Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-18 / 140. szám, csütörtök

ÚJ szú 3 1987. VI. 18. Szöulban már több mint egy hete diákok tartják megszállva a dél-koreai főváros római katolikus székesegyházát. A magukat elbarikádozó egyetemistákat a rendőrök többszöri kísérlet ellenére sem tudták kiűzni az épületből. Ennek az oka egyebek között az, hogy a székesegyházat szinte folyamatosan ötezer tüntető veszi körül. Képünkön: tüntetők és rendőrök csapnak össze a székesegyháznál. (Telefoto - ČSTK) Az USA több hadihajót küld az Öbölbe Dél-Korea Százezrek tüntetnek országszerte (ČSTK) - A dél-koreai kormány- ellenes tüntetések hulláma tegnap még inkább felerősödött, 19 nagyvárosban voltak megmozdulá­sok. Szöulban az ismét házifogság­ra ítélt Kim De Dzsung ellenzéki vezető háza előtt gyülekeztek a tün­tetők. Követelték a politikus azonnali szabadon bocsátását és Csőn Tu Hvan elnök lemondását. Több mint ezer rendőr brutálisan rátámadt a tüntetőkre, húsz személyt letartóz­tattak, köztük három parlamenti kép­viselőt. Pusan város katolikus központjá­ban 5000 diák emelt barikádokat, 300-an közülük behatoltak a helyi templomba. A tüntetők itt is demok­ratikus szabadságjogokat követel­tek. A rendőrség 66 diákot és to­vábbi 14 személyt vett őrizetbe. Rendőrségi források közölték: a vá­rosban 12 ezren vettek részt a tilta­kozó akciókban. Hírügynökségek szerint a szöuli hatóságokat megfélemlítette a ha­talmas tiltakozó mozgalom és már készek tárgyalni az ellenzékkel. A vezető ellenzéki párt, az Újrae­gyesítés Demokratikus Pártja azon­ban kijelentette, mindaddig nem tár­gyal, amíg a kormány nem vezet be demokratikus reformokat és nem bocsátja szabadon a tüntetőket. Kedden a katolikus papok egy csoportja is lemondásra szólította fel a diktátort. Egyes források szerint a rendőrség eddig hatezer tüntetőt tartóztatott le. (ČSTK) - Guatemala és Hondu­ras azt javasolta, hogy az eredetileg június 25-26-ra tervezett közép­amerikai csúcsértekezletet augusz­tus 6-7-én tartsák meg Guatemalá­ban. Ismeretes, a halasztást a múlt héten Duarte salvadori elnök kérte, mert az öt ország államfője találko­zójának időpontját ,,korainak“ tar­totta. Jósé Azcona hondurasi elnök és guatemalai kollégája, Vinicio Cere- zo, aki Tegucigalpában tartózkodik, együtt jelentették be: a térség öt országának külügyminiszterei a csúcstalálkozó új időpontja előtt még három alkalommal ülnek tár­gyalóasztalhoz, hogy alaposan megvitassák Oscar Arias Sanchez Costa Rica-i elnök béketervét. Arias egyébként tegnap váratlanul az Egyesült Államokba utazott. xxx A nicaraguai ellenforradalmároké volt az a repülőgép, amelyet a san­dinista légvédelem hétfőn lőtt le. A gép megsértette az ország légte­rét és megtámadott egy nicaraguai határőregységet. Miután találatot kapott, vissza akart repülni, s hon­durasi területre zuhant. A managuai Az elmúlt hétvégén tartotta IX. kongresszusát a Tunéziai Kommu­nista Párt Megalakulása, 1939 óta - a többszöri betiltás, az illegalitás hosszú évei ellenére - sokat tett az országban a tudományos szocializ­mus eszméinek terjesztéséért, aktí­van részt vett a nemzeti felszabadító mozgalomban, az olasz és a német fasizmus elleni harcbarY Az ország függetlenségének kivívása után is küzdött a demokratikus szabadság- jogokért, szilárdan kiállt a munkás- osztály érdekei mellett. A párt hat évvel ezelőtti ismételt legalizálása fontos esemény volt Tu- nézia politikai életében. Egyrészt a haladó politikai és szakszervezeti mozgalom konkrét eredményét, másrészt a kormányzó Szocialista Desztur Párt egykori népszerűségé­nek és tekintélyének csökkenését jelentette. Legalizálása után a párt legfonto­sabb feladatának sorai megerősíté­sét, egy valódi tömegpárt kiépítését tekintette. Erőfeszítéseit siker koro­názta, a kommunisták pártja ma már jelentős politikai erővé vált. Segítette (ČSTK) - Pentagoni források sze­rint valószínűleg egy csatahajó ve­zette hadihajó-kötelék váltja majd fel azt a nyolc amerikai hadihajót, amely júliustól kezdődően fogja kí­sérni a Perzsa-öböl vizein az ameri­kai zászló alatt hajózó kuvaiti tank­hajókat. A várhatóan augusztusban bevezetésre kerülő intézkedés je­lentősen növelné az amerikai hadi­nemzetvédelmi minisztérium ezzel kapcsolatos jelentése szerint a le­génység három tagja súlyosan meg­sebesült, köztük volt Juan Gomez, aki az ún. Nicaraguai Demokratikus Erő ellenforradalmi szervezet légie­rejének irányítója. Daniel Ortega államfő azt nyilat­kozta, hogy a repülőgép északról hatolt be a nicaraguai légtérbe, de nem lehet pontosan megállapítani, honnan szállt fel. Elképzelhető, hogy valamelyik hondurasi vagy salvadori katonai bázisról startolt - mondotta Ortega. xxx Salvadori katonák kedden beha­toltak a hazafiak egyik tábori kórhá­zába, elhurcolták az egészségügyi személyzetet és a betegeket, köztük négy sebesült partizánt, akiket ké­sőbb megöltek. A Maximilian Hernandez Martinez Brigád nevű szélsőjobboldali fegy­veres csoport kedden nyilvánosság­ra hozta annak a 14 egyetemi tanár­nak, illetve diáknak a listáját, akiket kivégeznek, ha két napon belül nem hagyják el az országot. A „vád“ ellenük az, hogy bírálták a Duarte- rezsim politikáját. és segíti a pártépítést az At-Tarik al- Dzsadid párthetilap, amely szilárd pozícióra tett szert a tunéziai sajtó­ban. A kongresszus előtti időszak bizonyította, hogy a párt tevékeny részvétele a legkülönbözőbb helyi és országos problémák megoldásá­ban, teljesen megváltoztatta a kom­munisták iránti érzelmeket. Ez nem jelenti azt, hogy könnyebb lenne a párt helyzete: továbbra is ki van téve a támadásoknak a kormányha­talom helyi képviselői részéről. A kommunisták és a párttal rokon- szenvezők gyakorta célpontjai a rej­tett gazdasági nyomásnak, a ható­ságok igyekeznek megakadályozni a párt különböző rendezvényeit is a helyiségek bérlésének megnehe­zítésével. Mindezek ellenére megál­lapítható, hogy Tunéziában lassan megszűnnek az antikommunista előítéletek. Az elmúlt időszak értékelésekor a tunéziai kommunisták kongresz- szusa nem kerülhette meg a bonyo­lult 1984-1965-ös éveket. A tőkés viszonyok gyors iramú fejlődése az utóbbi 15 évben elmélyítette az or­tengerészet tűzerejét a térségben. A Pentagon magát megnevezni nem akaró képviselője kijelentette, több előnnyel is járna az USA számára a csatahajó bevetése, elsősorban egy Irán elleni válaszcsapás eseté­ben. A csatahajó 40 cm kaliberű ágyúi ugyanis tűz alá vehetnék az öböl partjára telepített iráni robotre- pülógépek állásait, ezenkívül a csa­tahajó könnyebben ellenáll a közvet­len támadásoknak és védett az ak­nákkal szemben is. A Perzsa-öböl vizein júliustól kez­dődően három nagy cirkáló, egy tor­pedóromboló, robotrepülőgépekkel felszerelt négy fregatt és a Lasalle parancsnoki hajó fog tartózkodni. Ezenkívül az Arab-tenger északi ré­szébe irányítják a Constellation repü- lögép-anyahajót, hogy az innen fel­szálló repülőgépek elérhessék a Perzsa-öböl egész területét. A chilei rendőrség brutális akciói (ČSTK) - A chilei rendőrség szerdára virradó éjszaka - állítólag szélsőséges elemek elleni akciója során - Santiagó- ban 10 embert lelőtt, köztük három nőt. Előzőleg, egy hétfői razzia alkalmával két férfit gyilkoltak meg a rendőrök. A hivata­los változat szerint a „szélsőségeseket" akkor ölték meg, amikor házkutatás alkal­mával fegyveres ellenállást tanúsítottak. Patricio Hales, a Chilei KP egyik vezető személyisége azonban kijelentette,,,az ál­dozatokat otthon vagy az utcán hidegvér­rel lőtték le“. Megfigyelők véleménye szerint az utóbbi évek egyik legvéresebb razziájá­hoz az szolgáltatta az ürügyet, hogy San­ta Olga szegénynegyed fiatal lakosai tiltako­zó akciót szerveztek 14 politikai fogoly kiszabadítása érdekében. A mészárlás áldozatai között van Re- caredo Ignacio Valenzuela Pohorecky, aki a chilei titkosszolgálat szerint az emlí­tett ellenállási front egyik vezetője. Szem­tanúk szerint a rendőrök egy haladó gép­kocsiból lőtték le anyja háza előtt. szágban az osztályok differenciáló­dását, s a legkomolyabb probléma a munkanélküliség lett (a 7 millió lakos közül mintegy 400 ezer embert érint). Az országon ösztönös tö­megsztrájkok hulláma söpört végig. A városi lakosság, mindenekelőtt a fiatalság körében rohamosan kez­dett terjedni a vallás. A párt tudato­sítja, ez annak következménye, hogy a burzsoá eszmék és elképze­lések nyomása alatt válságba került a nemzeti kultúra. A városi szegény­ség az iszlámban látja a kulturális és lelki önmegvalósításának eszközét. A dolgozók politikai tudatának kiala­kulását jelentős mértékben fékezik a törzsi ellentétek, amelyek különö­sen az ország déli részén jelentkez­nek. A párt tevékenységét akadá­lyozza néhány szélsőjobboldali cso­port antikommunista tevékenysége is, amely egyre aktivizálódik és az ifjúságra gyakorol befolyást. Mohammed Harmat, a párt főtit­kára azonban aláhúzta, hogy a vál­ságjelenségek és az azokat követő zavargások valódi oka a tőkés orien­táció és az „égbe kiáltó szociális igazságtalanság“. Az elmúlt har­minc év során Tunézia nemzeti tör­ténelme egy bezárt kört tett meg. Harmal ezzel összefüggésben rá­mutatott, az ország ismét a régi események margójára? Római „retúr“ Aki esetleg azt gondolta volna Olaszországban, hogy az idő előtti parlamenti választások megoldják a kormányzati válságot, az tévedett: árnyalatnyi eltolódások ugyan vég­bementek a politikai palettán, de a színkép lényegében nem változott (leszámítva a zöld megjelenését). Vagy, hogy egy másik hasonlattal éljünk, az olasz vonat ugyanoda tért vissza, ahonnan elindult, vagyis a szavazók csupán retúrjegyet vál­tottak. Mert mit döntött el a szavazás? Semmit, sőt, ha lehet, tovább bo­nyolította a politikai pártok felállását. Igaz ugyan, hogy a négy évtizede vezető erő, a Kereszténydemokrata Párt (DC) növelte mandátumainak számát (legalábbis az 1983-as rendkívül rossz szerepléséhez vi­szonyítva), ám ugyancsak szavaza­tokat nyert az Olasz Szocialista Párt. Tehát a különbség közöttük nem nőtt és nem is lett sokkal kisebb, bár épp erre ment ki a játék, amikor Bettino Craxi kormányfő márciusi le­mondásával kirobbantotta a kor­mányválságot. A szocialista párti ve­zető arra számított, hogy a választók méltányolják majd az olaszországi állapotokhoz képest szokatlanul hosszú kormányzása idején elért eredményeket (vagyis hogy az inflá­ció leszorítása, a gazdasági növeke­dés ütemének fokozása elhomályo­sítja a hárommilliósra duzzadt mun­kanélküliséget). Ettől Craxi azt re­mélte, hogy a következő kormány­alakítási csatározás során ő diktál­hatja a feltételeket a DC-nek. A kereszténydemokraták azon­ban most bizonyára lehűtik a szocia­listák reményeit. Eddig is hangoztat­ták, hogy az OSZP valódi befolyásá­hoz mérten aránytalanul nagy szele­tet vágott magának a tortából. A DC tehát megelégelte, hogy a gyeplő, azaz a kormányfői poszt nem az ő kezében van, s ha esetleg mégis (ČSTK) - Az SZKP Központi Bi­zottsága jövő heti plenáris ülésén a szovjet népgazdaság irányítási rendszerének reformjával fog foglal­kozni. A KB-ülés előtt felélénkült a vita az országban már közel két éve folyó gazdasági átalakítás mód­szereiről, a vitába párttisztségvise­lők, gazdasági vezetők és tudósok is bekapcsolódtak - írta tegnapi kom­mentárjában Borisz Prohorov, a TASZSZ szemleírója. Kivétel nél­kül valamennyien egyetértenek ab­ban, hogy az átalakítást folytatni kell és javítani a gazdaságirányítást. Az általuk javasolt módszerek azonban különbözőek, a nézetek gyakorta teljesen ellentétesek. A szemleíró emlékeztet Oleg Bo­gomolov akadémikus érdekes gon­dolatára - amely a közelmúltban az Izvesztyija napilapban jelent meg -, problémák előtt áll - harcolnia kell a gyarmatosítás ellen, a szociális igazságosságért, a kulturális elnyo­más ellen, igaz, már más formák­ban. A reakció és külföldi szövetsé­gesei arra törekednek, hogy a jelen­legi kormány még nagyobb mérték­ben tegye lehetővé a külföldi tőke beáramlását és ne nyúljon az előjo­gokat élvező rétegek érdekeihez. A hasonló törekvések azonban mind gyakrabban határozott ellenállásra találnak. Tunéziában hagyományo­san bizalmat élveznek a demokrati­kus, haladó erők. A pártkongresszus az ország tár­sadalmi fejlődésének jelenlegi sza­kaszát a nemzeti demokratikus for­radalom hosszú és ellentmondásos szakaszaként jellemezte. A TKP cél­ja a demokrácia bővítése, a társa­dalmi-gazdasági változásokért ví­vott harc. Ezért szorgalmazza min­denekelőtt a belső piac erősítését, az agrárreform megvalósítását, a déli kerületek fejlesztését szolgáló intézkedéseket. A párt további alap­vető feladatai közé sorolja a Földkö­zi-tenger térsége és a Közel-Kelet problémáinak az igazságos rende­zéséért, a szocialista országokban működő testvérpártokkal folytatott együttműködés fejlesztéséért kifej­tett erőfeszítéseket. P. F. át kell adnia másnak, az biztos nem Craxi lesz. A kormányválságot ki­robbantó hatalmi harc folytatása várható tehát most, a választások után is. (Az előző ötpárti koalíció másik három tagja, a szociáldemok­rata, a republikánus és a liberális párt egyaránt szavazatokat veszí­tett, úgyhogy még kevésbé lesz be­leszólásuk a dolgok menetébe.) Mindenképp éles küzdelem várható a koalíciós tárgyalásokon - mert­hogy Itáliában most sem tudnak el­képzelni mást, csak a korábbi ötpárti koalíció felélesztését. Persze más megoldást is lehetne találni: az összes baloldali erő összefogását, a kommunisták, a szocialisták és más pártok kor­mányzati együttműködését. Ales­sandro Natta, az OKP főtitkára a vá­lasztási kampány során ez elől nem zárkózott el, s bár ennek a szövet­ségnek egyértelműen az OKP lenne a vezető ereje, még a kormányfői posztra sem tartana igényt, A szo­cialisták azonban évek óta nem haj­landók együttműködni a kommunis­tákkal, s Craxi is csak taktikai okok­ból hagyta nyitva a kérdést a kam­pány során. A francia példa is in­kább negatívan hat egy ilyen szövet­ség létrejöttére, s nem utolsósorban figyelembe kell venni, hogy a katoli­kus Olaszországban ma aligha tudja valaki elképzelni, hogy a keresz­ténydemokraták ellenzékbe kerülje­nek (az egyház egyébként most is hatékonyan közreműködött a DC ja­vára). Ezzel együtt igaz marad, hogy Nyugat-Európa legnagyobb kom­munista pártjára az olasz szavazók majd egyharmada adta le voksát. Tehát az OKP-val, amely a második számú párt maradt Olaszországban, a jövőben is számolni kell. (A felmé­rések szerint egyébként a kommu­nista szavazatokat az új parlamenti erő, a zöldek pártja „dézsmálta" meg.) Bonyolult időszak elébe néz Itália, annyi bizonyos. Beindul a kulisszák mögötti huzavona, az egyezkedés, de hogy az olasz vonat előre moz­dul-e, az igencsak kérdéses... PAPUCSEK GERGELY hogy az össznépi szocialista tulaj­don megszilárdítása szükségessé teszi annak a tökéletes ellenőrzését, hogyan használja ki a társadalom ezt a tulajdont. A szocializmusban a termelőeszközök az állam által képviselt nép tulajdonát képezik, de a gyakorlatban egyes minisztériu­mok és vállalatok rendelkeznek ve­lük, azok tulajdonában vannak. Ezért Bogomolov akadémikus sze­rint a kidolgozandó irányítási rend­szerbe bele kell foglalni az említett intézmények tevékenysége feletti hatékonyabb ellenőrzést is. Ivan Glatkij, a munka- és a szo­ciálisügyi állami bizottság elnöke a vitában annak a véleményének adott hangot, hogy a bérezés terén megnyilvánuló egyenlősdi az egyik legjobban fékező elem. Spanyol csatlakozás (ČSTK) - A spanyol parlament képviselőháza kedden ratifikálta Spanyolország csatlakozását az atomsorompó-egyezményhez. A González-kormány döntését egy­hangúlag támogatta a törvényho­zásban képviselt valamennyi párt. A képviselők ezzel kapcsolatban azt hangoztatták, hogy a lépés a jelen­legi nemzetközi helyzetben, amikor az USA és a Szovjetunió a nukleáris fegyverek felszámolásáról tárgyal, különösen jelentős. Spanyolország a 132. állam, amely csatlakozott a szerződéshez. Újabb robotrepülőgépek Nagy-Britanniában (ČSTK) - A kelet-angliai Molesworth támaszpontra kedden amerikai robotre­pülőgépeket szállítottak - közölték a nuk­leáris leszerelésért küzdő mozgalom, a CND aktivistái. A szervezet tiltakozásul a brit hatósá­gok és az amerikai parancsnokság eljárá­sa ellen tüntetéseket tervez a miniszterel­nöki hivatal, továbbá a külügyminisztérium és a molesworthi bázis mellett. A NATO 1979-es döntése értelmében Nagy-Britanniában összesen 160 robot­repülőgépet helyeznek el, ebből 96 a Greenham Common-i támaszponton van. ÚJ JAVASLAT: Augusztusban legyen a közép-amerikai csúcs Salvador: sebesült partizánokat gyilkoltak le a kormánykatonák A Tunéziai Kommunista Párt IX. kongresszusa Régi problémák - új köntösben Az átalakítást folytatni kell TASZSZ-KOMMENTÁR A KB-ÜLÉS ELŐTT

Next

/
Thumbnails
Contents