Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)
1987-09-12 / 214. szám, szombat
ÚJ szú 3 1987. IX. 12. Befejeződött az etióp nemzetgyűlés alakuló ülésszaka Példa Afrika és az egész világ elnyomott népei számára Jaromír Obzina üdvözlő beszéde (ČSTK) - Addisz Abebában tegnap befejeződött az etióp nemzetgyűlés háromnapos alakuló ülésszaka. Mint már jelentettük, a parlament csütörtökön kikiáltotta az Etióp Népi Demokratikus Köztársaságot, s államfővé Mengisztu Haile Maria- mot, az Etióp Dolgozók Pártjának főtitkárát választotta meg. Az új etióp parlament tegnapi ülésén további külföldi küdöttségveze- tők mondtak üdvözlő beszédet, köztük Jaromír Obzina, a CSKP KB tagja, a szövetségi kormány alelnöke. Bevezetőben jókívánságait fejezte ki Mengisztu Haile Mariamnak az ország elnökévé történt megválasztása alkalmából, majd hangoztatta: az Etióp Népi Demokratikus Köztársaság megalapítása az etióp népi forradalom jelentős győzelme. A forradalmi Etiópia a világ békeszerető, demokratikus és haladó erőinek elválaszthatatlan részévé vált. A forradalmi fejlődés 13 éve alatt az országban teljesen felszámolták a kizsákmányoló rendszert, s ezzel párhuzamosan lefektették az új, igazságos társadalmi rend szilárd alapjait. Az etióp forradalom eredményei azt bizonyítják, hogy még a legnehezebb objektív társadalmi feltételek között is, történelmileg rövid idő alatt létre lehet hozni a dolgozó ember méltóságát tiszteletben tartó új társadalom alapjait. A forradalmi Etiópia példát mutat az afrikai kontinens és az egész világ elnyomott népeinek - hangoztatta Jaromír Obzina. A továbbiakban rámutatott, az elmúlt 13 év során az etióp nép forradalmi erői éles politikai harcban új típusú államot hoztak létre - a forradalmi államiságot, amely a szociális igazságosságon, az állampolgári, nemzetiségi és vallási egyenjogúságon, a jószomszédi és a békés külpolitikán alapul. Ennek az új, magasabb fokú demokráciának a megnyilvánulása az Etióp Népi Demokratikus Köztársaság alkotmánya. Jaromír Obzina végezetül arról biztosította az etióp nemzetgyűlést, hogy Csehszlovákia, a csehszlovák nép, Csehszlovákia Kommunista Pártja mindig hú barátja és szövetségese marad az etióp népnek. Az Addisz Abeba-i parlamentben üdvözlő beszédet mondott még Jasszer Arafat, a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke, Horst Sin- dermann, az NDK Államtanácsának alelnöke és más külföldi vendégek. A nemzetgyűlés ülésszaka ezt követően befejeződött. Afgán - pakisztáni megbeszélések Folytatásuk következik Nadzsib fogadta a csehszlovák nagykövetet Mengisztu Haile Mariam, az Etióp Népi Demokratikus Köztársaság elnöke ünnepélyesen leteszi a hivatali esküt (Telefoto-ČSTK) (ČSTK) - Genfben csütörtökön befejeződött az afgán-pakisztáni közvetett tárgyalások hetedik fordulójának negyedik szakasza. Az afgán küldöttséget Abdái Vakil, a pakisztáni delegációt Jakub Khán vezette. A két külügyminiszter között Diego Cordovez, az ENSZ-főtitkár helyettes közvetített. Az afgán rádiónak és televíziónak adott telefoninterjújában Abdái Vakil értékelte a genfi megbeszéléseket. Egyebek között hangsúlyozta, AfgaA magyar kormány a Grósz - Štrougal tárgyalásokról (ČSTK) - A magyar kormány csütörtöki ülésén megvitatta és jóváhagyta Grósz Károly miniszterelnök jelentését a Ľubomír Štrougal csehszlovák kormányfővel folytatott tárgyalásairól. Bányász Rezső, a kormány szóvivője szokásos sajtóértekezletén megállapította ez a baráti munkalátogatás hozzájárult a két országban kialakult helyzet még jobb megismeréséhez és lehetővé tette az együttműködés bővítése lehetőségeinek megvitatását. A gazdasági fejlődéssel összefüggésben új feladatok merülnek fel, amelyek megoldásához jól járul hozzá az ilyen magas szinten folytatott tapasztalatcsere is. A szóvivő a továbbiakban rámutatott, a két miniszterelnök nagy jelentőséget tulajdonít a gazdasági együttműködés fejlesztésének, s ezen belül a vállalatok közötti közvetlen kapcsolatoknak és a már megkötött, illetve az új megállapodások megvalósításának. Nagy figyelmet szenteltek a Gabčíkovo - Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építésének, amely a közös terv alapján folytatódik, s megállapodtak abban, meggyorsítják a munkálatokat. A csehszlovák-magyar kormányfői tárgyalásokon megvitatták az idegenforgalom bővítésének lehetőségeit is, s megállapították, mindkét országban nagy figyelmet fordítanak a nemzetiségi kisebbségek egyenjogúságára, kulturális és társadalmi fejlődésükre, mondotta Bányász Rezső. nisztán mindent megtesz a problémák politikai rendezéséért, jószándékot és kellő rugalmasságot tanúsít. Ugyanezt várja el a másik féltől is - hangsúlyozta a miniszter, s elmondta: a két küldöttség megállapodott a tárgyalások folytatásában, azok időpontját diplomáciai úton egyeztetik. A kelet-afganisztáni Nanganhar tartományban, amely Pakisztánnal szomszédos, afgán szélsőséges erők amerikai gyártmányú föld-föld rakétákkal egy polgári létesítményt lőttek. Négy gyermek életét vesztette, hárman komolyan megsebesültek. A Washington Times című lap értesülései szerint az Egyesült Államok Stinger típusú föld-levegő rakéták százait szállította az afgán ellenforradalmároknak az év eleje óta. A szélsőséges csoportok ezeket a fegyvereket főleg polgári repülőgépek ellen alkalmazzák. Washington ennek ellenére kész még korszerűbb fegyvereket szállítani a kormányellenes bandáknak. Nadzsib afgán pártvezető Kabulban csütörtökön fogadta Bohuslav Handl csehszlovák nagykövetet. A szívélyes elvtársi megbeszélésen a két ország közti együttmüködés elmélyítésének lehetőségeit tekintették át. A FORRADALOM ÚTJA 1917. szeptember 12-én érkezett meg Lenin levele, amit finnországi rejtekhelyéről küldött a bolsevik párt központi bizottságának. Ebben kiemelten foglalkozott az Ideiglenes Kormány, az eszer és a mensevik vezetők ingatagságával. Míg Lenin korábban megjelent munkáiban (A kompromisszumról, A forradalom feladatairól) komoly ajánlatokat tett a mensevik és az eszer pártok vezetőinek a forradalmi hatalom együttes kibővítésére, mostani levelében könyörtelen elvhüséggel - félretéve a személyes érzelmeket, érzékenységet, az emlékeket - csak egyre tekintett: ha lehetőség adódik a forradalom viszonylagos békés győze- mére, akkor ezt az alkalmat nem szabad elszalasztani. Levele nagy visszhangot keltett, amit felerősített a Kornyilov-lázadást követő általános felháborodás. Fordulatot idézett elő a tömeghangulatban a lázadás leverése. A tömegek forradalmi hangulata egyre erősödött, ám a mensevikek és az eszerek most sem okultak: nem adták fel régi politikájukat. Most is elutasították a bolsevikok ajánlatát, sőt, üldözni kezdték őket. Úgy gondolták, hogy velük szemben újból a polgári pártoknál kell támaszt, „menedéket“ keresniük: újabb koalícióra törekedtek. Nem akarták tudatosítani, hogy a szocialista kormány gondolata egyre szélesebb körökben lett népszerű. Már szinte országszerte általánosnak számított az a vélemény, hogy a szocialista pártok kormánya csakis Kerenszkijjel szemben jöhet létre. így aztán a mensevikek és az eszerek hiába taktikáztak. A kornyilovista lázadás leverése után a tömegek kikövetelték, hogy az áruló mensevik- eszer képviselők azonnal hagyják el a szovjeteket. Helyüket általában bolsevik képviselők foglalták el. Szeptember 13-án a bolsevik többségű pétervári szovjet elfogadta a hatalom kérdéséről a bolsevik párt által kidolgozott határozati javaslatot. Kimondta, hogy elkerülhetetlen a demokratikus köztársaság kikiáltása, a gyárak munkásellenőrzésének a bevezetése és a nagybirtokok elkobzása. A határozati javaslat demokratikus békekötésre szólította fel a hadviselő országokat. A küldöttek megválasztották a szovjet új vezetőségét is, elnöke Trockij lett. A bolsevikok pétervári győzelmét továbbiak követték, a szovjetek bolsevizálódása mindinkább erősödött. Szeptember első felében a moszkvai munkásküldöttek szovjetjében a bolsevikoké lett a vezetés. Hasonló volt a helyzet több oroszországi városban is. A rohamos bolsevizálódás fokozott követelményeket támasztott a bolsevik vezetőkkel szemben. Lenin figyelemmel kísérte az egyes pártvezetők munkásságát, s mivel ismerte emberi adottságaikat is, gyakran figyelmeztette őket, szorítsák háttérbe egyéni tulajdonságaikat. A szovjetek erősödő bolsevizálódása lehetővé tette, hogy a párt ismét napirendre tűzze a Minden hatalmat a szovjeteknek! jelszót. Az adott körülmények között ezt a jelszót már nem lehetett békés úton megvalósítani, ezért megváltozott a tartalma. Ezután felhívást jelentett a fegyveres felkelésre, a proletárdiktatúra fegyverrel való megteremtésére. - va Nitze a rakétamegállapodás esélyeiről Csupán néhány részprobléma vár megoldásra Reagan kedden találkozik Sevardnadzeval (ČSTK) - Mariin Fitzwater, a Fehér Ház szóvivője bejelentette, Ronald Reagan elnök szeptember 15- én találkozik Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel. Elmondta, a két államférfi a fél-egyórás megbeszélésen elsősorban a szovjet-amerikai leszerelési tárgyalások távlatait tekinti át. Sevardnadze várhatóan vasárnap érkezik Washingtonba, hivatalos látogatását jövő kedden kezdi meg. Paul Nitze, Reagan elnök leszerelési tanácsadója csütörtökön Brüsszelben tájékoztatta a NATO ETIÓPIA NEMZETI ÜNNEPÉN1 T öbbszörösen is ünnep a mai nap Afrika második legnépesebb, s a világ egyik legszegényebb országában. Ma van 13 éve annak, hogy a haladó gondolkodású katonatisztek megfosztották hatalmától Hailé Szelasszié császárt, s megkezdték a társadalom gyökeres átalakítását, a súlyos évszázados örökség, a nyomor és a kizsákmányolás felszámolását. S amiért különösen nagy ünnep ez a nem kerek évforduló: tegnap fejezte be alakuló ülését az ország első, szabad és demokratikus választások útján megalakított parlamentje, a Nemzetgyűlés (Shengo) amely kikiáltotta az Etióp Népi Demokratikus Köztársaságot Tehát amint Mengisztu Hailé Mariam is mondotta még csütörtökön: ,,Olyan államot alakítunk, amelyben a hatalom a dolgozó népé... Eddig a nép hatalma a forradalmi kormányon keresztül valósult meg. Ezután pedig azokon a szerveken keresztül, amelyek az egész nép részvételével megtartott közvetlen választások útján hozunk létre.“ Az új köztársaság megalakulásával természetesen feloszlatják az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanácsot, szerepét polgári kormány tölti be formálisan is. Tizenhárom év nagyon rövid idő, főleg ha egy ilyen szegény országban kell megkezdeni az új társadalom építését, megteremteni az ipart, enyhíteni a szegénységet, felszámolni (az 1974-ben még 90 százalékos) írástudatlanságot, lerakni az egészségügyi gondoskodás alapjait. Vagyis mér- földes léptekkel haladni a fejlődés, a demokratizálás útján akkor, amikor az országot katasztrofális szárazságok sújtják, s nagyon sokáig dörögtek a fegyverek több tartományban, amikor a szomszédok is szítják a viszályt a szeparatista mozgalmakat támogatva. Mérföldkő Etiópiatörté- nelmében az új köztársaság megalakulása, s alkalom arra, hogy a megtett út érzékeltetésére megemlítsük a tizenhárom esztendő legfontosabb állomásait. Közvetlenül a hetvennégyes forradalom után megalakították az Ideiglenes Katonai Kormányzó Tanácsot, amely rendkívül fontos intézkedéseket léptetett életbe: 1975-ben több kormányhatározat született, így például a gazdaságpolitikáról, Mérföldkő . zött az országban a szocialista orientáció, ebben nagyon fontos szerepe volt annak, hogy 1979 decemberében létrehozták az Etióp Dolgozók Pártjának előkészítő Bizottságát (COPWE), amely rendkívül jelentős ideológiai, szervezési és politikai munkát végzett, öt évi előkészületek után aztán 1984-ben, szintén a forradalom évfordulójának napjaiban, megtartották az EDP alakuló kongresszusát. Az új marxista-leninista párt szigorúan a tudományos szocializmus eszméihez tartja magát, szervezetileg a demokratikus centralizmus, nemzetközi politikájában pedig a proletár internacionalizmus elvei szerint jár el. A kongresszuson jóváhagyták az ország fejlesztésének tízéves tervét. Határozatot hoztak arról, hogy ki kell dolgozni az ország új alkotmányának tervezetét. Ezt országos vitára bocsátották, majd ez év elején népszavazáson döntöttek az elfogadásáról: a választók 81 százaléka mondott rá igent. Abban az országban, ahol a legfőbb gond a betevő falat biztosítása, ahol a kis faluközösségek néha több napi járóföldre vannak egymástól, ahol több mint nyolcvan nemzetiség, népcsoport és törzs él, abban az országban óriási siker az, hogy a lakosság négyötöde támogatja a forradalmi vezetés céljait, az alaptörvényben lefektetett elveket. A siker oka talán éppen abban rejlik, hogy az alkotmány kimondja a nemzetiségek egyenlőségét s autonómiát ígér számukra. Mengisztu a legutóbb is kiemelte: a párt vezető szerepének érvényesítése a forradalom sikeres továbbvitelének, a feladatok teljesítésének döntő feltétele. A feladatok pedig embert próbálóak. Még mindig nem sikerült felszámolni a szárazság következményeit, folyik a lakosság áttelepítése az aszályos területekről a déli szűzföldekre, ahol évi többszöri aratás is lehetséges. Etiópia még mindig segélyekre szorul. Elsőrendű tennivaló tehát a mezőgazdasági termelés fejlesztése, az egymástól elszigetelten élő családok faluközösségekbe való tömörítése, s a családi termelés mellett szervezik az állami farmokat és - az önkéntesség alapján - a szövetkezeteket is. Az előbb segélyt emlegettünk. Igaz, a segélyek szükségesek, de csak ideiglenes megoldást jelentenek. Etiópiának elsősorban segítségre van szüksége a termelés korszerűsítéséhez: gépekre, beruházásokra, öntözőberendezésekre, szakemberekre és így tovább. Ebben pedig főleg a szocialista országokra támaszkodhat, csakúgy mint az ipar fejlesztésében is. Ez utóbbira jó példa a Melka Wekena-i nagy vízerőmű, amely csehszlovák és szovjet közreműködéssel épült. N | éhány éve még gyakran emlegetett feszültséggóc volt Afrika szarva, ma már viszonylag nyugalom uralkodik a térségben. Nem utolsósorban az Addisz Abeba-i vezetés erőfeszítéseinek köszönhetően. Azonban még mindig igaz, hogy az ellenforradalmi szeparatista szervezetek tevékenysége hátráltatja a belső építőmunkát. A kormány a lázadókkal nem kíván tárgyalni, mivel véleménye szerint e fegyveres szervezetek egyáltalán nem valamiért, hanem valami ellen harcolnak. Vagyis, nem az autonómiáért, hanem a haladó, forradalmi rendszer ellen. Ha nem kapnának külföldről utánpótlást, már rég felszámolták volna őket. Tehát a belső változások mellett, vagy még pontosabban fogalmazva, ezek érdekében a külső feltételeket is biztosítani kell, főleg Szomáliával és Szudánnal rendezni a vitás kérdéseket. Nem Etiópián múlik, hogy ez még várat magára. MALINAK ISTVÁN illetékeseit a jövő heti szovjet-amerikai külügyminiszteri tárgyalások előkészületeiről. A NATO állandó tanácsának ülése után rendezett sajtóértekezletén Nitze kijelentette, állU tólag elhárult minden akadály a szovjet és amerikai közepes ható- távolságú rakéták felszámolásáról szóló megállapodás útjából, csupán néhány részprobléma vár megoldásra. Ugyanakkor kijelentette, az USA csak saját rakétáiról tárgyal a Szovjetunióval, s nem adott egyértelmű választ a Pershing 1A rakétákkal kapcsolatos aggályokra. Az amerikai külügyminisztérium dokumentumot terjesztett a Kongresszus elé, amely a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló szovjet-amerikai megállapodás ún. tágabb értelmezését követeli. Ez már a harmadik dokumentum, amelyet Reagan elnök azt követően rendelt meg, hogy a törvényhozás nem értett egyet a „tágabb“ értelmezéssel. Az új dokumentumot úgy állították össze, hogy az lehetővé tegye az ABM-szerződéssel összeegyeztethetetlen űrkísérleteket. Dánia Jörgensen lemondott (ČSTK) - Anker Jörgensen, a Dán Szociáldemokrata Párt elnöke, egykori kormányfő lemondott tisztségéről. Döntése nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy pártja a keddi parlamenti választásokon nem tudta megerősíteni pozícióit. A párt rendkívüli kongresszusáig az elnöki tisztséget ideiglenesen Svend Auken, Jörgensen eddigi helyettese látja el. Görögország nélkül (ČSTK) - Joannisz Haralambo- pulosz görög hadügyminiszter Athénban bejelentette: Görögország nem vesz részt a Display Determi- nation-87 fedőnevű NATO-hadgya- korlaton. A Földközi- és az Égei- tenger térségében zajló hadgyakorlat szeptember 14-én kezdődik. Görögország már 1982 óta elutasítja a közös NATO-hadgyakorlatokon való részvételt. Ezzel kívánja felhívni a figyelmet Törökországgal való ellentéteire. a földreformról, államosították a város környéki földeket, bérházakat, majd ennek alapján az üzemeket is, továbbá megszabták a munkások és alkalmazottak bérének alsó határát. A legnagyobb jelentőséggel - mivel a lakosság 85 százaléka a mezőgazdaságból él - a földreform bírt: minden földet össznépi tulajdonba vettek, s eltörölték a földnélküliek és a szegényparasztok adósságait. A tanács kidolgozta Etiópia nemzeti demokratikus forradalmának programját, s ez 1976 áprilisában lépett életbe. Fokozatosan győ-