Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-21 / 247. szám, szerda

A szovjet gazdaságirányítás legfelső szintjének átalakítása MII. ..................... I......................... KO MMENTÁLJUK »............................................. i ­A c ímben megfogalmazott probléma nem egyszerű, de elkerülhetet­lenül szükséges folyamat. Nem oldható meg egyik napról a másikra, egycsapásra, hanem csak fokozatosan, lépésről lépésre, figyelembe véve az új követelményeket, a felgyülemlő tapasztalatokat. Az APN sajtóügynökség szemleíróinak két alábbi írása ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Az egyik az általános elveket, a másik a minisztériumok új feladatkörét elemzi. A hatvanas évek közepén a Szovjetunióban végrehajtott gaz­dasági reform kudarcának egyik oka az volt, hogy gyakorlatilag nem érin­tette a népgazdaság fő láncszemé­nek - a vállalatnak a tevékenységét. Az igazgatási rendszer mégsem ad­ta meg neki az ígért önállóságot. Az újat régi alapon, régi falak között próbálták felépíteni. Ezek a falak - szó se róla - tartósak voltak, de éppen ezért nemigen lehettek alkal­masak a rekonstrukcióra. A szovjet gazdaság jelenlegi át­alakítása tekintetbe veszi a múltnak ezt a tanulságát. 1988. január 1-én lép hatályba az állami vállalatról szóló törvény, amely arra hivatott, hogy ne csak a keresett önállóságot, azt a lehetőséget adja meg az „alsó rétegeknek“, hogy az önfinanszíro­zás elvei alapján vállalkozó szelle­met tanúsítsanak, hanem egyúttal megvédje, biztosítsa őket azáltal, hogy leveszi róluk a bürokratikus irányítás béklyóit, megszabadítja őket a „fölülről“ széles folyamban áradó utasításoktól. Ehhez azonban - magától értető­dik - magának a „felső szintnek“ is meg kell változtatnia funkcióit, első­sorban a két legfontosabb övezet­ben: a tervezés és a pénz- és anya­gi-műszaki alapokkal való rendelke­zés terén. Különben a bürokratiz­mus - amely a maga természete folytán hozzászokott ahhoz, hogy parancsolgasson, ne pedig taná­csoljon - újra megpróbálja megsem­misíteni a reformok hatékonyságát. Éppen ez az oka annak, hogy a vállalatoknak az önfinanszírozásra való áttérése után - némely tekintet­ben pedig ezzel egyidejűleg - a Szovjetunióban megkezdődik azon intézkedések egész csomag­tervének megvalósítása, amelyek a tervezés, az árképzés, az anyag- és műszaki ellátás, a pénzügyi és hitelrendszer gyökeres átalakítására irányulnak. Es ez mindenekelőtt a gazdaság legfelső szintű irányítá­sát érinti, vagyis az állami tervbizott­ságot, a pénzügyminisztériumot, a bankokat, az állami anyag- és árbizottságot, és természetesen az ágazati minisztériumokat. Mondjuk, az állami tervbizottságnak „korlá­toznia“ kell a valamennyi mutató részletes megállapításával kapcso­latos funkcióit - jelenleg sok ezer mutató van -, oly módon, hogy a megrendelő szerepét vállalja, s emellett az állami megrendelés csupán az elsődleges, távlati irányo­kat foglalja majd magába - az pedig, hogyan teljesítik a megrendelést, a vállalat dolga. Az állami tervbizott­ság feladata az, hogy ezt gazdasá­gilag előnyössé, kívánatossá tegye a végrehajtó számára (ma egyálta­lán nem minden előnyös, ami köte­lező). A bankoknak pedig a maguk részéről - az anyagi eszközök fel- használásának aprólékos ellenőrzé­se helyett, ami a gyakorlatban a tilal­mak rendszerévé változik - hiteleik leghatékonyabb felhasználásáról kell gondoskodniuk, vaíamint azt ke­resniük, kinek a számára előnyö­sebb hitelt nyújtani. A minisztériu­moknak, amelyek egyelőre saját be­látásuk szerint rendelkeznek a válla­latok nyereségével, amikor ezt újra­elosztják, hozzá kell szokniuk ah­hoz, hogy e nyereség pontosan rög­zített százalékából éljenek. Ami pe­dig a személyzet létszámát, a kereset mértékét illeti - ezeknek a mennyi­ségeknek a meghatározását is az „alacsonyabb szintnek“, a vállalat­nak kell átadniuk. A gazdaságirányítás legfelső szintjei funkcióinak ilyen megválto­zása - teljesen logikusan - több láncszemű rendszerének csökken­tését, egyszerűsítését irányozza elő, s ez aligha megy végbe fájdalom- mentesen. Meg aztán a demokrati­zálás viszonyai között a vezetőnek is nehéz dolga van; mindez szokat­lan annak számára, aki sok éven keresztül adminisztratív intézkedé­sekkel irányított. De ezt az iskolát ki kell járni, emellett pedig a tanulás ideje nem túl hosszú: már a 13. ötéves terv időszakába - vagyis a kilencvenes évekbe - a szovjet gazdaságnak új gazdasági mecha­nizmussal kell belépnie. A demokratizálás, „ökonomizá- lás“ iskoláját egyidejűleg kell kijárni, természetesen, a vállalatok szintjén is, vezetőiknek és a dolgozókollektí­váknak egyaránt. A szovjet igazga­tók többsége mérnök, nem pedig közgazdász. Következésképp, nekik is „második képzésre“ van szüksé­gük. A tanulás folytatása a szakmai tevékenység közepette - egyébként a kor parancsa. LEONYID KORENYEV A MINISZTÉRIUMOK ÚJ FELADATKÖRE Az átalakítás koncepciója szerint a minisztériumok arra hivatottak, hogy az ágazatok tervező-gazdasá­gi vezérkaraivá váljanak. Ez azt je­lenti, biztosítaniuk kell, hogy az ága­zatok a szükséges mennyiségű, kel­lő minőségű, megfelelő termékeket gyártsák oly módon, hogy megvaló­sítják a vállalatok irányításának gaz­dasági módszereire való áttérést. A változás jogi alapja az állami vállalatról szóló új törvény, amely előirányozza, hogy a gazdasági önelszámolást, az önfinanszírozást, a dolgozókollektíva által végzett szocialista önigazgatást kell a fő ter­melési láncszem működésének ve­zérelveivé változtatni. Következésképp, a vállalatok központosított irányítása megma­rad, de'ez nem a korábbi adminiszt- ratív-utasításos módszerekkel való­sul meg, hanem gazdasági mozga- tóerók segítségével. Olyan befolyá­solási eszközökről van szó, mint a nyereségből való befizetés az álla­mi és a minisztériumi költségvetés­be, a felhasznált erőforrásokért fize­tett pénzösszegek, a hitelek kamat­lábai, a termelendő és vásárlandó termékek árai stb. Ezek a mozgató- erők - általános kifejezéssel élve gazdasági normatíváknak nevezik őket - határozzák meg végered­ményben annak a nyereségnek a nagyságát, amely a vállalatnál ma­rad - a termelés fejlesztése, munka­bérek, a szociális és más szükségle­tek kielégítése céljából. Az új modell a minisztériumoknak (sok esetben más vezető szervekkel együtt) a vállalatokat és minden egyes dolgozót érdekeltté kell tenni­ük abban, hogy igen hatékony mun­kát végezzen, elő kell segíteniük kezdeményező készségük és vállal­kozó szellemük fejlesztését. (A régi módszer szerint a nyereséget a „központ“ osztja el újra, saját belátása szerint, s emellett gyakran nem azoknak a kollektíváknak a ja­vára, amelyek másoknál jobban dol­goznak.) Meg kell mondani, hogy bár az üzemek egy részét már önfinanszí­rozásra állították át, egyelőre nem sikerült kialakítani a költségvetésbe történő, egyenlően intenzív befizeté­sek és más normatívák rendszerét. Lépten-nyomon az élenjáró vállala­tok maradnak a vesztesek. „Más szóval, a társadalom mestersége­sen támogatja a rosszul dolgozókat a jól dolgozóktól kapott anyagi esz­közök újraelosztása révén“ - állítja Aganbegjan akadémikus. Egyszó­val, tökéletesíteni kell a normatívu­mok gépezetét. A minisztériumoknak az irányítás gazdasági módszereire való áttéré­se azt jelenti, hogy megszabadulnak a vállalatok operatív irányításával kapcsolatos feladtoktól. Ez lehetővé teszi, hogy erőfeszítéseiket a munka olyan, igen fontos irányaira össz­pontosítsák, mint a tudományos­műszaki haladás meggyorsítása az ágazatokban, az üzemek technoló­giai és műszaki színvonalának a vi­lágszínvonalra emelése, az ágazati szerkezet tökéletesítése, a szakosí­tás és a kooperáció elmélyítése, a külgazdasági tevékenység, a ká­derek képzése. A minisztériumok rendelkeznek a mindehhez szüksé­ges erőkkel és eszközökkel. Egy egész ágazat számára fontos kérdések megoldása során a mi­nisztériumok apparátusának mun­kájában fokozatosan érvényesülnek majd a demokratikus elvek. így pél­dául azt irányozzák elő, hogy ta­nácsadó joggal rendelkező ágazati tanácsokat hoznak létre, élükön az illetékes miniszterekkel. E tanácsok tagjai lesznek a vállalatok vezetői, szakemberek, a szakszervezetek képviselői, munkások. Mint Mihail Gorbacsov az SZKP KB 1987 júniusi plénumán tartott előadói beszédében megállapította: azt tervezik, hogy országos méret­ben a jelenlegi 37 ezer vállalat he­lyett csak néhány ezer nagy ágazati, ágazatközi és területi-ágazati egye­sülésnél marad meg a központi irá­nyítás. Várható, hogy a minisztériumok számát csökkentik. Ez lehetővé te­szi majd sok hatósági sorompó eltá­volítását és a termelés nagy komp­lexumok alakjában történő fejleszté­sét, minek következtében könnyebb lesz a fogyasztók érdekeit figyelem­be venni. Nyilván folytatják majd a kooperáló ágazati minisztériumok munkáját helyettesítő irányító szer­vek létrehozását. A szervezeti struktúrák reformja módot nyújt az országnak arra, hogy előrehaladjon egy olyan lényeges probléma megoldása terén, mint a terjedelmes irányítási apparátus csökkentése. A minisztériumi lánc­szemben foglalkoztatott, irányítást végző tisztviselők számát majd­nem a felére szándékoznak csök­kenteni. Több ezer embert mente­nek fel eddigi beosztásából. Milyen hatással lesz ez az egyes ember sorsára? Természetesen senkit sem fognak a sors szeszélye­ire bízni. Ennek bizonysága az a ta­pasztalat, amelyet azoknak az irá­nyítással foglalkozó tisztviselők­nek tömeges elhelyezéséről szerez­tek, akik az agráripari komplexum­hoz tartozó egyes minisztériumok­nak az Agráripari Állami Bizottság létrehozása következtében, vi­szonylag nemrég történt felszámolá­sa miatt váltak fölöslegessé. Amikor a személyzet csökkenté­séről beszélünk, még sincs okunk ar­ra, hogy túlságosan leegyszerűsít­sük a helyzetet. Az ilyen radikális átalakítás folyamata szocialista vi­szonyok között sem lehet könnyű, különösen az idősebb dolgozók cso­portjai számára. A Szovjetunió, akárcsak más iparilag fejlett álla­mok, olyan időszakba lépett, amikor a dolgozók többségének élete folya­mán nyilván többször is át kell ké­peznie magát, szakmát kell változ­tatnia. Ez a fizetség a gyorsuló tudo­mányos-műszaki haladásért. S ezt nem lehet elkerülni. ALEKSZEJ DUMOV Szerkezetváltás a gépiparban A 8. ötéves tervidőszakban 25 százalékkal kell növelni a gép­ipari termelést, javítva a termékek minőségét, a termelés haté­konyságát, s ezzel az iparág nemzetközi versenyképességét. Van azonban ennek a tervnek egy olyan sajátossága is, amely nem volt jellemző az elmúlt időszakra és teljesen új körülménye­ket teremt a kitűzött feladatok megoldásához. Ez pedig az ágazat termelési szerkezetének átalakítása. Gépipari termékeink néhány évtizeddel ezelőtt keresettebbek és állíthatjuk, hogy bizonyos területeken műszakilag meghatáro­zóak voltak a világpiacon. Ebben a helyzetben háttérbe szorultak a hazai felhasználók és beruházók igényei, beleértve a gépipar saját termelési alapjának a fejlesztését, mert az iparág a külpia­cokon realizálta termékeinek a legnagyobb hányadát. Ez a gya­korlat oda vezetett, hogy a gépipar termelési alapja jelentős részében elavult és így egyre nehezebben képes a világpiac igényeit kielégítő, jó minőségű - tehát pontos üzemű, magas szinten elektronizált, energia- és anyagtakarékosan üzemelő, automatizált folyamatokban alkalmazható - termékeket gyártani. Emellett egyszerű rekonstrukcióval, kisebb átalakítással a robo- tosítás, az automatizálás sem valósítható meg a kellő szinten. A változáshoz elsősorban arra van szükség, amit az iparág által gyártott termékektől is jogosan elvár mind a hazai, mind a külföldi piac. Jelentős minőségi változásokra a vezérlésben és irányításban alkalmazott elektronika terén az új anyagok felhasz­nálásában, az új technológiai eljárások és módszerek alkalmazá­sában és természetesen a gyártás megszervezésében és irányí­tásában is. Tehát az elektronika, az új anyagok kutatása, az új irányítási és technológiai módszerek kifejlesztése egyértelműen arra utalnak, hogy a gépipar a tőle várt forradalmi változást képtelen csak a saját erejére támaszkodva végrehajtani. A szer­kezetváltásban aktív szerepet kell vállalnia az elektrotechnikai iparnak, a kohászatnak, valamint a kutatást végző tudományos­műszaki bázisnak is. Meg kell jegyezni, hogy az utóbbiak saját területeiken hasonló szerkezetváltás előtt állnak, ahol viszont joggal várják el a gépipar segítségét. A sok összefüggés még bonyolultabbá teszi a kérdés megol­dását. Csupán hazai erőinkre támaszkodva a feladat még mindig megoldhatatlannak látszik. Az ilyen nagy horderejű változások rövid idő alatt már csak nemzetközi viszonylatban oldhatók meg úgy, hogy az eredmény minden tekintetben megfeleljen ^z elvárásnak, amit két szóval elég jellemezni; minőség és haté­konyság. A nemzetközi együttműködésre, mégpedig a közvetlen vállalati szintű együttműködésre lehetőséget nyújtanak azok az intézkedések, amelyeket az egyes KGST-országok, közöttük hazánk is az utóbbi időben hoztak. Sorolhatnánk azokat a számadatokat is, amelyek a gépiparban végbemenő szerkezetváltás nagyságát még jobban aláhúzzák. Azt, hogy az ágazathoz tartozó üzemek, vállalatok naponta mintegy félmilliárd korona értékű kész- és félkész terméket produkálnak, hogy gépiparunk évente száz országba exportál 40 milliárd korona értékben, hogy a szerkezetváltást a tervek szerint ebben az ötéves tervben 4500 ipari robot és 1900 automatizált technológiai munkahely megvalósítása is elősegíti. Szólni kell viszont arról, hogy ez a feladat nemcsak műszaki probléma. Ľubomír štrougal elvtárs a CSKP XVII. kongresszusán az 1986-1990. évi gazdasági és szociális fejlesztés fő irányaival, valamint a 2000-ig terjedő kilátásokkal kapcsolatban a követke­zőket mondotta: „A termék műszaki-gazdasági színvonalának gyors emeléséről szólva, olyan paraméterek biztosítására gon­dolunk, amelyek megfelelnek a világ legfejlettebb gyártói által elért színvonalnak.“ Ezek szerint tehát az összehasonlítási alap a világszínvonal. Világszínvonalú terméket gyártani, csak világ- színvonalú technológiával, berendezésekkel és világszínvonalú munkaszervezéssel lehet, de amitől ez a termék mégis csak jobb lesz, mint a hasonló technológiával gyártott többi, azt az ember adja hozzá. Ezt a többet kell most keresnünk minden munkahe­lyen, minden munkánkban. A szerkezeti változások fokozatos megvalósításával, a nyersanyagok, a tüzelőanyagok és az ener­gia jobb hasznosításával és az exporttevékenység fokozásával együtt mozgásba kell lendülniük a belső emberi tartalékoknak is. Ezek nélkül ugyanis még a műszaki életben sem valósítható meg semmilyen sikeres átalakítás. SZÉNÁSI GYÖRGY A stropkovi Tesla vállalat a tavalyihoz képest az idén csaknem 100 százalékkal növelte a nyomógombos telefonkészülékek gyártását. Dol­gozói a gyártmányok minőségének javítására is nagy súlyt helyeznek. A képen: Jana Barboríková a nyomógombos készülékek mechanikus ellenőrzését végzi. (Jozef Veselý felvétele - ČSTK) új s: 4 1987. X A Komi ASZSZK- ban az egyik olajme- zőn a geológusok egy 7 ezer méter mély fúrást vé­geznek. Segítségé­vel akarják bővíteni ismereteiket a lelő­hely tulajdonságai­ról, kiaknázásának lehetőségeiről. (ČSTK-fevétel)

Next

/
Thumbnails
Contents