Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)

1987-08-29 / 202. szám, szombat

Egy hét a nagyvilágban Augusztus 22-töl 28-ig Szombat: Dt közép-amerikai ország, valamint a Contadora és a limai csoport külügyminiszterei megkezdték tárgya­lásaikat a guatemalai béketervről Vasárnap: Chautaugua üdülőhelyen megkezdődött a szovjet és amerikai közéleti képviselők, politikai személyiségek harmadik találkozója. Hétfő: New Yorkban megnyílt a leszerelés és a fejlődés összefüggéseivel foglalkozó nemzetközi ENSZ-konfe- rencia Kedd: Washingtonban bejelentették: az USA visszavonja a leszerelési megállapodások ellenőrzésére vonatkozó korábbi javaslatait Szerda: Helmut Kohl nyugatnémet kancellár ismertette kormá­nyának a Pershing 1A rakétákkal kapcsolatos új állás­pontját • Irán elutasította az Arab Államok Ligájának felhívását a háború beszüntetésére Csütörtök: Štefan Murin küldöttségvezetö ismertette hazánk ál­láspontját a leszerelési és fejlesztési konferencián • A dél-afrikai bányászok szakszervezetének vezetője közölte: 300 ezer bányász a sztrájk folytatása mellett döntött • A kambodzsai kormány hatpontos nyilatko­zatot tett közzé a nemzeti megbékélés politikájáról Péntek: Véget ért a genfi leszerelési konferencia nyári ülés­szaka Leszerelés és fejlődés önmagukban is az emberiség legége­tőbb problémáit vetítik elénk ezek a fogal­mak, így összekapcsolva pedig egyértel­műen jelzik: a kettő közötti szoros össze­függés nemzetközi elismerése az új politi­kai gondolkodásmód érvényesülése a gyakorlatban, azé a felismerésé, hogy a globális problémák csak az államok kollektív bölcsességével oldhatók meg. A világszervezet kezdeményezésére hét­főn megnyílt nemzetközi konferencia, amelyen 125 ország és számos nemzet­közi szervezet képviselői vesznek részt, három fő témakört tekint át, s a tervek szerint záródokumentum elfogadásával ér véget szeptember 11 -én. A háromhetes tanácskozás kérdéskö­rei: a fejlődés és a leszerelés összefüggé­sei; a fegyverkezési, elsősorban a nukle­áris fegyverkezési hajsza hatása a világ- gazdaságra; a fejlődés érdekében hozott határozatok megvalósítása. Az első ilyen nemzetközi fórum összehívását az a felis­merés tette szükségessé, hogy az atom- és úrkorszakban, amikor az emberiség a gyors ütemű fejlődés óriási távlatai előtt áll, egyidejűleg hatalmas veszélyekkel, az önpusztítás fenyegető rémével is kényte­len szembenézni. Tömören ezt úgy szok­tuk megfogalmazni, hogy a világ válaszút elé érkezett. Évente több mint egybillió dollárt költenek planétánkon fegyverekre, s emberek tízmilliói halnak éhen egyes régiókban. Nem véletlen, hogy az éhe­zést, a nyomort, az elmaradottságot sokan az atomfegyverek pusztító hatásá­val vetik össze, sőt ez utóbbinál veszélye­sebbnek is tartják. Ehhez csupán azt kell hozzáfűzni, hogy az atomfegyver, amit az emberiség legnagyobb rémének tartanak, nem válogat. A ma pusztító éhínség vi­szont igen, a fejlődő, a legszegényebb országok lakosságát tizedeli. Elsőrendű emberi-erkölcsi kötelesség ezért a társa­dalmi és gazdasági igazságtalanság, a ki­zsákmányolásra épülő tőkés világgazda­sági rend felszámolása. A New York-i fórum rendkívül fontos kezdeményezések színhelye lett. Mi­hail Gorbacsov keddi üzenetében azt ja­vasolta, hogy az ENSZ Biztonsági Taná­csa tagállamainak vezetői tartsanak csúcstalálkozót a leszerelés és a fejlődés problémáinak megvitatása céljából. Ugyancsak ajánlotta, hogy a világszerve­zet keretében hozzák létre a Leszerelés a fejlesztésért elnevezésű pénzalapot, amelyen keresztül a leszerelés eredmé­nyeként felszabaduló eszközöket átad­hatnák a fejlődő országoknak. Másik fon­tos kezdeményezés: Štefan Murin, ha­zánk külügyminiszter-helyettese szerdán a szocialista országok nevében előter­jesztette a Leszerelést a fejlesztésért cí­mű memorandumot. Ez rámutat, hogy a leszerelés és a fejlesztés közötti kap­csolat elismerése a nemzetközi problé­mákhoz való hozzáállásban tanúsított realizmus értékmérője. E megállapítás fő címzettje nem lehet kétséges, hiszen az USA nem vesz részt a fórumon, mivel „nem lát összefüggést a leszerelés és a fejlődés között“. Ezt a magatartást nyugati politikusok is bírálták, többek kö­zött Joseph Clark kanadai külügyminisz­ter. Hiszen nem lehet kétséges, a sze­génység, a gyengénfejlettség konfliktu­sokba torkollhat egyes államok között, a regionális konfliktusok pedig az általá­nos biztonságot gyengítik. Mihail Gorba­csov is azt írta, hogy ha egyes térségek, sót egész földrészek népeit továbbra is kizsákmányolják és magukra hagyják, az emberiség hatalmas robbanás lehetősé­gét kockáztatja... A memorandum, melynek hazánk is társszerzője, taglalja, milyen elvi megálla­podásokra és gyakorlati lépésekre lenne szükség, hogy az értelmetlen fegyverke­zésre fordított összegeket a fejlődés szol­gálatába állítsák. Vázolja a fejlesztést szolgáló leszerelés koncepcióját, s azokat a területeket, ahol égető szükség van a békés nemzetközi együttműködésre. Felsorolja az erőforrások újraelosztásá­nak elveit, s a fejlődők megsegítését szol­gáló nemzetközi mechanizmus létrehozá­sára tesz konkrét javaslatot. Ezzel kap­csolatban még két fontos dolgot húz alá: a szocialista országok a gazdaság átala­kítását a leszerelési folyamat olyan fontos részének tekintik, amely lehetővé teszi az erőforrások fejlesztési célokra való fel­szabadítását. Vagyis a gazdaság átalakí­tása - a hadiipari termelési kapacitások polgári célú termelésre történő átállítása - visszafordíthatatlanná teszi a fegyver­kezési verseny korlátozásának folyama­tát. A másik pedig az, hogy elkerülhetetle­nül fontos az igazságos gazdasági világ­rend megteremtése. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az imperializmus a fejlődő világgal fizetteti meg a fegyverekre fordított kiadá­sait. Ugyanis nem lehet véletlen, hogy ma hozzávetőleg ugyanannyit fordítanak ka­tonai célokra, mint amennyi a fejlődő világ adósságainak az összege. Egyes tudó­sok felmérései szerint az a gabonameny- nyiség, amire szükség lenne ahhoz, hogy jelenleg egyetlen ember se éhezzen a föl­dön, annyiba kerülne, mint amennyit 2-3 nap alatt fordítanak fegyverekre. Végezetül emlékeztessünk Mihail Gor­bacsov üzenetének egyik gondolatára; a fejlődést szolgáló leszerelés koncepció­ja szervesen beilleszkedik a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének megte­remtését célzó elképzelésekbe. E progra­mot a szovjet párt legutóbbi kongresszu­sán ismertették, s határozati javaslatként az ENSZ-közgyűlés 41. ülésszaka elé terjesztették a szocialista országok. (malinák) Nemigen Nemigen lehetett elvárni a hét elején három napon át Tuniszban tanácskozó 21 arab külügyminisz­tertől, hogy képesek lesznek haté­kony gyógymódot találni a lassan már hét éve tartó súlyos kórra: az iraki-iráni háborúra. Miért jutottak volna éppen a konfliktus megol­dásának előmozdításában közös nevezőre, ha számtalan ellentét miatt már öt éve nem tudtak tető alá hozni egy teljes létszámú csúcstalál­kozót? Is-is-döntés született: fel­szólították az Egyesült Nemzetek Szervezetét, tegyen sürgős lépése­ket a tűzszünet mielőbbi elérése érdekében; elmarasztalták Irakot, amiért korlátozott célok miatt elindí­totta a háborút; elmarasztalták Iránt, amiért makacs magatartása miatt elhúzódott a háború, folytatódik az értelmetlen pusztítás. Természete­sen, a külügyminiszterek is nyoma­tékosan tűzszünetre szólították fel a harcoló feleket. Mivel ismert Bag­dad hajlandósága a tűzszünetre, Teheránt sürgették mindenekelőtt, de a kilátásba helyezett büntetés nem több, mint egy erőtlen nono! Nemigen ijedtek meg Iránban et­től a gyengéd feddéstől, amit egyér­telműen bizonyít, hogy Muszavi mi­niszterelnök „kapásból“ elutasította a tuniszi felhívást. A kilátásba helye­zett „diplomáciai lépések“ aligha lesznek hatékonyak, még ha szület­ne is ilyen értelmű döntés a követke­ző, szeptember 20-ára összehívott újabb ülésen. A magukat leginkább fenyegetve érző öböl menti monar­chiák már most a diplomáciai kap­csolatok megszakítását szorgal­mazták, de az Iránnal hagyományo­san jó kapcsolatokat fenntartó Algé­ria, Líbia és Szíria meg tudta akadá­lyozni a - véleményük szerint - el­hamarkodott lépést. Nemigen örülhettek a külügymi­niszterek által kifejtett álláspontnak Irakban. Hiszen, bár nagyon árnyal­tan fogalmaztak, mégiscsak Irakot tették felelőssé az incidens kirob­bantásáért, még ha háborúvá fajulá- sáért nem is. Bagdad csalódásán aligha enyhített sokat, hogy a tűz- szüneti felhívás kiállás mellette, az Iránnal szembeni megtorló intézke­dések elmaradása ellenére is. Nemigen lendít a béketörekvésnek kerekén az sem, hogy az Egyesült Államok - s nagyrészt az ő ösztön­zésére - Nagy-Britannia és Francia- ország is mind jobban belesüllyed az öbölnyi kátyúba. Újabb és újabb hadihajók érkeznek a térségbe, újabb és újabb kuvaiti tartályhajókra kerülnek idegen lobogók, újabb és újabb konvojok keverednek kisebb- nagyobb incidensekbe iráni vagy iráninak vélt hajókkal. A veszélyes játszma valamennyi résztvevője azt állítja: csak védi magát. Akkor ki a támadó? A kézenfekvő kérdésre ahány válasz, annyiféle, de elfo­gadható szinte egy se. Nemigen tud itt sokat tenni az ENSZ Biztonsági Tanácsa sem, hi­szen ha csak vétójoggal bíró állandó tagjait vesszük, mindegyiknek van­nak érdekei a térségben - s nem éppen azonosak. Tartani lehet attól, hogy a BT július 20-i, azonnali tűz­szünetre és a háború tárgyalásos befejezésére felszólító határozata rossz értelemben válik történelmi tetté, bővíti a BT fontos, ám meg nem valósított határozatainak sorát, s rövidesen „az 596-os“ lesz, amelyről nemcsak a szakértők, de a laikusok is tudni fogják, miről szól. Túl borús ez a jóslat? Bizonyára igen. Ám benne van a kellemes csalódás vágya. Bár félő, belátható időn belül nemigen lesz itt helyreiga­zítás. (görföl) A héten 300 ezer dél-afrikai bányász úgy döntött, folytatja a sztrájkot, annak ellenére, hogy a bányatulajdonosok eddig 16 ezer bányászt bocsátottak el. (ČSTK-felvétel) A tűzről pattogott színésznő Mint tudjuk, a szólások és az állandósult szókapcsolatok a nyelv legszilárdabb előregyártott elemei közé tartoznak. Mégis lépten- nyomon előfordul, hogy használatuk során az előre meghatározott, kijelölt pályáról letérnek olyan pályára, ahol egy, jelentésében vagy formájában rokon szólás vagy állandósult szókapcsolat várja beindí­tását. Aki figyelmesen olvassa az újságokat, hallgatja a rádiót, az viszonylag rövid idő alatt szép számú példát gyűjthet a szólások, állandó szókapcsolatok furcsa keveredésére. A sok-sok példa közül kezdjük a legrangosabbal. Valaki a rádióban azon kesergett, hogy meglehetősen szűk az a fiatal réteg, melynek- úgymond - „átadhatnánk a marsallbotot“. Nos, tudjuk, hogy minden kezdő katona a tarsolyában hordja a marsallbotot; az előadó legfeljebb a váltó- vagy stafétabotot adhatná át. Az irhabunda- csempészekről mondta - tréfásan - valaki: „elhúzzák az irhájukat“ a vámhivatal előtt. (Nyilván egyszerre merült fel benne az „elhúzzák a csíkot“ s „elhordják az irhájukat“.) Az egyik rádióműsorban hallottam egy vaklárma kapcsán: ,.Tolvajt csak ott kell kiáltani, ahol valóban ég a ház.“ (És ott minek? - kérdem én. Legfeljebb, ha fosztogatók használják ki a tűzesetet.) Ugyancsak egy rádiójátékból való ez a hasonlat: ,,Az ember feje olyan, mint a káptalan. “ (Azt akarja mondani: zsúfolt, zavaros, rosszul emlékező). A valódi szólás azon­ban így hangzik: „Az ember feje nem káptalan“, azaz: az ember nem emlékezhet mindenre. A gyereket - mondja valaki tanúvallomásában- „ütik-verik, mint a répát“. Ütni-verni például „a kétfenekű dobot“ szokás, vagy üti-veri, ,,mint szódás a lovát“. Egy jónevű író nyilatko­zatából: van egy kis házikója, de most (októberben) már nem lakható, mert csak olyan ,.széllel bélelt“ lak. (Gondolom: a szél ki- s be jár rajta, de azért még nem „léha, üres fejű, szélhámos“ az a derék házacska.) Szinte klasszikus példája lehet a szóláskeveredésnek ez az információ: ,.elkövette a ballövést“. Nyilván ez a két kifejezés egyesült rosszul sikerült nászban: elkövette a baklövést és elkövette a ballépést. Majdnem édestestvére lehetne ez a találmány: „a város a felkelők kezére esett", úgy értve, hogy egyrészt „elesett“, másrészt „a felkelők kezére került“. Még inkább keveredésről van szó, amikor a tudósító szerint egy versenyző ,.fölébe keveredett ellenfelének“. (Talán „fölébe került“, vagy még inkább „fölébe kerekedett“.) Azt is olvastam, hogy egy versenyző ,,küzd az utolsó csepp leheletéig". (Ez ennek a két formának keveredéséből születhetett: „küzd az utolsó leheletéig“ és „küzd az utolsó csepp véréig“.) Ugyancsak egy sportriportban hallottam: „az együttes nem kelti inába szállt csapat benyomását(Értsd: olyan csapat benyomását, melynek inába szállt a bátorsága.) ,,Most isszák (ennek a viselkedésnek) a következmé­nyeit.“ (Lehet, hogy „megisszák a levét“ és ugyanakkor „megsínylik a következményeit“.) Már részben zoológiái melléfogás, amikor egy kritikus „szitakötő éltű sikerről“ beszél. (Alighanem „kérész (tiszavi­rág) éltű“ sikert akart mondani.) Az is elég gyakori (és majdnem mindig humoros hatású), hogy valaki olyan esetben használ egy átalakulóban levő szókapcsolatot, amikor annak eredeti, konkrét vonatkozása még él, s ebben az értelemben nem illik rá az említett esetre. Nagyon gyakran használják például a birkózósportból eredő két vállra fektet kapcsolatot általában ’legyőz’ értelemben például sakkban, pingpongban, kosárlabdában. A humornál tartva: nem tudom, a színikritikus humoros fordulatnak szánta-e (a szövegből nem derül ki), amikor azt írta: ,,Szemes Mari tűzről pattog“. Tűzről- pattant lányról, menyecskéről hallottam, de még egyetlen nőszemélyt sem láttam úgy, hogy akkor éppen „tűzről pattogott“ volna. (Legfel­jebb a pattogatott kukoricánál láthatni ilyen mozgásformát.) MARTINKÓ ANDRÁS ÚJ SZÚ 4 1987. VIII. 29. ...De! Hoványi Lajos néhány hete arról írt, hogy - Túlteng a de! Idézetekkel igazolta, hogy „divatozó kötőszó napjainkban a de, amelyet már nemcsak a hanem rovására használnak minduntalan, hanem kapcsolatos kötőszóinkéra is“. Példamondataiban a de általá­ban az és „helyét bitorolta“. A szerző jogosan sokallja a de-t. DE! Ezt olvasva megzizzentek asztalomon azok a cédulák, emelyek adatai szerint megkezdődött mostanában a de-rengés: egyre több olyan mondat hallható, olvas­ható, amelyekben a de helyett az és áll. Nem ellentmondás ez. Ellenkezőleg. Két, egymást kiegészítő, erősítő megfigyelés. Úgy is mondhatnám: „statisztikailag“, mennyi­ségileg nem változ(hat)ott a de meg azéselőfordulása-megjelenésük, mozgásuk iránya azonban igen. Hoványi Lajos tetten érte a rossz helyen tolakodó de-t, én sejtem, honnan jött, hol hiányzik. Nézzük az idézett cikk pontos, világos képének negatív mondat­filmkockáit! Egy megemlékező írásból jegyeztem le: „Sok reménnyel kezdte pályáját, és hamarosan kiderült, hogy ezek nem válhatnak valóra.“ A tagmondatok tartalmi összefüggését a ,,... de hamarosan kiderült“ szerkezet, azaz a de gramatikai kapcsolóelem jobban kifejezte volna. Egy sportolóról írta az egyik lap: „Sérülése kettétörte karrierjét, és ezen már nem lehet változtatni“. A mohó és a mondat drámai feszültségét falta föl. A „de ezen már nem lehet változtatni“ hitele­sebb lett volna a sorshelyzet bemutatására. Az ilyen típusú mondatokat a felszínes fogalmazás, a gondolko­dásbeli és közlésbeli lazaság szüli. Néha azonban nyilvánvaló a sunyi szándékosság, a visszaélés a kötőszócserével. íme! „A hiányossá­gokat objektív tényezők okozták, és a részünkről is fennáll a felelős­ség“. A de mi is felelősek vagyunk megfogalmazású mellékmondat a hibák nyíltabb vállalását fejezte volna ki. De - éppen ezt akarták elkerülni... A ködösítés hálátlan szerepét kapta az és a következő mondatban is: „Az eredmény viszonylag jó, és jobb is lehetett volna“. A de kötőszó „bevallása“ talán ösztönzőbben hatott volna... KOLTÓI ÁDÁM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents