Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)
1987-07-27 / 173. szám, hétfő
ÚJ szú 7 987. VII. 27. Már a párosban eldőlt - maradunk Davis Kupa: Csehszlovákia-Argentína 5:0! (Munkatársunk, Urbán Klára jelenti Prágából) - Nem volt telt ház szombaton a prágai štvanicei stadionban a Csehszlovákia - Argentína tenisz Davis Kupa-találkozón. Előbb az előző napon félbeszakadt Mečíŕ - De la Peňa egyest fejezték be; itt a hazai versenyző két játékot nyerve megszerezte csapata második pontját. Röviddel utána párosban is pályára lépett, Šmíddel az oldalán 1 óra 56 perc alatt legyőzte a vendégek mindössze harmadszor együttjátszó fiatal kettősét, s így már az utolsó nap küzdelmei előtt eldőlt, hogy Csehszlovákia továbbra is bennmarad a Davis Kupa világcsoportjában, Argentína pedig a II. divízió részvevője lesz. A mérkőzést megtekintette Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök és közéletünk más jelentős képiselője is. MEČÍŔ - DE LA PEŇA 8:6, 4:6, 6:3, 6:4. A szombati folytatás csupán 6 percig tartott. Mečíŕnek, aki az előző nap 2:1-re vezetett, pontosan ilyen kurta időre volt szüksége, hogy az első adandó mérkőzéslabdáját kihasználva, megnyerje a mérkőzést. Előbb elvette ellenfele adogatását, aztán a sajátjával már nem volt gondja. Délután a páros kezdete előtt került sor az ünnepélyes megnyitóra, amelynek keretében kedves eseménynek lehettünk tanúi: a Csehszlovák Tenisz Szövetség elnöke, Cyril Suk, hivatalosan búcsút vett az aktív pályafutását befejező sokéves Davis Kupa-válogatott Pavel Složiltól, aki jelenleg a sikeres NSZK-beli teniszezőnő Steffi Graf edzője. MEČÍŔ, ŠMÍD - FRANA, Ml- NIUSSI 6:1, 4:6, 6:3, 6:2. Könnyűnek ígérkezett az összecsapás, legalábbis az első játszma alapján. Mindkét argentin fiú leadta szerváját, a hazaiak viszont biztosan hozták sajátjukat, így hamarosan 5:0 volt az állás. 15 perc elteltével Frana adogatásánál három játszmalabdája volt a hazai párosnak, de ezt még hárították a vendégek, s szereztek egy pontot is. Šmíd aztán megálljt parancsolt nekik... A 2. játszmában véget ért a „könnyű menetelés“, az első két játék csaknem annyi ideig tartott, mint az első szett. Šmíd elvesztette szerváját, Mečíŕ pedig ziccerhelyzetben követett el hibákat a hálónál, s így egyenlítettek a délamerikaiak. A 3. szett ismét a hazai kettős javára alakult, s ez elsősorban Frana lelkén szárad, aki háromszor is leadta adogatását. A döntő 4. játszma pedig egyértelműen Mečí- ŕéké volt: 1 óra 56 perc után a két mérkőzéslabdából már az elsőt kihasználták. A vasárnapi tét nélküli mérkőzéseket két győztes játszmára játszották - a kapitányok megegyezése alapján. Mivel a találkozó sorsa már jóval előbb eldőlt, így ezeken inkább presztízskérdés volt az eredmény. NOVÁČEK - DE LA PEŇA 6:4, 7:5. Az első napon kitűnő formában játszó csehszlovák fiú ismét jól mozgott, s 1 óra 40 perc alatt biztosan Vívó-világbajnokság- A svájci Lausanne-ban a kardvívó csapatversenyt a várakozásnak megfelelően a Szovjetunió nyerte, miután a döntőben 9:5-re győzött Bulgária ellen. A bronzérmes Franciaország lett - 9:4-re nyert az NSZK ellen. Az 5. helyért: Olaszország - Lengyel- ország 9:7, a 7. helyért: Magyarország - Egyesült Államok 9:3. A magyar kardvívók az eddigi világbajnokságokat tekintve a leggyengébb eredményt érték el. Várakozáson felül szerepeltek a csehszlovák párbajtőrözők. A Douba, Ječmínek, Beran és Ru- beá összeállítású csapat az F-csoportban először legyőzte Japánt, majd 8:8-ra mérkőzött Kubával, de a tusarányt tekintve 59:72 arányban alulmaradt. Ezért a csehszlovák párbajtőrözőknek még Svájc ellen kellett pástra lépniük, hogy a legjobb nyolc közé kerüljenek. Meglepetésre 50 perc alatt 9:0 arányban lelépték a házigazdákat. „A csapat minden tagja szinte fantasztikus teljesítményt nyújtott és biztosan verte a kitűnő svájciakat“- állapította meg a párbajtőrözők központi edzője, František Koukal. A negyeddöntőben nagyon nehéz ellenfelet kapott Csehszlovákia: a Szovjetunió csapatát, amelytől 1:9 arányban vereséget szenvedett. A negyeddöntő további eredményei: NSZK - Magyarország 8:1, Kuba - Olaszország 9:7, Franciaország - Lengyelország 9:0. Az elődöntő eredményei: NSZK- Kuba 9:4, Szovjetunió - Franciaország 8:3. (č) Szerepcsere Karéi Nováček nagyszerűen játszott a Csehszlovákia - Argentína Davis Kupa-mérközésen. Mindkét tengerentúli ellenfelét biztosan győzte le (ČSTK-felv). SPORTLÖVŐ-Eb Bakeš és Pelach Európa-bajnok Amikor pénteken 8:6, 4:6, 6:3, 4:4-es állásnál félbeszakadt Miloslav Mečíŕ és Horacio De la Peňa csatája, sokan úgy hitték, főleg az argentin játékosnak kedvez majd a szünet, hiszen a csehszlovák teniszezőnek másnap nemcsak ezt a mérkőzést kell befejeznie, a páros is vár rá. S ez a kettős feladat lelkileg kizökkentheti. Valószínűleg ebben reménykedett Modesto Vasquez, a vendégek kapitánya is, aki néhány perccel fél kilenc után felállt székéről, s beintett a mérkőzésvezetőnek, hogy vége, letelt az idő... A számítás nem vált be. A pihenő épp Mečíŕnek kedvezett, szombaton egy kicserélt ember lépett pályára: magabiztos játékkal, erőteljes ütésekkel szóhoz sem engedte jutni ellenfelét. Érdekes módon De la Peňa csak árnyéka volt előző napi önmagának. De halljuk, hogyan kommentálta a rendkívüli tehetséggel megáldott Buenos Aires-i teniszező az esetet:- Nehéz csak két game-et játszani. Az ember bele se tud lendülni. Ideges és nagyon fáradt voltam a tegnapi meccs után, Mečíŕ alaposan megfuttatott. Pedig a fiatal argentin teniszezőről az a hír járja a sportág berkeiben, hogy már 21 évesen csodálatos a lábmunkája, rendkívüli a gyorsasága, erőnléte...- A jó láb természetadta tehetség, minden egyéb speciális edzés eredménye. Naponta tíz kilométert futok, ugrókötélen ugrálok. Mečíŕ ellen külön készültem, a taktikát is külön választottam meg, a saját fegyverével próbáltam meglepni őt. Gyerekkori stílusomnál döntöttem, magas, pörgetett ütésekkel türelem- játékra törekedtem, s igyekeztem kivárni, amíg ö maga hibázik. Másképpen nem lett volna keresnivalóm, sokkal rutinosabb nálam, nekem az adogatásom is gyenge, Miloš pedig igen jó fogadó, hatalmas erővel küldi vissza a labdát. Vajon hogyan töltötte az éjszakát a két évvel idősebb Miloš Mečíŕ, aki pénteken idegesnek tűnt...- Nem voltam ideges, csak nem voltam a bőrömben. Rengeteget hibáztam, többet, mint szoktam. A meccs után a fáradtságtól rögtön elnyomott az álom, reggel pedig jól ébredtem. Hittem, hogy jobban megy majd a játék, s kettőnél nem lesz több belőle... František Pála, a Davis Kupában premierjét ülő kapitány közbeszólt:-A legjobbaknak nincs könnyű dolguk a hazai közönség előtt. Egyrészt az eredményért küzdenek, másrészt igyekeznek mindent bemutatni a játék szépségéből, tudásukból, így aztán sokszor nem olyan a mérkőzés lefolyása, mint azt várnánk. Mečíŕnek kellemetlen perceket okozott a kis argentin, a világ ötödik legjobb teniszezője mégis sportszerűen elismerte:- Jó taktikát választott, s egyáltalán nem zavartatta magát azzal, vajon a közönségnek tetszik-e a stílusa. Fő, hogy eredményes legyen. Nemcsak magas, pörgetett ütésekkel próbálkozott, de alacsony nyesett labdákkal is, s az ember soha nem tudta, hová pattannak azok.- Mi lett volna az ellenszer? - kérdeztük.- A türelem. Kivárni a legalkalmasabb pillanatot, s befejezni a legjobban előkészített labdát. Hát, igen, ilyen egyszerű a dolog. Legalábbis elméletben... (U. K.) győzte le a Mečíŕnek sok gondot okozott argentint. MEČÍŔ - JAITE 9:7, 6:2. A két legjobb ember összecsapása szoros küzdelmet hozott az 1. játszmában, a folytatásban Mečíŕ egyre jobban ráerőltette stílusát ellenfelére, s hozta az ötödik pontot is. VÉLEMÉNYEK - František Pála, a csehszlovák csapat kapitánya: - A könnyűnek tűnő győzelem ellenére én nem tartom könnyűnek a mérkőzést. Az argentinok komoly erőt képviselnek. Köszönöm a csapatnak a jó teljesítményt. Tomáš Šmíd: - Tudtuk, hogy az argentinok tipikus dél-amerikai stílust játszanak az alapvonalról, s nekünk jó hálómunkára lesz szükségünk, hogy eredményesek legyünk. Aztán kiderült, hogy kicsit félénkek is... Christian Miniussi: - Aludtunk az első játszmában. A kapitányunk azt a taktikai utasítást adta, hogy lassítsuk a játékot, s hátulról, az alapvonalról kezdeményezzünk, de nem tudtunk kibontakozni. A mérkőzés előtt még reménykedtünk, a Davis Kupában soha nincs előre nyert meccs. Ezt igazolta Mečíŕ és De la Peňa összecsapása is... Labdarúgó IBV (Č) - Közép-Szlovákia városaiban folytatódott a szocialista országok 18 éven aluli labdarúgóválogatottjainak tornája. A szombati eredmények - Rimaszombat (Rim. Sobota): Magyarország- Lengyelország 0:0, Detva: Koreai NDK - NDK 1:0 (0:0), Prievidza: Csehszlovákia „17“ - Bulgária 1:2 (0:1). Vasárnap: NDK- Csehszlovákia „17“ 2:1 (1:0), Románia - Magyarország 1:0 (1:0); a románok már a nyolcadik (!) másodpercben eredményesek voltak. Szovjetunió - Koreai NDK 3:0 (2:0), Kuba - Csehszlovákia 0:4 (0:1). Arany- és ezüstérem (č) - Csehszlovákia fiatal asztaliteniszezői arany- és ezüstérmet szereztek az athéni ifjúsági Európa-bajnok- ságon. A Janásek - Olejník páros a serdüdök korcsoportjában lelkes játékkal 2:1-re győzött a döntőben a jugoszláv Grujics - Hodzsics kettős ellen. Ugyancsak a serdülök között lett ezüstérmes a Janásek - Mládková kettős, a döntőben 2:0 arányban kikapott egy NSZK-beli párostól. • Athénban az elődöntőkkel folytatódott a vízilabda ifjúsági Eb: Jugoszlávia - NSZK 14:7, Szovjetunió - Magyarország 9:7. • Hivatalos látogatásra a Mongol Népköztársaságba érkezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Juan Antonio Samaranch. A mongol sport- mozgalom vezető képviselőivel az 1988. évi olimpiai játékokkal összefüggő időszerű kérdésekről tárgyal. + A Hollandiában portyázó Dukla Praha Heerlenben 5:0 (1:0) arányban győzött a város válogatottja ellen. Góllövök: Luhový (3), Némec, Bittengel. A mérkőzésnek 1500 nézője volt. ♦ Az NSZK-ban portyázó Vítkovice újabb ellenfele az SV Waldhof Mannheim volt. A találkozó 1:1 (0:1) arányú döntetlennel ért véget. Góllövők - Trieva, ill. Grusman. + A Szovjetunióban a 18. forduló mérkőzéseivel folytatódott a bajnokság. Eredmények: Dnyepr Dnyepropetrovszk - Me- talliszt Harkov 2:0, Szpartak Moszkva - Dinamó Moszkva 1:1, Sahtyor Donyeck - Torpedo Moszkva 1:2, Kajrat Alma-Ata - Gurija Lancshuti 1:0, Zalgiris Vilnius - Ararát Jereván 2:0, Zenit Leningrád - Dinamó Tbiliszi 1:1, Dinamó Minszk - Nyeftcsi Baku 1:3. - Az élcsoport állása: 1. Szpartak Moszkva 26, 2. Dnyepr Dnyepropetrovszk 23, 3. Torpedo Moszkva 23 p. + Torontóban a 16 éven aluli játékosok világbajnokságán a Szovjetunió fiatal labdarúgói szerezték meg az elsőséget. A döntőben bűn(ČSTK) - Lahtiban a sportlövő Európa-bajnokságon sikeres volt a hétvége a csehszlovák sportolók számára. A kisöbű sportpuska 3x40 lö- véses számának álló testhelyzetében Bakeš aranyérmet nyert, összetettben Kűrka ezüstérmes lett, míg a csapat ugyancsak a második helyen végzett. A junior futóvadlövésben (20+20 lövés) Pelach megszerezte immár második aranyérmét. A skeetlövés csapatversenyében Csehszlovákia az előkelő második helyet hódította el. A kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számát a magyar Záhonyi nyerte, és ezüstérmet szerzett a junior futóvadlövésben Síké, illetve a magyar válogatott. A kisöbű sportpuska 3x40 lövéses számában először fekvő testhelyzetben versenyeztek az indulók A csehszlovák résztvevők közül Soukeník jeleskedett 399 ponttal, Kűrka 395 pontot lőtt, míg Bakeš mindössze 389-et. A próbakör azonban az álló testhelyzet. Ebben 388 ponttal Bakeš bizonyult a legjobbnak és Európa-bajnokságot nyert, mert ebben a számban az egyes testhelyzetekért is osztanak érmeket. Jól ment a lövés Kúrkának is, s ennek is köszönhető, hogy a csehszlovák csapat a Szovjetunió mögött ezüstérmet szerzett. A térdelő testhelyzetben Soukeníknek rossz naptető rúgásokkal 3:1-verték Nigériát. A rendes játékidőben és a hosszabbítás után is 1:1 volt az eredmény. + Dortmundban a Borussia 2:1 (1:1) arányban bizonyult jobbnak a Dynamo Bukarest csapatánál. Góllövök: Kleppinger, Pagelsdorf, ill. Rasucioiu. + A Bayer Uerdingen a Glasgow Rangers csapatát fogadta. A skót együttes Souness és McGregor góljával 2:0 (1:0) arányú győzelmet aratott. + A Hamburger SV hazai pályán meglepetésre 3:0 (1:0) arányú vereséget szenvedett a VfB Stuttgart csapatától. + Az NDK ellen készülő magyar válogatott a Rába partján játszotta főpróbáját és 4:2 arányú vereséget szenvedett a Rába ETO-tól. ♦ A brazil bajnokság rájátszásának elődöntőjében a Fluminen- se 2:0-ra verte a Vasco de Gamát. A győztes csapat mindkét gólját Washington lőtte. + Az FC Köln barátságos mérkőzésen 2:0 arányban kikapott Bulgária válogatottjától. + Az NSZK-ban túrázó Galata- saray Isztambul 2:1 arányú vereséget szenvedett a Kalrsruhe SC- től. ja volt, viszont Bakeš ötödik, Kúrka a hetedik lett. Csapatban meglepetésre Bulgária volt a legjobb, Csehszlovákiának a harmadik hely jutott. Kúrka 1172 ponttal másodikként jutott a döntőbe, a szovjet Ivanov 3 ponttal volt jobb, Bakeš az ötödik helyen állt. A csehszlovák fiúk rosz- szul kezdtek a döntőben és az élre a magyar Záhonyi Attila került, Kúrka ezüstérmes lett, míg Bakeš az ötödik helyen kötött ki. Kisöbű sportpuska, 3X40 lövés - férfiak: 1. Záhonyi (magyar) 1272,0 (1171+101,0), 2. Kúrka (csehszlovák) 1270,8 (1172+98,8), 3. Ivanov (szovjet) 1269,1 (1175+94,1). Csapatverseny: 1. Szovjetunió 3511 - új világcsúcs, 2. Csehszlovákia 3498, 3. NSZK 3496 p. Álló testhelyzet: I. Bakeš 388, 2. Billharz (NSZK-beli) 385, 3. Ivanov 385. Csapatverseny: 1. Szovjetunió 1153, 2. Csehszlovákia 1146, 3 NSZK 1136. Térdelő testhelyzet: 1. Rücker (NSZK-beli) 394, 2. Hirvi (finn) 394. 3. Dogger (brit) 393. Csapatverseny: 1. Bulgária 1173,2. NSZK 1170, 3. Csehszlovákia 1169. Futóvadlövésben a szovjet Lja- pin folytatta kitűnő szereplését és világcsúccsal végzett az első helyen. A csehszlovák futóvadlövók jó átlagteljesítménnyel csapatban a harmadik helyet harcolták ki. Futóvadlövés: f. Ljapin 691 (596+95) - világcsúcs, 2. Karkusie- wicz (lengyel) 685 (587+ 98), 3. Avramenko (szovjet) 683 (587 + 96) ... 7. Račanský (csehszlovák) 585. Csapatverseny: 1. Szovjetunió 1771 - világcsúcs, 2. Lengyelország 1758, 3. Csehszlovákia 1752. A juniorok futóvadlövése során változó volt az időjárás. Ez a legkevésbé a 17 éves csehszlovák sportlövőt, Pelachot zavarta, aki már az első 20 lövés során előnyre tett szert és azt a második sorozat után is tartani tuda. Neki köszönhető, hogy ebben a számban mindkét junior Európa-bajnoki aranyérem Csehszlovákiába vándorolt. - Álmomban sem gondoltam volna, hogy két aranyérmet nyerek első Európa-bajnokságomon. Lahtiban semmi sem zavart, nagyon jó formában versenyeztem - mondotta a verseny után az újdonsült Európa- bajnok. Futóvadlövés, juniorok: 1. Pelach 389 (197+192). 2. Sike (magyar) 387 (193+194), 3. Franke (NDK-beli) 386 (193+193), 4. Surovček (csehszlovák) 382 (193+189). Csapatverseny: 1. NDK 1145, 2. Magyarország 1136, 3. NSZK 1134. A juniorok és a nók skeetlövésé- ben egyaránt a Szovjetunió fölénye domborodott ki. Az egyéni verseny csak ma fejeződik be. Skeet csapatverseny - juniorok: 1. Szovjetunió 424, 2. Csehszlovákia 420, 3. Franciaország 420. Nők: 1. Szovjetunió 430, 2. NSZK 383, 3. Finnország 361.