Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-13 / 60. szám, péntek

A Szovjetunió átfogó, kiegyensúlyozott és ellenőrizhető megállapodást szorgalmaz (Folytatás az 1. oldalról) konstruktív megközelítést vár el az Egyesült Államoktól is - hangsú­lyozza a nyilatkozat. A Genfben előterjesztett szovjet és amerikai javaslat nem jelenti e probléma megoldásának konkrét tervét, hanem inkább csak vázolja és összefoglalja az elképzeléseket, jelentette ki újságírók kérdéseire vá­laszolva a szovjet nyilatkozatról Bo­risz Pjadisev. A két dokumentum több szempontból különbözik egy­mástól, terjedelmileg és tartalmilag is. De derűlátóan állapíthatjuk meg, hogy a javaslatok megegyeznek a fő dologban: a közepes hatótávolságú rakéták problémájának megoldásá­ra irányulnak. A javaslatok közötti különbségek­ről még korai beszélni, mivel elbírá­lásuk csupán most kezdődött meg, figyelmeztetett a szovjet képviselő. Azonban rövid idő alatt, késedelem nélkül konkrét és komplex doku­mentumot lehet kidolgozni. Borisz Pjadisev a sajtóértekezle­ten bejelentette, hogy a létrejött megállapodással összhangban március harmadik dekádjában Moszkvában megtartják a Varsói Szerződés tagállamai külügymi­niszteri bizottságának soros ülé­sét. A résztvevők áttekintik az euró­pai és a világhelyzetet a múlt év októberében tartott legutóbbi ülés­szak óta eltelt időszakban. Ebben az időszakban különös helyet foglal el Reykjavík. A külügyminiszterek megtárgyalják az európai közepes hatótávolságú rakéták felszámolá­sára tett új szovjet kezdeményező javaslat után kialakult helyzetet. Gondot fordítanak arra, hogy erőtel­jesebb haladás jöjjön létre a fegy­verkezési hajsza korlátozása, az eu­rópai fegyveres erők és hagyomá­nyos fegyverzet csökkentése és a vegyi fegyverek betiltása terén. Véleménycserére került sor arról, hogyan lehet a legsikeresebben és legkonstruktívabban befejezni a bé­csi utótalálkozót. A moszkvai ülés jubileumi lesz - a külügyminiszteri bizottság első ülését éppen tíz évvel ezelőtt Moszkvában tartották meg, A szovjet képviselő emlékeztetett arra, hogy e hét végén Moszkvába érkezik Michael Armacost, az Egyesült Államok külügyminiszteré­nek helyettese, hogy konzultációkat folytasson a regionális konfliktusok­ról. A Szovjetunió az amerikai kül­döttséggel meg akarja tárgyalni a re­gionális konfliktusok megoldásának lehetőségeire vonatkozó nézetét és e konzultációkat a komplex nemzet­közi biztonsági rendszer megterem­tésére irányuló gyakorlati erőfeszíté­sek részének tartja. Pjadisev figyelmeztette az újságí­rókat a Fehér Háznak- az amerikai kongresszus elé terjesztett jelenté­sére, amely szerint a Szovjetunió állítólag megsérti a leszerelési meg­állapodásokat. (A jelentést értékelő moszkvai Pravda-cikket lapunk 3. oldalán közöljük.) A szovjet diplomata élesen elítél­te az Egyesült Államoknak azt a döntését, hogy az afgán ellenfor­radalmi bandáknak Stinger-típusú kézi légelhárító rakéták újabb külde­ményét szállítják. Ez rendkívül koc­kázatos és veszélyes lépése az USA-nak abban az időben, amikor az Afgán Demokratikus Köztársa­ságban már két hónapja érvényben van a kormány által meghirdetett egyoldalú fegyverszünet. xxx Viktor Karpov, a szovjet külügy­minisztérium képviselője londoni tár­gyalásainak befejeztével tegnap saj­tóértekezletet tartott. Hangsúlyozta, hogy kölcsönös jóakarat esetén hat hónapon belül létrejöhetne a szovjet -amerikai megállapodás az európai közepes hatótávolságú nukleáris ra­kéták felszámolásáról. A Csehszlovák Néppárt IV. kongresszusa előtt (Tudósítónktól) - ötszáz küldött, valamint hazai és külföldi vendégek részvételével tartja meg IV. kon- gesszusát mácius 27-én és 28-án a prágai Kultúrpalotában a Cseh­szlovák Néppárt. Az eseményt meg­előzően tegnap Zbynék Žalman, a párt elnöke, a CSSZSZK Szövet­ségi Gyűlésének elnökhelyettese sajtóértekezleten ismertette a Cseh­szlovák Néppárt cékitüzéseit s tag­ságának a szocialista építőmunka terén elért eredményeit. Az elsősor­ban keresztény világnézetű állam­polgárokat tömörítő, de egyetlen egyházhoz sem kötődő párt alapve­tő célkitűzéseit összefoglalva hang­súlyozta: A Csehszlovák Néppárt teljes mértékben elismeri a CSKP vezető szerepét a társadalomban, s mint a Nemzeti Front tagja veszi ki részét a szocialista építőmunkából, s a csehszlovák-szovjet barátság és szövetség állandó szilárdításának a híve. Hazánk és az egész világ békeszerető és haladó erőivel egye­temben síkraszáll a béke ügye mel­lett, s ezért egyöntetűen támogatja a Szovjetuniónak a Mihail Gorba­csov által előterjesztett nagy jelen­tőségű békekezdeményezéseit. Munkája elsősorban a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött társadalmi program megvalósítására és a gaz­dasági mechanizmus átalakításával kapcsolatos feladatok valóra váltá­sára irányul. (sm) E hó végén: Környezetvédelmi napok (Tudósítónktól) - Bratislavában tegnap a huszonharmadszor sorra kerülő (március 24-én kezdődő és április elsejével záruló környezetvé­delmi napok alkalmából sajtótájé­koztatót tartottak a Szlovák Termé­szet- és Tájvédelmi Szövetség veze­tő tisztségviselői. Bevezetőben el­mondták, hogy a tavalyi környezetvé­delmi napok óta 14 ezerről 15 ezerre növekedett a tagok létszáma, s hogy az elmúlt évben a környezetvédelmi problémák iránt érdeklődők számára 8 ezer rendezvényt tartottak. Tavaly 150 ezer órát dolgoztak társadalmi munkában, s további 68 ezret a CSKP XVII. kongresszusának tisz­teletére. A környezetvédelmi mozgalom vezetői kedvezően értékelték: tagja­ik száma annak ellenére növekszik, hogy sokan kedvüket vesztik, amint nehézségekbe ütköznek elképzelé­seik megvalósítása során. A mozga­lom továbbra is szorosan összekap­csolódik a békeharccal - hangsú­lyozták, bár az ember nukleáris há­ború nélkül is fel tudja borítani a természet egyensúlyát. Ezért a kör­nyezetvédők elsőrendű céljuknak tekintik a lakosság ökológiai szemlé­letének magasabb szintre emelését, hogy mindenki a sajátjának vallja a környezetvédelem ügyét, és a gazdasági vezető sem csak az ipar, a termelés érdekeinek a termé­szetvédelem érdekei ellenében tör­ténő érvényesítésére törekedje­nek. (m-n) Újítók, feltalálók Az élet fája mozgalomban (Tudósítónkól) - Az élet fája mozgalomnak - amelyet a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága irá­nyít - a törzskara tavaly 12 temati­kus feladat megoldására szólította fel az ifjú újítókat és feltalálókat. Mindegyik feladat a munka- és a la­kóhely tisztaságának megőrzésére irányult, ezért a Szakszervezetek Központi Tanácsa is csatlakozott a kezdeményezéshez. Tegnap, a beadott javaslatok értékelése után Az élet fája mozgalom törzskara be­jelentette: mind a 12 tematikus fel­adatot sikerrel oldották meg az ifjú újítók, s az általuk ajánlott eljáráso­kat, melyek társadalmi haszna mintegy 2 millió korona, már az idén alkalmazni fogják. Említést érdemel, hogy a 4-es számú feladat megoldására a komá­romi (Komárno) PRIEMKO két fiatal újítója: Krivánek István és Ľudovít Chodelka vállalkozott sikerrel. Egyébként ők a munka közben ke­letkező mérgező anyagok eltávolítá­sára szolgáló eljárást nem csupán elméletileg dolgozták ki, hanem már alkalmazzák is a gyakorlatban. hgj Varsói Szerződés Szakértői tanácskozás (ČSTK) - Szófiában egynapos találko­zót tartott a Varsói Szerződés tagállama­inak szakértői munkacsoportja az európai fegyveres erők és hagyományos fegyver­zet állományának a csökkentésével összefüggő kérdésekről. A szakértők értékelték a budapesti fel­hívásban foglaltak megvalósítását, külö­nös tekintettel arra, hogy nemhivatalos konzultációt kezdtek a bécsi utótalálkozó résztvevői az osztrák fővárosban a fegy­veres erők és hagyományos fegyverzet csökkentéséről tárgyaló összeurópai mé­retű fórumról és ennek mandátumáról. Szovjet - spanyol pártközi eszmecserék (ČSTK) - Alekszandr Jakovlev, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, az SZKP KB titkára tegnap Madridban talál­kozott a Spanyol Kommunista Párt veze­tőségével, melyet Gerard Iglesias, a párt főtitkára vezetett. A találkozó alkalmával megvitatták a nemzetközi helyzet kérdé­seit és kölcsönösen tájékoztatták egy­mást pártjaik tevékenységéről. Megbe­széléseiken mindkét fél kifejezte azon elhatározását, hogy elősegíti a spanyol­viasz viszony fejlesztését és a két kom­munista párt közti kapcsolatok kibővíté­sét. A szovjet parlamenti küldöttség szin­tén találkozott Jósé Federico de Carva- jallal, a szenátus elnökével. A spanyol közvélemény figyelemmel kíséri az átalakulás folyamatát és élénken érdeklődik a Szovjetunió mai élete, továb­bá bel- és külpolitikája iránt. Nagy vissz­hangra találnak Spanyolországban a Szovjetunió jelentős külpolitikai kezde­ményezései. Alekszandr Jakovlev aprólé­kosan tájékoztatta a szenátus elnökét a Szovjetunióban történtő mély forradalmi változásokról. Hangsúlyozta, a Szovjet­unió által kitűzött feladatok kölcsönösen összefüggnek: a gazdaságiak a szociális feladatokkal, ugyanúgy, mint a belpolitikai kérdések a nemzetköziekkel. Jubileumi szeminárium Varsóban Kohl új kormányában nincsenek lényeges változások (ČSTK) - Varsóban a Csehszlo­vák Kulturális és Tájékoztatási Köz­pontban szemináriumot tartottak a csehszlovák-lengyel együttműkö­désről a két ország közötti barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szer­ződés aláírásának 40. évfordulóján. A szeminárium résztvevői hang­súlyozták, hogy a szerződés négy é/tizeddel ezelőtti aláírása minősé­gileg új szakaszt nyitott a kétoldalú együttműködésben és széles körű lehetőségeket teremtett a sokoldalú kapcsolatok bővítéséhez. Rámutat­tak a CSKP és a LEMP, valamint a két baráti ország társadalmi szer­vezetei és dolgozókollektívái közötti együttműködés fontosságára. Képviselői felmérések (ČSTK) - A Szövetségi Gyűlés kamarái képviselőinek egy csoportja tegnap föl­mérés céljából kétnapos látogatást kez­dett a Pelhŕimovi Agrozet vállalatnál. El­sősorban a szállítói-megrendelői kapcso­latok színvonalát elemezték. A képviselők egy másik csoportja a Pardubicei Tesla vállalatnál kezdte meg kétnapos fölmérését. Ök az anyagi ösz­tönzésről és a dolgozók kezdeményezé­séről tájékozódnak. A Szövetségi Gyűlés képviselőinek harmadik csoportja a Cseh Nemzeti Ta­nács képviselőivel együtt tegnap befejez­te brnói látogatását. Ez a csoport a Che- pos tröszt vezérigazgatóságán és a tröszthöz tartozó Královo Pole-i Gép­gyárban végzett felmérést. Politikaiplakát -kiállítás (ČSTK) - Szlovákiai politikaiplakát-ki- állítás nyílt tegnap Bratislavában. A be­mutatót az októberi forradalom 70. évfor­dulója alkalmából a Szlovákiai Képzőmű­vészek Szövetsége rendezte. A közönség csaknem harminc művész több mint nyolcvan plakátját tekintheti meg a Gorkij utcai kiállitóteremben. A megnyitón részt vett Igor Škorica, az SZLKP KB osztály- vezetője és több más vendég. A kiállítás április 24-ig tart. (ČSTK) - Richard Weizsäcker nyu­gatnémet elnök tegnap Kohl kancellár javaslatára kinevezte az NSZK új kormá­nyát. A kabinet 18 miniszterből, valamint parlamenti államtitkárból és az egyes mi­nisztériumok államtitkáraiból áll, akik a CDU-CSU és az FDP burzsoá koalíciós pártok soraiból kerültek ki. A várakozás szerint nincs változás a kulcsfontossá­gú minisztériumok élén. A januári parlamenti választásokon az FDP több szavazatot kapott, mint koráb­ban és ezáltal növekedett képviselői man­dátumainak a száma is a szövetségi par­lamentben: a párt most négy miniszteri tárcát kapott az eddigi három helyett. A bajor CSU öt, a CDU pedig kilenc miniszteri posztot mondhat magáénak. A bonni kormány új tagja Jürgen Möl­lemann (FDP), aki az oktatás- és tudo­mányügyi miniszteri tárcát tölti be, vala­mint Hans Klein (CSU), akit gazdasági együttműködési miniszterré neveztek ki. Dorothee Wilms (CDU), az eddigi okta­tási- és tudományügyi miniszter vette át a belnémet kapcsolatok minisztériumá­nak vezetését. Jürgen Warnke (CSU), aki eddig a gazdasági együttműködési minisztériumot irányította, a közlekedésü­gyi minisztériumot vezeti ezentúl, Werner Dollinger (CSU) utódaként. Ez utóbbit már nem nevezték ki az új kormány tagjává, csakúgy, mint Heinrich Winde- lent (CDU), a belnémet kapcsolatok eddi­gi miniszterét. Nagyobb személyi változások az új nyugatnémet kormányban csupán ala­csonyabb szinten a parlamenti államtitká­Tűzeset (ČSTK) - Négyórás küzdelem után tegnap este sikerült lokalizálni azt a tüzet, amely délután 14.30 órakor az Ústí Nad Labem központjában fekvő Sport szaküz­let raktárában ütött ki. Zdenék Valter, az Ústi nad Lambem-i Kerületi Tűzvédelmi Testület parancsnok­helyettese elmondta, hogy az oltási mun­kálatokat nehezítette a raktár bonyolult megközelítése és az égő gumiból, mű­anyagokból és textiláruból keletkezett sű­rű füst. Mivel a füst mérgező hatású volt, és az üzlet fölötti lakásokba is beszivár­góit, öt családot ki kellett költöztetni. A tűz okának vizsgálata még folyamat­ban van. rok és az egyes minisztériumok államtit­kárainak szintjén történtek. Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) tegnap Bonnban sajtónyilatkozatot tett közzé Hans Kleinnek az új gazdasá­gi együttműködési miniszterré való kine­vezésével kapcsolatban. A nyilatkozatban rámutat arra, hogy Klein Strauss embere, aki most a fejlődő országokkal való együttműködést fogja irányítani, a Dél­afrikai Köztársaság fajüldöző rezsimjének védelmezőjeként, és az egyes fejlődő országokban kormányzó szélsőjobbolda­li, korrupt és militarista rezsimek híveként ismert, s nem híve a kelet-nyugati kap­csolatok fejlődésének. NÉHÁNY MIROSLAV ZAVADIL, hazánk szov­jetunióbeli nagykövete tegnap Moszkvá­ban tárgyalást folytatott Alekszandr Ru- dakovval, az SZKP kalinyini kerületi bi­zottságának első titkárával. Áttekintették az SZKP XXVII. kongresszusának és az SZKP KB januári ülésének a határozatai­ból eredő időszerű feladatokat. Miroslav Zavadil tegnap ellátogatott a Szerp i molot kohászati üzembe is, ahol elbeszélgetett a vállalat kiváló dolgozóival. A SZOVJETUNIÓ Tudományos Aka­démiájának tegnap Moszkvában befeje­ződött évzáró közgyűlése elhatározta, hogy létrehozzák az akadémia két új osztályát, a távol-keleti és az uráli osz­tályt. Ugyancsak határozatot hozott arról, hogy csökkent az igazgatói tisztségek ellátásához szükséges korhatár, ami a gyűlés résztvevőinek nézete szerint lehetővé teszi az akadémia összetételé­nek megfiatalítását. MOSZKVÁBAN tegnap megkezdődött a Külfölddel Baráti és Kulturális Kapcsola­tokat Ápoló Szovjet Társaságok Szövet­ségének 5. konferenciája, amelyen 845 küldött vesz részt valamennyi szövetségi köztársaságból. A szervezet tevékenysé­géről szóló beszámolót Valentyina Tye- reskova, a szövetség elnöke tartotta. VIKTOR LOMAKINNAK, a Szovjet­unió csehszlovákiai nagykövetének teg­nap Josef Kadlőik és Petr Krámek cseh szobrászok átadták az „Űrbarátság" cí­mű alkotásukat, amelyet Mihail Gorba- csovnak, az SZKP KB főtitkárának aján­dékoznak. Közös erőfeszítések az együttműködés fejlesztésére Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszter interjúja a Rudé právónak Vu Hszüe-csien, a Kínai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának tagja, külügyminiszter, aki a napokban hivatalos látogatáson járt Csehszlovákiában, elutazása előtt interjút adott Zdenek Hofenínek, a Rudé právo főszerkesztőjének. 0 ön az első kínai külügyminiszter, aki hivatalos baráti látogatást tett Csehszlovákiában, ön azonban már másodszor járt itt - első ízben 1949-1950-ben látogatott el hazánkba. Miben nyilvánul meg a csehszlovák -kínai kapcsolatok múltja és jelene közti kontinuitás, mi az új ezekben a kapcsolatokban? A kínai és a csehszlovák nép között sokéves hagyományos barát­ság van. A két ország népei mindig kölcsönösen támogatták és támo­gatják egymást, kölcsönösen szim­patizáltak és rokonszenveznek egy­mással. Bár a két ország kapcsola­taiban bizonyos ideig voltak nehéz­ségek, ez már a múlté, előre kell tekintenünk. Az a fontos, hogy az utóbbi években a kétoldalú erőfeszí­téseknek köszönhetően gyorsan megújult és fejlődött a baráti együtt­működés Kína és Csehszlovákia kö­zött minden területen. A politikai kapcsolatok fejlődését tükrözi az önök külügyminiszterének, Bohus­lav Chňoupeknek tavaly az év végén Kínában tett látogatása és az én mostani utam országukba. Különö­sen örvendetes, hogy LubomírŐtrou- gal elvtárs, a CSSZSZK kormányá­nak elnöke az idén Kínába látogat és Csehszlovákiába utazik Csao Ce-jang, a Kínai KP KB ügyvezető főtitkára, kormányfő. Meghívtuk Kíná­ba Gustáv Husák elvtársat, a CSKP KB főtitkárát, államfőt, s örömmel vár­juk látogatását. Ezek a látogatások jelentős események lesznek a két ország kapcsolataiban és vitathatat­lanul a sokoldalú fejlődés új szaka­szába viszik előre a két ország vi­szonyát. Szilárd meggyőződésem, hogy a kölcsönös tisztelet, egyenlő­ség, a kölcsönös előnyösség elvei alapján baráti együttműködésünk nagyon gyümölcsöző lesz. • A csehszlovák-kínai kapcsola­tokban bekövetkezett hosszú szünet nem csökkentette közvéleményünk érdeklődését a kínai nép élete, a kínai politika, a mai Kína iránt. Például az is érdekli őt, hogyan sikerül megvalósí­tani a négy modernizáció programját, melynek alapján - a mezőgazdaság, az ipar, a védelem, a tudomány és a tech­nika terén való gyorsabb fejlődés által Kínának fel kell sorakoznia a világ legfejlettebb államai közé. 1978-ban a Kínai KP KB 3. ülés­szaka meghatározta az ideológiai irányvonalat, vagyis a gondolkodás felszabadítását és az igazság kere­sését a tényekben, meghatározta a stratégiai irányvonalat a pártmun­ka súlypontjának áthelyezésére a szocialista modernizáció megvaló­sítására. Ennek az irányvonalnak a lényege: először, szigorúan ragaszkodni kell a négy alapelvhez, vagyis a szo­cialista úthoz, a népi demokratikus diktatúrához, a kommunista párt, a marxizmus-leninizmus és Mao Ce-tung tanítása vezető szerepéhez és a burzsoá liberalizmus elleni harchoz; másodszor, meg kell valósítani az országban a gazdaság fellendítésé­nek és a világgal szembeni nyitott­ság politikáját, ami a sajátos kínai vonásokkal bíró, korszerű szocialis­ta ország építését jelenti, a reális feltételek alapján. A gyakorlat az elmúlt nyolc évben bebizonyította, hogy a fent említett ülésszakon meghatározott irányvo­nal teljes mértékben helyes. Az egész ország népének közös erőfe­szítéseivel ez alatt az idő alatt nagy sikereket értünk el a társadalom éle­tének minden területén. A politikai helyzetet a nyugalom és az egység jellemzi, a népgazdaság tartósan, stabilan és arányosan fejlődik. A bruttó mezőgazdasági és ipari termelés átlagos évi növekménye 10 százalék körül mozog. A szénkiter­melés az 1980. évi 620 millió tonná­ról 1985-ben 850 millió tonnára emelkedett. Az olajkitermelés az 1980. évi 100 millió tonnáról öt év alatt 120 millió tonnára emelkedett, az acélgyártás 37 millió tonnáról 46 millió 66 ezer tonnára, s a tavalyi év ÚJ szú 2 1987. III. 1:

Next

/
Thumbnails
Contents