Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-11 / 107. szám, hétfő
ÚJ szú 3 i 1987. V. 11. Több demokráciát, több szocializmust írta: Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke Demokrácia - néphatalom. Évszázadokon keresztül ezért a célért emberek milliói harcoltak, a leghaladóbbak közül a legjobbak börtönben kínlódtak és életüket is feláldozták érte. A demokráciáról szóló jelszavakkal ellátott zászlók alatt azonban sok rosszat is cselekedtek, s nem csupán a régi időkben. A történelem arra tanít bennünket, hogy az imperialisták számára a demokrácia az osztályelnyomás, a szociális kizsákmányolás, a gazdasági és politikai uralom és a kérlelhetetlen háborús kalandok leplezésére szolgált. Számukra a demokrácia már 70 éve olyan zászló, amely alatt a Szovjetunió, a szocializmus, a kommunista pártok elleni támadásokra gyülekezik az összes reakciós erő. A demokráciáról szóló jelszavakat hirdetnek egy olyan társadalom vezetői, képviselői és védelmezői, amelyben a néphatalom elérhetetlen álom. A törvények és az alkotmányok szépen hangzó szavai a tőkés államokban csak papíron léteznek, az élet realitásait a tőke és azok határozzák meg, akik rendelkeznek vele... A néphatalom, a társadalmi igazságosság, az ember ember általi kizsákmányolását kísérő összes negatív jelenség kiirtása motiválta a munkásosztály harci politikai élcsapatának, a kommunista pártoknak a megszületését. Ezeknek az alapelveknek a megvalósításáért vívott küzdelmet - s nehéz és áldozatos harc volt ez- a nagy október lángja élesztette fel, s az ö példáját követték a szocialista forradalmak számos más országban is. Ott, ahol a burzsoázia diktatúráját (amelyet oly gyakran a „politikai demokrácia“ glóriájával vettek körül!) megdöntötték és a politikai hatalmat a munkásosztály vette át, a demokrácia az új társadalom- a szocializmus megteremtésének alappillére. A szocialista forradalom történelmi folyamat (mind jelentőségét, mind lefolyásának idejét tekintve). Mint azt ma tudjuk, politikailag naív azt várni, hogy egyik napról a másikra létrejön a szocializmus „eszményi modellje“. A munkásosztály tanulja a hatalmat, mégpedig mindig olyan bonyolult feltételek között, amelyeket a belső és a külső ellenség okoz és súlyosbít; a munkás- osztálynak a forradalmi vívmányokat fejlesztenie, de egyben határozottan védelmeznie is kell. A társadalom fejlődését gátló komoly akadályok azonban a kormányzó kommunista pártok tévedéseiből és hibáiból is keletkeznek: a szubjektivizmusból és a voluntarizmusból, az arra megérett problémák időben és hatékonyan történő megoldásának halogatásából, a gazdasági törvényszerűségek lebecsüléséből - összefoglalva, a szocialista forradalom elvei elhanyagolásának, ezen belül a forradalmi elmélet lebecsülésének a következményeiről van szó. A szocialista demokrácia fejlődésének megítélése során (mint általában minden társadalom életének megítélésekor) osztályszempontokat kell alkalmaznunk. A szocialista demokrácia nem fosztható meg osztálytartalmától - sem belpolitikai tekintetben, sem a szocializmus és az imperializmus világa közötti küzdelem szempontjából. Csehszlovákiában ez érvényesült abban az időszakban, amikor a nemzeti demokratikus forradalom a szocialista forradalomba nőtte át magát; ennek az alapelvnek a tiszteletben tartása segítette a kommunista pártot abban, hogy nemzeteink többségét 1948 februárjában, a reakcióval vívott politikai harc döntő napjaiban maga mellé állítsa. Kétségbe vonja-e valaki is az olyan aktusok demokratikus jellegét, mint amilyen a termelőeszközök fokozatos államosítása volt?! (A kapitalisták szemében ez mégis „az önkény legdurvább megnyilvánulása“!) Talán a győzelmes február, a polgári diktatúra megdöntése és a munkásosztály politikai hatalmának megteremtése a nép akaratával ellentétben állt? Talán nem szolgálta a szocializmus építése a dolgozók érdekeit? Mi van azon antidemokratikus, hogy a nép saját országának ura lett; hogy negyven év alatt sikerült kiépíteni a szocializmus erős anyagi-műszaki bázisát; hogy a nép korábban nem tapasztalt szociális biztonsággal rendelkezik, amihez az orvosi ellátás éppúgy hozzátartozik, mint a művelődés és a kultúra hozzáférhetősége; hogy eredményesen oldódott meg a viszony a nemzetek és nemzetiségek között; hogy nálunk megszűntek a gazdaságilag és kulturálisan elmaradott területek? Mindez a munkásosztály és szövetségesei politikai hatalmának gyümölcse, a kommunista párt és a Nemzeti Front politikájának eredménye. A CSKP politikájában mindig rendkívül fontos helyet kapott a politikai rendszer tökéletesítéséről, a szocialista demokrácia fejlesztéséről való gondoskodás (bár az egyes időszakokban más és más elemeire helyeződött a hangsúly). De mindig elsősorban a CSKP mint vezető politikai erő és a munkásosztály összefonódásáról, s ennek az osztálynak mint a társadalom egyeduralkodójának az összefonódásáról volt szó a szövetkezeti parasztsággal és a többi dolgozóval. Mindig a dolgozóknak az irányításban való részvételéről volt szó - mégpedig minden szinten, egészen az államirányításig. Igaz azonban az is, hogy egyes időszakokban a gyakorlatban hibák és hiányosságok merültek fel, hogy az állampolgárok tapasztalatai ellentétben álltak - gyakran még ma is ellentétben állnak - ezekkel az alapelvekkel, hogy nem felelnek meg a jóváhagyott politikai irányvonalnak. A szocialista demokrácia akadályait jelentette a bürokratizmus és annak legkülönbözőbb formái. Nem egy tisztségviselő (sőt egész szervek és főleg apparátusaik) a kezdeményezést attól vezérelve bénította meg, hogy az életet írásos utasításokkal, adminisztrálással irányítsa, márpedig mindez nem más, mint az emberek lebecsülése, a bölcsességükbe és képességeikbe, hazafiságukba és szocialista öntudatosságukba vetett bizalom hiányának a megnyilvánulása. Éppen az adminisztrálás, a legkülönbözőbb utasítások túltengése, az élettől való elrugaszkodás a táptalaja a formalizmusnak, a közéleti tevékenység túlszervezettségéhez vezet - így számos egyén túlterhelt, „összeomlik“ a funkciók terhe alatt, de a legtöbb időt és energiát az „akció az akcióért“ megszervezése és a lefolyásukról szóló jelentések megírása emészti fel. Látszólag minden rendben van, a határozatokat „lebontják“, a papírok mintegy kölcsönösen „megtermékenyítik“ egymást, de mindnyájan tudjuk, hogy ebből édeskevés a haszon. Mivel az egyes társadalmi szervezetek sajátosságait nem tartják tiszteletben, tevékenységük amolyan semleges szürkeségbe fullad, és az emberek elveszítik érdeklődésüket a közéleti tevékenység iránt. A szocializmus ilyen lejáratásának egyik legkomolyabb oka az önkritika elhanyagolása és a kritika elnyomásának legkülönbözőbb módszerei- márpedig a kritika a szocialista társadalom egészséges fejlődésének hajtóanyaga. A szocializmus nyilván eljutott abba a stádiumba, amelyben a materialista dialektika egyik alapelve szerint a mennyiség kezd minőséggé változni. A létrehozott anyagi-műszaki bázis, az emberek politikai fejlettsége és szakmai rátermettsége, az életszínvonallal szembeni igényesebb mérce - és nem utolsósorban a kapitalizmussal való verseny - lehetővé teszik s megkövetelik, hogy a jelenlegi és a legközelebbi időszakra bátrabb és minőségileg magasabb célokat tűzzünk magunk elé. A szocialista államok számára az élcsapat és a példa szerepét a legjobb hagyományok szellemében ismét a lenini SZKP vette át. Az SZKP XXVII. kongresszusának és a KB januári ülésének a gondolatai, ahogy azt ismét hangsúlyozta a CSKP KB 5. ülése, számunkra is felbecsülhetetlen ösztönzést jelentenek - követésük természetesen az országunk konkrét feltételeinek következetes tiszteletben tartása mellett lehet hasznos. Törvényszerűen el kellett jutnunk ahhoz a felismeréshez, hogy a gyorsítás stratégiája, amelyet a CSKP XVII. kongresszusa hagyott jóvá, nem korlátozódhat szigorúan csupán a gazdasági és szociális fejlődésre, hanem hogy feltétlenül magában kell foglalnia az élet minden területét. És így a politikai rendszerünk tapasztalatai is - a jók, de azok is, amelyekben számos probléma forrását látjuk - lehetővé teszik, sőt parancsolják, hogy a lényeges minőségi javulás követelményét állítsuk fel. Más szóval, a szocialista demokrácia fejlesztéséről, abban az értelemben történő tökéletesítéséről van szó, hogy életünk természetes részévé, a szocializmusnak kárt okozó jelenségek elleni harc hatékony fegyverévé váljon és segítse elő azoknak a problémáknak a megoldását, amelyek a mostani és az utána következő nemzedékek előtt állnak. Vajon Csehszlovákiában nem éppen a Nemzeti Front a demokrácia fejlesztésének legtökéletesebb bázisa? E bázis adta lehetőségeket azonban valóban alkotó módon kell kihasználni. A CSKP XVII. kongresszusán a központi bizottság által előterjesztett politikai beszámoló szavaival élve: „Arról van szó, hogy a Nemzeti Front még hatékonyabban járuljon hozzá az embereknek a szocialista építésben, az irányításban és a közigazgatásban való alkotó részvétele fokozásához, a szocialista életmód kialakításához“. A Nemzeti Front szerveinek és a benne tömörülő szervezeteknek munkájuk során arra kell törekedniük, hogy ösztönözzék az állampolgárok érdeklődését a közélet iránt, támogassák kezdeményezőkészségüket. A szocializmus érdekeit szolgálja az olyan feltételek létrehozása, amelyekbe minden tisztességes és a szocializmus iránt odaadó ember „beleszólhasson“, hogy eszét és keze munkáját a közös mű javára áldozza. Nyilvánvalóan ez az egyedüli út az olyan légkör megteremtéséhez, amelyben egyre kevesebben lesznek azok, akik a kispolgári közönyt választják (legyen a külső forma bármilyen); bizonyára így irtható ki az a rossz szokás, miszerint a törvények és a szocialista erkölcs elveinek magunk általi megsértését azzal mentegessük, hogy mások erkölcstelen viselkedésére mutatunk rá (legyen az néha jogos is!). A saját lelkiismeretünknek ezt a „megtisztítását“ a törvények nem ismerik el, ez nem válhat sem az emberek közötti kapcsolatok, sem pedig az egyén és a társadalom kapcsolatainak normájává. A nagyobb demokráciára való törekvés azonban nemcsak a képviseleti testületek kötelessége, netán „kiváltsága“, nem határolható körül csupán az ő tevékenységükkel. Mindnyájunk (szerveink, szervezeteink és az egyének) sürgető feladata, hogy újra és újra keressük annak módszereit, hogyan lehetne a leghatékonyabban kihasználni a Nemzeti Frontban tömörülő társadalmi szervezetek és politikai pártok széles skáláját; hogyan lehetne elérni, hogy az emberek élete lüktessen bennük, minden örömükkel és gondjukkal együtt; hogyan lehet elérni, hogy az állampolgárok ezekben a szervezetekben jól érezzék magukat, hogy tevékenységükben képességeik érvényesülésének és érdeklődésük továbbfejlesztésének lehetőségét lássák. Az élet nagyobb demokratizálásához, úgy gondolom, a Nemzeti Front szerveinek tevékenységét minden szinten meg kell szabadítani deklaratív jellegétől, nem szabad rájuk kényszeríteni csupán a „máz“ szerepét a különböző hivatalos alkalmakra. A Nemzeti Front szerveinek aktív munkája a benne tömörülő összes szervezet aktív munkája fokozásának alapfeltétele. A XVII. pártkongresszus, s a CSKP KB 4. és 5. ülésének határozataiból - akárcsak a gazdasági mechanizmus átalakításának alapelveiből - ered az a követelmény, hogy a Nemzeti Front szerveinek az eddigieknél nagyobb mértékben kell foglalkozniuk tárgyszerű problémákkal. Joggal feltételezhető, hogy a végrehajtó állami és gazdasági szervek irányában lehetőségük (sót kötelességük) lesz kezdeményezően fellépni az olyan ügyek megoldása érdekében, amelyek az állampolgárok érdekeiből és szükségleteiből erednek, s egyben összhangban állnak a társadalom érdekeivel és lehetőségeivel is. A köztársaságok és a föderáció szintjén egyaránt hasznos lesz törvénybe iktatni, hogy a Nemzeti Front illetékes szerveinek jogukban álljon törvényhozói kezdeményezé-. sekkel előállni. A Nemzeti Front szerveinek tevékenységében a tárgyszerűség a benne tömörülő szervezetek munkájának megélénkítését ösztönözné, hozzá kellene járulnia a formalizmus leküzdéséhez, amely az unalom és a tagok érdektelenségének legfőbb okozója. Legfőbb ideje véget vetni annak a gyakorlatnak, hogy gyakran ugyanazokat az állampolgárokat „boldogítjuk“ a különböző szervezetekben ugyanazokkal a „politikai referátumokkal“, amelyekkel, bizony, nem lelkesítjük, hanem inkább felmérgesítjük őket. Valamennyi szervezet sajátos küldetésének tiszteletben tartása azt jelenti, hogy élénken reagálunk arra, mi történik soraikban és körülöttük, s nem tűrjük el a kezdeményezésekkel szemben megnyilvánuló érdektelenség legapróbb jeleit sem. Politikailag egyenesen káros (és a kommunistáknál megengedhetetlen!) bármely társadalmi szervezet lebecsülése vagy a nem kommunista politikai pártok jelentőségének lekezelése. De nem csupán valamiféle általános „elismerő" kinyilatkoztatásokról van szó - az egyes társadalmi szervezetek és politikai pártok tagjaival, akárcsak a politikailag nem szervezett állampolgárokkal szembeni tiszteletnek és megbecsülésnek konkrétan, a kölcsönös bizalom útján és jóval nagyvonalúbb káderpolitikával kell kifejezést adni. A pártonkívüliek és más politikai pártok tagjainak a „deklasszálására“ tett kísérletek ellentétben állnak a szocializmus érdekeivel, Lenin szerint ezt a „kommunista felfuvalkodottság“ megnyilvánulásaként értékelhetjük, a kommunisták és a többi állampolgár között az elidegenedés gátját emelik magasabbra, károsítják a CSKP tekintélyét és politikájának szavahihetőségét. Valamennyi említett alapelv vonatkozik az állampolgárok lakóhelyére és munkahelyére egyaránt - érvényesek a községek, járások, kerületek, köztársaságok és a föderáció igazgatására éppúgy, mint a vállalatok irányítására vagy a termelési és szociális problémák megoldására. Számos területen nem a „nyitott ajtók betöréséről“ van szó, fölösleges felfedezni azt, ami már fel van fedezve - sokkal hasznosabb az erőket arra összpontosítani és az időt arra kihasználni, hogy helyrehozzuk az általánosan ismert hiányosságokat, felszámoljuk mindazt, ami következményeit tekintve csökkenti a szocializmus előnyeit. Hiszen például a termelési értekezletek intézménye a dolgozók előtt hatalmas lehetőséget teremtett ahhoz, hogy részt vegyenek a termelés irányításában, s ne csak a termelőeszközök birtokosaiként, hanem mindenekelőtt jó gazdaként is fellépjenek. Hát akkor miért „foszlottak szét“ a termelési értekezletek a formalizmus ingoványában? A becsületes emberek miért nem találnak mindig megnyugvást a szocialista versenymozgalom tartalmában és formáiban, pedig a versenymozgalom a munkához és a társadalom szükségleteihez való öntudatos viszony megnyilvánulása kell hogy legyen. Ezekre a kérdésekre konkrét választ csak az adott munkahelyeken dolgozó emberek adhatnak - általánosan azonban el lehet mondani, hogy egyszer a gazdasági vezetés közömbösségében, másszor a szakszervezeti funkcionáriusok következetlenségében van a hiba (miközben az ilyen állapot gyakran arra vezethető vissza, hogy a kommunisták nem eléggé harciasak pártjuk politikájának érvényesítése során). A kezdeményezőkészség sírásói között azonban - s erre a tapasztalatok alapján mérget vehetünk - mindig találunk olyan „igyekvőket“, akik inkább a jelentésekkel, az áttekinthető táblázatokkal, vonalakkal, statisztikai adatokkal foglalkoznak, mint az emberekkel és azok véleményével... Az emberek áldozatkészségéhez való ilyen érzéketlen hozzáállás hasonló negatív példáival találkozhatunk valamennyi társadalmi szervezetben - és sajnos nemegyszer a CSKP szervezeteiben is. Vegyük például a polgári bizottságokat. Tulajdonképpen ki csinált belőlük az állampolgárok és az illetékes nemzeti bizottságok munkatársai közötti „postást“? Vajon az állampolgárok kezdeményezőkészsége a lakótelepeken nem azért „betegeskedik“, mert a nemzeti bizottságok egyes tisztségviselői és munkatársai egyszerűen megszokták a panaszokat, mert a problémáktól a „süketség“ valamiféle áthatolhatatlan falával szigetelték el magukat? És hol van a garancia arra, hogy a helyzet megjavul, amikor több helyütt a polgári bizottságok helyett lakótelepi tanácsok jönnek létre? A demokrácia tökéletességének mércéjeként nem szolgálhatnak csak a szavak, nem lehet szó csupán a vitáról (ebből mint tudjuk, nálunk van elég, ha nem is mindig a megfelelő időben, helyen és a kellő szinten). A vita, a nézetek ütköztetése, a legjobb megoldások akár polemikus keresése is - mindez elkerülhetetlen, olyan szükség van rájuk, mint a sóra. De végül is a demokrácia csúcsát mindig elsősorban az alkotó tettek jelentik, amelyek az állampolgárok aktivitásának élénkítéséhez vezetnek; tettek, amelyek meghozzák az emberek tapasztalatainak és okosságának konkrét gyümölcseit; tettek, amelyek összehangolják a társadalmi és csoportérdekeket. Az egész Nemzeti Front, szervei, valamint a benne tömörült szervezetek tevékenysége élénkítésének a célja: érezhetően, de a fölösleges hely- benjárás nélkül a lehető legnagyobb mértékben kiszélesíteni az állampolgárok részvételét az irányításban, más szavakkal: fokozatosan áttérni a közvetlen demokráciához, a szocialista népi önigazgatáshoz. Vitathatatlan, hogy a képviseleti és törvényhozó szervek sem viszonyulhatnak a szocialista tár- „ sadalom demokratizálásának feladataihoz közömbösen, nem nevezhetik magukat „kívülállóknak“. Senki sem zárhatja ki őket a szocialista demokrácia tökéletesítését célzó - a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak szellemében - össztársadalmi folyamatból, ebben a szakaszban sehol sem tételezik fel a képviseleti demokrácia elhalását. Ellenkezőleg, erősíteni kell a képviseleti szervek helyzetét s tekintélyét. Küldetésük azonban csak munkájuk tökéletesítésével tűnhet ki, azáltal, hogy hatáskörükben a nép igazi hatalmát képviseljék, hogy a szó legnemesebb értelmében szolgálják az állampolgárokat, hogy kifejezzék az emberek érdekeit, ösztönözzék és szervezzék aktivitásukat. A képviseleti szervek részvételét a közvetlen demokráciába való átmenet feltételeinek megteremtésében minde(Folytatás a 4. oldalon)
