Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-08 / 210. szám, kedd

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD 1987. szeptember 8. XL. évfolyam 210. szám Ára 50 fillér Prágai fiatalok a SZISZ-kongresszus előtt (Tudósítónktól)- a SZISZ közelgő IV. kongresszusa kapcsán fokozó­dott a prágai üze­mek, vállalatok és iskolák ifjúsági szervezeteinek tevé­kenysége. A fiatalok számos kötele­zettségvállalását tettek, melyekkel jelentősen hozzájárulnak a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak megvalósításához, a társadalmi és gazdasági élet időszerű feladatainak teljesítéséhez. Az ifjúsági szervezetek szocialis­ta kötelezettségvállalásai elsősor­ban a tudományos-műszaki fejlesz­tésre, a Nemzeti Front választási programja és a természetvédelem terén • kitűzött időszerű feladatok megvalósítására irányulnak. Nagy figyelmet szentelnek a pionírokkal való foglalkozás új formáinak is. A Koospol külkereskedelmi válla­lat többek között a Méta 90 ifjúsági kezdeményezésen belül a komló, a sör és az édesvízi halak tőkés exportjának bővítésére vállalkozott. A főváros VI. kerületének fiataljai pedig a tudomány eredményeinek mielőbbi gyakorlati alkalmazására helyezik a hangsúlyt. Céljuk a cseh­szlovákiai, illetve a KGST-országok kutatóintézetei közötti információ- csere meggyorsítása. Tudományos konferenciákat rendeznek fiatal tu­dósok részvételével, a KGST komp­lex programja feladatainak meg­oldásában mindenekelőtt a szovjet fiatalokkal működnek együtt. A Prágai Építőipari Vállalat SZISZ-szervezete a Lőportoronytól az Óvároson át a várig vezető Király útnak - a cseh királyok koronázási menete egykori útvonala - rekonst­rukciós munkálataiból veszik ki ré­szüket. Ugyancsak figyelemre mél­tók az egészségügy területén dolgo­zó fiatalok felajánlásai között a szá­mítógépek egészségügyben való al­kalmazásának új lehetőségeire hív­ják fel a figyelmet. A Prágai Energe­tikai Üzemek ifjúsági szervezete a régi üzemképtelen transzformáto­rokból az év végéig 3 tonna rezet és 4 tonna vasat értékesít. A felsőokta­tási intézmények közül a közgazda- sági főiskola fiataljai járnak az élen, akik a zöldterületek gondozásával járulnak hozzá a főváros szépíté­séhez. A SZISZ fővárosi szervezeteinek rendezvényei sorából kiemelkedik a Komszomolszkaja Pravdának Prá­gában tartandó napjai, melyeknek keretében többek között szovjet ka­rikatúrakiállítást is láthatunk majd. (jen) Országos szeminárium Prágában A gazdasági és szociális fejlesztés időszerű kérdéseiről Jelen volt Miloš Jakeš és Jan Fojtík (ČSTK) - Országos szemináriumot rendezett tegnap Prágában a Csehszlovák Szocialista Akadémia Központi Bizottsága a társadalom gazdasági és szociális fejlesztésének időszerű kérdéseiről, a gazdasági mechanizmus átalakításáról és az állami vállalatról szóló törvény tervezetéről. Jelen volt Miloš Jakeš. a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára és Vasil Bejda, a CSKP KB osztályvezetője. A tanácskozást Milan Matouš, a Csehszlovák Tudományos Akadé­mia levelező tagja, a Csehszlovák Szocialista Akadémia Központi Bi­zottságának elnöke nyitotta meg. Azokról a feladatokról, amelyek a XVII. pártkongresszuson a gyorsí­tással kapcsolatban elfogadott stra­tégiai irányvonal következetés meg­valósításából adódnak, beszédében Miloš Jakeš elvtárs szólt. a 7 országos szemináriumon František Valenta, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Gazdasági Intézetének igazgatója az ötvenes évek óta nálunk végrehajtott gazda­sági reformokat elemezte. A Csehszlovák Szocialista Aka­démia előadóinak és tisztségviselői­nek az állami vállalatról szóló tör­vény tervezetével kapcsolatban fel­tett kérdéseire Miloš Jakeš elvtárs válaszolt. Miloš Jakeš elvtárs beszéde Megnyílt a Coneco és Sympomech ’87 A kiállítást Jozef Lenárt elvtárs is megtekintette di vendég. A kormánydelegációt ve­zető Pavel Hrivnák megnyitója után Štefan Barták, Bratislava főpolgár­mestere köszöntötte az egész héten át tartó rendezvény résztvevőit és első látogatóit. (Tudósítónktól) - Tegnap a brati­slavai Művelődési és Pihenőpark­ban Pavel Hrivnák, a CSSZSZK kormányának alelnöke nyitotta meg az immár tizedik" alkalommal meg­rendezett, jubileumi Coneco és Sympomech nemzetközi építőipari kiállításokat. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kor­mányának elnöke Miloslav Hruš­kovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Gej- za Šlapka, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, az SZLKP Bratislavai Városi Bizottságának vezető titkára, pártunk, valamint az állami szervek további képviselői és számos külföl­A kiállításokat a délutáni órákban meglátogatta Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára is, aki a szovjet kiállítási részlegen főleg a cement- gyártásban használatos energiata­karékos technológiák, az új hőtech­nikai anyagok gyakorlati felhaszná­lásának lehetőségei, az üveg építő­iparban való felhasználhatósága és más kiállítási tárgyak iránt érdeklő­dött.-bl­Beszédében Miloš Jakeš elvtárs főleg a gazdasági mechanizmus átalakításának kérdéseivel és az ál­lami vállalatról szóló törvény teveze- tével foglalkozott. Bevezetőjében röviden értékelte a jelenlegi gazdasági helyzetet; nagyra értékelte a kedvező irányza­tokat, főleg a termelés terjedelmé­nek növekedését, egyúttal azonban rámutatott a negatív irányzatokra, főleg arra, hogy nem teljesítik a költ­ségek, valamint a termelés alap­anyag-, energia- és bérigényessége csökkentésének tervfeladatait. Külö­nösen kedvezőtlennek nevezte a nemzeti jövedelem képzésében keletkezett kiesést, amely az ötéves tervidőszak kezdete óta egyre na­gyobb. Megállapította, hogy a XVII. pártkongresszus határozataiból ere­dő igényes szociális és gazdasági feladatok teljesítésének feltétele a társadalmi átalakítás, amely nem­csak a gazdasági szférát, hanem a politikai felépítményt, ezen belül az ideológiai munkát, a kulturális, az oktatási és a szociálpolitikát is ma­gában foglalja. Egyidejűleg rámuta­tott arra, hogy rendkívüli jelentősége van az összes belső tartalék fel- használásának, a beruházások, a műszakok száma, a tudomány és a kutatás szervezése, a népgazda­ság szerkezete terén fellelhető fo­gyatékosságok megszüntetésénél; (Folytatás a 2. oldalon) A tanácskozás végén Jan Fojtík szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy az ideológiai munka átalakítása kereté­ben aktivizálni kell, és intezívebbé kell tenni a Csehszlovák Szocialista Akadémia tevékenységét, s növelni kell szerepét a propaganda és az agitáció területén. Részletesen szólt arról a tevékenységről, amelyet a szervezet az emberek, főleg a fia­talok nevelése s a társadalom gaz­dasági és szociális fejlesztésének meggyorsításával kapcsolatos akti­vizálása terén kifejt. Ezzel összefüg­gésben kiemelte az elméleti szak­emberek felelősségét a további tár­sadalmi fejlesztésre vonatkozó át­gondolt és objektiv anyagok kidolgo­zásáért. Jan Fojtik a továbbiakban hang­súlyozta, hogy a propagandisták fő feladata nemcsak az átalakítással kapcsolatban felvetett kérdések megvilágítása, hanem egyúttal mi­nél több ember aktivizálása is annak érdekében, hogy mindenki érezze: hozzászólhat ahhoz, milyen lesz a jövő, milyen lesz a szocialista demokrácia érvényesítésének, a népgazdaság irányításának és ter­vezésének mechanizmusa. Ebből indul ki a propagandamunka: fö célja az, hogy az emberek számára lehe­tővé tegyék nézeteik kifejtését saját tapasztalataik és ismereteik alapján annak tudatában, hogy ezekkel a nézetekkel felelősen foglalkoznak. Az NDK legfelsőbb vezetőjének első látogatása az NSZK-ban Hozzájárulás a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséhez, az európai béke és biztonság megszilárdításához Erich Honecker tárgyalásai Kohl kancellárral és Weizsäcker elnökkel (ČSTK) - Helmut Kohl nyugatnémet kancellár meg­hívására hétfőn ötnapos hivatalos látogatásra az NSZK- ba érkezett Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke. Ez az első eset, hogy az NDK legfelsőbb vezetője a nyugatnémet fővárosba láto­gat. Honeckert Bonnban a legmagasabb rangú ven­dégnek kijáró tiszteletadással üdvözölték. NSZK-beli látogatása során Erich Honecker tárgyalásokat folytat A két német állam között várható­an három megállapodást írnak alá: a környezetvédelemről, az atom­reaktorok biztonságos üzemelteté­séről, valamint a gazdasági-műszaki együttműködésről. Mindkét részről remélik, hogy Erich Honecker láto­gatása ösztönzést ad az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok fejleszté­séhez, s hozzájárul az európai béke és biztonság erősítéséhez. A látoga­tással kapcsolatban néhány provo­katív akciót készítettek elő azok a szélsőjobboldali nyugatnémet erők, amelyek mindmáig nem nyu­Kohl kancellárral, találkozik Richard von Weizsäcker államfővel, a legnagyobb politikai pártok vezetőivel, Herbert Miessel, az NKP elnökével, valamint gazdasági szakemberekkel és a vállalkozói körök képviselőivel. Észak-Rajna-Vesztfáliában, Rajna-Pfalzban, a Saar- vidéken és Bajorországban külön megbeszéléseket foly­tat a tartományi kormányok elnökével. godtak bele, hogy két egyenjogú, önálló német állam létezik. Megérkezése után Erich Honek- ker nyilatkozatot tett, s egyebek kö­zött hangsúlyozta: szeretné, ha az NSZK vezető politikusaival folytatott tárgyalásai hozzájárulnának a béké­hez és az enyhüléshez, a két német állam kapcsolatainak fejlődéséhez, úgy, ahogy az megfelel az NDK-NSZK viszony alapelveit rög­zítő szerződésnek. Rámutatott, hogy a Genfben folyó szovjet-amerikai leszerelési tárgya­lások reményt keltőek, s a történe­lemben most először van reális le­hetőség arra, hogy mind a nukleáris, mind a hagyományos fegyverek te­rén megkezdődjön a leszerelés. A kulcskérdés a közepes hatótávol­ságú eszközök felszámolása, s fon­tosnak tartjuk, hogy ebben mindkét német állam egyetért - hangoztatta az NDK legfelsőbb vezetője. Honecker nyilatkozatában rámu­tatott, az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok csakis úgy fejlődhetnek, ahogy az a független államok között (Folytatás a 2. oldalon) Hozzászólás a vállalati törvény tervezetéhez A vállalatok és a nemzeti bizottságok II ■ > ff I II ■ / / Hm egyuttmukodeserol BLAŠKO LÁSZLÓ mérnök, az Érsekújvári (Nové Zámky) Vnb titkára Városunk dolgozói és lakossá­ga körében a vállalati törvény ter­vezetéről sok vélemény és javaslat hangzik el. Nagyra kell értékelni azt, hogy polgáraink szükséges­nek tartják a véleménynyilvánítást. A legszélesebb rétegek részt vál­lalnak a vállalati törvény szövegé­nek véglegesítésében, amit na­gyon fontosnak tartok a XVII. párt- kongresszus határozatának telje­sítése szempontjából. Bíráló ész­revételek is napvilágot látnak. Jó­nak tartom azt, hogy a törvényja­vaslat megvitatása hozzájárul az új gondolkodásmód kialakítá­sához. Mint az Érsekújvárt (Nové Zámky) Városi Nemzeti Bizottság tisztségviselője a vállalatok és a nemzeti bizottságok közti vi­szonnyal szeretnék foglalkozni ab­ból az elsődleges szempontból ki­indulva, ami minden közigazgatási területre érvényes, hogy a fejlődés mértéke és dinamizmusa függvé­nye a vállalatok és a nemzeti bi­zottságok összmunkájának. Az a meglátásom, hogy ezt a kölcsö­nös viszonyt a törvényjavaslat nem meríti és nem is merítheti ki. Ezért a nemzeti bizottságokról szóló törvény ide vonatkozó cikke­lyei is változtatásra szorulnak. El­sősorban is a vállalatok hozzájáru­lását említeném a komplex gazda­sági és szociális fejlesztéshez a meghatározott esetekben - így például a környezetfejlesztésben és -védelemben, a beruházások területén, a szociális programban, a szolgáltatásokban, a testnevelés és sport fejlesztésében stb. A nemzeti bizottságok plenáris ülését olyan jogkörrel és hatáskör­rel kellene felhatalmazni, hogy a nemzeti bizottságok által nem irányított vállalatoknak is feladatot adhasson határozat formájában. Főleg a környezetvédelem és fej­lesztés területén sok a gond. Itt nemcsak a közterületekre gondo­lok, hanem a vállalatok belterüle­teire is. Fontosnak tartom, hogy a 8. cikkely utolsó mondata a nem­zeti bizottságokról szóló törvény­ben konkrét formát kapjon. A komplex gazdasági és szo­ciális fejlesztés jelentős tényezője a vállalatok hozzájárulása a közi­gazgatási terület fejlesztéséhez. Gondolok itt a pénzügyi alap összevonására, valamint a közös tevékenységekre. Habár ezen a területen városunk elég jó ered­ményeket ért el, erre a területre mind a nemzeti bizottságok, mind a vállalatok részéről a jövőben na­gyobb súlyt kell helyezni. Jelenleg a kezdeményezés a nemzeti bi­zottságtól indul ki, és sokszor nemcsak objektív, hanem szubjek­tív akadályokba is ütközik. A 51. cikkely a vállalatok feladatával és felelősségével foglalkozik a kör­nyezetfejlesztés és -védelem terü­letén. A környezetvédelem és -fej­lesztés alatt gondolom a törvény- javaslat nemcsak a vállalat terüle­tét érti, hanem az egés2 közigaz­gatás területét. Jó lenne egyértel­műen megállapítani (pl. az elért gazdasági eredmények szerint vagy az alkalmazottak száma sze­rint) a vállalat hozzájárulását a környezetfejlesztéshez és -vé­delemhez. Hazánkba látogat az Argentin Köztársaság alelnöke (ČSTK) - Alois Indrának, a Szö­vetségi Gyűlés elnökének meghívá­sára a közeli napokban hivatalos látogatást tesz a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaságban Victor Hi- polito Martinez, az Argentin Köztár­saság alelnöke, az argentin parla­ment szenátusának elnöke. Afgán-pakisztáni tárgyalások Genfben (ČSTK) - Az afgán-pakisztáni közvetett tárgyalások újabb forduló­ja kezdődött meg Genfben. Az afgán küldöttséget Abdái Vakil, a pakisz­tánit Jakub Khán vezeti. A két kül­ügyminiszter között Diego Cordo­vez, az ENSZ-főtitkár politikai ügye­kért felelős helyettese közvetít.

Next

/
Thumbnails
Contents