Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-15 / 137. szám, hétfő

AZ ÁTÉPÍTÉS ÖSZTÖNZŐ JELENTŐSÉGE IDEOLÓGIAI MUNKÁNKRA

nista pártéban, vezető szerveiében, amelyeket a kongresszusokon, konferenciákon, az illetékes kollektívákban választottak, s az ô ellenőrzése alá tartoznak. A párt felelőssége szocialista politikai rendszerünk jellegéből fakad. A párt vezető szerepe szavatolja a munkásosztály hegemóniáját, a demokrácia munkajellegét, amely az alkotó munka, a szocializmus fejlődése érdekében egyesíti, s a társadalom egyik részét sem helyezi a másik fölé, vagy állítja a másikkal szemben. Ami pedig azt illeti, hogy ki marad vagy nem marad valamelyik tisztségben, arról mindenekelőtt az illető aktivitásának, munkájának kell döntenie, nem pedig az, hogy milyen hangosan tudja kinyilatkoztatni valamilyen szónoki emelvényről, hogy csatlakozik az átalakításhoz és milyen mértékben tudja manifesztálni a hozzáállását.

Nemrégiben azt hallottuk, hogy ha nálunk valóban átalakítást akarunk, akkor először le kell váltani a múlttal összefonódó vezető garnitúrákat (A nyugatnémet Spiegel rendkívül készségesen közölte ezt a „vitafelszólalást", „kezdeményező javaslatot“.) Hogy milyen múltról van itt szó - mit kell belőle elutasítani és mit megtartani, és mire kell támaszkodni - arról ez az ezopuszi beszéd nem szólt, egy lendülettel mindent elitéit.

Valóban az emberek kezében van az átalakítás sikere. Az előrehaladás nemcsak azt feltételezi, világosan lássuk, hogy mit akarunk, hanem azt is, hogy mitől határoljuk el magunkat. A marxista- -leninisták, a kommunisták, a szocializmus iránt odaadó emberek számára ez a forradalmi folytonosság tiszteletben tartását jelenti, nem az igazságról, a „minden újért“, s „minden régi ellen" folytatott harcról hangoztatott nagy szavakat, hanem a valóság elemzését jelenti, azt, hogy a jelenségek értékelésekor az alapvető osztálykritériumokhoz tartják magukat, nem engedik meg az alapvető fogalmakban a keveredést, amikor is a demokratizálást liberalizálásként állítják be; az elvszerűséget rugalmatlanságnak és dogmatizmusnak tekintik; a szocializmus, a párt és a munkásosztály ügye iránti odaadást korszerűtlenségnek, konzervativizmusnak minősítik; a feladatok előtti tanácstalan, szakadéktól szakadékig rohangálást alkotó útkeresésnek tartják és igy tovább. Nyilvánvaló, ha a káderek értékelésekor ilyen jellegzetes gondolkodásmódot alkalmaznak, akkor már nemcsak ideológiai vitákról van szó, arról, hogy nem színvak-e valaki, hanem komoly politikai ügyről. Minden esetben fontos jelzés is, amelyre reagálni kell, ha nem akarjuk, hogy a párt gyakorlati tevékenységében dezorientációra kerüljön sor.

Miként kell reagálni? Mindenekelőtt komolyan el kellene gondolkodnunk politikai és ideológiai munkánk helyzetéről, azokról a módszerekről, amelyekkel az emberekre hatunk. Nem arról van szó, amit az újságok írnak, a rádióban és a tévében mondanak, hanem arról, hogyan dolgozunk az emberekkel, hogy milyen mértékben meggyőző, konkrét és hatékony politikai és ideológiai munkánk. Hogy valóban azokra a reális problémákra irányul-e, amelyekkel társadalmunk él, választ ad-e azokra a kérdésekre, amelyeket az emberek a nem formális érintkezések során vetnek fel.

Komolyan el kell gondolkodnunk afelett is, hogy politikai és ideológiai munkánkban milyen mértékben alapozunk a szocialista építés történelmi tapasztalataira - s nemcsak a jelen korból. Hogy népünk történelme beleértve azon kiemelkedő képviselőit, akikre büszkék lehetünk, milyen mértékben szól a ma emberéhez, s főleg az ifjú nemzedékhez. Hogy szilárdítják-e benne a forradalmi folytonosság tudatát, a meggyőződést annak az útnak a helyességéről, amelyre a forradalomban kiléptünk, hogy a szocializmust olyan társadalmi rendszernek tartják-e, amelynek nincs alternatívája a számukra.

Már abból is látszik, mennyire fontos dologról van szó, hogy a múltban is történtek kísérletek társadalmi rendszerünk formáinak tökéletesítésére, s a jogos korszerűsítést a revizionisták arra használták fel, hogy a szocializmus „közeledjen" a kapitalizmushoz, hogy „konvergáljon" vele. Ez is egyik oka annak, hogy amikor nálunk a reformról beszélünk - vagyis olyan ügyekről, amelyeknek természetesnek kellene lenniük, hiszen a forradalomnak fejlődnie kell -, meg kell követelnünk, hogy mondják meg világosan, mire gondolnak, milyen reformról van szó. Itt is érvényes, hogy az igazság mindig konkrét. A Šik-féle csomagolásban tálalt gazdasági reformot, bárhogyan is válaszolt az akkori szükségletekre, ma sem védelmezheti senki. Olyan gondolati sémának a terméke volt, amely figyelmen kívül hagyta a szocialista állam és a centralizmus szerepét. Végülis e „reformról" Šik később az emigrációban maga is azt irta, hogy olyan célt követett vele, amelyről otthon még nem szólhatott hangosan.

El kell gondolkodnunk azon is, politikai és ideológiai munkánkkal miként fejtünk ki kritikus és konstruktív nyomást azokra, akik fejlődésünk problémáinak tárgyi megoldásáért felelnek, milyen mértékben állnak a közvélemény ellenőrzése alatt.

Propagandánkban ma nincs sürgetőbb feladat annál, hogy az átalakítás szolgálatába álljunk, segítsük az útjában álló akadályok eltávolítását. A fő dolog megmutatni mi minden történik a megvalósítása érdekében, miként haladunk a CSKP XVII. kongresszusa programjának lebontásában és konkretizálásában. Figyelmünket a 8. ötéves tervidőszak feladatainak teljesítésére kell összpontosítani. Nem titok, hogy a ten/ minőségi mutatóinak a teljesítése csaknem sehol sincs kielégítő szinten. Le kell küzdenünk azt a szemléletet, amely az extenziv típusú újratermelés éveiben kialakult, s ami sokaknak a vérében van: ez abban nyilvánul meg, hogy „mennyei mannára" várnak, felülről jövő ajándékokra, amíg mindent mérlegelnek és kiutalnak; megnyilvánul az adminisztratív irányítási módba vetett hitben, a kockázatvállalás elutasításában, a kényelemszeretetben, a számító alibizmusban, a szűk rezortiz- musban.

A párt XVII. kongresszusa által megszabott elsőrendű feladatunk véget vetni annak a pszichológiának, amely teljesen ellentétes az inenzifikálás új feladataival, hiszen rugalmasan kell reagálni a szükségletek szerkezetében beállt változásokra, állandóan tökéletesíteni kell a munkamódszereket, keresni az új megoldásokat, s nem szabad megelégedni azzal, amit éppen elértünk.

Távolról sem mindenütt értették meg a feladatok nagyságát és bonyolultságát. Teljes mértékben csak akkor tudunk eleget tenni, ha működni kezd az új gazdasági mechanizmus. Nem lehet viszont arra várni, míg ez megtörténik, magának a mechanizmusnak a létrehozása és a bevezetése a gyakorlatba attól a lélektani légkörtől fog függni, amelyben ez a folyamat végbemegy. Az egyik feltételezi a másikat. Bár tudjuk, az emberek nemcsak aszerint gondolkodnak, amit az újságban olvasnak, vagy amit a rádióban és a tévében mondanak, hogy azt, amit olvasnak, vagy hallanak, saját élettapasztalataik érdekei és szükségletei alapján ítélik meg (valami mást feltételezni teljes idealizmus lenne), mégis rendkívül fontos, hogy eszmeileg miként hatunk rájuk, hogyan tolmácsoljuk annak a társadalmi valóságnak, amelyikben élnek, a történéseit és a fejlődését, hogyan általánosítjuk mások tapasztalatait, milyen értékeket emelünk ki és mit bírálunk, miként támadjuk az előítéleteket és a különböző téves elképzeléseket.

Ezt a munkát a legkevésbé sem szabad alábecsülni. Különösen ma, amikor sok mindent átértékelünk mindabból, ami eddig érvényes volt, amikor magát a szocializmusnak a koncepcióját kell összhangba hozni a szocializmus építésének hazai és más országokban szerzett tapasztalataival, tehát különösen ma bír rendkívüli jelentőséggel ez a munka. Ebben nem szabad semmit elhanyagolnunk, nem engedhetjük meg, hogy ezt az ellenség végezze el helyettünk. Mint tudjuk, ő nem hagy ki egyetlen olyan lehetőséget sem, amelyet ezen a téren passzivitásunkkal, vagy valamilyen hibánk, ügyetlenségünk által nyújtunk neki.

VÉGRE KELL HAJTANI AZ IDEOLÓGIAI MUNKA ÁTALAKÍTÁSÁT

Az átalakítás nemcsak azt a feladatot állítja elénk, hogy megvilágítsuk céljait, s arra mozgósítsunk, hogy megvalósítsuk gazdasági, szociális és kulturális életünkben, és rámutassunk, hogy mit jelent a külpolitikánk számára. Olyan követelmény, amely közvetlenül érinti további munkánkat az ideológiai front vonalán, vagyis az ideológiai hatás irányvételét, jellegét és módszereit.

Az egész társadalom átalakításának értelme maximálisan aktivizálni és a lehető legteljesebb mértékben kihasználni az ország intellektuális potenciálját, a nép alkotó erejét. Az egész ideológiai tevékenységet ennek kell alárendelni. Abból indulunk ki, hogy a dolgozó ember nemcsak puszta objektuma, hanem szubjektuma a politikának. Hogy úgy kell cselekednie, mint az ország valódi, öntudatos, megfontolt felelősségteljes gazdájának. Aktívan részt kell vennie a társadalmi ügyek intézésében, tudnia kell a jogairól és ezeket összekapcsolni a kollektívával, a hazájával szembeni kötelességekkel. A szocializmus építésének története arra tanít bennünket, hogy minél bonyolultabbak a megoldásra váró problémák, annál fontosabb, hogy a megoldásukba bevonjuk az állampolgárokat, a dolgozó nép tömegeit. A politikai és ideológiai munka kulcsfogalmává nálunk is a „glasznosztynak" kell válnia, a nyílt politikának, a széles körű tájékozottságnak. Elkerülhetetlen az ideológiai munka szerves összekapcsolása a demokratizálás folyamatával, amelyet a mi körülményeink között a párton belüli demokrácia kibontakoztatása feltételez, ez a demokrácia a párt cselekvőképességének alapja.

Ebből az alkalomból szeretnék emlékeztetni arra, amit Klement Gottwald 1948. június 9-én az ideológiai munkáról mondott. Tudatosította, hogy abban a helyzetben, amikor a párt felelősséget vállalt az állam sorsáért, az ideológiai munka jelentősége növekszik, hogy állandó figyelmet kell szentelni neki és ami a legfontosabb, helyesen kell megközelíteni. A következőket mondotta: ....... itt

lé

nyeges jelentősége van az iskoláztatásnak, a legkülönbözőbb tanfolyamoknak, iskoláknak, tanulmányoknak, könyveknek; de ezenkívül a legjobb iskola a gyakorlati iskola, a mindennapos politikai munka és a politikai tevékenység. Ezzel kapcsolatban pártunk eszmei megszilárdítása szempontjából rendkívül fontos a párton belüli demokrácia. Itt meg kell mondani, hogy e szakaszon az a veszély fenyegethet, hogy egyes elvtársaink megfeledkeznek a párton belüli demokráciáról. A párton belüli demokrácia nem valamilyen formális dolog, nem azt jelenti, hogy csupán vitatkozunk, ülésezünk és szavazunk, hanem egyidejűleg mindennapos gyakorlati oktatást is jelent. Ez az, amitől a párttagok fejlődnek, ami által a problémák, amelyeket a párt, az élet és az állam állít eléjük, közelivé, érthetővé válnak számukra, ez a marxi-lenini módszer. Az eszmei fejlődés a párton belüli demokrácia nélkül semmit sem ér."

S ehhez csak hozzátehetjük: a dolgozók széles tömegei felé irányuló ideológiai munka demokrácia nélkül, anélkül, hogy bekapcsolnánk az embereket a közügyekbe, a szocialista önigazgatás nélkül, amelynek szintén megvannak a fejlődési szakaszai, szintén semmit nem ér.

Ebből az is következik, hogy egész ideológiai munkánkban az emberek szükségleteire kell összpontosítani, azokra az érdekeikre és problémákra, amelyekkel élnek, amelyek nyugtalanítják őket. Ezt a munkát nem szabad elszakítani a párt politikai és szervezőmunkájától. Az átalakítás a mi területeinken egyenlő az élet felé való fordulással. Ahhoz, hogy a realitások talaján álljunk és az emberek szükségleteiből és problémáiból induljunk ki, szükségképpen alaposan tanulmányozni kell az életet, elemezni a valóságot, a tényekből kiindulni, ezekre építeni az én/eket, s az alkotó elméleti háttérre kell támaszkodni. Az ilyen háttér és komoly elemzések nélkül a propaganda csak felületes lehet, csak a frázisok, erkölcsi szólamok és elkoptatott tanulságok ismételgetésének világában mozoghat. Offen- zivitása és vitakészsége legfeljebb kirohanásokban, erőfitogtató kifejezésekben merülhet ki.

Az ilyen propaganda szüli és erősíti a formalizmust. Fölöttébb ártalmas azért is, mert kitenyészti az elméleti gondolkodással szembeni ellenállást, e teoretikus gondolkodást sokan összetévesztik a dogmatikus spekulációval.

Világosan tudatosítani kell, hogy a dogmatizmus - és ellentétes oldala a pragmatizmus meg a technokratizmus - távolról sem csak olyan deformációk, amelyek állítólag a hiányos politikai műveltségből erednek, hanem azoknak az alapállását fejezi ki, akik lebecsülik a politikai munkát, e tevékenység demokratikus formáit. Ezek a dolgozókat nem tekinti a politika szubjektumának, hanem csak az objektumának. Az egyik esetben a felvilágosító felemeléshez, okitgatáshoz, figyelmeztetéshez, „eszmei szabályozáshoz", a másik esetben pedig a gyakorlati manipuláláshoz, az „adminisztratív módszerekkel történő" regulációhoz. Az emberek közé menni, nyíltan vitázni, beszélgetni velük, meggyőzni őket politikánk helyességéről, foglalkozni velük - mindezt fölösleges időveszteségnek tartják. Az ilyen életfelfogásban rejlenek a konzervatív magatartásnak, a létező állapot megváltoztatását elutasító magatartásnak, valamint a technokratizmus adminisztrálásának a gyökerei is.

CÉLTUDATOSAN ÉS TÜRELMESEN A NEVELÖMUNKÁBAN

Az élethez való közeledés, pontosabban az élet felé fordulás követelménye nemcsak a propagandára vonatkozik, kétszeresen érvényes az agitációnkra is.

Sehol sem árt annyira ügyünknek a formalizmus, mint az agitációban. Tulajdonképpen megszoktuk, hogy ezt nem kell csinálnunk, hogy olyan akciókkal lehet helyettesíteni, amelyeket agitációnak lehet nevezni. Ez a különböző kampányokra vonatkozik az évfordulók, május elseje, a választások előtt, s ezeket gyakran összekapcsolják a különféle adminisztrálással, vagy csupán a jelszavak kifüggesztésére, esetleg a szemléltető agi- tációra korlátozzák, amelynek anyagait ott gyártják, ahol az illetékes kollektíva valós életéről semmit nem tudnak. Hogy értsenek engem: nem akarom kisebbíteni az e téren végzett munkát. De hatékonysága távolról sem felel meg az agitátorok százezres számának. Itt is visszatükröződik, hogy nem kapcsolják össze megfelelő mértékben az ideológiai munkát a konkrét környezetben, alapszervezetekben, munkahelyeken, az állampolgárok között végzett politikai, szervező tevékenységgel. S még mindig nem tartják az összes kommunista, különösen a párt- funkcionáriusok ügyének. Éppen az ilyen agitációs tevékenységre vonatkoztatva kell az ideológiai vonalon történő átalakításnak a legnagyobb változásokat hoznia.

Ennek az egész tevékenységnek az új ember formálására kell irányulnia. Az új emberért, eszmei és erkölcsi kvalitásaiért és az azért vívott harc, hogy valóban szocialista módon viszonyuljon a munkához, gazdaságosan bánjon a társadalom vagyonával és saját jóléte forrásának tekintse, hogy elsajátítsa az új társadalom kultúráját és ennek értékei szerint éljen, ez hosszú távú feladat. Ezért átgondoltnak, céltudatosnak és rendszeresnek kell lennie. Semmi sem téríthet el bennünket ettől a munkától, szüntelenül össze kell kapcsolni a mindennapi erkölcsi és munkára való nevelést a világnézeti neveléssel, s ennek során nagy türelmet kell tanúsítani, nem szabad feladni akkor, ha nehézségekbe ütközünk, főleg az ifjú nemzedék nevelésében.

Az ideológiai munka átalakításában rendkívüli figyelmet kell szentelni a tömegtájékoztató eszközöknek. Abból indulunk ki, hogy a párt, a szocialista állam politikájának nagyon fontos eszközei, feltétlenül az egész pártot és népet kell szolgálniuk, nem pedig egyes személyek, csoportok érdekeit.

Ez a következtetés ugyancsak a hatvanas években szerzett alapvető tapasztalatokból ered. A párt nem engedheti ki ellenőrzése alól a tömegtájékoztató eszközöket. Ez az ellenőrzés azonban nem az adminisztratív módszereken alapul, nincs cenzúránk és nem is akarjuk bevezetni. A tömegtájékoztató eszközök pártosságának a pártpolitika szellemében való elvi hatásának biztosítékát az újságírók fejlettségében látjuk, főleg a szerkesztő bizottságokéban, a szerkesztőségekben dolgozó pártszervezetekében

Annak érdekében, hogy a tömegtájékoztató eszközök ma teljesíteni tudják küldetésüket, és hatékony segítőtársak legyenek a társadalom átalakításában, tovább kell erősíteniük információs munkájukat. Ebben rejlik specifikus feladatuk, amelyről nem szabad megfeledkezni, amikor a demokratizálás fontosságát és azt hangsúlyozzuk, hogy be kell vonni az embereket a politikai és a közügyekbe. Semmit sem kell rózsaszínűre festeni, amikor a szocializmusról beszélünk vagy írunk. A szocializmus nagysága abban van, hogy forradalmi küzdelmekben született és formálódott, hogy óriási akadályokat kell leküzdenie és rendkívül bonyolult feladatokat megoldania. Máig is példaadóak számunkra Julius Fučíknak a Szovjetunióról írott riportjai. Éppen abban az időben tudott rámutatni a Szovjetunió nagyságára, amikor annak mérhetetlen nehézségekkel kellett megbirkóznia. Ennek ellenére az ó riportjai elősegítették ezen ország jövőjébe vetett hitének a megszilárdítását.

Vannak bizonyos adósságaink abból a szempontból, ahogyan a jelenlegi imperializmusról beszélünk és írunk. Itt is érezteti negatív hatását - főleg a fiatalok esetében a valóság feketén-fehéren történő látásmódja. Világosan le kell leplezni az imperializmus lényegét és azt a veszélyt, amely elé ma az emberiséget állítja. S mint tudjuk, nemcsak a nukleáris fegyverek halmozásából és a legreakció- sabb imperialista körök agresszív politikájából - főleg az USA katonai-ipari komplexuma esetében - eredő veszélyről van szó. Hanem azokról a veszélyekről, amelyek közvetlenül az emberek életmódjára

vonatkoznak - az élet értelmének az elvesztése, a bűnözés és a kábítószerfogyasztás növekedése és igy tovább.

A tömegtájékoztató eszközöknek nemcsak információs feladatuk van, hanem a nyilvános ellenőrzésben is szerepet töltenek be. Éppen ezért a szocialista demokrácia fejlesztésének fontos eszközei. Nélkülük nem létezhetne nyilvános és nyílt politika. Tudatosítjuk, hogy nagyobb mértékben és szakavatottabban kell tájékoztatni a kormányok, minisztériumok, kerületi, járási és városi szintű irányító szervek munkájáról. Mindenki számára világosnak kell lennie, hogy ki uralkodik nálunk. Hogy a Nemzeti Frontba tömörült nép uralkodik, ami a maga nemében pluralista, szocialista rendszert képvisel, hogy a mi nemzeti bizottságaink aktívak és éppen ók - jelentős jogkörökkel felruházva és eszközeikkel közvetlenül és közvetetten a nép hatalmát valósítják meg. Ennek a rendszernek a tökéletesítése és további fejlesztése rendkívül fontos feladat, amelyben részt keli vennie egész propagandánknak, főleg a tömegtájékoztató eszközöknek.

IGAZSÁGOSSÁG ÉS PÁRTOSSÁG

Továbbra is érvényes marad: ideoló- gai munkánk fő elveivel most is, a jövőben is az igazságosság és pártosság, hogy ennek a munkának a harcosságával kell kitűnnie, képesnek kell lennie nemcsak az értelem felett győzedelmeskedni, hanem mindazok szívét is meg kell nyernie, aki az igazságot kívánja, aki hazája és a szocializmus eszméi iránt odaadó. Az ember nem absztrakció, hanem konkrét társadalmi lény, a történelem produktuma és alkotója. Sokrétűsége által létfontosságú számára a tudás, a művészet, igazságban és szépségben, örömökben és jól akar élni. A mi ideológiai munkánk ezért nem lehet sematikus, a maga teljességében kell fejlesztenünk, az élettel való állandó kapcsolatában.

Korunk nem túri a frázisokat, ma ezt is jobban tekintetbe kell vennünk. Végül is, voltak a múltban forradalmi időszakok frázisokkal" egybekötve, ahogy azt néha feltételezik? Az akkori forradalmi lendület valami mesterkélt agyonkiabált dolog volt? Igen, a kispolgári radikálisoknál, a szektásoknál, de nem az igazi forradalmároknál, leninistáknál. A szocializmus győzelmeit csak a józanság és a forradalmi lelkesedés összekapcsolásával lehetett kivívni. Másként ezek a győzelmek futóhomokra épültek volna.

Ma is kell a holnapba, a kommunista jövőbe vetett hit, a lendület és az áldozatos munka. Jobban, mint bármikor azelőtt. Azonban ezt a hitet, lendületet, áldozat- készséget csak és csakis a valósághű látásra kell építeni. Ma is ápolni kell az emberi értékek iránti tiszteletet, amelyet a kommunizmus képvisel, a múlt iránti tiszteletet, amely lerakta a forradalmi jelen alapjait.

Ezt a nagy októberi szocialista forradalom jubileumi évében ismét tudatosítjuk. Alkalom ez számunkra ahhoz, hogy a jelenlegi problémákra bizonyos távolságból tekintünk, a történelmi tapasztalatok tudatával, hiszen a forradalmi folytonosság nélkül nem építhetnénk a jövőt. Tétován cselekednénk, nem látnánk munkánk értelmét. A forradalmi folytonosság tiszteletben tartása iránti kötelességünk vezet bennünket ahhoz, hogy védelmezzük a forradalmi átalakulások során kiharcolt vívmányokat. De a legjobban oly módon védelmezzük meg ezeket, hogy tovább fejlesztjük őket, hogy idejében megoldjuk a felgyülemlett problémákat, emellett sohasem veszítjük szem elől a végső célokat.

Azért léptünk előre a szocializmus felé, mert politikánkban alkotó módon érvényesítettük a marxizmus-leninizmust. Mert összeforrottunk a néppel, a munkásosztály, a nép szolgálatában láttuk munkánk értelmét. Mert a Szovjetunióval való barátságra és szövetségre támaszkodhattunk és támaszkodhatunk, a szocialista közösség testvérországaival folytatott együttműködésben és velük közösen, és a Varsói Szerződésen belüli szilárd egységben ügyeltünk a biztonságukra.

Ezek a következtetések, tanulságok, amelyek nálunk a szocialista építés történelmi tapasztalatainak fő tartalmát jelentik, kell hogy mostani munkánkban alapjában a szocializmus és a kommunizmus nagy céljai felé vezető következetes előrehaladásra, a békére és a világméretű fejlődésre irányuljanak.

(A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából 1987. június 2-án megrendezett szemináriumon elhangzott beszédből.)

ÚJ SZÚ

4

1987. VI. 1