Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)

1987-08-31 / 203. szám, hétfő

A — ötvenes évek vége, külö- #\ZL nősen pedig a hatvanas évek igen gazdagok voltak a vers­sel, a verstani irodalommal foglalko­zó müvek tekintetében. Elég bele­túrni emlékezetünkbe, hogy felidéz­zük 1959-ból Szabolcsi Bence Vers és dallam vagy ugyanebből az esz­tendőből Fónagy Iván A költői nyelv hangtanából című munkáját, majd hetőséggel mesterien párosított sti­láris eleganciát. Szólnunk kell még egyszer arról is, ami a maga idejé­ben máig is ható érvénnyel új volt benne: a verstani jelzések minden korábbinál pontosabb megoldásáról, az összehasonlító verstani kutatá­sok alkotó jellegű felhasználásáról, „a természeti mozzanatokon alapu­ló, fokozatosan tudatosított ritmusél­mény“ és vele párhuzamosan a já­tékösztön szerepéről (amelyet a ko­rábbi periódusban a munkadalok kedvéért némiképp elhanyagoltak), a szabadvers problematikájának fel­karolásáról (minthogy ez a versfor­ma századunk költészetében perifé­rikus kérdésből csaknem központivá nőtt!) vagy az ún. szimultán ritmus­ról, amely különösen Ady fellépése óta oly sokat foglalkoztatta a szű- kebb-tágabb szakmai közvéle­ményt. S végül arról is említést kell tennünk, amit ő maga így fogalma­Iskolai kiadvány és még valami Egy gimnáziumi évkönyv margójára Ismeretterjesztő célzattal Gáldi László könyve - új kiadásban 1964-ből Zolnai Béla elsősorban szintén versbeli kérdésekre alapo­zott kiváló kötetét a Nyelv és hangu­lat összefüggéseiről, illetve Péczely László Tartalom és versforma című könyvét 1965-ből, s végezetül a nagy összefoglalást, Horváth Já­nos Rendszeres magyar verstan-át 1951-ből. Időben és felfogásban valahol a középúton áll ebben a sorban Gáldi László műve, az Ismerjük meg a versformákat! 1961 -ben látott nap­világot a Gondolat Könyvkiadónál egy sajátos, korántsem csupán iro­dalmi kérdésekkel foglalkozó soro­zat tagjaként, amelyben egyebek között, Gerö László az építészeti és Kaesz Gyula a bútorstílusokról szóló érdekes monográfiáit is üdvözölhet­tük. Tagadhatatlan ismeretterjesztő célzattal tehát, de semmit sem adva fel a legszigorúbb tudományosság igényéből. Sőt, ha most újra végigla­pozzuk abból az alkalomból, hogy - örömünkre - újra megjelenik két kiadó közös gondozásában, koránt­sem elégedhetünk meg azzal, hogy ismételten méltatjuk a benne foglalt ismeretanyag elképesztő méreteit, a pontosan tagolt előadást, a közért­zott meg: ,,A ritmusból, ebből az eleven erőből lelkezett metrum ter­mészetesen maga is hatalmas ener­giaforrás; a vers többi alkotóelemé­hez hasonlóan, távolról sem passzív nyűg csupán, amely - igen elterjedt hiedelem szerint - a valósággal »gúzsba köti« a gondolatot, hanem új gondolattársításokat szuggeráló, aktív mozzanat, amely jelentékeny mértékben irányítja a költői szöveg kialakítását. “ N emcsak azért tartjuk fontos­nak, hogy minderre emlé­keztessünk, mert ez a megfogalma­zás már az ún. funkcionális verstan irányába mutat, hanem azért is, mert az utóbbi időben mintha verstani kultúránk hanyatlásának jeleit ta­pasztalnánk. Ez utóbbinak az okairól beszélni messze vezetne, s e rövid cikk terjedelmébe nem is férne bele. Annyit azonban hadd jegyezzünk meg, hogy ma, amikor szinte alig olvasunk mást, mint szabadverset, különösen nem árt, ha Gáldi könyve segítségével felidézzük ritmusélmé­nyeinket egy olyan korszakból, ami­kor még tudták a hexametert is... (Móra - Madách) SZAPPANOS BALÁZS Többször okoz gondot a gyakorló' szülőknek, nagyapáknak, nagyma­máknak, mivel ajándékozzák meg gyereküket, unokájukat egy-egy ne­vezetes alkalomkor. Mondanom sem kell, hogy a legszebb, de főleg leghasznosabb ajándékok egyike a könyv. Különösen az olyan me­séskönyv, melynek valós tartalmán túl, legalább ugyanolyan, ha nem fontosabb értéke, a nyelvezete. Mert ezúttal erről van szó. Az egykori Ortutay-tanítványt, Kovács Ágnest, aki a kötet meséit válogatta, össze­állította és közreadja, nem kell külön bemutatnunk. Ó, Nagy Ilonával kö­zösen szerkeszti azt a sorozatot, mely a budapesti Akadémiai Kiadó gondozásában, Mesék, mondák, történetek címen a jövőben folyama­tosan megjelenik. Ennek első kötete a szereplő kalotaszegi meseválo­gatás. A sorozatot azzal a céllal indítot­ták útjára, hogy ,,prózai népköltési alkotásaink legjavát mutassa be egy-egy tájegység jellegzetes nyelv­járásában". Bár a kötet harminc me­séjét a hat-tizennégyéves korúak- nak ajánlják, hiteles népköltési szö­vegénél fogva jól felhasználható tu­dományos célokra is. Az olvasó megismerheti belőle a kalotaszegi táj színes mesekincsét, amin belül megőrződött az ember gazdag kép­zeletvilága, igazságszeretete, ter­mészetes humora, találékonysága, és nem utolsósorban ízes tájszólá­sa. Mivel a „nép“ mondta tollba e meséket, a szerző a „nép nyel­vén“ adja vissza őket. Az önismeretünket és műveltsé­günket gazdagító népköltészeti vá­logatás öt mesekörbe sorolja a kötet anyagát: táltos hősök-köznapi hő­sök, táltos hősnők-köznapi hősnők, vitéz mesék, kalandos mesék, cigá- nyos mesék. Végezetül Kovács Ágnes leírja azokat a tapasztalatait, megfigyelé­seit, melyek három és fél évtized távlatába nyúlnak vissza. Abba az időbe, amikor egyetemistaként első gyűjtéseit kezdte a kalotaszegi Ke- tesden. Ennek az anyagnak egy ré­szét a szóbanforgó kötetbe beválo­gatta. Kiegészítőként a szerző közli a tájszavak és tájnyelvi kifejezések magyarázatát, s elvégzi a mesék tipológiai besorolását. A mesékhez készült színes illusztrációs rajzokat Killer Marcella készítette. 2. Kutatások a Garam mentén A debreceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem Néprajzi Tanszéke Folklór és etnográfia című sorozatá­nak huszonötödik köteteként jelent meg Szabó László A népi társada­lom változásai az Alsó-Garam men­te magyar falvaiban című tanulmá­nya, melynek anyaga a Muzslán (Mužla), Köbölkúton (Gbelce), Kő- hídgyarmaton (Kamenný Most), Kis- gyarmaton (Sikenička) intenzív, Ebed (Obid), Kisújfalu (Malá Vies­ka), Garamkövesd (Kamenica), Ke­rnend (Kamenín), Szalka (Salka) és Kiskeszi (Malé Kosihy) községek­ben pedig felderítő jellegű néprajzi kutatás eredményeit tartalmazza. A szerző, a KLTE gömöri kutatá­saival egyidőben kutatta a falvak közötti azonossági és eltérési vonat­kozásokat, hogy megrajzolhassa a vidék társadalmi képét, kapcsolat- rendszerét, melynek fó pillére, ki­emelkedő hatása a család- és ro­konsági rendszeren belül valósult meg. Külön értékeli azt a segítséget, melyet munkája során az érsekújvári (Nové Zámky) múzeumtól és a brati­slavai Komenský Egyetem szakem­bereitől útbaigazítás, tanácsadás formájában kapott. A kutatás tárgyának fő célja volt megállapítani és tisztázni olyan kér­déseket, hogy mi a nemzetség, ro­konság és nagycsalád, milyen for­mái vannak, s miként formálódtak a századelőtől napjainkig. Kutatták, hogy ezek változatai miként jelent­keznek ma, s mennyiben befolyásol­ják a társadalmi tevékenység szer­vezését. Szó esik az életkorhoz kötődő szokásokról, így a keresztelőről, la­kodalomról, a temetkezés rendjéről, magáról a temetésről, társasmun­kákról. A kiadvány minden bizonnyal hazánkban is kellő érdeklődést kelt. D. VARGA LÁSZLÓ Augusztus végén talán már nem töröm meg a szünidő-búcsúztató áhítatát, de egy gimnáziumi évkönyv kapcsán papírra vetek néhány gon­dolatot. Mire az írás napvilágot lát, - szerzői számítások szerint - egy nap van hátra a tanévkezdésig. Te­hát, lehet azon gondolkodni, mire jó egy gimnáziumi évkönyv. Ha az ol­vasót azzal is megtiszteli a szer­kesztő, hogy néhány sorban figyel­mébe ajánlja a formás füzetet, amely a Komáromi (Komárno) Ma­gyar Tannyelvű Gimnázium gondo­zásában látott napvilágot, akkor nemcsak a tiszteletével kötelezi le, hanem érdeklődését is felcsigázza. Az iskolai évkönyvek olvasóinak talán ugyanaz a tulajdonsága: isme­rősök, barátok, rokonok neveit kere­sik a szinte véget nem érő névsorok­ban. Egykori tanárok, öregdiákok, mai pedagógusok és tanulók nevei sorjáznak, majd hivataloskodó hangnemben fogalmazott krónika következik, utána a következő adat­halmaz a továbbtanulásról, az ered­ményekről, tanulmányi és sportver­senyeken elért sikerekről. A komá­romi gimnázium évkönyve azonban ennél sokkal több és érdekesebb olvasmány. Természetesen ez is el­sősorban dokumentumgyűjtemény, de minden adat mögé odacsem­pésztek legalább egy csipetnyi em­beri melegséget. Ezt nagymérték­ben segíti a grafikai és tipográfiai forma is, amelyet az áttekinthetőség jellemez. Truglyné dr. Gergely Kata­lin szerkesztői és Dobis Márta grafi­kusi munkája adja a keretet, amely­ben mindaz helyet kapott, ami egy középiskolában említésre méltó. Megkapó egy hatvanötödik érett­ségi találkozó két résztvevőjének búcsúzása, akik ráadásul huszonöt könnyvvel gyarapították az iskola könyvtárát. Pazár László és Mórocz Dezső közül az első egy latin nyelv­tan összesítést és két bélyegsort is felajánlott annak, „aki szívesen fo­gadja“. Vajon van-e ma olyan diák Komáromban, aki a latinnal ismer­kedik? Gyorsan előre-hátra lapozok, keresem a tantárgyak között, sajnos hiába. Persze, nyolcvanöt év telt el, s ezidő alatt egy holt nyelv ismerői is megfogyatkoztak. A mai diákok ma­tematika-fizika szakirányzatú osz­tályba járnak, harmadikban ökonó­miai és számítógépes programozói ismereteket szereznek. Negyedike­seik talán szerencsésebbek voltak, hiszen még választhattak: humán vagy természettudományi osztályba tanulnak négy esztendeig. A latin nyelvtant tehát aligha tudja valaki is „szívesen fogadni“. Talán a taná­rok, akik latint tanítanak. Valóban? Akkor itt hiányzik egy logikai lánc­szem. Latintanárok vannak, de a la­tin, mint tantárgy nem létezik. Az elsősöknél a Szakmai előképzés tantárgy jelentené a latint? A negye­dikesek ezek szerint vagy A népmű­velés alapjai vagy a Pszichológia, esetleg a Szeminárium nevű tárgyak keretében tanulnak latinul? Ebben az évkönyvben is van kró­nika, beszámoló a kulturális életről, honismereti, képzőművészeti szak­körök munkájáról. Megemlékeznek Steiner Gábor születésének 100. évfordulójáról, szólnak az ifjúsági szervezet, a Lenin-klub munkájáról, továbbá a szlovák nyelvi versenyek­ről, az idegen nyelvek tanításáról, biológiai, matematikai, fizikai és sportversenyekről. Az egyes szakte­rületekért felelős pedagógusok tár­gyilagosan írnak mindenről. Éppen ezért volt feltűnő és pedagógus tol­lából nem mindennapi őszinteséget tükröző Lovászné H. Gabriella írása Vázsonyi Ildikóról. Diák a nevelőjétől nem kaphat nagyobb jutalmat annál, mint amikor az így ír róla: ,,örülök, hogy taníthattam. “ Elolvasva a mondatot, számomra egyértelmű­en ez lett a kulcsmondata az év­könyvnek. Van még tanár, aki leírja ezt a vallomást, önmaga munkáját tisztelte meg a mondattal. Annak ellenére így van ez, hogy sokan állítják: a tehetség mindig utat tör magának. Különösen, ha olyan pe­dagógusra akad, aki önmagában is mer kételkedni.,,Egy pillantás a vég­eredményre. Ha nem egyezik, ösz­tönösen a saját megoldásomat ellenőrzőm előbb. Valószínűbb, hogy én számoltam el valamit.“ Végigböngészve az évkönyvet, feltűnt rendkívüli frissessége, szinte naprakész aktualitása. A füzet szer­kesztőjének borítékjára a postai bé­lyegző július 7-én került rá. Ugyan­akkor az évkönyvben a június 25- 28. között megtartott szóbeli érettségi vizsgák eredményeit is közre adják. Az már ráadás és jutalom, hogy közük a következő évnyitó iskolai ünnepély idejét. Mindenesetre re­kord idő alatt készült el a füzet. Ismerve a nyomdai feltételeket, va­lószínű, hogy több szakaszban ad­ták nyomdába a kéziratot, s a leg­utolsó része éppen az érettségi vizs­gák eredményeinek összesítése volt. Ezek között is akadt számomra meglepetés: A IV. A osztály 26 diák­ja közül 24 kitüntetéssel érettségi­zett. Ehhez még csak a következő­ket kell hozzátenni: A tanulók bizo­nyítványában mindössze nyolc da­rab hármas osztályzat volt. Ezek- után azt hiszem, természetesnek mondható a kíváncsiságom: Hányán jelentkeztek továbbtanulásra és mennyit vettek fel közülük? Hetven- heten pályáztak a különböző egye­temekre, főiskolákra. Közülük hat­vankét olyan tanuló, aki kitüntetés­sel érettségizett. Elvileg tehát mind­egyiküknek volt esélye. Talán a kö­vetkező tanév gimnáziumi évköny­vében már azt is megtudjuk, hogy közülük hányat vettek fel főiskolára. Mindenesetre felfigyeltető tény: az idén végzett 103 nappali tagozatos Rossz barát is lehet Manapság már ritkán látni a vo­natban könyvbe mélyedt fiatalokat. Rohanó és egyre gyorsuló világunk­ban mintha nem érnének rá, hogy könyvet vegyenek a kezükbe. In­kább könnyű szórakozással töltik az idejüket. Éppen ezért lettem figyel­mes arra a két tizenéves formájú fiatalemberre, akit a Komáromból (Komárno) Szlovákia fővárosába tartó „csallóközi expresszen“ ren­delt lítitársamul a sors. Olvastak, egy pillanatra sem emelték fel a tekintetüket a kezükben tartott könyvből. Szinte megszűnt számukra a környező világ. Ez már igen, gondoltam magamban. Nem kell még vészharangot kongatni a könyvek fölött. Csak akkor lombozódtam le, ami­kor egy óvatlan pillanatban sikerült ellesnem a könyvek vagy inkább a füzetecskék címét. Az egyik Max Brand rémregény sorozatának egyik „legépületesebb“ példányát, a Re­volverek zenéjét olvasta. Talán nem ismerik Max Brandot? Akkor hadd mondjam el, hogy e szerző agyszü­leményeiben irtózatos sok ember halt meg nem természetes módon. Ha műveinek csupán egy csöpp va­lóságos alapja lenne, akkor már nem is lenne élet a földön. A másik Charles Lorre „A néma erőd“ című hírhedt alkotását tartotta a kezében. Charles Lorre az Észak- Afrikában állomásozó és kegyetlen- kedő gyarmati hadsereg és az ide­genlégió katonáinak életéből merí­tette kiszínezett történeteit. Kockás Pierre-t és társait általában a bátor­ság és a férfiasság gáncstalan lo­vagjaiként tüntette fel. Ma már épp eleget tudunk gaztetteikről, s ezért inkább illik rájuk a gátlástalan jelző. Egyes felnőttek jóvoltából még mindig kerülnek a fiatalok kezébe olyan régi könyvek, amelyek égig magasztalják Kockás Pierre-t és tár­sait. Pedig tudhatnák, hogy a fiatal, tiszta, mindenre nyitott lelket köny- nyen meg lehet mérgezni, többek között ilyen és ehhez hasonló olvas­mánnyal is. Elég baj, hogy még mindig nagy mennyiségű ponyvairodalom forog nálunk közkézen. Sokan nem látják, vagy nem akarják látni, hogy a mai ifjúságnak már nincs szüksége olyan hamis eszményképekre, mint Kockás Pierre vagy Füttyös Buck. Irodalmunk képviselői annyi sok szép könyvet írtak, hogy bárki ked­vére válogathat közöttük. Még a ka­landos történetek kedvelői is. PALÁGYI LAJOS diák közül 77 jelentkezett főiskolára és egyetemi továbbtanulásra. Ez kö­zel hetvenöt százalékos arány. Az egyes osztályok diákjainak ta­nulmányi eredményeiből az is kide­rül, hogy bizonyos mértékű szelektív pedagógiai munka is folyik a gimná­ziumban, hiszen aligha véletlen, hogy három első osztályban a tanu­lóknak több mint a fele kitüntetett volt, míg egyben csupán hatan értek el ilyen kiváló eredményt. Ez a kivá­lasztódás a negyedik év végére méginkább egyértelművé válik, hi­szen a már említett IV. A mellett, volt még három érettségiző osztály, s az ezekben tanultak közül összesen húsznak volt „kitüntetett" minősíté­sű az évvégi bizonyítványa. Vagyis hárommal kevesebbnek, mint a IV A-ban összesen. Olyan nemzetiségi középiskola diákjainak és tanárainak egy eszten­dős erőfeszítéseit dokumentálja ez az évkönyv, amely országosan is figyelemreméltó eredményeket ér el DUSZA ISTVÁN ÚJ KÖNYVEK FARNBAUER GÁBOR: A hiány szorítása Farnbauer Gábor 1983-ban a Nő című hetilap tehetségkutató pályá­zatán tűnt föl, s az egyik legerede­tibb szemléletű, legtehetségesebb költője a közelmúltban megjelent Próbaút című antológiának. A már korábbi verseire is jellemző intellek- tualizmusa elmélyült azóta, költői eszköztára olyan izgalmas szöve­gekkel bővült, mint az itt található esszéversek. A hiány szorítása című kötetben nem egy pályakezdő költő próbálkozásainak bizonytalankodá­sát és útkeresését, hanem egy érett, a saját képességeivel és tehetségé­vel tisztában levő költő lét- és törté­nelemfilozófiai meditációit olvas­hatjuk. . , KKSZKII H RfNC ,m hoki s/.pOmsz Keszeli Ferenc, aki gyermekek­nek írt előző kötetében megterem­tette a csehszlovákiai magyar iroda­lom legismertebb hősét Kajla Fülöp mezei nyúl „személyében“, most a kisiskolásoknak írt verseskötetet. A versek jellegzetessége, hogy a költő többnyire egy rövid történetet ír le, kerüli az elvont leírásokat, az erkölcsi intelmeket. A nyelv erejére, a szójátékokra, a rímek összecsen- gésére és a képi kifejezésekre épít Feltehetőleg az olvasással éppen ismerkedő korosztályon kívül a ki­sebbek is örömüket lelik a játékos, olykor csalafinta és humoros ver­sekben. új s; 4 1987. V A néprajz és a mindennapok 1. Rózsafiú és Tulipánleány KESZELI FERENC: HőkuszDÓkusz

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents