Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)

1987-08-29 / 202. szám, szombat

I L A ARJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1987. augusztus 29. XL. évfolyam 202. szám Ára 50 fillér Pártunk legfontosabb feladatai a fejlődés jelenlegi szakaszában GUSTÁV HUSÁK ELVTÁRSNAK A DÉL-CSEHORSZÁGI KERÜLETBEN TETT MUNKALÁTOGATÁSAKOR MONDOTT BESZÉDÉBŐL (ČSTK) - A Dél-csehországi kerületben tett látogatásának befejezé­séül Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök csütörtö­kön a kerületi pártbizottság székházában munkaülésen vett részt a kerület politikai tisztségviselőivel. A találkozón jelen voltak a kerületi pártbizottság elnökségének tagjai, a járási pártbizottságok vezető titkárai, s a kerületi nemzeti bizottságnak, valamint a Nemzeti Front kerületi szerveinek és szervezeteinek képviselői. Miroslav Slávik, a kerületi pártbizott­ság vezető titkára tájékoztatta Gustáv Husák elvtársat a dél-csehországi párt- szervezet tevékenységéről. Ismertette azokat a tapasztalatokat, amelyeket a CSKP XVII. kongresszusa határozatai­nak végrehajtása terén politikai, gazdasá­gi, szociális és kulturális téren szereztek A kerület nemzeti bizottságainak mun­kájáról Miroslav šenkýŕ, a kerületi nem­zeti bizottság elnöke beszélt. Behatóan foglalkozott a lakossági szolgáltatások továbbfejlesztésével és javításával összefüggő intézkedésekkel. A tudomá­nyos-műszaki fejlesztés eredményeinek a mezőgazdaságban való felhasználásá­ról Jozef Čížek, a szocialista munka hő­se, a Chelčicei Efsz elnöke szólt. Franti­šek Šuna, a prachaticei járási pártbizott­ság vezető titkára e határ menti járás fejlesztésének problémáiról beszélt. A české Budéjovice-i járás pártszerveze­teinek munkáját Václav Šmitka, a járási pártbizottság vezető titkára ismertette. Karéi Šmíd, a Koh-i-noor vezérigazga­tója a tervfeladatok teljesítéséről, vala­mint a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás alkalmazásáról tájékoz­tatta Husák elvtársat. Stanislav Klíma, a kerületi SZISZ-bizottság elnöke az ifjú­sági szervezetek munkájáról beszélt, rá­mutatott arra, hogy keresni kell az új formákat a SZISZ tevékenységében. Ezután Gustáv Husák elvtárs szólalt fel. Nagyra értékelte azokat az eredmé­nyeket, amelyeket a kommunisták, a Dél­csehországi kerület valamennyi dolgozója a XVII. pártkongresszus határozatainak a teljesítésében elértek. Köszönetét mon­dott a csehszlovák állampolgárok milliói­nak jelene és jövője érdekében, nemzete­ink, államunk, szocialista társadalmunk biztonságáért, népünk szebb életéért végzett munkájukért. A továbbiakban Husák elvtárs a XVII. pártkongresszus programjának teljesíté­sével foglalkozott. Ha értékeljük a helyzetet a kongresz- szus óta eltelt másfél évben, elmondhat­juk, hogy számos sikert értünk el, sok területen előrehaladtunk, egyidejűleg azonban számos fogyatékosság is meg­maradt. Értékes tapasztalatokat gyűjtöt­tünk, mélyebben, és élesebben látjuk azokat a feladatokat és problémákat, amelyeket meg kell oldani. A szocializ­mus építése érdekében hazánkban sokat tettünk. Gyökeresen megváltozott a dol­gozók helyzete, felszámoltuk a tőkés ki­zsákmányolást és a burzsoá elnyomást. Megteremtettük nemzeteink egyenjogú helyzetét. Szemmel láthatóan emelkedett dolgozóink széles rétegeinek életszínvo­nala. Semmilyen tekintetben sem kell szégyenkeznünk az elért eredményekért. Nem feledjük azokat a hibákat és tévedé­seket, amelyek az 50-es években történtek és nem feledjük a 60-as évek válságos időszakát. További munkánkra nézve le­vontuk belőlük a szükséges tanulságokat. Számok, tények és elemzések támasztják alá, mekkora haladást értünk el. A cseh­szlovákiai feltételek között a gyakorlatban is megmutatkozott a szocialista eszmék ereje, életképessége és haladó volta. Vannak pozitív példák is, ahogyan ezt az idei Éltető föld kiállítás is tanúsítja. Egé­szében véve azonban a tudományos- műszaki fejlődés lassúbb, mint kellene és ahogyan ez a mai nemzetközi irányzatnak megfelelne A világ gyors ütemben fejlő­dik, és nekünk hatékonyabban lépést kell tartanunk ezzel a dinamikával. Csehszlo­vákia ipari ország, a fejlett államok közé tartozik, ezért eredményeit ezekéivel kell összehasonlítani. A mezőgazdaság azon ágazatok egyi­ke, amelyekben rendkívül kimagasló eredményeket értünk el. Ezért itt is érvé­nyesítenünk kell a nagyfokú igényesség Mihail Gorbacsov üzenete Robert Mugabenak Leszereléssel a nemzetközi gazdasági problémák megoldásáért (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára üzenetet intézett Robert Mugabe zimbabwei kormányfőhöz, az el nem kötelezett orszá­gok mozgalmának elnökéhez. Az üzenetben Mihail Gorbacsov többek között rámutat: megértjük az el nem kötelezett országok mozgal­mának és a fejlődő országok aggo­dalmait a világgazdaságban kiala­kult kedvezőtlen, mondhatni válsá­gos helyzet miatt. A gazdasági és más időszerű problémák megoldása csak az országok közös erőfeszíté­seivel lehetséges, melyek célja, hogy a fejlődés megbízható, előre­látható és egyenjogú feltételeit te­remtse meg. Mint ismeretes, épp ezeket a célokat követi a nemzetközi gazdasági biztonság rendszerének létrehozását szorgalmazó törekvés is. Ez a gondolat megfelel az el nem koteležettek eszméinek. A nemzetközi gazdasági kapcso­latokban a fő szerep a nemzetközi kereskedelemnek jut, melynek har­monikus fejlődését napjainkban a legkülönfélébb, mesterségesen létrehozott akadályok gátolják. Ez teljes mértékben érvényes a nyers­anyagokkal folytatott kereskedelem­re. E különösen fontos területen a helyzet normalizálása teljes mér­tékben megfelelne minden állam - elsősorban a fejlődő országok számára. Az el nem kötelezett országok mozgalmának felhívása, hogy a nyersanyagforrások számára lét­rehozott közös alapról szóló megál­lapodás mihamarabb lépjen érvény­be - a Szovjetunióban megértésre talált. A Szovjetunió abból indul ki, hogy a megállapodás hatékony megvalósítása hozzájárulna a köl­csönösen előnyös nemzetközi ke­reskedelem fejlődéséhez, és a de­mokratikus, szilárd kereskedelmi rendszer kialakításához, ami szava­tolná az államok gazdasági bizton­ságát. A Szovjetunió és az el nem köte­lezettek mozgalmának véleménye megegyezik abban, hogy e problé­mák a leszereléssel oldhatók meg. Az így felszabadult forrásokat pedig az építés, a fejlődés és az együttmű­ködés fejlesztésének szolgálatába kell állítani. Megemlékeztek az SZNF 43. évfordulójáról Gustáv Husák elvtársat a píseki Jitex vállalat dolgozói köszöntik (Képtávírón érkezett - ČSTK) Nem feledkezünk meg arról, hogy szá­mos területen gyengék és negatív jelen­ségek is vannak erkölcsi téren, a közöm­bösség és a passzivitás megnyilvánulásai észlelhetők, nem hajtják végre mindig következetesen a kitűzött feladatokat és a jóváhagyott határozatokat. Ezzel kapcsolatban Husák elvtárs szólt a tudományos-műszaki fejlesztés problémáiról. Már nagyon sok határozatot hoztak erről, sok papírt írtak alá, és ren­geteget beszéltek különféle alkalmakkal. kritériumait. Van mivel dicsekednünk. Kö­rülbelül 15 éve, a pártvezetóség ösztön­zésére célul tűztük ki, hogy országunk önellátóvá váljon mérsékelt égövi mező- gazdasági terményekből. Egyesek akkor ezt a célt csaknem utópiának tekintették. Megszokták, hogy minden évben jelentős mennyiségű gabonát importáltunk. Ha az idő múltával visszatekinthetünk az elért eredményekre, látjuk, milyen sokat fej­lődött a szocialista mezőgazdaság, ho­(Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Banská Bystricában tegnap emlékeztek meg a szlovák nemzeti felke­lés 43. évfordulójáról. Koszorút helyeztek el a szovjet hadsereg Szlovák nemzeti felkelés téren levő emlékművén. A kerü­let, a járás és a város vezető tisztségvise­lői megkoszorúzták a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumban az ismeretlen kato­na sírját. A felkelés résztvevői nagygyűlésen ta­lálkoztak tegnap Strečnóban, ahol koszo­rúk elhelyezésével adóztak a fasisztaelle­ne harc hősei emlékének. A Zvonica he­gyen a francia és csehszlovák zászlókkal fellobogózott Elesett francia partizánok emlékművénél köszöntötték František Šádek altábornagyot az Antifasiszta Har­cosok Csehszlovákiai Szövetsége Föde­rális Központi Bizottságának alelnökét és más vendégeket. Jelen volt Jacques Hu­mann, Franciaország Csehszlovákia nagykövete. Az Észak-morvaországi kerület és Ostrava vezető dolgozói koszorút helyez­tek el Karol Šmidkének Vítkovicében levő szülőházánál. Milán Václavík hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter a szlovák nem­zeti felkelés 43. évfordulója alkalmából naprparancsot adott ki. Egyebek között megállapítja: A szlovák nép 43 éve a kommunista párt vezetésével fegyvert fogott, hogy megdöntse a reakciós klerikálfasiszta re­zsimet és a nácizmus uralmát. Velük együtt csehek, szovjet'katonák és más nemzetek antifasiszta narcosai is küzdöt­tek. A felkelés résztvevőinek hatalmas segítséget nyújtott a Szovjetunió. ŠTEFAN BACHÁR: A nevelésről - önvizsgáló an Az ember életében minden térben és idő­ben játszódik le. Vannak események, amelyek bizonyos időszakokban megismétlődnek, kül­ső mozzanataikban, lefolyásukban teljesen azonosak, lényegüket, tartalmukat tekintve mégis mindig különbözőek. Ilyen rendszeres időközökben ismétlődő esemény a tanév­nyitó. Az új tanév, ha egyéneket érint is, nem magánügy, hanem közös, társadalmi ügy. Ez természetes, hisz lényegbevágóan fontos do­logról van szó. Elsősorban arról, hogy az oktatás és nevelés céltudatos folyamatként valósítsa meg az ifjú nemzedék felkészítését a társadalom életében és munkájában való részvételre, úgy, hogy az megfeleljen a társa­dalom szükségleteinek és követelményeinek. Igényes, önkritikus hozzáállás szükséges mindazok részéről, akik ebben a folyamatban részt vesznek; ez nemcsak az oktató-nevelő munkát irányító és ellenőrző szervekre, vala­mint az iskolákra és oktatási intézményekre vonatkozik, hanem a nemzeti bizottságokra, a társadalmi szervezetekre is. Az ifjúság fel­készítése a társadalom munkájába és életébe való természetes bekapcsolódásra - ez az oktatásban és nevelésben döntő szerepet ját­szó iskola legfontosabb feladata, de ez a többi személyiségformáló tényezőé is, beleszámít­va a tömegtájékoztatás eszközeit. A mi neve­lésünk kollektív és nem individuális nevelés. Az embert szinte élete első pillanatától kezd­ve, mind a családban, mind a társadalomban a kollektív munkára neveljük. S minél inkább gondolkodó lénnyé válik, annál jobban meg­érti a társadalomhoz fűződő sokoldalú kötő­dés belső logikáját. Jövője számára döntő fontosságú a társadalomhoz fűződő termé­szetes, szoros kötelék, melyben az ember felnő és lehetőséget kap - a társadalom lehe­tőségeivel és igényeivel összhangban - a si­keres és alkotó önmegvalósításra. Szocialista társadalmunkban döntő fontos­ságú az iskola és a család egységes hatása. A család alakítja ki a gyermek fejlődéséhez nélkülözhetetlen természetes hátteret, for­málja szokásait és viszonyát közvetlen kör­nyezetéhez. A családban kapja meg az ifjú ember a gyakorlati ismeretek és élettapaszta­latok gazdag tárházát. Csakis az iskola és a család nevelő hatásának összhangja ered­ményezheti a gyermeki pszichikum egészsé­ges fejlődését, a gyermek belső érzelmi életé­nek, nemesebb érzelmeinek gazdagodását. A más irányú családi nevelés, az iskola neve­lő hatásával ellentétben álló elemek a gyer­mek meghasonlásához, dezorientálásához, lelki traumájához vezetnek, ami nagyon nega­tív módon befolyásolja az ifjú ember szemé­lyiségének alakulását. Fontos, hogy a kiskorú személyiségének fejlődését meghatározó hatások koordinálása természetes és erőszakmentes legyen. Ez csak a kölcsönös bizalom légkörében valósít­ható meg. A helyes nevelőhatás szempontjá­ból ezért olyan jelentős az egymást kölcsönö­sen kiegészítő két fő tényező, a család és az iskola párbeszéde, kölcsönös megértése. Ugyanez vonatkozik a család és a szülői munkaközösség, a SZISZ- és a pionírszerve­zet viszonyára is. A kötelességek teljesítésére, a következe­tességre és pontosságra való szoktatás, a meglévő ismeretek bővítésére irányuló vágy felkeltése mind-mind az említett együttes ha­tások eredményeként érhető csak el. A gyere­kek gyarapítják ismereteiket, megtanulnak a közösségben élni és dolgozni, benne keres­nek támaszt, felismerik pótolhatatlan értékét. Szocialista nevelésünk számos eredménye bizonyítja, hogy a gyerekek és az ifjúság érdeklődésének helyes orientálása jelentős szerepet játszik pályaválasztásuk, vagy lega­lábbis leendő munkaterületük pontosabb meghatározása során. Ha arról beszélünk, hogy a sajtó, a rádió, a tévé és a film semmivel sem pótolható helyet foglal el korunk emberének életében, akkor még inkább tudatosítanunk kell ezek jelentőségét gyermekeink és ifjúságunk neve­lésében. S erre nemcsak a nekik készült folyóiratok, adások és filmek esetében kell gondolnunk, hanem mindig, mert nem létezik „tisztán“ felnőttek számára készült informá­ció, minden információnak megvan a maga sajátos nevelési töltete. Ezért rendkívül fon­tos, hogy milyen információkat közlünk, ho­gyan közöljük azokat, milyen nyelvezetet, stí­lust használunk, melyik újságírói vagy irodal­mi műfajt választjuk. (Folytatás a 7. oldalon) Az együttmüködés fejlesztéséről (ČSTK) - Bohusiav Chňoupek külügyminiszter tegnap a Černín- palotában fogadta Dusán Rodicsot, Jugoszlávia csehszlovákiai nagykö­vetét. A szívélyes és elvtársi légkörű megbeszélésen áttekintették a két ország együttműködésének jelenle­gi helyzetét és a kapcsolatok fejlesz­tésének további lehetőségeit, s esz­mecserét folytattak a jelenlegi nem­zetközi helyzet időszerű problémá­iról.

Next

/
Thumbnails
Contents