Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-24 / 224. szám, csütörtök

ÚJ szú 5 987. IX. 24. * A szocializmusért vívott harc gazdasági programja Lenin „A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene“ című művéről Hat . hónappal a monarchia meg­döntése után, 1917.. szeptember 1 -jén az ideigle­nes kormány vég­re; bejelentette, hogy Oroszor­szág köztársaság lett. Az ország sok évszázados történelmének e neve­zetes eseménye azonban meglehe­tősen észrevétlenül zajlott le, és gyakolatilag semmit sem változtatott azon a nehéz helyzeten, amely 1917 szeptemberére az államban kiala­kult... Hej, elvtársak - miniszterek, Be sokat csereberéltek! Ma ez vezet - holnap az! Nem kormány - gyülevész had... Ilyen találó csasztuskákkal jelle­mezte azokban a napokban az ide­iglenes burzsoá kormányt a petro- grádi Gazeta-kopejka. Valóban így is volt. Ez a kormány fél év óta volt hatalmon, de mégsem tudta meg­szervezni az ország politikai irányí­tását. ,,Megint csak az igazság kedvéért elmondom - írta visszaemlékezése­iben Alekszej Bruszilov, az ismert tábornok, azoknak az események­nek a tanúja mindmáig nem tu­dom megérteni a kadet, a mensévik és az eszer pártot, amelyek egy­mással torzsalkodtak, a hatalomért harcoltak, és buzgón rombolták szét azokat a pilléreket, amelyekre, véle­ményük szerint, pozíciójukat épí­tették“. j A legutóbbi hat hónap alatt már két koalíciós kormány váltotta egy­mást. Szeptemberben pedig egy harmadik következett, amely csak kevésben különbözött az előzőktől. Az ilyen „cserebere“ a politikai zűr­zavar fokozódásához vezetett az ál­lamban. A helyzetet az is rontotta, hogy Oroszország abban az időben igen súlyos gazdasági válságot élt át, amely a gazdasági élet valamennyi területére kiterjedt. Csupán néhány tényt idézünk. 1917-ben az ipar össztermelése 1916-hoz képest 36,6 százalékkal csökkent. 1917 októberének küszö­bén a széntermelés terén az ország az 1911. évi, a nyersvasgyártás te­rén pedig az 1910. évi szintre esett vissza. A vasúti közlekedésben is súlyos zavarok voltak. 1917 őszére a hibás mozdonyok hányada meghaladta a 25 százalékot. Ennek következté­ben nagymértékben csökkent az élelmiszer-felszállítás az ipari köz­pontokba. Ezzel egyidejűleg a gabo­nafélék termése is kisebb lett. Ez az élelmiszerválság kiéleződéséhez vezetett az országban. Az októberi forradalom előestéjén Oroszország európai része tartományainak majd­nem a felében éhezett a városi la­kosság és a legszegényebb pa­rasztság. Az állami pénzügyek is teljesen ziláltak voltak Kormányzásának rö­vid ideje alatt az ideiglenes kormány 9 milliárd rubel összegű bankjegyet bocsátott ki. Oroszország fulladozott a papírpénz áradatától, amelyért semmit sem lehetett venni. Hiszen a rubel vásárlóereje addigra 6-7 háború előtti kopejkára csökkent. Mint Nyikolaj Nyekraszov, akkori pénzügyminiszter megjegyezte, az állam „erszénye“ üres... csupán kifizetetlen váltók hevernek benne. A kialakult helyzet nyomatékosan azt követelte, hogy sürgős intézke­déseket tegyenek a közeledő ka­tasztrófa elleni harcra. A vezető poli­tikai erők azonban semmilyen reális gazdasági programot sem terjesz­tettek elő a nemzeti válságból való kijutásra. A bolsevikok adtak ilyen programot az országnak. „A fenyegető katasztrófa és ho­gyan harcoljunk ellene“ ez a lenini mű éppen 1917 szeptemberében író­dott. Külön a bolsevik párt gazdasá­gi programjával foglalkozik az októ­beri forradalom előestéjén. A gazda­sági összeomlás mértékét jellemez­ve, Lenin megállapítja, hogy az ural­kodó osztályok semmilyen intézke­dést sem tesznek az állam tönkre- menésének megakadályozására. „...e rendszabályokat csakis azért, kizárólag azért nem vezetik be - írta Lenin mert megvalósítá­suk veszélyeztetné a maroknyi föl­desúr és tőkés óriási profitját.“ Ezt a lenini tételt igazolják az 1917 augusztusában tartott moszk­vai állami tanácskozás anyagai. Ezen a burzsoázia gazdasági prog­ram kidolgozása helyett elsőrendű feladatként azt tűzte ki, hogy katonai diktatúra rendszerét hozzák létre az országban. Az uralkodó osztály a diktátorjelölt személyére is előter­jesztést tett: ez Lavr Kornyilov tábor­nok volt, aki a fronton végrehajtott, kegyetlen megtorló intézkedéseivel szerzett hírnevet. Ennek az „orosz- országi bonaparténak“ a politikai lá­tóköre az akasztófa-hurok nyílására korlátozódott. Sőt, még nem is titkol­ta ezt. Nyomban a moszkvai tanácsko­zás után a kadet párt központi bi­zottságának ülésén megállapították, hogy „a helyzet a karhatalmi fegy­verhasználat felé halad, mivel a szó tehetetlen“. Pavel Rjabusinszkij mil­liomos, az orosz burzsoázia „koro­názatlan királya“ pedig arra szólított fel azokban a napokban, hogy „az éhség csontkezével“ fojtsák meg a forradalmat. Tehát éhínség, kivégzések, meg­torló intézkedések voltak. És sem­milyen konstruktív intézkedés sem történt az ország gazdasági helyze­tének javítására. Az uralkodó osz­tály, amely csupán amiatt aggódott, hogy a szuronyok erejével miként védje meg a maga hasznát, s az állam érdekeiről megfeledkezett, ezáltal a nemzeti katasztrófa bekö­vetkeztének meggyorsítását segítet­te elő. Mi több, sok kereskedő, bankár és gyáros számára az összeomlás előnyös volt, mivel jelentős beuételt jelentett számukra a pénzügyi ma­chinációk, az élelmiszerek drágasá­ga, és a spekuláció. 1917-ben az orosz burzsoázia részvénytőkéje majdnem egymillió rubellel gyarapo­dott. Ez a szám egyötöde volt annak a részvényvagyonnak, amelyet a tő­kések a politikai hatalomra jutásuk előtti években összesen szereztek! Október győzelme után a burzsoá propaganda a bolsevikokat vádolta az ország gazdasági összeomlása miatt. Holott éppen ez a párt jelölt ki először reális utat abból a zsákutcá­ból való kijutásra, amelybe a földes­urak és a tőkések taszították Orosz­országot. De milyen intézkedéseket java­soltak a bolsevikok? Erre a kérdésre választ találhatunk ,,A fenyegető ka­tasztrófa és hogyan harcoljunk elle­ne“ című műben. A gazdaság összeomlása elleni harc elsőrendű fontosságú feladatainak Lenin a kö­vetkezőket tartotta: a termelés és az élelmiszer-elosztás fölötti mun­kásellenőrzés bevezetését, vala­mennyi bank, a legnagyobb szindi­kátusok államosítását, a kereske­delmi titok megszüntetését, a fo­gyasztás szabályozását, a lakosság szövetkezetekbe tömörülését, az ál­talános munkakötelezettség beve­zetését. Ezen intézkedések összessége, állapította meg Lenin e művében „nemcsak a nép munkájának rop­pant mértékű megtakarítását jelen­tené, nemcsak az erő és anyagi eszközök megtakarítását tenné le­hetővé, hanem a lakosság dolgozó tömegeinek, a lakosság többségé­nek helyzetét is javítaná“. A burzsoázia félt a bolsevikok által kidolgozott intézkedésektől, mi­vel ezek megfosztották az ellenőr­zés nélküli haszonszerzés kiváltsá­gától. A nemzeti újjászületés prog­ramjának megvalósítására, vélte Le­nin, csak a legforradalmibb osztály- a proletariátus képes. Az országon elhatalmasodó vál­ságtól a dolgozó lakosság szenve­dett a legtöbbet. Elsősorban éppen ennek volt érdeke a haza megmen­tése, amelynek útját a bolsevikok kijelölték. A proletariátus és pártja, mivel pontos akcióprogramja volt, már 1917 szeptemberében a legha­talmasabb és legösszeforrottabberőt jelentette az államban. Ezt ellenfele­ik is nyíltan elismerték. „Az összoroszországi tragédia utolsó felvonása kezdődik - írta azokban a napokban a Moszkov- szkije Vedomosztyi című jobboldali újság. - Világos, hogy az erő a forra­dalom szélsőbaloldali elemének- az úgynevezett bolsevikoknak a kezébe került. Igaz ugyan, hivata­losan nincsenek hatalmon... Vilá­gos azonban, hogy az egész vona­lon ténylegesen a bolsevikok győznek.“ I Igen, a proletárpárt hatalomra ju­tása tragédiát jelentett a burzsoá­zia számára. Hiszen a gazdasági összeomlás elleni harc bolsevik programja nemcsak állhatatosan kö­vetelte a magántőke jogai elleni tá­madást, hanem végeredményben azt is előirányozta, hogy haladóbb termelési módra kell áttérni. Már azok a forradalmi-demokratikus in­tézkedések is, amelyeket „A fenye­gető katasztrófa és hogyan harcol­junk ellene“ javasolt, nem mást je­lentettek, mint következetes lépése­ket a szocializmus felé. A gazdaság fellendítéséért folyta­tott harc kérdései Leninnél elvá- laszthatalanul összefüggnek a szo­cializmusért vívott harccal. E mű logikája arra a következtetésre vezet bennünket, hogy csak a szocialista forradalom mentheti meg az orszá­got a csődtől. És nemcsak meg­mentheti, hanem távlatilag biztosít­hatja is Oroszország újjászületését olyan új gazdasági alapon, amely lehetővé teszi az élenjáró államok utolérését gazdasági tekintetben. „A fenyegető katasztrófa és ho­gyan harcoljunk ellene“ programjel­lege tekintetében mintegy Lenin „Áprilisi tézisek“ című művének tör­vényszerű folytatásul szolgál. Az már kibővíti és pontosan meghatá­rozza a párt gazdaságpolitikáján'ak fő tételeit, kijelöli az új társadalmi rendszerre való áttérés konkrét út­jait. „A fenyegető katasztrófa és ho­gyan harcoljunk ellene“ című cikk egyúttal jelentős hozzájárulással gazdagította a marxizmus politikai gazdaságtanát. Lenin ebben először nyújt bővebb meghatározást az ál­lammonopolista kapitalizmusról. Ez a munka az állammonopolista kapitalizmus történelmi helyének fontos problémáját tárgyalja. Lenin szavai szerint, „ez a szocializmus legteljesebb anyagi előkészítése, a szocializmus előcsarnoka, az a történelmi lépcsőfok, amelyet a szocializmusnak nevezett foktól semmiféle közbülső lépcsőfokok nem választanak el. Ily módon, az állammonopolista kapitalizmus lét­rejötte a kapitalizmus új társadalmi rendszerrel való felváltásának köz­vetlen előkészítését jelenti. Az állammonopolista kapitaliz­mus lenini elmélete mindmáig sem veszítette el időszerűségét. Gyorsított ütemű fejlődése napja­inkban meggyőzően tanúskodik ar­ról, hogy a burzsoázia mégsem tud­ta visszaszerezni magának a gazda­sági problémák önálló megoldásá­nak jogát Ellenkezőleg, a magántő­ke jelenleg egyre gyakrabban igyek­szik az állami szabályozás segítsé­gével megoldani ellentmondásait. A legutóbbi időben jelentős mér­tékben elterjedtek az állammonopo­lista kapitalizmus olyan formái, mint az állami programkészítés, a tőkés gazdasági integráció. Ezek egyfelől arra hivatottak, hogy megszilárdít­sák, stabilizálják a fennálló rend­szert, másfelől pedig fejlődésük a termelés példátlan mértékű társa­dalmasításához, a szocializmus anyagi előfeltételeinek létrehozásá­hoz vezet. Az állammonopolista kapitaliz­mus, amely egyesíti a monopóliu­mok és az állam erejét, viszonyai között - állapítja meg az SZKP prog­ramja - az óriásira nőtt termelőerők és a tőkések termelési viszonyok közötti konfliktus egyre élesebbé válik. Az állammonopolista kapitaliz­mus válságának kiéleződéséről az olyan formájának aktív fejlődése is ékesszólóan tanúskodik napjaink­ban, mint a hadiipari komplexum. Ezzel kapcsolatban különösen idő­szerűen hangzanak Leninnek azok a szavai, amelyeket valamikor ré­gen, 1917 szeptemberében mondott arról, hogy a hadiállam monopolista kapitalizmus vagy egyszerűbben és világosabban, katonai kényszer- munka a munkások számára, a ka­pitalisták profitjainak katonai vé­delme. Hetven év telt el azóta, hogy Le­nin megírta „A fenyegető katasztró­fa és hogyan harcoljunk ellene“ cí­mű munkáját. De ma is a marxista tudomány időszerű tanulmánya, fel­becsülhetetlen értékű történelmi do­kumentum marad. NYIKOLAJ SEFOV, a közgazdaságtudományok kandidátusa Két évre búcsúznak A legtöbbje tizennyolc éves. Sor­köteles fiúk. Kezükben már a behí­vó. Tudják, milyen alakulathoz, me­lyik városba indulnak majd. Idehaza már csak napjaik vannak, aztán elin­dul velük a vonat, magukra öltik az egyenruhát. A búcsú nehéz, de visszafelé is jön majd a vonat. A nemzeti bizott­ságok polgári ügyek testületeinek tagjai arra készülnek, hogy ünnepé­lyessé tegyék a búcsú pillanatait, helytállásra késztessék a sorkötele­seket. Zselízen (Želiezovce) Ľuba Tót- hová, a polgári ügyek testületének titkárát arra kértem, mondja el eddigi tapasztalatait, azt, hogy ők hogyan búcsúznak a fiataloktól. Elmondta, mindent megtesznek a búcsúztató ünnepélyes hangulatá­ért, hogy elérjék, fiataljaik különféle balesetek nélkül, kulturáltan tegyék meg az utat az alakulatokhoz. A szülőket és a sorköteleseket a he­lyi gimnáziumok SZISZ-tagjai veze­tik be a szertartásterembe. Aztán a testület tagjai köszöntik a jelenle­vőket, örömüket fejezvén ki, hogy megrendezhették az ünnepet azok számára, akik a békét, szocialista hazánkat indulnak védeni. Aztán sorban bemutatkoznak a sorköte­lesek. A hnb elnökének köszöntője után a sorkötelesek fogadalmat tesznek, melyet azzal hitelesítenek, hogy a • fogadalom szövegét beírják és aláírják az emlékkönyvben. A sorkö­telesek megfogadják, hogy hűek lesznek a munkásosztály forrada'mi hagyományaihoz és Csehszlovákia Kommunista Pártjához. Becsülettel teljesítik hazafias kötelességüket, s a harcászati tudományok elsajátí­tásában mindig szem előtt tartják a néphadsereg feladatait a szocia­lizmus és a haza védelmében Ez­után minden sorköteles virágot kap, s ők is adnak szüleiknek egy-egy szálat, megköszönve eddigi gon­doskodásukat, azt, hogy támaszként álltak mellettük, a virrasztást a gyer­mekágy mellett, a biztos családi hát­tér megteremtését. Megígérik, a tö­rődést, az eddig kapottakat, sosem felejtik el, a két év alatt is gondolnak szüleikre, a városra, a munkahelyre, nem hoznak szégyent a szülőkre és ismerősökre, olyan katonák lesznek, akikre mindenki büszke lehet. Ezután kulturális műsor követke­zik. melyben népdalok és szavalatok hangzanak el. Majd végezetül a vá­rostól, a szülőktől, a polgári ügyek testületének egyik tagja búcsúztatja a sorköteleseket. Szó esik arról, hogy a két év alatt legbecsesebb hazafias kötelességüket teljesítik. Két év után ismeretekkel és tapasz­talatokkal gazdagodva, erkölcsileg és személyi tulajdonságokban to­vábbfejlődve, fizikailag és lelkileg éretten térnek haza. Reményét feje­zi ki, hogy a kapott feladatokat min­dig teljesítik, hogy saját példával, aktivitással másokat is helytállásra ösztönöznek. Az alakulatoktól kapott értékelésekben azt szeretnék olvas­ni, hogy a város fiataljai megállják helyüket hazafias kötelességük tel­jesítésében. A sorkötelesek búcsúznak, em­berektől, szülőföldtől, s ha letelik a két év, varázsa lesz a viszontlátás­nak. Minden, mindenki egy kicsit megváltozik. A bevonulok számára szeptember utolsó napjai, az elvá­lás, az út átélése nem mindennapi. Az indulás nemcsak vonatraszáilást jelent. Sokuknál a gyerekkor végét, a felnőtt kor kezdetét. Nem mindegy, mi marad meg belőle emlékként.-si­Kell a bodza? Valamelyik nap azt olvastam az Új Szó-ban, hogy a Prešovi Hűtőipa­ri Vállalat eddig 100 tonna bodzát vásárolt fel, ami a tervezett mennyi­ségnek a felét jelenti. Megragadott a hír, mert nem sokkal előtte a zöld­ségfelvásárló központban éppen a bodzáról vitatkoztak az emberek.- Már vagy hatvan láda bodzát gyűjtöttem, de hogy mikor kezdik végre a felvásárlást, arról senki nem tud semmi - így az egyik bácsi.- Más éveken ilyenkorra régen túl­adtunk a bodzán. Az idén talán nem kell az élelmiszeriparnak?- A Práca azt írta, hogy augusz­tus 20 után kezdődik a felvásárlás- kontrázott a társa -, de hogy pontosan hány nappal utána, arról nem szólt az írás. Mi is szedtük, de a környéken nem kell egyetlen felvá­sárlónak sem. A legközelebbi átve­vőhely állítólag Nyitrán (Nitra) van.- Márpedig oda nem viszem el, mert drágább lenne a leves mint a hús.- Nálunk, sajnos, rosszabb a helyzet. A gyerekek szedegették a bodzát, s már tervezgetik, mit vesznek a pénzen. Ha az idén ku­darcot vallanak, valószínűleg egy életre elmegy a kedvük a hasonló vállalkozásoktól. Voltak évek, amikor én is gyűjtöt­tem a bodzabogyót. Jártam a határt, bozótosok és embermagasságúra nőtt csalánban törtem utat, tehát tudom, hogy a bodzagyűjtés nem éppen könnyű pénzszerzési lehető­ség. Nem is annyira a koronáért, inkább azért gyűjtögetik gyerekek és felnőttek, mert nyár végén, ősz ele­jén rendre megjelennek az újságok­ban az ösztönző hirdetések. Csak­hogy a rosszul szervezett felvásár­lás elriasztja az embereket a kezde­ményezéstől. Ha tényleg szüksége van a népgazdaságnak a bcdzabo- gyóra, akkor miért nem lehet körül­tekintőbben megszervezni a felvá­sárlást? LÉVARDY ILDIKÓ A kassai (Košice) Kelet-szlovákiai Vasmű karbantartó üzemének Jozef Krivjansky vezette egyesített ifjúsági szocialista munkabrigádja sikere­sen teljesítette a SZISZ közelgő országos kongresszusa tiszteletére tett felajánlását. A fiatalok 150 ezer koronát takarítottak meg nehezen beszerezhető alkatrészek felújításával. A szerszámgépek középjavítá­sával és egyéb munkákkal összesen 700 ezer koronát takarítottak meg a vállalatnak, 282 ezerrel többet, mint amennyi felajánlásukban szere­pe/f. Felvételünkön az egyesített ifjúsági brigád két tagja a marógép fékjét állítja be. (Jozef Veselý felvétele - ČSTK)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents