Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1987-04-29 / 99. szám, szerda

ÚJ szú 5 1987. IV. 29. \ Közösen a XVII. pártkongresszus programjának megvalósításáért Új gondolkodásmódot, hatékonyabb munkát Megszüntetni a bizonytalanságot Mi lesz a falu sorsa? Egyre nagyobb az érdeklődés a Honvédelmi Szövetség számítástechni­kai szakkörei iránt (ČSTK felvétele) Összehangolt önvédelmi intézkedések Községünk - Nagyida (Veľká Ida) közvetlen a Kelet-szlovákiai Vasmű szomszédságában terül el. Felnőtt lakosságunknak több mint a fele- 702 személy - a vasműben dolgo­zik. A vasmű és a falu kapcsolata ennyiben tulajdonképpen ki is merül- már ami a pozitív kapcsolatokat illeti. És éppen ez a baj. Megítélé­sünk szerint a Kelet-szlovákiai Vas­mű a jelenleginél sokkal jobban a magáénak érezhetné ezt a falut, ha másért nem, legalább azért, mert 27 éve szennyezi környezetünket. Ma már az Ida-patakban is holt víz folyik, csúnya, fekete folyadék. Saj­nos, a helyi kutak vizében is olajfol­tok jelentek meg. A jó minőségű ivóvíz biztosítása igen nagy gond számunkra, ráadásul központi víz­vezetékünk sincs. Falunk sorsával kapcsolatban a járási és a kerületi nemzeti bizott­ság is várakozó álláspontra helyez­kedett, s amint megtudtuk, gondja­inkról a szlovák kormányban nem is tudnak. 1960-ban ugyan a jnb taná­csa határozatot hozott arról, hogy Nagyidán sem lakásépítési, sem la­kásfelújítási engedélyt nem lehet ki­adni, de amikor a higiénikusok meg­állapították, hogy némely lakás felú­jítása halaszthatatlan, vagy ha mondjuk egy orkán erejű szél a há­ború előtt épített épületekről leso­dorja a tetőt - mégis kivételt kellett tenni, azaz engedélyezni az építke­zést. A falu nem is akar megszűnni. Ez derült ki abból az ankétből is, ame­lyet pár héttel ezelőtt rendeztünk. Háromszáz családhoz fordultunk Nem volt eredménytelen az el­múlt másfél évtized községünk, Vil­ke (Veliká nad Ipľom) fejlesztésében sem. Felépült a nemzeti bizottság épülete, az öt tantermes alapiskola, a ravatalozó, a tüzoltószertár, az agitációs központ, s két utca portala­nítását is elvégeztük. Köszönet mindezért a falu és a társközségek, Törincs (Trenč) és Jelsőc (Jelšovec) lakosainak, hiszen valamennyi köz­létesítmény jelentős társadalmi hoz­zájárulással épült. Elért eredményeinkkel korántsem lehetünk azonban elégedettek. Kút- jaink fertőzöttek ezért a falu lakosai joggal tartanak igényt vezetékes ivó­vízre, éppen úgy mint a tüzelőbe­szerzési nehézségek miatt gázfű­tésre, a szolgáltatások bővítésére, na és persze szép, tiszta lakókör­nyezetre. Mindez - tudjuk - csak a távoli jövő programja lehet, az évtized vé­géig egy óvoda és egy üzletház építését szeretnénk megkezdeni. Felsőbb szerveink részéről az előbbi építéséhez már megkaptuk a jóvá­hagyást, s reméljük hamarosan pénz is lesz hozzá. Sajnos, olykor ez sem elég, hiszen nem könnyű kivite­lezőt találni, s ha akad is vállalkozó, egy sor újabb nehézségbe ütkö­zünk. Már a hetvenes években is ta­pasztaltuk, hogy az építkezések során milyen jelentősége volt az is­meretségnek, vagy ahogyan mife­lénk nevezik, a szocialista összeköt­tetésnek, egyébként alig kaptunk cementet, meszet, kavicsot vagy fa­licsempét. Napjainkban sajnos már az ismeretség sem elegendő, az embertől - még ha közügyről van is szó - mindenfelé várnak valamit. Csakhát miből telne a nemzeti bi­kérdéseinkkel. Kétszázhuszon­egyen semmi áron nem egyeznek bele a község felszámolásába, har­minchétén csak akkor, ha a jövőben sem engedélyezik a központi vízve­zeték és a gáz bevezetését. Az azonnali felszámolásba huszon­hármán egyeznek bele, a fokozatos felszámolásba pedig tizenkilencen. Nos, ez a lakosság véleménye, amit azért figyelembe kellene venni, mint ahogy azt az 1960-as döntést is ajánlatos lenne felülvizsgálni. Šaca például ugyanúgy a vasmű mellett fekszik, mint Nagyida, s lám ezt milyen várossá fejlesztettük, míg ná­lunk az utóbbi tíz év is úgy szállt el, hogy felettes szervünk semmilyen építkezési beruházást, sőt még Z akcióban kivitelezésre kerülő be­ruházást sem engedélyezett. Ez olyan ellentmondás, amit a polgára­inknak nem tudunk és nem is lehet megmagyarázni. Lakosaink száma az utóbbi húsz év alatt ugyan csökkent, jóllehet ez annak a következménye, hogy a ci­gánytelep egy részét felszámoltuk, s lakói közül 320-an Kassán (Koši­ce) kaptak lakást. Mint ahogy az az ankétből is kitűnt, a nagyidaiak ra­gaszkodnak a falujukhoz. Nálunk üresen hagyott lakások ma még nin­csenek A lehetőségeinkhez mérten mi a környezetünk javításáért is igyekszünk mindent megtenni. Fá­kat, díszbokrokat, rózsákat ültettünk ki a faluban, három utca csatornázá­sát végeztük el - és még sorolhat­nám tovább. Elmondhatom azt is, hogy javítani szeretnénk a még elég jó állapotban lévő nagyidai kastélyt, és lenne teendő a védetté nyilvání­zottságoknak sörre, borra, pálinkára és egyéb, úgynevezett kenőanyag­ra. Nem is lehet ezért csodálkozni, hogy a nemzeti bizottságok tisztség­viselői ódzkodnak az új létesítmé­nyek építésétől, mert ez jószerivel felemészti minden energiájukat. Nem ritkán a rendeletek és az előírások is fékezik az előrehala­dást. A községünk lakossága példá­ul azért csökken, mert nem tudunk megfelelő telket biztosítani az épít­kezni szándékozóknak, (ez idő sze­rint is tizenegy kérelmet tartunk nyil­ván) noha központi község vagyunk, s építkezésre alkalmas telek is akadna bőven. A telekkiutalás egyetlen akadálya, hogy olyan terü­let is termőföldnek van nyilvánítva, ahol valójában soha, vagy csak na­gyon régen folyt mezőgazdasági ter­melés. A Geodézia térképei valami­kor a negyvenes években készültek, főtt kastélykertben is, ahol számos faritkaság található, meg hát llosvai Selymes Péter házát is szeretnénk megőrizni... Nagyidán különben a levegő és a környezet szennyezettsége sze­rencsére korántsem olyan mértékű, hogy az kimondottan káros lenne az emberek egészségére. Egy környe­zetvédelmi szemináriumon a közel­múltban az is elhangzott, hogy Kas­sa déli részén nagyobb fokú szeny- nyezettséget mértek, mint nálunk. Persze, meggyőződésünk, hogy a szennyeződést lehetne még csök­kenteni, például azzal is, hogy a vasmű felelős vezetői és beosz­tottjai szigorúan ellenőriznék a tech­nológiai- és gyártási folyamatokat. Olyan tapasztalataink is vannak, hogy a gyártás „gyorsítása“ érde­kében - főleg az éjszakai órákban, a sötétség leple alatt, kikapcsolják a szűrőberendezéseket, csakhogy ezt - főleg télen - a friss hóra telepedett vörös porréteg láttán a la­ikusok is észreveszik. A baj ott kez­dődik, hogy az ilyen szennyezés előidézőit nem vonják felelősségre. Nekünk meggyőződésünk, hogy az új gondolkodásmód elmélyülésé­vel a mi problémáink is más megvi­lágításba kerülnek, s ezek súlyát felmérve a megoldást közösen fog­juk megtalálni. Számunkra Nagyi­dán a bizonytalanság a legrosszabb, ezen kellene elsősorban változtatni. Falunk sorsát illetően megalapozott, józan döntésre várunk. SNYÍR FERENC, a hnb elnöke DEMKO ANDRÁS, a hnb titkára ezeket - úgy látszik - képtelenek vagyunk megmásítani. Egyetlen érintett szerv, közület sem zárkózik el ugyan közvetlenül a segítségnyúj­tástól, csak éppen mindegyik a má­sikhoz irányít. A bürokratikus ügyin­tézés pedig megkeseríti az ügyfelek s a nemzeti bizottság tisztségviselői­nek életét is. Meggyőződésem, hogy az egy­másra mutogatás nincs összhang­ban sem a pártunk XVII. kongresz- szusán elfogadott határozataival, sem a gyorsítás stratégiájával. A nyíltságról, a rugalmas ügyinté­zésről beszélni és cikkezni - sajnos - nem elég. Tenni is kellene végre valamit az irányítás alsó szintjein, még ha sejtjük is - ez lesz a legne­hezebb feladat. CEROVSZKY LÁSZLÓ a Vilkei Hnb elnöke A szocialista tulajdon, a gyár va­gyonának védelme ugyan a vállalat minden egyes dolgozójának alapve­tő feladata, de az üzemi rendészeké különösképpen. Feladatainknak igyekszünk becsülettel eleget tenni az utóbbi években megváltozott kö­rülmények között is. A vállalat veze­tésének intézkedései alapján lénye­gesen megszigorítottuk az ellenőr­zést, tökéletesítettük a vagyonvé­delmet és sajátos eszközeinkkel vesszük fel a harcot a munkahelyi italozás ellen. Az persze már eddig is magától értetődő dolog volt, hogy az ittas embereket nem engedtük be a munkahelyükre, s hogy a vállalat alkalmazottainak táskáit ellenőriztük távozásuk előtt. Ez azonban kevés­nek bizonyult. Mindennek ellenére megtörtént ugyanis, hogy az egyes részlegeken, munkahelyeken ittas dolgozóval találkozhatott az ember, s talán az is, hogy egyeseknek a táskák ellenőrzése ellenére is si­került ezt-azt kilopni a gyár területé­ről. Végül is nem lehetett ellenőrizni mindenkit, hogy amikor átmegy a portán nincs-e nála legalább egy lapos üveg szesz, s a kilépésnél nem dugott-e mégis el valamit. Ezért néhány héttel ezelőtt egy olyan újí­tást vezettünk be, amely már eddig is látványos eredményekkel járt. A dolgozók érkezésének és távo­zásának időpontjában a nyilvántartó lapokra az órát és percet rányomtató órákkal a villanyszerelőink össze­kapcsoltak egy berendezést, amely egy lámpa kigyúlásával jelzi, kit kell alaposabban ellenőriznünk, meg­motoznunk. A berendezés nem ér­zékeli a kabátzsebben elrejtett alko­holt, vagy lopott anyagot, teljesen véletlenszerű, kinél villan fel a lámpa és kinél nem. A személyi motozás véletlenszerűsége vitathatatlan elő­nye ennek az ellenőrzési rendszer; nek. Senki sem vádolhat minket a személye elleni elfogultsággal, tel­jesen kizárja a szubjektivizmussal járó veszélyeket a szúrópróbaszerű ellenőrzésben, és senki sem tudhat­ja, nem jelez-e a lámpa, ha odalép az óraszerkezethez. Igaz, egyesek talán még nem tudják, milyen elv alapján működik a jelzőberendezés. Megtörtént már, hogy amikor a felvil­lanó lámpát meglátta az egyik éppen munkába érkező dolgozó, máris elő­húzta a kabátja alá elrejtett üveget, mondván, ezt úgyis nálunk akarta hagyni megőrzésre. Az ellenőrzések során szerzett tapasztalataink iga­zolják, egyre kevesebben próbál­koznak alkohol becsempészésével a munkahelyekre. Érzésem szerint ezzel nem csupán a munkafegyel­met védjük, hanem egyben óvjuk a dolgozók életét és egészségét is, hiszen közismert az italozás és az üzemi balesetek közti összefüggés. Az üzemi rendészek tevékenysé­ge természetesen nem merül ki csak a munkába érkező, illetve a távozó dolgozók ellenőrzésében. Kutyák kí­séretében rendszeresen őrjárato- zunk a gyár kerítése mentén, mely­nek világos színe az illetéktelen be­hatolók könnyebb felderítését szol­gálja. Sokan közülünk a munkaide­jükön kívül is bejárnak, hogy ellenő­rizzék a kerítéseket, gondoskodja­nak a különleges kiképzést kapott kutyákról. Ugyanakkor a gyár terüle­tén több létesítmény egy különleges, rendkívül érzékeny riasztóberende­zésre van rákapcsolva. A gyár tulajdonának eredményes és hatékony védelmében nem va­gyunk kizárólag magunkra utalva. A közös iránt felelősséget érző mun­kások felhívják a figyelmünket arra, ha környezetükben üzemi szarkákat fedeznek fel. Hatékonyan járulnak hozzá a társadalmi tulajdon védel­méhez, a tolvajok leleplezéséhez a gyár azon dolgozói is, akik önkén­tes rendőri vagy határőri tisztséget vállaltak, de a Népi Milícia tagjai is. Nagyon jó együttműködést alakítot­tunk ki a gyár tűzoltóival. Ha jelez a riasztóberendezés, őket értesítjük, elsősorban ők sietnek a riasztás helyszínére, hiszen fiatalabbak, erő­sebbek mint mi, nyugdíjas rendé­szek. Célunk természetesen nem az, hogy minél több tolvajt és szesz­csempészt leleplezzünk, hanem az, hogy hozzájáruljunk egy olyan lég­kör kialakításához, melyben senki sem próbálkozik szeszes italoknak a gyár területére történő bevitelével,. s a lopást fontolgatók is visszariad­nak leleplezésük nagy valószínűsé­gétől. BORŠÁNYI MÁRIA, a bratislavai Matador üzemi rendésze A cél: a fiatalok politechnikai nevelésének javítása Amikor az alapiskola két tanműhelyét megkaptuk, hogy ott berendezzük az új ifjú technikusok házát megörültem, bár erre nem volt sok okom. A falon lévő résen keresztül kilátott az ember. Kályhánk ugyan volt, de szenünk nem. Hozzáfogtunk a tatarozáshoz a köz­ponti fűtés beszereléséhez. Szerencsére, a szomszéd­ságunkban lévő üvegház kazánja minket is el tud látni meleggel. Bármennyire is siettünk, a hideg meglepett, épp hogy csak elkészültünk. Úgy döntöttünk, hogy az egyik helyiséget a modelle­zők, a másikat a számítógépes szakkörök kapják meg. Nem volt nehéz vezetőket szereznünk. Kudlák Árpád mérnök, a piesoki Gépgyár helyi üzemének SZISZ- elnöke és munkatársa, Szászi Sándor mérnök vállalta el a számítógépes szakkör vezetését. Nagy az érdeklődés, a két szakkörünkben 34 gyerek jár, és ha az ígért új berendezést is megkapjuk, újabb két szakkört indítunk be. Három modellező szakkörünk is van, amelyeket mint­egy negyven fiatal látogat. Az egyiket a Slovair 03-as üzemének pilótája, Veiss Iván, a másikat az üzem mechanikusa Viliam Takáč vezeti. Az elsó modellek már elkészültek, s bár nincs szándékunkban a közeljövőben versenyeken részt venni, szeretnénk munkánkat kiállítá­son bemutatni, hogy további fiatalokat nyerjünk meg a modellezői tevékenységnek. Sok segítséget kapunk a jnb iskolaügyi szakosztályá­tól, a városi nemzeti bizottságtól, az üzemektől, a járási pionír- és ifjúsági ház dolgozóitól, nem utolsó sorban az ifjú természetbarátok házától. Ennek ellenére még sok a teendó. Szeretnénk még egy helyiséggel bővíteni az épületet, hogy a modellezők részére beszerzett gépeket is üzembe helyezhessük. A létesítmény azzal a céllal jött létre, hogy bekapcsolódjon a fiatalok politechnikai neve­lésébe, és a szakköri tevékenység meghatározó szere­pet játsszon a pályaválasztásukban. Jelenleg még nem tudjuk lemérni, hogy ez hogyan sikerül, de bízom abban, hogy városunkból egyre többen választják majd a mű­szaki pályát. ÓVÁRY ISTVÁN, a šafárikovói ifjú technikusok házának vezetője Falufejlesztés és a „szocialista összeköttetések“ Gondolatok egy káros jelenségről

Next

/
Thumbnails
Contents