Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-07 / 55. szám, szombat

ÚJ szú 5 % % 1987. III. 7. Tiszteletet, megbecsülést érdemelnek Már hagyomány, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából pártunk és kormányunk vezetői fogadják a dolgozó nők képviselőit, azokat, akik kiváló munkájukkal, társadalmi aktivitásukkal kiérdemelték az elismerést. A kitüntettetek közül hármat kerestek fel munkatársaink. Blaskovics Mária 1968-ban lakó­helyén, Ajnácskön (Hajnáčka) lett tagja a Szlovákiai Nöszövetségnek, egy esztendővel később pedig már a rimaszombati (Rimavská Sobota) járási bizottság vezetőségének is. Megválasztását az alapszervezet­ben vécjzett jó munkája, aktivitása többsége a munkahelyi elfoglaltság mellett általában a családról is gon­doskodik, gyermekeket nevel. A szabadidő, a pihenés rovására kellene tehát gyűléseken, rendezvé­nyeken részt venniük, s ezt csakis úgy tudjuk elérni, ha a szövetségen belül megtaláljuk az érdekesebb, Keressük a vonzóbb munkaformákat indokolta. A fiatal hivatalnoknő meg­hálálta az előlegezett bizalmat, neve az elmúlt több mint másfél évtized alatt egyszer sem hiányzott a járási bizottság jelöltjeinek listájáról. Főként szociális kérdésekkel fog­lalkozik. Nem véletlenül, hiszen munkahelyén, a Rimaszombati Já­rási Nemzeti Bizottságon is a szo­ciális szakosztály előadója. Az idős emberek különösen közel állnak hozzá. Nyugdíjastalálkozókat, klub­látogatásokat szervez, tolmácsolja az otthonokban élő emberek észre­vételeit és gondjait, s ha módjában áll, maga is segít. Társadalmi munkája nem korláto­zódik csupán a szociális területre Az alapszervezet rendezvényeiből is aktívan részt vállal. A kézimunkaki­állítás megrendezése mellett külö­nösen az olvasómozgalom bővítését szorgalmazza, s példát mutat a kö­telezettségvállalások teljesítésében is. A lakóhelyén sem marad közöm­bös a közügyek iránt. A Szlovákiai Nőszövetség második számú alap- szervezetének tagjaként soraik akti­vizálására törekszik.- Különösen a fiatalok közül sze­retnék mind több nőt bevonni a moz­galomba - mondotta terveivel kap­csolatosan. - Persze ez nem köny- nyű feladat, hiszen asszonytársaim vonzóbb munkaformákat. Néhány alapszervezetben ezzel már meg­próbálkoztak, s az eredmény nem maradt el. Legutóbb Tisovecben a városi konferenciával egyidöben mézeskalácskiállitást rendeztek, s ez nem vártan nagy tömeget moz­gósított. Ebben a városban ugyanis régi hagyományai vannak a mézes­kalácssütésnek. A hagyományokra tehát a járás más tájegységein is bátran építhetünk akárcsak a techni­ka vívmányaira, mert egy másik alapszervezetben arról bizonyosod­tunk meg, hogy tagtársaink az új iránt is fogékonyak. Elképzelések, tervek egyéb vonatkozásban is van­nak. Járásunk, ezen belül városunk egyik jellegzetessége, hogy a lakos­ságnak immár közel egyötödét a ci­gánycsaládok képezik. Társadalmi felemelkedésükkel kapcsolatban gondok sokasága hárul a közigaz­gatásra és a tömegszervezetekre, így a nőszövetségre is. Ami bennün­ket illet, mindenekelőtt a lányok és fiatal asszonyok képzésére fordítunk nagy figyelmet. Állandósítanunk kell a felvilágosító munkát is, melynek az egészségvédelemre éppúgy vonat­koznia kell, mint a családtervezésre, a bűnmegelőzésre, vagy az alkoho­lizmus elleni küzdelemre. Járási konferenciánk előtt részt vettem néhány falusi alapszervezet, igy a nagybalogi (Veľký Blh) és a várgedei (Hodejov) évzáró taggyű­lésén. Ezeken is több gondot vetet­tek fel. Tisovecben például megol­datlan sok nyugdíjas étkeztetése. Az idős emberek gyakran szorulnak la­kótársaikra, egyesek már-már ki­szolgáltatott helyzetben vannak. Ezen a téren tehát sürgős megol­dást kell keresnünk, csakúgy mint a sokgyermekes családok helyzeté­nek javításában. Persze tudjuk, hogy mindez nem elsősorban a nő- szövetség feladata, de a miénk is. És ez a lényeg. Szövetségünk vonz­erejét a jövőben csak úgy tudjuk megerősíteni, ha alkotó módon vesszük ki részünket a társadalmi problémák megoldásából. Blaskovics Máriát az idei járási konferencián ismét a járási bizottság tagjává választották. Nem titkolta, jóleső érzés, hogy ismét számítanak munkájára.- Eddigi fáradozásom elismeré­seként már két kitüntetést is kaptam szövetségünk központi bizottságá­tól, most pedig részt vehetek Szlo­vákia fővárosában a hagyományos nőnapi fogadáson. Nagy megtisztel­tetés ez számomra. HACSI ATTILA Bízni a munkában, bízni a faluban Milas Viola alighanem csak akkor pihen, amikor alszik. Éjszakái most már nyugodtabbak, de volt idő, ami­kor a sötét szobában sem jött álom a szemére. Töprengett, önmarcan­goló gondolatok emésztették, de ezt csak a hozzá legközelebb állók vet­ték észre, vagy talán még ők sem. Hogy milyen vívódásokon ment ke­resztül, azt igazán csak ö tudja. Egy azonban biztos: az élet nem kényez­tette el. A második világháború alatt született, második gyerekként a csa­ládban. Alig múlt négy éves, amikor az édesanyját elveszítette. Édesapja később megnősült, a két gyereket egyedül nem tudta volna felnevelni.- A mostohám már meghalt, apám még él. A bátyám két éve agyvérzést kapott. Tanító volt. Most otthon van, rokkant - sorolja Milas Viola a tényeket, majd elgondolkod­va ismétli meg kérdésemet: - Hogy milyen volt a gyermekkorom? Hát, fényes nem volt, de azért volt benne szép is. Én az apróbb dolgoknak, a kedves kis meglepetéseknek is igen tudtam örülni. Otthon lényegé­ben nem volt rossz, de valahogy mégis minél előbb önállósulni akar­tam, korán, már tizenhat éves ko­romban férjhez mentem. Alighanem elhamarkodott lépés volt. A férjem is fiatal volt, élettapasztalat nélkül. A ránk szakadt nehézségekkel ne­hezen tudtunk megbirkózni. Tizen­három évi házasság után itt is ha­gyott. Anna kilenc éves volt akkor, Viola pedig tizenkettő. Ellátni a gyerekeket, nevelni, ta­níttatni őket, azt is megadni nekik, ami neki hasonló korában hiányzott - ez volt Milas Viola legbiztosabb fogódzója az akkori helyzetben. Ez adott értelmet mindennapjainak, erőt ahhoz, hogy ne csüggec^en. Úgy is mondhatnám, hogy a munká­ba menekült. Először idénymunkát vállalt a helybeli szövetkezetben, majd ugyanitt raktáros lett. Három évig dolgozott az efsz alkatrészrak­tárában. Amikor pedig a polyáni (Po­ľany) és a szolnocskai (Solnička) szövetkezet egyesült, a gabonarak­tár helyettes vezetőjévé nevezték ki. Még harminc éves sem volt, amikor a főnöke hirtelen megbetegedett, s 1976 nyarán a termény fogadásá­ra Milas Violának már egyedül kellett előkészítenie a hombárokat.- Soha nem felejtem el azt a nya­rat. Hogy mennyit izgultam, retteg­tem. Még csak második éve dolgoz­tam ebben a raktárban, tapasztala­tom alig volt. Ráadásul vetőmagot termesztettünk. Be kellett állítani a tisztítóberendezést, aztán beindí­tani, majd elraktározni a különböző fajtájú búzát, árpát. Bizony volt mit tenni. Egyszer az is megtörtént, hogy összefolyt két különböző fajtá­jú búza. Azt hittem, hogy ott helyben elsírom magam, de összeszorítot­tam a fogam és azt mondtam, nem adom fel. Fogtam a fejszét, és meg­tanultam hogyan lehet megerősíteni a reteszeket. Milas Viola nemcsak a fejsze nye­lét, hanem a lapátot is sokszor meg­fogja a zsákolásról pedig nem is beszélve. A szövetkezet elnöke már figyelmeztette is a zootechnikuso- kat: „Nem akarom meglátni még egyszer, hogy ez az asszony a há­tán hordja az abrakot."- Nem tudtam, hogy észrevette az elnök, de nem tagadom jóleső érzés, ha így mondta. Tudja, tényleg nem kellene az istállókba mennem, elég lenne kiadnom az abrakot, de én meg akarok győződni róla, hogy minden állatgondozó megkapja-e a szükséges mennyiséget. És ha már ott vagyok, akkor nemcsak né- zelődök, én is beviszem a zsákot... A rend, a tisztaság és a munka szeretete - úgy tapasztaltam, ez jellemzi leginkább ezt az asszonyt. Rengeteget dolgozik. Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a raktárban csak nyáron és ősszel van munka. Mos­tanában már a borsó vetéséhez ké­szülődnek. Száz hektárt vetnek majd. Készülnek a tavaszi árpa, a cukorrépa és a napraforgó vetésé­hez is - és mindez természetesen fokozott munkát, törődést kíván Mi­las Violától. Tavasszal az építkezé­sek is elkezdődnek, illetve folytatód­nak a szövetkezetben, s neki ezek­hez is köze van, hiszen az építő­anyagok raktározását is az ő gond­jaira bízták, mint ahogy a műtrá­gyák, a vegyszerek tárolását is. Ilyen felelősség, annyi kötelesség mellett szinte csodálatos, hogy még képes időt szakítani a nőszövetség és a Vöröskereszt helyi szervezeté­ben, valamint a Csemadokban vég­zett sokrétű munkára.- Szeretem ezt a falut, tavasztól őszig olyan mint egy virágoskert, s ez kétségtelenül az itteni asszo­nyok munkájának köszönhető első­sorban - mondja lelkesen, majd ki­csit panaszkodva így folytatja: - Saj­nos, a fiatalok közül sokan nem maradnak itthon, és arra is van pél­da, hogy az idősebbek is elmennek a városokba. Már elég sok elhagyott porta, üres ház van a falunkban. Mi, akik itt maradtunk, bízunk benne, hogy ez a folyamat egyszer megáll. Jó itt, és ezek a falvak nem szűnhet­nek meg. Most már a szövetkeze­tünknek is jobban megy. Komoly fejlesztésekbe kezdtünk és a múlt évet is két millió koronás nyereség­gel zártuk. Munka, bizakodás, remény - ez hajtja ezt az asszonyt, s azok az örömök, amelyek a jól elvégzett munkából lelket melengetően hat­nak rá. Mindkét lánya is a szövetke­zetben dolgozik. Milas Viola nehéz élete ellenére is elégedett. Amint mondotta, most már sokkal többször tud örülni, mint régen, s nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a Tőketerebesi (Trebi- šov) járás dolgozó nőinek képvisele­tében ott lehet a nőnapi fogadá­son. SZASZÁK GYÖRGY Gyermekek és nők között Néhány apróság még akkor sem engedte el a szoknyája szélét, ami­kor telefonhoz hívtuk. Talán attól tartottak, ott hagyja őket.- A kiscsoportosok nagyon ra- gaszkodóak - magyarázta találko­zásunkkor Domsitz Piroska, a gab- číkovói óvoda igazga­tója. - Sok-sok szere- tetre, megértésre van szükségük, s ha mindezt megkapják, végtelenül hálásak. Az igazgatónő pe­dig ért a gyermekek nyelvén. A türelem, a féltő gondoskodás, a jóra nevelés, az is­meretek mind széke­sebb körű elsajátítta­tása a célja. Erre ösz­tönzi munkatársait is. És mi sem jobb bizo­nyítéka munkája eredményességének, minthogy a négy cso­portban a több mint száz apróság jól érzi magát a kollek­tívában, örömmel jönnek reggelente az óvodába.- Természetesen a gyermekeken keresztül a szülőkkel, elsősorban az anyukákkal is kapcsolatba kerülünk. Nem kell különösebb felmérést vé­geznünk a családok helyzetéről, az otthoni viszonyokról, a tapasztalt pe­dagógus a gyermekek viselkedésé­ből, az elejtett mondatokból is pon­tos képet kap erről. A szülői értekez­leteken az ismereteket általánosítva próbálok tanácsokat, útmutatást ad­ni a gyermekneveléshez, úgy is, mint gyakorló anyuka, úgy is, mint gyakorló szakember. Ezzel nem merül ki felvilágosító munkája. A Szlovákiai Nőszövetség tevékenységébe évek óta bekap­csolódik, s a lányoknak, asszonyok­nak is igyekszik átadni tudását, ta­pasztalatait.- Tizenkét évig Bakán (Baka) lak­tunk, ott is dolgoztam. Olyan közös­ségben éltem, melyben igen jól éreztem magam. A község társadal­mi és kulturális élete mindig mozgal­mas volt, az emberek szívesen jöt­tek a különböző rendezvényekre. 1981-ben költöztünk várkonyi (Vra- kúň) családi házunkba, s bizony meglepetéssel tapasztaltam, hogy ebben a kb. 2500 lakosú faluban nem olyan pezsgő a közösségi élet. Korábban hozzászoktam, hogy min­dig társaság, emberek vesznek kö­rül, a szervezőmunkából is kivettem részem, s ez itt egyszerűen hiány­zott. Végül is megtalálta a módját, hogyan válhatna ismét hasznosabbá a társadalom számára. Bekapcsoló­dott a nőszövetség helyi szervezeté­nek tevékenységébe. A többségben fiatalokból álló vezetőséggel munká­hoz láttak. Domsitz Piroska jelenleg az alelnöki tisztet tölti be.- Először is a tagok létszámát próbáltuk növelni. Ez sikerült is, 115-ről 230-ra Aztán olyan formá­kat választottunk, melyek népszerű­ek a nők körében. Tavaly például sikeres sütőtanfolyamot szervez­tünk, és nagy volt az érdeklődés a kézimunka-tanfolyam iránt is, amelyen a kötés alapjait sajátíthat­ták el. Ez utóbbit haladók számára is szerveztünk. Ezeken az összejöve­teleken természetesen sok minden­ről szó esett, igyekeztünk sokrétűvé tenni a foglalkozásokat. Hogy elér­tük célunkat, az az évzáró gyűlésün­kön is megmutatkozott: a pionírok műsorával színesített értékelésünk­re sokan jöttek el. A faluval azáltal is szorosabbá vált a kapcsolata, hogy a legutóbbi választásokkor képviselővé válasz­tották. Ö is, a falu lakosága is tudja, mi az, amire leginkább szükségük van. Régi a művelődési ház, korsze­rű bevásárlóközpont is kellene, a vízvezeték-hálózatot is hiányolják. Talán idővel minderre sor kerül. Domsitz Piroskát a község hatá­rain túl is ismerik. A nőszövetség járási bizottsága elnökségének tag­ja, a családdal és a neveléssel fog­lalkozó bizottság elnöke. A Duna- szerdahelyi (Dunajská Streda) já­rásban már több helyen szervezték meg a kis családi iskolát. Előadás- sorozatokat, beszélgetéseket ren­deztek a fiataloknak, a szocialista akadémia és a házassági tanácsadó munkatársaival együttműködve. Nemcsak a községek lakosainak, hanem a szakközépiskolák tanulói­nak is lehetőségük nyílik ily módon, hogy a párválasztásra, házasságra és gyermeknevelésre is felkészítse őket. Az óvoda, a közösségi élet tölti ki napjai nagy részét. A két fia már önálló. A háztartás mellett szabad­idejét kötéssel tölti, ez a hobbija. Kikapcsolódást és hasznos szóra­kozást jelent számára a színes fona­lakkal való munka. A család vala­mennyi tagja számára készít kötött holmit, örömét leli a szépben, a har­monikusban. DEÁK TERÉZ Az idei kemény tél ellenére a prága-veleslavini virágkertészet a nemzetközi nőnapra csaknem 70 ezer vágott virágot, főleg tulipánt, nárciszt, gerberát és orchideát szállít a boltokba. A felvételen Iveta Rűcková és Markéta Jindrová szedi a gerberát. (Jaroslav Hejzlar felvétele - ČTK)

Next

/
Thumbnails
Contents