Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)
1987-08-26 / 199. szám, szerda
ÚJ szú 5 987. VIII. 26. Nyílt és tartalmas vita a csehországi üzemekben A közel egy hónapja tartó nyilvános vita keretében, főleg gazdasági vezetők, munkások, műszakiak, tervezők stb. fejtik ki véleményüket az állami vállalatról szóló törvénytervezet egyes cikkelyeiről. A sajtó hasábjain ismertetett hozzászólások azt bizonyítják, hogy az emberek élve a lehetőséggel, nyílt hangot adnak véleményüknek, elvárásaiknak és aggodalmaiknak is. Az alábbiakban a cseh sajtóban közölt hozzászólásokból nyújtunk ízelítőt olvasóinknak. Bŕetislav Piťucha, a nošovicei Észak-morvaországi Sörgyár munkása:- A törvénytervezetben fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy minden munkahelyen, termelőüzemben át kell térni a teljes önelszámolási rendszerre. Munkahelyemen rendszeresen teljesítjük, sőt túlteljesítjük a tervfeladatokat. Gyakran ránk hárul más üzemegységek lemaradásának a kiegyenlítése is, s ennek az előnyeit is szeretnénk élvezni. Nagyon demokratikus lépésnek tartom a gazdasági vezetők választását, mert meggyőződésem szerint a dolgozókollektívákat csakis a legrátermettebb személyek vezethetik. František Janda, a milevskói Szellőztetési Művek termelési igazgatója:- A törvénytervezetben javasolt változtatásokra szükség van. A vállalatokra igényesebb feladatok hárulnak. Az önfinanszírozás még nagyobb nyomást gyakorol a termelő- egységek ésszerű gazdálkodására, arra, hogy a tervezett feladatokat kisebb ráfordításokkal valósítsák meg. Arról azonban nem vagyok meggyőződve, hogy csak a vállalatok nagyobb önállóságából származhat előny. Továbbra is szem előtt kell tartani az állami tervből eredő össztársadalmi érdekeket, mégis úgy vélem helyénvaló lenne, ha a vállalat bizonyos mértékben maga dönthetne egyes, számára kifizetődő termékek gyártásáról. Jirí Marek, vasöntő, Ostrava- A törvénytervezet bizonyos vonatkozásokban hasonlít a szovjet vállalati törvényhez, ami érthető, hiszen országainkban hasonló feladatok megoldásán dolgozunk. A törvénytervezet nem részletezi eléggé a párt vezető szerepének az érvényesítését. Sehol sincs említés arról, hogy a tanácsokban olyan személyek foglalnak majd helyet, akik érvényre juttatják a párt vezető szerepét, a CSKP politikáját, a kongresszusi határozatokat. Az igazgató a tervezet szerint a dolgozóknak tartozik felelősséggel. Ez rendben van, de véleményem szerint egy igazgatónak elsősorban társadalmunk vezető erejének, a kommunista pártnak kell felelnie munkájáért. Jirí Marek véleményére is választ ad Josef Müller, a CSKP KB osztály- vezető-helyettese, aki a propaganda és agitációs osztály kiadványában (Slovo propagandisty a agitátora, 1987, 7-8. szám) ezeket írja: A párt vezető szerepének érvényesítése továbbra is politikai eszközökkel történik. A törvénytervezet aláhúzza, hogy a pártszervezetek a vállalatoknál a dolgozókollektívák magvát képezik, s ellenőrzik a gazdasági vezetés tevékenységét. Tagjaik révén irányítják a vállalat ön- igazgatási szerveinek a munkáját. A párt vezető szerepe az Alkotmánnyal összhangban nyert meghatározást, s ez lehetővé teszi a pártszervezeteknek, hogy a vállalatok keretében hatékony gazdasági és káderpolitikai munkát végezzenek. Jan Skuhra, a Hradec Králové-i Építőipari Vállalat vezérigazgatója:- Mint gazdasági vezetőt a törvénytervezetben az ragadott meg, hogy látható benne a gazdálkodó szervezetek magas fokú jogköre és felelőssége közti kiegyensúlyozottságra való törekvés. Ez kifejezésre jut a vállalatok önállóságában, jogaiban, tulajdonviszonyaiban és az önfinanszírozásban. Központi vonatkozásban e kiegyensúlyozottság megtartását tekintem a legösszetettebb feladatnak. Ugyancsak problematikusnak tűnik - termékszerkezeti és ágazatközi viszonylatban egyaránt - a világpiaci árakhoz igazodó árak kialakítása. A vállalati szférában a legnehezebb feladatnak az emberek gondolkodásmódjának a megváltoztatását tartom. Le kell végre számolni a kitűzött feladatok iránti passzivitással, s a saját munkában megnyilvánuló hiányosságokat mindenáron megmagyarázni kívánó meddő erőfeszítésekkel. (s. m.) A Szlovák Tudományos Akadémia Elektrofizikai Kutatóközpontjának Elektrotechnikai Intézete a szupravezetők központi kutatóhelye hazánkban. Az intézet négytagú csoportja a bratislavai Kablo dolgozóival együttműködve tökéletesítette a nióbium-ón és a nióbium-germá- nium alapú szupravezető anyagok előállításának technológiáját. Új berendezést fejlesztett ki olyan szalag alakú, nióbium-ón alapú szupravezetők gyártására, amelyek lehetővé teszik tíz-tizenhárom tesla erősségű mágneses tér kialakítását. Felvételünkön a négytagú kollektíva, balról: Vň Černusko, a fizika tudomány doktora, Peter Hut'ka kandidátus, Milan Jergel kandidátus és Ján Kružiiak kandidátus. (Drahotín Šulla felvétele - ČSTK) A vállalatok önállósága és a munkaidő Az új gazdasági mechanizmus feltételei között, elsősorban a vállalati önelszámolás szempontjából előtérbe kerül a munkabérek ösztönző hatásának a kérdése, függetlenül attól, hogy a béralap milyen módszerekkel lesz meghatározva. A vállalatok fokozottabb önállósága bizonyára változásokhoz fog vezetni a munkaszervezés területén is, megszüntetni a munkaidő meghatározásában tapasztalható merev szemléletet, ami abban is megnyilvánul, hogy vállalataink szinte egyáltalán nem használják ki az ún. rugalmas munkaidőből származó előnyöket. A rugalmas munkaidőnek több változata is van, ennek egyik legegyszerűbb módja az, amikor a vállalati szervezeti szabályzat lehetővé teszi, hogy a dolgozók egyes kategóriái bármikor munkába léphetnek mondjuk reggel hat és nyolc óra között, s bármikor befejezhetik azt délután kettő és négy óra között. Eközben nem kell minden nap ledolgozniuk a nyolc órás munkaidőt, de az egész hétre előirányzott munká- órák számát összesítve teljesíteniük kell. Természetes, hogy az ilyen rugalmas munkaidő bevezetésének ott lesz a legkevesebb akadálya, ahol a teljesítményt mérik, s nem az a lényeges, hogy a dolgozók az előirányzott munkaidőt a munkahelyükön töltsék. Az is fontos feltétel, hogy megváltozzon a dolgozóknak a normázáshoz való viszonyulása, s a normák 20 százaléka évente felülvizsgálásra kerüljön, vagyis egy ötéves tervidőszak alatt az összes normát felülvizsgálják. Maradjunk azonban a témánál, a nagyobb vállalati önállóság és a munkaidő kihasználása közötti kölcsönös összefüggésnél. Számos felmérésből arra lehet következtetni, hogy a munkaidő kiJÓL FELKÉSZÜLTEK A KOMPLEX KÍSÉRLETEKRE A vállalatról szóló törvénytervezet számos olyan új határozatot tartalmaz, amelyek alapvetően megváltoztatják a helyzetet a termelővállalatok gazdálkodásában. Ez elsősorban a két fokozatú irányításra, a dolgozókollektívák önigazgatására és a gazdasági vezetők választhatóságára vonatkozik. A mi vállalatunknál a jelenlegi időszakban intenzíven készülünk az önállóság és a hatékony fejlődésért viselt felelősség növelését célzó komplex kísérlet 1988. január elsejétől való bevezetésére. Szem előtt tartjuk, hogy a gazdasági mechanizmus átalakítása hosszú távú folyamatot képez. Ebben nagyon bonyolult lesz a jelenlegi átmeneti időszak, s bízok benne, hogy a kísérlet megvalósítására kedvező hatással lesz a törvény egyes határozatainak folyamatos hatályba lépése az 1988-1990-es években, (gy fokozatosan megváltozik majd a kísérletező vállalatok külső környezete, s az ilyen vállalatok sajátságos elvárásai a területi és az ágazati szervek részéről nagyobb megértésre találnak. Pozitívan értékelem a törvénynek azt a részét, amely szerint csak a megfelelő előírások terjedelmében lehet gazdasági és szociális kimutatásokat készíteni a vállalatokról. Feltételezem, hogy ezek az előírások csak a legszükségesebb adatokra fogják korlátozni a vállalati tevékenységre vonatkozó kimutatásokat, s így csökkenteni fogják a fölösleges ügyintézés terjedelmét. A kísérletezés tartama alatt a jelenleg érvényes előírásokból kifolyólag egyes nyilvántartási tevékenységeket bizonyára duplán kell majd végezni, egyszer az új, egyszer pedig a régi módon. Ezt a követelményt nem zárhatjuk ki, de az ágazati vezetés segítségével a duplici- tások fokozatos csökkentésére fogunk törekedni. A kísérletbe való bekapcsolódás előkészítése során azt is tudatosítjuk, hogy az átalakítás folyamata nem állhat meg vállalati szinten, hanem annak a vállalaton belül is ki kell bontakoznia. Ennek a belső gazdasági erők mozgósítására kell irányulnia. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalaton belüli önálló elszámolási rendszert következetesen le kell bontani az egyes munkahelyekre és személyekre, s olyan ösztönzési rendszert kell kidolgozni, amely elsősorban a minőségi színvonal javítására, a termelési költségek csökkentésére és a munkatermelékenység növelésére irányul. Az átmeneti időszak egyik jelentős feladatát az érdemek szerinti megkülönböztetett javadalmazás bevezetése képezi. Célszerű lenne, ha a vállalati törvénytervezet ezzel kapcsolatban pontosabban meghatározná a feltételeket, s nagyobb döntési jogkörökkel ruházná fel a vállalatot. Fel kellene számolni például az olyan visszás helyzeteket, hogy az ügyesebb munkások gyakran kétszer többet is keresnek, mint a mesterük, ami rontja ennek a funkciónak a tekintélyét és vonzerejét, s gyakran a kevésbé tapasztalt szakképzetlen dolgozókra kell bíznunk ennek a feladatkörnek az ellátását. Ez természetesen az irányítás alacsony színvonalához is vezet. A belső erők mozgósításának egyik legfontosabb területét a munkakezdeményezés fejlesztésében látjuk. Az előttünk álló átmeneti időszakban arra kell törekednünk, hogy dolgozóinkban elmélyüljön a vállalat eredményeiért viselt közös felelősségérzet. A törvénytervezet ezt a kérdést a dolgozókollektíva szocialista önigazgatásával oldja meg. A törvénytervezet 31. cikkelye meghatározza, hogy a dolgozókollektíva tanácsa az önigazgatás kollektív vállalkozási szerve, amely osztozik a vállalat hatékony gazdasági és szociális fejlődéséért viselt felelősségben. Jó lenne pontosabban is meghatározni, hogy mit értünk a felelősség viselésében való konkrét részvétel alatt, főleg a tanács azon tagjai esetében, akiket a munkások soraiból és a Nemzeti Front szervezeteinek a képviselői közül választanak meg. JÁN JANOVICKÝ mérnök, a lévai (Levice) Levitex nemzeti vállalat gazdasági igazgatóhelyettese használásában nem került sor lényegesebb változásra sem az 1980-1985-ös években, sem a 7. ötéves tervidőszak első évében. Ez egyaránt vonatkozik az egész évi munkaidőalapra, valamint az egyes műszakokon belüli munkaidőre. A vállalatok már több éve törekednek a szövetségi kormány 345/1975. számú, valamint az SZSZK kormányának 349/1977. számú rendeletében, valamint az ezekhez kapcsolódó minisztériumi utasításokban előirányzott feladatok teljesítésére, vagyis a munkaidő jobb kihasználására, de kevés eredménnyel. A jelek szerint ennek több objektív és szubjektív oka van. A legtöbb problémát az anyagi-mű- szaki ellátásban tapasztalható fogyatékosságok, s ezzel összefüggésben a vállalaton belüli kooperáció nehézségei okozzák. Az akadozó anyagi-műszaki ellátás a munkaerkölcsre is kedvezőtlenül hat (hiába igyekszünk, úgyis várni kell), az illetékesek nem szívesen gondoskodnak valamilyen pótmunkáról, s az anyagellátás zavarait okozó vétkeseket sem nagyon keresi, mert az ilyen hatások rendszerint „kívülről“ származnak. A munkatermelékenységet fékező tényezők közül az anyagi-műszaki ellátás akadozását már az 1971- ben végzett vállalati ankét is az első helyen említette. Ez a tényező azóta is megtartotta az első helyét az ipari termelés csaknem valamennyi ágazatában. Az anyagi-műszaki ellátásnak tulajdonképpen két oldala van, az egyik a beszerzési, a másik pedig az értékesítési. Azok a vállalatok, amelyek az említett ankét keretében a beszerzés nehézségeire panaszkodtak, arra a kérdésre is válaszoltak, hogy termékeik értékesítésénél hazai viszonylatban találkoznak-e konkurenciával. A válaszok szerint a vállalatoknak több mint a fele csak gyenge konkurenciát tapasztalt, negyedrészük pedig nem tudott semmiféle konkurenciáról, vagyis monopolhelyzetben volt. Akkoriban még hajlamosak voltunk arra, hogy a vállalatoknak ezt a kiváltságos helyzetét előnyösnek tekintsük, s nem törekedtünk arra, hogy felismerjük a monopolhelyzetből származó hátrányokat, kellemetlenségeket. Az a termelő, amely bizonyos áru, félkész termék vagy alapanyag kizárólagos szállítója volt, nem tartott attól, hogy valaki „kielőzi“, hogy helyette valaki más gondoskodik a keresett áru szállításáról, vagy netán külföldről hozza azt be. Ez a helyzet nagyon kényelmes volt számos gazdasági szervezet számára, amit a gazdasági előírások is lehetővé tettek, s amit a gazdasági döntőbíróságok túlterheltsége és a szankcionálás gyengesége is elősegített. Ha viszont a beszerzés oldaláról nézzük a monopolhelyzetben levő szállítók gazdálkodását, egyértelműen megnyilvánulnak az ilyen kiváltságos helyzet negatív visszahatásai. Nem fér hozzá kétség, hogy a megoldást elsősorban a vállalatok monopolhelyzetének a felszámolásában kell keresni, mert ez egyértelműen fékezte a szocialista gazdaság eddigi fejlődését. A vállalatoknak a jövőben figyelniük kell a piaci helyzet alakulását, a kereslet fejlődési irányait, s azt is, hogy az egyes külkereskedelmi szervezetek nem készülnek-e a tartósan hiánycikknek minősülő termékek külföldről való behozatalára. Változtatniuk kell eddigi viselkedésükön, s rugalmasan kell alkalmazkodniuk a megrendelők igényeihez, mert ha nem tesznek így, elveszítik bevételi forrásaikat, csökkenni fog a nyereségük, s kevesebb eszközhöz jutnak a vállalati alapok feltöltéséhez. Azoknál a vállalatoknál, amelyek tényleges munkaerőhiányra panaszkodnak, elsősorban a munka- időalap ésszerűbb kihasználásával kell megoldani a problémákat. Itt nemcsak az irányítás és a munka- szervezés tökéletesítéséről van szó, hanem a törvényszabta 42,6 órás heti munkaidő rugalmasabb kihasználásáról is, indokolt esetekben bizonyos idényszerüséget s bevezetve a munkaidő elosztásában. A vállalatok bizonyos szélsőséges helyzetekben már ma is alkalmaznak célravezető megoldásokat az időjárás okozta kiesések, vagy az anyagi-műszaki ellátás zavaraiból következő lemaradások pótlására. Ezek a törekvések, amelyek főleg a terv hiánytalan teljesítésére irányulnak, megközelítik, sok esetben túl is lépik a megengedhető határokat. Határozottan állíthatjuk, hogy a műszakon belüli munkaidő lényegesen jobb kihasználásának alapvető feltétele a formalizmus megszüntetése például a túlórák kimutatásában, illetve ezek tervezett időszakokra való elosztásában. Azonban arról sem feledkezhetünk meg, hogy a dolgozók számos munkahelyen már előre is számolnak a túlórázásból származó keresettel, ami tehát megszokott jövedelmi forrássá vált. A vállalatok egyrészt különböző intézkedésekkel próbálják csökkenteni a túlórák számát, abból azonban nem csinálnak nagyobb problémát, hogy ugyanakkor a műszakon belüli munkaidő kihasználásában 15-20 százalékos tartalékaik vannak. Itt nem a számokon van a hangsúly, hanem az elv a fontos. Mégpedig az, hogy a műszakon belüli munkaidő jobb kihasználásához nem kötődik eléggé a vállalat (a vállalati dolgozók) anyagi érdekeltsége, s így nem is nagyon törődnek vele, hogy mi okozza a műszakon belüli munkaidő, vagy az egész évi munkaidőalap elégtelen kihasználását. A dolgozók a munkahely megváltoztatására irányuló kérelmeiknél különösen gyakran hivatkoznak' a munkaidő számukra nem megfelelő beosztására. A fokozottabb vállalati önállóság feltételei között részletesebben meg kellene vizsgálni az ilyen kérelmek indokoltságát is, különböző rendeletekre való várakozás nélkül, csupán saját kezdeményezésre és a vállalat saját érdekében, arra törekedve, hogy a kifizetett munkabér egyaránt hasznot hozzon a dolgozó, valamint a vállalat (és az egész társadalom) számára. Az adott helyzetekből kiindulva a vállalat konkrét intézkedéseket tehetne többek között a vállalati szolgáltatások javítására, például az üzemi étkeztetés területén, az üzemi büfék működtetésében, az egészségügyi szolgáltatásban, s más közérdekű vonatkozásokban. A munkaidő rugalmasabb kihasználásának számos példájával találkozhatunk a külföldi országokban, többek között a Szovjetunióban is. Az ilyen esetekben azonban az irányítás és a munkaszervezés is igényesebb, beleértve az ellenőrzést és a munkaeredmények értékelését. Talán ez is egyik oka lehet annak, hogy vállalataink csak nagyon ritkán és tétovázva használják ki az ebben rejlő lehetőségeket, s ugyanígy viszonyulnak a műszakon belüli munkaidő kihasználásának szükséges elemzésehez is. «ÖVÁRY IVÁN
