Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-12 / 239. szám, hétfő

V alljuk meg: az operabarátokat általában nem az operák tar­talma, hanem a produkció vonzza! Arra kiváncsiak, hogyan sikerül egy- egy áriát elénekelni, egy-egy tömeg­jelentet összefogni, egy-egy előjáté­kot, intermezzót eljátszani a szerep­lőknek; közreműködőknek. Az igazi operabarát annyira isme­ri már az egyes operák tartalmát, cselekményét, hogy fel sem tűnik számára azok fogyatékossága. Már­pedig az operák cselekményét igen ritkán lehet olyan elismerő jelzőkkel kai!), hogy Tótfalusi István igazán alkotó módon nyúlt az operák szö­vegéhez, a librettókhoz. Nem csu­pán átírta a dramatizált szöveget prózára, hanem kikerekítette, megé­lénkítette a történeteket, magyará­zatokat fűzött hozzájuk; röviden szólva: meseszerüvé tette az operák tartalmát. A mese persze itt nem gyermek­irodalmi műfaj, hiszen vannak ope­rák, melyek megtörtént eseményt idéznek» meg, vagy éppen világiro­dalmi értékű alkotást dolgoznak fel. Tehát nem annyira a mese mint műfaj jelenik meg a könyvben, ha­nem a szerző „elmeséli“ az operák cselekményét, Történetét. Kinek meséli el? Ne gondoljuk, hogy csak gyerekeknek! Természe­tesen a fó cél a legfiatalabb korosz­tály megnyerése a leglátványosabb zenei műfaj, az opera számára. De meggyőződésem, hogy ennél több a szerző célja: legszívesebben min­denkinek aki az opera világával is­merkedik, ezt a könyvét szánná első olvasmányául. Eljut-e az olvasóhoz? Gondolatok egy felmérés kapcsán Mesék az operáról illetni, mint amilyenekkel a zenét dicsérjük. Mindazonáltal a szöveg, a „tartalom“ elengedhetetlen része az oparának. Aki csak ismerkedik az operával, az elsősorban a tartalmát szeretné először megismerni. A legrövidebb tartalmi ismerteté­seket a műsorfüzetek tartalmazzák, de azokat jószerivel csak az érti meg, aki már amúgy is ismeri a szó­ban forgó operát. A másik póluson pedig a „komoly“ operakalauzokat találjuk, amelyekben a szerzők gyakran a legapróbb részleteket is elmagyarázzák. E két véglet között található az a műfaj, amely az operák tartalmáról a leginkább közérthető formában szól: ezek az operamesék. Nem merném, persze, az operai tartalom adekvát formáinak nevezni őket, de azt állítom, hogy így, meseformában jobban befogadható, megérthető az operák cselekménye. Bizonysága ennek az is, hogy Tótfalusi István Operamesék című kötete négy kiadást ért meg, s most kezünkbe vehetjük a folytatást is; az Új operamesék-et, amely a buda­pesti Zeneműkiadó gondozásában jelent meg. A könyv és a műfaj sikerének titka abban keresendő (s ez összefügg a föntebb írottak­Erre utal a könyv végén található függelék is, amelyben valamennyi opera szerzőjéről, a művek keletke­zésének és bemutatásának körül­ményeiről is tájékoztatást kapunk. Ennek szövege szintén közérthető ugyan, de nem éppen a meseolvasó gyerekek számára. Az Új operamesék 28 történetet tartalmaz. Az előző kötetbe több ismert opera került, de az operák rangját, értékét tekintve ez sem adja alább. Kevés kivétellel az itt „elme­sélt“ operák is szerepelnek hazai dalszínházaink repertoárján. Mo­zart, Verdi, Wagner, Puccini közked­velt operái fémjelzik a kötetet. Ott találjuk nemzeti operánkat, a Bánk bán-1 is. A mesék sorát pedig két valódi „mesetörténet“ nyitja és zár­ja: az Odüsszeusz-1 idéző Monte- verdi-opera és az Andersen meséjét földolgozó Pomádé király, Ránky Györgytől. A kezdő operabarát - akár gyer­mek, akár felnőtt - jól teszi, ha megismerkedik az operák meséjé­vel. A nézőtéren nem kell majd any- nyira koncentrálnia a szövegre - ami amúgy is nehezen érthető -, hanem elmerülhet a produkció, a zene élve­zetében. REVICZKY BELA Az adatok megdöbbentőek, de nem meglepőek: 355 megkérdezett észak-morvaországi középiskolás (gimnázium, szakközépiskola, szak­iskola) közül 61 százalék egyetlen könyvet sem olvas el hetente, 68 százalék hetente 10-12 órát tölt el tévénézéssel. Svatana Urbanová a Tvorba irodalmi mellékletének (Kmen) 38. számában azt is meg­jegyzi, hogy az alapiskolások heten­te már 23 órát tévéznek. Ezek a szá­mok az irodalom és a televízió befo­gadási mechanizmusainak vizsgála­ta után láttak napvilágot. A szocioló­giai vizsgálat céljai között nem sze­repelt annak a maradék 39 száza­léknak a vizsgálata, amely mégis­csak elolvas hetente legalább egy könyvet. így nem közli a szerző ennek a rétegnek a tévénézési szo­kásait jellemző adatokat sem. Rá­adásul az sem derült ki egyértelmű­en, hogy a „nem-olvasók“ milyen szociális körülmények között nőttek fel, s közöttük milyen arányban kép­viseltetik magukat a gimnazisták. Egy eredendően tévécentrikus vizsgálattól ne várjon senki mást, mint amit célzatosságával is sugallni akart. A szerző nem is takargatja szándékait, amikor befejezésként megfogalmazza a kérdést: Tehát miért ne lehetne úgy használni a te­levíziót, mint egy mélyebb olvasói élményhez segítő eszközt? A bevezetőben közölt adatok és e mondat között összefüggés van. Miről is értekezett a szerző? Arról, hogy a fiatalok többsége nem olvas, mert tévézik. Majd annak a hitének ad hangot, hogy a tévé segíthet az olvasói érdeklődés felkeltésében. Nincs okom rá, hogy vitatkozzam. Csupán annak a meggyőződésem­nek adok hangot, hogy az irodalom­ra jobban odafigyelő televízió az olvasók számát aligha szaporítja. Ugyanakkor önmaga és nézőinek igényességét jelentősen fokozhatja. Vagyis: jó lenne, ha megmaradna eredeti önmagának, mélyen tudato­sítva azt, hogy sem a mozit, sem a színházat nem tudja helyettesíteni, így az irodalmat sem tudja a maga sajátosságaival pótolni. Úgy vélem, arról lenne szó, hogy a mind telje­sebb hírközlési funkciója mellett, a tévé a legteljesebb mértékben ki­fejlessze ismeretterjesztő tevékeny­ségét, valamint az eddiginél igénye­sebben, a képernyő, az elektronika ma már szinte korlátlan lehetőségeit alkalmazva növelje a tévéfilmek, té­véjátékok művészi színvonalát. Ezek a funkciók nem zárják ki egy­mást, hiszen az információs és az élőben sugárzott tévészerű műsor­fajták egyre népszerűbbek. Amikor az irodalomhoz, a könyvekhez „nyúl“ a tévé, leginkább akkor gya­korol hatást nézőire, ha megőrzi ön­maga sajátosságait. Népszerűsíthet könyvet, felhív­hatja a figyelmet alkotókra, vitázhat írókkal, költőkkel, sugározhat „tele- ferét" vagánykodó irodalmárokkal, de ne higgye azt magáról, hogy visszatereli a nézőket a könyvhöz. Egyébként is ezzel önmagát szün­tetné meg, márpedig ez abszurd dolognak tűnik a huszadik század alkonyán. Különösen akkor nem si­kerül ez, ha az irodalom népszerűsí­tés üdvözítő formájának tekinti a lek­tűrök sorozatban sugárzott tévévál­tozatait. Ráadásul ezekből a „szap­panoperákból“ hiányzik a jó lektűr egyik pótolhatatlan eleme: a tiszta, mesterien használt nyelv. Ugyanis egy magára valamit is adó lektűr- szerző érzelmileg hat az olvasójára, ehhez pedig igencsak kell ismernie a nyelv kifejezőerejét. A dolog fo­nákja, hogy a tiszta nyelvezettel ha­mis tudatot formál. Újabban éppen ezt örökíti át a maga eszközeivel a televízió. Vajon kifogytak az érté­kes irodalomból, vagy nincsen olyan sok tévésíthető klasszikus vagy mo- idern regény? Igazán csak azok a tévéváltoza­tok ösztönöznek olvasásra, amelyek nem a feldolgozott regények tartal­mát mesélik el színes képekben, hanem a képi kifejezés eszközeivel, sokszor mai szempontok alapján új­ragondolják a műveket. Vagyis: a té­vé vegye komolyan önmagát, s ne legyen eleven illusztrálása az iroda­lomnak. A tévé ma nincs nehezebb hely­zetben, mint volt majd két évtizede a tartalmi, szerkezeti és művészi megújulásra kényszerült rádiózás. Helyzetének sajátossága,. hogy mostanában minden a tévét figyelve „újult meg“, vagy tért vissza önma­ga lényegéhez. Ezt tette a színház, a rádió, a film. Az irodalom és a kép­zőművészet azért nem tehette, mert számukra a forma és a tartalom ÚJ KÖNYVEK JOZEF PUŠKÁŠ: Kert (az év ötödik szakában) Puškáš regénye nem gyors olva­sásra szánt mű. Ahhoz az olvasóhoz szól, aki kedvét leli a mindennapok kis és nagy konfliktusainak, az em­beri léleknek, az emberek közötti kapcsolatoknak pontos elemzésé­ben. A kötetet Kövesdi János fordí­totta. léthelyzetek és magatartásformák elemzésének. A szerző írói módsze­re mégis realista, bölcseleti érdeklő­dése nem csábítja a prózájában megjelenő emberi és társadalmi problémák elvontabb, esszéisztikus megközelítésére. Ellenkezőleg - re­alista stílusának köszönhetően - az olvasó úgy érzi, ezek a furcsa, bizarr történetek vele is megeshettek volna. Puškáš eddigi müveihez, a ma­gyarul is megjelent Beismerő vallo­máshoz és A negyedik dimenzióhoz hasonlóan a Kert (az év ötödik sza­kában) is a társadalmi jelen könyve. Új benne az, hogy központi alakja nem értelmiségi, hanem egy sofőr, Peter Burius. Az ő szigorú igaz­ságérzetbe ágyazott, racionális szemléletén keresztül mutatja be az író egy mai család - nagyszülők, gyerekek, unokák - alakuló, változó sorsát. A történet kiindulópontja egy ke- let-szovákiai falu kertészeti szakis­kolájának tankertje, az olykor szim­bolikussá álmodott, de voltaképpen nagyon is reális kert, a gyermekkor bázisa. A szülőföld szűk talaján állva tág dimenziókban boncolgatja az író a mai civilizáció időszerű problémáit, a társadalmi és az egyéni élet válsá­gos helyzeteit, melyekkel az életet igazán élő, mélyen érző és gondol­kodó embernek meg kell küzdenie. Wk A szerző új kötete műfaji szem­pontból többé-kevésbé szabályos, hagyományosnak tetsző novellákat tartalmaz. Történeteket, amelyek azonban a valóság és a fantaszti­kum határán keletkeztek. A fantasz­tikum, az irreális események, az ab­szurd olyan formaképzö elemei a modern prózának, amelyek a ma­gyar irodalomban csak a közelmúlt­ban nyertek polgárjogot, noha előz­ményekre a magyar irodalomban is lehet hivatkozni. (Cholnoky Viktor, Csáth Géza és mások munkássá­ga.) Grendel Lajos számára a fan­tasztikumba áttűnő, meghökkentő történetek csupán kiindulópontjai bi­zonyos emberi viselkedésminták, ^Mindenes Gyűjtemény 6 1986 m IVAN HUDEC: Fattyak A szlovák irodalomban a Kysuce - Peter Jilemnickýnek és Rudolf Ja- šíknak köszönhetően - egy kicsit a szlovák Viharsarok, a szlovák sze­gényparasztság mérhetetlen nyo­morának és lázadozásainak a szim­bóluma. Ivan Hudec ezzel a hagyo­mányos vidékkel egy más tájat, a hagyományai, sajátos szokásai, foklórja és természetes életvitele ré­vén a nyomor ellenére is teljes életet élő itteni népet állítja szembe. A cselekmény középpontjában ál­ló Gregor család történetét - ember- emlékezet óta a Gregorok közül ke­rültek ki a falu bírái - két idősíkban, a 17. században és a 19-20. század fordulóján kísérhetjük figyelemmel. I Gregor és III. Gregor életerős, a közéleti tevékenységet, a munkát és a szerelmet egyaránt jól bíró em­berek. Életük szorosan összefonó­dik a falu életével, s így a sorsuk folyását követve a falu életével is megismerkedünk. A Madách társadalomtudományi évkönyvének hatodik kötete törté­nelmi keresztmetszeteket tartalmaz. Szerzői - szlovákiai magyar történé­szek, illetve történelmi témát feldol­gozó szakírók - nem helytörténetet írnak a szó megszokott értelmében. Nem egy-egy település vagy tájegy­ség történetét vagy ennek valamely korszakát tekintik át, hanem a társa­dalom életének sajátos vonatkozá­sait, szűkebb területeit vizsgálják - mintegy nagyításban. A kötet egé­sze a helyi közösségek és történeti események felszíne alá hatol, ta­nulmányonként más-más megköze­lítést alkalmazva. oszthatatlan. Anyagi világból szelle­mit és szellemiből anyagit teremte­nek. Ezzel szemben minden „mo­dern“ művészet függvénye a mű­szaki feltételeknek. „írni“ lehet papír és ceruza nélkül, „olvasni“ lehet a szájról szájra adott történeteket. A legközelebbi dagályig megmarad a tengerpart homokjába mutatóujjal rajzolt képi látomás is, nem is szólva egy bizonyos Altamira nevű falucska barlangjában talált rajzokról. Még színházat is játszhatok négyéves fi­ammal, ha például mindketten azt képzeljük, hogy kutyák vagyunk. Ö a Nagykutya, és én mint mindig, most is a Kiskutya. ^Számára ez a művészet lényegének az első ta­pasztalati bizonyítéka. Nekem az irodalom a világmin­denség, egy-egy könyv egy-egy vi­lág. Megismerhető, vizsgálható, megszerethető vagy meggyűlölhető. Döntéseimben magamra maradok - az íróval. Ezzel szemben a tévé- készüléket áramszünet esetén akár ki is dobhatom az ablakon. Az ese­ményeknek akkor is tanúja, részese vagyok. Legfeljebb nem látják milli­ók, hogy az egyik fővárosi lakótelep hatodik emeleti ablakából kidobta tévéjét egy elkeseredett újságíró. Aki illetékes szervek kérdésére el­mondaná: tettét az motiválta, hogy tegnap sem tudta befejezni a meg­rendelt kritikai írást, mivel nem ol­vasta még el a soros csehszlovákiai magyar lírakötetet. A másnapi sajtó­ban olvasnának az esetről, ha ma­rad az áramszünet, mert különben a tévé dokumentumfilmben rekonst­ruálná az esetet. Ekkor már kíván­csiságom ösztönözne arra, hogy át­menjek a szomszédba: megnézem miként kommentálja a tévé az ese­temet .. DUSZA ISTVÁN VILÁGKÖNYVTÁR • Borisz Paszternak, életrajzát, ame­lyet fia, Jevgenyij írt, rövidesen kiadják Moszkvában. A hatvanhárom éves szerző a Szovjetunió Tudományos Akadémiájá­nak Világirodalmi Intézetében dolgozik, és az apja életéről szóló müvét már huszonöt évvel ezelőtt elkezdte írni. - Sok újat szeretnék közreadni apám életéről, s így olyannak mutatni öt, amilyen valójá­ban is volt - mondta könyvéről. A kézirat több eddig nem publikált anyagot is tartal­maz. Többek között Borisz Paszternak és Anna Ahmatova, illetve Makszim Gorkij levelezésének egy részét, valamint száz­ötven családi fényképet. • Több mint tizenhét ezer tudományos ismeretterjesztő és szakkönyvet tartal­maz a hágai vakok könyvtára, amelynek valamennyi kötetét Braille-írással nyom­tatták. Az intézményt száz évvel ezelőtt alapították, s ma a legkorszerűbbek és a legnagyobbak közé tartozik a világon. Könyveken kívül számos hangfelvételt is őriznek. A jelenleg huszonöt ezer hang- felvételt a könyvtár 249 dolgozója és 700 külső munkatársa készíti. Naponta háromezer könyvet és kazettát tartamazó csomag hagyja el a könyvtárat. Ez a szol­gáltatásuk ingyenes. • Rendkívüli érdeklődést keltett a len­gyel könyvpiacon egy Leonard álnév mö­gé rejtőzött szerző két regénye. Első könyvének címe Inkarnáció (Megtestesü­lés), s témáját tekintve a kalandos, sót a szenzációs irodalom tárgykörébe tarto­zik, ugyanakkor a tényirodalomra támasz­kodik. Cselekménye a második világhá­ború különböző helyszínein játszódik: a Csendes-óceánon, Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniá- ban, Németországban. Hitler az ún. cso­dafegyver előkészítésén dolgozik, ami a háború megnyerését és a világ leigázá­sát tenné lehetővé. A könyv hősei, akik között lengyelek is vannak, segítenek Hit­ler világuralmi terveinek a likvidálásában. A szerző természetesen nem marad meg ennél a történelmi motívumnál, hanem az ember dilemmáját is igyekszik elemezni. Ennek az a lényege, hogy a parancsra elpusztított másik ember identitását átvé­ve, erkölcsi felelősséget érez annak a másiknak az előző tetteiért is. Majdnem az Inkarnációval egyidőben vehették kéz­be az olvasók Leonard másik könyvét, a Jelenést, amely a szövetségesek euró­pai inváziója idejének előestéjén, 1944- ben játszódik. A Jelenés széles, epikus freskó, amelyben összekapcsolódik a há­borús tematika a társadalmi és politikai elemekkel. A regényeket a lengyel nem­zetvédelmi minisztérium és a Czytelnik kiadó jelentette meg. - D­ÚJ SZÍ 4 1987. X. GRENDEL LAJOS: Bőröndök tartalma Új mindenes gyűjtemény 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents