Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-07 / 209. szám, hétfő

ÚJ szú 7 1987. IX. 7. Befejeződött a 2. atlétikai vb Az NDK nyerte a legtöbb aranyérmet (t-tics) - Rómában tegnap 70 000 néző előtt került sor a 2. atlétikai világbajnokság befejező napjának küzdel­meire. A világbajnokság legsikeresebb résztvevőjének az NDK sportolói bizonyultak, akik tíz aranyérmet sze­reztek. A hét végén a csehszlovák sportolók nem tudták folytatni a vb ,,első félidejében“ elért eredményeket. A legsikeresebb Szikora Pál volt, aki az 50 km-es gyaloglásban hetedik lett. Dicséretet érdemel Martin A szombati műsor már reggel 7.30-kor megkezdődött az 50 km-es gyaloglással. A csehszlovákok közül Szikora és Blažek állt rajthoz. Szikora a táv első felében jól tartotta magát, a 32. km-ig a hat főnyi élbolyban haladt. Ekkor az NDK-beli Wei­gel többször is felgyorsított, majd elhúzott a többiektől. Csak honfitársa, Gauder és a szovjet Ivanyenko tudott vele lépést tar­tani. A hajrában, röviddel a stadionba érkezés előtt diszkvalifikálták a negyedik helyen álló svéd Gustafssont, az ötödik olasz Poggit és a hetedik szovjet Nyikola- jevet. így Szikora, aki tizeddiként érkezett célba, végül is hetedik lett. 50 KM GYALOGLÁS: 1. Gauder (NDK-beli) 3:40:53, 2. Weigel (NDK-beli) 3:41:30, 3. Ivanyenko (szovjet) 3:44:02, 4. Duceschi (olasz) 3:47:49, 5. Bermu­dez (mexikói) 3:48,27, 6. Belluci (olasz) 3:44:52, 7. Szikora (csehszlovák) 3:49:44 . 18. Blažek (csehszlovák) 3:58:43 óra. A férfi távolugrás döntőjében tizenhe­ten rajtoltak. Egy pillanatig sem volt két­séges az amerikai Lewis győzelme, aki kétszer is 867 cm-t ugrott. A csehszlovák Krsek nem tudta megismételni a selejte­zőben elért teljesítményét és 772 cm-rel az utolsó helyen végzett. FÉRFI TÁVOLUGRÁS: 1. Lewis (amerikai) 867, 2. Emmijan (szovjet) 853, 3. Evangelisti (olasz) 838, 4. Myricks (amerikai) 833, 5. Hirschberg (NDK-beli) 816, 6. Jefferson (kubai) 814 cm. Fibingerová is, hasonlóan, mint Krsek, a selejtezőben ért el jobb eredményt. A női súlylökés döntőjében elmaradt a vá­rakozástól, legjobb dobása (20,29) csak a 8. helyhez volt elég. A másik csehszlo­vák résztvevő, Vašíčková 18,71-gyei utol­só lett. Az aranyérmet szoros küzdelem­ben, 3 cm-es különbséggel a világcsúcs­tartó szovjet Liszovszkaja szerezte meg. NŐI SÚLYLÖKÉS: 1. Liszovszkaja (szovjet) 21,24, 2. Neimke 21,21, 3. Mül­ler (NDK-beliek) 20,76, 4. Lösch (NSZK- beli) 20,73, 5. Ahrimenko (szovjet) 20,68, 6. Hartwing (NDK-beli) 20,73... 8. Fibingerová 20,29.. 13. Vašíčková (csehszlovákok) 18,71. A rúdugrásban a szovjet Szergej Bub­ka megvédte világbajnoki címét. Maga­biztosan birkózott meg az 570 és az 585 cm-es magassággal, majd két sikertelen kísérletet tett a 605 cm-es világcsúcsma­gasságon. A második és a negyedik he­lyen az azonos eredményt elérő verseny­zők között a kísérletek száma döntött. RÚDUGRÁS: 1 Szergej Bubka (szovjet) 585, 2. Vigneron (francia) 580, 3. Gataullin (szovjet) 580, 4. M. Kolasa (lengyel) 580, 5. Bell (amerikai) és Niko- lov (bolgár) 570. A csehszlovák Lubenský nem ugrottá meg az 530 cm-es kezdő magasságot és így nem volt érvényes kísérlete. A hazai szurkolók nagy örömére a 3000 m-es akadályfutást az esélyes olasz Francesco Panetta nyerte. Négy körrel a befejezés előtt állt az élre és amikor az egyik akadálynál a kenyai Kimpkenboi, a verseny másik nagy esé­lyese, elesett, az olasz versenyző elhú­zott a többiektől. A hajrában erősen feljött Vrábel, a maratoni futásban 12.-ként érkezett célba. Fibingerová elmaradt a várakozástól, csak a 8. helyet tudta megszerezni. A hétvége főszereplője a nőknél a szovjet Szamoljenko volt: szombaton második arany­érmét nyerte (a 3000 m után 1500-on is győzött), a férfi­aknál az amerikai Carl Lewis emelkedett ki a mezőnyből. Szombaton megnyerte a távolugrást, vasárnap nagy érdeme volt a 4x100 m-es váltó győzelmében. az NDK-beli Melzer, de már nem tudta befogni Panettát. 3000 M AKADÁLYFUTÁS: 1. Panetta (olasz) 8:08,57, 2. Melzer (NDK-beli) 8:10,32, 3. Van Dijck (belga) 8:12,18, 4. Diemer (amerikai) 8:14,46, 5. Feli (kana­dai) 8:16,46,6. Marsh (amerikai) 8:17,78. A női 1500 m-es futásban a szovjet Szamoljenko duplázott. A 3 km-es távon aratott győzelme után második aranyér­mét nyerte. Szinte végig együtt haladt a mezőny, az utolsó métereken az NDK- beli Lange és Körner nem tudott ellenállni a könnyedén futó Szamoljenko finisének. 1500 M NŐI FUTÁS: 1. Szamoljenko (szovjet) 3:58,56, 2. Körner (NDK-beli) 3:58,67, 3. Gasser (svájci) 3:59,06, 4. Melinte (román) 3:59,27, 5. Bürki (svájci) 3:59,90, 6. Lange (NDK-beli) 4:00,63. Szombaton bonyolították le a férfi és női futóváltók selejtezőit, illetve elő­döntőit. A 4x400 m-es férfiváltóban a csehszlovákok a vártnál gyengébben szerepeltek, a második selejtező fu­tamban csak az 5. helyet szerezték meg és így nem jutottak tovább. Jól szerepelt a 4x100 m-es férfiváltóban a magyar együttes, 38,78 mp-cel a máso­dik futamból harmadik legjobbként jutott a vasárnapi döntőbe. A férfi magasugrás selejtezőjében a csehszlovákok közül Zvara elsőre ugrottá a 227 cm-es szintet és 15 társával bejutott a tegnapi fináléba. Ruffíni a 224 cm-es magassággal nem tudott megbirkózni. Tegnap, a zárónapon kilenc szám­ban avattak világbajnokot. A 4x100 m- es női váltóban meglepetésre az amerikai csapat győzött, viszonylag nagy előnnyel az esélyesebb NDK előtt. Az amerikai lányok jobban váltottak és közel álltak a világcsúcs-javításhoz. A bronzérem a szovjet csapaté lett. 4X100 M NŐI VÁLTÓ: 1 USA 41,58, 2. NDK 41,95, 3. Szovjetunió 42,33, 4. Bulgária 42,71, 5. NSZK 43,20,6. Kanada 43,26 mp. A 4x100 m-es férfiváltóban igazoló­dott a papírforma: az amerikai négyes nyerte az aranyérmet. Igaz, az utolsó száz méteren még a szovjet váltó veze­tett. A hajrában Carl Lewis ellenállhatat­lan volt. A Szovjetunió Európa-rekorddal szerzett ezüstérmet. 4X100 M-ES FÉRFIVÁLTÓ: 1 USA 37,90, 2. Szovjetunió 38,02, 3. Jamaica 38,41, 4. Kanada 38,87, 5. NSZK 38,73, 6. Magyarország 39,04... A női gerelyhajításban sokáig az NDK- beli Felke vezetett, de az angol Whitbread ötödik kísérlete 76,64 méterre sikerült és ezzel csaknem öt méterrel túldobta legna­gyobb vetélytársát. NÓI GERELYHAJÍTÁS: 1 Whitbread (brit) 76,64, 2. Felke (NDK-beli) 71,76, 3. Peters (NSZK-beli) 68,82, 4. Sanderson (brit) 67,54, 5. Jung (NDK-beli) 67,46, 6. Lillák (finn) 66,82 m. Az utolsó körig együtt haladt a mezőny az 1500 m-es férfi síkfutás döntőjében. Ekkor Cram robbantott, de mint a későb­biek során kiderült, túl korán kezdett haj­rázni, és végül csak nyolcadik lett. Az aranyérmet meglepetésre a 22 esztendős Szomáliái Bile szerezte meg. I. vízilabdaliga, 2. torna Két pont a ČH előnye Kassán (Košice) az 1 - 4. helyért, Humennéban a Prešov „otthoná­ban“ az 5 - 8. helyért több, mint kéthónapos szünet után a második körmérkőzéses tornával folytatódott az I. vízilabdaliga. Az elit csoportban százszázalékos teljesítményt nyúj­tott a ČH Košice - az UK Bratislava elleni rangadón egygólos győzelmet aratott - és hat fordulóval (két torna) a befejezés előtt kétpontos előnnyel áll a táblázat élén. AZ 1 - 4. HELYÉRT Eredmények - szombat: ČH KO­ŠICE - UK BRATISLAVA 9:8 (3:3, 1:1, 3:2, 2:2), Kalinka és Eschwig 2-2, ill. Horňák 4 és Peciar 2. Az első negyedben 3:1 -re az UK, a har­madik játékrész végén pedig 7:5-re a bajnok vezetett, amely meglepe­tésre nehezen tudta megszerezni a két pontot. VŠV KOŠICE - TO­POĽČANY 7:7 (2:4, 2:2, 2:1, 1:0), Propper 2, ill. V. Janoušek 3. UK BRATISLAVA - TOPOĽ­ČANY 13:6 (5:0, 1:2, 3:1, 4:3), Pe­ciar 4, ill. Kupec 3 ČH VŠV 17:8 (3:1, 2:3, 8:2, 4:2), Eschwig és Mi- kuš 4-4, ill. Andrássy T. 3. Vasárnap: VŠV - UK BRATI­SLAVA 5:13 (0:3, 1:5, 0:2, 4:3), Andrássy T. 2, ill. P. Borsig 3. ČH- TOPOĽČANY 16:5 (3:1, 3:2, 5:1, 5:1), Eschwig 3, ill. Kalinka P. 3. 1. ČH 20 18 0 2 315:129 36 2. UK 20 17 0 3 245:138 34 3. Topoľčany 20 7 2 11 150:207 16 4. VŠV 20 7 1 12 151:222 15 AZ 5 - 8. HELYÉRT: Brno- Plzeň 11:8, Nováky - Prešov 13:9, Prešov - Plzeň 12:9, Brno- Nováky 15:9, Nováky Plzeň 18:16, Brno - Prešov 18:3. 5. Brno 20 12 0 8 251:209 24 6. Nováky 20 10 0 10 226:247 20 7. Prešov 20 4 1 15 153:249 9 8. Plzeň 20 3 0 17 193:283 6 A két újonc, a Prešov és a Plzeň már kiesett az élvonalból. Az utol­só előtti, 3. bajnoki tornát a hét végén Kassán (1-4. helyért) és Novákyban (5 - 8.) rendezi. (zsi) 1500 M FÉRFI SÍKFUTÁS: 1. Bile (Szomáliái) 3:36,80, 2. Gonzales (spa­nyol) 3:38,03, 3. Spivey (amerikai) 3:38,82, 4. Chesire (kenyai) 3:39,36, 5. Khalifa (szudáni) 3:39,81, 6. Herold (NDK-beli) 3:40,14 p. Hatvanhétén rajtoltak a maratoni fu­tásban. Végig jól tartotta magát a cseh­szlovák Martin Vrábel, aki végeredmény­ben a dicséretre méltó 12. helyen ért célba. Tíz km-rel a cél előtt két afrikai futó, a kenyai Wakihuru és a dzsibuti Salah elhúzott a többiektől, majd az utolsó km- eken az élete első maratoni versenyén rajtoló Wakihuru már egyedül haladt az élen. FÉRFI MARATONI FUTÁS: 1. Waki­huru (kenyai) 2:11:48, 2. Salah (dzsibuti) 2:12:30, 3. Bordin (olasz) 2:12:40, 4 Moneghetti (ausztrál) 2:12:49, 5. H. Jo­nes (brit) 2:12:54, 6. Ikangaa (tanzániai) 2:13;43.. 12. Vrábel (csehszlovák) 2:16:58 óra. A női 4x400 m-es váltóban az NDK- beli lányok végig vezetve, magabiztosan szerezték meg a győzelmet. 4X400 M-ES NŐI VÁLTÓ: 1. NDK 3:18:63, 2. Szovjetunió 3:19,50, 3 USA 3:21,04, 4 Kanada 3:21,11, 5. NSZK 3:24,94, 6. Jamaica 3:27,51 p. 4X400 M-ES FÉRFIVÁLTÓ: 1 USA 2:57,29, 2. Nagy-Britannia 2:58,86, 3. Kuba 2:59,16, 4 NSZK 5. Kenya, 6. Jamaica. Az 5000 m-es férfi futásban a marok­kói Aouita beváltotta ígéretét: aranyérmet szerzett. Az utolsó kört 53 mp alatt futotta, senki sem tudott vele lépést tartani. 5000 m-es férfi síkfutás: 1. Aouita (marokkói) 13:26,44, 2. D. Castro (portu­gál) 13:27,59, 3. Buckner (brit) 13:27,74, 4. Deleze (svájci) 13:28,06, 5. Rousseau (belga) 13:28,56, 6. Ignatov (bolgár) 13:29,68 p Ritkán látható nagy versenyt hozott a férfi magasugrás döntője. A 235 cm-es magasságon még heten voltak verseny­ben, köztük a csehszlovák Zvara is, aki harmadikra ugrottá a 232-őt de a 235-tel már nem bírt. (ton) - Az NDK bajnokságában az 5. forduló mérkőzéseit bonyolították le: Rostock - Dynamo Berlin 0:4, Drezda- Lipcse 0:0, Halle - Magdeburg 2:2, Karl-Marx-Stadt - Wismut Aue 3:2, Frankfurt - Erfurt 5:1, Union Berlin- Stahl Riesa 0:0, Brandenburg - Jena 1:1. - Az élcsoport sorrendje: 1. Dina­mó Berlin 9, 2. Lipcse 6, 3. Karl-Marx- Stadt 6. p. Montevideóban a Libertadores Kupá­ban a Penarol 3:0 (2:0) arányban bizo­nyult jobbnak az Independiente csapa­tánál. Labdarúgó SZNL I, 5. forduló Növelte előnyét a Slovan (ton) - A labdarúgó SZNL I 5. fordulójában az éllovas Slovan idegenben a 89. percben lőtt góllal nyert a ZŤS Košice ellen és két pont az előnye üldözői előtt. A forduló meglepetései közé tartozik, hogy a Spoje Bratislava Trebišovban harcolta ki a két pontot és ezzel a második helyre került. A Pov. Bystrica Léván (Levice) vendégszerepeit, de csak egy félidőn át bizonyult a hazaiak egyenrangú ellenfelének. A ČH Bratislava nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét és döntetlent játszott a Hurbanovóval. Következik szeptember 13-án a 6. forduló: Slovan - Lokomotíva, Pov. Bystrica - Humenné, Hurbanovo - Levice, Stropkov - ČH Bratislava, Martin - Prievi­dza, Spoje - Michalovce, Čadca - Trebišov, ZŤS Košice - Senica. ZŤS KOŠICE - SLOVAN 0:1 (0:0), góllövő: Hirko. Az 5000 néző nem sokat láthatott a labdarúgás szépségéből. Mind a két csapat ide­gesen játszott és rengeteg volt az eladott labda. A vendégek legalább megpróbálkoztak a támadásokkal, de a ZŤS kapuját nem veszélyeztet­ték. Szünet után némileg javult a já­ték színvonala, a kaput azonban csak ritkán találták el a játékosok. Egy perccel a találkozó vége előtt született meg a vendégek győztes gólja. TREBIŠOV - SPOJE 1:2 (0:1), góllövök: Juraško, ill. Cerovskýés Fischer. A vendégcsapat nyílt si­sakkal játszott, tetszetősen adoga­tott és mindenekelőtt a második fél­időben múlta felül a hazaiakat. A Spoje már a 4. percben megsze­rezte a vezetést, a 75 percben újabb gólt ért el és az enerváltan játszó Trebišov tudásából már csak a szé­pítésre futotta. ČH BRATISLAVA - HURBANO­VO 1:1 (1:1), góllövók: Pivarník, ill. Pivarník (öngól). Az első félidő­ben nagy nyomás nehezedett a ven­dégek kapujára és Pivarník a 24. percben vezetéshez juttatta csapa­tát. Ugyanez a játékos négy perccel később öngólt vétett, és ez megbé­nította a CH labdarúgóit. Feljöttek a vendégek és gyors ellentámadá­sokat vezettek. A hazaiak szünet után két kapufát is lőttek. MICHALOVCE - MARTIN 2:2 (2:0), góllövók: Geroč, V. Vanko­vič, ill. Macho és V. Vankovič (ön­gól). Az első félidőben fölényben játszottak a hazaiak és azt két szép góllal kifejezésre is juttatták. Szünet után rákapcsoltak a vendégek és egyenlítettek, amiben része volt a házigazdák öngóljának is. A 70. percben megsérült a Michalovce ka­pusa, és Kolbas helyett Palovčák védett. A Michalovce csalódást oko­zott, a Martin játékosainak techniká­ja jól érvényesült ezen a találkozón. PRIEVIDZA - STROPKOV 1:0 (0:0), góllövő: Kušnír. Izgalmas, és támadó futballt látott a több, mint ezer néző. Mindkét csapat arra töre­kedett, hogy minél kevesebb hibát kövessen el, s ezért ritkán adódott helyzet a kapuk előtt. A házigazdák megérdemelt győzelmüket Kušnír- nak köszönhetik, aki szabadrúgás­ból húsz méterről a kapuba talált. SENICA - ČADCA 3:1 (2:1), gól­lövők: Petráš (2), Uhlár, ill. Kubi- ca. A kezdeményezőbb hazai futbal­listák rászolgáltak a győzelemre. I. ökölvívóliga Vereség ellenére vastaps (Munkatársunktól) - Szombaton az első forduló négy összecsapásá­val elkezdődött az I. ökölvívóliga 1987/88-as bajnoki idénye. Rosszul rajtolt a címvédő és a tavalyi ezüstérmes, s az újoncoknak sem termeti babér a nyitányon. A legnagyobb meglepetésnek a bajnok Olomouc martini veresége számít. A Dubnica biztosan verte az Ústít, míg a komáromiak (Komárno) csak nagy küzdelemben fektették két vállra a Vítkovicét. A másik újonc, az érsekújvári (N. Zámky) Elektrosvit balszerencsés vereséget szenvedett az US Prahától. N. ZÁMKY - US PRAHA 8:12. Negyven év után ismét élvonalbeli sporteseményt láthattak az érsekúj­váriak. Már fél órával a kezdet előtt anyian voltak a Sokol-házban, hogy mozdulni sem lehetett. A vendégek szerezték meg az első két pontot, majd a fiatal Chrtianský V. a közön­ség fergeteges biztatása közepette szinte lesöpörte ellenfelét a ringből. Ezután elhúztak a prágaiak (2:6), ám az örökifjú Matkovics ledolgozott a hátrányból, majd újra egyenlő le­hetett volna, azonban a pontozók nagy meglepetésre, a sokkal jobb Szlávik helyett - a közel ezer néző heves tiltakozása kíséretében - passzív ellenfelét hozták ki győz­tesnek. Alig csillapodtak le a kedé­lyek a lelátón, amikor a 71 kilósok találkozója után ismét pattanásig fe­szült lett a légkör: J. Boťanský vert helyzetből talpra tudott állni, az utol­só három percben leiskolázta az országos bajnok Vohnoutot. A válo­gatott öklöző mégis nyert. Az már más kérdés, hogy megérdemelten-e. Már 2:0-ra vezettek, azonban a ven­dégek szépítő gólja után hosszú időn át nyílt volt a találkozó sorsa. A harmadik gól hat perccel a találko­zó vége előtt esett. LEVICE - POV. BYSTRICA 3:1 (1:1), góllövök: Valkovič, Struhár- ňanský, Lackovič, ill. Masár. A Vág-mentiek az első 45 percben korszerű, gyors futballt játszottak. A 8. percben vezetéshez jutottak és a játékosok élvezték a mérkőzést. A 43. percben egyenlített a Levice. Ez letörte a vendégeket és felvilla­nyozta a Levicét, amely szünet után átvette a játék irányítását, s további gólokkal is kifejezésre juttatta fölé­nyét. HUMENNÉ - LOKOMOTÍVA 3:0 (0:0) góllövök: Bereš (11-esból), Papjak és Varchola. Az első játék­részben szikrázó volt a küzdelem és a nézők ritkán láthattak szép akciót. Szünet után Sepeši felvágta Han- dučkót és a tizenegyest Bereš érté­kesítette. A Lokomotíva védelmében repedések támadtak, a hazaiak fö­lényt harcoltak ki és már csak a győ­zelem aránya volt kérdéses. Az SZNL 1. Slovan 2. Spoje 3. Michalovce 4. Pov. Bystrica 5. CH Bratislava 6. Prievidza 7. ZŤS Košice 8. Čadca 9. Senica 10. Hurbanovo 11. Lok. Košice 12. Levice 13. Humenné 14. Stropkov 15. Martin 16. Trebišov Labdarúgó SZNL II Nyugat: Senec - Hutník Sereď 3:0, Bánovce - Trenčín 2:3, Dubnica - Hand­lová 3:1. N Zámky - Jur 2:1, Púchov - Šaľa 0:0, VTJ Sereď - Matador 2:1, Inter ZŤS B - Topoľčany 0:3, N. Mesto állása: 5 4 10 11:3 9 5 3 11 6:5 7 5 2 2 1 10:5 6 5 2 2 1 9:6 6 5 2 2 1 5:3 6 5 2 2 1 4:3 6 5 2 12 3:2 5 5 2 12 6:6 5 5 2 12 7:8 5 5 13 1 6:7 5 5 2 12 3:6 5 5 2 0 3 6:7 4 5 2 0 3 4:6 4 5 113 5:7 3 5 113 5:9 3 5 0 14 4:11 1- Malacky 3:1. 1-2. Trenčín 5 4 1 0 13:4 9 Dubnica 5 4 1 0 12:3 9 3. Topoľčany 5 4 0 1 8:4 8 4. Senec 5 3 1 1 9:4 7 5. Matador 5 2 2 1 9:6 6 6. Malacky 5 3 0 2 6:6 6 7. Bánovce 5 2 1 2 9:7 5 8. Šaľa 5 1 3 1 4:3 5 9. N. Zámky 5 2 1 2 6:7 5 10. VTJ Sereď 5 2 0 3 8:7 4 11. Hutník 5 2 0 3 7:7 4 12. N. Mesto 5 2 0 3 5:8 4 13. Handlová 5 1 1 3 6:10 3 14. Púchov 5 1 1 3 4:6 3 15. Inter ZŤS B 5 1 0 4 2:14 2 16. Jur 5 0 0 5 3:15 0 Kelet: Rim, Sobota - Ružomberok 2:1, Bard. N. Ves - Bytča 1:2, V. Kapušany- Sp. N. Ves. 2:2, Fiľakovo - Detva 2:1, Vranov - Kys. N. Mesto 3:2, L. Mikuláš- Jelšava 3:1, Giraltovce - Bardejov 0:0, Moldava - VSŽ Košice 3:1. 1. R. Sobota 5 4 0 1 9:3 8 2. L. Mikuláš 5 3 11 9:7 7 3. Sp. N. Ves 5 2 2 1 12:7 6 4. Bardejov 5 2 2 1 7:4 6 5. Jelšava 5 2 2 1 8:6 6 6. Bytča 5 3 0 2 7:8 6 7. Ružomberok 5 2 12 10:5 5 8. Fiľakovo 5 2 12 9:8 5 9. B. N. Ves 5 2 12 5:7 5 10, VSŽ Košice 5 2 0 3 9:10 4 11. Detva 5 2 0 3 6:7 4 12. Moldava 5 12 2 8:10 4 13. Vranov 5 12 2 5:7 4 14. V. Kapušany 5 12 2 4:7 4 15. K. N. Mesto 5 113 5:9 3 16. Giraltovce 5 113 4:12 3 LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT. Ostra- vában megkezdődött az 58. súlyemelő- világbajnokság. Az első aranyérmet a bol­gár Szevdalin Marinov nyerte (52 kg). EREDMÉNYEK: 1. Marinov (bolgár) 262,5 (115+147,5), 2. He Zsup-tiang (kínai) 260 (112,5+147,5), 3. Gutowski (lengyel) 247,5 (112,5+135), 4. Djung Hvan (dél-koreai) 240 (105+135), 5. Huang Si-liang (kínai) 240 (110+130), 6. Hudi (csehszlovák) 217,5 (97,5+120). Králik biztos győzelmet aratott a másfél fejjel magasabb válogatott Stanitien ellen, majd Paszterkó talál­kozója az első ütés után véget ért... Az újonc a vereség ellenére vastap­sot kapott. Pontszerzők: Chrtianský V. (fel- adásos győzelem 2. m.), Matkovics (f. gy. 1. m.), Králik (pontozásos győzelem), Paszterkó (f. gy. 1. m.), ill. Andrejkovič (döntő fölény 3. m.), Pecha (p. gy.), Trtík (f. gy. 2. m.), Kučera (p. gy ), Vohnout (p. gy ), Popelka (d. f. 1. m.). További eredmények: KOMÁR­NO - VÍTKOVICE 12:8. A Spartak csak nehezen tudta legyőzni az újoncot. Pontszerök: Bryndzák, Ra­fael, Ferenczi, Hraboský, Putyilin, Sumina, ill. Toráč, Lepšík, Ondrej, Balcar. MARTIN - OLOMOC 12:8, DUBNICA - ÚSTÍ 14:6. A 2. forduló párosítása, szeptem­ber 12 - 13: Ústí - N. Zámky, Komárno - Martin, Vítkovice - US Praha, Olomouc - Dubnica. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents