Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-15 / 137. szám, hétfő

ÚJ szú 3 % * 1987. VI. 15. AZ ÁTÉPÍTÉS osztonzo jelentősege ideológiai munkankra Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójára abban az időszakban emlékezünk, amikor különösen nagy jelentősége van a noszf történelmi vívmányainak, s azoknak az eszméknek, amelyek e világraszóló esemény létrejöttét meghatározták: A leninizmus eszme- rendszerének. Ezt az évfordulót köszöntve jogos büszkeséggel idézzük fel azokat az eredményeket, amelyeket a társadalom alapvető átalakításának világméretű forradalmi folyamatában éppen Október hatására értünk el. Ezeknek a sikereknek alkotó részese a csehszlovák nép is, amely immár négy évtizede a szabad államok, a szocialista országok közösségének a tagja. A győztes forradalom, a szocialista társadalomépítés eddigi útja nemzeteink legújabbkori történelmének legjelentősebb fejezetét jelenti. Ennek az útnak a nagyságát az a kiemelkedő forradalmi átalakulás, s az a mód határozza meg, ahogy Csehszlovákia Kommunista Pártja - az orosz bolsevikok példáját és a lenini tanítás útmutatását követve - megoldotta azokat a feladatokat, amelyeket a forradalmi kor állított elé. S az is, hogy milyen nehézségeket kellett felszámolni ezen az úton. A párt egyesítette a városok és a falvak dolgozóinak széles tömegeit, s vezetésével a szocializmus építését legsajátabb ügyükké emelte. Ellenségeink hiábavalóan szimatolnak a levéltárakban valami olyasmi után, ami kielégítené őket, hiába keresnek olyan eseteket, amelyek igazolnák a forradalom túlkapásait, útvesztését, s azt, hogy Csehszlovákiában a szocializmusnak nincs törvényes alapja. Bámulatos kitar­tással, mondhatni dogmatikus keményfe- jűséggel - nem gondolva helyzetük ne­vetséges voltára sem - Csehszlovákiát továbbra is úgy akarják beállítani, mint ,, Wilson elnök ajándékát a csehszlovák nemzetnek", amely sajátos tehetségét, képességét, a ,.szabad világ" eszméi iránti odaadását, Wilson elnök állítólag ismerte, ily módon értékelte, köszönhető­en mindezt T. G. Masaryk diplomáciájá­nak is. Főleg azután, hogy Masaryknak sikerült Oroszországban légiót felállítania, amely az alig megszületett Szovjet- Oroszország ellen fordította fegyverét. Olyan ország ellen, amelynek eszméi az osztrák-magyar monarchia nemzeteit is arra sarkallták, hogy küzdjenek a gyűlölt birodalom végleges felszámolásáért. És ez az „eltulajdoníthatatlan“ ajándék, az imperialisták kegyéből létrejött München előtti köztársaság a Nyugat számára 1948-ban egyszer s mindenkorra elve­szett. Február helyrehozta mindazt, amit azok követtek el, akik az első köztársaság létrejötte után az októberi forradalom ha­tására kialakult forradalmi légkörben né­pünknek szocializmust ígértek, de be­csapták öt, s az új állam sorsát az uralom­ra jutott burzsoázia szekeréhez kötötték. Három évtizedig tartó nehéz harcra, főleg München és a megszállás keserű tanul­ságaira volt szükség ahhoz, hogy ezt a történelmi igazságtalanságot helyre­hozzuk. Ám a reakció számára bizonyos re­ménysugár gyúlt fel akkor, amikor a hat­vanas évek második felében társadal­munkban egyre inkább elmélyült a válság. 1968-ban - éles ellentétben a CSKP KB januári ülésének határozataival, amelyek a szocializmus demokratizálását és meg­újulását tűzte ki célul - az ismert esemé­nyek következtében - ezeket a Tanulsá­gok részletesen ismertette és elemezte - bizonyos tér nyílott a letűnt világ még megmaradt csoportjai számára. Ok ké­szen voltak arra, hogy élve a kínálkozó alkalommal visszavágjanak Februárért. Sohasem becsülték le annyira a Szov­jetunió Kommunista Pártjának tapasztala­tait, mint éppen azokban az időkben. A leninizmust akkor úgy próbálták feltün­tetni, mint olyan kísérletet, amely a mar­xizmust (ezt a leninizmus ellentéteként a „Nyugat magas színvonalú kultúrájá­nak" egyik produktumaként értelmezték) az elmaradott Oroszország viszonyaira igyekszik alkalmazni. Az egyik irodalmár - aki azt a komple­xusát, miszerint irodalmunkban nincs kel­lőképpen értékelve, exhibicionista publi­cisztikai megnyilvánulásokkal próbálja kompenzálni - úgy írt azokban az idők* ben, hogy nekünk nincs semmilyen szük­ségünk tanulásra, tapasztalatok szerzé­sére, mert Európa először a csehektól hallott a kommunizmusról, méghozzá már a 15. században. Ne feledkezzünk meg ezekről az állító­lagos hazafiasság megnyilvánulásairól, s arról, hogy ezek képviselői szovjetelle- nességben élték ki magukat. Távolról sem arról volt szó, hogy a szovjet tapasz­talatokat sajátos körülményeinkhez iga­zítsák, vagy hogy a tapasztalatok mecha­nikus átvételére reagálnának, hiszen ezt a módszert már korábban határozottan elvetettük. Itt minden olyan eredmény, vívmány elleni támadás tanúi voltunk, amely forradalmunkban és a szocialista átalakítás során a leninizmus alkotó értel­mezése révén született meg. A támadás a leninizmus, mint korunk marxizmusa, és pártunk politikájának szilárd eszmei alap­ja, továbbá a következetesség és a külde­téshez való hűség ellen irányult, vagyis azokat az elveket akarták kikezdeni, ame­lyek alapján Csehszlovákia Kommunista Pártja a nagy októberi szocialista forra­dalmat követően és e világraszóló ese­mény ösztönzésére létrejött és tevékeny­kedett. A CSKP ALKOTÓ HOZZÁÁLLÁSA A SZOVJET TAPASZTALATOKHOZ A szocialista társadalom építése út­jának megvoltak a maga mérföldkövei, s olyan célok vezérelték e munkát, amelyek meghatározták egyes szaka­szait, s ez csak és valóban csak annak köszönhető, hogy pártunk a stratégiai feladatok kidolgozásában a marxiz- mus-leninizmusból és a Szovjetunió tapasztalataiból indult ki, azon orszá­géból, amely elsőként lépett erre az útra. Pártunk társadalmunk elrendezé­sének megoldásában és fejlődésének meghatározásában olyan formákat vá­lasztott, amelyek megfeleltek a mi kö­rülményeinknek, s annak a konkrét történelmi helyzetnek, amelyben tevé­kenykedett. Nagy szerencsénk volt, hogy már a húszas évek végén Klement Gottwald került a párt vezetésébe. Ó olyan szemé­lyiségek közé tartozott, akik céltudatosan érvényesítették a marxizmus-leninizmus forradalmi elméletéhez és a szovjet ta­pasztalatokhoz való alkotó hozzáállás el­veit. Ó következetesen merített munkás- mozgalmunk tapasztalataiból, magáévá tette a leninizmust, a bolsevikok tapaszta­latait, mint a forradalmi munka és harc eszközeit. Szervesen egyesítette magá­ban a forró és tiszta hazafiasságot, a meggyózódéses internacionalizmussal. A nagy októberi szocialista forradalom meghatározta az ó életpályáját is: tudato­sította az opportunizmus minden formájá­nak károsságát, elavultságát, s azt, hogy elengedhetetlen a párt következetes bol- sevizálása. Ez jelentette az alapvető fel­tételt ahhoz, hogy a párt - mint a mun­kásosztály forradalmi élcsapata - a cseh­szlovák népet a szabadsághoz vezesse. Tudatosította, hogy nem csupán a Csehszlovák Köztársaság létrejöttét eredményezte az a mozgalom, amely Október ösztönzésére bontakozott ki, hanem hazánk és egész társadalmunk további fejlődését is meghatározza ez a világraszóló esemény, és hogy ha­zánk hajója csak a Szovjetunióhoz fű­ződő szövetség és barátság révén talál megbízható és biztos kikötőre.Tudjuk, hogy hazafiságának és internacionaliz­musának alapköve mindig is a Szovjet­unióhoz fűződő viszonya volt, s ezt az élet igazolta, meggyőződést örökségként rá­hagyta azokra a nemzedékekre, melyek ót követték és követik majd. Ez a meg­győződés felöleli azt a szükségszerűsé­get, hogy a leninizmus általános elveiből kell kiindulni, ezeket azonban a gyakorlat­tal kell szembesíteni és nem szabad őket dogmák gyűjteményévé változtatni, me­lyekre fel kell esküdni, hanem a forradal­már legfőbb feladatát ezeknek az elvek­nek a konkrét helyzetben való alkotó alkalmazásában kell látni. Annak köszön­hetően, hogy így járt el, sajátította el a dialektikát, mint a „forradalom algebrá­ját" és igazi leninistaként cselekedett - teoretikusként, stratégaként és taktikus­ként egyszemélyben. Kár, hogy később a leninizmusban szervesen összefüggő, s az elmélet és gyakorlat kapcsolatát biztositó három alapvető rész összekapcsolása során nem kevés nehézség merült fel; hogy a szilárdságot és elvszerúséget ugyan gyakran hangosan követelték, a valóság­ban azonban az opportunizmus, a föld­hözragadt pragmatizmus került előtérbe. Ez kedvező táptalaja volt a válságos hely­zetnek, a legyőzött reakciósok maradék csoportjainak aktivizálódására. Nem vé­letlenül egyre gyakrabban hangsúlyozták a gyakorlat elsőbbségét az elmélettel szemben, ami fokozatosan az elmélet megbénulásához vezetett. A propaganda a mindennapi politika védelmére reduká­lódott. Ez a szocializmus ellenségeinek a malmára hajtotta a vizet. Amikor meg­nyíltak a kritika zsilipéi, megragadták az alkalmat. Igyekeztek a széles nyilvános­sággal elhitetni, hogy alapjában véve a tehetetlen gyakorlatban - mely képtelen elméletileg igazolt és elvszerú választ adni a társadalmi fejlődés nehézségeire - rejlenek a párt politikájának eszmei elvei, a marxizmus-leninizmus elvei. Az elmélet dogmatikus kezelése és a már említett pragmatizmus sajátos együttélése, mely a párt akkori vezetősé­gének eljárásait jellemezte, azét a pártét, mely az egyre halmozódó gondok megol­dásában mind határozottabb volt. Ez na­gyon megnehezítette azt a feladatot, mely az SZKP XX. kongresszusa után vetődött fel - megújítani, fejleszteni a leninizmust és megvédeni ellenségeitől. A leninizmus védelmének hatékonysága - s ez vala­mennyi elvünk védelmére vonatkozik - csak azzal a feltétellel volt elképzelhető, hogy az érlelődő problémákra elméletileg alátámasztott válaszokat adnak, az em­berek kételyeire megfelelően reagálnak és kezdeményezóen oldanák meg a fejlő­dés diktálta feladatokat. A pártban és a társadalomban a CSKP XIII. kongresszusa után kialakult válság tanulságaiból, mely komplexen foglalko­zik a 68-as év válságát előidéző okokkal, kiderül, miért nem történt így. Következte­tései éppen ebben a kérdésben nagyon időszerűek. Az akkori áldatlan fejlődést, mely óta már csaknem 20 év telt el, a Tanulságok átfogóan értelmezi. Természetesen senki nem lehet olyan merész és nem állíthatja, hogy a további elemzés során ezt nem lehet kiegészíteni, esetleg pontosítani. A történelmi igazság megismerése külö­nösképpen bonyolult dolog, főleg két ok­ból: a kortársak, akik értékelik azokat az eseményeket, melyeknek önmaguk is ré­szesei voltak, s melyekért nekik is mások­kal közösen osztozniuk kell a felelősség­ben, lefolyásukat elfogultan, szubjektívan látják; azok pedig, akik utánuk következ­nek, nehezen kerülhetik el a történelmiet­len megközelítés csábítását, mely rend­szerint megengedhetetlen moralizálással kapcsolódik össze úgy, hogy az egyik féligazságot másikkal helyettesítik, gyak­ran nagyon is szenvedélyesen és katego­rikusan. Ezáltal olyan benyomás keletke­zik, hogy a történelemírásban relativiz­mus uralkodik és a történelmi igazság csak évtizedek után kerül felszínre, akkor, amikor már közvetlenül senkit sem érint és lehetőség van arra, hogy alapjaiban módosítsák. A marxista-leninistáknak azonban megbízható vezérfonaluk van, mely lehetővé teszi számukra a tájéko­zódást a történelmi eseményekben. Konkrét történelmi elemzés ez, mely a társadalmat nem üres elvontságában látja, hanem fejlődésében, mozgásában. Ennek fokozatai és valós ellentmondásai vannak. FOLYTATJUK „ A NAGY OKTÓBER MÜVET Az utóbbi négy évtizednek, ennek a történelmi időszaknak a nagysága ab­ban van, hogy a fejlődés rendkívüli bo­nyolultsága, az objektív és szubjektív ne­hézségek ellenére elértük a szocialista forradalom célját: országunkban felépítet­tük a szocializmust és egészében véve sikeresen továbbfejlesztjük. Minden egyes szakaszt, mérföldkövet, mely a szocialista jelenhez vezető úton volt, elsősorban aszerint kell értékelni, hogy ebben vagy abban a helyzetben hogyan birkóztunk meg azokkal a feladatokkal, melyeket a kor éppen akkor napirendre tűzött; hogy megoldásuk szilárdította-e vagy veszélyeztette a forradalom által lerakott alapokat, hogy megzavarta-e a forradalmi folytonosságot vagy lehetővé tette, hogy folytassuk a szocialista de­mokrácia kibontakozásához és a szocia­lista állam hatalmi megszilárdításához ve­zető utat. Ez a kritérium a döntő. Ebből a néző­pontból azonban nem lehet nem kritiku­san szemlélni a hatvanas évek fejlődését. Azonban nem eshetünk a leegyszerűsítés hibájába, látnunk kell a felemelkedést, mely abban az időben bekövetkezett (pél­dául a szövetkezeti mezőgazdaság fejlő­désében, de más területeken is). Egyér­telműen bíráló marad álláspontunk a CSKP Központi Bizottsága 1968. januá­ri ülését követő fejlődéssel kapcsolatban, mivel a jobboldali opportunisták közismert politikája következtében a párt vezetésé­ben meghiúsultak ennek a jelentős ülés­nek a határozatai, melyeknek a válság- helyzet felszámolásához, a szocialista demokrácia elmélyítéséhez és a szocia­lizmus megújításához és továbbfejleszté­séhez kellett volna vezetniük. A Tanulságokban ezt a tragikus fejlő­dést pontosan leírták és feltárták. Bizo­nyos, hogy ott nincs mit korrigálni. Ki hunyhatott szemet akkor az evidens ve­szély fölött, melynek a jobboldal a szocia­lizmus vívmányait és távlatait kitette, s ez távolról sem csak országunkat érintette? Ki tekinthette akkor az ellenforradalmi cselekményeket a szocializmus újjászüle­tését segítő tetteknek? Ki látta úgy a nép­hatalmat biztosító politikai rendszer elleni támadásokat, mintha a demokrácia fej­lesztését követelnék? Most, amikor a Szovjetunióban az SZKP KB 1985. áprilisi ülésének szelle­mében a XXVII. pártkongresszuson és az idei januári központi bizottsági ülésen el­fogadott határozatnak megfelelően válto­zások történnek, a szovjet társadalom megújítását és átépítését egyes emberek most is jó alkalomnak tekintik. Azzal szá­molnak - s ebben nem tévednek hogy ez a folyamat nemcsak a Szovjetunióra korlátozódik majd, s átvetitödik a szocia­lista társadalmi rendszer fejlődésére. Rá­adásul azt is remélik, hogy a helyzet kritikus elemzése után feltétlenül bekö­vetkezik a szocializmus eddigi történel­mének teljes átértékelése, amellyel lehe­tőségük adódik - s itt a kívánság a gondo­lat atyja - az 1968-ban hangoztatott né­zeteik valamiféle rehabilitációjára. Valaki felteheti a kérdést: fenyeget-e valóságos veszély ezeknek az emberek­nek a részéről? Ha előre tekintünk, nem látjuk talán, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelent a bizonytalankodás és az egyhely­ben topogás az átépítésben? Nem ful- lasztjuk-e az átépítést a frázisok özö- nébe? Ezek a kérdések nem kitaláltak: meg­van a racionális indítékuk. Természete­sen nem következhet belőlük az, hogy az átépítésre koncentrálva gondtalanul fi­gyelmen kívül hagyjuk, ki és milyen tartal­mat helyez belé, s mi motiválja egyetérté­sét. Számunkra ma az átépítésnek saját feltételeinkre való aplikálása a legidő­szerűbb és ezért a legfontosabb fela­dat is. Arról kell dönteni ugyanis, hogy miként folytatjuk a CSKP XVII. kongresz- szusa programjának konkretizálását és lebontását. Mint tudjuk, e program magját a társadalmunk szociális-gazdasági fejlő­dése gyorsításának stratégiája képezi, amelynek megvalósítása nemcsak a 8. ötéves terv teljesítésétől függ, hanem to- váDbi messzeható intézkedésektől is. Ez utóbbiakat a CSKP KB 5. (márciusi) ülé­sén tárgyalták meg. Ezek az intézkedé­sek kapcsolódnak az SZKP KB januári ülésén elfogadott irányelvekhez, gazda­gítják a XVII. pártkongresszus program­ját. Kidolgozásukhoz bizonyos időre van szükség. Olyan folyamatról beszélünk, amelyet veszélyeztethet a türelmetlenség és az átgondolatlanság, valamint az elfo­gadott intézkedések felületessége, ugyanakkor az időveszteség sem tesz jót neki. Fontos, hogy az átépítést minél több ember a saját ügyének tekintse, s ezek az emberek ne csak érdeklődjenek utána, ne csak a tévében lássák, s az újságokban olvassanak róla, hanem a lehető legaktí­vabban sajátjukként vegyenek részt ben­ne. Jelentős lökést adott ennek a munká­nak Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkárá­nak csehszlovákiai látogatása. Az átépítés nemzetközi jelentőségű. Nemcsak a Szovjetuniót, hanem szocia­lista világrendszerünk egészét, a Varsói Szerződésben és a KGST-ben tömörült valamennyi országot érinti. Az átépítést - még kevésbé a módszerét - senki senkire nem kényszeríti rá. Szocialista közösségünk valamennyi országa telje­sen szuverén, s másoktól csak azt veszi át, amire szüksége van, ami elősegíti fejlődését. Pártunk állásfoglalását világo­san kifejtette Gustáv Husák a központi bizottság márciusi ülésén; „... mindab­ból, ami segítségünkre van a XVII. kongresszus határozatainak teljesíté­sében, tanulunk és feltételeink között felhasználjuk a munkánkban. A szovjet kommunistáktól pártunk fennállása óta mindig tanultunk, ezért ma is fel­használjuk tapasztalataikat.“ Ehhez csak azt lehet hozzátenni, hogy a következetesség és a becsületesség akkor jelenik meg ebben a törekvésben, ha ezt megelőzően alaposan megfonto­lunk mindent, ha nem formálisan járunk el, ha az átépítésből nem csinálunk kon­junkturális kérdést, divatos jelszót. Tuda­tosítanunk kell a szocialista építés egyik legfőbb történelmi tanulságát, mely szerint bármelyik országban csak az a mag csírázik ki, amelynek megfe­lelően előkészítették a talaját. Az általános, a különös és az egyedi dialektikája nem csak a tankönyvekbe tartozik, érzékeny érvényesítésétől az életben nagymértékben függ a szocializ­mus ügyének eredményessége. Ebből a dialektikus összefüggésből hol az egyik részt, hol a másikat kiragadni, majd me­chanikusan egymás mellé helyezni, egy­mással szembesíteni, aszerint kinek me­lyik felel meg jobban, csak károkat okoz­hat. Ez gyengíti a szocialista országok eleven egységét. Az SZKP által inspirált átépítés itt is az eddigi gyakorlat átértékeléséhez vezet. Meg kell érteni a nemzeti szúkkeblúség és korlátozottság leküzdésének szüksé­gességét, a közös érdekek elsődlegessé­gének respektálását. A jelenlegi imperia­lizmus világot fenyegető kihívásaira nem lehet izoláltan válaszolni. A nemzeti kizá­rólagosság és nemzeti egoizmus minden­kit könyörtelenül elmaradásra kárhoztat és egyetlen esetben sem erősíti a nemze­ti függetlenséget, mint ahogyan azt néhá- nyan hiszik. Az előretörő internacionalizá- ció törvényszerűen megköveteli az együttműködés új formáinak keresését. Ezeknek a szükségletek, szükségszerű­ségek kölcsönös megértésére és az en­nek alapján megteremtett lehetőségekre kell épülniük. Ez teszi lehetővé, hogy a szocialista közösség valamennyi orszá­ga maximálisan hozzájáruljon a fejlődés egészéhez. Ez növelné az erejét, amely- lyel szembefordulhat az imperializmus re­akciós erőinek agresszív politikájából ere­dő veszélyekkel, s egyben példát mutat­hatna az emberek és nemzetek közötti minőségileg új kapcsolatok megteremté­sében, amelyben helyet kap az elvtársi- asság, a barátság és a megértés, vala­mint a mély emberi szolidaritás, a reális humanizmus. Ezekben az összefüggésekben - s ta­lán elsősorban ezekben - kell látni minda­zon változásoknak a jelentőségét, ame­lyek két év óta zajlanak a szocializmus első országában, a Szovjetunióban, amely hetven évvel ezelőtt a Nagy Októ­ber eseményei után született meg. Mind­ezek megmutatják, hogy az SZKP és a szovjet nép folytatja e legjelentő­sebb forradalomban elkezdett művet. VÁLASZ NAPJAINK SZÜKSÉGLETEIRE Az átalakítás alatt azon eszközök összességét értjük, amelyekkel dinamiku- sabbá kell tennünk társadalmunk fejlődé­sét, mindenütt szabaddá tenni az elóreve- zetö utat - a szocializmus megszilárdítá­sa, a szocialista demokrácia további fejlő­dése, a párt, a szocialista állam, a népha­talom tekintélyének növekedése felé. Mi­hail Gorbacsov elvtárs csehszlovákiai lá­togatása alkalmával nem véletlenül hang­súlyozta: az átalakítás folyamatát - ami­kor is arról van szó, hogy társadalmaink­ban több legyen a demokrácia és a szoci­alizmus, hogy a szocializmus tartósan fejlődjön és a társadalmi elrendezés kor­szerűbb formáit öltse - a pártnak kell irányítania. A pártnak, elsősorban vezető szerveinek kell kezdeményezóen fellépni­ük ebben a folyamatban - nem tehetik ezt egyének vagy csoportok, ha azt akarjuk, hogy e folyamat egészségesen fejlődjön. Ezt a válságos időszak tapasztalatai alá­támasztják. Ezen az úton nincs esélye annak, aki elvesztette a szocializmus távlataiba ve­tett hitét. Mindenki előtt nyitva áll az ajtó, aki odaadó a szocializmus ügye, hazája iránt, aki szívén viseli a sorsukat. Ezen ajtók fölött nem lóg olyan felirat, hogy „belépés csak a kiválasztottaknak". De az iránt sem szabadna semmi kétségek­nek felmerülnie, hogy kinek a kezében kell, vagy nem kell lennie a kezdeménye­zésnek. Mint már mondottam, a kommu­(Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents