Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)
1987-09-25 / 225. szám, péntek
Az államok együttműködésével kell megteremteni az átfogó biztonság rendszerét ÚJ szú 3 % 1987. IX. 25. Eduard Sevardnadze beszéde az ENSZ-közgyűlés vitájában (ČSTK) - Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter szerdán beszédet mondott az ENSZ-közgyülés 42. ülésszakának általános vitájában. Tisztelt elnök elvtárs, tisztelt küldöttek! Szervezetünk napirendi szabályzata szerint egy perc csöndet szentelünk a fohászoknak és elmélkedéseknek. Az ENSZ Közgyűlésének minden ülésszaka a világ sorsáról szóló elmélkedések ideje. Napjainkban a világ nagy változások küszöbén áll, s ezzel kapcsolatosak a mi mérlegeléseink is. A nukleáris leszerelés gondolata a történelemben először áll közel a megvalósulásához. Ez a gondolat nem új, az új az, hogy ilyesmi valóban lehetséges. Tegnap még áthághatatlan falat láttunk, s ma már tekintetünk mesz- sze előre néz. Kétezer robbanófej - ez csak egy kis része a nukleáris arzenáloknak, s mégis elég nagy ahhoz, hogy az atomtöltetek eltávolítása után a világ új arculatot kapjon. A róluk szóló megállapodás csak a kisebbik része annak, amire sor került. Sokkal több történt: a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok végül is közösen mondta ki az atommentes szótár első szavát. Ha ez a szó valósággá válik, a világ új felismeréssel gazdagodik. Meggyőződhet arról, hogy az atomfegyverek és a biztonság nem szinonimák, hogy a biztonság fokozódik, ha ezek a fegyverek eltűnnek. Ez az elv egyelőre részleges példán keresztül, viszont a gyakorlatban valósul meg. Az egész kérdés abban rejlik, hogy ugyanennek a logikai feltételezésnek az alapján képesek vagyunk-e az egész nukleáris arzenálnak, s nemcsak egy részének, minden tömegpusztító fegyvernek a felszámolására. A Szovjetunió meggyőződése, hogy erre képesek vagyunk. A kifutópálya kicsi, viszont óriási dolognak ad ösztönzést. A közelmúltbani megállapodás után sor kerülhet a megegyezésre a hadászati fegyverek 50 százalékos csökkentéséről, természetesen, ha sikerül megtartani a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló szerződést. A vegyi fegyverek betiltásáról és teljes megsemmisítéséről szóló konvenció most még reálisabb. Ezzel párhuzamosan várhatjuk a» hagyományos fegyverek csökkentése folyamatának hatékony kibontakozását - az elégséges védelem koncepciója alapján. Megnyílt a további előrelépés lehetősége, mert bátor gondolataink vannak, s készek vagyunk a további akadályok felszámolására. Arra a kérdésre, hogy lehetsé- ges-e a lemondás a nukleáris arzenálokról, a pozitív válasz akkor lesz valóság, ha a világközösség ismét segít nekünk. Nem kell vitatkozni azon, hogy kit illet meg a győzelmi pálma, az ugyanis összeférhetetlen a béke olajágával. Most leírhatnám önöknek, miként törekedett a Szovjetunió a „globális kettős nullamegoldásra“, de hadd beszéljenek érdemeikről mások, ha akarnak. Ha valamiben egyáltalán versenyeznünk kell, akkor ezt tegyük kizárólag a nukleáris leszerelés terén. Számunkra az a legfontosabb, hogy elértük, amire törekedtünk, s az eredmény nem ellentétes a többség akaratával. Megható számunkra az a lelkesedés, amellyel a megállapodásról szóló hírt fogadták. Ismét megerősít bennünket abban, hogy a választott út helyes. Az önök szovjet kollégái a szolidaritás és az egyetértés hangjait hallják, közöttük elvétve hallhatók az atomfegyverek haszon- élvezőinek kemény szavai is. Nem esnek eufóriába, viszont optimizmusukat sem nyomják el, rendkívül világosan tudatosítják, hogy ma itt valóban mindannyian az egyesült nemzetek vagyunk. Egyesültek nemcsak a formális tagság által ebben a szervezetben, hanem közös sorsunk és egységes céljaink révén. Köszönet önöknek ezért a csodálatra méltó tényért. Őrizzük ezt meg és fejlesszük tovább. Köszönet az egyöntetűség, együttműködés és támogatás légköréért, hiszen csak így születhetett meg a megállapodás. Ebben az értelemben ez az önök megállapodása. S abban, hogy mindenkié, megvalósításának legmegbízhatóbb garanciáját látjuk. Lenyűgöző az emberi gondolkodásnak az a képessége, hogy minden idők számára kimondja a legmagasabb erkölcsi törvényt. „Azért születtünk, hogy közösségben éljünk. A mi közösségünk olyan boltívhez hasonlít, amely éppen azért tart erősen, mert az egyik kő nem engedi a másikat leesni...“ - írta sok száz évvel ezelőtt Seneca Erkölcsi leveleiben Luciliusnak. S e gondolat ma úgy hangzik, mint korunk imperatívusza. A jelen kornak címzett, a legmagasabb erkölcsiség üzenetének tartjuk Lenin Békedekrétumát. Lemondani a titkos szerződésekről, nyíltan és nyilvánosan szólni a nemzetközi ügyekről, azonnal kilépni a háborúból és a háborút konfliktusok megoldásának elfogadhatatlan eszközeként megbélyegezni - ezek voltak 1917-ben az általános követelmények, amelyek mára az egész világközösség akaratává váltak. Hosszú és nehéz az az út, amíg az emberi gondolat valósággá válik, de ez előbb vagy utóbb megtörténik. Amikor Washingtonban a robbanófejek felszámolásának technikai módjairól tárgyaltunk, szinte ámultunk azon, hogy ez néhány évvel ezelőtt valószínűtlennek tűnt... Ezt amerikai partnereink is megerősíthetik. Nehéz mindezt szavakkal kifejezni. Egyszerűbb megállapítani, hogy a múlt hatalmas ösztönzést ad a jelennek, a jelen pedig szavatolja a jövőt. Mihail Gorbacsovnak a biztonságos világ realitásairól és garanciáiról írott cikke - amit az ENSZ Közgyűlésének megnyitása alkalmából tettek közzé - tartalmazza mai elmélkedéseink lényegét. A biztonságos világ lehetséges Lehetséges azért, mert egy más világ túl veszélyes lenne. A biztonságos világ lehetősége egyet jelent szükségességével. Ebben rejlik a realitása, a garanciákat pedig a biztonság átfogó rendszerében látjuk, ösztönözni és kollektíván építeni ezt a rendszert - az Egyesült Nemzetek Szervezetének természetes feladata. így lehet tömören megfogalmazni a cikknek a logikáját, amely a biztonságos világ doktrínáját fejleszti tovább. Országunk történelméből fakad ez a doktrína, az egész előző korszakot becsületesen elemző politikai gondolkodás eredményeként. Ezzel kapcsolatban szeretném a tisztelt Közgyűlés előtt megemlíteni, hogy az ENSZ-közgyűlés 42. ülésszakára a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának előestéjén kerül sor. A mi ünnepünk ez, senkire sem kívánjuk ráerőltetni. Az államunk évfordulója által kiváltott érzelmek is a mieink. Megpróbálom önökkel megosztani azokat a gondolatokat, amelyek ennek a dátumnak a nemzetközi vonatkozásaival kapcsolatosak. Feltételezésem szerint nem lehet vita tárgya, hogy az októberi forradalom a század kulcsfontosságú eseménye volt, amely' hatalmas mértékben befolyásolta a népek sorsát, s nemcsak az egykori orosz birodalomban. Gondolom, az országunkban folyó megújulási folyamat sem pusztán a Szovjetunió belső ügye. S a „hidegháború“ olyan termékének leküzdése mint amilyen a világ ellenséges szövetségekre való felosztása, sem csak a Szovjetunió ügye. Mindez természetesen hozzátartozik az átalakítás céljaihoz, amelynek épp ilyen logikusan lett az eszköze a nyitottság, a nyílt tájékoztatás és a párbeszéd. A kül- és a belpolitikában egyaránt. Ezek között nyilvánvaló a közvetlen összefüggés, az egyiket a másik nélkül nem lehet megvalósítani. Kizárólag ezért, s nem másért engedem meg magamnak, hogy forradalmunk 70. évfordulójával kapcsolatban felszólítsam önöket a közös gondolkodásra. Ha egyáltalán a világforradalomról elmélkedünk, a legszorosabb összefüggésben a forradalmi átalakítással, nem titkoljuk, hogy az egész emberi közösség elrendezésére gondolunk, a békének, mint a lét, az emberi élet, méltóság és szabadság legmagasabb rendű értékének és univerzális mércének az elismerése alapján, gondolunk a békés egymás mellett élésre, mint az államok közötti kapcsolatok általánosan érvényes alapelvére. Ezt a szándékot, amelyet kommunista pártunk XXVII. kongresszusának politikai beszámolójában hirdettünk meg, a Szovjetunió számos gyakorlati lépéssel támasztotta alá. Az átalakítás a nemzetközi életben bekövetkezett alapvető változásokkal is hallat magáról. Nem volna jó, ha útjába akadályokat gördítenének. Végső soron - a tizenhetes és tizennyolcas évvel ellentétben - a nyolcvanhetes esztendőben semmiképp sem lehet forradalmunkat kívülről megállítani. Más a kor, más az ország. Lehet, éppen ebben rejlik az októberi, forradalom egyik fő vívmánya. Hatalmas árat fizettünk ezért. Az intervenció és a polgárháború, a gazdasági káosz és blokád, a sok- nemzetiségű államiságunk elleni támadások és terror, a fasiszta agresszió és a ránk kényszerített „hidegháború“ fizettette ezt velünk, s úgyszintén a nukleáris zsarolás, valamint a szüntelen kísérletek, hogy politikailag diktáljanak nekünk. Egyetlen olyan nap sem volt, hogy ne kellett volna drágán fizetnünk. Az októberi forradalomban, sok más forradalommal ellentétben, nem folyt vér. Az októberi forradalom végrehajtói, másokkal ellentétben, nem akartak véres alapokra templomot építeni. Nem gondolták azt, mint sokan előttük, hogy az eszmét kegyetlenséggel, erőszakkal és félelemmel lehet a legjobban megvalósítani. A Szovjet-Oroszország elleni összeesküvések, terror és intervenció politikája arra kényszerített bennünket, hogy becsukjuk a kapukat és elszigetelődjünk az ellenséges világtól. Annak érdekében, hogy életben maradjunk, a legrövidebb történelmi idő alatt a maximumot kellett elvégezni. Az idő állandó szorítása és szüntelen nyomás minden fronton. Ezek is olyan körülményeket hoztak létre, amelyek között ártatlan áldozatok és pótolhatatlan veszteségek kelekeztek. Nyíltan kimondjuk, hogy ezt semmivel sem lehet igazolni. És nemcsak mondjuk. Azonos mértékben örököltünk győzelmeket és vereségeket, vívmányokat és hibákat, s mindent megteszünk, hogy megsokszorozzuk a győzelmeket, s a hibák megismétlődésének a legkisebb lehetőségét is kizárjuk. Mind belső dolgainkban, mind pedig a külpolitikában. Ez az átalakítás jellemző vonása, dominánsa, a társadalom erejének és egészségének új mércéje, jövőjének, mély belső demokratizmusának, nyíltságának és tisztességének biztosítéka. És nem kell nyelvi magyarázatokba bonyolódni, hogy a hallgató számára megtaláljuk a „glasznoszty“ orosz szó angol megfelelőjét. Idegen nyelvben el lehet tévedni, ahogy az megtörtént azzal a szónokkal, aki kijelentette, az orosz nyelv nem ismeri a „szabadság“ szót. Veszélyes dolog a szavakkal játszani e hallgatóság előtt, hiszen itt távolról sem hajlandó mindenki tapsolni, ha egész országokat, nemzeteket sértegetnek. A szabadság valóban a békét szolgálja, de nem az, amelyet a mások ügyeibe való beavatkozás, az ellenforradalom pénzelésének, mint a legkifizetődőbb üzletnek a szabadságaként értelmeznek. Ami átalakításunkat illeti, senkinek se legyenek illúziói: nem tértünk le a fő útról, senkitől sem vesszük át a demokrácia normáit és szabályait. Köszönet a tanácsokért, de az átalakítást a saját terveink alapján, saját szocialista alapjainkon visszük véghez. Engedjék meg nekünk, hogy mi magunk döntsük él, milyen legyen a Szovjetunió. Olyan lesz, amilyennek a szovjet nép akarja. Az, aki támogatni akar bennünket, a nemzetközi kapcsolatok széles körű demokratikus alapokon való átalakításának tervét fogja támogatni. Az atomfegyverek nélküli világ koncepcióját fogja támogatni, s mindazokat az akciókat, amelyek a világpolitika legbonyolultabb csomóinak kibogozását szolgálják. A nemzetközi közösség nagy részének érdekei ugyanis épp e téren egyeznek meg teljes mértékben. Ez az emelvény nem a „szabad vállalkozás“ hirdetésének katedrája, ez a terem nem iskolai osztály s nem is egyetemi előadóterem, ahol szónoklattant lehet tanítani, s kioktatni a világközösséget a „helyes politikai viselkedés" módjairól. S még inkább nem komolytalan, parancsoló hangnemben korholni az Egyesült Nemzetek Szervezetét azért, mert - állítólag - „letért a helyes útról“, és „itt az ideje, hogy térjen vissza a saját vágányára“. Ez az emelvény és ez a terem éppen az a hely, ahonnan az új politikai gondolkodásnak kell hallatszania. Bármennyire is megosztja a világot a konfrontáció és az ellenségeskedés, egységes a túlélés, az emberi faj folytatásának szükségszerűségével kapcsolatban. Ebből az objekiv feltételből erednek az új politikai gondolkodás tájékozódási pontjai: a jelenlegi feltételek között megváltozott a nemzetinek és az általánosan emberinek a viszonya. Változott abban az értelemben, hogy a nemzeti érdekeket nem lehet az egyetemes emberi érdekekkel szembeállítani. Ha annak ürügyén, hogy valami ellentétes nemzeti biztonsági érdekeikkel vagy nemzeti presztízsükkel, elutasítják mindazt, ami olyan rendszerek vagy kormányok politikai gondolkodásából fakad, amelyek önöknek nem tetszenek, akkor az előbb vagy utóbb saját népük nemzeti érdekeivel is ellentétessé válik. Az új politikai gondolkodásnak ezzel le kell számolnia. Az új politikai gondolkodásmód pedig akkor vet neki véget, ha valósággá válik. S bizonyos, hogy így lesz, mert az eszméknek és megtestesülésüknek, a gondolatoknak és megvalósításuknak, a szavaknak és tetteknek az egysége - ez az emberiség létének további fontos feltétele. Az új politikai gondolkodás kétségkívül utat tör, mert táptalajának kiváló az összetétele. Ez a haladó politikai tapasztalatok koncentrációja; a mai realitások szigorúan tudományos elemzése, értékelése és prognózisa; s végül ez az új politikai gondolkodás, megtisztulva azoktól a nemzeti korlátoktól, amelyek ellenségeskedést szítanak bizonyos ország, országcsoportok vagy pedig társadalmi és politikai rendszerek ellen. Engedjék, hogy megemlítsem: a szocializmussal szembeni ellenségeskedés politikája az elméletben és a gyakorlatban is csődöt mondott. Már pusztán az ENSZ létrehozásának a ténye is tartalmazta až új politikai gondolkodásmód csíráját. Ennek alapelvei megfogalmazódtak az ENSZ Alapokmányának cikkelyeiben, abban az okmányban, amely minden idők és minden nép egyik legjelentősebb jogi dokumentuma. Az a tény pedig, hogy szervezetünk már ötödik évtizede működik, bizonyítja, hogy az általánosan emberi győzedelmeskedett a korlátozottan racionalista és nagyhatalmi felett. A háború utáni évtizedek nem egyebek, mint a megcsontosodott politikai nézetek és a háborús szenvedésekben született új politikai gondolkodás közötti harc története. Ha a földi élet az önök azon képességétől függ, hogy húszszorosán meg tudják azt semmisíteni, akkor valami nincs rendben vagy önökkel és az élet ilyen biztosítékába vetett hitükkel, vagy pedig magával az elrettentés koncepciójával. Valószínűleg mindkettővel. Az új politikai gondolkodásmód leleplezi a biztonság atomfegyverekkel való garantálása gondolatának abszurd voltát. Felvetődik azonban a kérdés: biz- tosítható-e a béke más eszközökkel és vannak-e ilyenek egyáltalán? Igen, ez lehetséges, adja meg a választ az új politikai gondolkodás- mód. S itt szeretnénk ismét emlékeztetni a nemzetközi biztonság komplex rendszerére. Mihail Gorbacsov szavaiból az következik, hogy létrehozása hosz- szú távú, sokszintű, kizárólag kollektív erőfeszítésekkel megvalósítható folyamat. Lényegében az a cél, hogy a békét kizárólag az Egyesült Nemzetek Szervezete és Biztonsági Tanácsa garantálja az Alapokmány elvei és megállapításai szigorú tiszteletben tartása alapján. Felvetődhet a kérdés: ha ez a cél, akkor mi a lényege annak, amit javasolunk? Hiszen az ENSZ Alapokmánya létezik, és az univerzális világszervezet működik. Emlékeztetek arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét az atomfegyverek nélküli világ érdekében hozták létre, s e világ problémáinak megoldására irányul a tevékenysége. Az atomfegyverek azonban új realitást hoztak létre, amely végülis nem tette lehetővé, hogy az ENSZ- et teljes mértékben kihasználjuk a béke és a biztonság megőrzése fő mechanizmusaként. Bekövetkezett az, hogy a nukleáris fekély korlátozta az Alapokmány érvényesítésének szféráját és lehetőségeit. A világűr mi- litarizálásának lehetősége ma elveinek még nagyobb megnyirbálásával fenyeget. Nem arról van azonban szó, hogy a chartát hozzáigazítsuk a nukleáris űrkorszak feltételeihez és már egyáltalán nem arról, hogy azt aláássuk, Az ENSZ Alapokmánya jelentős dokumentum, amely még ma is magában foglalja mindazt, amire szükség van ahhoz, hogy az emberiség háborúk nélkül éljen és oldja meg problémáit. Csakhogy az ENSZ Alapokmánya sem képes a lehetetlenre. Semmilyen szervezet, semmilyen előírások, a tárgyalások normáinak semmilyen kódexe sem mentheti meg a világot azokban a percekben, melyek a rakéta startjától a totális nukleáris robbanásig telnek el. Ha megkezdődik a „csillagháborús“ program megvalósítása, ez a pillanat még inkább lerövidül. Pedig ezt a programot itt ismét úgy tálalták, mint a „biztonságosabb világ garantálásának“ eszközét. Ez nincs így. Arra az emberre hivatkozók itt, akinek kijelentéseit az USA elnöke olyan szívesen idézi, ezt tette többek között tegnapelőtt is. Andrej Szaharov akadémikusról van szó. Idézem: ,,A programmal kapcsolatos véleményem nem egyezik a Reagan-kormány nézetével... (Folytatás a 4. oldalon)
