Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-01 / 101. szám, péntek
AZ ALKOTÓ TEVÉK Meghatározó szerepben Máig is jól emlékszem első találkozásunkra. Hetvennégy tavaszán ültünk le hosszabb beszélgetésre a komáromi (Komárno) Európa Szálló presszójában. Meglehetősen akadozva, felszínes mondatokkal indult az eszmecsere. Talán azért, mert nem nagyon tudtam mit kérdezni tőle. Színészként kezdte művészi pályafutását a Magyar Területi Színházban, de emlékezetes alakítására nem emlékeztem. Tulajdonképpen csak a tény parancsolt tekintélyt, hogy rendezői diplomáját az európai hírű prágai Színművészeti Főiskolán, a ,,DAMU-n“ szerezte. A zavart köhécselésekkel teli percek után terveiről, színházi ,,ars poétikájáról“ faggattam öt, és Takács Ernőd pillanatok alatt feloldódott, hosszú monológba kezdett. Plasztikus képet festett a felejthetetlen prágai évekről, neves cseh színházi személyiségek élményt jelentő előadásairól, a közös foglalkozások termékeny légköréről, a beszélgetésekkel, vitákkal eltöltött éjszakákról, melyek emlékezetes iskolát jelentettek, s hozzájárultak ahhoz, hogy benne is fokozatosan kikristályosodjék a korszerű színház eszménye. Olyan korszerű népszínházé, amely a művészet sajátos eszközeivel formálja az ember értékrendjét, életszemléletét, erkölcsi világát, s amely szolgálni, művelni és szórakoztatni is akarja a délszlovákiai magyarságot. Termékeny párbeszédet akart létrehozni e tájegységben lakó emberek különböző rétegeivel, úgy, hogy azok érezzék: ez az ö színházuk, hiszen az ö életükről, örömeikről, gondjaikról, dilemmáikról, sorskérdéseikröl vallanak elsősorban az előadások. Az anyaszínházhoz visszatérve töretlen művészpályát futott be. Néhány év múlva a Magyar Területi Színház művészeti vezetője, majd az igazgatója lett. Meghatározó szerepe van abban, hogy milyen nemzetiségi kulturális intézményünk arculata és színvonala. Csaknem másfél évtized alatt huszonöt darabot rendezett. Nem tartozik a mindent, mindenáron másként értelmező, a szövegeket átíró, a szöveg ellenében kísérletező, vagy éppenséggel feltűnni vágyó személyiségek közé, s ezt pozitiA csoportvezető Kevesen tudják, milyen is egy korszerű keltetőüzem. Mi is úgy képzeltük, egy hangárszerü épületben a több száz sárga pelyhes kiscsibe csipogásától visszhangzik minden. Hogy ez távolról sincs így, arról a Komáromi (Komárno) Állami Gazdaság keltetőüzemében győződhettünk meg. Az emeleti tanácsteremből figyelhettük - üvegen keresztül - a naposcsibe nagyüzemi gyártását. A „fehér" oldalon, az előkeltetőben nyolc gép biztosítja a megfelelő hőfokot, páratartalmat, a levegőcserét, sőt, az óránkénti tojásforgatást is. egy-egy gépbe 100 800 tojást tesznek, s tizennyolc napon keresztül Tóth Ilona (Lórincz János felvétele) két műszakban hét-hét dolgozó figyeli a keltetés feltételeit, egy-egy karbantartó pedig a gépek zavartalan menetét. A tizennyolcadik nap elteltével a tojásokat átvilágítják, s három napra a bujtatóba kerülnek. Huszonegy nap és hat óra elteltével- az időpontot pontosan betartják- kiszedik a csipogó sárga naposcsibéket, minősítik, majd dobozokba helyezik, s klimatizált teherautókon a megrendelőkhöz szállítják. Arról, hogy jó minőségű, egészséges tojás kerüljön a keltetőbe, a „fekete“ oldalon dolgozók gondoskodnak. Csoportvezetőjük Tóth Ilona, a Kiváló munkáért kitüntetettje, munkájáról lelkesedéssel és szívesen beszélt.- 1969-ben kerültem az állami gazdaságba, 1973-tól még a régi keltetőben csoportvezető lettem. 1975-ben jöttünk át az új üzembe, s megmaradtam beosztásomban. Milyen a munkánk? Konténereken szállítják hozzánk a tojást, s még mielőtt válogatni kezdenénk, fertőtlenítjük a rakományt, azután kerül csak sor a tojások átvilágítására. Futószalag szállítja, méri a tojások súlyát, hisz az előkeltetóbe csak az 53-72 grammos tojások kerülhetnek. Ennél a folyamatnál nagyon kell ügyelni a belső repedések felfedezésére, hibás tojás nem kerülhet ki kezünk alól. Az átvilágított tojásokat tálcákra, majd kocsira helyezzük- mutat az ablakon túl dolgozó munkatársaira. - Tizen válogatjuk a tojást, naponta 40-45 ezer darabot. Láthattuk, a fehérbe öltözött asz- szonyok hatosával rakták a tojást a tálcákra, s nem telt el sok idő, az egy kocsira való 4200 darab tojást újból a fertőtlenítőbe tolták. - A fertőtlenítő másik ajtaja a keltetőbe vezet. Igaz, oda már mi sem léphetünk. Részlegünkön szigorúak a higiéniai előírások - reggelenként az öltözőben hagyjuk az utcai ruhát, zuhanyozunk, s egy másik öltözőben fehér munkaruhát öltünk, s még mielőtt a terembe lépnénk, fertőtlenítő oldatban újra kezet mosunk. A másik oldalon, a keltetőben még jobban ügyelni kell mindenre! S ha netán valami adódik, házitelefonon beszéljük meg a tennivalókat, személyesen nem beszélgethetünk a túloldaliakkal. Bárminemű fertőzés végzetessé válhatna, s valamennyiünk szívügye az összes naposcsibe épsége. Közben alattunk, a „fehér“ oldalon kigyulladtak a fények, az ott dolgozók ellenőrizték a keltetőgép műszereit. Jelbeszéddel kértük meg őket, mutassanak nekünk egy éppen kikelt csirkét. Amint kinyitották a bújtató ajtaját, a padlóra röppent egy rakoncátlan sárga gombóc, s az üvegen keresztül is hallottuk a kis szökevény és ezernyi társa hangos csipogását. Tóth llonakiváló szervezőmunkájának is köszönhető, hogy a kollektíva tagjai már évvel ezelőtt megkapták a szocialista munkabrigádok- mozgalom aranyjelvényeit. Csoport- vezetőként felel a munka minőségéért, de fontosnak tartja az adminisztráció pontos vezetését is. S ha netán betegség miatt kevesebben vannak, úgy szervezi a munkát, hogy a napi terveket hiánytalanul teljesítsék. Az asszonyok beleegyeznek az időnkénti túlórázásba is, tudják, a több tojás, több pénzt jelent a borítékban. Férje karbantartóként a keltetőben, a „fehér" oldalon dolgozik, s ha netán egy műszakba kerülnek, ők is csak a házitelefonon társaloghatnak. Arra a kérdésünkre, szereti-e a csirkehúst, nevetve válaszolta, hogy nem nagyon. - Kabátfalun (Nová Osada) nőttem fel, odahaza is voltak apró állataink. Szerettem is őket nagyon, talán ez volt az oka, hogy ezt a szakmát választottam. Férjemmel, 15 éves fiammal és ötéves kislányommal lakótelepi lakásban élünk, igy állatot nem tarthatunk. Szerencsére - jegyzi meg vidáman. Mint elmondotta, szívesen kertészkedik, s ha a háztartási munkák elvégzése után marad ideje és energiája, kötni, hímezni szeret. A Komáromi Állami Gazdaság keltetőüzeme évente 10 millió naposcsibét „termel“. Az elért sikerek az emberi szorgalomnak, tudásnak köszönhetők. Tóth Ilonának is. PÉTERFI SZONYA vumként írom le. 0 érezhetően hisz a művészi szó erejében, s legfőbb feladatának azt tartja, hogy a színjátszás sajátos eszközei révén bontsa ki és erősítse fel az író gondolatait és mondanivalóját. Rendezései közül a szinte puritán egyszerűséggel színpadra állított, mégis megrázó erejű Antigonéra emlékszem, s a Carrar asszony puskái című Brecht-egyfelvonásosra, amelyben nemcsak a spanyol polgárháború egy epizódját tárta elénk, hanem ezzel együtt általános érvényű, minden korban időszerű dilemmákról, az emberi hősiességről, helytállásról, áldozatvállalásról, az élet értelméről is vallott. x Szívügyének tartja, hogy a jó kortárs szlovák, cseh, magyar és szovjet színmüvek mielőbb a Magyar Területi Színház műsorára kerüljenek. Több ilyen alkotásnak (Solovič: Ezüst jaguár, Kováčik: Zöldfavendéglő, Kertész Ákos: Névnap, Suk- sin: Energikus emberek) ő volt a rendezője. Rendezőként (Egri: Gedeon-ház, Dávid: Bölcs Johanna) és igazgatóként is igyekszik megmozgatni a szlovákiai magyar drámairodalom állóvizeit. Egész nemzetiségi kultúránk látja kárát annak, hogy a színház és a Szlovákiai írók Szövetségének magyar szekciója közötti együttműködés még ma is csupán óhaj és nem valóság. Évek óta főleg a Magyar Területi Színház Művészeti Tanácsának az ülésein tapasztalhattam, miként válik árnyaltabbá elképzelése vélemé- "v" a színház müsorpolitikájáról. A májusi ünnepek előestéjén gazdai kulturális életünk legjobbjai kimagasló ményeik, kiváló munkájuk elismerések vették a legmagasabb állami kitüntet - a Szocialista Munka Hőse címet, a Ki Gottwald Állami Díjat és más kitünteti azok, akik a szellemi és fizikai alkotón a termelés, a technika és a tudomány, a M' A tava Gyökeres György felvétele Maga is vallja, hogy színháznak, színjátszásnak közönség nélkül nincs létjogosultsága, nincs jelene és jövője, tehát a repertoár összehasonlításában eredendően fontos figyelembe venni a művelődéspolitikai, a társadalmi igényeket, de ezzel együtt a közönség elvárásait és érdeklődési körét is. Most, amikor a Magyar Területi Színház Komáromban sokkal korszerűbb körülmények között dolgozhat, e szempont érvényesítése talán még fontosabb, mint korábban. Takáts Ernőd viszonylag fiatalon lett érdemes művész. Ez a kitüntetés az eddigi művészi munka és közéleti tevékenység társadálmi elismerése. Egyúttal biztosítás is: lépjen tovább pályafutásának eddigi csúcsain. SZILVÁSSY JÓZSEF | inden mondata, minden mozdulata ismerős. Az élete is... ezrek sorsa egyetlen sorsban. És mégis! Jólesik hallgatni őt. A föld zöldjéről. A mezők szomjáról. A fák magányáról. Hatvan éve kiapadhatatlan erejéről. Arról, ami ott van az arcában. A kezében. A lépteiben. „Én sosem féltem a munkától. Szegények voltunk, borzasztóan szegények. Anyám hat gyereket hozott a világra, apám meg, ahogy nőttünk, úgy küldött bennünket az úri birtokra. Napszámos voltam. Vagy ha úgy tetszik: cseléd. Bakancsot csak akkor húzhattam, ha rám került a sor. Mert többen is voltunk egy pár lábbelire. Ha tehenet őriztem, akkor nem kellett a bakancs. Akkor sem, ha szántani mentem. Legeltetni, eke után menni mezítláb is lehetett. Á mező, a föld, nem sérthette fel a talpunkat. De nyáron a tarló, az igen! Jött az aratás, egész nap folyt rólunk a víz. Aztán a cséplés... napkeltétől napnyugtáig nyeltük a port, de dolgoztunk, akár az állatok. A mai világ sokkal jobb. Jobb, még ha drágább is. Aki nem rest dolgozni, az meg tud élni. Harmincharmadik évemet húzom ÉVTIZEDEK A MEZŐGAZDASÁGÉRT ÉS A FALUÉRT Beszélgetés közben elnézem Bányász István kezét. Igazi munkáskéz. Edzett és olajos, baljának kisuj- ján sebtapasz, jobbján meg a hiányzó hüvelykujj jelzi, hogy kemény, férfimunkához szokott.-A flastrom egy friss karcolást takar, ezt pedig - lendít egyet a másik kezén - otthon, a motorfűrész csonkította meg évekkel ezelőtt. Egy ideig igen hiányzott, de már megszoktam. Egyébként az az igazság, hogy ebben a műhelyben az elmúlt negyedszázadnyi időszakban, vagyis amióta itt dolgozom, senki sem szenvedett komolyabb sérülést. Bemutatja munkahelyét, a Jolsvai (Jelšava) Állami Gazdaság licei (Li- cince) részlegének gépjavító-műhelyét. A csarnok nem nagy és nem új, de amint mondja: a helyi igényeknek megfelel. Évekkel ezelőtt már-már szűknek bizonyult, ám amióta Jols- ván felépült a központi műhely és a nagyobb javításokat ott végzik, azóta kollégájával, Barna Gyulával nyugodtan elférnek benne.- Jól érzem itt magam. Bizonyára azért is, mert nekem nem az a fontos, nem az az elsődleges, hogy milyen fölöttem a tető, hanem az, hogy mi a munkám. A szakmámat pedig imádom. A gépek között otthon érzem magam. Soha sem vágytam más pályára. A negyvenes évek derekán volt a községünkben egy autójavító műhely, ott sajátítottam el a mesterség fortélyait, s azóta nem tudok szabadulni a gépektől. Igaz, nem is akarok. Amikor Jolsván megalakult a gép- és traktorállomás, ott kötöttem ki, majd a felszámolásától, 1962-tól itt, ebben a műhelyben vagyok. Azóta a cégtábla ugyan más, hiszen az egységes földműves-szövetkezetünk tíz évvel ezelőtt beolvadt a nagy állami gazdaságba, ám az én munkám változatlan. Talán csak annyiban különbözik a korábbitól, hogy a régi géppark már teljesen kicserélődött, új gépeket kapunk és azokkal is meg kell ismerkedni. Hányszor jöttek már értem este vagy szombaton és vasárnap, hogy ez vagy az nem működik, meg kellene javítani. Nem emlékszem, hogy valaha is nemet mondtam volna. Nekem nem lehet nagyobb parancso- lóm mint az, hogy a gépnek működnie'kell, a mezőgazdasági termelés nem állhat le holmi apróság, egyszerű műszaki hiba miatt... Nemcsak erő- és szerszámgépeket javítunk, hanem a tejházak hűtőberendezésein kívül szinte minden helyi műszaki berendezés karbantartása a mi dolgunk. Aki olyan tisztelettel, akkora belső ragaszkodással és hittel vall munkájáról, mint ő, az valóban hivatásának érzi mesterségét.- Szerintem a gépnek, a vasnak is fáj, ha nem törődnek vele kellően. Elég csak körülnézni a gazdasági udvarokon, mennyi új, vagy legalábbis még ócskának nem nevezhető vetőgép, pótkocsi, eke és más gép hever ott gondozatlanul, mennyi jó alkatrészt pusztít a rozsda. Nyilván egyszerűbb a meghibásodott gépet félreállítani és venni helyébe egy újat, de biztos, hogy nem gazdaságos. Én a kiszolgált szerszámot is sajnálom az ócskavastelepre adni. A műhely előtt álló szalmafelsze- dő-kocsi van már vagy tizenöt éves, mégsem mondunk le róla. Rendbeszedjük és egy-két szezont még kibír. Igaz, hogy a régebbi gépekbe egyre kevesebb a pótalkatrész, de azért vettük meg az esztergapadot és a marógépet, hogy a hiányzó dolgokat esetleg magunk is elkészíthessük. Vagy itt vannak az újítások. Ha az ember nyitott szemmel jár, kellően ismeri a helyi adottságokat, akkor még az új gépen is változtathat, ha tudja, hogy az megkönnyíti a dolgozók munkáját és csökkentheti a termelési költségeket. Persze, ezt nem lehet parancsra, utasításra tenni. Ehhez szív, szakmaszeretet és az kell, hogy a gazdaságot, a falut és a társadalmat a magáénak érezze az ember és akarjon tenni is azokért. Apropó, a falu, a gömöri hegyek és dombok között szerényen meghúzódó, ötszázhetven lakosú Lice. Bányász Istvánt a település sorsa is fölöttébb érdekli.- A lelkem mélyén nem tudom elválasztani őket egymástól. Az üzemben azért iparkodom jól végezni feladatomat, hogy a vörös, agyagos talajú határunk minél több gabonát és takarmányfélét teremjen, s ugyanakkor a tej- és hústermelésben is tisztességes eredményeket érjünk el, a községben pedig azért teszem, amit teszek, mert azt is kötelességemnek tartom. Négy megbízatási időszakban képviselő voltam, s egy ideig alelnők. Most átadtam ezt a tisztséget. Sajnos, az utóbbi időben keveset fejlődik a község. No, nem azért, mintha mi, helyiek nem törődnénk vele. Építkezési zárlat van érvényben. Állítólag itt, ebben a völgyben akarják majd felfogni a Sajóba igyekvő Murány patak vizét. Szerintem furcsa ez a terv, s kétlem, hogy valaha is megvalósul, ám tény, hogy a falu megtartó ereje Bányász István (A szerző felvétele) gyengül. A fiatalok közül kevesen maradnak itthon. A nyugdíjra még nem gondol, pedig rövidesen hatvan éves lesz. Igaz, nincs ideje foglalkozni ezzel, amikor itt vannak a napi feladatok, valamint az aggodalom és reménykedés, hogy tovább erősödik a vidék mezőgazdasága és közben Lice sem sorvad, s hogy mindebben az ereje is benne lesz még! GAZDAG JÓZSEF a braUsIc eleme'*: résziénél tem. kjtr tam, l - vagy, ti; fél négyii Télen-ny A nagy szabb, n ban. Süv ja a hav összefag már, azt Tüzet gy és úgy n indul cs< percek í kell. Nel ismerem remet. A legj A keller a fü, kit a mada kulnéty Az valam nagyi rom vi darab nadráj érzem több ic nagyo rengel Két nyom | lett be1 egy ic Ei i Tu tudor sókm Attól lesz v segítt tokba megái a szí\ a váli tettekI ki ezt ■-Sz munká; veitek egyik t daságt váíaszr a mez< la mell zése < volt gc zógaz nem zoote 1962 Halai, szövi Ak a Trr közö lechc együ elő a-/ dott a voltai dásu. mem nekik adni, nem h meí koskr dicsé hogy szes dett U« sem a m órák meg tássi siket
