Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)
1987-09-12 / 214. szám, szombat
y hét a nagyvilágban Szeptember 5-töl 11-ig Szombat: A csádi légierő egy líbiai repülőteret bombázott, majd válaszul néhány nap múlva líbiai gépek intéztek légitámadást Ndjamena ellen Vasárnap: Az argentin időközi választásokon vereséget szenvedett Alfonsin elnök Polgári Radikális Pártja Hétfő: Hivatalos látogatásra az NSZK-ba érkezett Erich Honecker Kedd: Az előző négypárti kormánykoalíció szavazatveszteségét hozták a Dániában megtartott idő előtti parlamenti választások Szerda: A Fülöp-szigeteki kormány benyújtotta lemondását Csütörtök: Addisz Abebában az új parlament első ülésszakán ünnepélyesen kikiáltották az Etióp Népi Demokratikus Köztársaságot Péntek: Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár Teheránba érkezett Berlin-Bonn Folytatása következik A mikor július elején a nyugatnémet szövetségi elnök a Szovjetunióban járt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung frappáns karikatúrában summázta a látogatást: Richard von Weizsäcker és Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a Bonn-Moszkva úton szétgurult köveket rakosgatja egy talicskába. Néhányat már összeszedtek, de maradt még a kisebb-nagyobb kövekből, amelyek akadályozzák a zavarmentes „forgalmat“. Nos, ez hasonlóan érvényes az NDK és az NSZK viszonyára is, de ha lehet, a társa-' dalmi, politikai, ideológiai rendszerek különbözősége, a szövetségi hovatartozás mellett a közös történelmi múltból fakadó ellentmondások, az előítéletek, a régi beidegződések és lélektani gátak ebben az esetben megnövelik a Berlin és Bonn közötti rövid, és mégis hosszú úton heverő kőrengeteg súlyát. Ezeknek az akadályoknak a felszámolását volt hivatott megkezdeni Erich Honecker NSZK-beli útja. Valóban kezdetről beszélhetünk, bár a két német állam vezetőinek első bonni találkozása nem volt előzmények nélkül. És nem véletlenül jutott eszünkbe a moszkvai Weizsácker- látogatás, hiszen közvetve és közvetlenül is elősegítette a német-német csúcsszintü párbeszéd létrejöttét. De visszamehetnénk a hetvenes évek elejére is, amikor az NDK és az NSZK kapcsolatait szabályozó alap- szerződés megszületett, vagy a későbbi szociáldemokrata kormányok idejére, amikor Willy Brandt és Helmut Schmidt igyekezett nyugatnémet részről is stabilizálni a viszonyt. A gazdasági együttmüködés fellendülése is erre az időszakra nyúlik vissza, s ma már senki sem vonja kétségbe még az NSZK-ban sem, hogy fejlesztésük egyaránt szolgálja mindkét fél érdekeií. Különleges szerepet játszanak a két ország viszonyában a szövetségi tartományok, amelyek vezetői - legyenek szociáldemokraták vagy uniópártiak - viszonylag gyakori vendégek Berlinben. És ne feledjük, Erich Honek- ker és Helmut Kohl már egyszer találkozott egymással (1985. márciusában Konsztantyin Csernyenko temetésén), s akkori közös nyilatkozatuk is előjátéka volt a mostani útnak. Szóval, sok minden a Honecker- látogatás irányába hatott, mégis sokáig kellett várni rá. Amikor már úgy látszott, hogy az NDK legfelsőbb vezetője készítheti poggyászát, mindig közbe jött „valami“: egy-egy bonni ellenséges lépés, sértő, provokatív megjegyzés, nyilatkozat az NDK vagy a Szovjetunió címére. Végül is „beérett a gyümölcs“, s létrejöhetett a méltán történelminek nevezett találkozó. S mit hozott a két német állam, illetve Európa számára? Az adott körülményekhez, az ismert akadályokhoz képest eleget: megadta a kapcsolatokat fellendítő, a megértést jobban elősegítő kezdő- sebességet. A rendkívüli intenzív bonni tárgyalásokon sok mindenről szó volt: a gazdasági együttműködés új formáinak keresésén, a humanitárius, utazási kérdéseken, a szerteágazó rokoni szálak ápolásán, tehát a szűkebben vett kétoldalú kapcsolatokon túl az európai és az egyetemes biztonság széles problémaköréről is. Ebből a szempontból a kedden kiadott közös közlemény kulcsfontosságú megállapítása, hogy ,,az NDK- nak és az NSZK-nak - tekintettel a közös történelmi múltból eredő felelősségükre - rendkívüli erőfeszítéseket kell tennie az európai békés együttélésért. Német földről sosem szabad kiindulnia háborúnak, csak békének. Ezért a két állam viszonyának stabilizáló szerepet kell betöltenie a Kelet és a Nyugat közötti konstruktív kapcsolatokban“. Megnyugtatóan vehetjük tehát tudomásul, hogy az NSZK is elkötelezte magát az európai enyhülés mellett, bár szándékainak őszinteségét még a gyakorlatban kell majd bizonyítania. Például azzal, hogy elfogadja Csehszlovákia és az NDK közös javaslatát, s tárgyalásokat kezd a 'közép-európai atom- és vegyifegyvermentes övezet létrehozásáról. Vagy azzal, hogy a genfi szovjet-amerikai tárgyalások sikerét jelenleg akadályozó Pershing 1A rakéták ügyében konstruktív álláspontra helyezkedik. És nem utolsósorban azzal, hogy végre elismeri a második világháború nyomán kialakult realitásokat, azt, hogy német földön két független, szuverén ország jött létre. Itt hozzátehetjük, hogy Helmut Kohl kancellár a Ho- necker-látogatás után is sok mindennel adós maradt. Nem tudott kibújni bőréből, az úgynevezett német kérdés nyitottságát, a „német nemzet egységét" hangoztatta. De ő még viszonylag visszafogottan beszélt erről más mérvadó bonni politikusokhoz képest. Alfred Dregger, az uniópártok parlamenti frakciójának elnöke például, mielőtt Erich Honek- kerrel találkozott volna, azt mondta, „a szövetségi köztársaság számára az NDK nem külföld", s nem volt helyénvaló az a kijelentése sem. hogy úgy üdvözli Honeckert, mint „németet a németek között". Az NDK-NSZK viszony teljes normalizálását főleg ez a bonni alapállás akadályozza, bár bizonyos apró jelek az NDK állami elismerésének irányába mutatnak. (A világ figyelmét természetesen nem kerülte el, hogy Honeckert külföldi államfőnek kijáró ceremóniával fogadták, hogy először hangzott el az NDK himnusza Bonnban, s a szövetségi köztársaság lobogóját az NDK állami zászlajával együtt lengette a bonni szél.) mi pedig a legfontosabb: a két fél nem kíván megmaradni a most elért ponton. Közös elhatározásuk, hogy a párbeszédet, a politikai konzultációkat gyakoribbá teszik, a külügyminiszterek találkozóit rendszeresítik és a legfelsőbb vezetők személyes kapcsolatát is igyekeznek elmélyíteni (Helmut Kohl és Richard von Weizsäcker máris Berlinbe szóló meghívást kapott). A folytatás tehát nem marad el. S hogy milyen lesz ez a folytatás, azon mérhető majd le a mostani bonni látogatás sikere is... PAPUCSEK GERGELY Ar A bonni tárgyalóasztal mellett: az Erich Honecker és Helmut Kohl vezette két küldöttség (felső képünkön). Alul: a szakminiszterek három fontos megállapodást írtak alá (Telefoto - ČSTK) Nemrég adtak hírt a tömegtájékoztatási eszközök arról, hogy várják annak a személynek a megszületését, akivel együtt már ötmilliárd ember lesz földünkön. Csak éppen abban a tekintetben volt tapasztalható bizonytalanság, hogyan is fejezzük ki, hányadik lesz ez az ember. Rádiónk magyar adásának szerkesztői az ötmilliárdodik alakot tartották helyesnek, de meginogtak, amikor a budapesti televízió így alkotta meg a sorszámnevet: ötmiliiárdomodik. Az Új Szóban meg ezzel az alakkal jelent meg a hír: ötmilliárdadik. Ez csak fokozta a bizonytalanságot. Nem is csoda, hiszen a milliárdsorszám- névi alakját nem használjuk mindennap. Olyan nagy mennyiséget kifejező számnévről van itt szó, amelyre igazán ritkán van szükségünk. Akik az ötmiliiárdomodik mellett szavaznak, azok az ötmilliomodik analógiájára, mintájára alkotják meg ezt az alakot. S ezt bizonyára tudatosan teszik, arra hivatkozva, hogy ha van milliomodik, miért ne lehetne milliárdomodik. Csakhogy valamit nem vesznek figyelembe, illetve nem tudnak a kérdéssel kapcsolatban Azt, hogy a millió mellett van egy régies millióm alakunk is, s nyelvünk ebből alkotja meg a sorszámnévi formát. A milliódik egy kicsit furcsán hangzanék ma már, amikor megszoktuk a milliomodik-o\. Milliárdom alakunk ellenben nincs, tehát a szóképzés szempontjából vizsgálva a kérdést, nem tarthatjuk szabályosnak a milliárdomodik sorszámnévi alakot. Az Uj Szó szerkesztői meg nyilván abból indultak ki - a -dik képző előtt nyíltabb kötőhangzót tartalmazó milliárdadik alak létrehozásában. hogy a szótőbeli á-s szótag után az a kötőhangzó a megszokottabb. Gondoljunk csak a ház-a-t, ház-a-ik - vagy hogy számnevet is hozzunk fel példaként - a száz-a-t, száz-a-k, sót a száz-a-dik alakra. Ha van századik, akkor a milliárd-bó\ csak milliárdadik lehet - gondolták. Csakhogy a kötőhangzó - vagy más felfogás szerint előhangzó - használata nyelvünkben nem mindig ilyen szabályos, s itt legjobb, ha éppen magát a milliárd-o\ vesszük alapul a képzéshez, nem a száz-at. Azt mondjuk: milliárd-o-t, nem milliárd-a-t, holott a száz tőhöz a magánhangzóval kapcsoljuk a toldalékot: száz-a-t. A milliárdhoz tehát zártabb, vagyis o kötőhangzóval kapcsolódik a toldalékok egész sora. íme: milliárd-o-t, millárd-o-k, millárd-o-s stb. Ebből pedig az következik, hogy a szabályos -dik képzős, vagyis sorszámnévi alak a milliárdodik, nem pedig a milliárdomodik- vagy a milliárdadik. Rádiónk magyar adásának szerkesztői tehát megnyugodhatnak: a helyes alakot használták. Megjegyezzük még, hogy a magyarországi sajtóban is több helyen használták a helyes alakot. Például a Magyarország című hetilap is az ötmilliárdodik formát alkalmazta. Most a sorszámnévi alakra volt szükségünk; lehet, hogy holnap a törtszámnévi alakot kell megalkotnunk. Legyünk hát előrelátók, s állapodjunk meg ebben is. Annál is inkább, mert ezt már a sorszámnévi alak ismeretében nem nehéz létrehozni: ez a tőszámnévnek nem a -dik, hanem a -d képzős alakja. A milliárd esetében tehát ez: milliárdod. Erre akkor van szükségünk, ha azt közöljük: valaminek hány milliárdod részéről van szó. JAKAB ISTVÁN ÚJ SZÍ 4 1987. IX. A heti - és nem csak a heti - nemzetközi események közül magasan kiemelkedik Erich Honecker NSZK-beli látogatása. Az NSZEP KB főtitkárának, az NDK államfőjének egyáltalán első bonni útja két okból érdemli meg a megkülönböztetett figyelmet: a német-német viszony rendezése irányában tett jelentős lépés, s ebből kifolyólag általában a kelet-nyugati párbeszédet, az európai enyhülési folyamatot mélyíti el. Ez indokolja, hogy e helyen - szokásunktól eltérően - ezúttal csupán egy témával foglalkozunk. Milliárdomodik, milliárdadik vagy milliárdodik? Mit lehet tetten érni? Voltaképp semmit, mert a kifejezés tárgya csak személy lehet: az, akit - az értelmező szótár szerint - tiltott dolgon vagy bűnözésen rajtakapnak, meglepnek, lelepleznek a cselekmény elkövetése közben. Tetten érhetik a merénylőt, a tolvajt, a zsarolót stb. A nyelvszokás azonban változik: újabban egyre gyakrabban találkozunk a sajtóban furcsa tettenérésekkel, amikor a kifejezés nemhogy valamely élőlényre, netán tárgyra, hanem egészen elvont fogalomra vonatkozik. E változtatás első elkövetőjét bajos már „tetten érni", ötlete azonban divatot teremtett, s toliforgatóink, kapva minden új stílusfordulaton, tetszelegni kezdtek alkalmazásával, mely gyakran magával hozza a bizonytalan helyesírást is, a hibás egybeírást, fölösleges kötőjelet. Először még idézőjellel utaltak a nem megszokott értelemben való használatra: ,,Az író »tetten éri« az anyanyelven szólás örömét.“ Egy rádióbírálat szóvá teszi valamelyik kerek- asztalműsor mesterkéltségét, érezhető csináltságát: ,,Miért volt erre szükség, s miért ilyen tetten érhetően? A helytelenítés itt még ad valami megokoló alapot, átmenetet az átvitt értelembe hajló használatra. A következő idézetekben azonban az újszerüsködésen kívül aligha találunk magyarázatot erre a stílusficamra. (A helyes megoldás egy-két változatát zárójelben adjuk.) ,,Az író novellájában tetten érhető az irodalmi párhuzam“ (fölfedezhető, föllelhetó); „A mi feladatunk tetten érni a múló pillanatot"- mondta egy tévérendező (megragadni, megörökíteni, ábrázolni); „A férj irigysége és féltékenysége a feleség sikerei miatt nagyon is tetten érhető" [kifejeződik, megnyilvánul, megmutatkozik, illetve érthető, belátható (át)érezhető}\ ,,A korszerűtlen mítoszokat terjesztő írásokban tetten lehet érni a nemzet, a haladás, ellen acsargó indulatokat" (le lehet leplezni, föl lehet fedni, tárni; de talán jobb más szerkezettel: lelepleződik, megnyilvánul, illetve kiharsog, kivicsorog belőlük az indulat). Pozitív megállapításban pedig különösen visszás a rosszalló, elítélő árnyalatú tettenérés-ról beszélni. Például: „Az író regényében a személyes érdekeltséget tetten érhetjük a szociográfikus valóságábrázolás eszközeiben" láthatjuk, fölfedezhetjük; illetve ...érdekeltsége érezhető, megmutatkozik, megnyilvánul); „Az ihlet forrását érjük itt tetten" - írták Kormos István egy versét elemezve [föl- vagy meglelhetjük, fölfed(ez)hetjük; forrására rátalálhatunk, rábbukanha- tunk; a forrás tettenérése egyébként már-már képzavar]; ,,E szép mesevilágban tetten érhetők N. K. humánumot árasztó pedagógiai nézetei" (kitűnnek, kiviláglanak, megmutatkoznak, megnyilvánulnak; a könyv elismerő értékelésében ünneprontó stílusvétség a tetten ér kifejezés). Határozottan helytelenítjük tehát a „tettenérők" buzgóságát; a kifejezés sajtóbeli divatja ugyanis átcsap a köznyelvbe is. De nem azért tiltakozunk ellene, mert - mint egy lap olvasólevelében olvastuk- a kriminalisztika, a bűnüldözés kifejezései idegenek nyelvünktől; holott nyilvánvaló, hogy az igazságszolgáltatás szó- és szóláskészlete évszázados gazdagítója nyelvünknek (pálcát tör, pellengérre állít, megbélyegez, él a gyanúperrel, elítél, vádol, tanúskodik stb., stb.) Azért hibáztatjuk a tettenérés új divatját, mert logikátlan, torzítja az emberek nyelvérzékét, mert a sablon kényelméből fakad, s arra szoktat bennünket, hogy megfelelő találó és odaillő szó helyett megelégedjünk az éppen levegőben lévő, divatozó klisével. A divat- a nyelvi is - múlandó; de segítsük mi is, hogy mielőbb eltűnjenek feltűnő visszásságai. MAJOROS MIHÁLY
