Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)

1987-08-20 / 194. szám, csütörtök

Saját felelősségükre és mások örömére KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR A TICE PARTJÁN Gondok és távlatok Az új tantárgyról - egy év után f'^odálatos világ az övék. A fehér vászon, a tiszta rajzlap vagy a természet adta durva farönk előtt egyedül állnak, ki-ki a saját vérmérséklete szerint néz szembe azzal a kihívással, ámi mű­vészi megnyilatkozásra indítja el ke­zükben az ecsetet, a ceruzát vagy a vésőt. Bármennyire is egyedül vannak az alkotás folyamatában, korántsem magányos emberek ők, a közösséget, az olyan légkört, amelyben kitárulkoznak az embe­rek, jobban igénylik és szeretik, mint bárki más. Királyhelmecen (Krá­ľovský Chlmec) július 27-től augusz­tus 7-ig a Tice Képzőművészeti Al­kotótáborban mind az elmélyült ba­Tábori csendélet (Nagy Zoltán felvétele) ráti beszélgetésekhez, mind az alko­táshoz, nagyon jó feltételeket terem­tett a művelődési ház vezetősége. A Tice Képzőművészeti Klub 5. al­kotótáborában két héten át huszon- ketten dolgoztak. Volt aki Bratislavá- ból, Rimaszombatból (Rimavská Sobota), Kassáról (Košice) és más tájról jött, de legtöbben a bodrogkö­ziek és az Ung-vidékiek voltak. Né- hányukkal mi is szót váltottunk.- Tényleg van valami varázsa en­nek a Királyhelmecnek - mondja a rimaszombati Nagyferenc Katalin, majd így folytatja: - Nekem egy turistacsoporttal most kellett volna Magyarországra mennem, de in­kább ide jöttem. Engem az itteni táj és az emberek sajátos szelleme vonz. A gömöriek, a palócok ugyan a szívüket is ide adnák az ember­nek, de zárkózottabbak, mint a bod­rogköziek. Én itt találkoztam a leg­nyitottabb emberekkel. Nem is fel­tétlenül alkotni jövünk ide, hanem feltöltődni. Vonzanak a régi tagok, akik elindítói, szervezői ennek a tá­bornak. Kiss Karcsi, Nagy Menyus, Ferencz Gyuri, Czibák Marika, Csó­ró Laci, Sárogh Pityu mind-mind olyan egyéniségek, akikkel jó talál­kozni. Ez a tábor arra jó, hogy itt nyugodt körülmények között alkot is az ember, meg beszélgetve tanul is.- Minden Tice-táborban itt voltál, de úgy látom, hogy az idén dolgoztál a legtöbbet. Mindent megcsináltam, amit akartam. /Aránylag jól ment a munka. Ennek a kőrisfából készült szobor­nak Várakozás vagy Várandóság lesz a címe. Ennek a domborműnek pedig csak a címét mondom: Az élet szép, tenéked magyarázzam? Itt van ez a diófa, no - ennek története van! Már vagy másfél éve nézege­tem ezt a göcsörtös diófagyökeret, de nem mertem hozzá nyúlni. Most elhoztam magammal, de itt is csak annyira jutottam, hogy lenagyoltam, aztán letettem. Valószínű, hogy a habozásomat észrevette a Kassá­ról egy napra érkezett Csákó Károly képzőművész, mert egyszer csak vette a vésőket és belefaragott egy Ikaroszt. Tettét először rossz szem­mel néztem. Az első pillanatban még azt hittem, hogy levágom róla, de hirtelen egy gondolatsor indult meg bennem - és már egyáltalán nem haragudtam Csákóra. Ezután faragtam a Pegazust - és még több ilyen repülő motívumot, amelyek után hiába nyúl egy kéz, úgysem tudja őket visszatartani. Az egész fölött a naprendszerünk látható. Ja, és itt lent van még egy kakukktojás, amely idegen fészekbe került. A szobrot mindketten aláírjuk, mert így etikus, mert az a göcsörtös diófa mindkettőnket megihletett.- Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom) a Tice Klub tagjai­nak állandó tárlatán is találkoztam a szobraiddal. Könnyen megválsz az alkotásaidtól?- Nem mondhatnám. Amit tavaly csináltam itt a táborban, azt hazavit­tem. Hordtam magammal, dédelget­tem. Most hoztam vissza, itt ha­gyom. Anyaság a címe. Sziki Károly Nyíregyházáról érke­zett.- Hogy szereztél tudomást erről az alkotótáborról?- Budapestre a Fiatal Művészek Klubjába érkezett néhány jelentke­zői lap. Az igazgató nekem is küldött egyet. Nagyon örülök, hogy itt lehe­tek. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de tény, hogy ez a talál­kozás igen kellemes meglepetés volt számomra.- Először jársz Királyhelmecen?- Egyszer átutazóban már voltam itt, de akkor ez a város teljesen személytelen volt számomra. Most már vannak ismerőseim, barátaim, akikhez máskor is, bármikor eljöhe­tek. Nagy dolognak tartom, hogy ez a művelődési ház, mint intézmény fontosnak tartja, hogy ilyen alkotótá­bor létezzen. Ez egy olyan tevé­kenység, ami - más egyéb mellett - a két ország közötti kulturális kap­csolatokat is erősíti és elmélyíti. Ma­gyarországról rajtam kívül Mezőkö­vesdről jött még egy házaspár és Tájáról egy rajztanárnő.- Hogyan látod, milyen ez a tábor?- A legfontosabb az, hogy itt min­denki nyugodtan, felszabadultan al­kothat, saját felelősségére és mások örömére. Egymással sokat beszél­getünk, egymásnak segítünk, ter­mészetesen mindenféle irányítási szándék nélkül, csupán baráti ala­pon - és ez nagyon jó, felszabadult­tá teszi a kapcsolatokat.- Munkáid itteni ihletés alapján készültek?- Igen, próbáltam szétnézni, hogy mi az, amit látvány szinten be tudok fogadni. Jártam a dombvidéket, na­gyon kellemes tájakat láttam. Rajzo­kat készítettem a Csonka-várról, grafikába foglaltam össze a város látképét - és még egy portré ihleté­sű munkám is készült. Sárogh István az idén valahogy feszélyezettebbnek látszott a tábor­ban, mint a korábbi években volt. Ő Bratislavából látogatott haza.- A sorsom úgy alakult, hogy a fő­városba kerültem, de engem millió szál köt a Bodrogközhöz, az itt élő emberekhez, a barátaimhoz. Amit eddig a festészetben elértem, azt csaknem mind a szülőföldemnek, illetve a Ticének köszönhetem. Eredményeimről a tavasszal itt meg­rendezett önálló tárlatomon adtam számot. Ezzel azonban mintha vala­mi le is zárult volna. Most egy eléggé nehéz időszakot élek. A táborba az­zal a szándékkal jöttem, hogy itt más technikával és más témákkal fogok foglalkozni, nem azokkal, amikkel otthon gyötrődöm. Most a tábor vé­ge felé látom, hogy a szándékaimból nem sokat tudtam megvalósítani. Persze tudom, az alkotói gond az nem ruhadarab, amit levehet magá­ról az ember, ezzel meg kell küzde­ni. Úgy érzem, hogy a továbblépés­hez - a maga sajátosságaival- a mostani tábor is lökést adott. Czibák Marika neve batikjai révén vált ismertté, de most az alkotótá­borban nem batikolt.- Egy másik alkotótáborból, Sá­rospatakról jöttem ide. Oda is olyan szándékkal mentem, hogy batikolni fogok. Két évvel ezelőtt Poprádon megismerkedtem egy lánnyal, aki szintén ezt csinálja. Neki is ott kellett volna lennie, sajnos, nem jött el, egyedül pedig nem volt módom arra berendezkedni, hogy batikoljak. Itt is ez a helyzet, de ezen nem sopánko­dom, ugyanis néha rajzolni sem árt. Itt most portrékat készítettem, mo­dellről. Eddig egy Tice táborból sem hiányoztam, tetszik nekem ez a kö­zösségi szellem, amelyben - hogy úgy mondjam: jó megmártózni. LSiss E. Károly a kassai Iparmű­i \ vészeti Szakközépiskolában grafikai szakot végzett, de úgy tűnik hogy közelállóbbnak érzi magá­hoz a festészetet. A királyhelmeci művelődési ház dolgozója. A Tice- tábor egyik résztvevője vele kapcso­latban így fogalmazott: ,,Ha nincs Karcsi, akkor nincs tábor!" Ez a megállapítás túlzásnak sem tekint­hető, hiszen való igaz, hogy a Tice klub tagjai közül az alkotótábor meg­szervezéséért kezdettől fogva sokat tesz.- Eleinte sok lótás-futás, gond közepette szerveztük a tábort- mondja. - Nem volt tapasztala­tunk, pontos elképzelésünk sem. Rendkívül sokat köszönhetünk Löff­ler Béla kassai szobrászművésznek, aki elgondolásaink valóra váltására ösztönzött és számos jó tanáccsal látott el. Ót a tábor atyjának tekint­jük. Kár, hogy magas kora abban már akadályozza, hogy minden nyá­ron két hetet velünk töltsön. Ez a mostani alkotótábor már sorrend­ben az ötödik. A rendezés most már simán megy, a kiadások előre beter­vezetten szerepelnek a művelődési ház költségvetési tervében. Igyek­szünk jó feltételeket teremteni az alkotáshoz, a kikapcsolódáshoz. El kell mondanom, hogy ide jöhet min­denki, aki dolgozni akar, akinek von­zalma van a képzőművészethez. Az idén két vendégünk volt, Kassáról Csákó Károly festőművész és Tőke- terebesről (Trebišov) Štefan Bubán képzőművész, a művészeti alapis­kola igazgatója.- Végezetül beszéljünk a legkö­zelebbi terveitekről.- Az itt elkészült munkáinkat au­gusztus végéig tekinthetik meg .az érdeklődők a művelődési ház kiállí­tótermében. A távlatok? A művelő­dési ház megvásárolta a szomszéd telken levő emeletes családi házat, ezt szeretnénk műterem-galériává átalakítani. A belső terek kiképzésé­nek megtervezésével egyik klubtár­sunkat, Vaskó Józsefet bíztuk meg. Elképzeléseinket még ebben az öt­éves tervidőszakban szeretnénk va­lóra váltani. Mint már arról lapunk hasábjain is beszámoltunk, a múlt év szeptem­berében hazánk valamennyi gimná­ziumában új tantárgyat - informatika és számítástechnika néven - vezet­tek be. Meghonosítását a minden­napi élet tette szükségessé. Ha­zánkban is egyre több az olyan munkahely - és számuk rohamosan növekszik - ahol számítógépekkel végeznek bonyolult műveleteket, in­formációkat dolgoznak fel, rendsze­reznek és tárolnak, számítógép irá­nyítja a megmunkálógépeket, üzem­egységeket, esetleg az egész gyártási folyamatot. A számítógép felhasználási területeit tovább sorol­hatnánk, miközben szinte naponta olyan újabb alkalmazási területekről értesülünk, amelyekre néhány hó­napja még nem is gondoltunk. Az új tantárggyal kapcsolatban el kell mondani: amikor a jelenleg ér­vényben lévő tantervek 1982-ben és 83-ban készültek, a tantervi bizott­ság elégségesnek ítélte meg, hogy a 3. évfolyam matematika-tananya­gába 30 órás témakört iktassanak be, algoritmusok és programozás néven. Tehát ekkor még nem mutat­kozott szükségesnek új tantárgy be­vezetése az informatikai és számí­tástechnikai ismeretek oktatására, így alakult ki a gimnáziumokban az a helyzet, hogy az első osztályosok az 1986/87-es iskolai évben külön tantárgy keretében ismerkedhettek az informatikával és számítástechni­kával, a 3. osztályosok pedig a ma­tematikatanítás során kaptak ízelítőt ezekből az ismeretekből. Még a kö­vetkező, 1987/88-as tanévben is ilyen kettős helyzet lesz gimnáziu­mainkban. A Pedagógiai Kutatóintézet 1986. szeptember 1-én módszertani levél­lel fordult a gimnáziumok igazgató­ságaihoz, felhívta a figyelmet arra: mivel a gimnáziumokat az év folya­mán fokozatosan ellátják számító­gépekkel, ezeket a berendezéseket feltétlenül szükséges alkalmazni a 3. osztályban is az algoritmusok és programozás témakör tanítása so­rán. A gimnáziumok segédirodalmat és szemléltető anyagot is kaptak ebben a tanévben. A módszertani levélben javasolták a tematikus terv kisebb módosítását is, mert időköz­ben e témakör oktatása is számító­gépek segítségével történik. A témakör lezárása után megírt felmérő dolgozat eredményei azt mutatják, hogy a tanulók érdeklődé­se a számítástechnika és algoritmu­sok iránt megfelelő. Az informatika és a számítástech­nika általános bevezetését a Peda­gógiai Kutatóintézet nagy figyelem­mel kísérte és kíséri. Mivel általános meghonosítása szokatlanul rugal­masan történt, nem volt mentes bi­zonyos fogyatékosságoktól sem, így például a diákoknak nincs megfelelő tankönyvük; ebből következik az is, hogy a 2. osztályban sem lesz tan­könyvük, mert a tankönyvcsalád el­ső része csak az 1987/88-as iskolai és folyamán jelenik meg, s ezután kb. egyéves késéssel lát napvilágot a 2. osztályos tankönyv. Míg a diákok tankönyvvel való ellátottsága nem kielégítő (csak egy segédanyag áll rendelkezésükre), addig a pedagógusok idejében meg­kapták azt az irodalmat, amelynek segítségével fel tudtak készülni a ta­nítási órákra, habár ez számukra sajnálatosan elég sok időt és energi­át vett igénybe, mivel több forrásból kellett összeszedniük a tananyagot. Főleg az alábbi irodalomra támasz­kodhattak: Mannová: Programozás és számítástechnika (kezdetben csak szlovák nyelvű kiadvány), a 9. osztályos Informatika és a számítás- technika alapjai című szovjet tan­könyv szlovák fordításának a Kerü­leti Pedagógiai Intézet által sokszo­rosított változata, valamint egy má­sik szlovák nyelvű kézikönyv: Slov­ník jazyka Basic. A pedagógusok elsősorban a tankönyvet hiányolják, de szükségét érzik módszertani se­gédkönyvnek és egy programozási feladatokat tartalmazó példatárnak is. Nélkülözik a kellő számú közpon­tilag kiadott programot is. A 2. osz­tály tanterve sokkal több program­mal való manipulációt feltételez, szerencsére a kilátások biztatók, a munkák jól haladnak s ez optimiz­mussal tölt el bennünket. Mint már említettük, az új tantárgy rugalmas bevezetése sok gimnázi­umban nem kevés nehézséget oko­zott, ezeket az iskolai év folyamán azonban sikerült fokozatosan fel­számolni. A legnagyobb gondot a számítógéphiány jelentette. Ez a tanév folyamán lényegesen mér­séklődött, s ma már a legtöbb gim­náziumban két számítógépes szak- tanterem is működik. A pedagógu­sok helyeslik, hogy a heti két óra közül az egyik gyakorlatként szere­pel és ezen a diákokat 3-4 csoport­ban foglalkoztatják. Némely gimná­ziumban a nagyobb létszámú osz­tályt az elméleti órán is két csoportra osztják. Az ilyen feltételek valóban optimálisak arra, hogy a tanulók megtanuljanak a számítógéppel kapcsolatot teremteni, egyszerű nu­merikus és nem numerikus feladato­kat megoldani a maguk által készí­tett programok segítségével. A ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a tantervi célok elérhetők, méghoz­zá jobb eredménnyel, mint például a matematikatanítás során. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a tanulók nemre való tekintet nélkül nagy érdeklődést tanúsítanak az új tantárgy iránt. A megfigyelések azt mutatják, hogy nincs lényeges különbség a fiúk és a lányok teljesít­ménye között. A lányokra jellem­zőbb a pontosság és kitartás, példá­ul az összetettebb ábra kirajzolásá­hoz készítendő program kidolgozá­sa során, a fiúkra az ötletesség és a problémamegoldás gyorsasága. Általában félévenként (osztályo­zási időszakonként) 3-4-szer fe­leltek a tanulók. A feleltetés formái mások, mint a hagyományos tantár­gyak esetében. Leggyakrabban a tanulónak programot kell készíte­nie, majd ezt a számítógépen le kell futtatnia, vagy írásban elkészítenie egy algoritmust, illetve programot, a szóbeli vizsga pedig úgy történik, hogy a tanuló a táblára felír egy programot és közben magyarázza minden lépés indokoltságát és funk­cióját. Valamennyi vizsgált iskolából sok panasz érkezett és érkezik a számí­tógépek gyakori meghibásodására, a szerviz kérdésének megoldatlan­ságára. Ezt a gondot részben enyhíti majd a számítógép-technikus alkal­mazása azokban a gimnáziumok­ban, ahol legalább 20 személyi szá­mítógép van. Egyértelműen pozitívan értékelik a pedagógusok azt, ha egy-egy gim­náziumban többen tanítják az infor­matikát és a számítástechnikát, mi­vel közösen sikeresebben. tudnak megbirkózni a felmerülő nem kevés nehézséggel és jobban ki tudják használni a számítógépeket szakkö­ri és tudományos diákköri tevékeny­ségre is. Az új tantárgy bevezetéséről a kezdeti nehézségek ellenére mind az iskolaigazgatók, mind a pedagó­gusok kedvezően nyilatkoztak. A ta­nulók meglepően sok és értékes ismeretet szereztek már egy év alatt is. Az a cél, hogy az ifjú nemzedék intézményesen készüljön fel arra a helyzetre, amelyben a számítás- technika beépül a mindennapi élet­be, már most az első év eltelte után is helyesnek bizonyul. Mindent meg kell tenni tehát továbbra is annak érdekében, hogy a jövő ezt konkrét gazdasági és társadalmi eredmé­nyekkel igazolja. Ez az elvárás pár­tunk XVII. kongresszusának célkitű­zéseiben is megfogalmazódott. Dr. BÁLINT LAJOS, kandidátus SZASZÁK GYÖRGY MÁS IS AUTÓZHAT, NEM7 Zsoltival délutánonként lejárunk autózni a parkba. A kis Moszkvics már ütött-kopott, zörög is, csak a súlya változatlan. Nem is rajongok túlzottan az autózásért, hisz minden alkalommal le kell cipelnem a hatodik emeletről a masinát. Több apuka már biztosan abbahagyta volna a kocsiztatást, ugyanis Zsolti köröz egyet, és többet nem érdekli az autó. Annál inkább érdekli az óvadáskorú gyerekeket, akik minden alkalommal körénk gyűlnek, és kocsikázni sze­retnének. Zsolti jó szívvel adja bárkinek kölcsön, az se zavarja, hogy ő jószerivel be se ülhet egész délután. Először morogtam magamban, hogy más gyerekeknek cipelem én le a nehéz kocsit. S megkérdeztem Zsoltit, hogy nem akar-e végül ó is autózni egy kicsit. Méltatlan­kodó hangon azt felelte: - Más is autózhat, nem? Büszke voltam magamra, hogy lám, nem rontottam el! Más gyerek olyan féltve húzza magához a lapátját, vödrét a homokozóban, mintha valóságos kincs lenne. Vagy tigrisként veti magát a pajtására, hogy jogos tulajdonát még a másik érintésétől is megvédje. Azt hiszem, csak az óvodáskor előtt ösztönös a gyerekben a nagyon erős ,,enyémérzés"; ha nagyobb korában is módfelett ragaszkodik a játékaihoz, és túlzottan félti a pajtásaitól, ez már a szülők hibás nevelésének a követ­kezménye. A mi Zsoltink nem tulajdonos. Nem szabja meg, hogy mikor ki menjen a kocsin, nem kell kunyerálnia senkinek, hogy végre őt is engedje rajta menni. Egyszerűen hagyja játszani vele a többieket, mert ő jobb játékot eszelt ki. Vagy nyolc pajtásával egy láda tetején vertek tanyát. Valami apró létrafélét is kerítettek hozzá. A láda aztán hol hajó, hol egy ház teteje, egyik tárgyról a másikra röppen a képzeletük játék közben. Itt látom csak, hogy az önfeledt, zavartalan játék milyen feszültség oldó, mennyire belemerülnek a gyerekek. Zsoltinak otthon a bátyjaival gyakran van konfliktusa, hiszen a kicsi azt szeretné csinálni, amit a nagyok. Persze nem lehet, ebből civódás, harag támad. Itt a kortársaival való játékban szépen beleilleszkedik a kis együttesbe, meg­értik egymást, nem rivalizálnak. Egy közeli pádról nézem a játékukat, nem adok nekik tanácsot, nem szólok bele. ÁTÁNYI LÁSZLÓ f/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/S/SSS/.SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSS/SSJ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents