Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)
1987-08-13 / 188. szám, csütörtök
Közös európai házunkért / ÚJ SZÚ 5 1987. VIII. 13. (Folytatás a 4. oldalról) lenlegi realitások tiszteletben nem tartása azt okozza, hogy az emberek kezdik értetlenül szemlélni azt a politikát, amelynek következtében tulajdonképpen de facto az Egyesült Államok saját maga szigetelődik el Európától. Nem akarunk válságoktól, a nyomor és a munkanélküliség növekedésétől veszélyeztetett Nyugat-Eu- rópát. Hiszen az ilyen helyzet segítette létrehozni a két világháború előkészítéséhez szükséges előfeltételeket. Most a Nyugaton xenofóbiát, revansizmust és fasizáló hangulatokat és mozgalmakat hív életre, amelyek joggal keltenek bennünk aggodalmakat, mivel biztonságunk reális veszélyeztetésének előjeleként ismerjük őket. Valóban el kell búcsúzni a jelszótól: minél rosszabb az ellenségnek, annál jobb nekünk. Ez mindkét fél feladata. Beismerem, hogy sok olyan dolog van, amely tetszhet a Nyugatnak és nem tetszik a Keletnek. Természetes, hogy a gyárosoknak a Nyugaton nem tetszik a csehszlovákiai ipar államosítása és az sem, hogy a régi rendhez való visszatéréssel kapcsolatos remények nem teljesültek sem 1948-ban, sem 1968-ban. Az ideológiai háborúban az antikommunis- ták hadserege az emberi tevékenység minden területén a mi szabadságfelfogásunk ellen irányította kardját. Nekünk szintén sok minden nem tetszik. Mindenekelőtt az, hogy a Nyugaton nincs biztosítva a munkához való jog. Tudjuk, hogy a munkanélküliek hadserege egy még nagyobb rossz tartalékává válhat. Megértjük a nyugat-európai vállalkozói körök és államfők bizonytalanságát, joggal félnek a növekvő szociális nyugtalanságtól. Félnek a polgárjogokért vívott harctól. De ők is, köztük néhány szocialista, a fegyverkezésben és az elrettentés politikájában látják a megmentés módját. Sok mindenben eltérő a véleményünk, sok mindenben nehezen értjük meg egymást a Nyugattal. De vajon szükséges-e, hogy emiatt olyan háborút folytassunk, amely nemcsak gyilkolást, hanem öngyilkosságot is jelentene? Az európai kontinensen rendkívül komoly folyamat lendült mozgásba. Az egyik oldalon az USA és a NATO lépései eddig sosem látott mértékben növelték a nukleáris háború veszélyét. A másik oldalon azonban épp ezek a lépések ösztönzik a lázas fegyverkezéssel szembeni tömeges ellenállást. Ebben az éles küzdelemben ismét megerősítést nyert, hogy az imperializmus agresszív és militarista politikája elleni harc döntő ereje a Szovjetunió és a többi szocialista ország. Az erő politikájával szembeállítottuk a politika erejét. Közösségünk kitartóan, céltudatosan és offenzív módon valósítja meg békepolitikáját, amely az atomháborús veszély elhárítására, a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítására, a konkrét leszerelési intézkedések elfogadására, a nemzetközi feszültség enyhítésére és arra irányul, hogy a nemzetközi kapcsolatok gyakorlatában a békés egymás mellett élés elvei érvényesüljenek. Mihail Gorbacsovnak az SZKP KB főtitkárává történt megválasztásával új időszak kezdődött. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama javaslatok és kezdeményezések egész komplexumát dolgozta ki és terjesztette elő, s ezek megfelelnek az európai és az egyetemes realitásoknak. A Politikai Tanácskozó Testület idén májusi berlini ülésén a Varsói Szerződés tagállamai ismét konkrét javaslatokkal álltak elő. A szocialista közösség következetesen harcol azért, hogy a katonai-stratégiai egyensúly a lehető legalacsonyabb szinten maradjon fenn, hogy fokozatosan csökkenjen a katonai konfrontáció veszélye és ismét felújuljon az enyhülési folyamat. A szocialista országok javaslatai a leszerelés valamennyi területét érintik - a tömegpusztító fegyverekre, a nukleáris és vegyi, valamint a hagyományos fegyverekre egyaránt vonatkoznak. Ezeknek a javaslatoknak a megvalósítása megakadályozná a fegyverpotenciálok mennyiségi és minőségi növekedését. A Varsói Szerződés tagállamainak katonai doktrínájáról szóló berlini nyilatkozat végül is minden egyes szavát tekintve a béke arany chartája; az imperialista politikusok számára nyilván olyannyira veszélyes dokumentum, hogy a nyugati tájékoztató eszközök országuk népe előtt „demokratikusan“ szinte elhallgatták. A Varsói Szerződés tagállamai katonai doktrínájuk meghirdetése során hangsúlyozták, hogy az nem enged meg semmiféle' háborút - sem nukleáris, sem hagyományos háborút. Ez a doktrína a kizárólag védelmi célokat szolgáló fegyverzet mennyiségét és jellegét tekintve az ésszerűséget helyezi előtérbe. Ebből logikusan következett az a NA- TO-országokhoz intézett javaslat, hogy magas szinten vitassák meg, hasonlítsák össze a két tömb katonai doktrínáját. Hiszen a valóságban semmi sem akadályozza, hogy ki legyen zárva a kölcsönös megtámadásnak a katonai-technikai lehetősége. A Nyugat azonban, sajnos, ezekre a javaslatokra sem adott világos választ. A Szovjetuniónak és a Varsói Szerződés tagállamainak a hagyományos fegyverzetek területén elért állítólagos fölényével kapcsolatos spekulációk felerősödtek. Azok a különböző hangok, amelyek például egyre gyakrabban hallhatók Bonnból, s amelyek lényege, hogy az NSZK és a NATO nem engedheti meg az atommentes Európához vezető út megnyitását, felelőtlenek és veszélyesek. Ezt azzal indokolják, hogy a szocialista közösség a hagyományos fegyverzet területén erőfölényben van. A Politikai Tanácskozó Testület berlini ülésén azonban ismét javaslat született az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzet olyan szintre történő csökkentésére, amelyen saját védelmének biztosítása mellett egyik fél sem rendelkezne a másik elleni váratlan támadáshoz, és általában a támadó hadműveletekhez szükséges eszközökkel. Ez világos beszéd, világos ajánlat. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a NATO nem mondott le az atomfegyver elsőkénti alkalmazásának jogáról. A Varsói Szerződés tagállamai ugyanakkor Berlinben ismét kinyilatkoztatták elhatározásokat, hogy egyetlen állam vagy államcsoport ellen semmilyen körülmények között és soha nem kezdenek katonai akciókat, hacsak önmaguk nem válnak fegyveres támadás célpontjává. Ismét arról biztosítottak, hogy a szocialista országok elsőként nem alkalmaznak atomfegyvert és egyetlen államra, egyetlen nemzetre sem tekintenek úgy, mint saját ellenségükre. Csehszlovákia történelmi joga, hogy mindazokat, akik Münchent okozták és így a fasizmust a második világháború kirobbantására ösztönözték, emlékeztesse arra, hogy a hasonló típusú politikusok ma is alig fejtenek ki kezdeményezést a közös házunkat fenyegető halálos veszély elhárítása érdekében. A biztos jövőt az elrettentésre, a nukleáris elrettentésre akarták építeni. A józanul gondolkodó ember számára ez ugyanúgy érthetetlen, mint a mi népeink számára volt érthetetlen 1938- ban, hogy hogyan voltak képesek elárulni őket a nyugati szövetségesek. És mégis ez történt meg. Úgy tűnhetne, hogy München kérdésében keményfejűek vagyunk. Nincs jogunk arra, hogy mások legyünk. Egyebek között a Nyugat és Hitler paktálása nemcsak számunkra, hanem az egész világ számára is figyelmeztetés volt. Ez a burzsoá külpolitika katasztrofális válságát jelentette, amikor a francia és a brit tőkés állam osztályérdekei a csehszlovák burzsoá állam elárulásához vezettek. Kötelességünk tehát rámutatni a nagytőke egoizmusára, amely nagytőke bűncselekményeiért gyakran egyszerű emberek és egész nemzetek életükkel fizettek. Miért lenne ez másként az USA. tőkés köreinek a Nyugat-Európához fűződő viszonyában? Nyugat-Európa államainak többsége nem is olyan régen még gyarmattartó hatalom volt Bár a kizsákmányolás fennmaradását más formákban tapasztalhatjuk, a nyugateurópai nagyhatalmak egykori dicsősége és ereje már a múlté és a valamikori anyaországok közepes és kis államokká váltak. Megértjük, hogy ebből gazdasági nehézségek és bizonyára pszichikai komplexusok következnek. Ezen felül ebben a labilis helyzetben az Egyesült Államoktól függenek, amely hasznot húz az európai országok egységének hiányából. De vajon megengedhető-e, hogy újgyarmatosító érdekekkel igazolják a felszabadult népek elleni fegyverhasználatot? A második világháború tapasztalatai jogosan intenek bennünket éberségre. Számunkra nem közömbös, hogy közös házunkban mi történik a szomszédoknál. Nem maradunk közömbösek, amikor látjuk, hogy határaink közelében, Bajorországban ismét „minden keréknek a győzelemért kell forognia“, ahogy azt annakidején követelték. Itt volt a legreakciósabb katonai-ipari komplexum műhelye, amely a tőkének a szocializmus ellen készülő harcában a „győzelmet“ kovácsolta. Az NSZK-ban aggaszt bennünket a revansizmussal kokettáló politika, amely egyre inkább megnyílik a katonai befolyás előtt. Nem szabadna megfeledkezni Nürnbergről, ahol az agressziót már elítélte a történelem. ' Türelmesen kell magyaráznunk, hogy a világot pusztítás fenyegeti. Ezt a veszélyt a Nyugaton szándékosan lebecsülik és - be kell ismerni - a szocialista országokban is vannak emberek, akik már olyannyira megszokták a mindennapi élet biztonságát, hogy ezt a tragikus lehetőséget figyelmen kívül hagyják. Türelmesen kell hangsúlyoznunk, hogy a béke oszthatatlan és a felelősség közös. Ezt azonban elengedhetetlenül meg kell érteni. Mi ezt megértettük, de ezzel még nem vagyunk győztesek. Az új gondolkodásmódon alapuló világpolitika érdekében agitálnunk kell, támogatására meg kell nyernünk az embereket. A különböző rendszerek békés együttélésének kezdetét egy egész korszakra kell meghosszabbítani - az emberiség megmentésének korszakára. Az új gondolkodásmód az ördögi körből kivezető út keresésének objektív eredménye. Ma a beszámolókba nem foglalhatók mechanikusan az olyan megfogalmazások, amelyekhez hozzászoktunk és amelyek azelőtt voltak érvényesek. A két társadalmi-gazdasági rendszer közötti osztály-ellentét olyan ellentétbe ment át, amelyben az egyetemes szempont túlsúlyban van az osztályszempont ellenében. Ez ugyanakkor nem jelenti az elvi pozíciók feladását. Az osztályharc mindaddig létezni fog, amíg osztályok és különböző társadalmi rendszerek lesznek. Háborúnak azonban már sosem szabad bekövetkeznie. A háború számunkra nem volt és nem lehet annak eszköze, hogy bebizonyítsuk, a szocialista társadalmi rendszer előnyeit. A mi alapelvünk az volt, az ma is és az lesz, hogy a szociális igazságot békés versengésben bizonyítsuk be. Az új gondolkodásmód a jelenkor dialektikájának feltárására adott marxista-leninista válaszként alakulhatott ki és objektíve kellett kialakulnia. Helyzetünkben az új az, hogy nukleáris korszakban élünk és egy esetleges európai háború az egész világ megsemmisülésével érne véget. Jelentős történelmi szerepet játszik a Kelet- és a Nyugat közötti katonai-stratégiai egyensúly. Ezt azonban nem szabad abszolutizálni, mivel ennek szerepe túl magas szinten visszaüthet, sőt, már vissza is üt. Fennáll a lehetősége annak, hogy a pozitív tényező negatívvá változik, a háború kirobbanásának tényezőjévé, amely bizonyos mértékben független es ellenőrizhetetlen. Ezért mi nem akármilyen katonai-stratégiai egyensúlyt akarunk, hanem a legalacsonyabb szintű egyensúlyt. Az új gondolkodásmódot a leggyorsabban a kommunisták sajátítják el és magukra vállalják az emberiség megmentéséért vívott küzdelem élharcosainak szerepét. Ez a leghumánusabb küldetésük. Ezt a szerepet gyorsan sajátítják el, mégpedig azért, mert a háború még a nukleáris korszak előtt idegen volt számukra és azért, mert a munkás- osztály, valamennyi dolgozó békéje és jobb jövője volt a programjuk már mozgalmunk kezdetekor. Az új gondolkodásmódot el kell sajátítaniuk a kapitalista államok tőkés vezetőinek, politikusainak is. Hiszen épp az imperializmus volt az eddigi történelem során a szocializmus ellen indított fegyveres támadások kezdeményezője. Csak a legag- resszívabb reakciós erők nem tudják még mindig elképzelni, hogy a számítógépekkel irányított háborúra vonatkozó amerikai tervek megvalósítása egyben a Nyugat öngyilkosságát is jelentené. De a régi gondolkodásmódhoz való ragaszkodás nemcsak klasszikus értelemben vett dogmatizmus, hanem az adott feltételek között egyenesen az emberiség elleni bűncselekmény is. És ez érvényes Európára, s mindenekelőtt rá. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára idei prágai látogatása során feltette a kérdést: Hol máshol kell utat törni az új gondolkodásnak, ha nem Európában? A válasz világos: Európa erre valóban a legérettebb. Az új gondolkodásmód bennünket, kommunistákat elvezetett ahhoz a következtetéshez, hogy a nukleáris leszerelésért, a békéért vívott harc élén kell állnunk. Ez a tudat arra kényszerít bennünket, hogy felmérjük, mennyire készültünk fel ennek a feladatnak a teljesítésére. A CSKP XVII. kongresszusa a társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsítása érdekében igényes feladatokat tűzött ki. A Szovjet kommunisták példájára minden területen hozzáláttunk szocialista társadalmunk átalakításához. Tevékenységünknek értelme, küldetése és erkölcse van. Mi, csehszlovák kommunisták arra törekszünk, hogy javítsuk az életet a földön, tökéletesítsük saját építményünket is és létrehozzuk a mai és a következő generációk boldogabb életének feltételeit. Ez nem egyenes és nem is kikövezett út. Áldozatos munkát, fegyelmet, rendet, bátorságot követel és azt a szilárd hitet, hogy ez az út helyes. Nemzetközi téren (a testvéri szocialista országokkal közösen és mindazokkal akik hajlandók velünk együttmüköani) a fokozatos célok eléréséért fogunk harcolni. Támogatjuk azt a szovjet javaslatot, hogy 2000-ig teljesen számolják fel a nukleáris és más tömegpusztító fegyvereket, hogy haladéktalanul tüntessék el Eurpából a szovjet és az amerikai közepes hatótávolságú rakétákat. Támogatjuk a Varsói Szerződés tagállamainak békekezdeményezéseit. Üdvözöljük a balkáni, a skandináviai és a közép-európai atommentes övezetek létrehozására irányuló törekvéseket. A CSKP 1986 októberében csatlakozott az NSZEP és az SPD kezdeményezéséhez, mely szerint az NSZK, az NDK és Csehszlovákia területén a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai közötti határvonal mindkét oldalán 150 km szélességben hozzanak létre nukleáris fegyverektől mentes övezetet. A javaslat felhívást tartalmazott mindazokhoz a kormányokhoz, amelyek a feltételezett övezetben fegyveres erőkkel rendelkeznek, hogy a lehető legrövidebb időn belül kezdjenek tárgyalásokat az atommentes övezet létrehozásáról. Csehszlovákia és az NDK kormánya 1987 áprilisában javaslattal fordult az NSZK kormányához, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat erről a kérdésről. Az összeurópai folyamat fejlesztését tekintve rendkívül fontos területnek tartjuk a helsinki Záróokmányt aláíró országok közötti kölcsönösen előnyös gazdasági együttmüködés fejlesztését. A múltban az európai biztonsági és együttműködési konferencia keretében e kérdések megoldása jogtalanul a háttérben maradt. Csehszlovákia ezért javasolta, hogy Prágába hívjanak össze egy gazdasági fórumot, amely megvitatná a kereskedelmi és gazdasági együttműködés új lehetőségeit és távlati formáit. Meggyőződésünk, hogy az európai államok közötti gazdasági kapcsolatok javulása politikai tekintetben is pozitív szerepet játszhat. Csehszlovákia alkotó módon vesz részt a Varsói szerződés tagállamainak valamennyi közös kezdeményezésében. A szocialista közösség külpolitikai irányvonalát az egész emberiség érdekében történő új gondolkodásmód önzetlen érvényesítéseként értékeljük. Mindaz, ami a Szovjetunióban a párt vezetése alatt történik, az SZKP XXVII. kongresszusának határozatai és személyesen Mihail Gorbacsov hozzájárulása, mindaz, ami Moszkvából békeharangként hallatszik, bennünk megerősíti azt a meggyőződést, hogy nemzeteink a második világháború után helyesen választottak, amikor a szocializmus, a béke, a demokrácia és a szabadság útja mellett döntöttek, amelyen hűséges szövetségesünk a Szovjetunió, nemzeti létünk és állami szuverenitásunk záloga. Ez a mi döntésünk, amelyet sem ígéretek, sem fenyegetések nem változtatnak meg. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének berlini ülésén elfogadott dokumentumok teljes mértékben megerősítik, hogy a szocializmus legmagasabb célja a béke, a leszerelés, hogy közösen a jószándékú emberekkel mindent meg kívánunk tenni a béke, a nemzetközi biztonság és az együttmüködés megszilárdításáért. A katasztrófát meg kell akadályozni! A katasztrófát meg lehet akadályozni! A Csehszlovák Szocialista Köztársaság hozzá kíván járulni ahhoz, hogy európai házunk mindörökre biztonságos és méltó házzá váljon egész nemzedékek számára. Hatékonyan szeretnénk hozzájárulni az emberek, a népek és országok közötti jó viszony kialakításához és ennek érdekében új, a régi kliséktől mentes utakat keresünk. Munkánkkal és eszünkkel, technikánkkal és művészetünkkel azt akarjuk elősegíteni, hogy erősebbek legyenek annak az építménynek az alapjai, amelyet közös erőfeszítésekkel építenek az európai nemzetek, hogy az élet Európában az államok közötti jószomszédi viszonyon alapuljon. Az elrettentés „elméletét“ a bizalom és a széles körű együttműködés gyakorlatával kell felváltani. Szilárd akarattal és derűlátással, örömmel segítünk a közös európai ház - és nem a közös európai sír - építésében. Az idei második félévben a sviti Tatrasvit vállalat is megkezdi a gazdálkodó szervezetek jogkörének és felelősségének növelését célzó komplex kísérlet végrehajtását. A gazdasági mechanizmus minél sikeresebb átalakítása céljából a kísérlet 37 alapelvét mindenekelőtt a tervezés, a javadalmazás, a műszaki fejlesztés és a beruházások konkrét feltételeire bontották le. A képen: Alena Rerková munka közben. (Jozef Veselý felvétele - ČSTK)
