Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1987-04-06 / 80. szám, hétfő
Neve: Sárogh István. Foglalkozása: tanár. Születési helye: Duna- szerdahely (Dunajská Streda). Családi állapota: nős. Állandó lakhelye: Bratislava - olvashatnánk ki a huszonhét éves fiatalember személyi igazolványából. Ezek az adatok azonban nem árulják el róla a legfontosabbat, azt, hogy kortárs képzőművészetünk ifjabb nemzedékének egyik legígéretesebb egyéniségéről van szó. Sárogh István tehetségét egyebek között az is jelzi, hogy olajképeivel már 1981-ben első díjat nyert egy szlovákiai diákköri alkotóversenyen, katonaéveiben pedig a néphadsereg központi pályázatán szintén első díjjal jutalmazták alkotásait. Sárogh István munkái több szlovákiai, csehországi, magyarországi és szovjetunióbeli közös tárlaton keltettek érdeklődést - itt az ideje tehát, hogy közelebbről is megismerkedjünk vele.- Dunaszerdahelyen született, Királyhelmecen (Kráľ. Chlmec) rendezték meg második önálló kiállítását. Mi köti a Bodrogközhöz? <- Igen, Dunaszerdahelyen születtem, de nekem ez a város meghatározó élményt nem adott. Hatéves voltam, amikor családunk visszaköltözött a Bodrogközbe. Leleszen (Leles) nőttem fel, itt jártam alapiskolába, Helmecen a gimnáziumba. Ami ebben a kiállításban fontos, az mind a Bodrogközhöz kötődik.- Ennek a vidéknek alig van képzőművészeti hagyománya, mire alapozva indult, mi jelentette az ösztön- zöerőt?- A fő dojog talán az, hogy kezdettől fogva volt rajzkészségem. Az már szerencse, hogy Leleszen találtam egy Binó Pista bácsit, egy Fe- rencz Györgyöt, egy Kiss Károlyt. Bennünket a képzőművészet komolyan érdekelt - úgyhogy létre is hoztuk az amatőr képzőművészek csoportját, melyből később kialakult a ma már eléggé ismert Ticce-klub. Világraeszmélésemet én ennek a klubnak köszönhetem, az ott kialakult szellemi légkörnek. Meghatározó volt az irodalom és a zene is - ez sem volt idegen tőlünk. Előnynek tartom, hogy nem akadémiát végzett tanároktól kezdtem tanulni a művészetet. A bodrogközi emberek őszintesége semmivel sem pótolható. De nem csak az őszinteségről van szó. Nagy Menyhért például igen jól értett és ért a színekhez. Ö magyarázta nekem, hogy kell kikeverni a kívánt színárnyalatokat. Láttam az őszinteségét és azt a „primitív" valamit, ami egy kicsit Gogain-nel rokonítja őt. Ott volt aztán Kiss Károly, a maga becsületesen részletező ábrázolásmódjával. Igaz, ezen az aprólékos megjelenítésen most már sok minden nem tetszik nekem A témát olykor túldolgozza, mert tökéleteset akar nyújtani. Én nem így akarok „tökéleteset“ alkotni, hogy pontosan megrajzolom az embert. A belső lényeget kell megrajzolni, azt kell kivetíteni. Különben spontán módon jött össze ez a társaság, semmiféle program nem vezérelt bennünket, így volt jó. Rengeteget vitáztunk, dolgoztunk, meg aztán azok a hosz- szú éjszakai séták - volt ebben valami romantikus is, be kell vallanunk.- Ezek után szinte törvényszerűnek tekinthető, hogy Prešovba került a Šafárik Egyetemre, azaz, hogy rajzszakos tanár akart lenni?- Lényegében igen. Orosz-rajz szakot végeztem. Királyhelmec és a sárospataki nyári alkotótáborok után Prešov egy teljesen más világot jelentett számomra, igaz csak kez- Könnyen fest, vagy nehezen?- Nálam az inspiráció a fontos, és számomra a kép a színeket tekintve jelent problémát. Hiszek a színek erejében, de tudom, hogy a tartalom a fontos. Különben amíg a mondanivalóm színekben nem áll össze, addig valami megmagyarázhatatlan lelki feszültségben élek. Ha az egyik nap nem ,,jön ki“, amit akarok, dühös vagyok, szólni sem lehet hozzám. Ez a gyötrelem néha egy-két hétig elhúzódik. A képeket végül is egyszuszra festem meg. Ezek azok a ritka pillanatok. Egyébként nem panaszkodom, a könnyű eredményeket nem szeretem. Ha egy kép mindenkinek tetszik, ott valami baj van...- Többnyire figurális képeket fest.- Ezt nem nagyon tudom megmagyarázni. Kis koromtól kezdve így alakult. Apám is indián harcosokat rajzolt nekem Én meg képregényeket kezdtem csinálni, tele figurákkal, a táj csak háttér volt A magyarázat mégsem ez lenne. Említettem, hogy én nem szeretem a köny- nyü eredményeket. Nos, figurákat Alkalmazkodnék Színek erejével Egy fiatal festő detben, amíg gyönyörködtem a városban. Mikor megismertem lakosait, ez a csodálat halványodott, ugyanis azt tapasztaltam, hogy az ott élő embereket eléggé hatalmába kerítette a közöny. Azért olyan egyéniségekkel is összehozott a sors, akiknek sokat köszönhetek.- Kikre gondol?- Mindenekelőtt a tanáraimra, Hegyessy Gyula és Ivan Nestor Šaf- ranko képzőművészekre. Hegyessy robusztos alkat, de a belső világa gyöngéd, gyönyörű. Az az etika, melyet nekünk, kezdő gyerekeknek adni tudott, igen fontos volt. Nem beszélt ő sokat, csak éppen eldörmö- gött egy-egy mondatot, és aki odafigyelt, annak ez sokat jelentett. Nagy élmény volt, amikor a természetben rajzoltunk. Egyik alkalommal volt egy olyan téma, hogy patak az erdőben. Ezt igen nehéz úgy megcsinálni, ahogy még nem festették meg. Próbálkoztam. Egyszer csak azt veszem észre, hogy megy el mellettem, dúdolgatva, rápillant a rajzlapra, aztán hirtelen felvillanyozódik. Elkérte az ecsetet, mondván, hogy azt a reflexet, amely még kell a patakhoz, tehesse ő oda. Šafranko talán még többet adott. Például ö szerettette meg velem Picassót. Az alkotás lényegére vezetett rá, az újat-alkotás fontosságára és a felelősségre. Mindig mondta, az újban is a tartalom a fontos, nem a forma. Becsülöm Picassót, Bacon-t és a többi moderneket, de eddig még senkinél sem éreztem azt a lenyűgöző erőt, amely Rembrandt képeiből sugárzik. Bennünket a képzőművészet komolyan érdekelt nehéz festeni. A másik, ennél lényegesebb ok: úgy érzem, az embereknek mindig az emberrel lehet a legtöbbet mondani. Persze tudom, Matisse azt vallotta, hogy egy csendélettel is ki lehet fejezni a Piétának a filozófiáját, csak úgy kell megfesteni. Elhiszem neki, de én ezt nem tudom megcsinálni.- A mostani királyhelmeci kiállításán vannak tájképei...- Vannak. Rémülten döbbentem rá, hogy elfelejtek tájat festeni Nem klasszikus értelemben véve. Én úgy akarom, hogy abban a tájban benne legyen a föld, a por, a dús vegetáció. Minden. És hogy kiérződjön belőle az a szeretet, amely hozzáköt. Különben bodrogközi tájakat és embereket, amíg ott laktam, nem igen tudtam festeni. Ezek most jönnek ki belőlem.- Mi vitte el a Bodrogközből?- Egy lány. A szerelem erősebb volt. A Bodrogközhöz, a barátaimhoz fűző szálak persze nem szakadtak el.- A fővárosban egy alapiskolában tanít. Megfelel ez önnek?- Igen, mert aránylag sok a szabadidőm, tehát festhetek. Egy garázst bérelek, az a műtermem. Itt élem legboldogabb perceimet.- Hogyan vélekedik kortárs képzőművészetünkről?- A kortárs művészet azért foglalkoztat, mert én is kortárs szeretnék lenni. De nem mindenáron. Sajnos, vannak akik igen. Úgy tapasztalom, hogy képzőművészetünkben is sok a hamis érték, a tetten érhető csalás. Én a művészetben az igényességet és az őszinteséget tartom a legfontosabbnak. SZASZÁK GYÖRGY Elvi állásfoglalásoknak is tekinthető cikkekben szólunk az amatőr művészeti mozgalom egyik legtöbbet vitatott ágáról - a színjátszásról. Leginkább ennek a műkedvelő tevékenységnek a háza táján dúlnak viták a giccs és a művészet határairól, a szórakoztatás és a művelődés meghatározásáról. Aligha kerülhet sor effajta véleménycserékre a kórusmozgalomban vagy néptáncegyütteseink háza táján. A zene, s ezen belül a karéneklés évezredes múltja mintha megvédene bennünket attól, hogy kórusainkban afféle ,,magyar-nótafeldolgozások“ csendüljenek fel. Nem állítom azt, hogy a zenében nincs meg ugyanaz az inflációs folyamat, mint a színház- művészetben. Sőt, egyre több a találkozási pont, ahol a zene jól működő belső szelekciója alapján értéktelennek mondott alkotásokat a szórakoztatni akaró (közönséget csábító) színházakban tálalják fel. Ennek ellenére pontos és szigorú határok húzódnak a jó zenélés és a rossz zenélés között. Lehetetlenség, mondjuk, Bach Máté passióját vagy Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének nyitányát kottaolvasás, hangszertudás nélkül előadni. Bár a dolgok öntörvényűségéból eredően a zenés színházi alkotás esetében erre volt már példa. Persze, a zene nem ettől lesz ,,jó“ vagy „rossz“. Amatőr „művészkedés“ esetében azonban, éppen a sajátosságok miatt, szükség van bizonyos tartalmi engedményekre. No, nem arra gondolok, hogy néptáncegyütteseink a mezöségi vagy a széki táncrendbe iktassák be a break-et. Ilyen engedmények többé-kevésbé mindig a színjátszásban szükségesek. Sajnos, ennek a művészeti ágnak nem volt Bartók Bélája, Kodály Zoltánja. A tiszta forrás valahol az ógörögöknél található, s azok sajnos már nem élnek közöttünk. Ismerni viszont ismerhetjük őket: tudni illik róluk, hogy életük, bölcseletük egyik meghatározója volt a színház. Rituális jellegével, majd drámaköltői versenyeivel mindig rászolgált a társadalom figyelmére. Nincs tehát miért keseregni, hiszen az amatőr kórusok és a néptáncegyüttes kodályi eszménye bizonyos mértékű nemzetköziséggel a színjátszás számára is adott. Csakhogy a mai színjátszók többsége inkább a „Szórakoztatni!“ jelszót tűzte a zászlajára. Rendben van. Ehhez kell alkalmazkodnia a módszertani szakembernek, a népművelőnek, a zsűri tagjának, az újságírónak. Alkalmazkodnék is, ha, mondjuk, a színházművészet kifejező eszközeit minden rendező úgy sajátította volna el, és úgy alkalmazná, mint az Esti dal elénekeltetéséhez szükséges tudást a karmester. Csakhát ezeknek a kifejező eszközöknek az ismeretével a színjátszásban elég sok baj van. A színház szintetizáló művészet, s művelése az alkotóelemek elemző ismeretét feltételezi. Az amatőr énekes kottaismeret nélkül is hagyatkozhat karnagya biztos hallására Táncosaink elleshetik egymás lábáról a lépésvariációkat. Amatőr festők nyúlhatnak ecset után eredetiség híján is, legfeljebb maguk fizetnek rá a mérhetetlen menyiségű papírfogyasztására. A színjátszók esetében azonban mindez megtöbbszöröződhet, fatális véletlenek összejátszása esetén a színpadi tér tulajdonságait nem ismerő, a darab dramaturgiai elemzésére képtelen rendező hamisan éneklő primadonnára osztja a főszerepet. Aki végül szinte lefejti magáról a tüllruhát a díszletelemből kiálló csavar segítségével. Ráadásul vé- gigállja a három felvonást, mert elfelejtették instruálni a rendezői baloldalon álló pad „rendeltetésszerű használatáról“. Holott a suta csók is jobban esik laza üldögélés közben... Ehhez a szórakoztatáshoz nem tudok alkalmazkodni. Az okok egyszerűek A gondolatközlésben igényességre törekvő színjátszók a kiválasztott eszme és eszményhez mért eszközök keresésén fáradoznak. Gondolati igényességükhöz a színpadi kifejezőeszközöket a lehető legigényesebben párosítják. Márpedig, ha az eleve igénytelen szórakozásra és szórakoztatásra vállalkozó csoport ilyen igénytelen célhoz méri a színpadi megjelenítést is, akkor minden alkalmazkodási szándékom ellenére sem tudom szeretni az igyekezetüket. Vitathatatlan, hogy száz, kétszáz, néha még több embert is szórakoztatni: nemes szándék. Csakhogy ezek a nézők megérdemelnék a szórakoztatás „profibb“ formáit. Leírva ezt a jelzőt, utólag idézőjelbe tettem, mivel eszembe jutottak a művelődési házainkat járó, egyáltalán nem olcsó hakni-brigádok. Egy-egy profi kabaréestjük árából egy tudatosan és megszállottan dolgozó amatőr együttes két esztendeig is tevékenykedhet. Mindezekhez tehát nem akarok alkalmazkodni. A szórakoztatáshoz, a tiszta forrásokból merítő kórusokhoz, a táncházak közösségeihez és a színházakban életeszményt kifejező színjátszókhoz annál inkább. Az ő tolmácsolásukban a kórusra átírt Beatles-dalok, a pikáns csujjogatók és a vígjátékok helyzetkomikuma is örömet szerez. Mindenkinek. Alkalmazkodni sem kell hozzájuk DUSZA ISTVÁN Együtt — is A nagymegyeri (Calovo) Csema- dok-szervezet vezetőségében született meg a gondolat három évvel ezelőtt: jó lenne, ha esztendőnként legalább egyszer találkozna a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás három városi Csemadok-szerveze- tének vezetősége - szorosabban együttműködve, tapasztalatok cseréjével, a lehetőségek közös keresésével és teremtésével elősegítendő, hogy a végül is azonos célokért végzett munka az eddiginél is pezsgőbb, több embert mozgósító kultu- rális-művészeti életet eredményezzen. Az elképzelés életképesnek bizonyult, a kezdeményezők rendezésében hamarosan lebonyolított első találkozót tavaly Dunaszerdahelyen követte a második, és lezajlott már a harmadik is, az idei, ennek a so- morjaiak (Šamorín) voltak a házigazdái. Az első két tanácskozást ugyan még inkább csak egymás megismerése, a három helyszínen alkalmazott munkamódszerek, új próbálkozások kölcsönös bemutatása, az együttműködés lehetséges formáinak mérlegelése jellemezte, de eredménynek ez sem volt kevés, vagyis az, hogy tudomást szereztek egymásról. Az idei összejövetelen már javaslatok, tervek fogalmazódtak, konkrét megállapodások születtek. Emellett természetesen folytatódott a korábban megkezdett tapasztalatcsere, ami egyébiránt mindenkor hasznos, hiszen egyik szervezetről sem mondható el, hogy egyformán erős valamennyi területen: az egyik helyen a néptáncegyüttesek, a másikon a kórusok érnek el kimagasló eredményeket, a harmadikon a színjátszás dominál, jól működik a klub és a filmklub - ugyanakkor más területek gyengélkednek. A szóban forgó találkozó résztvevői hasznosítható tapasztalatokat szereztek egymástól a szervezeti élettel kapcsolatos kérdésekben is, mint például a tagtoborzás és a bélyegek eljuttatása a tagokhoz. Főként ez utóbbi jelent nem kis feladatot az olyan nagylétszámú szervezetekben, amilyen a dunaszerdahelyi, a somorjai és a nagymegyeri (kétezernél, illetve ezernél több tagot számlálnak). Visszatérve a művészeti csoportokhoz, szó esett kölcsönös cseréjükről, közös fellépések szervezéséről, egyebek között azért, hogy ne fordulhasson elő olyasmi, ami például az egyik dunaszerdahelyi együttessel kapcsolatban hangzott el: több országban szerepeltek már, de még soha a húsz kilométerre levő Nagyme- gyeren. örömmel fogadták és megvalósíthatónak mondták a jelenlevők azt a javaslatot, amely nyári énekkari tábor létrehozását szorgalmazta, a járás legjobb kórusai számára. Nemcsak tanulást, tartalmas együtt- létet jelentene ez, hanem bizonyára ösztönzést is adna a további munkához. Persze, a Csemadok-szerveze- tek közötti együttműködéshez is szükség van más szervek és intézmények közreműködésére, önerőből még összefogva se jutna mesz- szire a három szervezet, hiszen nem rendelkeznek elegendő anyagi eszközzel. -bor (Molnár János felvételei) Sárogh István: A kórus (olaj) ÚJ SZÚ 4 1987. IV. 6.
