Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1987-03-07 / 55. szám, szombat
Egy hét a nagyvilágban február 28-tól március 6-ig ‘Szombat: Mihail Gorbacsov nyilatkozatában javasolta az európai közepes hatótávolságú rakétákról szóló önálló megállapodás megkötését - Howard Baker lett a lemondott Donald Reagan utóda a fehér házi kabinetfőnök posztján Vasárnap: Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter ázsiai és csendes-óceáni körútra indult - Szovjet parlamenti küldöttség érkezett Nicaraguába Borisz Jelcin vezetésével Hétfő: Józef Czyrek vezetésével lengyel parlamenti küldöttség indult az Egyesült Államokba Kedd: Lemondott Bettino Craxi olasz miniszterelnök és kormánya - Mihail Gorbacsov Moszkvában fogadta Athos Favát, az Argentin KP főtitkárát Szerda: Londonban hivatalosan közölték, hogy Thatcher angol kormányfő a hónap végén Moszkvába látogat Csütörtök: Reagan elnök televíziós beszédében magyarázta bizonyítványát az Irangate-botrány kapcsán Péntek: George Shultz amerikai külügyminiszter pekingi tárgyalásait befejezve Szöulba érkezett A falusi szegénység szószólója 100 éve született Marek Čulen A „csomagbontás" visszhangja Méhkasra emlékeztetett a világ nagy része ezen a héten. A múlt szombati szovjet javaslat felbolygatta, felpezsdítette a nemzetközi életet, s nem volt olyan politikus, aki ne tartotta volna szükségesnek, hogy kifejtse véleményét. Milyenek ezek a vélemények? Először is rögtön feltűnő, hogy senki sem nevezte az európai közepes hatótávolságú rakétákról szóló önálló megállapodás javaslatát propagandának, ahogy az korábban hasonló esetekben lenni szokott. Az Egyesült Államok nyugat-európai szövetségesei rendre üdvözölték a szovjet indítványt, hangoztatva, hogy most szabaddá válhat az út a rakéták felszámolása felé. A kivételt Franciaország képezte, de az első negatív reagálást később Párizsban igyekeztek mérsékelni. Vajon miért nem utasíthatták el a nyugati országok a szovjet javaslatot? Főleg azért nem, mert a szovjet indítvány lényegében a Nyugat által korábban szorgalmazott megoldást fogadja el. Az Egyesült Államok és szövetségesei Reykjavík óta azt hangoztatták, hogy az ottani „csomag“ szovjet vélemény szerinti fel- bonthatatlansága a legnagyobb akadály a megállapodás útjában. Most kiderül, hogy ez csak ürügy volt-e, vagy tényleg hajlandó az USA megállapodást kötni az európai közepes hatótávolságú rakéták fel- számolásárót, s ebben készek-e támogatni szövetségesei is. Nos, efelöl nem lehetünk egészen biztosak, ugyanis az első kedvező fogadtatás után egyre gyakrabban hallani kétkedő hangokat, feltételeket és vádaskodásokat is a Szovjetunió címére. Ha már nem utasíthatják el nyíltan a szovjet javaslatot, akkor legalább igyekeznek kétségbevonni annak őszinteségét. Egyes washingtoni vélemények szerint Moszkva a jelenlegi amerikai kormány „gyengeségét“ akarta kihasználni. A józanul mérlegelő kommentátorok viszont rögtön a javaslat elhangzása után felfedezték, hogy a szovjet kezdeményezés szinte segédkezet, ha úgy tetszik „szalmaszálat“ nyújt az Irangate-botrány mocsarába süllyedő Reagan elnöknek: a rakétamegállapodást nagy pluszként írhatná a lassan leköszönő elnök a saját javára, s hazai presztízsét jelentősen növelhetné. Ezzel kapcsolatban Moszkvában az idő rövidségére utalnak, tehát gyors, határozott lépéseket látnak szükségesnek, még mielőtt az amerikai választási masinéria félredobna minden más problémát. Az idő tehát Washingtont is sürgeti, feltéve, persze, ha tényleg megállapodást akar. És itt már megint nem egyértelmű az amerikai magatartás. Valahogy úgy szeretnék beállítani a dolgokat, hogy az USA aláírná a dokumentumot, de ennek további, a Szovjetuniótól függő akadályai vannak. Ezért kerül előtérbe az ellenőrzés kérdése, s már előre hangoztatják, hogy ez nehéz dió, sőt lehetetlen lesz. Az ellenőrzés „nehézségei“ mellett a megállapodás egyre hangosabb ellenzői azt is hangsúlyozzák, hogy a közepes hatótávolságú rakéták felszámolása után a Nyugat hátrányban lenne a hagyományos és a vegyi fegyverek tekintetében. Ezért szorgalmazzák - mint pl. Andreotti olasz külügyminiszter azt a moszkvai Pravdának adott nyilatkozatában fejtegette -, hogy össze kell kapcsolni a nukleáris és a hagyományos fegyverzet csökkentését. A Nyugat tehát most saját „csomaggal“ áll elő, ami annál is inkább furcsa, mivel a Varsói Szerződés erre a területre, tehát a hagyományos fegyverzetekre és fegyveres erőkre vonatkozóan is átfogó javaslatot terjesztett elő a politikai tanácskozó testület tavalyi budapesti ülésén. Egyszóval, nyilvánvaló zavarban van a Nyugat, nem tudja, hirtelen mit tegyen, annyira meglepték a szovjet javaslatok. A józan logika szerint örülnie kellene, hiszen a Szovjetunió alkalmazkodott az ö álláspontjához, a Szovjetunió tett nagy engedményt! Most már fokozatosan az is kiderül, hogy más az, ha valamit szavakban üdvözölnek, és megint más, ha már konkrét lépéseket kell tenni. Szerencsére azonban az első ilyen lépések is megtörténtek. A genfi tárgyalásokon meghosszabbították a közepes hatótávolságú rakétákkal foglalkozó munkacsoport ülését, s azon a szovjet és a - részleteiben még nem ismert - amerikai javaslatot egyeztetik. Szóba került továbbá, hogy Shultz amerikai külügyminiszter a hónap végén ez ügyben Moszkvába látogat, s egyre gyakrabban beszélnek Mihail Gorbacsov washingtoni útjáról. Erre azonban csak a kész megállapodás aláírása adhatna alkalmat, ami viszont még messze van. De az ügy elmozdult a holtpontról, s jó irányt vett. Olasz kormányválság Az Olasz Köztársaság történetében a leghosszabb ideig, jó három és fél évig volt hatalmon Bettino Craxi ötpárti koalíciós kormánya. Ebből arra lehetne következtetni, hogy alapjában véve nagyjából minden rendben ment. Tény, hogy ebben van valami igazság. A kormány a tőkés országok viszonyaihoz képest jelentős gazdasági eredményeket tud felmutatni, megerősödött a líra, az inflációt sikerült a minimumra leszorítani és az áremelkedéseket megállítani. A belpolitikai sikerek közé sorolhatók a terroristák és a maffia elleni kiterjedt és látványos akciók. Szintén növelte a kormány hazai népszerűségét és nemzetközi tekintélyét, hogy a hűvösebbre fordult kelet-nyugati viszony idején is aktívan építette ezeket a kapcsolatokat (pl. Lengyelországgal, de különösen a Szovjetunióval, amit egyebek között Andreotti külügyminiszter múlt heti moszkvai látogatása is alátámaszt). Akkor miért kellett lemondania a kabinetnek? Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy voltak a kormánynak válságos időszakai. Az 1983. augusztus 4-én hivatalba lépett Craxi már két ízben ajánlotta fel lemondását. Először 1985 októberében az Achile Lauro gőzös elrablása nyomán kialakult helyzetben, de az államfő az ügyet visszautalta a parlament elé, amely végül bizalmat szavazott a kormánynak. Másodszor tavaly júniusban került krízisbe a Craxi-kabinet, amikor a képviselőház titkos szavazás során elvetette a helyi közigazgatási szervek finanszírozására vonatkozó törvényjavaslatot. Amintore Fanfani, majd Giulio Andreotti próbálkozott ekkor a kormányalakítással, de sikertelenül, s így a labda - és a miniszterelnöki bársonyszék - ismét visszakerült Craxihoz. De ekkor született a megállapodás (nem tudni, hogy papíron-e vagy csak elvben) a legnagyobb parlamenti erő, az olasz Kereszténydemokrata Párt (DC) és a kormányfőt adó Olasz Szocialista Párt között, hogy az idén márciusban Craxi átadja a stafétabotot egy kereszténydemokrata politikusnak. S ezzel már el is jutottunk a kormányválság gyökeréhez, ami nem más, mint a hatalmi harc, a hatalom birtoklásának vágya. A parlamentben a mandátumoknak majd 33 százalékát tudhatja magáénak a DC, s nem képes tovább elviselni, hogy ne kereszténydemokrata politikus vezesse a kormányt. Craxi viszont- épp az említett eredményekre hivatkozva - nem nagyon volt hajlandó átadni a stafétabotot, s ennek hangot is adott. Ezért lett az elmúlt hetekben rendkívül ideges a hangulat Rómában. Valószínű azonban, hogy a kormány keddi lemondása nem oldja fel a feszültséget. Sót, inkább teljes meztelenségükben kerülnek felszínre az eddig lappangó, illetve leplezett ellentétek. A DC az eddigi (kereszténydemokrata, szocialista, republikánus, szociáldemokrata és liberális párti miniszterekből álló) ötpárti koalíció fenntartását akarja, de a saját vezetése alatt. A megbízott kormányfői tisztségbe Giulio Andreotti volt a legesélyesebb, de személye ellen a szocialistáknak vannak fenntartásaik. Ennek a megoldásnak nem adnak nagy esélyt Rómában, hacsak a DC nem engedi át a külügyi, a hadügyi és a gazdasági tárcát az OSZP-nak. A megoldási lehetőségek között vehető számba, hogy- miután Andreotti kudarcot vall - ismét Craxi kap kormányalakítási megbízatást (ahogy az tavaly nyáron is megesett). További alternatíva lehetne, ha az összes baloldali erő összefogna - ahogy azt az Olasz KP javasolja -, s olyan kormányt hozna létre, amely hatékonyan képes működni. (Ennek köztudottan legfőbb akadálya, hogy a szocialisták nem hajlandók együttműködni a kommunistákkal.) Ilyen helyzetben a legvalószínűbb lehetőség az idő előtti parlamenti választások kiírása, amelyről Rómában egyre többen beszélnek. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy ez megoldást is hozna... Szovjet parlamenti küldöttség tárgyalt a héten Nicaraguában. Képünkön: Borisz Jelcin, az SZKP KB PB póttagja, a moszkvai pártbizottság első titkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagja (középen) Whee- lock mezőgazdasági miniszter és Daniel Ortega államfő társaságában egy jinotegai szovjet -nicaraguai barátsági gyűlésen (Telefoto - ČSTK) 1887-ben Brodskéban született, ahogy ő mondogatta „brodskéi kis- parasztként“. Forradalmi munkás- mozgalmunk forradalmárként, a falusi szegénység szószólójaként tartja nyilván. Kezdetben ugyanazon az úton haladt, mint Szlovákia több százezer kisparasztja, falusi szegénye. A kapitalizmusban nyomorogtak, nem volt munkájuk és ezért sokan ki is vándoroltak. Marek Čulen is azok közé tartozott, akik a múlt század végén elindultak a nagyvilágba munkát keresni. Az Amerikai Egyesült Államokba ment. A mezőgazdaságban, majd az iparban, farmokon, gyárakban, a chicagói vagongyárban dolgozott. Nagyon értékes tapasztalatokat szerzett a fejlődő munkásmozgalomban, amelybe a forradalmi akciók résztvevőjeként, majd tisztségviselőként maga is tevékenyen bekapcsolódott. Szilárd jelleme, önmagához való hűsége nem engedte, hogy megfeledkezzen arról, honnan érkezett, hova tartozik és ezért 1919-ben hazatért Brodskéba. * Szlovákiában közben sok minden megváltozott. A fiatal csehszlovák köztársaságban a cseh nemzet, a magyar és a német nemzetiség öntudatos tagjaival szorosan együttműködve, gyorsabb ütemben kezdett fejlődni a szlovák kommunista mozgalom. 1919-1921-ben Marek Čulen a mozgalom legjelentősebb képviselője lett. A szociáldemokrata párt tagjaként egyre határozottabban követelte a szakítást a jobboldali vezetőséggel, a reformista ideológiával és gyakorlattal. Sajátságos módon agitált ezért: lovaskocsin, elvtársaival együtt, faluról falura járt, élő szóval terjesztette a kommunista eszméket. A balodali szociáldemokrata párt akcióbizottságának elnöke, majd a lubochňai konferencia céltudatos szervezője lett. Ezen a konferencián 1921 januárjában a küldöttek nemzetiségükre való tekintet nélkül állást foglaltak a CSKP megalapítása mellett. A húszas években ott kapcsolódott be Szlovákiában a politikai munkába, ahol az éppen fontos és szükségszerü volt: a kisparasztság forradalmi öntudatának elmélyítésére törekedett. A nagyszámú kisparasztság ki volt téve az agrárpártiak lelkes agitációja és ravasz politikája veszélyes hatásának. Ez a politika arra irányult, hogy nézeteltéréseket szítson a városi és a falusi szegénység között. Az ipari proletariátus és a lázadozó falusi szegénység forradalmi mozgása áramlatának találkozójánál ott állt azonban Marek Čulen, hogy megmutassa, milyen irányban kell haladnia ennek a két kizsákmányolt erőnek - csakis egységben, a kapitalizmus elleni közös harc útján haladhatnak. 1925-ben a CSKP képviselője lett, 1925-1927-ben megalapította és szerkesztette a Pravda, a kommunista napilap Kosák nevű mellékletét. Személyesen nem írt sokat, de sikerült bővítenie a kisparaszti levelezők körét; nehéz célt ért el, azt, hogy a szegényparasztok, a mező- gazdasági munkások tollat ragadjanak kérges kezükbe és leírják tapasztalataikat. Hogy kifejezzék sérelmeiket, az igazságtalanságokat és ezáltal is tájékoztassák a párt tisztségviselőit a falusi szegénység életéről, arról, hogy milyen erőt jelentenek a szlovákiai kommunista mozgalomban. Marek Čulen a mindennapi és a politikai életben is határozott és utánozhatatlanul közvetlen volt. Arra törekedett, hogy mindig becsületes, nyílt, elvszerű legyen. Az olyan politikai személyiségek életében is, mint amilyen Marek Čulen volt, előfordulhattak azonban hibák. Ö is tévedett, amikor a CSKP V. kongresszusa után egy időre saját akaratából kirekesztette magát a kommunista párt soraiból. Tévedett, amikor úgy gondolkodott (és ezt le is írta), hogy egyedül, a kommunista mozgalomnak, a párttal való kapcsolat nélkül is harcolhat a dolgozók érdekeiért, a kommunista eszmékért. Marek čulen 1932-ben visszatért a pártba, amely a gazdasági válság, a munkanélküliség, a végrehajtások idejében örömmel fogadta vissza a tapasztalt, bátor, áldozatkész kommunistát. Marek Čulen elsősorban a háború alatt bontakoztatta ki agitációs képességeit. A CSKP Központi Bizottságának határozata ér: telmében a párt többi neves tisztségviselőjével együtt a Szovjetunióba ment, ahol a moszkvai rádió adásai keretében kapcsolódott be a politikai munkába. Oly módon beszélt, mint a múltban. Eszmefuttatásait, nyilatkozatait, felszólalásait áthatotta a harcias lelkesedés, a honvágy, a fasiszták iránti gyűlölet, a megalázott haza iránti szeretet. 1942-ben a kaukázusi frontra ment, ahonnan röpiratokat küldött a szlovák hadsereg tagjainak. „Marek Čulen vagyok - írta egyik röpira- tában - brodskéi paraszt, volt szlovák képviselő, akinek el kellett hagynia hazáját. Oroszországba távoztam és itt további szlovákokkal együtt barátokra és segítségre találtam“. A továbbiakban felszólította a katonákat, lépjenek át a front másik oldalára, a szovjet hadseregbe Csak a szlovák nemzeti felkelés idejében tért vissza Szlovákiába, hogy közvetlen harcot folytasson az új Csehszlovákiáért. Csehszlovákia felszabadítása után fontos állami és pártfunkciókat töltött be. 1948 után amikor már négy évtizedes politikai munka állt mögötte, hetvenévesen mezőgazdasági megbízott lett. Küzdött a nehézségekkel a szövetkezetesítés első éveiben, segített az előítéletek leküzdésében, bírálta a rendetlenséget és támogatott minden újat, amit a szocialista társadalmi rend hozott magával. 1953-ig volt mezőgazdasági és erdőgazdálkodási megbízott, ekkor visszatért Brodskéba, szülőfalujába, hogy megpihenjen. Hetvenöt éves volt, ölbe tett kézzel üldögélhetett volna, emlékezhetett és mesélhetett volna a dolgozók megpróbáltatásairól, a nyomorról, a munkanélküliségről, a háború borzalmairól, a szociális és nemzeti elnyomásról, a szociális biztonsághoz és békéhez vezető útról. Arról, hogy az ember nem elégedhet meg önmagával, nem élhet anélkül, hogy együvé tartozna társaival, nem lehet közömbös mások sorsa iránt, nem élhet úgy, hogy ne harcolna a világ és az emberek életének forradalmi átalakításáért. Marek Čulen, a munka embere volt, ahol arra szükség volt, ott segített, tekintet nélkül arra, milyen tisztségeket töltött be, milyen megtiszteltetések érték. Ezért élete végéig tevékenykedett, eljárt a szövetkezeti tagok közé, tanácsokat adott, maga is dolgozott, számításokat végzett, mennyi takarmányt kell adni a baromfinak, a sertéseknek, a lovaknak, a juhoknak, részletes feljegyzéseket készített a szövetkezet munkájáról. Továbbra is aktív pártmunkás maradt, bekapcsolódott a brodskéi pártszervezet életébe, ha hívták, eljárt a fiatalok, felnőttek közé, mesélt nekik arról, mi volt a múltban. Tevékeny életének 1957 márciusában bekövetkezett halála vetett véget. Ha röviden értékelni akarjuk, hogyan járult hozzá Marek Čulen forradalmi tevékenysége a kommunista mozgalom kibontakozásához és a szocializmus győzelméhez, figyelmünket történelmünk azon három időszakára kell összpontosítanunk, amelyeknek eseményei harmonikusan összefonódnak Marek Čulen életével és munkásságával. Ez a CSKP megalapításának és a pártépítés első nehéz éveinek időszaka, a második világháború a hősi fasisztaellenes nemzeti felszabadító küzdelem évei, valamint a szocialista építés első évei, amikor Marek Čulen a szocialista faluért folytatott harc élén állt. Őszinte tisztelettel emlékezünk forradalmi és kommunista mozgalmunk jelentős személyiségére. ZDENKA HOLOTÍKOVÁ PAPUCSEK GERGELY
