Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-15 / 242. szám, csütörtök

Mihail Gorbacsov beszéde a leningrádi pártaktíva előtt új szú 3 1987. X. 15.^ A Szovjetunió az átalakítási folyamat elmélyítésének időszakában (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára kedden Leningrád ban, a Szmolnij történelmi épületében rendezett pártaktíván beszédet mondott: Szívélyesen üdvözlök minden le- ningrádit, üdvözlöm önöket az SZKP Központi Bizottsága nevében. Őszintén üdvözlöm a párt érdemes tagjait, az élenjáró munkásokat, a polgárháború és a nagy honvédő háború veteránjait, a legjobb dolgo­zókat, a leningrádi értelmiség képvi­selőit és az egész párt-, állami, gaz­dasági, szakszervezeti és Komszo- mol-aktívát. Szeretném megköszön­ni azokat a szavakat, amelyek itt hangzottak el és amelyekből kitűnt, hogy a léningrádiak határozottan tá­mogatják pártunk, az SZKP Közpon­ti Bizottsága, a Politikai Bizottság és a szovjet kormány tevékenységét. örömmel tölt el, kedves elvtársak, hogy ezekben a napokban, Október 70. évfordulójának előestéjén önök között lehetek. Itt-tartózkodásom valóban nagy örömet okozott nekem és megelégedéssel töltött el. A szá­mos beszélgetés során kiéreztem, hogy Leningrád lakossága körében jó a hangulat. A beszélgetések so­rán szerzett legfontosabb tapaszta­lat az, hogy az átalakítás az önök városában és kerületében lendületet vesz és a léningrádiak eltökéltsége egyre nő. Az elmúlt két év során kezdeményezőbbek lettek. Az em­berek kezdenek büszkék lenni, saját országukban, városukban és kerüle­tükben gazdáknak tartják magukat. Ez jelentős változás. Remélem, hogy ez a tudat a léningrádiak köré­ben általános lesz, ami, mint a közös történelmünkből és Lenin városának történelméből is ismeretes, döntő tényező. Az ember az átalakítás fő­szereplője. A lélekben erős, maga­biztos, a politikában bízó és az ügyet ismerő ember vitathatatlanul azon hatalmas feladatok sikeres megol­dásának garanciája lesz, amelyek a társadalom fejlődésének jelenlegi szakaszában, úgy mondanám, szo­cialista államunk történelmének sorsfordító időszakában állnak előt­tünk. És ebből a szempontból a le- ningrádiak mély benyomást tettek rám. Itt, a Szmolnij fehérmárvány-ter- mébenv amely az 1917-es év októ­beri napjainak szent emlékét őrzi, bizonyára mindnyájan nagy megin- dultságot érzünk. Vlagyimir lljics Le­nin tudatában volt annak, hogy a fel­kelés halogatása a halállal egyenlő, ezért október 25-re (november 7-re) virradó éjszaka ide, a forradalom vezérkarába jött. Innen, a Szmolnij- ból hangzottak el szavai: A forrada­lom, amelynek szükségszerűségéről a bolsevikok mindig beszéltek, való­sággá vált! Innen indult el október az egész országba és gondolatai innen terjedtek el az egész világba. Az októberi forradalom hatalmas, vezető ereje a munkásosztály volt. Első soraiban rendíthetetlenül har­coltak a petrográdi proletárok. Há­rom orosz forradalom kezdeménye­zői voltak, a munkásosztály hangu­latának, szükségleteinek és céljai­nak érzékeny barométerét jelentet­ték. Lenin épp róluk mondta: A pet­rográdi munkások az oroszországi munkásoknak csupán kis részét al­kotják. De a munkásosztály és Oroszország összes dolgozóinak egyik legjobb, legfejlettebb, legöntu- datosabb, legforradalmibb csapata a petrográdi proletariátus, amely a legkevésbé ad az üres frázisra, a burzsoázia jellemtelen beképzelt­ségére, és ijesztgetéseire. A munkásosztály vezetője és mindannak a megszemélyesítője, ami a nemzetben élő és becsüle­tes, a lenini párt volt. Oroszország dolgozóit harcba vitte a régi világ ellen. Október napjaiban, a szocia­lizmus építésének egész úttörő sza­kaszában a párt volt a szovjet társa­dalom politikai, eszmei és erkölcsi élcsapata és az ma, az átalakítás mostani mindennapjaiban is. Az októberi felkelés előestéjén Lenin azonnali akcióra szólított fel és azt írta: A bolsevikok pártjának becsülete a tét. Védelmezni a párt becsületét és tekintélyét nemcsak a helyes politika kidolgozását és meghirdetését jelenti. Jelenti a bátor és rendíthetetlen tetteket, a kitűzött célok kitartó megvalósítását, az adott ígéretek beváltását. Ezt a leni­ni hagyományt mindvégig megtar­totta a leningrádi pártszervezet, amelynek története a Lenin által ve­zetett első marxista köröknél kezdő­dik. Az első párttagkönyvet, amelyet Vlagyimir lljicsnek 1917 áprilisában adtak át, a legendás Viborgi negyed bolsevikjai állították ki. Leningrád és lakói őrzik emlékezetükben azoknak a rendíthetetlen párttagoknak a ne­vét, akik bolsevik szavakkal és tet­tekkel készítették elő a szocialista forradalmat és felbecsülhetetlen mértékben járultak hozzá győzelmé­hez és az új élet építéséhez. Lenin­grád mérhetetlenül hozzájárult a szocializmus szilárd ipari bázisá­nak kiépítéséhez. A feladatok újsze­rűsége alkotó hozzáállást követelt zók és a leningrádi pártszervezet játszik államunk életében és a párt által kitűzött változások megvalósí­tásában. Akkor, 1985 tavaszán in­tenzíven kerestük az ország társa­dalmi-gazdasági fejlesztésének meggyorsításához vezető utakat. Elmondható, hogy ennek a keresés­nek az eredményeitől függött a szo­cializmus sorsa. Moszkvában sor került a Proletarij városkerület dol­gozóival való találkozóra és azt kö­vette a leningrádi szolgálati út. Em­lékszem, milyen tömören, ugyanak­kor rendkívül pontosan fejezték ki a leningrádi munkások azokat a vá­rakozásokat, amelyek társadal­munkban a központi bizottság áprili­si plenáris ülésén hozott határoza­toknak köszönhetően születtek: kö­vetkezetesen kell folytatni mindazt, meg teljesítésükhöz, s a leningrádi- ak új utakat kerestek a technikában, a gazdaságban és a termelés szer­vezésében is. A Marx Károly Üzem dolgozóinak első kezdeményező terve, a Szev- kabel vállalat dolgozóinak első mű­szaki, ipari, pénzügyi tervei, a Névai Lenin Gépipari Üzem első önelszá­moló brigádjai, a Krasznij Viborzsec üzemben a szocialista versenyről szóló egyik első szerződés, amely­hez később kollektívák ezrei csatla­koztak - mindez örökre a szocialista gazdálkodási módszerek részévé vált. Lenin városa a nagy honvédő háború idején a kitartás, a bátorság és a győzni akarás jelképe lett. A blokád 900 napja feltárta mindazt, ami az emberekben a legfontosabb és legnemesebb volt, feltárta képes­ségüket a hősi tettek végrehajtására és arra, hogy az élet nevében felál­dozzák magukat. A Piszkarjovói te­metőben léningrádiak ezrei vannak eltemetve. A szülőhaza mindörökre őrizze nyugalmukat, ez a szomorú emlék mindörökre maradjon meg szívünkben! A léningrádiak hőstette a szovjet nép hazafiasságában rejlő kimerít-, hetetlen erő legjobb bizonyítéka. Az egész ország óvta az élet fonalát, amely a Ladogán keresztül vezetett. A harcoló Leningrád azzal segítette az egész országot, hogy beléje ol­totta a győzelembe vetett hitet, és mi kitartottunk és győztünk. Ma őszinte hálánkat fejezzük ki a párt érdemes tagjainak, a forradal­mi események, a polgárháború és a nagy honvédő háború résztvevői­nek és az ötéves tervek élmun­kásainak. Megérdemlik azt. Ezeket a szavakat mindazokhoz címzem, akik itt jelen vannak, és akik már nem lehetnek közöttünk. Az önök hősi tetteit és áldozatos munkáját a haza és a párt sosem felejti el! Az SZKP Központi Bizottsága nagyra értékeli a léningrádiak példa- mutatását abban a nehéz és felelős­ségteljes munkában, amelyet átala­kításnak nevezünk. Több mint két évvel ezelőtt ebben a teremben tárgyszerű és tartalmas beszélge­tést folytattam önökkel azokról a problémákról, amelyek országunk előtt álltak a szocializmus fejlődésé­nek új történelmi szakaszában. Ez volt az első szolgálati utam azt köve­tően, hogy a központi bizottság dön­tése értelmében az SZKP KB főtit­kárának tisztségével megbíztak. A választás nem véletlenül esett Leningrádra. Az a szerep határozta meg, amelyet Leningrád, a város munkásosztálya, a leningrádi dolgo­amit elkezdtünk, s nem szabad megengedni, hogy a szavak és a tettek ne egyezzenek. Ezeket a szavakat ma, a leningrádiakkal való találkozók során is hallhattam. A központi bizottságnak címzett bölcs követelés volt ez, amely akkor politikai parancsként hatott. Egyben a bizalom megszavazása volt a párt­nak abban az időben, amely a dol­gozók számára nehéz volt, akkor, amikor a szovjet társadalom életé­ben a válság előtti jelenségek mutat­koztak meg. Az elmúlt napokban már beszél­tem arról, mit sikerült tennie a párt­nak és a központi bizottságnak a nép által adott megbízatás teljesí­téséért, és arról is szóltam, mi az, amit még nem, de ami halaszthatat­lan lépéseket követel. Ennek ellené­re szeretnék szólni legalább néhány szót a legfontosabbról. Az azóta eltelt idő feljogosít ben­nünket arra, hogy bizonyossággal kijelentsük: az akkor jóváhagyott elvi döntések helyesek voltak. A megvá­lasztott út helyes és megfelel az élet követelményeinek. A léningrádiak ezt ma ismét megerősítették. A XXVII. pártkongresszus ezt az utat pontos stratégiává, olyan indo­kolt akcióprogrammá munkálta ki, amely elnyerte a nép többségének támogatását. Az áprilisi plenáris ülés és a XXVII. kongresszus irányvona­lát folytatta a központi bizottság ja­nuári és júniusi ülése. Ez a két ülés megindokolta a forradalmi átalakítás koncepcióját és szilárd, gyakorlati alapokra helyezte. Az áttörés időszakában vagyunk, amikor az átalakításnak be kell ha­tolnia életünk minden területére, az anyagtól egészen a szellemi szférá­ig. Erre a szakaszra az átalakítás folyamatainak elmélyülése jellemző, s az, hogy ezekbe a folyamatokba a dolgozók milliói, egész hatalmas országunk bekapcsolódik. Ezért mindnyájunk részéről az eddigieknél is nagyobb állampolgári bátorságra, igazi szorgalomra, összes fizikai és szellemi erőnk bevetésére szükség van. Épp erre kell összpontosíta­nunk figyelmünket, elvtársak, s kö­vetkezetesen kell tartanunk magun­kat Lenin hagyatékához és Október hagyományaihoz! A leningrádiakkal tartott találko­zók és beszélgetések során az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy a szovjet emberek mindezt tudatosítják és készek megtenni mindent azért, hogy az átalakítás­nak ebben a komoly szakaszában felmerülő feladatokat eredménye­sen megoldjuk, legyenek azok bár­mennyire bonyolultak és nehezek, legyenek bármennyire újszerúek. A párt az átalakításhoz az energi­át valamennyi láncszeméből meríti - a legfelsőbb, a középső és az alapláncszemekből egyaránt, ahol 3z átalakítás sorsáról közvetlenül döntenek. A párt az élcsapat társa­dalmi funkcióját tölti be, s ez elvá­laszthatatlan a társadalmi fejlődés problémáinak megvitatása, a szük­ségleteknek megfelelő új gondolatok megfogalmazása során játszott al­kotó, kezdeményező szerepétől. Alapvető fontosságúnak tartom, hogy a pártnak rövid időn belül sike­rült számos területen létrehoznia az átalakítás és a gyorsítás új elméleti, koncepciózus rendszerét, elméletét és gyakorlatát, amely szerint alakít­juk bel- és külpolitikánkat, figyelem­be véve az új realitásokat. Amikor ezt a nyitott, dinamikus, megújulásra és fejlődésre képes rendszert kialakítottuk, a múltban szerzett, az idők próbáját kiállt ta­pasztalatokra és mindenekelőtt a le­nini módszertanra támaszkodtunk, annak megértésére, amivel Lenin járult hozzá a szocializmus elméle­téhez és gyakorlatához. Az új gya­korlati tapasztalatok, amelyeket a párt folyamatosan megvitat és ál­talánosít, az új elméleti következte­tések alapját képezik, s ez pedig a gazdasági, állami és szociális­kulturális építés új problémáinak fel­tárásához és felvetéséhez vezet, s akárcsak korábban, most is meg­követeli a marxista-leninista elmélet további intenzív fejlesztését, az egész társadalmi gondolkodás akti­vizálását. Ma sokkal inkább, mint korábban bármikor, szükségünk van társadal­munk valamennyi haladó alkotó ere­jének széles körű és mélyreható integrációjára. Másként az átalakí­tás problémáit és feladatait nem old­juk meg és nem teljesítjük a szovjet társadalom minőségileg új fejlődési szintre emelésének feladatát. Ezt csak a párt teheti meg, lenini pár­tunk, amely összefogja a társadalom összes erőit. Pártunk azáltal erős, hogy hatal­mas szervezeti-politikai és intellek­tuális potenciállal rendelkezik. Országunk több mint 19 millió kommunistája 442 ezer alapszerve­zetben, 520 ezer részlegszervezet­ben és 730 ezer pártcsoportban tö­mörül. Ezek gyakorlatilag minden vállalatnál, minden építkezésen, minden szovhozban, kolhozban, tu­dományos intézetben, iskolában és közigazgatási szervben tevékeny­kednek, s ezáltal kihatnak a társada­lom életének minden területére. Október pártja magára vállalta a történelmi felelősséget az önmaga által fejlesztett forradalmi változások sorsáért és e változások élére állt. A „fékező mechanizmus“ felszámo­lása, a társadalom életének minden területén felgyülemlett negatívumok leküzdése, a sok dolgozónkat sújtó szociális közömbösség felszámolá­sa és az átalakítás visszafordíthatat­lanságát biztosító szilárd garanciák kialakítása - mindez ma a párttól, akárcsak 70 évvel ezelőtt, szilárd politikai akaratot, vasfegyelmet, kez­deményező, alkotó és bátor gyakor­lati tetteket követel meg. A párt önmagánál kezdte a forra­dalmi átalakítást. Az új politikai gon­dolkodásmódhoz tartja magát, a gyakorlatban valósítja meg az áta­lakítás koncepcióját és ugyanakkor tökéletesíti munkájának formáit és módszereit, minden rendelkezésére álló olyan eszközt, amelyekkel hat­hat a társadalmi élet különböző szféráira. Eközben nem szabad megfeledkezni a legfőbb dologról, nevezetesen arról, hogy a párt min­den egyes pártbizottság tevékeny­sége által, minden kommunista sza­vaival és tetteivel harcolja ki vezető szerepét. Látjuk, hogy az utóbbi idő­ben jelentősen változik számos párt- bizottság és -szervezet tevékenysé­ge. Energikusabban és határozot­tabban kezdtek dolgozni, kapcsola­tuk az emberekkel szilárdabb és sokrétűbb. A pártszervezet életében egyre nagyobb teret nyer a demok­ratizmus, a nyílt politika, a kritika és önkritika, s olyan légkör alakul ki, amelyben a kommunisták érdeklő­déssel veszik ki részüket az átalakí­tás feladatainak teljesítéséből. A párt kompromisszumokat nem tűrő harcba kezdett a negatív folya­matok és jelenségek ellen, s tevé­kenységében határozottan megsza­badul azoktól, akik foltot ejtettek a párttag becsületes és tiszta nevén és durván megsértették a szocialista erkölcsi normákat. De távolról sem minden pártszervezet találta meg helyét az új feladatok teljesítésében. Néhány közülük lemaradozik az áta­lakítás, az emberek gondolkodása mögött, s egy részük egyszerűen hátul kullog, pedig elöl kellene járni­uk. Ez aggaszt bennünket, mivel a pártszervezet helye valóban elöl van. Most, amikor a gyakorlati politika folyamatai kerülnek előtérbe, kivétel nélkül minden pártszervezetnek ak­tívan kell eljárnia mindennapi tevé­kenységében és reális változásokra kell törekednie az átalakítás minden szakaszán. És itt felmerül a párt- szervezetek által végzett tevékeny­ség objektív értékelését lehetővé te­vő kritériumok problémája. Már szól­tunk róla és szeretném ismét meg­erősíteni, hogy ezentúl mindenki számára egyetlen kritérium érvé­nyes a káderek, a kommunisták, a pártszervezetek értékelésében, mégpedig az, miként állnak hozzá az átalakításhoz, és hogyan segítik elő a feladatok teljesítését. Minden egyszerű és világos. így kell ehhez hozzáállnunk. Lehet, hogy még egy dologról említést kellene tennem: a sokéves gyakorlat megtanított bennünket ar­ra, hogy biztonsággal kezeljük a ter­melés, a beruházások növekedését kifejező számokat és más gazda­sági mutatókat. Ezt a hozzáállást észrevettem megérkezésem után, a leningrádiakkal, a vezetőkkel foly­tatott beszélgetéseim során. De elv­társak, ezek a számok számunkra nem öncélúak. Minden esetben tud­ni kell az egyértelmű választ arra a kérdésre, milyen viszonyban van ezeknek a számoknak a dinamikája a dolgozók életszínvonala reális nö­vekedésének folyamatával, munka- és életkörülményeik javításával, a szellemi és kulturális élet intenzitá­sának növekedésével, a rend és a fegyelem javításával. Ez a párt- szervezetek tevékenységének vég­ső eredménye. Más szóval, a gya­korlatban kell megtanulni, hogy szüntelenül az embert, az átalakítás szociális eredményeit tartsuk szem előtt, hogy emberi dimenziókban ér­tékeljük minden egyes lépésünket ezen az úton, s ennek megfelelően értékeljük tevékenységünket. Amint azt az átalakítás minden­napos gyakorlata bizonyítja, nehéz dologról van szó, s egyszerre, az összes pártbizottság számára nem sikerül minden. Annál inkább fonto­sabb volt számunkra ezekben a na­pokban, hogy meggyőződhettünk róla, a leningrádi kommunisták, a pártmunkások és az aktíva is ko­molyan hozzáfogott a pártszerveze­tek tevékenységének tökéletesíté­séhez, s munkájukban a dolgozók, a dolgozókollektívák életének as­pektusai kezdik elfoglalni a legfonto­sabb helyet. Bár ezek nem túl nagy változá­sok, mégis örömmel töltenek el ben­nünket. Ez a hozzáállás tette lehető­vé, hogy az SZKP Központi Bizott­sága és a kormány elé terjesszük Leningrád és az egész kerület fej­lesztése távlati tervének javaslatát. Ennek megfelelően folyik az SZKP KB és a Minisztertanács határozatá­nak az előkészítése, amely határo­zat Leningrád város és a leningrádi kerület fejlesztésének 2005-ig szóló általános tervét foglalja magában. Számolunk a gazdaság, a szociális szféra és a kulturális építés problé­máinak szerves összekapcsolásá­val. Továbbra is növekedni fog a ré­gió tudományos-műszaki és ipari potenciálja, fejlődni fog az élelmi­szerellátás saját bázisa. Leningrád- ban és a kerületben a gyermekintéz­ményekkel szembeni igények teljes kielégítése 1990-re várható, s 2000- re minden családnak önálló lakása vagy családi háza lesz. Azzal szá­molunk, hogy a város és a kerület területén ésszerűen lesznek eloszt­va a lakosság munkájával, életével és pihenésével összefüggő létesít­mények. Ugyancsak számolunk a város és a kerület falvainak építé­szeti fejlesztésével, miközben meg kívánjuk őrizni a történelmi hagyo­(Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents