Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-22 / 117. szám, péntek
Közösen kell keresni a válaszokat a kor kérdéseire (Folytatás a 3. oldalról) nyök alapján, melyeket korábban rosszul használtak ki. KÉRDÉS: A januári ülés után már nem lehet kétséges, a radikális reformokra való áttérés nagyon nehéz dolog és ellenállást vált ki. A júniusi plenáris ülésen (1986-ban) ön például rámutatott a megújulással szemben tapasztalható „ellenállásra“, mely a feltételezett gazdasági, szociális, kulturális, ideológiai és etikai változások minden területén megnyilvánul. Olyan benyomás keletkezik, hogy azóta ez az ellenállás erősödött, bár ön a Komszomol XXV. kongresszusán mondott beszédében kijelentette, hogy a hangnemet az átalakítás hívei szabják meg. Azt is mondta, hogy az átalakításnak nincsenek „politikai ellenfelei“, s a jelenlegi szakasz nehézségei „mindannyiunkat érintenek“, „hiszen mindnyájan korunk gyermekei vagyunk“. Ennek az ellenállásnak az elemzése érdekes keresztmetszetet adhatna a jelenlegi szovjet társadalomról. Mi a véleménye erről a problémáról? Milyen formában nyilvánul meg ez az ellenállás, vannak a társadalomban olyan szférák, ahol szembeötlöbben jelentkezik? VÁLASZ: Enyhén szólva is irreális lenne azt hinni, hogy könnyű az olyan nagy, forradalmi fordulat, amely sok millió embert és az egész társadalom érdekeit érinti. Hangsúlyozni akarom: az átalakítás hosszú és nehéz folyamat. Az ilyen gyors fordulat során a munkával, az emberekkel, a kötelességekkel szembeni új elvárásoknak egyesek gyorsan, mások csak lassabban tudnak megfelelni. Mire gondolunk akkor, amikor az átalakítással szembeni ellenállásról szólunk? A régi hozzáállásokról, a megcsontosodott szokásokról, az új jelenségektől való félelemről vállalt felelősségtől való félelemről van szó. A régi bürokratikus módszerek is hátráltatnak bennünket. Egy dolog azonban bizonyos, az ugyanis, hogy az átalakítás mélyül, a folyamatba a lakosság minden rétege bekapcsolódik, gyakorlatilag minden állampolgár érdekeit érinti. Az emberek a beszélgetések során és leveleikben a támogatásukról szólnak és írnak, s csupán egyet kérnek: ne álljunk meg, folytassuk az átalakítást és feltétlenül csináljuk végig, amit elkezdtünk. KÉRDÉS: „Más út nem létezik.“ Ezek az ön szavai. Ez talán azt jelenti, hogy „kőtelezőnek“ tart bizonyos megoldásokat, amelyek közül egyesek határozottan nem fájdalommentesek, és valószínűleg mély ellentéteket tárnak fel a szovjet társadalomban? Emellett ön nem egy esetben elítélte, hogy a régen fellelt elkerülhetetlen megoldásokat „nem fogadták el a kellő időben“. Meg szeretném kérdezni, miként keletkezhetett ilyen helyzet? Az okok között csak „szubjektív“ hibák vannak, vagy pedig, az ún. véleménye szerint, ezeken túlmenően az irányítás, a döntéshozatal és a vezetés struktúrájában, mechanizmusában, valamint működésében fellelhető komoly defektusok is? VÁLASZ: A kérdésre az SZKP KB januári ülése már megadta a választ. Elmondom a legfontosabbat: A szovjet nép október útján példátlan változásokat hajtott végre politikai, gazdasági, szociális és szellemi téren egyaránt. Feltételezem, az olasz olvasónak nem kell magyarázni, hogy mit jelent ma a Szovjetunió és milyen szerepet tölt be a nemzetközi színtéren. Azon nehézségeknek a gyökerei, amelyekkel az utóbbi években találkoztunk, viszont nem a szocialista rendszer lényegében vannak, hanem lehetőségeinek nem kielégítő kihasználásában: nem a szocialista demokráciában, mint olyanban, hanem működésének fogyatékosságaiban. Annak okai, hogy a szocializmus nálunk nem tudta megmutatni az összes lehetőséget és érvényesíteni tartalmának egész gazdagságát, nemcsak szubjektív síkon keresendők, hanem abban a történelmi helyzetben is, amelyben voltunk. Fölöttébb bonyolultak, sőt kegyetlenek voltak azok az objektív körülmények, amelyek között elsőként építettük a szocializmust. így például az intervenció, a polgárháború, a gazdasági blokád, a „vesztegzár“, a katonai provokáció, az imperializmus szüntelen nyomása, s végül a fasizmus ellen vívott kemény harc, amely a szovjet néptől mérhetetlen igyekezetet és áldozatokat követelt. Ezután jött a Szovjetunió háború által elpusztított, legfejlettebb területeinek újjáépítése, mégpedig a Nyugat által ránk kényszerített hidegháborús feltételek között. Ez tehát az a konkrét helyzet, amelyben a szovjet nép élt és harcolt, s emellett építette és fejlesztette a szocializmust. A szovjet társadalmi élet minden területének alapvető átalakítását célzó mai terveink nem csupán íróasztal melletti mérlegelések eredményei. Azt az objektiven megérett helyzetet tükrözik, hogy szükség van a jelentős változásokra. Az egyik lépést a másik után tesszük afelé, hogy teljes fordulatra kapcsoljuk a szocializmus „motorját“ és kihasználjuk alkotó erejét. KÉRDÉS: ön a beszédeiben állandóan visszatér a szovjet társadalom demokratizálásához, s e témának egyre nagyobb teret szentel. De amint a kérdésről széles körben kibontakozott a vita, egyes embereknek máris fenntartásaik vannak, s úgy vélekednek, hogy a „túlzott“ demokrácia valamilyen veszélyt jelenthet a társadalmi rendszerre, ön kijelentette, hogy ezt a vitát nem tartja valamilyen negatív dolognak, mert „ebben sajátos módon megnyilvánul a társadalom stabilitása iránti érdek“. A demokratizálás milyen értelemben jelenthet kockázatot a stabilitás szempontjából? VÁLASZ: Mély meggyőződésünk, hogy a valódi demokratizálás semmilyen módon nem árthat a szocializmusnak. Azért is, mert lényegét tekintve a szocializmus egyenlő a demokráciával, a néphatalommal. A szocialista építés szempontjából akkor jelentkezik kockázat, amikor a nép értelmével és politikai öntudatával szemben túlsúlyba kerül a bürokratikus bizalmatlanság. Ez ügyben a párt központi bizottsága teljesen világosan foglalt állást. E kérdések megvitatása a pártszervezetekben és a dolgozókollektívákban bebizonyította, hogy a széles tömegek üdvözlik a demokratizálást. Véleménykülönbségek inkább a folyamat terjedelmét, mélységét és ütemét illetően vannak. Ezt egészen természetes dolognak tartom. Nem utolsósorban ez is jellemzi a demokratikus folyamatot. Jelenlegi vitáink az azonosan gondolkodó emberek vitája, akiknek szívügyük, hogy a megkezdett változások sikeresek legyenek. Nekünk valóban érdekünk, hogy a társadalom demokratizálása mélyüljön, s világosan tudatosítjuk, hogy a demokráciának semmi köze az anarchiához, az olyan nézetekhez, melyek szerint minden megengedett. Éppúgy, ahogyan az ésszerű megfontoltságnak sincs semmi köze az óvatoskodáshoz. Mellesleg, a mi demokratizálási folyamatunkat a burzsoá sajtó teljesen elferdíti. Látható, amint valaki nagyon meg akarja győzni az olvasóit arról, hogy a Szovjetunió végre már elhatározta magát arra, hogy a nyugati demokráciához közelítsen. Elmondhatom, a helyzet ennek teljesen a fordítottja. A szovjet szocialista demokratizmus lenini elveinek a lényegét fejlesztjük, tekintettel a szovjet társadalom, az egész nép jelenlegi politikai és kulturális potenciáljára. A szocialista demokrácia így egyrészt a célunk, másrészt pedig az átalakítás feltétele és erős eszköze is. KÉRDÉS: A demokratizálás alatt különféle fogalmakat érthetünk. Például: a választási gyakorlat megváltozását, a tanácsok jogkörének növelését, a dolgozókollektívák jogainak kibővítését egészen az önrendelkezés haladó formáinak bevezetéséig, ahogy ezt például az állami vállalatról szóló új törvény feltételezi. A demokratizálás új jogi garanciákat is jelenthet, amelyek minden állampolgárt védelmeznének az apparátus (állami és pártapparátus) korlátlan hatalmával szemben, s olyan jogokat nyújtanának neki, amilyenekkel eddig a szovjet társadalom gyakorlatában nem találkoztunk. Egyes emberek úgy vélik, hogy a szovjet nép képtelen elfogadni a demokrácia „túl nagy adagját“, ön ezzel ellentétes szellemben nyilatkozott. Az ön véleménye szerint e téren mennyire szükséges elfogadni a mély változások követelményét, ha ezek a változások biztosítanák az emberi tényező teljes érvényesülését. Nem tartja-e elkerülhetetlennek, hogy magának az átalakításnak az érdekében széles korú reformot hajtsanak végre az állami és a társadalmi intézményekben? S végül, nem gondolja-e ön, hogy nemcsak a Nyugattal folytatott vitában, hanem a Szovjetunió jelenlegi társadalmi-jogi gyakorlatában is túlhaladott az, amikor szembeállítják a „szociális jogokat“ (a munkára, a lakásra, a művelődésre, az anyagi biztonságra való jog stb.) a „személyi jogokkal“ (a szabad véleménynyilvánítás és -terjesztés joga, a politikai hovatartozás joga, az országba való beutazás és kiutazás joga stb.). VÁLASZ: A kérdésben, az egyes problémák tálalásával nem értek egyet. Konkrétan azzal, miszerint szinte csoda, hogy a demokratizálás folyamatában nem a nulláról indulunk. Ez természetesen nem így van. Már maga az októberi forradalom is új korszakot nyitott az emberi és szabadságjogok, az egyenlőség és igazságosság megvalósításában. Vajon egy nép a saját akarata nélkül megvalósíthat-e alapvető forradalmi változásokat, megvédheti-e függetlenségét a fasizmus elleni harcban, újjáépítheti-e az elpusztított országot és felemelkedhet-e a szociális és kulturális fejlődés szintjére? Igen, történelmünkben voltak nehézségek és a szocialista demokrácia fejlődését gátló hibák, megsértették a szocialista törvényességet és a demokratikus normákat. Ezek történelmi utunk realitásai, s így is értékeljük őket. Az átalakítás az élet minden területét felöleli. Megvalósítása során kihasználjuk a társadalmi fejlődésben elért sikereket, ugyanakkor tekintetbe vesz- szük a múlt tanulságait is. Az átalakítás egyet jelent a szocialista demokrácia mélyítésével, a nép önigazgatásának fejlesztésével. Nem politikai rendszerünk megváltoztatásáról, hanem lehetőségeinek hatékonyabb és jobb kihasználásáról van szó. Újabb fontos lépéseken van most a sor. Olyan törvényhozói aktusok vannak készülőben, melyek célja, hogy nagyobb stabilitást adjanak a demokratizálási folyamatnak és biztosítsák ennek visszafordíthatatlanságát. Egyetlen célunk van: még következetesebben szilárdítani a dolgozó nép hatalmát, teljes alkotói szabadságot adni neki, s kiszélesíteni a szovjet ember politikai és állampolgári jogai, valamint szabadságjogai egész rendszerének garanciáit. E jogok biztosításának és elmélyítésének eszközeként természetesen szovjet törvényeink és kiterjedt társadalmi-gazdasági biztosítékaink szolgálnak. Ez teljes mértékben megfelel az emberi jogokról szóló nemzetközi megállapodásoknak. KÉRDÉS: ön a Komszomol kongresszusán mondott beszédében kijelentette, hogy a szocializmus nem létezhet demokrácia nélkül. Nem tűnik úgy önnek, hogy bizonyos párhuzam van említett kijelentései, valamint Enrico Berlinguernek a demokráciáról alkotott véleménye között? Berlin- guer annakidején a demokráciára mint „univerzális értékre“ tekintett. VÁLASZ: Egészen természetes, hogy a politikusok, akik életüket és tevékenységüket összekapcsolták a kommunista eszmékért vívott harccal, sokat gondolkodtak a demokrácia jelentőségéről és szerepéről általában, de főleg a szocialista változások időszakában, s elkerülhetetlenül különböző szempontokból közelítették meg - a helynek, a kornak és a konkrét politikai összefüggéseknek megfelelően. Az ó alapvető megközelítésük egyértelmű. Leninből indul ki, aki hangsúlyozta: a szocializmushoz nem lehet eljutni másként, mint a demokrácián és a politikai szabadságon keresztül. Ehhez hozzáfűzöm, hogy a szocializmus - amit felépítettünk - önön tökéletesítésének és megújulásának egyedüli útja a demokrácia elmélyítése. A demokratizálásnak megvan a különleges értéke, mivel az anyagi feltételek létrehozásával együtt jelenti az utat azon feltételek kialakításához, amelyek nélkülözhetetlenek az egyén sokoldalú fejlődéséhez, állampolgári aktivitásához és felelősségtudatához. A demokratizálás akkor reális, amikor a társadalmi tulajdonnak és a kizsákmányolás felszámolásának a szilárd alapján áll, amikor mozgósítja a társadalom összes intellektuális és szellemi erőit az átalakítás érdekében, azért, hogy a szocializmus olyan formákat öltsön, amelyek a legjobban megfelelnek a kor követelményeinek. Ezért a demokratizálás minden területen az egész átépítés fő eszközeként és biztosítékaként nyilvánul meg. KÉRDÉS: Az SZKP KB Politikai Bizottsága végérvényesen elutasította azt a javaslatot, hogy tereljék más irányba egyes szibériai folyók medrét, s úgy döntött, hogy nyilvános pályázatot hirdet a nácizmus fölött aratott győzelem emlékművének megtervezésére, melyet Moszkvában építenek. Mindkét esetben nyíltan hangsúlyozták, hogy ez a közvélemény hatására történt így. Érdekes és fontos jelenségek ezek. Milyen lépéseket tart a jelenlegi szakaszban szükségesnek és lehetségesnek - mindenekelőtt az információ terén - ahhoz, hogy a közvéleménynek joga legyen kinyilvánítani véleményét, részt venni a döntésekben és közvetlenül beleszólni a legfontosabb eseményekbe? VÁLASZ: Meggyőződésünk, szocialista társadalmunknak, amely határozottan az átalakítás és demokratikus megújulás útjára lépett, rendkívüli érdeke fűződik ahhoz, hogy minden ember - munkás, kolhozparaszt, tudós vagy alkotó értelmiségi - önállóan, egyénien és sajátos módon járuljon hozzá a különböző tervek és döntések megvitatásához, valamint ezek megvalósításához is. Ebben a tömegtájékoztató eszközöknek nagy szerepük van és lesz is. Természetesen nem jelentik a népakarat kinyilvánításának egyedüli módját. Viszont az ügyek nyilvános megvitatásának legreprezentatívabb és legtömegesebb fórumának számítanak. A pártnak érdeke, hogy az állampolgár hangját ez a fórum „légköri zavaroktól“ mentesen tolmácsolja, hogy ne csak tanúsítsa a vitákat, amelyek az országban folynak, s amelyek előtt nem létezik tabu, hanem az is érdeke, hogy szavatolja a döntések helyességének demokratikus ellenőrzését. Annak az ellenőrzését, hogy a döntések megfelelnek-e a tömegek érdekeinek és szükségleteinek, s végül annak az ellenőrzését, hogy a döntéseket miként teljesítik. A központi bizottság azt kívánja, a vezető dolgozók minden szinten időben és tárgyszerűen adjanak választ a sajtó kérdéseire, az őket ért bírálatra. Most készül a sajtótörvény, amelynek jóváhagyásával még inkább megszilárdul a tömegtájékoztató eszközök jogi helyzete. A közvélemény hatékonysága érthetően nagymértékben függ attól, hogy mennyire beavatott és rendelkezik-e megbízható információkkal. Meggyőződésünk, hogy annak a társadalomnak, amely öntudatosan és aktívan küzd a fizikai és erkölcsi egészségéért, nem kell takargatnia a betegségeit. Ezzel csak bonyolítaná a gyógyításukat. Az SZKP a tájékozottság bővítésében a közvélemény aktivizálásának erős eszközét látja, az ország társadalmi-gazdasági és szellemi megújulása érdekében. KÉRDÉS: A szovjet értelmiség, minden érezhető véleménykülönbség ellenére, készségesen reagál a megújulásra és ennek támogatása érdekében mobilizálta erőit. A filmművészetben dolgozók, az írók és újságírók kongresszusain érezhető volt a nagy lendület és a kívánság, hogy harcolhassanak. Ugyanakkor úgy tűnik, nem kevés probléma van még a szabad önmegvalósítás terén, valamint a párt vezető szerepe s a kulturális és művészeti alkotás közötti viszonyban. Hogyan tekint erre a kérdéskomplexumra? VÁLASZ: Ismerem az alkotószövetségekben folyó viták tartalmát, s el kell mondanom, nem találtam bennük arra vonatkozó kísérleteket, hogy szembeállítsák az értelmiséget a párttal. Ellenkezőleg, az alkotók- hasonlóan az egész értelmiséghez- aktívan támogatták a pártnak az átépítést és a demokratizálást célzó irányvonalát. Az értelmiség érdekei és a szovjet társadalom fejlődésének céljai megegyeznek. A művész és a párt azonos cél felé tart - a társadalom szocialista alapokon történő megújulása felé. Az írók, képzőművészek, zeneszerzők, dráma- és filmművészek körében viharos vita folyik. Esetenként nagyon élesen. Minden embernek - tehát az értelmiségnek is- meg kell szoknia, hogy az egyre bővülő demokrácia feltételei között éljen és dolgozzon. A problémákat és a nézetkülönbségeket demokratikusan kell megoldaniuk maguknak a résztvevőknek, akik között a kommunistáknak a nevükhöz méltó helyet kell elfoglalniuk. Az átalakítás értelmiségünk soraiban feltárta a szocializmusba vetett hit hatalmas erejét, azt a készséget, hogy küzdjön a szocializmus eszméiért és értékeiért, s ezeket saját tevékenységével megsokszorozza. Érezzük, hogy az átalakítást szolgáló pártpolitika reális támogatást élvez. Éppen ezért nem kétséges számunkra, hogy a szovjet értelmiség megbirkózik azokkal a feladatokkal, amelyeket az ország átalakítása állít felé. KÉRDÉS: Az 1977-es alkotmány kimondja, hogy a párt a társadalom vezető ereje. A januári ülésen ön viszont azt mondta, hogy „bizonyos mértékben abszolutizálták a társadalom szervezettségének a gyakorlatban kialakult formáit. Ezen felül a hasonló nézeteket lényegében a szocializmus alapvető jellemvonásaival azonosították, változatlannak tartották, s olyan dogmákként állították be őket, amelyek nem hagynak teret az objektív tudományos elemzés számára.“ Ez az állítás számunkra rendkívül jelentősnek tűnik. Érinti a párt koncepcióját is? VÁLASZ; A párt marxista-leni- nista pozíciókból magyarázza a lejátszódó folyamatokat, kidolgozza a stratégiát és taktikát, szervező és ideológiai munkát végez. A párt kezdeményezte az átalakítást és az ő irányítása alatt folytatódik - ez az átalakítás sikerének a legfontosabb előfeltétele, s annak is, hogy összhangban legyen a dolgozók, a szocializmus érdekeivel. Tekintetbe vettük a múlt tanulságait, s nemcsak a saját országunkban. Tudjuk, a párt nem számíthat vezető szerepének automatikus érvényesülésére, ez komoly következményekkel járhatna. Ha a párt elmarad az objektív társadalmi folyamatok magyarázatával, ha nem figyel fel időben a megérett problémákra és késik a megoldásukkal, akkor elkerülhetetlenül nehézségek támadnak a párt és az ország fejlődésében. Ezért a pártnak is állandóan fejlődnie kell, szüntelenül keresnie, megújítania tevékenységének formáit és módszereit. Ezért a párt az átalakítást is önmagán kezdte. Különleges jelentőséget kap a párton belüli demokrácia fejlesztése, a kollektív irányítás, a káderek kiválasztása - minden szinten - lenini elveinek alkalmazása. Növekszik minden kommunista felelőssége a rábízott munkáért. És nemcsak a munkáért. A társadalom egészségesebbé tétele elválaszthatatlan minden párttag tiszta, becsületes profiljától. KÉRDÉS: Nemrégiben Csehszlovákiában járt, és véleményt nyilvánított az 1968-as eseményekről. Elmondhatná nekünk az e kérdéssel kapcsolatos véleményét? VÁLASZ: Az 1968-as csehszlovákiai események értékelése elsősorban a csehszlovák elvtársak ügye. A CSKP vezetősége Husák elvtárssal az élen azóta nagy munkát végzett. Csehszlovákia sok irányban jelentős mértékben előrelépett. Erről látogatásom alkalmával személye(Folytatás az 5. oldalon) ÚJSZ 4 1987. V.
