Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-10 / 57. szám, kedd

író és társadalom

GONDOLATOK A KONGRESSZUS UTÁN

Öklök a sötétben # (cseh)

Az írók folyton meditáló, szívükben, lelkűkben elkötelezett, örökké újat kereső, kutató emberek. Sokan vannak és sokfélék. Mindegyik a maga hajlama, tehetsége, érdeklődése és ízlése szerint választja ki megírásra érdemes témáit. Tudjuk, a szépirodalomnak meghatározó szerepe van a tudatformálásban. A jelentős művek mindig is azért íródnak, mert az írók bíznak abban, hogy eszméjük, közölnivalójuk eljut az olvasó emberekhez, s értelmes, nemes cselekvésre ösztönzi őket. Ha ez nem így lenne, egyetlen sort se írnának le.

E gondolatok jártak a fejemben, miközben a Szlovákiai írók Szövetségének V. kongresszusán elhangzott beszámolókat, felszólalásokat hallgattam. S ha egy mondatba sűrítve kellene értékelnem a kongresz- szus légkörét, azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom: sok okos, hasznos és felelősségteljes gondolat hangzott el az egynapos tanácskozáson.

Ám óhatatlanul felvetődött bennem az a gondolat is, mit nyer mindebből a holnap irodalma, s mindenekelőtt az olvasó.

Az írók legjobbjait mindig az igazságosságra, a mélyebb emberségre, a valóság művészi ábrázolására való törekvés jellemezte. Csak a művészi-etikai követelményeknek megfelelő irodalomnak van hitele, történelmi érvényessége, jövőt alakító kisugárzása, a különböző divatok, stílusáramlatok, konjunktúra perceit túlélő, maradandó értéke. A mindennapok valóságának talajáról felívelő, örök emberi értékeket őrző műnek nemcsak életformáló ereje van, a jövő generációk számára is lesz mondanivalója.

Az irodalom értékrendjét tehát az határozza meg elsősorban, milyen a társadalmi és emberformáló ereje. Ezzel összefüggésben mondotta a kongresszuson elhangzott beszédében Jozef Lenárt elvtárs: „Mindannyian tudjuk, hogy az esztétika és az etika mindig is az élet ugyanazon fájának két ágát alkotta. Kívánatos lenne, hogy napjainkban, életünkben az igazság, az erkölcs és

a szépség összefonódjon, egymást kiegészítse és gazdagítsa."

A kongresszus ilyen összefüggésben mérte fel és értékelte az elmúlt öt év irodalmi termését, a társadalom szellemi életében betöltött helyét, tudatformáló szerepét. Ugyanakkor körvonalazta a szlovákiai írók feladatait és teendőit. Támogatta a hazai közgondolkodás megújhodását, az új, alkotói szemlélet- váltást, valamint azt, hogy az írók vállaljanak még nagyobb szerepet társadalmi fejlődésünk meggyorsításában.

Csak természetes, hogy ami ott elhangzott, teljes mértékben vonatkozik a nemzetiségi irodalomra is, hiszen közös ügyet szolgálunk. ,,Az elmúlt időszakban intenzívebb módon épült be az irodalmi folyamatba a csehszlovákiai magyar és ukrán nemzetiség irodalma“ - hangsúlyozta többek között előterjesztett beszámolójában Ján Solovič érdemes művész, a Szlovákiai írók Szövetségének elnöke.

Igen, helyünket, szerepünket a hazai irodalmi életben egyre színvonalasabb, sajátos művek, valódi értékek fémjelzik, gazdagítva a csehszlovák irodalom sokszínű palettáját.

Nemzetiségi irodalmunk is régen túljutott már az élet tényeinek leegyszerűsítő, sematikus ábrázolásán. Megszabadult a merev, dogmatikus kötöttségektől.

Fogalmazhatunk így is: közös a célunk a minőségi irodalom és kultúra kiteljesítése, a tényleges értékek szerinti minősítés elvének gyakorlati érvényesítése. Feladatunk segíteni, támogatni az olyan irodalmi, szellemi alkotások gyors megjelenését, amelyek a valóság idealizálása, illetve torzítása nélkül, művészien ábrázolják szocialista múltunkat, jelenünket, s magas színvonalon szólnak a máról a holnapnak.

Hatékony gondolatként vetődött fel a kongresszuson az irodalmi élet megújulásának igénye, az alkotói önbecsülés és önismeret szükségessége. Az, hogy az írónak erkölcsi kötelessége segíteni a megújulás

tisztító folyamatát. A párt az élet sokoldalú, gazdag megjelenítését, ábrázolását kéri az íróktól. Az igazi író nem is fejezhet ki mást, csak azt, ami körülötte van, a valós életet. Számára is korparancs eljutni a látszattól a valóságig, a jelenségtől a lényegig.

Társadalmi kérdések kapcsán esett szó az utóbbi években megszaporodó gondokról. Az írók is - mint minden becsületes állampolgár - támogatják pártunk gazdaság- politikáját. A jelen és a jövő felől nézve is fontosnak tartják a közéleti szereplés vállalását, írói képességeik latbavetését a nyilvánosság legkülönbözőbb fórumain: a sajtóban és más tömegtájékoztatási eszközökben, nem utolsósorban a szak- szervezetekben, ifjúsági szervezetekben, a Nemzeti Front különböző szervezeteiben - mindenütt, ahol arra szükség van, és hozzá lehet járulni a2 élet minőségének javításához.

Számos felszólalásban különleges nyomatékot kapott a minőség, a színvonal igénye. Sokat kell még tenni, sok mindenen változtatni, hogy-az irodalom méltóan tölthesse be társadalomformáló szerepét. Ehhez az is kell, hogy a jövőben az író, a költő nagyobb felelősséget vállalva szóljon mindarról, ami ma a világban és körülötte történik. A művészet eszközeivel segítsen megoldani a gondokat, felmutatni a jót, a szépet, a megőrzendő értékeket.

Szó esett a kongresszuson számos más időszerű kérdésről is. Egyebek közt az irodalom és az olvasó viszonyáról. A kritikával kapcsolatban felvetődött például az igazi szellemi, művészi értékek gyors és biztos felismerésének problémája, valamint annak, hogy mi minősítse az írót. Semmiképpen sem az, mit mond, milyen választékosán, tetszetősen nyilatkozik az élet tényeiről és jelenségeiről, hanem az, milyen müvet, műveket tesz le a kultúra közös asztalára.

Az író tekintélyének mércéje tehát mindenekelőtt a megírt mű minősége. Hiszen az író egy-egy jól sikerült írásával nemcsak az egyéni, hanem a társadalmi etika ügyét is előbbre viszi egy lépéssel. Nem véletlenül hangsúlyozták többen - maga Lenárt elvtárs is - az írók közösségépítő, közéleti tevékenységének fontosságát, s részvételét egy olyan társadalmi, irodalmi és kulturális légkör kialakulásában, amelyben a szép valóban szép, a jó jó, a rossz pedig rossz! TÖRÖK ELEMÉR

KULTURÁLIS HÍREK

A budapesti Operaház vendége lesz Placido Domingo, a világhírű tenorista. Április 19-én a Bohémélet Rodolphe-jaként lép színpadra.

Kairóban nemrégiben rendezték meg a gyermekkönyvek nemzetközi vásárát, mely tizenöt napig tartott, s amelyen huszonöt ország mintegy négyszáz kiadója vett részt. Ugyanakkor szimpoziont is tartottak, amelyen az ifjúsági irodalom jelenét és jövőjét vitatták meg.

Mint tudott, az Aidát szerzője az egyiptomi kormány megbízásából komponálta, a Szuezi Csatorna avatóünnepére. Egy külön erre a célra alakult csoport most fölvetette, hogy az operát a Giza és a Luxor piramisoknál kellene játszani, a turisták épülésére.

Alekszandr Puskin, a százötven évvel ezelőtt elhunyt költő némelyik műve már korán megihlette a balettszínpadot: huszonkét éves volt Puskin, amikor Moszkvában 1821. december 16-án bemutatták a Ruszlan és Ljudmila táncváltozatát. Két évvel később Péterváron került közönség elé A kaukázusi fogolyból készült balett. A legnevezetesebb és legsikeresebb Puskin-balettek századunkhoz kapcsolódnak. Borisz

Aszafjev komponálta A bahcsiszerá- ji szökőkút című táncdrámát, amely az 1934-es ősbemutató óta a világ szinte valamennyi balettszínpadán jelen van. A bronzlovas című balett muzsikáját Glier írta, ez a mű 1949- ben hangzott fel először. A Nulin grófból készült balettet a televízió mutatta be 1959-ben, ennek is Aszafjev a komponistája.

Már évekkel ezelőtt világszerte megkezdődött a mozinak az a reneszánsza, amely a látvány, a mozgalmasság, a kiélezettség „ősi“ és populáris filmerényeit úgy állítja vissza, hogy közben felhasználja a filmnyelv és a filmdramaturgia fejlődésének vívmányait a maga életszerűbb hitelességének a megteremtésében. Ebbe a sorba kívánkozik az öklök a sötétben is, Jaroslav Soukup alkotása (a forgatókönyv a rendező és Jaroslav Vokrál munkája). Jaroslav Soukup széles közönségnek készíti mozidarabjait, s következetesen halad ezen a maga választotta úton. Tiszteletre méltó szándék, mely ezúttal azonban nem járt egyértelmű sikerrel.

De nézzük, milyen „banánhéjon“ csúszik el vállalkozása, holott a közönségfilm minden kelléke adva van munkájában: akciódús cselekmény, humánus tartalom, izgalom, feszültség - attraktív környezetbe ültetve, korhű keretbe foglalva. Ráadásul a történet profi- bokszolók világában játszódik; hőse egy kemény öklű, de lágy szívű ifjú, aki konok elszántsággal és kitartással a legjobbak közé ve- rekszi fel magát - bajnok lesz -, s a háttérben a fasizmus térhódításának, a nácizmus előretörésének nyugtalan évei. Kemény edzések, súlyos ökölcsapások, ádáz küzdelem, véres dráma tanúi lehetünk a filmben. Kétségtelen, hogy e bokszolótörténetbe bújtatott, de a sportolók világánál sokkal szélesebb horizontra kitekintő cselekmény révén az alkotók elsősorban az emberről, az emberi, társadalmi összefüggésekről, az igazságról és igazságtalanságról akartak szólni. Mégpedig olyan vészjósló időkbe helyezve a történetet, mint a harmincas évek dereka, amikor Európa tudatosítani kezdte már a barna téboly veszéAz östehetség

A versenysport világába vezeti a nézőt ez a film is, mely Bemard Malamud, a tavaly elhunyt amerikai író 1952-ben megjelent regénye alapján készült. A kisemberről szól, aki becsületes erőfeszítéssel, legyőzve a rettenetes akadályokat, úrrá lesz az élet kegyetlen csapdáin és - karriert csinál. Ez a karriertörténet egy baseballjáté- kosról szól, aki nagymenő ebben az Amerikában igen elterjedt csapatjátékban, s akinek pályája gyorsan felfelé ível, de váratlanul le is hanyatlik, hogy a mese szabályainak megfelelően aztán még a korábbinál is magasabbra lendüljön.

Míg Malamud regényét az irodalomkritikusok szolid, de nem igazán sikeres pályakezdő műnek tartják, melyben az író az exkluzív sportkörnyezetben játszódó történetet megkísérelte összekapcsolni filozófiai fejtegetéseivel az élet értelméről, addig Barry Levinson rendező a filmváltozatot jellegzetes hollywoodi produktummá variálta, a külsőségekre helyezve a súlyt. Alkotása „jól megcsinált“ munka, mégis valahogy vakvágányra fut az egész, melyben érezhetően elterebélyesedik valalyeit, s amikor a sport is teljesen a politika kiszolgálója lett. Mindezt számba véve, sejthetjük, hogy a téma egy nagy emberi dráma lehetőségét is magában hordta, de ha már az alkotók ezt a többletet nem használták is ki, jobban ügyelhettek volna arra, hogy legalább színvonalas mozidarab kerüljön ki kezükből.

Hogy ne áruljunk tovább zsákbamacskát, nézzük a film alap- konfliktusát. Vilda Jakub, a prágai bokszbajnok, miután menedzserének ócska manipulációi miatt elveszti a mérkőzést - ellenfele egy német öklöző válságba kerül;

vesztesnek érzi magát mind sportolóként, mind magánemberként (két nő között vergődik), de keményen készül a visszavágóra. Elhatározása, hogy elégtételt szerezzen, azonban nem jelleméből, hanem fiatalos konokságából, indulatosságából fakad. Bonyolultak, ellentmondásosak - s forgató- könyvileg átgondolatlanok- a nőkkel való kapcsolatai is. S bár a várva várt összecsapást- a menedzserek, edzők minden mesterkedése ellenére - megnyeri, végül tragikus körülmények között meghal.

Talán e vázlatos ismertetésből is kiderül, hogy a filmnek továbbgondolásra serkentő, magvas mondanivalója, gondolati töltete is lehetett volna, ha ezt az alkotók a történet külsőségeinek hangsúlyozásával nem szorították volna háttérbe, (gy a színesen induló expozíció után minden előre láthatóvá válik, s a filmnek a végkifejletébe nemcsak a jó értelmű- moziérdekesség, de a mozisematizmus elemei is beszüremlenek. Egyébként a korrajz hiteles, a környezetábrázolás életszerű, s noha a cselekmény kidolgozottságán, realista pontosságán csorba esik is, az ökölvívás világának bemutatása, a sportélmény izgalmas.

Robert Redford, az amerikai film főszereplője

miféle mélynek hitt pszichologizá- lás, a hős valódi emberi sorsának elemzése helyett. Ráadásul Robert Redford, napjaink egyik legnagyobb sztárja (a baseballjáté- kos megszemélyesítője) sem nyújtja élete legjobb alakítását. Pedig ezt az új hollywoodi mesét a producerek bombasikernek szánták. —ym—

Az Alföld piktora

Száz éve született Holló László

A magból, melyet a magyar tájfestés úttörő közössége a nagybányai művésztelepen elvetett, sokszínű flóra sarjadt ki, új erős ágak nőttek a magyar festészet családfáján. Az egyik ilyen virágzó ág volt az ún. alföldi iskola, melynek legjelentősebb festői, amellett, hogy a parasztságból sarjadtak és egész életükben hűek maradtak környezetükhöz, iskolázott, a technika fortélyait jól ismerő művészek voltak.

Az alföldi festők közé tartozott a Kiskunfélegyházán száz éve született Holló László. Rajzkészsége korán megmutatkozott és ezt a tehetségét előbb Budapesten a Mintarajziskolában fejlesztette. Később eljutott Münchenbe, ahol Hollósy Simonná\, a nagybányai művésztelep későbbi vezető mesterénél tanult, aki a festészet németországi Mekkájában magániskolát nyitott és maga köré csoportosította az újat kereső, a müncheni akademizmustól elforduló fiatal festőgárdát.

Holló művészi szemléletét nagy mértékben tágították párizsi tanulmányai, valamint olasz- és spanyolországi utazásai. Tartós élményt jelentett számára találkozása a nagy spanyol vizionárius, Greco művészetével, mely később egyik legjelentősebb alkotásának, a drámai, expresszív önarcképsorozatának megfestésére ihlette. Útjairól hazatérve Holló László Debrecenben telepedett le.

Egész fejlődésében következetes volt, a művészet nem volt elméleti téma számára s az idegenben szerzett benyomások teljesen felszívódtak benne. A tájban és az emberben elsősorban az fogta

meg, ami a föld népével egyesítette. Népi, paraszti ihletettsége egész pályáján szinte érintetlen maradt. Nem vitás viszont, hogy hatással volt rá a nagybányai iskola plein-air festészete, kolorizmu- sa, ám inkább a többi alföldi festő: Nagy István, Tornyai János és főleg Koszta József útját követte. Akárcsak ők, Holló is a paraszti világ embereit, tájait, eszközeit, munkáját és életkörülményeit vetítette a néző elé példátlanul bátor igazsággal és súlyos mondanivalóval (Tanya, Lakodalmasok, Fuvaros szekér stb.).

Képein túlsúlyban van a színbeli megjelenítés - erőteljes kék, barna, sárga színek dominálnak -, de ez nem megy nála a plaszticitás, a szilárd vonalvezetés rovására. Holló kimondottan realista művész, ám műveiben sok a látomásszerű elem is. Rendkívül termékeny volt. Hosszú pályáján a falusi életből vett témák mellett festett aktokat, csendéleteket, de nem volt idegen számára a történelmi ('Szí. István temetése) vagy a bibliai (Sámson és Delila) téma sem.

Bár vérbeli kolorista, festményeivel teljesen egyenértékűek a valóságot egyéni meglátással, de reálisan tükröző rajzai és grafikái is, amelyekből önálló kiállításokat is rendeztek.

Holló László, 1967-ben bekövetkezett haláláig, Debrecenben élt és alkotott, de nem elszigetelten az őt körülvevő világtól. Művészete sok-sok szállal kapcsolódott a társadalmi valósághoz, ahhoz az osztályhoz, amelynek világát és szemléletét ecsetjével és ceruzájával oly magas művészi szinten tolmácsolta. DELMÁR GÁBOR

(amerikai)

A cseh bokszolóbajnokot a fiatal Marek Vašut alakítja

ÚJ SZÚ

4

1987. III. 10.

ÚJ FILMEK