Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)

1987-07-28 / 174. szám, kedd

Mai kamerák - tegnapi nőkön Jegyzetek a XVII. Veszprémi Tévétalálkozóról Nem akármivel, a Bánk bán újabb televíziós feldolgozásának díszbe­mutatójával kezdődött a találkozó, melynek versenyprogramjában az idén először nem a már látott filmek szerepeltek, hanem a közönség elé még csak ezután kerülő alkotások, szám szerint tizenkettő a legfrisebb termésből. Már önmagában ez a premier jelleg minden előzőnél izgalmasabbá tette a találkozót, mindjárt vitára is okot adva: például, az előzsűri miért nem tartotta a ver­senyprogramba érdemes alkotás­nak a Bánk bánt, amely Szönyi G. Sándor rendezésében, Blaskó Péter és Almási Éva főszereplésével nem­csak a kivitelezését tekintve jelentős vállalkozás, hanem elsősorban a hagyományostól eltérő szemléle­te, pátoszmentes, korszerű fogal­mazásmódja miatt. A „tizenkettőn“ kívüli többi új művet információs ve­títéseken mutatták be, valamint, kö­vetve a korábbi gyakorlatot, Ősbe­mutató néven, különböző üzemek­ben, ahol megjelentek az alkotók is, köztük színészek. És még mindig ősbemutatók - a Fiatal Művészek Stúdiójából ezúttal három filmet lát­tunk: egy Cortazar-novella kétsze­replős fekete-fehér adaptációját Mint egy fekete kismacska nyaka címmel, a magányról; egy, a magyar- országi rock történetét megelevenítő dokumentumfilm első részét: a har­madik, a Lordok háza, ugyancsak dokumentumfilm - megrázó képso­rok nyomorult sorsú emberek éjjeli (végleges?) menedékhelyéről, mely legalább annyira lepusztult, sivár vi­lág, mint amilyen ezeknek az embe­reknek az élete, akiknek az „állami ágy" végében, kis batyuban minden vagyonuk. Volt tehát újdonság bőven ezen a mostani találkozón, amelyen ter­mészetesen jutott hely a korábbi, de a zsűrin kívül a szakmát nem na­gyon érdeklő főszereplőknek, vagyis a tévében már bemutatott műsorok­nak is, ezek az úgynevezett repríz versenyprogramban szerepeltek, társadalmi zsűri előtt. A külföldi ven­dégek, akik az idén mintegy húsz ország tévétársaságának képvise­lőiként töltöttek sok órát a veszprémi művelődési központ kisebb-na- gyobb termeiben felállított készülé­kek előtt, „más szemmel" nézték a számukra külön vetítéseken is kí­nált műsorokat, legtöbbjük ugyanis vásárolni jött. Találtak ilyen alkotá­sokat valamennyien, a Csehszlovák Televízió prágai és bratislavai képvi­selői sem tértek haza üres kézzel. Főként a premier versenyprog­ramra figyelve, lássuk ezek után, hol tart ma a magyar televíziós dráma­művészet. Nem túlzás azt állítani, hogy a filmek zömében rendezői és operatőri remekléseknek lehettünk tanúi, továbbá pontos, árnyalatokra is ügyelő színészvezetésnek, ritkán látható színészi teljesítményeknek. Feltűnt a külső helyszínek átgondolt kiválasztása, a belső terek gondos berendezése, már önmagában is hangulatképzó tárgyi és színvilága, mely a fényképezés révén minden esetben atmoszférát és jelentést egyaránt erősítve volt megfelelő kö­zeg az ezúttal többnyire szenvedé­lyekre, érzelmi konfliktusokra, érzé­sek viharos vagy finom hullámzásai­ra épülő, illetve azokat kibontó drá­mákban. Mindjárt a díszbemutató utáni el­ső filmben, az ír Liam O’Flaherty regényéből készült Meddőhányó­ban , amelyben egy egészséges élet­re vágyó szép nő egészségtelen házassága, és végül élete torkollik tragédiába a kisvárosi környezet­ben. Az egykori parasztéletből két jellegzetes történet elevenedik meg hitelesen Kodolányi János két no­vellájának tévéfilmváltozatában, Gyermek születik címmel. Az első­ben sikerült az alkotóknak, egyszerű eszközökkel, olyan feszültséget te­remteniük, hogy a második gyerme­két szülő törékeny anyával szinte együtt éljük át a vajúdás kínjait, a fiatal férjjel pedig az izgalmakat, amelyek annál nagyobbak, hogy anyósa - aki szerint bőven elég egy gyerek a családban, a több csak bajt, szegénységet okoz - nem akar segíteni a szülés körül, csak ül, feketében, és folyton azt hajtogatja, vajúdó lánya ágyának közelében: meg fog halni, úgyis meg fog halni. Itt az anyós szerepében Horváth Teri kemény játéka dominál, a másik kisfilmben, a Böbék Samu búcsújá­ban a Kun Vilmosé, aki egy, lelki és fizikai mivoltában eltorzult, harácso­ló nagygazdát személyesít meg. Kóltőibb és áttételesebb a fogalma­zásmód a következő három filmben, melyektől ne sajnáljuk a szép jelzőt sem. Eleven, izzó dráma a Tolsztoj regényéből készült Kreutzer-szoná- ta, Kozák András meghatározó fő­szereplésével, Zsurzs Éva rendezé­sében; és A kaméliás hölgy, melyet Szikora János rendezett Alexander Dumas színművéből. Itt Eszenyi Enikő nyújtott kiemelkedő teljesít­ményt, mélyen átélve, finom eszkö­zökkel formálva meg Marguerite Gautier-t, érzékeltetve ennek a var­rólányból lett párizsi kurtizánnak a belső drámáját. Vastaps csattant a film vetítésének végén, majd erősö­dött, amikor Antal Imre színpadra szólította A kaméliás hölgy alkotóit és szereplőit. E sorok írója azért nem volt annyira elragadtatva, helyen­ként mesterkélt megoldásnak tet­szett az egymásba játszó-tűnő ké­pek alkalmazása, vagy amikor a ka­méliás hölgy holttestének a megjele­nésekor fekete-fehérbe „megy át" a kép. A harmadik film a Krúdy Gyula kisregénye nyomán készült Aranyidő. Egy üde, bájos jelenség, a fiatal örmény színésznő, Elena Szeropova főszereplésével sikerült Katkics Ilonának, a rendezőnek olyan, álomszerűén lebegő, lírai pil­lanatokkal teli filmet készítenie, melyről - ez persze nem értékminó- sítés - akkor is ráismertünk volna Krúdyra, ha nincs föltüntetve a neve. A nagydijat, Borsos Miklós Balatoni szél című szobrát végül is a Csinsz­ka kapta, sokak, köztük a kritikusok meglepetésére. Egyetlen értéke Márk Iván operatőri munkája és Nagy-Kálózy Eszter alakítása a cím­szerepben, különben az egész nem csak ehhez a sokat vitatott asz- szonyalakhoz méltatlan alkotás, ha­nem Adyhoz és Babitshoz is, akik „pletykaszinten" tűnnek fel a film­ben. Más jellegű, de drámaiságában mélyebb, az említett három filmnél e sorok írójának többet mondó alko­tás a Kuncz Aladár memoárregé­nyéből forgatott A fekete kolostor, melynek története az első világhá­ború idején játszódik, valamint A pa­csirta, Anouilh drámájának tévévál­tozata Jeanne d’Arc-ról. Volt még ezenkívül két, múlt idők­ben játszódó történet (Isten veletek, barátaim; Az Angol Királynő), követ­kezésképpen a versenyprogramban szereplő tizenkét alkotás közül mindössze kettőt gyúrtak mai anyagból - és éppen ezek bizonyul­tak a leggyengébbnek (Kés van ná­lam, Egy lepecsételt lakás). Tehát hiányzott ezen a mostani tévétalál­kozón a ma, mégha egyik-másik film meg is próbált a mához, a máról szólni, illetve szólt is - számomra leginkább a Bánk bán és a A pacsir­ta. Több alkotással kapcsolatban felvetődött bennem a kérdés: szép, szép, de minek? Jóllehet tudom, hegy a televíziónak feladata az ér­tékmegőrzés és a klasszikus érté­kek terjesztése, vannak napjainkban égetőbb problémák, melyekre a te­levízióban is egyre szűkebb anyagi keretekből talán inkább kellene ál­dozni, mint például régenvolt höl­gyek szenvelgéseire. Apropó, höl­gyek! A Meddőhányótól kezdve A pacsirtáig sorozatban halál, és mind nő a halott, még a verseny­programon kívüli filmekben is. Vélet­len lenne? Egyébiránt, amiként az Arany Prága nemzetközi tévéfeszti­válon, úgy itt is komor volt a képer­nyő, hiányzott a humor, a szatirikus, ironikus, groteszk látás- és láttatás- mód. Ennél élesebben vetődött fel a két szakmai tanácskozáson is a tempó, valamint a műsorok hosz- szának kérdése. Nem ok nélkül, sok volt a vontatott, érdektelen képsor. Erre legalább annyira oda kell figyel­ni, mint a nemzeti és egyéb sajátos­ságok kérdésére, amelyről a legtöbb szó esett a szakmai megbeszélése­ken. Többek között azért, mert a kö­zép-európai országok televízióinak, így a Magyar Televíziónak is előbb- utóbb szembe kell néznie a „műhol­das kihívással", amikor csatornák tucatjai között válogathat majd a né­ző... BODNÁR GYULA A bűvös szerelem (spanyol) Carlos Saura, a nálunk is be­mutatott csodás táncfilmjei, a Vér­nász és a Carmen után újból Anto­nio Gadessza\, a spanyol táncmű­vészet kiemelkedő tehetségű, vi­lághírű mesterével készített közös filmet, ezúttal A bűvös szerelem című táncjátékot dolgozva fel. A Vérnász öltözői és próbajelene­tekkel indult, hogy aztán a szak­mai előkészület szinte észrevétle­nül változzon át megrázó előadás­sá, a tragikus történet döbbene­tes intenzitású megjelenítésévé. produkció volt. A film Manuel de Falla (1876-1946) spanyol zene­szerző táncjátéka alapján készült, a honi népzene és eredeti cigány­muzsika dallamainak felhasználá­sával, szövegkönyve pedig anda- lúziai legenda nyomán keletkezett. Saura és Gades alkotásának nyitó képsorában egy filmgyári műte­rem tárul a néző elé; benne ci­gánytábor, s e sajátos mikrovilág­ban kel életre Candelas és Car- melo szerelme. Ősrégi cigány szokások szerint a lányt szülei mpr. grfö mm Antonio Gades és Cristina Hoyos a tében A Lorca-dráma egyetlen pillanatra sem lépett ki a művészi produkció adta keretekből, amit láttunk, az Antonio Gadesnek és együttesé­nek Vérnász-próbája, előadása volt. A Carmenben aztán a rende­ző nem elégedett meg azzal, hogy a táncosok előadják Prosper Mé- rimée romantikus elbeszélését, il­letve Georges Bizet drámáját. Saura Carmen története két szá­lon pergett. Az egyik vonulat azt kutatta-ábrázolta, hogy a flamen- cotársulat mennyi kínnal, munká­val, gyötrelemmel készült a Car­men bemutatójára. A másik cse­lekményszál viszont a magánélet drámáját idézte, a klasszikus mü­vet próbáló együttes vezetője, tán­cos-koreográfusa ugyanis végze­tesen beleszeretett felfedezettjé­be, a címszerepet táncoló csodá­latos, zabolátlan lányba. A re­gény- és operahősök, valamint a mai spanyol táncosok története majdnem minden részletében egymásra rímelt. A fikció és a rea­litás szinte összemosódott a szín­padi tragédiában. És most megérkezett hozzánk is Saura és Gades táncfilmjeinek harmadik darabja, A bűvös szere­lem, mely legalább annyira izgal­mas vállalkozás, mint az előző két A múzsa szolgálatában FRANYÓ ZOLTÁN CENTENÁRIUMA A két világháború közötti erdélyi irodalom egyik érdekes alakja volt Franyó Zoltán, akit költőként, műfordítóként és közíróként tartunk számon. Aktivitására, mozgékonyságára mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy az induló románai magyar irodalom éveiben lapszerkesz­tőként jelentkezett. Ó volt a baloldali proletár­radikalizmus szellemét őrző avantgarde-műhely, a Genius (1924-1925) és az Új Genius (1925) szerkesztője, melynek Fábry Zoltán is munkatár­sa volt. Az Est, A hét a Nyugat, és a Ma című lapokban, folyóiratokban jelentek meg első írásai. Aktív császári és királyi tisztből lett íróvá. Mun­kásságában felfigyeltetó,. hogy 1913-ban éles hangú röpiratban támadta az akkori miniszterel­nököt, Tisza Istvánt. Harcolt az első világháború­ban, majd 1918 után részt vett a politikia életben is. A Vörös Lobogód mű, 1919 elejétől megjelent lapnak egyik szerkesztője volt. Harcos, gunyoros cikkekben támadta az irodalom és politika szá­mos szereplőjét, néha az anarchistaszerű hang­vétel sem volt szokatlan nála. A Magyar Tanács- köztársaság bukása után Bécsbe emigrált. Egy ideig a keleti nyelvek tanszékének hallgatója volt, majd visszatért Aradra. Említett folyóirataival a kisebbségi irodalom indulását segítette. Baloldali polgári szellemű szerkesztőmunkájával azonban a szocialista tö­rekvéseknek is hangot adott, bemutatta a szom­széd államok életét, elsősorban a baloldali, ellen­zéki mozgalmakat. A színesen, változatosan szerkesztett, kiváló képzőművészeti anyagot tar­talmazó folyóirat azonban csak rövid ideig tudta magát fenntartani. Utána Franyó Zoltán újságíró­ként és hírlapszerkesztőként tevékenykedett. Az Új Genius közölte 1925 januárjában Fábry Zoltán Emberirodalom című nagy jelentőségű tanulmá­nyát, melyben az irodalmi kibontakozást kereső Fábry fogalmazta meg programját. Franyó Zoltán a húszas évektől kezdve egé­szen haláláig főleg a műfordításoknak szentelte erejét és idejét. Kiváló német nyelvtudását fel­használva a magyar irodalom megannyi remekét, elsősorban Ady Endre költeményeit ültette át németre. Emellett jelentősek azok a műfordításai is, melyeket a világirodalom tolmácsolásában magyar nyelven végzett. A keleti nyelvek irár.t vonzódó Franyó Zoltán nagyszabású vállalkozá­sa volt, hogy a régi keleti népektől a maiakig akarta megszólaltatni a legjelentősebb költőket, műveket. Több, mint négyezer verset ültetett magyarra ókori és modern nyelvekből. Fordítá­sainak reprezentatív kiadását az Évezredek húr­jain (3 kötet, 1958-1960) tartalmazza. Az arab és a perzsa költészet sok művét nagyrészt eredeti­ből ültette át magyarra. Az említetteken kívül Valery, Rilke, Baudelaire, Verlaine, Hofmansthal, Toller és Prakl első és lelkes magyar tolmácsolói közé tartozott. Hasznos munkát végzett a román költők magyar fordítása terén is. Eminescu költe­ményeit fordította magyarra (és németre), s Je- beleanu verseit is tolmácsolta. A hatvanas évek­ben műfordításait az Új Szónak is gyakran elküld­te, melyből lapunk többször ízelítőt is közölt. Tíz nyelvből fordított, megjelent kötetei között a görög líra képviselői éppúgy megtalálhatók, mint a kínaiak, afrikaiak, vagy Goethe Faustja (I. rész), illetve a szovjet költők. A világlíra avatott tolmácsolóját munkásságáért Herder-dijjal is ki­tüntették. Fordításgyűjteményeiben nem a nyel- vi-költői remeklésre figyelhetünk elsősorban, ha­nem az összkép gazdagsága nyűgözi le az olvasót. Munkásságában valóban a bőség szaru­ja az, melyet a világirodalom költői terméséből felmutat. Hat évtizedes műfordítói tevékenységét a romániai magyar sajtó elismeréssel fogadta, nem maradtak el azonban az elemző, bíráló kritikák sem. Közírói tevékenységéből a bukaresti Irodalmi Kiadó 1969-ben A pokol tornácán cím­mel jelentetett meg egy kötetet, mely válogatott kritikai, publicisztikai és irodalompolitikai írásait tartalmazta. Születésének századik évfordulóján elsősor­ban az irodalom érdekében tett erőfeszítéseit méltányolhatjuk. Azt a hatalmas munkát, melyet a Múzsák szolgálatában tett, hogy a világiroda­lom légjobb költői alkotásait a magyar olvasókkal megismertesse. Közírói munkásságával a kibon­takozó új világ mellett tett hitet, mely már a Ma­gyar Tanácsköztársaság idején kézen fogta őt. A szocialista irodalom kibontakozását is segítette kiterjedt munkássága, melyet a felszabadulás után végzett a romániai magyar irodalom érdeké­ben. FÓNOD ZOLTÁN H spanyol táncfilm egyik hatásos jelene­még gyermekkorában eljegyezték Jóséval, felcseperedve azonban máshoz húzta őket a szívük. Ám hiába. A szülők akarata és a szo­kások hatalma egymáshoz láncol­ta őket. Egy utcai verekedés során aztán Jósé élettelenül rogy össze, s bár nem tudni, ki a gyilkosa, mégis Carmelo kerül börtönbe. Szabadulása után ismét megkör­nyékezi és ostromolja Candelast, az özvegy elhalt férjének szelleme azonban minduntalan megzavarja szerelmüket. Candelas, tudomást szerezve az elhunyt csélcsap ter­mészetéről, megkéri vetélytársnő- jét, Luciát, hogy csábítsa el tőle a szellemet. Terve sikerül és a szerelmesek boldogsága végre teljessé válik. Sodró erejű, hihetetlenül szug- gesztív alkotás A bűvös szerelem. A spanyol rendező De Falla tánc­játékának balettváltozatát - Anto­nio Gades koreográfiájában - kü­lönleges művészi élményt nyújtva alkalmazta filmre. Arcok villannak fel előttünk, drámai helyzeteket szimbolizálnak a kecses mozdula­tok, tanúi lehetünk a fékezhetetlen szenvedélyek új közegbe való átültetésének. Saura profi bizton­sággal, pontos hatásmechaniz­mussal jeleníti meg az irodalmi és zenei elődök fölemelő történetét. És Saura tudja, hogy Antonio Ga­des mágikus egyénisége milyen illúziókeltésre képes. Hogy szug- gesztivitása nélkül a mégoly hatá­sosan előadott történet is giccsé torzul. S az ő egyénisége nélkül a csoda elmarad. Márpedig Anto­nio Gades és a népi ihletésű fla­menco izgalmasan modern válto­zatát táncoló társulata minden ér­zelmet kifejez az ősi spanyol tánc nyelvével. Lenyűgözően, mesteri teljesítményt nyújtva, fergeteges jelenetekben elhiteti a lehetetlent is. A táncosok - Antonio Gades, Cristina Hoyos, Laura de Sol, Juan Antonio Jimenez- azonosul­nak szerepükkel, érzékletesen fe­jezik ki a karaktereket. Ugyanak­kor költői emelkedettség lengi át a történetet. A kép és a tánc páratlan szépséggel, teljességgel idézi meg a spanyol cigányélet elevenségét, forróságát, játékos­ságát, komorságát, s a végzetes szerelem csodálatos mítoszát. A tánc, a mozgás, a ritmus, a ze­ne, a filmképek harmonikus egy­ségbe fonódva a kompozíciót plasztikussá és igazi remekművé avatják. - ym ­ÚJ SZÚ 4 1987. VII. :

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents