Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1987-03-02 / 50. szám, hétfő

A budapesti Gondolat Könyvkiadó kiadványai a csehszlovákiai olvasók kö­rében is egyre népszerűbbek. Ezért szeretnénk most felhívni a figyelmet néhány olyan új­donságra, amely a tervek sze­rint ebben az évben jelenik meg. szerkesztésében - Mohács évszá­zadának művelődéstörténetét veszi górcső alá, ismert és eddig ismeret­len forrásanyagra támaszkodva. A művelődéstörténet iránt érdek­lődők minden bizonnyal örömmel fo­gadják majd Georges Duby A há­zasság a középkori Franciaország­ban című kötetét. Új sorozat is indul ebben az esztendőben Magyar Könyv címmel, az első két kötet a magyar könyvművészet kiemelke­dő alakjainak írásait teszi közzé. Fél évszázad mezsgyéjén címmel Kner Izidor 1931-ben jelentette meg em­lékiratát, a mostani kiadást Kner Izi­dor kéziratainak egy részével kiegé­szítve, utószóval és jegyzetekkel ellátva gondozta Haiman György. Tevan Andor levelesládájából válo­gatott Voit Krisztina, a többi között Tevan Balázs Bélával, Juhász Gyu­lával, Kosztolányival és Karinthyval való kapcsolatának írásos doku­mentumait olvashatjuk majd. Az emlekmu is közügy Egy érdekes moszkvai kiállításról és a közvélemény szerepéről Érdekes könyvújdonságok A Gondolat kiadó idei terveiről A kiadó több sikert aratott és a könyvesboltokból hiányzó régi kö­tet utánnyomását, illetve új kiadását tervezi. így ebben az esztendőben újra megvásárolható lesz a Termé­szettudományi kisenciklopédia, Ju­hász Árpád: Évmilliók emlékei, Rácz Endre-Takács Etel: Kis magyar nyelvtan, Edward Hall: Rejtett di­menziók, Eric Beme: Emberi játsz­mák, Halász Előd: A német irodalom története, valamint a nagy sikerű Kutyakalauz című könyv. Régi hiányt pótol a kiadó, amikor közreadja Bognár László Ásványha- tározó-ját és Sloane A nő biológiája című munkáját. Említést érdemel a Harward Egyetemen végzett tudo­mánytörténésznek, Frank J. Sullo- way-nak a Freud, a lélek biológusa című, monográfiaszámba menő munkája. A történelmi tárgyú kötetek sorá­ból mindenképp említést érdemel Berend T. Iván és Ránki György nagyszabású gazdaságtörténete, amely Európa gazdasága a XIX. században címmel jelenik meg. Több évszázaddal régebbre tekint vissza Bertényi Iván, aki a Magyar- ország az Anjouk korában című könyvében Károly Róbert és fia, I. Lajos politikáját elemzi. E kötet a Magyar História című sorozatban lát napvilágot, a Magyar Históriai Életrajzok sorozatban pedig Ka- pisztrán Jánosról és Eötvös József­ről jelenik meg könyv. A magyar reneszánsz udvari kultúra című ta­nulmánykötet - R. Várkonyi Ágnes Az irodalomtudomány új összeg­ző kötettel gyarapodik: Szabolcsi Miklós A XX. századi világirodalom áramlatai címmel igyekszik össze­foglalni e század minden fontosabb irodalmi áramlatát, irányzatát, a ki­emelkedő életműveket. Jóval keve­sebbre - s ezért talán sokkal többre vállalkozott Tverdota György, ami­kor József Attila kutatásainak ered­ményeit teszi közzé az Ihlet és esz­mélet című kötetében, amelýben Jó­zsef Attilának a század költőihez és gondolati hagyományaihoz való kapcsolódását térképezi fel. A kiadó folytatja Cs. Szabó László műveinek közreadását, ezúttal a Shakespeare-esszék látnak nap­világot. Lengyel Menyhért napló­jegyzeteiből és önéletrajzi töredéke­iből áll össze kötetté az Életem könyve. Palócföldi lakodalom címmel Ba­kó Ferenc, az egri Vármúzeum nyu­galmazott igazgatója adja közre év­tizedes gyűjtésének dokumentuma­it, a palóc lakodalom szertartásait, szokásrendjét, számos kotta- és rajzmelléklettel. Blaha Lujza naplója és Sophia Loren Élek, szeretek című önéletraj­zi kötete minden bizonnyal a legke­resettebb Gondolat-könyvek lesz­nek idén, mint ahogy a Fürkész Könyvek két új kötete: a Vadvirágok és a Lepkék című könyvecskék kö­zönségsikeréhez sem férhet két- sé9- (MN) Újjászülető vietnami műemlékek Nincs olyan ősi műemlék, amely ellenállna az idő viszontagságainak. Vietnamban a műemlékek főleg fá­ból épültek és így könnyen áldozatá­vá váltak a trópusi éghajlatnak és a természeti csapásoknak, tájfunok­nak, árvizeknek. Ezért kevés maradt meg teljes épségben. És akkor még nem is említettük a dinasztia-válto- zások és a háborúk okozta rombolá­sokat. Az utóbbi néhány évtizedben a vi­etnami művészettörténészek nagy munkát végeztek, hogy feltárják a műemlékeket, felmérjék helyzetü­ket. Főként gyalog és kerékpáron járták be az országot a tengerparttól a hegyvidékekig. Sok esetben csak romokat találtak. Mostanáig nagyrészt befejezték a X. és a XVIII. század között - azaz a Ly dinasztiától a Tay Son dinaszti­áig terjedő időszakban - épült mű­emlékek tanulmányozását. Az azt megelőző tíz évszázad idején az ország kínai uralom alatt volt, és ebből az időszakból igen kevés mű­emlék maradt meg. Ezeket a régé­szeknek még fel kell tárniuk. A XIX. századi nguyen fejedelmek által épí­tett műemlékek főleg a déli tartomá­nyokban, különösen Huéban össz­pontosultak és ezért ezek feltárásá­ra csak az ország 1975-ös újraegye­sítését követően kerülhetett sor. Az ősi vietnami műemlékek közös vonása, hogy rendszerint csak a po­litikai vagy gazdasági válságok kö­zötti stabil időszakokban javították őket. Ha komolyan megsérültek, ak­kor a fő részeket újjáépítették és néha bővítették. Ezért van az, hogy bár sokuk azt az eredeti nevet viseli, amely az évkönyvekben szerepel, a valóságban lehet, hogy egy ké­sőbbi korban újjáépítették. Megfor­dítva, az is lehetséges, hogy habár a rekonstrukció nemrégiben történt, a műemlék sok részénél megmaradt az eredeti stílus. Ezért a kutatóknak a műemlék korának meghatározá­sánál nemcsak az eredeti építés dátumát kell megtalálniuk, hanem a különböző részek javításának vagy cseréjének idejét is. Sok évtizedes kutatás után a tu­dósok 350 műemléket tártak fel. Ami e nyolc évszázadból ránk maradt, igazán nem sok. Hatalmasak voltak a károk és a rombolások. 1945-ben a hanoi Ecole Francaise d’Extreme- Orient felmérte az Észak-Vietnam- ban található domborműves sírkö­veket. A róluk összegyűjtött több mint húszezer sírfeliratból 504 vo­natkozik a XVI. és XVIII. század közötti közösségi házak építésére. Ez a jegyzék természetesen nem teljes; sőt a legutóbbi kutatások azt is bizonyították, hogy a fentebb em­lített nyolc évszázad alatt épült kö­zösségi házaknak csupán egynyol- cada, azaz 65 maradt fenn. A dom- bormúvek, szobrok, fafaragványok, melyek a pagodákat, templomokat és közösségi házakat díszítik, lehe­tővé tették, hogy a különféle korok stílusbeli eltéréseit is megállapítsák, így például a Ly dinasztia idejéből származó sárkányalak hosszú, kar­csú a teste; a Tran-érában a sár­kány teste rövidebb, tömzsibb; a Le időszakban inkább kínai sárkányhoz hasonló. Ezek a stíluskülönbségek jelzik az ősi vietnami művészet fejlő­dését. Megfordítva, a korszakok stí­lusjegyeinek ismerete segít a kuta­tóknak a műemlékek korának meg­határozásában. (VNA) Két évvel ezelőtt a fasizmus fölött aratott győze­lem 40. évfordulóján határozat született arról, hogy Moszkvában, a Poklonnaja-hegyen monumentális emlékművet állítanak fel e történelmi esemény tisz­teletére. Nyilvános pályázatot hirdettek, s mint annak idején olvashattuk, a moszkvaiak és más szovjet emberek is társadalmi munkában végezték a terep- rendezést, miközben nagy érdeklődést tanúsítottak az emlékmű végső formája iránt. Többen föltették azt a kérdést is, hogy ez a méreteiben hatalmas alkotás miképpen illeszkedik majd a városképbe, a környe­zetbe, s milyen lesz az esztétikai hatása. Az illetékes szovjet párt- és állami szervek ezeket az aggodalma­kat is figyelembe véve tavaly úgy határoztak, hogy a pályázatra érkezett maketteket és rajzokat kiállít­ják, s a bírálóbizottság csak a széles körű nyilvános­ság véleményének megismerése után hoz végső döntést. A kiállítást néhány hete nyitották meg, s erről az esemenyröl riportot olvashattunk Lubor Kazdától, a Rudé právo moszkvai tudósítójától. Ezt az írást kissé rövidítve, az alábbiakban közöljük. A jegyre nagy betűkkel nyomtat­ták, hogy ingyenes. Pénzbe tehát nem kerül e nem mindennapi kiállí­tás megtekintése, csupán időbe. Ezt a központi moszkvai kiállítóhelyisé­get ugyanis most naponta több mint háromezer ember keresi föl, tehát mindenkinek sorakoznia, várakoznia kell, mielőtt bejut a terembe. Vajon milyen kiállítás váltott ki ekkora érdeklődést? Nyilvános pályázatot hirdettek a fasizmus felett aratott győzelem emlékművének elkészítésére. Az egyik legnagyobb moszkvai kiállító­helyiségben, a Manézsban, most a beérkezett pályamüveket állították ki. Ebben még nincs semmi különös, mindez megszokott dolog. Az érde­kesség és egyben az újdonság az, hogy az érdeklődők véleményt is mondhatnak az egyes munkákról, sőt szavazhatnak is az általuk leg­jobbnak tartott alkotásra, vagyis közvetlenül beleszólhatnak abba, hogy végül melyik tervezet alapján készül el majd az emlékmű. A kiállítás nyitvatartási idejét meghosszabbították, akkora iránta az érdeklődés. Ha az ember belép a helyiségbe, akkor percek alatt rájön, hogy ennek a kiállításnak sajátos légköre van. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy az emberek itt nemcsak szemlélődnek, hanem hangosan vi­tatkoznak is. Nyoma sincs a tárlato­kon megszokott udvarias, tartózkodó magatartásnak, ezt a kiállítást nem a csendes szemlélődés, hanem a nyílt, olykor szenvedélyes véle­ménycsere jellemzi. Már az is él­ményszámba megy, ahogy az em­berek csoportokba verődve kifejtik véleményüket egy-egy pályamun­káról.-Természetes követelmény - mondja egy középkorú férfi -, hogy az emlékművet a klasszikus formák harmóniája jellemezze. Le­gyen ez az alkotás méltó az ese­mény történelmi jelentőségéhez, ezért tartom fontosnak, hogy a klasszikus művekhez hasonlítson. A férfi tovább magyaráz, s közben kigombolja az ingét, kioldja a nyak­kendőjét, hogy könnyebben beszél­hessen.- Hát ez szamárság! - vág közbe diplomatikusnak éppenséggel nem mondható szavakkal egy fiatalem­ber. Látszik rajta, hogy izgatott, kipi- rosult arccal, szinte lélegzetvétel nélkül akarja felsorolni az érveit. Az­tán kissé lehiggad, s megnyugodva fejti ki a véleményét:- Szerintem az a legfontosabb, hogy ez az emlékmű teljesen újsze­rűén, az eddigiektől eltérő formában fejezze ki a mondanivalót. Tehát nem lenne jó, ha a művész a szok­ványos eszközökkel dolgozna. Nem lenne helyes, ha a látogatók az em­lékmű megtekintésekor egykedvűen ácsorogva bólogatnának: lám, lám, milyen szép ez az emlékmű, ugye? Én azt szeretném, ha az új emlékmű előtt az emberek elnémulnának, s az alkotás éreztetné velük, milyen hős­tett volt a nagy honvédő háború, mennyi szenvedést, milyen áldoza­tot követelt. És azt is szeretném, ha ebből az emlékműből mélységes humanizmus is sugározna. Mind többen kapcsolódnak be az eszmecserébe. Ritka élményt jelent az is, ha az ember például csak arra figyel, hogy a látogatók miként vélekednek az itt látható mintegy négyszáz pályamű­ről. Számos érdekes, olykor egé­szen meglepő véleményt, s érdekes okfejtést hallani. Akadnak itt, persze, különcködők, s olyanok is, akik ön­magukra szeretnék fölhívni a figyel­met. Egy férfi például minden pálya­munkát hangosan osztályoz, s arra próbálja rávenni az alkalmi hallgató­ságot, hogy az általa kiemelkedőnek tartott alkotás-tervezetre szavazzon. A hangoskodó férfi rövidesen magá­ra maradt, senki sem kíváncsi erre a tolakodó figurára. A kijárat előtt asztalok láthatók, rajtuk lepecsételt ládák. A rendezők minden látogatónak cédulát adnak át, amelyen szavazhat - ha akar - a szerinte legjobb alkotásra. A ki­töltött lapot aztán bedobják a ládák­ba. Aki akarja, röviden le is írhatja a véleményét a pályamüvekről. A nagy érdeklődés miatt a bírálóbi­zottság valószínűleg csak néhány hetes késéssel tudja meghozni a döntését, hiszen a közönség véle­ményét, érveit, bíráló megjegyzéseit is gondosan mérlegelni kell. A kiállítás újabb bizonyítéka an­nak, hogy a Szovjetunióban milyen nagy szerepet tulajdonítanak a köz­véleménynek. Fontos dolog egy em­lékműről dönteni, a pályázatokról véleményt mondani, de talán ennél is fontosabb az, hogy e kezdemé­nyezés révén fölkeltik az emberek érdeklődését, s egyúttal elmélyítik felelősségérzetüket a közügyek iránt, ilyen közügy például az emlék­mű elbírálása is, hiszen ez az alko­tás a mai és az elkövetkező nemze­dékekhez is szól, egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen hatást vált ki belőlünk és utódainkból, xxx A szovjet tömegtájékoztató esz­közök az elmúlt héten közölték, hogy a kiállítást 145 ezren tekintet­ték meg, s közülük több mint 37 ezren írásban fejtették ki vélemé­nyüket a látottakról, s az emlékmű­vel kapcsolatos elvárásaikról. A bírá­lóbizottság ezeket a véleményeket, valamint a szakemberek álláspontját egyaránt figyelembe véve megálla­pította, hogy a beérkezett pályamű­vek sem eszmei, sem pedig esztéti­kai szempontból nem feleltek meg a követelményeknek, s ezért - pon­tosítva a feltételeket - új pályázatot hirdet. Csak ezt követően, az új pályaművek nyilvános értékelése után hozzák meg döntésüket arról, hogy végül milyen is lesz az új emlékmű. Gracia Barrios (Chile): Tüntetők Festő és műtörténész Cultem, a Mongol Népköztársa­ság népművésze, a kortárs mongol festészet kiemelkedő alakja. Mun­kásságának két fő területe a portré- és a tájképfestészet. Portréfestőként örökítette meg a nemzet nagyjait, a történelmi múlt és a forradalom kiváló személyisé­geit. Feladatának tekinti a ma hét­köznapi embereinek realista ábrázo­lását is. Képeiről pásztorok, városi munkások, egyszerű asszonyok és fiatal lányok tekintenek vissza a szemlélőre. Portréi alapján a néző előtt kirajzolódik a mongol szépség- ideál. Mint tájképfestő, a mongol vidék jellegzetességeit bontja ki. Képein a mongol szem számára vonzó táj, a nagy, fátlan nyílt tér, a legeltetésre alkalmas puszta látható. Egyik leg­szebb alkotásáért, a Jurták a sztyeppén című müvéért 1959- ben Állami-díjjal tüntették ki. A hatvanhárom éves művész Ma- nibádárt, az előtte járó nemzedék egyik nagy alakját tekinti szellemi atyjának. Portréinak egyikén ót is megörökítette. A festő egyébként művészettörté­nészként is nevet szerzett magának. A mongol művészet az antik kortól napjainkig című monográfiája nép­szerű művészeti kézikönyv hazájá- ban. Pop-piac és más mulatságok Suhlban Évente négyszer rendeznek pop-piacot a Szabad Német Ifjúság, az FDJ szervezetének kezdeményezé­sére Suhlban, az NDK déli országrészének egyik kerüle­ti központjában. Az esemény sokszínűségét jellemzi, hogy a popfesztiválokhoz hasonló hangulatú rendezvé­nyeken minden megtalálható, ami a fiatalok kedvére való. Forró táncritmusok, divatbemutatók, revük és ifjú­sági kabaréműsorok, vásárok tarkítják a programot, s tán még a rendezők sem tudják fejből elsorolni, hányféle mulatságra számíthatnak itt a jelenlévők. A vidék ifjúsága azonban nemcsak ezeken a vásári vigasságokon gyűlik egybe és keresi egymás társasá­gát. Népszerűek az ifjúsági klubok diszkói, a hétvégi táncestek. Tavaly e kerületben több mint 800 ezer fiatal vett részt 415 klubrendezvényen. A legutóbbi két évben újabb öt klub épült a kerületben. Ifjúsági klubok minden nagyüzemben, mezőgazdasági szövetkezetben találha­tók. A műsorrendet a látogatók kívánságainak figyelem- bevételével állítják össze, s így alig akad érdektelen rendezvény. A táncestek, sportvetélkedők mellett irodal­mi műsorokat, író-olvasó találkozókat, vitadélutánokat, aktuális művészeti, politikai, közgazdasági tárgyú be­szélgetéseket és tájékoztatókat is gyakran igényelnek a fiatalok. Kerület-szerte tartalmas hétvégi programokra vágyik az ifjúság, és ehhez számos lehetőséget kapnak, s természetesen nem kevés anyagi támogatást is. Csináld magad, s az üzem is megsegít - mondják a fiatalok, s ebben sok az igazság. Zella-Mehlisben, az egyik járási székhelyen a fiatal elektronikusok a „kinőtt" üzemi étkezdét alakították át klubbá. Az FDJ a szakszervezetekkel összefogva is kezde­ményez ifjúsági rendezvényeket. Jól kiegészítik a prog­ramokat az amatőr művészeti bemutatók. A kerület 38 ezer népművésze között 20 ezer fiatalt tartanak számon. Nem hiányzik a kedv, tehetség, aktivitás a kerület 86 ifjúsági kórusának és 40 tánckarának tagjaiból sem, ha fellépésről van szó. ÚJ SZÚ 4 1987. III. 2.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents