Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-14 / 110. szám, csütörtök
Csehszlovákia és az NSZK a jószomszédi kapcsolatok fejlesztésére törekszik Bohuslav Chňoupeket fogadta Kohl kancellár és Weizsäcker elnök Folytatta munkáját a Görög KP kongresszusa Peter Colotka és Mihail Szolomencev felszólalása (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminisztert Bonnban szerdán fogadta Helmut Kohl szövetségi kancellár, akinek átadta Gustáv Husák köztársasági elnök üdvözletét. A megbeszélésen Bohuslav Chňoupek megállapította, Csehszlovákia és az NSZK viszonya 1973 óta felfelé ívelő tendenciát mutat és adottak a feltételek a kapcsolatok további bővítéséhez. Kohl kancellár osztotta ezt a véleményt. A találkozón túlnyomórészt a jelenlegi nemzetközi helyzetről volt szó. Külügyminiszterünk kiemelte a szovjet leszerelési javaslatokat, s mindenekelőtt az európai közepes hatótávolságú rakéták felszámolására vonatkozó indítványt, amely - mint mondotta - történelmi lehetőség a kontinens számára. A javaslatok megvalósítása ösztönzést adna a további leszerelési lépésekhez. A kancellár meggyőződését fejezte ki, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben reális lehetőség van az államközi kapcsolatok javítására. Elmondta, az NSZK támogatja az európai közepes hatótávolságú rakéták teljes felszámolására vonatkozó javaslatokat, hozzátéve, hogy ezeket gondosan át kell tanulmányozni. Véleménye szerint ezt a célt még az idén el lehet érni. Bohuslav Chňoupek megerősítette a. szövetségi kancellárnak hivatalos Csehszlovákiai látogatásra szóló meghívását, s Helmut Kohl a meghívást örömmel elfogadta. Megállapította, az NSZK a jó kapcsolatokra törekszik a szocialista országokkal,- Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára Közép-szlovákiai kerületben tett látogatása alkalmából a Slovenská Lupča-i Biotika vállalathoz is ellátogatott. Vladimír Pirošík, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottsága vezető titkárának kíséretében Lenárt elvtárs többek között megtekintette a penicilingyártást. Tájékozódott a vállalat tervfeladatainak teljesítésével kapcsolatos problémákról.- Pataki Klára érdemes művész alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap Prágában a Dílo Platýz galériában. A megnyitón részt vett Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és más vendégek. (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CÔKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában fogadta Miroslav Zavadilt, a CSKP KB Titkárságának tagját, a Szak- szervezetek Központi Tanácsának elnökét, aki munkalátogatáson tartózkodik Bratislavában. Jelen voltak még Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Ivan Goňko, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Szlovákiai Taná- . csának elnöke. A megbeszélésen szó volt a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom részvételéről a CSKP XVII. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa határozatainak teljesítésében, különös tekintettel a tudományoskülönösen az olyan szomszédos államokkal, mint Csehszlovákia. A látogatás időpontját rövid időn belül egyeztetik. Bohuslav Chňoupeket ugyancsak tegnap fogadta Richard von Weizsäcker nyugatnémet államfő. A találkozón külügyminiszterünk tájékoztatást adott a társadalmi-gazda- sági fejlődés meggyorsítására irányuló csehszlovákiai erőfeszítésekről, s hazánknak a leszerelési folyamathoz való konkrét hozzájárulásáról. A megbeszélésen hangsúlyozták, mindkét fél a jószomszédi kapcsolatok fejlesztésére és az együtt(ČSTK) - A szovjet parlament hivatalos baráti látogatáson Bulgáriában tartózkodó küldöttsége tegnap a Sztará Zagora-i Beroe kombinátban bolgár-szovjet barátság nagygyűlésen vett részt. Az összejövetelen Pjotr Gyemicsev, az SZKP KB PB póttagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének első alelnöke mondott beszédet. A szónok rámutatott arra, hogy a szocialista társadalom fejlesztésének minden új szakasza felszínre hozza a maga, olykor bonyolult problémáit s ezekre idejében fel kell figyelni, meg kell őket magyarázni és a kornak megfelelő helyes válaszokat kell rájuk találni. A reális követelményektől való eltávolodás következésképpen stagnálást, fékező jelenségeket idéz elő, s az élet arról győz meg bennünket, hogy (Folytatás az 1. oldalról) A Csehszlovák írószövetség Központi Ellenőrző Bizottságának jelentését Ladislav Luknár, a bizottság elnöke ismertette. A vitában elsőként Milan Blahynka irodalomkritikus szólalt fel. Az irodalmi kapcsolatok fejlődésének további lehetőségeiről beszélt. Ladislav Ballek érdemes művész, prózaíró az irodalom jelenkori fontosságát hangsúlyozta. Könyvkiadásunk magas műszaki haladás eredményemeK a gyakorlatban való hatékony kihasználására. Kiemelték a XI. szak- szervezeti kongresszus és az FSZM szlovákiai kongresszusa határozatai komplex és kezdeményező megvalósításának szükségességét társadalmunk szociális és gazdasági fejlődésének meggyorsítása érdekében. Jozef Lenárt és Miroslav Zavadil rámutattak a szakszervezeti szervek és szervezetek aktivitásának jelentőségére a szocialista demokrácia formáinak tökéletesítése és a gazdasági mechanizmus átalakítása elveinek érvényesítése terén. Miroslav Zavadilt és Ivan Goňkót fogadta Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP Bratislavai Városi Bizottságának vezető titkára is. működés bővítésére törekszik minden területen. A találkozón véleménycserét folytattak az időszerű nemzetközi helyzetről is. A kancellárnál és az államfőnél tett látogatáson jelen volt a két ország nagykövete, Dušan Spáčil, illetve Werner Schattmann. Bohuslav Chňoupek hivatalos NSZK-beli látogatásának utolsó programjaként Stuttgartba, Baden- Württemberg tartomány fővárosába utazott és találkozott Lothar Späth tartományi miniszterelnökkel. Bohuslav Chňoupek a tegnap esti órákban hazautazott. ezekkel szemben a szocialista társadalom sem ellenállóképes - szögezte le. Pjotr Gyemicsev a továbbiakban a szovjet vezetés nevében azt a meggyőződést tolmácsolta, hogy a szocializmus hatalmas alkotó potenciált rejt magában, s ezt a társadalmi fejlődés jelenlegi szakasza sajátosságainak tiszteletben tartása mellett jobban ki kell használni. „Ezzel összefüggésben növekvő szerephez jut a baráti országok tapasztalatainak tanulmányozása. A szocialista építésben szerzett közös tapasztalatok a mi felbecsülhetetlen értékű tőkénket jelentik. Természetesen gyakran eltérő körülmények között tevékenykedünk és figyelembe kell venni országaink történelmi sajátosságait. És ugyanakkor azonban közös feladatokat oldunk meg“ - mondotta Pjotr Gyemicsev. színvonalát Josef Simon költő, az Odeon Könyvkiadó főszerkesztője méltatta. Rudolf Chmeľ, a Csehszlovák írószövetség titkára arról beszélt, hogy az irodalomnak napjaink problémáival kell foglalkoznia, és kiemelte a kritika fontosságát. Stanislav Rudolf érdemes művész a munkahelyi problémákkal foglalkozó alkotásokat hiányolta. A költészet jelenlegi helyzetéről Ľubomír Feldek költő beszélt. Josef Peterka költő néhány új feladatra és hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Az irodalom szerepéről és a munka alacsony színvonaláról szólt Ivan Hudec prózaíró. Josef Frais író a cseh és szlovák irodalmi kapcsolatok problémáit elemezte. Végezetül Vojtech Kondrót költő, a Mladé letá Könyvkiadó főszerkesztője a kiadói munkáról számolt be. A Csehszlovák írószövetség III. kongresszusa ma folytatja munkáját. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK külügyminiszter-helyettesei Moszkvában tartott értekezletükön az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésével kapcsolatban az ENSZ-ben kifejtett közös kezdeményezéseikről folytattak eszmecserét. NYIKOLAJ RIZSKOV szovjet kormányfő Moszkvában tegnap fogadta Jao Ji-lint, a kínai államtanács alelnökét, aki a szovjet-kínai gazdasági, kereskedelmi és tudományos- műszaki együttműködési bizottság második ülésén vesz részt a szovjet fővárosban. A találkozón megelégedéssel szóltak a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról és megerősítették, kölcsönösen érdekeltek az együttműködés bővítésében. JAROMÍR ŽÁK szövetségi pénzügyminiszter befejezte rövid belgiumi munkalátogatását és hazautazott. Eyskens belga pénzügyminiszterrel a kétoldalú kapcsolatokról és a gazdasági együttműködés elmélyítéséről folytatott megbeszéléseket. A CSEHSZLOVÁK ATOMENERGlA-iparról és az atomerőművek biztonságának fokozására irányuló erőfeszítésekről tájékoztatta Bécsben az osztrák újságírókat Jirí Berá- nek, a csehszlovák atomerőmüvek biztonságának főellenőre. Hangsú(ČSTK) - A Görög Kommunista Párt XII. kongresszusának megnyitó napján Harilaosz Florakisz pártfőtitkár felszólalásában rámutatott arra, hogy Görögország politikai fejlődésének kritikus szakaszában tartja kongresszusát a GKP. A görög társadalom mindinkább választásra kényszerül, hogy vagy továbbra is a jelenlegi úton halad-e, vagy a nemzeti függetlenség erősítése, a nép érdekeinek megfelelő demokratikus átalakítások útjára lép. A szónok bírálta a jelenlegi athéni kormányt, mivel a katonai junta bukását követően hatalomra jutott kormányokhoz hasonlóan a Pánhellén Szocialista Mozgalom sem tudta megoldani a fő problémákat, sőt, a legutóbbi 1985-ös parlamenti választások óta konzervatív fordulat következett be a kormány politikájában. Florakisz leszögezte: a GKP a baloldali erők blokkjának megteremtése alapján a szocialista orientációjú változásokért, az új típusú fejlődésért száll síkra. Tegnap a görög testvérpárt kongresszusa vitával folytatódott. A vitában szólalt fel Mihail Szolomencev, az SZKP KB PB tagja, a Központi Bizottság Pártellenőrzési Bizottságának elnöke, a szovjet pártküldöttség vezetője. Leszögezte: az athéni kongresszusra olyan időszakban kerül sor, amikor a nyugati militarista körök politikája következtében fokozódik az atomháborús fenyegetés, ezért a legfontosabb feladat a nukleáris háború veszélye elleni általános küzdelem. Megállapította: a nemzetközi kapcsolatokban az új gondolkodásmód annál hamarabb tör magának utat, minél többen fogják világszerte tudatosítani, hogy a saját biztonságot nem lehet mások rovására szavatolni. Szolomencev kitért a szovjet-amerikai kapcsolatokra, s leszögezte, a szovjet vezetés javasolta az USA-nak, hogy kezdjenek hozzá a hadászati fegyverekre vonatkozó további tárgyalások kulcs- fontosságú témáinak az összeállításához, a rakétaelhárító rendszereket korlátozó szerződés megtartására és a nukleáris kísérletekre vonatkozó megállapodás kidolgozásához. Ezek alapján végleges megállapodások születhetnének az újabb legfelsőbb szintű találkozón. A vitában tegnap szólalt fel Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a csehszlovák pártküldöttség vezetője, aki tolmácsolta a CSKP Központi Bizottságának, Gustáv Husák főtitkárnak és a csehszlovák kommunistáknak a jókívánságait. Peter Colotka leszögezte, hogy a görög testvérpárt a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban nagy tekintélyre tett szert a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elveihez való ragaszkodásából fakadóan. Az eltelt időszak megerősítette, hogy a GKP XI. Kongresszusán kitűzött, a baloldali és más haladó erők demokratikus koalíciójának a létrehozását célzó, változásokat sürgető programja lyozta, Csehszlovákia állandóan fokozott figyelmet fordít az atomerőmüvek biztonságára, s azok a jelentések, amelyek az osztrák tájékoztató eszközökben az elmúlt napokban jelentek meg, nem tartalmaztak az igazságnak megfelelő adatokat. A KGST atomenergetikai együttműködési bizottságának 16. ülése Eukarestben befejezte munkáját. A csehszlovák küldöttséget Ladislav Gerle, a szövetségi kormány alelnöke vezette. MARIE KABRHELOVÁ, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke, aki küldöttség élén Kínában tartózkodik, tegnap a pekingi kohászati korňbinátba látogatott. Az óriásüzem egyik érdekessége, hogy a 120 ezer alkalmazott élén nő, Csao Csang-paj mérnökasszony áll. AZ ENSZ LESZERELÉSI bizottságában a bolgár, az NDK-beli és a szovjet küldöttség javaslatot terjesztett elő a haditengerészeti fegyverek korlátozására és a tengeri leszerelésére. A javaslat szerint különösen a nukleáris haditengerészeti fegyverek számának a csökkentésére van szükség. helyes, egyre több támogatója van és egyúttal világos választ is jelent a burzsoá típusú kétpártrendszer érvényesítésére irányuló kísérletekre - szögezte le. A szónok teljes mértékben egyetértett a nemzetközi helyzet főbeszámolóba foglalt értékelésével. Méltatta, hogy a görög kommunisták támogatják a Szovjetunió és a többi szocialista ország békejavaslatait. A továbbiakban elmékeztetett Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának prágai tartózkodása idején ismertetett újabb leszerelési javaslataira. A Szovjetunió indítványának megvalósítása, a földrészünkön levő szovjet és amerikai közepes hatótávolságú rakéták teljes megsemmisítése lényegesen fokozná Európa biztonságát, növelné a bizalmat és elősegítené a kölcsönösen előnyös együttműködés kibontakozását. Csehszlovákia is aktívan bekapcsolódik a szocializmus békeoffen- zívájába. Csehszlovákia Kommunista Pártja a Német Szocialista Egységpárttal és a nyugatnémet Szociáldemokrata Párttal közösen Közép- Európában vegyifegyver-mentes övezet és atomfegyverektől mentes folyosó létrehozását indítványozta. Csehszlovákia és az NDK kormánya ez irányú konkrét javaslatokat intézett az NSZK kormányához. Nagy jelentőséget tulajdonítunk azoknak a javaslatoknak, amelyek ilyen övezetek megteremtését sürgetik a Balkánon, Észak-Európában és a világ más térségeiben - szögezte le. Peter Colotka a továbbiakban kitért arra, hogy a szocialista országok, beleértve Csehszlovákiát is, a fejlődés minőségileg új szakaszába lépnek. A CSKP számára ösztönző forrást jelent az SZKP gyorsítási stratégiája, a társadalom forradalmi átalakítására és demokratizálására irányuló törekvései. Leszögezte, hogy a CSKP XVII. kongresszusának határozataival összhangban erőnket az ország társadalmi-gazdasági fejlesztésének a meggyorsítására fordítjuk. Ennek elérése céljából tökéletesíteni kell a társadalom szervezésének formáit, el kell mélyíteni a szocialista demokráciát, hatékonyabban kell kihasználni a szocializmus gazdasági, szociális és szellemi potenciálját, továbbá a nemzetközi munkamegosztásban, mindenekelőtt a KGST-együttműködés- ben rejlő előnyöket. A CSKP küldöttségének vezetője a szónoki emelvényen megerősítette, hogy csehszlovák részről elégedettek a két testvérpárt közötti kapcsolatok alakulásával, elért magas szintjükkel, amelyek a marxizmus -leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján, a kölcsönös bizalom és tisztelet szellemében fejlődnek. Megerősítette, hogy a CSKP a kölcsönös pártközi együttmüködés elmélyítésére törekszik minden területen. Peter Colotka végezetül eredményes tanácskozást kívánt a kongresszusnak. ÚJ ELNÖKE van a Szovjetunió Orvostudományi Akadémiájának: Valentyin Pokrovszkij Nyikolaj Blo- hint váltja fel ebben a tisztségben. REAGAN amerikai elnök újságíróknak nyilatkozva kijelentette, az iráni-kontra botrány ügyében nem mond semmit, amíg a kongresszusi vizsgálat be nem fejeződik. A NATO nukleáris tervező csoportja a norvégiai Stavangerben ma kezdi meg ülését. A tanácskozásra érkező Weinberger amerikai hadügyminisztert Oslóban tüntetők fogadták. Holst norvég hadügyminiszter tegnapi sajtókonferenciáján elmondta, az ülésen a taktikai nukleáris fegyverekről- és a hagyományos fegyverzetről lesz szó, nem szerepel a napirenden az amerikai „csillagháborús“ program. VINICIO CEREZO guatemalai államfő hivatalos látogatáson Washingtonban tartózkodik, s az amerikai vezetőkkel a közép-amerikai helyzetről és az országának nyújtandó gazdasági és katonai segélyekről tárgyal. A PALME-GYILKOSSÁG ügyében nyomozó bizottság új gyanúsítottat keres, egy 35-40 év közötti férfit. Az állítólagos tettes leírásához Lisbet Palme, a volt kormányfő özvegye szolgáltatott adatokat. Miroslav Zavadil Bratislavában Meg kell találni a kornak megfelelő helyes válaszokat Pjotr Gyemicsev beszéde egy bolgár-szovjet barátsági nagygyűlésen A sokoldalúan fejlett, szocialista emberért ÚJ SZÚ 2 1987. V. 1Az esztétikai nevelés társadalmi programja (Tudósítónktól) - Több évig tartó előkészületek, hosszas tárgyalások és viták után kialakult az esztétikai nevelés társadalmi programjának végső változata, melyet a tervek szerint júniusban hagynak jóvá. Erről, valamint a programból eredő feladatokról tájékoztatták tegnap Bratislavában az újságírókat az SZSZK Kulturális Minisztériumának és más intézményeknek a munkatársai, élükön František Karasszal, a minisztérium népművelési osztályának igazgatójával. Amint hangsúlyozták, a valamennyi korosztályt és társadalmi réteget, az élet minden területét érintő program teljesítése nem csak a kulturális tárca feladata, hanem össztársadalmi feladat, amelyből részt kell vállalnia a többi reszortnak is, iskoláknak, termelőüzemeknek, intézményeknek, hiszen az ember harmonikus fejlődését nem csupán művészi értékekkel lehet elősegíteni, hanem például a művelődési- szórakozási lehetőségek bővítésével, a környezetkultúra alakításával is. Külön szóltak a könyvtárak szerepéről, valamint arról, hogy a helyi kulturális életben többet kell tenniük a hivatásos művészegyütteseknek a közösség ízlésének fejlesztéséért. A program teljesítéséhez szükséges intézményes feltételek megteremtése megkezdődött, a kulturális minisztérium keretében már működik az esztétikai nevelés kabinetje, továbbá kerületi és járási szinten is létrehozzák az esztétikai nevelés tanácsait, melyek a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartoznak majd.-bor