Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-02 / 205. szám, szerda

Az átalakítás: Érveink és ellenérveink Büntetett és büntetlen kihágások Életünk különböző területein viszonylag igen gyakran előfor­dulnak olyan cselekedetek, megnyilvánulások, magatartasfor- mák, amelyek nem annyira súlyosak, mint a büntettek vagy vétségek, de sértik jogszabályainkat és kiküszöbölésük, jobban mondva számuk csökkentése köz- és állampolgári érdek. Ezeket az apró-cseprő, de mindenképpen bosszantó és bántó tetteket a törvény kihágásnak minősíti. Lényegük, hogy megnehezítik az államigazgatás feladatainak teljesítését, megbontják a közren­det, zavart keltenek a lakosság szocialista együttélésében. Erre vonatkozóan csak néhány kiragadott példát említünk meg. A mezőgazdaságban ide sorolható a növények és a haszon­állatok kártevői elleni védekezés elhanyagolása. A vízvédelem­ben az előírásos kötelességek nem teljesítése. Továbbá az engedély nélküli építkezés, a közlekedési szabályok megsértése, a gyerekek iskolakerülésének félvállról kezelése. Az élelmiszer- iparban az alapvető higiéniai előírások megszegése. Sokszor ismétlődő kihágás részegeknek vagy fiatalkorúaknak szeszes ital felszolgálása. Ebbe a kategóriába tartoznak az adófizetési, a tűzvédelmi rendeletek meg nem tartásának kevésbé sülyos esetei. Végül pedig a közrendet sértő cselekedetek és főleg a szocialista együttélés szabályainak kisebb mérvű megszegése, a huliganizmus megnyilvánulásai, a társadalmi és a személyi tulajdon megkárosítása stb. Az ilyen - ismét hangsúlyozzuk - társadalomra kevésbé veszélyes tetteket, kihágásokat a helyi, illetve a járási nemzeti bizottságok szervei tárgyalják meg, illetve szankcionálják. Ez utóbbiak közé tartozik a figyelmeztetés, a nyilvános megrovás és a pénzbírság, valamint esetenként a kihágásnál alkalmazott tárgy elkobzása is. Mindez nem csekély munkával, fáradsággal, gonddal és - tegyük hozzá - főleg a falvakon, ahol mindenki mindenkit ismer, néha kellemetlenséggel is jár. Elég megjegyeznünk, hogy Szlovákiában a nemzeti bizottságok évről évre átlag ötvenezer kihágást tárgyalnak meg. Többnyire milyen problémákkal foglalkoznak ezzel összefüg­gésben? Tavalyi adatok szerint, amelyek különben nagyjából általánosithatóak hosszabb távra is, a megtárgyalt kihágásoknak teljes hatvan százaléka a szocialista együttélés szabályainak megsértésével függött össze. Bár, mint már mondottuk, ez általában a kihágások legnagyobb tétele, figyelmet érdemlő körülmény, hogy számuk 1986-ban némileg növekedett is. Mi következik ebből? Elsősorban is az, hogy következetesebben, hozzáértőbben és főleg hatásosabban kell kiküszöbölnünk ennek a jelenségnek okait. Ezek között polgártársaink jelentős hányadának nemcsak erkölcsi, hanem gazdasági szempontból is káros közömbösségét a duhajkodókkal, a vandálokkal, a garázda elemekkel és cselekedeteikkel szemben. Mert akárhogy is vesszük, a nemzeti bizottság közbelépése s a rendelkezésére álló eszközök alkalmazása csak eső után köpönyeg. Nem is beszélve arról, hogy sokszor maguk a nemzeti bizottságok közrendvédelmi bizottságai sem minden esetben következetesek, sőt, néha szemet hunynak ott, ahol ennek végképp nincs helye. Vonatkozik ez kiváltképp az alkoholizmus elleni harcra, amely csak tessék-lássék alapon folyik. Az elmúlt esztendőben például Szlovákiában összesen csak 35 esetben állapítottak meg tiltott házi szeszfőzést (!) s a Kelet-szlovákiai kerületben csupán 92 ittas személynek szeszes ital felszolgálá­sát. (!!) Igencsak szükséges tehát a nagyobb következetesség, s emellett még fontosabb a céltudatos nevelő munka, a megelő­zés. E tekintetben jó eredményeket érnek el a Rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban, ahol a szomszédi és a házastársi perpatvarok orvoslására több mint hatszáz esetben éltek a beszélgetés lehetőségével. Nem vitás, hogy az ilyen és ehhez hasonló egyéb lépések, párosulva a nagyobb lakossági „odafi­gyeléssel“, alkalmasak a kihágások számának csökkentésére. GÁLY IVÁN Salakhegyek nem nőnek az égig 1990-ig feldolgozó üzem épül A Szovjetunióban bizonyos ideig a népgazdaság irányításának új és régi módszerei egyaránt érvényesek lesznek És nem véletlenül figyel­meztetett rá az SZKP KB júniusi plénuma: az átalakítás igen bonyo­lult és nehéz szakaszának küszöbén vagyunk. Van min alaposan elgondolkodni, hiszen nem az elavult irányítási me­chanizmus egyes „részegységei­nek“ felváltásáról vagy modernizá­lásáról van szó, hanem ennek teljes megújításáról - legalulról legfelülig, a vállalatoktól kezdve egészen a mi­nisztériumokig és az Állami Tervbi­zottságig. Az irányítás valamennyi szintjén az emberek milliói kapcsolódnak be az átalakítás megvalósításába- munkások, szakemberek, igazga­tók, tudósok. Kell-e mondani, hogy a kezdeményezések sikere és ku­darca éppen tőlük függ? Mennyire készültek fel erre? Ne feledjük el: élettapasztalatuk, a munkához való viszonyuk és érdekeik tekintetében valamennyien nagyon különböző emberek. Egyesek terhesnek érez­ték az elmaradást, a pangást, és megoldásokat kerestek, javasolták, bírálták a bürokratákat és kellemet­lenségeket szereztek maguknak. Másoknak, ellenkezőleg, teljesen megfelelt a „béke és a nyugalom“, amikor veszödség és erőfeszítés nélkül az igazán szorgalmas dolgo­zókkal egyformán részesültek a ja­vakból. De olyan emberek is akad­tak (és most sem tűntek el), akiket a szociológusok a közömbösök közé sorolnak. „Nekik minden egykutya“- mondják az ilyenekről a munkások körében. Itt nyilván általánosítás kínálko­zik, mégpedig - mondhatni - nem annyira szociológiai, hanem inkább filozófiai jellegű. Ezt nemrég, már a plénum után mondta ki egy ta­pasztalt közgazdász és pártmun­kás, Szergej Gurjanov, aki jelenleg a Szovjetunió Állami Bankja Nyizs- nyij Tagil uráli városban lévő fiókjá­nak vezetője. Arra a kérdésre, ki hogyan reagál a változásokra, ö ezt mondta:- Mindegyikünkben egyaránt él az átalakítás híve és ellenfele. Igaz is, manapság mindenki- vagy majdnem mindenki - mintegy válaszút elé került: felismeri, hogy csak egyetlen út vezet előre - a vál­tozások útja, bár a múlt még súlyos teherként nehezedik a vállára, fékezi a haladást. Meg lehet érteni - nagy a szokás hatalma, a tehetetlenség ereje. Segíteni kell az illetőnek, hogy megszabaduljon mindettől, gazdá­hoz illő magabiztosságra, szabad­ságra és önállóságra tegyen szert saját vállalatánál és a közéletben egyaránt. DEMOKRÁCIA NÉLKÜL NINCS KEZDEMÉNYEZÉS A mai szovjet valóságban meglé­vő valamennyi ellentmondás közül- melyek gyors leküzdése nélkül nehezen lehet a reformok sikerére számítani - a legfontosabb a töme­gek fokozódó aktivitása és a külön­böző területeken kifejtett tevékeny­ség még bürokratikus stílusa közötti eltérés. A plénumon meghatározták a leghatékonyabb eszközt ezen el­lentmondás leküzdésére: ez a de­mokrácia széles körű fejlesztése. A plénum, azután pedig a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka új hatalmas impulzusokat adott életünk demokratizálására, az önigazgatás fejlesztésére. Három új, csak nemrég kihirdetett törvényre gondolok: az állami vállalatról (egye­sülésről) szóló törvényre - az átala­kítás alapvető jogi okmányára, az állami élet fontos kérdéseinek össz­népi megvitatásáról szóló törvényre és a tisztségviselő személyeknek az állampolgárok jogait csorbító, tör­vénytelen cselekedetei miatt a bíró­ságon benyújtható panasz rendjéről szóló törvényre. 1988-tól kezdve a vállalatok és egyesülések a gazdálkodás új felté­teleire térnek át, 1989-ben pedig be akarják fejezni ezt a szervezési munkát. A reformot történelmi jelen­tőségűnek nevezik, és ezek nem csupán hangzatos szavak. Ezelőtt a Szovjetunióban negyedszázadon keresztül voltak érvényesek a szov­jet vállalatok státusát meghatározó jogi okmányok. Ezek, mint később * kiderült, nem szavatolták a vállalat számára jogainak megbízható jogi védelmét, és most, a gazdaság ad­minisztratív-utasításos-irányítási módszereiről a gazdasági módsze­rekre történő áttérés időszakában ezek nyilvánvaló anakronizmust, sót féket jelentenek. A vállalatról szóló törvény - terje­delmes dokumentum, sőt bizonyos tekintetben még túl részletesnek is tekinthető. De ki tudja, hogy az is­meretlen úton mi bizonyulhat fölös­legesnek és mit nem lehet nélkülöz­ni? A változások puszta lényege: a vállalatok önállósága határainak eltökélt kiszélesítése. Evégből a vál­lalatokat a teljes gazdasági önelszá­molásra és önfinanszírozásra állítják át. Az új irányítási mechanizmusban a vállalat számára szükségképp elő­nyös az, ha olcsó nyersanyagot használ fel, ha javítja a termékek minőségét, meghonosítja a tudomá- nyos-műszaki haladás eredményeit. Az állam érdekeit az állami megren­delések garantálják, és ezek teljesí­tésének előnyösnek kell lennie a vállalat számára. A tervezést, az árképzést, a pénz- és hitelügyet gyökeres reformnak vetik alá. Az átalakítás először alulról, a gazdaság fő láncszeménél - a vál­lalatnál kezdődik, és fokozatosan terjed fölfelé, a minisztériumokra és más országos hatóságokra, ame­lyeknek még ágazataik méreteiben el kell sajátítaniuk az irányítás gaz­dasági módszereit. Jó néhány kísérlet van mögöt­tünk, és ma aligha lehet százszáza­lékos biztonsággal megmondani, hogy a most bevezetett irányítási mechanizmus a legtökéletesebb- a legutolsó részletig, minden apró csavarig. Világos, hogy még szük­ség lesz beszabályozásra és finomí­tásra, egynéhány változtatásra. Mindemellett azonban, mint a párt központi bizottságának plénumán hangsúlyozták, még a legtökélete­sebb mechanizmus sem biztosít ön­magában véve sem bevételt, sem nyereséget. Kedvező feltételek ala­kulnak ki a vállalat tevékenysége számára, a továbbiakban pedig min­den azoktól függ, akik ott dolgoznak- a dolgozókollektívától. Az embe­rek megtanulnak dolgozni és irányí­tani a kibontakozó demokratizálás viszonyai között. E kor fontos jelenségeivé váltak a vezetők választásai az üzemek­ben, a dolgozók nyílt minősítése, az, hogy a munkások tömegesen alkal­mazzák a munkaszervezés olyan formáit, mint a kollektív és családi vállalás. A júniusban tartott helyi tanácsi választásokon most először alakítottak ki néhány tucat többman- dátumos választási körzetet. Mind­egyikben több jelölt volt, mint man­dátum. Akik kevesebb szavazatot kaptak, azok tartalékképviselők let­tek, és most tanácskozási joggal vesznek részt a tanácsoknak és szerveiknek a munkájában. A tarta­lékképviselő az eltávozottnak a he­lyét foglalhatja el. A szocializmus viszonyai között a kollektivizmus jellemzi az irányí­tást. Ennek azonban semmi köze sincs a személytelenséghez, bár a nyugati szovjetológusok ezt állít­ják. Tudjuk: az ember, jogai és sza­badságjogai mélyreható tisztelete nélkül a kollektivizmus elveszítené a legfontosabbat: humanista lé­nyegét. A NYILVÁNOSSÁG KISZÉLESÍTÉSE, A GARANCIÁK MEGERŐSÍTÉSE Hiszen micsoda paradoxon ez: nálunk mindenütt az első vonalhoz tartozó emberek vannak a társada­lom látókörében, akiket élenjárók­nak nevezünk, valamint azok, akik hátul kullognak. Az elsőknek - kitün­tetés és jutalom jár, az utolsóknak - büntetés és nyilvános elítélés. De hogyan reagál a kor áramlataira az „aranyközép“, amely a dolgozókol­lektívában a többséget jelenti? Amíg ezt a „közepet“ nem sikerül felrázni, aktivizálni, addig az átalakí­tás sikere még nem garantált. A vál­lalatról szóló törvényt arra szánták, hogy a dolgozók általánosan részt vegyenek a termelés irányításában. Az állami élet fontos kérdéseinek össznépi megvitatásáról szóló tör­vény pedig arra hivatott, hogy orszá­gos méretben működjön ugyaneb­ben az irányban. Ha pedig valaki nem hajlandó ennyire globálisan ér­telmezni problémáinkat és feladata­inkat, akkor lehetősége van arra, hogy kisebbel kezdje - a törvény a helyi jelentőségű, fontos kérdé­seknek a lakosság körében történő megvitatását is előirányozza a helyi tanácsok keretei között - itt a váro­sokban és falvakban folyó építő­munkáról, a lakosság ellátásáról stb. van szó. A megvitatás a különböző véle­mények harcát, vitát, kritikát, tárgy­szerű elképzeléseket, konstruktív ja­vaslatokat jelent. Az irányításban való részvétel e formájának jelenleg különleges fontosságot tulajdoníta­nak. Segítséget nyújt a „közép“ ak­tivizálásához, a passzivitás, a tehe­tetlenség, közömbösség leküzdé­séhez. A kezdeményező szellemű, nyug­talan emberek sok bosszúságot és gondot okoznak azoknak a főnökök­nek, akik a bürokratikus munkamód­szereket részesítik előnyben. Az ilyen főnökök sokáig emlékeznek a „sérelmekre“, és nem kell mások­tól kölcsönvenniük azt a képessé­get, hogy megszorongassák a ma­kacs „okvetetlenkedöt". Most társa­dalmunk minden tagjának pártján áll egy új törvény, amely a tisztségvise­lő személyeknek, az állampolgárok jogait csorbító, törvénytelen cselek­ményeik ellen a bíróságon benyújt­ható panasz rendjéről szól. Mint a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszakán a képvise­lők hangsúlyozták, ez a törvény se­gíti majd a szociális igazságosság elveinek aktívabb érvényesitéset. előmozdítja az állampolgárok be­kapcsolását az állami ügyek irányí­tásába, valamint a személyiség jo­gai és szabadságjogai tiszteletben tartásáért való felelősség érzésének kialakítását a tisztségviselő szemé­lyekben, a szovjet társadalomban. FJODOR BREUSZ, az APN szemleírója Ez ma már nyugodtan leírható, jóllehet, mi, akik a Kelet-szlovákiai Vasmű környékén lakunk, néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem voltunk ebben biztosak. Síksághoz szokott szemünknek eleinte furcsa volt, de ma már megszoktuk. Reggelente munkába menet az autóbusz ablakán át elgondolkodva, aggodalommal néztük a salakhe­gyeket. Mi lesz ezzel? - kérdeztük önmagunktól, azután meg egymás­tól. Ezt a kérdést természetesen a vasmű vezetői is feltették, mert számukra is világos volt, hogy a végtelenségig „raktározni“ sem lesznek képesek. Keresni kezdték, kinek adhatnák el a salakot. Sikerült vevőt találniuk. Kiderült, hogy szemcsézetten a ce­mentgyárak adalékanyagként tudják használni. Bebizonyosodott, hogy a salakpor a behavazott utak szórá­sára alkalmas, és a salakkavicsot az építőipar is felhasználhatja, minde­nekelőtt vasúti pályák építésénél. Úgy tűnt, a gondok megszűntek. Ez néhány éven át valóban így volt, de most, amikor Kelet-Szlovákiában az építkezések üteme lelassult, a szemcsézett salak iránt csökkent a kereslet, ráadásul a panelkészítési technológiában is változások történ­tek, aminek szintén az lett a követ­kezménye, hogy a salakpor iránt is csökkent az érdeklődés. A vasmű természetesen most ßem adta fel. Keresi a salak további hasznosítási lehetőségeit. A 7. öt­éves tervidőszakban a kassai (Koši­ce) Priemstav kutatóintézetével vet­te fel a kapcsolatot, akik a salakka­vics betonozási célokra való fel- használását vizsgálták. A laboratóri­umi kísérletek és a különféle próbák után a kutatóintézet a B, l-B IV.-es osztályú betonokhoz fenntartások nélkül ajánlja a 0-4, 4-8, 8-16, 16-22 mm nagyságú salakkavicsot. Tavaly a Bratislavai Mélyépítő Válla­lat kutatóintézetében megállapítot­ták, hogy a salakkavics az útépítő munkák során is jól felhasználható. A lehetőségek tehát adottak, de vajon tud-e velük élni a vasmű? Egy biztos, ma már tudják: a salak érté­kesítéséből származó bevételről nem mondhatnak le. Az elmúlt év­ben a Kelet-szlovákiai Vasműben 1661 kilotonna salak keletkezett, amelynek 77,5 százalékát feldolgoz­ták és értékesítették. A meglévő sa­lakhegy tehát, ha nem is tűnt el, de legalább jelentősen nem növeke­dett. A vállalati vezetés a salakmennyi­ség teljes hasznosítását tűzte célul. Tervbe vették, hogy a nagyolvasztó mellett létesített salakfeldolgozó üzemet helyreállítják és kibővítik, hogy évente legalább 600 kilotonna salakot tudjanak feldolgozni. Az áté­pítési munkálatokat 1989-től 1990- ig akarják elvégezni. További jó hír, hogy 1986-ban a Kelet-szlovákiai Vasmű illetékesei a Spišská Nová Ves-i kőbányával is együttműködési szerződést írtak alá, amelynek értel­mében 1990-ig a vasmű területén a kőbánya is felépít egy salakfeldol­gozó üzemet. (-szák) A szovjethatalom évei alatt a kirgiz nép a lehető legrövidebb időn belül a primitiv gazdálkodástól a fejlett ipari és mezőgazdasági termelésig jutott el. Ebben az időszakban csak az ipari termelés 690-szeresére növekedett. A kirgiz ipar 130 ágazata ma már több mint 400 árufajtát termel. A mezőgaz­daság is magas fokon gépesített és több mint 20 ezer szakembert foglalkoz­tat. - A felvételen: fővárosi utcakép. (ČSTK-felvétel) ÚJ SZÓ 4 1987. IX. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents