Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)
1987-08-28 / 201. szám, péntek
A nyitrai (Nitra) Agrokomplex '87 országos mezőgazda- sági kiállításon a Monsanto cég a kukoricatermesztés progresszív módszerét mutatja be. A racionálisan kemizált rendszernek számos gazdasági és ökológiai előnye van. Felvételünk a kiállított gépekről nyújt áttekintést. (Drahotín Šulla felvétele - ČSTK) AZ AGROKOMPLEX ’87-EN LÁTTUK: Vízmelegítés napenergiával FINOM KENYERET CSAK KIFOGÁSTALAN LISZTBŐL LEHET SÜTNI Óvjuk a kenyérgabona sütőipari értékét Ma már aligha lepődünk meg azon, ha a mezőgazdasági termelés bármely területét energetikai szempontból közelítik meg. Ráadásul van az ágazatnak olyan területe is, amelynél az energetika mindig lényeges szerepet játszott, legfeljebb ezt korábban még nem tudatosították, vagy éppen más szempontból beszéltek róla. Mindig is ilyen volt az öntözés, hiszen az ember azt már évezredekkel ezelőtt kitapasztalta, ha langyos vízzel öntöz, a növények jobban fejlődnek. A leggazdaságosabb vízmelegítési-energianyerési módokat viszont csak az utóbbi évtizedekben kezdték kutatni. Az egyik legolcsóbb és kimeríthetetlen forrásnak, a napenergia ígérkezik. Ma már elmondhatjuk, hogy számos olyan rendszer működik, amely a Nap energiáját alakítja át hővé. Bár a tökéletes megoldást még nem sikerült megtalálni, a biztató eredmények tovább növelik a kísérletező kedvet. A napenergia „lekötésének“ módozataiból az Agrokomplex '87 országos mezőgazdasági kiállítás látogatói is megtekinthetnek néhányat. Nagyüzemi alkalmazás A SALK MODUL 32 a Žiar nad Hronom-i Alumíniumkohó építőelemes szoláris rendszere. Ez tulajdonképpen kollektorok összekapcsolásának eredményeként jön létre. Egy modul 16 darab, egyenként két négyzetméteres kollektorból áll, és 1600 liter meleg víz előállítására alkalmas. Üzemeltetése természetesen lehetőleg egésznapos, derült időt kíván, akkor lehet a víz a rendszerben minél melegebb. Hegyvidéki mezőgazdasági üzemekben alkalmazható leginkább, hiszen több modul összekapcsolásával egyenes arányban növelhetjük a nyerhető melegvíz mennyiségét. A gyár háromféle, 30-40-50 fokos dőlésszögben gyártja, a megrendelő igényei szerint. Két modul összekapcsolása esetén már 3200 liter melegvizet tudunk előállítani, ha pedig hat 32 négyzet- méteres modult kapcsolunk össze, a napi 10 ezer literes kapacitást is elérhetjük. Kedvező esetben a teljes melegvízkészlet elhasználása esetén is 65 Celsius-fokos melegvíz nyerhető, amelyet a felhasználáskor szükség szerint keverhetünk, hiszen sem higiéniai, sem takarmányozási célokra a 65 fokos víz nem alkalmas. A kollektorokban felmelegedett vizet hószigetelt tartályokban lehet tárolni. Nem valószínű azonban, hogy a hegyvidéki nagygazdaságokon kívül másutt is rövid időn belül elterjed ez a napenergiát hasznosító rendszer, ezért a gyártó cég tetszés szerinti számú kollektort külön is szállít, ha a megrendelő úgy kívánja. Üjabban két-, három- és négymező- jű kollektorok külön is készülnek, ezek csőrendszerébe 1,6 illetve 2,4 esetleg 3,2 liternyi víz fér, amely e hőelnyelő rendszeren áthaladva melegszik fel a kívánt hőmérsékletre. Kicsiben is lehet Az Agrokomplexen kiállított hőe- nergia-hasznosító berendezések közül kétségtelenül a nyitrai (Nitra) Inštala ipari szövetkezet kerti zuhanyozója váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Ez két kollektor „párhuzamos“ összekapcsolásával kétszer 60 liternyi vizet képes fölmelegíteni és tárolni. A két kollektor egy síkban, egymás fölött helyezkedik el, 45 fokos hajlásszögben. A kollektorokat egy közös hosszmenti tengelyhez rögzítik, amely körül elforgathatok, hogy, a napsugarak lehetőleg merőlegesen essenek az egyenként 1050x1050x220 milliméteres „dobozokban“ levő, fekete hőelnyelő rétegre, amelyet felülről 3 milliméter vastag üvegfal véd. A kollektor „doboza“ egyébként horganyzott bádoglemez, amelyben a lencse alakúra kiképzett víztartályt poliuretán hőszigetelő réteg védi. A rendszer állandó víznyomás alatt van, a hideg, és a rendszerben lévő, felmelegített vizet pedig egy keverőcsapra csatlakoztatják. A 120 liternyi víz napsütéses időben akár teljes egészében felhasználható. Természetesen a keverőcsap segítségével lényegesen több fürdésre, mosdásra alkalmas vizet használhatunk, hiszen a nyári napokon délidőben három óra is elég ahhoz, hogy 40-60 Celsius-fokra felmelegedjék a rendszerben a víz. A gyártó ipari szövetkezet elsősorban olyan helyekre ajánlja, ahol nincs elektromos áram, vagy egyéb, vízmelegítésre alkalmas energiaforrás. Sportpályákon, hétvégi házaknál és a kiskertekben, továbbá a lakásokban is kihasználható, s még kisebb medencék vizét is fölmelegíthetik vele. Előnyeinek felsorolásakor a gyártó kiemeli, hogy a kollektor egyúttal víztartály is; forgatható a napfény után, a váza stabil, melyet a gyártó a kollektorokkal együtt szállít. A két kollektor a keverőcsappal együtt feltehetően nem kerül majd többe 3200-3500 koronánál. Eddig három darab készült el ebből a kerti zuhanyozóból, de az ipari szövetkezet már berendezkedett a sorozatgyártásra. Az Agrokomplex ’87 után a kerti zuhanyozóval az érdeklődők Bratislavában az őszi CONECO ’87 nemzetközi építőipari vásáron közelebbről is megismerkedhetnek. További rendszerek A napenergiát hasznosító, ismertetett rendszereken kívül továbbiakat is láthatunk a kiállításon. Ilyen például a Kroméŕíži Járási Szolgáltató Vállalat kollektora, amelynek aktív hóelnyelő felülete 0,86 négyzetméter. Ezek összekapcsolásával szintén állandó víznyomásra csatlakoztatható rendszert lehet kialakítani, amelyben 120 fokos hőmérsékletet is elérhet az áramló víz. Ennek is poliuretán szigetelése van, a feketére festett hőelnyelő felület pedig vörösréz lemez, amelyet a rézcsőhöz forrasztottak. A kroméŕíži vállalat már 1980 óta gyártja ezt az SP 80/80 típusú kollektort, amely a szereléskor 35-40 fokos dőlésszögű vázra kerül és a helyszínen állítják össze. Az állandó víznyomást háromnegyed colos műanyagcsövön keresztül biztosítják, akárcsak a nyitrai Inštala ipari szövetkezet kerti zuhanyozója esetében. Üzemeltetése során semmilyen karbantartást nem igényel, legfeljebb a keverőcsap tömítését kell időnként kicserélni, és a kollektor nap felőli hőszigetelését biztosító üveglapot kell tisztogatni. A napenergiát hasznosító kollektorok közül a legnagyobb hatásfokút kétségtelenül a bratislavai Szlovák Műszaki Üveggyár készítette. Ezek a kollektorok egy légüres teret biztosító csőben helyezkednek el, felületük egyenként 0,2 négyzetméter. A hőnyerő rendszer alapegységét tíz ilyen kollektor, vagyis összesen 2 négyzetméternyi hatékony hőelnyelő felület képezi. A kivitelező, a zvolení Agrostav közös mezőgazdasági vállalat 8-12-24 négyzetméternyi abszorbciós felületű modulokat szállít, megrendelés szerint, ipari és mezőgazdasági vállalatok, vagy családiház-építőknek. A gyártó négyzetméterenként évi 500 kilowattóra energianyereséget garantál, átlagos napsütéses időben is! Egy négyzetméternyi kollektorfelület a nyári időszakban megközelítőleg száz liter vizet képes 10-röl 50 fokosra fölmelegíteni. A napenergia fentebb ismertetett hasznosítási módjai csak egy részét tükrözik annak az igyekezetnek, amellyel az energetikai szakemberek a megújuló energiaforrások hasznosítását szorgalmazzák. Ezenkívül számos egyéb, a mező- gazdaságban és élelmiszeriparban alkalmazható gazdaságos energiafelhasználási eljárást, és több új berendezést is bemutatnak. Nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy meggyőződéssel állítsuk: az ismertetett napenergiahasznosítási eljárások gyorsan elterjednek, s nem számít majd csodabogárnak, aki kiskertjében az ismertetett kollektorokkal működő, kerti zuhanyozót állít fel. MÉSZÁROS JÁNOS Az alvás a szervezet pihenését szolgálja. Alvás alatt a sejtek anyagcseréje a minimálisra csökken, úgyszólván csak a vegetatív idegrendszer által irányított szervek (szív tüdő. vese stb.) és az agy működik, de ezek aktivitása is lecsökken, alkalmazkodva a szervezetnek csak az önfenntartásra korlátozódó igényéhez. Lassúbb a szívműködés, csökken a pulzusszám, lassúbbá és mélyebbé válik a légzés, megváltozik a vérelosztás - nagyobb mennyiség látja el az agyat az izomzat és a zsi- gerok rovására, az agysejtek működése is csökken - kisebb mértékben mint az egyéb sejteké. Élettanilag az alvás az agy csökkent működése. Pavlov szerint a gátló ingerületek az agykéregre és a kéreg alatti területekre terjednek, túlsúlyba kerülnek az izgalmi ingerületekkel szemben, és nyugalmi szakot idéznek elő az agy állományában. Természetesen csak az egyensúlyi állapot változik meg, az izgalmi ingerület az alvás alatt is érvényesül. A gátlás részben úgy alakul ki, hogy az ismétlődő ingerületek már nem váltanak ki effektust. Az agyi gátlás túlsúlyra jutását az álmosság jelzi. Az álmosság a gondolkodás lassúbbodásában, a figyelem, sr koncentráció csökkenésében, gondolat- szaladásban, nem összehangolt és felesleges mozgásokban (ásítás, nyújtózkodás) nyilvánul meg. Az álmosság hatására az ember tudatosan is kikapcsolja az izgalmi ingerforrásokat (amikor lefekszik a lámpát leoltja, a rádiót kikapcsolja.) A gátlás teljes kialakulása, a félalvás kb. egy óra hosszat tart, ezt követi a mélyalvás, amely átlagosan másfél órát vesz igénybe. A mély alvás után az elnyúlt ébredés szaka következik, öt-hat órás időtartammal. A jó alvás eredménye a felüdülés, a szervezet munkaképességének visszanyerése. Az alvás ideje és mélysége függ A kenyér az egyik legfontosabb élelmiszerünk. Az elmúlt években egyértelműen bebizonyosodott, hogy a minőség csak a búza, illetve a liszt minőségével összefüggésben vizsgálható. Egész sor olyan minőségi tényező ismeretes, amelyek a lisztben és kenyérben csak akkor garantálhatok, ha azokkal már az alapanyag, tehát a kenyérgabona rendelkezik. Az őrlés jelenlegi technológiája ugyanis elég fejlett ahhoz, hogy megőrizze a gabona jó tulajdonságait, viszont semmiféle malomipari technológiával nem lehet a lisztnél pótolni mondjuk a búzából hiányzó sütőipari tulajdonságokat. A CSSZSZK kormánya éppen ezért adta feladatul a mezőgazdasági és élelmezésügyi tárcának az élelmiszeripari gabona minőség szerinti felvásárlását. A malom- és sütőiparnak Szlovákiában évente 600 ezer tonna kiváló minőségű búzára, 105-110 ezer tonna rozsra, 73 ezer tonna árpára, 28 ezer tonna kukoricára és 4 ezer tonna zabra van szüksége. Ezt a mennyiséget a Mezőgazdasági Terményfelvásárló és Ellátó Vállalaton keresztül, szerződéses alapon biztosítja a termelőknél, akiknek felárat fizet a jó minőségért. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a mennyiség biztosításával nincs baj, viszont a minőséget illetően gondjaink is vannak. Július Varga elvtárs, az SZSZK mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztere a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum vezető dolgozóinak nyitrai (Nitra) értekezletén bírálóan megjegyezte, hogy például a Mező- gazdasági Terményfelvásárló és Ellátó Vállalat lévai (Levice), komáromi (Komárno), rimaszombati (Rimavská Sobota) és michalovcei üzemében még tavaly is összekeverték az élelmiszeripari célokra felvásárolt búzát a takarmánygabonával. Hogy hasonló esetek az idén ne ismétlődjenek meg, a felvásárló vállalat és a Malom- és Sütőipari Tröszt részéről egyaránt fokozni kell az ellenőrzést. A felvásárlók még csak a kortól. A csecsemők a nap legnagyobb részét alvással töltik, a gyerekek napi tíz órát alszanak. Az alvásigény a korral fordított arányban csökken, idősebb emberek keveset, felületesen alszanak. Az alvás és az ébrenlét periodikusan váltja egymást, amit az agy vegetatív központjai irányítanak. Itt érvényesül a megszokás is. pl. éjszakai műszakban dolgozók nappali alvása. Idegkimerültségben, izgalmi állapotban, nagyfokú kifáradás esetén az elalvás nehezebb, és az alvás felületes, nem eredményez kipihenést. Külső ingerek (hideg, hanginger stb.) vagy belső testi zavarok (betegség, elalvás előtti közvetlen étkezés) akadályozzák a nyugodt alvást. Alvásroham (narkolepszia): átmenet az ébrenlét és az alvás között. Ebből az állapotból a beteg azonnal felébreszthető. Rohamokban jelentkezik, általában 10 percnél tovább nem tart, de naponta többször is előfordulhat. A narkolepsziás beteg rohamainak kiváltásában szerepet játszhat a monoton, egyhangú munka, de kialakulhat akár járás közben is. A narkolepszia általában szervi agybetegségek tünete, sokszor azonban hisztériás egyéneknél is előfordul. A narkolepsziát erős izzadás vagy éhségérzet is kísérheti. Álomkór a trópusi betegségek közé tartozik, melyet a cecelégy terjeszt. A légy csípése után a kórokozó a vérbe kerül, majd megtelepszik a nyirokcsomókban és az agyban. A csípés után 2-3 hét múlva lázas állapot keletkezik, és ezt követi azután az ún. álomkóros szak. A beteg feledékennyé, közönyössé válik, végtagjai remegnek, aluszékony lesz (állandósul az aluszékonyság), rendezetlen mozgásokat végez. Az állapot annyira súlyossá válhat, hogy halálhoz is vezethet. Az álomkór hazánkban nem fordul elő, kemoterápiás szerekkel gyógyítják. objektív nehézségekre sem hivatkozhatnak, hiszen az idén csupán a Mezőgazdasági Termésfelvásárló Vállalat tároló kapacitása félmillió tonnával bővült. Azonkívül a Malom- és Sütőipari Tröszt ideiglenesen szintén rendelkezésre bocsátotta a raktárait. Az integrációs alap fel- használásával a termelőkkel együttműködve is több korszerű raktárt sikerült felépíteni. Mindez a múlt évhez viszonyítva javította, de nem oldotta meg teljes egészében a tárolási gondokat. Továbbra is számítunk az ipari üzemek megértésére, hogy segítségünkre lesznek a termés átmeneti elraktározásában. Az aratás jó megszervezésének, a termés gyors és minimális veszteséggel történő betakarításának és elraktározásának népgazdasági jelentősége vitathatatlan. Hasonló jelentőséggel bír a gabona beltartalmi értékének, sütőipari minőségének megőrzése. A csapadékos időjárás komoly problémák elé állítja a termelőket és a felvásárlókat. Ugyanis a termés legkisebb veszteséggel történő betakarításán kívül a szakszerű utókezelést és tárolást is biztosítaniuk kell. Lehet, hogy közhelynek tűnik, ám a tapasztalatok arra utalnak, hogy nem lehet elégszer hangsúlyozni a betakarított gabona utókezelésének fontosságát. A halmokban tárolt nedves gabona gyorsan felmelegszik, ezért a hőmérsékletet rendszeresen mérni, az ideiglenesen elraktározott gabonát pedig állandóan forgatni kell. Ami nagyon fontos, az élelmiszeripari gabonát nem szabad forró levegővel szárítani, mert elveszíti sütőipari értékét. A hideg levegővel történő szárítás ugyan költségesebb és munkaigényesebb, de így megőrizhető a termés jó minősége. Mi, sütőipari dolgozók, azért tartjuk fontosnak beszélni erről, hogy a malmaink jó alapanyagot, mi pedig kifogástalan minőségű lisztet kapjunk és így biztosítani tudjuk a végtermék, a kenyér kiváló minőségét. SLADOVNÍK JÓZSEF Az alvás gyógyszeresen is elősegíthető az agykéregre ható anyagokkal, amelyeket aszerint adagolnak, hogy az alvás melyik szakasza nehezített. Az elalvás zavara esetén gyorsan és röviden ható anyagokat, korai felébredés ellen pedig a lassan, de hosszabb ideig ható altatószereket alkalmazzák Az altatók veszélyes szerek, rendszeres használatuk megszokáshoz vezet. Csak orvossal való megbeszélés szerint használhatók. Felületes, részleges alvásban álomképek támadnak, amelyek zavarják a nyugodt pihenést. Álomalvás közben vizuális, látványos élmény, ill. esemény zajlik le. A mélyalvás idején nem szoktak álomképek keletkezni, de ha mégis, ezekre nemigen szoktunk visszaemlékezni. A felületes alvás közben jelentkező álomképre emlékezünk csak vissza. Az álomban minden logikai kapcsolatok nélkül követik egymást a képek, amelyek általában ellentétesek a valóságos időbeli és térbeli viszonyokkal. Az álom eseményeit a felébredés után hamarosan elfelejtjük. A tapasztalat szerint az álomképek rendszerint olyan cselekvésekkel vagy gondolatokkal vannak összefüggésben, amelyek napközben vagy a közelmúltban az álmodóval történtek, vagy amelyekkel sokat foglalkozott, és ezeknek általában erős érzelmi töltésük van. Az álom tartalma és milyensége n^eghatározza az alvás minőségét is. Kellemetlen álom nyugtalanná teszi az alvást, az alvó hánykolódik, verítékezik, felriad, rendszerint a cselekmény végkifejlődése előtt. Az álom kellemes vagy kellemetlen jellege a másnapi hangulatot is befolyásolhatja. Az alvás gyógyszeres elmélyítésével „álomtalanná“ lehet tenni az alvást, ill. felületes altatással álmot lehet előidézni, és az álomból a lelki működésre vonatkozó információkat lehet nyerni. Dr. SZABÓ LÁSZLÓ ORVOSI TANÁCSADÓ Az alvás és az álom