megközelítést tett szükségessé. Le­nin rendeletére létrehozták a mun­kás-paraszt Vörös Hadsereget. Ez új típusú hadsereg volt, amely múl­hatatlan dicsőséget szerzett a pol­gárháborúban és a külföldi interven­ció visszaverése során. Keserves megpróbáltatásokat hoztak ezek az évek a fiatal szovjet­hatalomnak. A maga kérlelhetetlen egyszerűségében és ridegségében merült fel a szocializmus létének vagy nemlétének kérdése. A párt egyesítette és mozgósította a népet a szocialista haza, az októberi vív­mányok védelmére. Az éhes, ron­gyos, mezítlábas vöröskatonák szétverték a jól képzett, jól felfegy­verzett ellenforradalmi hadsereget, amelyet bőségesen elláttak minden­nel nyugat és kelet imperialistái. A polgárháború tüze elborította az egész országot, eljutott minden csa­ládhoz, felforgatta a megszokott életmódot az emberek lelkivilágát és sorsát. Ebben az élet-halál harcban győzött a nép akarata, milliók törek­vése az új élet felé. Az ország min­dent megtett, hogy segítsen a fiatal hadseregnek, a Lenin által meghir­detett jelszó jegyében élt és tevé­kenykedett: „Mindent a győzele­mért.“ Mindörökre megőrizzük a legen­dás hősök - a bátor tengerészek és lovas katonák, a fiatal Vörös Hadse­reg parancsnokai és a vörös partizá­nok - hőstetteinek emlékét. Ok véd­ték meg a forradalmat, örök dicső­ség nekik. Mély forradalmi dialektika érvé­nyesült az új gazdasági politikáról hozott döntésben is, amely lényege­sen kiszélesítette a szocializmussal, annak felépítése útjaival kapcsola­tos elképzelések horizontját. Vagy vegyünk egy másik kérdést. Lenin, mint ismeretes, bírálta a „szövetkezeti szocializmus“ kor­látozott jellegét. Az októberi forradalom, a hatalom megszerzése után kialakult konkrét körülmények között azonban új mó­don vizsgálta a kérdést. A szövetke­zetekről című cikkében kifejtette né­zetét a szocializmusról, mint a „civi­lizált szövetkezetek“ társadalmáról. Ebben állt az ereje és bátorsága a marxista dialektikának, amely kife­jezte a forradalmi tanítás lényegét, és ezt alkalmazta oly ragyogóan Lenin. Úgy gondolta, hogy az új társadalom építése során „nem egyszer kell még javítgatnunk, ala­kítgatnunk, újra kezdenünk“. Valóban sokszor kellett javítgat­nunk és alakítgatnunk a megkezdett müvet, hosszadalmas és szívós har­cot kellett vívnunk, fordulatokban gazdag, forradalmi jellegű történelmi folyamatokat éltünk át. Es ezek nagy mértékben megváltoztatták előreha­ladásunk körülményeit, feltételeit. Minket magunkat is megváltoztattak - megedzettek, tapasztalatokkal, tu­dással gazdagítottak, növelték bizo­nyosságunkat a forradalom sikerét illetően. Ha világtörténelmi léptékkel mér­jük az általunk megtett utat, újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy rövid idő alatt elértük azt, amihez másoknak évszázadokra volt szük­ségük. A szocialista forradalom egy olyan országban ment végbe, amely a kapitalizmus fejlődésének köze­pes szintjén állt, ipara nagymérték­ben koncentrálódott, lakossága túl­nyomó részét a parasztság alkotta, s mélyen gyökereztek a feudaliz­mus, sőt a még korábbi társadalmi formációk maradványai. Oroszor­szág hatalmas tudományos és kul­turális vívmányokat adott a világnak, de lakosságának háromnegyede írástudatlan volt. Az országot a vég­letekig feldúlta az imperialista hábo­rú és koldusbotra juttatta a hozzá nem értő vezetés. Az új élet építéséhez nem volt minta, az alkotó megoldások fárad­hatatlan keresésére volt szükség. A kommunisták pártja számára vilá­gos volt a cél: a forradalom, és a szocializmus útja, a szovjethata­lom. Lenin éppen erre az útra vezet­te a pártot. A tömegek élő, alkotó tevékeny­ségének eredményeként a sokféle­képpen rétegeződött Oroszország igen bonyolult anyagából kikristályo­sodtak a jövendőbeli szocialista rend elvei és normái, a társadalom szervezetének korábban nem ismert formái. A néphatalom formáival, a tulajdon társadalmasításának útja­ival és korlátaival, a szocialista ter­melés megszervezésével, az új, elv­társi fegyelem megteremtésével, az embernek az új társadalomban el­foglalt helyével és szerepével kap­csolatos, kezdetben tisztán elméleti elképzelések pontos megfogalma­zást kaptak, reális, élő tartalommal teltek meg. Október legfőbb értelme az új élet megteremtésében van. Ez nem tört meg egyetlen napig sem. Még a lé­legzetvételnyi időszakokat is arra használtuk fel, hogy építsünk, hogy keressük a szocialista jövőhöz veze­tő utakat. A húszas évek elején lendült fel leginkább a népi kezdeményezés és alkotás. Ezek az évek a szocialista újító szellemnek, a munkásosztály és a dolgozó parasztság közötti szö­vetség optimális formái kutatásának, a dolgozó ember sokoldalú érdekei­nek megvalósítását szolgáló me­chanizmus kialakításának valódi for­radalmi laboratóriumává váltak. A párt a termelés és a fogyasztás megszervezésének hadikommunis­ta módszereiről - amelyeket a hábo­rú és a pusztulás kényszerített rá - áttért a társadalmi valóság befo­lyásolásának rugalmasabb, gazda­ságilag megalapozott, „szabályos" eszközeire. Az új gazdaságpolitika intézkedései a szocializmus anyagi alapjának a megteremtésére irá­nyultak. Mostanában mind gyakrabban fo­lyamodunk lljics utolsó munkáihoz, az új gazdaságpolitika lenini eszmé­ihez, igyekszünk átvenni ezekből a tapasztalatokból mindazt az érté­ket, amire ma szükségünk van. Ter­mészetesen hiba lenne egyenlőség­jelet tenni a nép és mai tetteink közé, hiszen ma egészen más fejlő­dési fokon állunk. Országunkban ma már nem léte­zik az az egyéni parasztság, amely- lyel a szövetség megteremtése meghatározta a húszas évek gazda­ságpolitikájának leglényegesebb céljait. A NEP-nek azonban ennél távla­tibb célja is volt. Új társadalmat kel­lett építeni. Ahogy Lenin írta: „Ne közvetlenül, a lelkesedésre épít­sünk, hanem a nagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekre, a személyes érdekeltségre, az önálló elszámo­lásra... Ezt mondta nekünk az élet. Ezt mondta nekünk a forradalom fejlődésének objektív menete." A NÉP alkotó potenciáljáról szól­va, úgy vélem, még egyszer említést kell tennünk a terményadó gondola­tának politikai és módszertani gaz­dagságáról. Minket természetesen nem a természetbeni beszolgáltatás akkori formái vonzanak, amelyeknek a munkások és a parasztok összefo­gását kellett biztosítaniuk, hanem azok, a terményadó eszméjében rej­lő lehetőségek, amelyek módot ad­tak a tömegek alkotó energiájának felszabadítására, az emberi kezde­ményezőkészség fokozására, a szocializmus alapelvének („Min­denki képességei szerint, mindenki­nek munkája szerint“) működését korlátozó bürokratikus akadályok le­küzdésére. A Lenin vezetésével megkezdett szocialista építés sok, elvileg új dol­got hozott. A világtörténelemben először ke­rültek kidolgozásra és alkalmazásra a tervgazdálkodás módszerei. A GOELRO-terv - valódi felfedezés volt, külön lépcsőfokot jelentett a vi­lág gazdasági elméletének és gya­korlatának fejlődésében. Nem egy­szerűen hatalmas villamosítási terv volt, hanem - Lenin elképzelése szerint - a földművelés, az ipar és a közlekedés „harmonikus egyesí­tése“, mai kifejezéssel élve az or­szág termelőerői területi elosztásá­nak és fejlesztésének komplex prog­ramja. Lenin a GOELRO-tervet má­sodik pártprogramnak nevezte, „az egész népgazdaság újjáteremtése és a modern technika színvonalára való emelése munkatervének“. ' Új kultúra született, amely fel­használta a múlt tapasztalatait is, s azoknak a tehetségeknek, ki­emelkedő egyéniségeknek a sok­oldalú gazdagságát, bátorságát, eredetiségét is, akiket a forradalom felrázott és a NÉP szolgálatára ösz­tönzött. A soknemzetiségű szovjet állam kialakulásának kezdeti, lenini szakasza felülmúlhatatlan jelentő­séggel bír számunkra - nemcsak eredményeit, hanem tapasztalatait, módszertanát tekintve is. Arról az időről elmélkedve, amikor „a NÉP Oroszországából szocialis­ta Oroszország lesz“, Lenin nem tűzhette és nem is tűzte azt a felada­tot maga elé, hogy minden apró részletet átlátva megrajzolja a jö­vendőbeli társadalom képét. A tár­sadalmi berendezkedés alapvetően új szintjére emelkedő ország képé­nek a gépipar megteremtéséből, a széleskörű szövetkezetesítésből, a dolgozóknak az államirányításba való általános bevonásából, az ál­lamapparátusnak az „inkább keve­sebbet, de jobban“ elve alapján tör­ténő megszervezéséből, az egész NÉP kulturális fejlődéséből, a sza­bad nemzetek szövetségének „ha­zugságtól és rabságtól" mentes erősítéséből kellett kialakulnia. Lenin utolsó, intellektuális és ér­zelmi szempontból hallatfanul gaz­dag munkáiban kirajzolódott a szoci­(Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents