Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-07 / 209. szám, hétfő

(Fellépésüket évek óta mindenütt siker kíséri, legtöbbször már műso­ruk közben felcsattan az ütemes taps. Látta őket Gombaszög (Gom- basek), Východná, Zseliz (Želiezov­ce), Žilina, Myjava, legutóbb pedig júliusban a magyarországi IX. Duna Menti Folklórfesztivál közönsége. Dél-Szlovákia számos községében szerepeltek már, leggyakrabban a galántai (Galanta) járásban. Szí­vesen szórakoztatják az embereket, s öröm számukra, hogy bemutathat­ják szülőfalujuk, a mátyusföldi Jóka (Jelka) egykori, de ma is élő táncait, népi szokásait. Tíz éve létezik a he­Érdeklödő lenne több is, de hát túl sokan mégsem lehetünk. Mindnyájan táncszeretetükről is­mertek. Előfordult már, hogy vala­melyikük lábát fájlalva érkezett a próbára, de amint megszólalt a ze­ne, mintha elfelejtette volna a pana­szát, táncra perdült, s táncolt mind­végig megállás nélkül. Erre csak az képes, aki nagyon szereti a táncot.- Nem lépünk fel túl gyakran, de ha már két hónapig nem megyünk sehova, bizony hiányzik - mondja a folklórcsoport vezetője. Szeretnek szerepelni. Id. Szabó Lajos szerint jó érzés az együttlét, a közös siker öröme. S nem utolsó­sorban lehetőség a fellépés az alkal­mi ismerősökkel való újratalálkozás- ra. Ezért jár mindenki örömmel a próbákra, még ha szabadideje rovására is, bár anyagi hasznuk eb­ből nem származik. Műsorra készü­lőben hetente két-három alkalom­mal is próbálnak, s ez bizony nem kevés időt vesz igénybe. Ami a magyarországi vendégsze­replést illeti, nagy megtiszteltetés­nek tartják, hogy eljutottak a Duna Menti Foklórfesztiválra, s egyben először külföldre. Kalocsára a Nép­ták egymást. Legkedvesebb élmé­nyem mégis Bajához fűződik. Ami­kor a fellépés után lejöttünk a szín­padról, megszólított a magyarorszá­gi ölbői Pávakör vezetője, s nyom­ban megegyeztünk, hogy ezentúl kapcsolatot tartunk fenn a két együt­tes között. Hát ennek nagyon örültem. Ezután a „hogyan tovább“ kérdé­sére terelődik a szó. Megtudtam ugyanis, hogy a legutóbbi „Tavaszi szél..versenybe már nem nevez­tek be, mert nincs számukra megfe­lelő kategória, mivel ők elnépiese- dett polgári táncokat adnak elő, saját forrásból. Társastáncokból már nem tudnak újat hozni, folklórvonalon vi­szont igen, hisz léteznek még be nem mutatott, alkalomhoz kötődő táncaik. Próbálkoztak már népi szo­kások színpadra vitelével is. Tulaj­donképpen ezt szeretnék folytatni, mert úgy érzik, ez az út vezetne a megújulás felé. Sajnos, szakmai tanácsadásban nemigen részesül­nek, viszont a somorjai (Šamorín) Csalló népművészeti együtteshez baráti szálak fűzik őket. Egy ideje a Csalló Ürge Mária által vezetett zenekara kíséri őket. S ami külön lyí Csemadok- szervezet folklór­csoportjaként te­vékenykedő együttes. ,,örök­ség“ címmel önálló tv-filmet készí­tett róluk a szlovák televízió.)- Kezdetben vezetőnkkel, Szakái Máriával jártam a falut. Kérdezget­tük az embereket, ki mire emlékszik, így gyűlt össze a forrásanyag. Indu­láskor az idősebbek közül többen is eljöttek a próbákra, fellépésekre, hadd tanuljunk tőlük, bár nem állít­hatom, hogy mi nem ismertük azo­kat a táncokat. Ellestük már őket korábban! Csak a kezdet volt nehéz, míg összerázódott a társaság. Azu­tán a Csemadok-szervezet is felka­rolt bennünket - emlékezik vissza az első lépésekre id. Szabó Lajos, az együttes egyik alapítótagja, aki még ma is táncol, s vele együtt a felesé­ge, négy fia, két menye és egyik unokája. Hasonlóan van ez id. Hor­váth Péterék és id. Kis Jenőék ese­tében is.- Voltaképpen ezekre a csalá­dokra épül az együttes - fűzi hozzá Szakái Júlia, aki nővérétől vette át a hagyományőrzők vezetését. - Megfigyeltem, hogy a fiatalok kö­zül a fiúk általában maradnak, sőt feleségüket is magukkal hozzák, a lányok viszont legtöbben abba­hagyják. Az egykori alapitótagok még ma is köztünk vannak. így az említetteken kívül Budai László, aki a nyolcvanötös východnái szereplé­sünkkor a szólótáncosok országos versenyében második lett. Őszintén a nejével táncol, akárcsak Varga János és Szabó Zoltán. Együttesünk tagjai még a két Németh Mária, Hakszer Márta és Molnár Rudolf. VC ■ ■ ■ a rr wr m Örökség orzoi művelési Intézet közreműködésével kerültek. Kiválasztásukban minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy két évvel ezelőtt egyedüli szlo­vákiai magyar együttesként léptek fel Zilinában a falusi folklórcsoportok szlovákiai szemléjén, s nagy sikert arattak.- Kalocsán kedves fogadtatás­ban részesültünk - emlékezik vissza Szakái Júlia. - Kötetlen találkozá­soknak, pontosan kidolgozott műso­roknak lehettünk a résztvevői. Ne­kem nagyon tetszett a portugál Al- meirimi Népház folklóregyüttesének a bemutatója. Elegánsan előadott táncaikban a mai társastáncok alap­jait véltem felfedezni. Esténként tánc­ház, felvonulás, fellépések váltot­öröm számukra, hogy a Csalló, az Ifjú Szívek és a Szőttes is merít műsoraihoz a jókai táncokból.- Dehogy lehet ebbe belefáradni - tiltakozik id. Szabó Lajos. - Igaz, amatőrök vagyunk, ám szívvel-lé- lekkel táncolunk. Nem emlékszem arra, hogy fellépéskor fiiányzott vol­na valakiből az igyekezet. Meggyő­ződésem, hogy ez a folklórcsoport nem szűnik meg: utánpótlásban ugyanis nincs hiány Amúgyis na­gyon jó dolognak tartom, hogy léte­zik ez a közösség. Számomra nél­külözhetetlen, s inkább nem is gon­dolok rá, mi lesz, ha egyszer abba kell hagynom... J. MÉSZÁROS KÁROLY Lipcsey György: A ló (Hrapka Tibor felvétele) Néptánc - megfelelő zenével Az utóbbi években mintha növe­kedne a zenélési kedv. Főként a fia­talság körében tapasztalható érdek­lődés a hangszeres zene iránt. Ez, szerencsére, nemcsak a szórakoz­tató zenére vonatkozik, hanem a né­pi hangszeres muzsikára is. Mintha újabb reneszánsza kezdődne a hangszeres népzenének, örven­detes e jelenség nemcsak azért, mert újabb színnel gazdagítja ama­tőr művészeti rrtozgalmunkat, ha­nem azért is, mert közelebb hozza ifjúságunkhoz azt a népi hagyo­mányt, melyet évszázadokon át őr­cigányzenével szemben komoly mu­lasztást követtünk el, melyet pótol­nunk kellene. A verbunkos-zene ki­alakulásában jelentős szerep jutott a cigányzenekaroknak, ennek révén kerültek be a magyar zenetörténet­be A hagyományos összetételű ze­nekar és játékstílus kiveszőiéiben van. Annak ellenére, hogy a cigány zenészek közül ma már sokan elsa­játították a zenei írást-olvasást, saját hangszeres zenei hagyományukat mégis hallás után tanulhatták csak meg, hisz a jellegzetes előadási stí­lus jelölésére kottaírásunkban nin­zött és ápolt a parasztság az utókor számára. Két-háromszáz évvel ezelőtt a hangszeres zenélés - itt nem a falusi ember saját örömére játszott zenéjére gondolok - kissé lenézett tevékenység volt. Éppen ezért a má­sok szórakoztatását vagy a táncot szolgáló zenélés még a múlt szá­zadban is jószerivel a cigány zené­szekre maradt. Ugyanis sem a ma­gyar, sem a szlovák parasztember nem muzsikált pénzért mások szó­rakoztatására. Ellentétben a cseh és morva falvakkal, ahol csaknem min­den faluban volt zenekar, mely bálo­kon, táncmulatságokon vagy lako­dalmakban muzsikált. A szlovák és magyar nyelvterületen többnyire ci­gány muzsikusok húzták a talpalá- valót. Ahol parasztokból alakult hangszeres együttes, az többnyire a fúvószenét művelte; ha a cigány zenekarban használatos hangsze­reken játszottak, nem tudták felvenni a versenyt a falusi cigányegyütte­sekkel; mivel azok szinte hivatás­szerűen muzsikáltak, így játéktech­nikájuk, muzikalitásuk magasabb szinten volt. A zenészcsaládokban kis koruktól fogva muzsikáltak a gyerekek, szinte az anyatejjel szívták magukba a zenét. Mire fel­cseperedtek, már együtt muzsikál­tak a zenekarral. Mindezt azért kívántam elmonda­ni, mert úgy érzem, a hagyományos Hat nap színház(teremtés) A bratislavai Népművelési Intézet az idén már másodszor rendezte meg Banská Bystricában az amatőr színházi mozgalomban működő rende­zők, díszlettervezők, színészek találkozóját. A színházi műhelyben (Tvorivá divadelná dielňa) augusztus 17-23 között öt csoportban dolgoztak az alkotók neves hivatásos és amatőr művészek vezetésével. A pantomimművészek csoportja Vladimír Gutnak (B. B. Dúc - Prága) és Olga Panovovának (Szlovák Tudományos Akadémia művészettudományi intézete) és irányításával te­vékenykedett. Az irodalmi színpadi csoportot Ro­man Polák, a martini Sznf Színház rendezője vezette, a színészek csoportját Vladimír Sadilek amatőr rendező. A szcenográfusok a martini színház díszlettervezőjének, Jaroslav Valeknek az irányításával dolgoztak. Az irodalmi színpadi és kisszínpadi csoport tagjai František Švantner Piargy című elbeszélé­sével foglalkoztak. A szcenográfusok díszleteket és kosztümöket terveztek, készítettek. A színé­szek egyebek között Shakespeare Hamlett-jéből adtak elő egy részletet úgy, hogy a cselekményt mai környezetbe behelyezték. Izgalmas, érdekes munka folyt abban a szek­cióban, amelyben e sorok írója is dolgozott: a szerzői szövegkönyv-alkotók csoportjában. En­nek vezetője a trnavai Gyermek és Ifjúsági Szín­ház rendezője, Blahoslav Uhlár volt. A Népművelési Intézet 1986-ban megjelent kiadványa, amelynek címe Estetika a štruktúra malých javiskových foriem (A kisszínpadi formák esztétikája és struktúrája) részletesen foglalkozik a szerzői színház kérdésével. Dr. Jozef Kovalčuk Znaky autorského divadla (A szerzői színház jegyei) című tanulmányában egyebek között ezt írja: ,,A szerzői színház esetében az előadás kiindulópontja nem a drámai szöveg, hanem a személyesen megérzett és megtalált téma, annak megnevezése, megvilágítása és kifejtése, valamint azoknak a jegyeknek a keresése és meglelése, melyeknek segítségével a téma kife­jezhető. Ez az anyag távolról sem mindig irodalmi szöveg (próza, líra, dokumentum, dráma), inkább megtörtént esemény, képzőművészeti artefak- tum, mozgásgyakorlat alapján létrehozható köl­csönhatások összessége stb." A két háború közötti cseh avantgard képviselő­je, František Burian így nyilatkozik: „Egy színházi alkotásban akár rendezőként, akár zenészként, akár színészként veszek részt, mindenekelőtt színházalkotóként énékelem munkámat. Rende­zéseimet szerzői alkotó munkaként (autorství) fogom fel... Én mindenekelőtt szerző (autor) vagyok, és mint ilyen alkotok színházatMajer- hold szerint. a rendezóművészet elsősorban szerzői s csak másodsorban interpretáló művé­szet. “ Ezeknek az elveknek az alapján dolgozott Blahoslav Uhlár vezetésével a szerzői szöveg- könnyvel foglalkozó csoport is, amelyben a leg­különbözőbb életkorú, foglalkozású amatőr és hivatásos színházi emberek tevékenykedtek, szabad légkörben. Az első két napon „ismerked­tünk“. Valamennyien elmondtuk, felfedtük egy­más előtt azokat a társadalmi és magánjellegű problémáinkat, amelyek a leginkább izgatnak bennünket. Megpróbáltuk elképzelni azt a teret, helyzetet, amely alkalmas lehet arra, hogy e problémákat színpadi eszközök segítségével fogalmazzuk meg. A választás végül is egy „váróteremre“ esett, ahol az események történ­nek. A színpadi megjelenítéshez kreált szöveget fokozatosan rögzítettük, javítottuk, alakítottuk, ahogy a „játék“ épült. Valamennyien aktív, alko­tó résztvevői lehettünk egy színházi forma, szu­verén alkotás létrejöttének. A szöveg a hét végé­re, úgy érzem, játszható - mások számára is - használható, drámai konfliktusokat hordozó színpadi szöveggé kerekedett. Irodalmi értéke ebben az esetben másodrendű kérdés, fontos a gontolatisága és inspiratív hatása. Az alkotó színházi műhely egyhetes esemény- sorozatát a tavalyi találkozón készített videofel­vételek vetítése, amatőr csoport fellépése egé­szítette ki. Szombaton este pedig az egyes szekciók bemutatták alkotásaikat, amelyeket vita, a látottak értékelése követett. Valamennyi résztvevő értékes, a saját cso­portjában bőven kamatoztatható élménnyel és tapasztalattal távozott a rendezvényről. Nem vi­tás: hazai magyar amatőr színházi mozgalmunk javára szolgálna egy ilyen jellegű rendezvényso­rozat, ugyanis az alkalmanként szervezett szemi­náriumok és előadások hatékonysága sokkal kisebb az alkotó munka során szerezhető ta­pasztalatokénál. Nyilvánvaló, ha „jelen akarunk lenni“ a haladó kortárs amatőr művészetben, akkor szakmai fejlődésünk gyorsítása is elenged­hetetlen követelmény. KISS PÉNTEK JÓZSEF Nagy László felvétele csenek megfelelő jelek. Századunk második felében különösen a falusi cigányzenekarok hagyományos ze­nei előadásmódja van letűnőben. Ha idejében nem készítünk róla hang- felvételt, nyomtalanul eltűnik. A napjainkban ígéretesen fejlődő táncházzenei mozgalmunk sem le­het majd meg e hagyomány ismere­te nélkül. Ezek a hangszeres együt­tesek egy merőben más előadási stílust követnek. Az erdélyi falusi hangszeres együttesek stílusát vá­lasztották, az erdélyi táncrendben szereplő táncokat ugyanis aligha le­hetne más zenével kísérni. Ez a stí­lus, a gazdagon díszített dallamon kívül, egy nagyon kemény, ritmusá­ban változatos, a táncokhoz szoro­san kapcsglódó zenei kíséret. A ke­ménység és a ritmikai gazdagság többnyire hiányzik a cigányzeneka­rok zenélési módjából. Ez az új táncházzenei stílus kezd egyre jobban terjedni és meghono­sodni nálunk is, ami helyénvaló ad­dig, amíg a hozzájuk kapcsolódó táncokat kísérik. De mi lesz a rrii néptánc-hagyományunkkal? Annak a zenei kísérete más volt a múltban. Mivel élő példa nincs, marad a ne­hezebb feladat: törekedés emlékek alapján rekonstruálni, újraalkotni. A csehszlovákiai magyarság kö­rében már több mint harminc évvel ezelőtt megkezdődött a néptáncha­gyomány felkutatása és gyűjtése. A hagyományanyag továbbadását tekintve jócskán van mit pótolnunk. Úgy tűnik, erre nagyon megfelel a táncházmozgalom. Az ifjúság je­lentős része ma magáénak vallja a népi tánchagyományt. Már nem­csak a színpadi produkciókban tán­colja a szép régi táncokat, hanem a saját szórakoztatására is tud velük élni, tehát anyanyelvi szinten ismer­ni. A táncházhoz viszont megfelelő zene kell, olyan, amire jól lehet tán­colni. A hangszeres népzenének is lépést kell tartania a tánezházmoz- galommal. A hazai tájegységek táncrendjé­nek népzenei anyagát még nem tet­tük közkinccsé. A lekottázott népze­nei anyag publikálásán kívül hangzó anyagra is szükség van. Remélem, hogy a közeljövőben, az Ifjú Szívek kamaraegyüttesének közreműködé­sével megjelenő hanglemez megte­remti első vázát a hazai magyar táncrendnek. Néptánc és népzenei hagyomá­nyunk továbbadására a legjobb, leg­célravezetőbb mód, úgy velem, nyá­ri táncháztáborozás lenne. Ennek megvalósítása csak raj­tunk múlik. ÁG TIBOR ÚJ SZÚ 4 1987. IX. 7

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents