Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-04 / 128. szám, csütörtök

CSÜTÖRTÖK 1987. június 4. XL. évfolyam 128. szám ★ Ára 50 fillér A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete berlini ülésének eredményeiről (ČSTK) - A CSKP Központi Bizottságának Elnök­sége és a szövetségi kormány jelentést vitatott meg a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete május 28-án és 29-én Berlinben tartott ülésének eredményeiről. Jóváhagyta a Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök vezette csehszlovák küldöttség eljárását és az ott elfogadott dokumen­tumokat. Teljes egyetértését fejezte ki a nemzetközi helyzet értékelésével, valamint a nemzetközi feszült­ség enyhítéséért és a leszerelésért vívott harc továb­bi feladataival kapcsolatban, amelyeket az ülésen tűztek ki. A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány főleg arra mutatott rá, hogy a nemzetközi fejlődés dinamikáját egyre nagyobb mértékben határozza meg a szocialista közösség országainak offenzív békeszerető külpolitikája. A Szovjetunió komplex leszerelési javaslatai és békekezdeményezései a nemzetközi közvélemény fokozódó támogatására találtak. Ennek köszönhetően kedvezőbb légkör ala­kul ki a nemzetközi biztonság, a leszerelés és az államok közötti bizalom megszilárdítása kulcskérdé­seinek megoldásához. Ezzel kapcsolatban hangsú­lyozta a rendkívüli fontosságát annak, hogy a Szov­jetunió és az Egyesült Államok egyezményt kössön az európai közepes hatótávolságú rakéták megsem­misítéséről. Ez a megállapodás lehetővé tenné a ka­tonai konfrontáció szintjének csökkentését földré­szünkön, a hadműveleti-harcászati rakéták kérdésé­nek megoldását és további haladás elérését a lesze­relés egész folyamatában. A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány kiemelte a Varsói Szerződés tagállamainak katonai doktrínájáról a berlini ülésen elfogadott dokumen­tum jelentőségét. Ez a dokumentum egyértelműen alátámasztja a Varsói Szerződés szervezetének vé­delmi jellegét. Meggyőzően bizonyítja az eltérő tár­sadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése lenini elveinek egységét a szocializmus védel­mével az atom- és az űrkor feltételei között. A szocia­lista közösség országai védelmi képességének sza­vatolását egybekapcsolja a katonai egyensúly minél alacsonyabb szinten való fenntartásának elvével. A dokumentum lényegesen hozzájárult a szocialista országok által az államok közötti bizalom megszilár­dítására és az alapvető leszerelési kérdések megol­dására tett további erőfeszítésekhez. A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia a jövőben is aktí­van és kezdeményezően előmozdítja az egyeztetett külpolitika megvalósítását, hozzájárul a szocialista közösség egységének és összeforrottságának meg­szilárdításához, s a minden területen kifejtett kölcsö­nös együttműködés elmélyítéséhez és tökéletesíté­séhez. Utasította az illetékes párt- és állami szerve­ket, hogy gondoskodjanak a Politikai Tanácskozó Testület határozatainak lebontásáról és következe­tes végrehajtásáról minden területen. A Doubravčicei Dubina Efsz az idén 300 hektár területen termeszt zöldtakar­mányt. A szövetkezet állatainak napi frisstakarmány-szükséglete 45 tonna. Ezekben a napokban folyik a repce és az őszi keverékek begyűjtése. A képen a repcét vágják. (Jaroslav Hejzlar felvétele - ČTK) Csao Ce-jang kelet-európai körútra indult (ČSTK) - Csao Ce-jang, a Kínai KP KB ügyvezető főtitkára, az állam­tanács elnöke Pekingből tegnap elindult több kelet európai szocialis­ta országot érintő kőrútjára. Első­ként Lengyelországot keresi fel, majd az NDK, Csehszlovákia, Ma­gyarország lesz. és Bulgária vendége 40 ezer tonnával több (ČSTK) r- A Szlovákiai és Déi- morvaországi Szén- és Lignitbá­nya Konszern dolgozói az év első öt hónapjában csaknem 40 ezer tonnával túlteljesítették ki­termelési tervüket. Az öt vállalát­nál összesen 3 284 511 tonna szenet és lignitet fejtettek. A terv mögött csak a Cígeľ Bánya dol­gozói maradtak el, mégpedig a rossz bányászati és geológiai feltételek következtében. A tár­nahajtó brigádok ebben az idő­szakban 680 méter bányafolyo­sót hajtottak terven felül. A szlo­vákiai és a dél-morvaországi bá­nyászok ezenkívül az energia­ipar és a háztartások szénellátá- sának feladatait is túlszár­nyalták. A Csehszlovák Zeneszerzők Szövetségének III, kongresszusa A zene váljék a széles néptömegek tulajdonává A CSKP KB és a szövetségi kormány küldöttségét Antonín Kapek vezette • Zdenko Nováček terjesztette elő a föbeszámolót • Átfogó, tartalmas vita • Tíz külföldi delegáció a kongresszuson A VSZ politikai főcsoportfőnökeinek értekezlete (ČSTK) - Moszkvában megkez­dődött a Varsói Szerződés tagálla­mai hadseregei politikai főcsoportfő­nökeinek értekezlete. A tanácskozá­son részt vesz: bolgár részről Mitko Mitkov vezérezredes, csehszlovák részről Jaroslav Klícha vezérezre­des, lengyel részről Tadeusz Szaci- lo dandártábornok, magyar részről Horváth Imre altábornagy, honvé­delmi miniszterhelyettes, az NDK ré­széről Horst Brünner vezérezre­des, nemzetvédelmi miniszterhe­lyettes, román részről D. Petre el­lentengernagy, a hadsereg politikai főcsoportfőnökének helyettese és szovjet részről Alekszej Lizicsov hadseregtábornok. Az értekezleten jelen van Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerző­dés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, a szovjet honvédelmi miniszter első helyet­tese. Üdvözlő távirat (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban gratulált Haji Abu Hasszan Omarnak, Ma­laysia külügyminiszterének kineve­zése alkalmából. , (Tudósítónktól) - A több mint ezer tagot számláló Csehszlovák Zene­szerzők Szövetsége a Zenével a bé­kéért és ’a szocializmusért jelszó jegyében tartotta meg tegnap a prá­gai Kultúrpalotában III. kongresszu­sát. A szövetség legmagasabb fóru­mának tanácskozásán Antonín Ka- peknak, a CSKP KB Elnöksége tag­jával, a prágai városi pártbizottság vezető titkárával az élen részt vett a CSKP KB és a szövetségi kor­mány küldöttsége. Jelen volt Josef Havlín, a CSKP KB titkára, Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Miroslav Müller, a CSKP KB és Rudolf Jurík, az SZLKP KB osztályvezetője, Matej Lúčan szövetségi miniszterelnök-he- lyettes, Milan Klusák cseh és Mi­roslav Válek szlovák kulturális mi­niszter, valamint számos politikai, kulturális és közéleti személyiség. A Csehszlovák Zeneszerzők Szö­vetségének III. kongresszusán részt vettek a szovjet, a magyar, a bolgár, a lengyel, az NDK-beli, a vietnami, a mongol, a román, az algériai és az afgán zeneszerzők szövetségének képviselői is. A tanácskozást megelőzően a küldöttek egyperces néma csend­del és felállással adóztak a szövet­ség elhunyt tagjai emlékének. A program jóváhagyása, a kong­resszus elnöksége és a munkabi­zottságok megválasztása után Zden­ko Nováček, a szövetség elnöke terjesztette elő a központi bizottság beszámolóját. Nyíltan rámutatott a legégetőbb problémákra, és a ze­nei élet egyes területein megnyilvá­nuló fogyatékosságokra, méltatta az elért eredményeket, és körvonalazta a szövetség szervei és a tagság előtt álló időszerű és távlati feladato­kat. (A beszámolót lapunk 4. oldalán közöljük). A főbeszámolót követően az el­nöklő Pavol Bagin felolvasta And­rej Očenáš nemzeti művésznek a kongresszushoz intézett üdvözlő levelét. Ezt követően Olga Boldoc- ká előterjesztette az ellenőrző bi­zottság jelentését. A szünet után vita következett. A felszólalásokat a zenei élet vala­mennyi területén megoldásra váró problémák nyílt felvetése és az építő szellemű bírálat jellemezte. Őszinte szavak hangzottak el az alkotómun­kát, az előadóművészetet, a ko­moly- és a szórakoztató zenét érintő gondokról, negatívumokról. Foglal­koztak a felszólalók a zenetudo­mány, a zenekritika, a zeneműkia­dás időszerű kérdéseivel, a cseh és a szlovák zene kölcsönhatása erősí­tésének fontosságával, a két nép zenekultúrájának a nemzetközi ze­nei életben betöltött szerepével. Mind a főbeszámoló, mind a felszó­lalók nagy figyelmet szenteltek a ze­nei oktatás, a müvészutánpótlás nevelésével összefüggő kérdések­nek. Szó esett a szórakoztató zenei alkotások terén tapasztalható dilet­tantizmusról, a dalszövegek ala­csony nyelvi kultúrájáról. A tanács­kozás egyértelműen kifejezte az igény: el kell érni, hogy társadal­munkban a zene a legszélesebb néptömegek tulajdonává váljon. A délelőtti tanácskozás során fel­szólalt Antonín Kapek, a CSKP KB (Folytatás a 2. oldalon) Antonín Kapek elvtárs beszéde Csehszlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának és Gus­táv Husák elvtársnak, pártunk köz­ponti bizottsága főtitkárának megbí­zásából, továbbá a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya nevében sok sikert kívánok a kong­resszusuknak és személy szerint önöknek, s tolmácsolom legőszin­tébb elvtársi üdvözletemet a zene­kultúra és -művészet minden dolgo­zójának. A Csehszlovákiai Zeneszerzők Szövetségének III. kongresszusára rendkívül jelentős időszakban került sor, amelyben a szocializmus esz­méinek, a Szovjetunió Kommunista Pártja bölcs és ösztönző politikájá­nak s a szocialista országok béke­szerető politikájának hatására rend­kívül megerősödött a békéért, a szo­cializmus új fellendítéséért s orszá­gunk szociális és gazdasági fejlesz­tésének meggyorsításáért folytatott küzdelem. Elmondhatjuk: bonyolult korban, olyan időszakban élünk, amely teret és lehetőséget biztosít a békéért és a haladásért, a konzervativizmus, a háború és az imperialista reakció elíen küzdő valamennyi erő aktivizá­lódásához. Ez a korszak egyúttal új követel­ményeket és lehetőségeket támaszt a kultúra és a művészet fejlődésével szemben a szocialista társadalom­ban. Örülök annak, hogy kongresz- szusuk bizonyítja: tudatában vannak ezeknek a kérdéseknek, és választ keresnek az erkölcsi problémák megoldására. A kornak, amelyben élünk, a jelle­gét ezekben a napokban kidomborítot­ták a békéért, a világméretű nukleáris katasztrófa elhárításáért és a lesze­relésért vított harc új programszerű eszméi, amelyeket a Varsói Szerző­dés tagországai vezetőinek berlini ülésén fogalmaztak meg. Ismét bebizonyosodott, hogy nincs a világon még egy olyan cso­portosulás, amely annyi rendszeres kezdeményezést, békeerőfeszítést és javaslatot tenne a fegyverkezés szintjének korlátozására és csök­kentésére - főleg a nukleráis fegy­verek területén az államok közötti bizalom erősítésére s a nukleáris veszély elhárítására, mint a Varsói Szerződés. (Folytatás a 2. oldalon) Elutazása előtt adott nyilatkozatá­ban a kínai vezető egyebek között hangsúlyozta: Pekingben megelé­gedéssel figyelik azt a haladást, amely az utóbbi években Kína és az említett szocialista országok közötti kapcsolatokban állt be. A kelet­európai szocialista államok erőfeszí­tései a nemzetközi feszültség enyhí­tésére, a leszerelésre és a párbe­szédre mély benyomást tesznek ránk - mondotta, s hozzáfűzte, hogy körútja során vendéglátóival a kétol­dalú kapcsolatokat érintő kérdések mellett nemzetközi problémákról is véleménycserét kíván folytatni. Csao Ce-jang leszögezte, öröm­mel ismerkedik meg a szocialista országok népeinek sikereivel, ame­lyeket a gazdasági reform megvaló­sítása, a gazdaság fejlesztése során értek el. Végezetül reményét fejezte ki, hogy látogatása hozzájárul a köl­csönös megértés elmélyítéséhez és a kétoldalú együttműködés bővíté­séhez. Tripoliban eltemették Rasid Karamit (ČSTK) - Szülővárosában, Tripo­liban tegnap eltemették Rasid Kara­mi libanoni miniszterelnököt, aki jú­nius 1-én lett merénylet áldozata. A temetésen százezer ember vett részt. A gyászszertartás az AI Manszuri mecsetben volt. A politikust az A-Raml temetőben helyezték örök nyugalomra. Itt van eltemetve apja is, aki szintén vezető politikus volt. A temetésen számos kiemelkedő politikai személyiség vett részt, köz­tük Georges Havi, a Libanoni KP KB főtitkára, Valid Dzsumblatt, a Hala­dó Szocialista Párt elnöke, Szalem AI Hossz, megbízott miniszterelnök és Abdái Halim Khaddam szíriai alelnök. Nyugat-Bejrútban és Libanon va­lamennyi muzulmán lakta területén tegnap folytatódott a Rasid Karami meggyilkolása miatt meghirdetett ál­talános sztrájk. Részvétnyilvánítás (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter tegnap a csehszlo­vák kormány nevében részvétét fe­jezte ki Sleiman Younesnek, a Li­banoni Köztársaság csehszlovákiai nagykövetének Rasid Karami, liba­noni miniszterelnök és külügymi­niszter tragikus halálával kapcso­latban. SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA X.

Next

/
Thumbnails
Contents