Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-18 / 219. szám, péntek

ÚJ szú

5

1987. IX. 18.'

A demokratikus centralizmus elve a gazdasági mechanizmus átalakításában

A gazdasági és szociális fejlődés meggyorsításának a CSKP XVII. kongresszusán célul tűzött stratégiája megköveteli, hogy a szocialista termelési viszonyokból adódó előnyöket és a fejlődés mozgató erőit a lehető leghatékonyabban fejlesz- szük és használjuk ki. Mindenekelőtt a termelőeszközök társadalmi tulajdonának megszilárdításáról és fejlesztéséről van szó, ami lehetővé teszi a gazdasági folyamatok nép- gazdasági szinten történő céltudatos formálását és irányítását. Ennek az előnynek a társadalmi munkatermelékenység gyors növekedésében kell megnyilvánulnia, ami a szocializmus magasabb fejlettségi szintjéhez vezető út nélkülözhetetlen feltétele.

Ebben az összefüggésben az intenzív típusú gazdasági mechanizmus kialakítása minőségi változásokat követel meg a gazdasági folyamatok össztársadalmi irányításával módszereiben és formáiban, s egyúttal azonos értelmű fejlődést a vállalatok gazdasági helyzetében.

Az állami vállalatról szóló törvénytervezet szerint a vállalat gazdasági tevékenységének a társadalmi szükségletek sokoldalú kielégítésére, a szocialista társadalmi tulajdonban levő vagyon teljes mértékű kihasználására és gyarapítására, a dolgozókollektíva életszínvonalának növelésére kell irányulnia.

E követelmények megvalósítása szükségessé teszi, hogy megváltozzon a vállalatok hozzáállása a szocialista gazdaság fejlesztési feladatainak teljesítéséhez. Ehhez a kiindulópont - amint az a gazdasági mechanizmus átalakítására vonatkozó alapelvekből is kitűnik - a szocialista gazdaság irányításában érvényesülő demokratikus centralizmus elvének következetes elmélyítése és fejlesztése.

Napjainkban a vállalat helyzetének alapvető változása a központ és a vállalat viszonyának átértékeléséből fakad. A gazdasági mechanizmus átalakítása szükségessé teszi pozíciójuk, feladataik és az újratermelési folyamaton belüli kölcsönös kapcsolataik új meghatározását, illetve ezen kapcsolatoknak a társadalmi fejlődés alkotta körülményekkel való összhangba hozását. A központi és a vállalatok közti munka- megosztás újfajta módjáról van szó, s emellett a központi szervek szintjén meg kell változnia a döntéshozatal tartalmának és irányának, megkímélve azokat a célszerűtlen operatív tevékenységtől és az olyan kérdésekbe való beavatkozástól, amelyek a vállalatok hatáskörébe tartoznak. A központ csak azoknak a kérdéseknek a megoldására összpontosít, amelyeket vállalati szinten nem lehet megoldani.

Az állami vállalatról szóló törvénytervezet és az átalakítás alapelvei a népgazdaság irányítása két szintjének funkcióit és feladatait úgy határozzák meg, hogy azok ne érintsék egymás jogkörét, vagyis a központ ne avatkozzon be a vállalatok azon tevékenységébe, amellyel a törvény közvetlenül bízta meg őket. Ugyanakkor a vállalatok se hárítsák a felelősséget az irányítás magasabb szintjére. Az átalakítás alapelvei hangsúlyozzák, hogy a központi irányítás hatékonyságának növelésével párhuzamosan jelentősen meg kell szilárdítani a vállalati szféra önállóságát.

A központ tevékenysége a gazdasági szubjektumok újszerű kapcsolatainak kialakítását célozza. Munkája elsősorban a gazdasági és szociális fejlődés stratégiájának kérdéseiben, a népgazdaság arányos fejlődésének, illetve fejlődési ütemének meghatározásában, valamint a tervezés és irányítás tökéletesítésében kap teret.

Egyúttal szükségessé vált kibővíteni a vállalatok azon funkcióinak körét, amelyeket a teljes önelszámolás és önfinanszírozás alapján az újratermelési folyamatban valósítanak meg. Ehhez természetesen éppen a központ részéről kell megteremteni a kellő feltételeket.

Talán az állami terv céljainak és feladatainak vállalati szférára történő átültetése a legjelentősebb, amelynél az eddigi adminisztratív

módszer helyett elsősorban az irányítás gazdasági módszereit kell felhasználni. Csupán így lehet az irányítás -szubjektumait a reális végeredmények javítására ösztönözni, így jelentősen leegyszerűsödik a központ és a vállalatok együttműködése. Mindenekelőtt azzal, hogy átmenetről van szó az érdekek irányításához és az érdekek alapján történő irányításhoz. Ugyanis az intenzív gazdasági fejlődést össze kell kötnünk az irányítás szubjektumai érdekeinek megvalósításával.

A központi szervek a vállalati gazdálkodás számára mindenekelőtt a hatékonyság egységes kritériumait, a kötelező hosszú távú gazdasági normatívumokat, a kiemelt kötelező, névre szóló feladatokat és limiteket határozzák meg.

Felhagyva a korábbi gyakorlattal, az egyedileg megállapított mutatókkal, a differenciált szabályokkal és kivételekkel, a hatékonyság egységes kritériumai valamennyi vállalat azonos normák alapján történő elbírálását célozzák.

A gazdasági mechanizmus átalakítása azzal számol, hogy a vállalatok hatékonyságának a mércéje a nyereség, népgazdasági szinten pedig a tiszta nemzeti jövedelem, esetleg a tiszta termelés.

Az állami terv a hatékonyság lényegében egységes kritériumait az állami költségvetésbe történő vonatkoztatott elvonások formájában valósítja meg, amelyek a termelés tényezőinek megkövetelt minimális hatékonyságát fejezik ki. A vállalat tiszta jövedelme az elvonási kötelezettségek teljesítése után a fejlesztési, kulturális és szociális szükségletek, valamint a bérek ösztönző részének és egyebeknek a forrása.

A kötelező hosszú távú gazdasági normatívumok kifejezik a vállalat pénzszükségleteit a tudományosműszaki fejlesztésre, a beruházások, a kulturális és szociális intézkedések és a bérek finanszírozására. Ezek a szükségletek viszont teljes mértékben a vállalat ténylegesen elért gazdasági eredményeitől függnek majd.

A hosszú távú normatívumokat a vállalatok számára elvben egységesen szabják meg, s következetes megvalósításuk ellentétes lesz az eddigi gyakorlattal, mely szerint az egyedileg megállapított normatívumok a jövedelmek kiegyenlítéséhez vezettek és nem mutattak különbséget a jól és rosszul gazdálkodó vállalatok között. Viszont a hosszú távú normatívumok a progresszív tervfeladatokra és elért eredményekre irányítják a vállalatok figyelmét.

A kötelező névre szóló feladatok és limitek a kiemelt népgazdasági feladatok, valamint a stratégiai programok megoldását szolgálják. A megjelölt anyagok és más források limitjeit nem kiutalásként, hanem a felhasználás felső határaként értelmezik.

Tervezéskor az állami tervből következő kritériumokat, normatívákat, feladatokat és limiteket a vállalatoknak be kell sorolniuk saját tervükbe, s ezenkívül figyelembe kell venniük a gazdasági szerződéseket, a megrendeléseket, a piackutatás eredményeit és saját céljaikat is.

A hatékonyság kritériumai, az egységesen megszabott elvonások és a normatívumok lehetővé teszik a vállalatok valós eredmények alapján történő értékelését. Persze csak akkor, ha aránylag azonos feltételek mellett gazdálkodnak, ami az irányítás eszközeinek mind formai, mind tartalmi szempontból való reálisabbá tételével érhető el. Hiszen például az árak nem fejezik ki az élő munka és*a termelési alapok reprodukciójára fordított társadalmilag szükséges tényleges költségeket. De más hasonló eszközök, mint a pénz, a nyereség, a bér, a hitel, az adó, szintén eltérnek valódi tartalmuktól. így az objektív összefüggések nem gyakorolnak nyomást a gazdasági szubjektumokra, ami kedvezőtlenül tükröződik vissza a szocialista tulajdonforma megvalósítása során. A gazdasági gyakorlatban jelentősen elterjedtek azok a jelenségek, amelyek végül is különböző spekulációkhoz, a vállalati szféra érdekeinek az össztársadalmi érdekekkel szembeni előnyben részesítéséhez vezetnek. A gyakorlatban találunk példát a nem célirányos juttatásokra, a béreszközök, nyereség és vállalati alapok elért eredményektől független képzésére, kevésbé hatékonyan gazdálkodó szervezeteknek folyósított hitelekre stb. Mindez igénytelenséget, egyenlős- dit, egészségtelen monopolizmust szül.

Természetesen a termelőerők különböző fejlettségi szintjének következtében vannak szervezetek, amelyek számára továbbra is megfelelne a központi tervutasításos irányítás, az individuálisan meghatározott feladatok lebontása. A másik oldalon viszont vannak szervezetek, amelyek a gazdasági és szociális fejlődés feladatait a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva tudják teljesíteni és teljes egészében felelnek gazdálkodásuk eredményeiért.

Éppen az ilyen alkalmazkodni tudó szervezetekre van szükség, amelyek az egyre igényesebb feltételek között aktívan keresik a feladatok megoldásának új lehetőségeit és módjait. Ezt igazolja az állami vállalatról szóló törvénytervezet is, mely kimondja, hogy a vállalatnak rugalmasan kell alkalmazkodnia a kereslet szerkezeti változásaihoz, gyorsan kell reagálnia a tudományosműszaki fejlődés új ismereteire stb.

A gazdasági mechanizmus átalakítása lehetővé teszi a termelés típusától függően kis és középes vállalatok létrehozását. Nyilvánvaló, hogy a nehéziparban maradnak a nagyvállalatok, a szakosított termelésben és a szolgáltatásokban kis és közepes vállalatok jönnek létre szakosított termelési, ill. kereskedelmi profillal. A nagy egységek közül csak azok maradnak meg, amelyek létezése gazdaságilag indokolt. Mindamellett a vállalati szféra szervezetei - szervezési struktúrára való tekintet nélkül - az önelszámolás, az önfinanszírozás és az önigazgatás alapelvei szerint gazdálkodnak majd. Lehetőségük nyílik önállóan dönteni olyan gazdasági és szociális kérdésekről, mint a termelés és kutatás célja, saját beruházási politikájuk koncepciója, a vállalat belső szervezési felépítése stb.

Jóllehet, a központnak meghatározó szerepe van azon feltételek kialakításában, amelyek a vállalatigazdasági szféra érdekeinek megvalósításához szükségesek, maguk a szervezetek önállóan tűzik ki a részfeladatokat és határozzák meg a teljesítésükhöz szükséges eszközöket, amelyek megfelelnek belső gazdasági érdekeiknek S ezeknek a gazdasági mechanizmus átalakítása fő gondolatával összhangban az egész társadalom érdekeit kell szolgálniuk.

ERIKA MAROŠOVA

VÁLLALATI

TÖRVÉNYTERVEZET

Élni kell a lehetőségekkel

Nem egy közgazdásztól hallottam már, hogy a gazdaság színvonalának leghűbb tükre a szállítók és a megrendelők kapcsolata. Azonban a kérek és kapok, az adok és veszek manapság gyakran csak feltételes módban hallható. Baj van a szállítói -megrendelői kapcsolatokkal. Többek között az SZSZK Ipari Minisztériumához tartozó vállalatok esetében. Vajon miért? Mi az oka például annak, hogy a gazdasági szerződéseket ilyen vagy olyan módon, de rendre felrúgja valamelyik fél? Hiába a gazdasági törvény, a sokszor csillagászati összegű kötbér, marad minden a régiben.

Ha abból indulunk ki, hogy gazdaságunk minden szintjén és minden folyamatában a terv szolgál alapul, akkor lényegében már az alappal baj van. Mert sok esetben aránytalanságok hordozója. Igaz ugyan, hogy egészében véve annyi anyagi és pénzforrással számol, amennyire ugyancsak egészében véve szükség van a feladatok teljesítéséhez, ám ha egyes tételeiben vizsgáljuk, már korántsem fedik a források a szükségleteket. Példaként megemlíthetjük a žilinai Chemicelulóza vállalatot, amelynek tervezett és tényleges kapacitása 70 ezer tonna cellulóz. A tervfeladatokból kiindulva azonban 80 ezer tonnára van szükség, illetve ennyit kellene gyártania A hiány tehát - mar a tervezéskor!- 10 ezer tonna cellulóz.

Az aránytalanságok okait persze hosszasan lehetne - sőt kellene- elemezni, annyi azonban már elemzés nélkül is bizonyos, hogy nem csupán a következetlen tervezés, hanem az egymással szerződésben álló felek passzív hozzáállása is lehet a bajok forrása. Ellenkező esetben aligha kerülhetne sor például arra, hogy a megrendelő csak a tervezési időszak - mondjuk a negyedév - végén, nem pedig folyamatosan kapja meg az arra az időszakra kért árut. Bizonyára az is ritkábban fordulna elő, hogy a szállítmány minősége nem kielégítő, amely mintegy láncreakcióként termeléskiesést, kötbéreket és ezzel a vállalatok közti kapcsolatok gyengülését vonja maga után.

Hasonló következményekkel jár egy már régóta megoldatlan probléma: a papírból készült csomagolóanyagok hiánya. A skalicai Grafobal vállalat kapacitása már kimerült, így a csomagolok hiányát csupán valamivel több, mint félmilliárd korona

értékű beruházással lehetne kiküszöbölni. Jelenlegi gazdasági körülményeink között azonban erre nem kerülhet sor, ezért a következő években aligha lehet komoly javulásra számítani.

Az SZSZK Ipari Minisztériumának dolgozója szerint a szállítói-megrendelői kapcsolatokban az említetteken túl sokkal nagyobb problémát okoznak a következetlen szerződéskötések. A felek csupán az adminisztratív eljárásokra, vagyis a vállalati levelezésre szorítkoznak, miközben személyes megbeszélésekre csak ritkán kerül sor. Pedig nagy szükség lenne rájuk, hiszen általuk számos probléma elkerülhető lenne. Idáig azonban még nem sikerült megtalálni azt az eszközt, amely jelentős előrelépést jelentene e probléma megoldásában.

A teljesség igénye nélkül szóltunk néhány olyan problémáról, amely kedvezőtlenül hat a szállítói-megrendelői kapcsolatok alakulására. Azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a nagyon fontos tényt, hogy készülőben van az állami vállalatról szóló törvény, melynek tervezetét most vitatják az irányítás minden szintjén, s amely komoly mérföldkövet jelent majd vállalataink munkájában. Vajon miként alakulhatnak a szállítói -megrendelői kapcsolatok a törvény alkotta új körülmények között? Nem vitás, direktív irányítási rendszerünkben, amikor a szállítók szabják meg a piaci játékszabályokat, gyakran visszaélnek helyzetükkel. Azonban az állami vállalatról szóló törvény erre már nem ad lehetőséget. Igaz ugyan, hogy a keresletet és kínálatot, a szállítók és megrendelők kapcsolatát automatikusan nem hozza összhangba, ám a tervek jelenleginél sokkal körültekintőbb lebontása, az érzékeny árpolitika és a magasabb színvonalú irányítás sokat segíthet.

Szállítók és megrendelők olykor jó, máskor nem éppen baráti kapcsolata - nagyon összetett, de nem megoldhatatlan probléma ez. Ezt bizonyítja a nemrégiben vitára bocsátott vállalati törvény tervezete is, amely hatálybalépésével komoly lehetőséget nyújt a helyzet javításához. így nem marad más hátra, mint időt, energiát nem sajnálva élni ezekkel a lehetőségekkel

KOVÁCS EDIT ^ ^ t*^r „ -ýj'- - y ~ ~"p~ —

MIKOR LÉPÜNK TOVÁBB?

Hogy a nyári időszakban milyen fontos egy háztartásban a hűtőszekrény, arról azt hiszem felesleges beszélnünk. Ma már elképzelhetetlen „segítőtársunk“ és nélkülözhetetlenségét akkor érezzük, ha felmondja a szolgálatot. Ez történt egyik ismerősömnél is.

Sebaj, gondolta, hisz a fővárosban a szolgáltatások minőségével kapcsolatban leggyakrabban a jó, a megfelelő jelzőt használják. Kitárcsázta az illetékes vállalat telefonszámát, ahol a munkatársnő közölte: tizennégy napon belül „kiszáll" az illetékes. Megegyeztek az időpontban, a bejelentéstől számított tizenharmadik napban, mert a korábbi napok már foglaltak voltak.

Reménykedve várták a szerelőt. Pontosan érkezett, s csodák csodája, megállapította mi a baj, kiállította a kiutazás, illetve a szemle költségeiről a számlát és egý*jó tanácsot adott: hívják fel a vállalat diszpécserszolgálatát s egyezzenek meg egy újabb időpontban, amikor a szerelő a szükséges alkatrésszel kijön és megjavítja a meghibásodott gépet.

Persze rögtön a szerelő távozása után rohantak telefonálni, de a megrendeléseket intéző hölgy sajnálattal közölte, az üggyel nem foglalkozhat, mivel csak akkor ajánlhat újabb időpontot, ha a szemlét tartó munkatárs leadja a hibafelvételről készült iratot. S mivel éppen péntek van, ő már nem jön be a vállalathoz, hétfőn pedig szabadnapos, tehát kedden reggel hívhatnak újra a javítás miatt. Ez az információ további hűtőszekrény nélküli napokat jelentett De sebaj, hisz közben a levegő is lehűlt, s majd csak eljön a keddi nap. És ezzel együtt a további időhúzás is. újra 12 nap múlva 12 és 15 óra között látogat el a megadott címre a szerelő - tudták meg a szolgáltató vállalat munkatársától.

Dühönghet, toporzékolhat a kedves Megrendelő, hisz úgy sem tud mást tenni A szolgáltatók pedig a jól végzett munka tudatával, hisz a nemzeti bizottság által jóváhagyott tizennégynapos megrendelési határidőt is (igaz, módszerükkel ügyesen megkétszerezve) megtartják és írják a megfelelő szolgáltatásaikról szóló jelentéseket. Ehelyett azt hiszem, inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogy az „ilyen módszereket" hogyan számolhatnák fel minél előbb, hisz ezek nem vezetnek az elégedettséghez, hanem fokozott felháborodást váltanak ki.

Az elmúlt időszakban a legfelsőbb szintű párt és állami határozatok nyomán azt hittük, változik majd a helyzet, de a tapasztalat mást igazol. Néhány jó példától eltekintve szinte minden maradt a régiben Még az alapvető szolgáltatások sem mennek úgy, ahogyan elképzeltük. A mosodák, a tisztítók kihasználtságában a szocialista szervezeteknek van jelentős szerepük Ugyanis ha ahhoz, hogy a szennyest a mosodába vigyük, illetve érte menjünk, több időre van szükségünk, mintha otthon végeznénk el a műveleteket, meggondoljuk a választásunkat.

A szolgáltatások térítésdija sem nevezhető vonzónak. Sokan mérlegelik

hogy például megrendeljék-e a szőnyeg- tisztítást, vagy ugyanazért a pénzért egy kézi szőnyegtisztítót vásároljanak-e, melyet akkor használnak, amikor éppen szükség van rá De nagyon sok családban megtanultak például tapétázni. Igaz, ezt a munkát a szolgáltató vállalatokon kívül szabadidejükben leleményes vállalkozók is elvégzik, de aki egy kicsit számolni kezd, inkább a munkát vállalja, mint hogy ezreseket fizessen ki lakása tapétázásáért.

Sorolhatnánk, hogy mi mindent vagyunk kénytelenek magunk csinálni ahelyett, hogy szakemberre bíznánk. Ha pedig a szolgáltatások végzésével megbízottak szemszögéből nézzük a helyzetet, onnan sem látszik biztatónak. A magasabb díjak ellenére is sok a veszteséges üzem, kénytelenek jövedelmező „mellékfoglalkozásokat" bevezetni, de az energiaigényesség és a körülményes anyag- beszerzés is nehezíti helyzetüket.

Van megoldás ezekre az évek óta sokat szellőztetett, gyakran a figyelem középpontjában álló gondokra? Bízzunk benne, hogy az új lehetőségek megadják ezt. Ha a vállalat gazdaságossága az elvégzett munka, illetve a lakosságnak nyújtott szolgáltatások időbeniségétől, milyenségétől az eddiginél jobban függ majd, s ugyanakkor valamennyi dolgozó a saját pénztárcáján érzi meg munkája hasznát, talán egy meghibásodott hűtőszekrény javítása sem tart egy hónapig, s a felesleges kiadások sem drágítják a szolgáltatások térítési díját.

DEÁK TERÉZ