Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1987-02-05 / 29. szám, csütörtök
ÚJ szú 7 1987. II. 5. Alpesi sí-vb Zurbriggen negyedik érme (ČSTR) - Négy nappal a Crans-Montanában folyó alpesi sí-világbajnokság befejezése előtt egy már biztos: a hazai Pirmin Zurbriggen az idei rendezvény hőse. A svájci síző tegnap az óriásműlesiklásban is aranyérmet szerzett, s ezzel gyűjteményében már négyre szaporodott a fémek száma (2 arany és 2 ezüst). A verseny ezúttal szorosabb volt, mint a szuper óriásmülesiklás, hiszen a második helyezett luxemburgi Girardelli csupán 7 századmásodperc hátránnyal szorult a dobogó második fokára, s a bronzérmes olasz Tómba 0,75 mp-cel volt gyengébb. Nem sok hiányzott, hogy a férfi óriásműlesiklás kettős svájci sikerrel végződjön. Az első futam után ugyanis Gaspoz állt az élen Zurbriggen előtt, s a második fuNői kézilabda Győzelem a nyitányon (ČSTK) - Az első forduló mérkőzéseivel Chebben elkezdődött a Győzelmes Február Kupájáért folyó nemzetközi női kézilabdatorna. Jól rajtolt a házigazdák együttese: a nyitányon kétgólos győzelmet aratott Bulgária ellen. A másik összecsapáson Magyarország és a Szovjetunió 20:20-as döntetlent játszott. EREDMÉNYEK: Csehszlovákia - Bulgária 26:24 (11:12), legeredményesebbek: Ďurišinová 12/6, Stašová, Mažgútová 4, Gombos 3, ill. Sztajcseva 8, Mijakova 6, Magyarország - Szovjetunió 20:20 (11:10), legeredményesebbek: Szilágyi 5, Barna 3, Tóthné 3/3, ill. Oleksziuk 7/3, Tovsztogan 4, Ne- meskalova 3. Ausztria - NSZK 20:15 (9:8), legeredményesebbek: Kolarova 11/3, ill. Jönsson 4. Csehszlovákia - Magyarország 21:20 (11:11). Legeredményesebb dobók: Ďurišinová 9, Trandžíková 4, illetve Kissné és Tóth 4-4. NSZK-Bulgária 23:23 (12:8) tamban is tartotta előnyét. Balszerencséjére azonban pár méterrel a cél előtt kaput hibázott és így elúszott a világbajnoki cím. A címvédő NSZK-beli Wasmeier és az olimpiai bajnok svéd Stenmark nem igazán jó napot fogott ki. A bormiói világbajnok már a táv közepén kizökkent a ritmusból, s így az első futamban elvesztette reményét az érmes helyezésre. A tőle megszokottnál óvatosabban versenyzett a svédek kitűnősége is, a második futamban ugyan kettőt sikerült javítania helyezésén, de ez is csak a 10. helyhez volt elegendő. A versenyben két csehszlovák síző is rajthoz állt, Kolár a 26., Bíreš a 42. lett. Milan Beňačka edző így kommentálta védencei szereplését: „Kolár a lesiklásban súlyosan bukott, de orvosnőnk gyorsan rendbehozta sérüléseit. Nézetem szerint ritmikusan, jól futott. Ezzel szemben Bíreš nem a legjobb napot fogta ki, az első fordulóban az egyik kapunál csaknem megállt. A férfi óriásmülesiklás világbajnoka: Pirmin Zurbriggen (Svájc) 2:32,38, 2. Girardelli (Luxemburg) 2:32,45, 3. Tómba (Olaszország) 2:33,13, 4. Strolz (Ausztria) 2:33,21 5. Stuffer (NSZK) 2:34,27, 6. Eder (NSZK) 2:34,30... 10. Stenmark (Svédország) 2:34,69... 13. Wasmeier (NSZK) 2:35,11 . 26. Kolár 2:40,96, 42. Bíreš 2:45,78. Pirmin Zurbriggen a Crans-Montana-i alpesi si-vb valamennyi számában érmes volt.Tegnap az óriásműlesiklásban újabb arannyal toldotta meg gyűjteményét. Felvételünkön: a svájci válogatott másik kitűnősége, a lesiklás ezüstérmese, Michela Figini gratulál a győztesnek. (ČSTK-felv.) ATLÉTIKA Fény derült egy országos csúcsra Jubilál a Šport (Munkatársunktól) - Negyven évvel ezelőtt jelent meg először a Sport, a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának sokak által kedvelt napilapja, amely rendszeresen foglalkozik testnevelésünk időszerű kérdéseivel, elvi írásokkal segíti szocialista társadalmunk fejlődését. Emellett szisztematikusan tudósít a világ- és az országos sporteseményekről. 1961 -ig hetente háromszor, 1964-ig ötször jelent meg; 1966-tól vasárnap kivételével minden nap. A példányszám 39 000-ről 65 000-re nőtt, s ahogy a lap főszerkesztője, Igor Mráz a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: a közeljövőben szeretnék elérni a százezres példányszámot. Ugyancsak tegnap találkoztak az újságírókkal a sportkiadó vezetői abból az alkalomból, hogy 30 esztendős a lap- és könyvkiadó vállalat Július Chválný igazgató röviden ismertette az intézmény történetét. Gondozásában jelenik meg a többi között a már említett Sport, a TIP szakhetilap (futball, jégkorong) és a Start (képes hetilap). A kiadó fennállása óta 11 millió példányszámban jelentetett meg könyveket és különböző időszakos kiadványokat. Például az Adamec-Roubala szerzőpáros Magas-Tátra című könyve tizenkilenc kiadást ért meg német, magyar, angol, orosz és szlovák nyelven. Népszerűek Pavol Kršáknak az olimpiákról, Igor Mráznak a labdarúgó-világbajnokságról írt könyvei és más jellegű publikációk. (t. v.) (ČSTK) - Kitűnő eredményeket ért el az NDK futónóinek második garnitúrája a senftenbergi versenyen. Az IAAF új szabályai által a megengedettnél 50 méterrel hosz- szabb pályán a Világ Kupagyőztes Christine Wachtel a 800 m-en 1:59,33 p-cel, Katrin Wühne az 1500 m-en 4:09,82-vel győzött. A verseny további eredményei - férfiak - 800 m: Kaliebe (NDK- beli) 1:49,18, magas: Szereda 224, hármasugrás: Valjukevics (szovjetek) 17,03. Nők - 800 m: 2. Wühne 1:59,81, 1500 m: 2. Bruns 4:10,63, 3. öhme 4:11,05, 60 m gát: Uibel 7,94, súly: Hartwig (NDK-beliek) 20,73 Míg Ronald Weigel Bécsben új világcsúcsot állított föl az 5 km-es gyaloglásban, válogatott kollégái Potsdamban álltak rajthoz a hagyományos egyórás gyaloglóversenyen. A távot fej-fej mellett tette meg az 50 km-es gyaloglás olimpiai és EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK Kosárlabdakupák így folytatják (ČSTK) - Az olasz klubcsapatok az elmúlt évekhez hasonlóan sikeresen szerepelnek az európai kosárlabdakupákban. A négy trófeáért folyó elődöntőben hatan is képviselik az ország színeit. A Szovjetunióból és Jugoszláviából 4-4, Spanyolországból és Franciaországból 3-3, Csehszlovákiából, Bulgáriából, Izraelből és az NSZK-ból egy-egy együttes maradt még állva. A február második felében sorra kerülő párosítása - férfiak, KEK: CSZKA Moszkva- Scavolini Pesaro, AS Villeur- banne - Cibona Zágráb (február 17, visszavágó február 24), Ko- racs Kupa: CAI Zaragoza- CSP Limoges, Caserta - FC Barcelona (február 18, február 25). Nők, BEK: Primigi Vicenza- Agon Düsseldorf, Dinamó No- voszibirszk - Levszki Szófia (február 19, február 26), Ron- cheti Kupa: Deborah Milano- VŠ Praha, TTT Riga - Jezsica Ljubljana (február 18, február 25). A férfi BEK döntő csoportjában február 19-én a 7. fordulóval folytatódnak a küzdelmek: Orthez - Real Madrid, Tracer Milano - Maccabi Tel Aviv, Zalgiris Kaunas - KK Zadar. • A Görögországban edzőtáborozó magyar labdarúgó-válogatott utolsó mérkőzésén lépett pályára, s az Ethni- kosz ellen 8:0 arányban nyert. • Rio de Janeiróban hétfőn öngyilkosságot követett el Carlos Jósé Castilho, a brazil labdarúgó-válogatott hajdani híres kapusa. Az 58 éves sportember, aki legutóbb a Szaúd-arábiai válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, levetette magát hatodik emeleti luxuslakásának ablakából. • Slovan Bratislava - Plastika Nitra 1:3 (0:1), góllóvók: Juriga, ill. Harbu- ľák, Borko és Horniš. ZŤS Malacky- Inter ZŤS Bratislava 0:2 (0:1), góllövők: Weiss, Pokluda. Spartak Trnava- Agro Hurbanovo 3:2 (1:1), góllóvók: Brezina, Broá, Belanský, ill. Ravasz és M. Bachratý. Dukla Praha - VTJ Žatec 4:2 (0:0), gólok: Korejčík (11-esból), Bažant, Rusňák, Novák, ill. Hamsa (2). Pov. Bystrica - Púchov 6:0 (2:0), gólló- vók: Močár (3), Kukučka, Fiantok, Zá- vodník - előkészületi labdarúgó-mérkőzések. • A Szövetségi Kupa nem hivatalos női teniszcsapat világbajnokságon az idén 45 csapat vesz részt Vancouverben (július 26 - augusztus 2). • A Wales elleni február 18-i előkészületi mérkőzésen nem tervez nagyobb változtatásokat a szovjet labdarúgó válogatott-keretben Valerij Loba- novszkij vezető edzó. A Dinamó Kijev játékosain kívül - ók a sérült Jarem- csuk kivételével tagjai a bővebb keretnek - Daszajev, Rogyionov, Higyijatul- lin (Szpartak), Csivadze (Tbiliszi), Li- tovcsenko és Protaszov (Dnyepr), Gocmanov és Alejnyikov (Minszk), valamint Dobrovolszkij, Nyikolaj és Jurij Szavicsev (Dinamó Moszkva) élvezi Lobanovszkij bizalmát. • A Szovjetunió és Bulgária játssza a Nehru Kupa döntőjét. A szovjet labdarúgók az elődöntőben 3:0 (1:0) arányban legyőzték Dániát. Bulgária, mint ismeretes, 3:1-re verte az NDK-t. Szoros vereség (ČSTK) - Az athéni Európa-baj- nokságra készülő csehszlovák férfi kosárlabda-válogatott tegnap Prágában előkészületi mérkőzést játszott Olaszország együttesével, s szoros 86:88 (38:42) arányú vereséget szenvedett. • Kínába látogat Michel Piatini - közölte egy pekingi sportláp. A francia labdarúgó táviratban megerősítette a hírt, s hozzáfűzte: még soha nem járt az ázsiai országban. • Nemzetközi labdarúgó-mérkőzésen a Sparta Praha együttese 3:2 (2:1) arányban legyőzte a Lokomotive Leip- ziget. A vendégek öt válogatott játékosuk nélkül érkeztek Prágába. Góllóvók: Skuhravý, Némeček, čabala, ill. Maas, Marschall. • Dinamó Riga - SZKA Leningrád 3:4- a szovjet jégkorong-bajnokság tegnapi mérkőzésén. • Southampton - Coventry 2:0 (1:0)- az angol labdarúgó divízió kedd esti találkozóján. Európa-bajnoka Hartwig Gauder és a stuttgarti kontinensbajnokság 6. helyezettje Dietmar Meisch. Az egy óra alatt mindketten azonos távolságot tettek meg, 14 717,5 métert. Nagyszerű eredményt ért el Mágglingenben egy aránylag ismeretlen svájci futónő, Sandra Gasser a 800 méteren. 2:00,63 p-es országos csúcsát azonban nem hitelesíthették, mivel Gasser a férfiak mezőnyében állt rajthoz. Wilma Rudolphot, az 1960-as római olimpiai játékok háromszoros bajnokát nevezték ki Indiana amerikai állam Depauw Egyeteme főedzőjének. A 46 éves „fekete gazella“ kijelentette, hogy elsősorban az etnikai kisebbség fiatal tehetségeivel óhajt foglalkozni. Csak a csehszlovák küldöttség NSZK-beli portyájának befejeztével derült ki, hogy a stuttgarti versenyen újabb csúcs született. Ivana Walte- rová az 1500 m-es síkfutásban 4:10,23 percet ért el, ami 2,5 mp-cel jobb a múlt héten általa felállított országos rekordnál. Az eredmény az idei világranglistán az ötödik helyet jelenti. GONDOK A közelgő asztalitenisz-világbajnokság szervező bizottságának súlyos anyagi gondjairól számoltak be az indiai lapok. I. S. Bindra, az Indiai Asztalitenisz Szövetség elnöke -elmondta, hogy 12 millió rúpiás költségvetéssel készültek az esemény megrendezésére, ám az összeg még nem teljes. A szövetség ugyan saját erejéből a kétharmadát előteremtette, a fennmaradó rész azonban még hiányzik. (č) 0 Műkorcsolya- és jégtánc-Eb A címvédő az élen (ČSTK) - Tegnap már kiosztották az első érmeket a szarajevói múkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokságon. A párosok versenye lapzártánk után ért véget, így az eredményről csak holnapi számunkban tájékoztatjuk olvasóinkat. A férfiak és a párosok után tegnap már jégre léptek a jégtáncosok is. A versenyben - mint az várható volt - magabiztosan szerepeltek a szovjet versenyzők, s a kötelező táncok után ók osztoznak az első három helyen. Házivetélkedőjűkból egyelőre a címvédő Besztyemjanova- Bukin duó került ki győztesen; a második helyen pedig a koppenhágai Eb ezüstérmese, a Klimova - Ponomarenko duó áll. A 21 induló közül a magyar bajnokket- tós, Engi - Tóth a hatodik, a csehszlovák Ŕeháková - Havránek pedig a tizedik. A jégtánc sorrendje a kötelező táncok után: 1. Besztyemjanova - Bukin 0,6, 2. Klimova - Ponomarenko 1,2, 3. Annyenko - Szretyenszkij (mind szovjet) 1,8, 4. Beck testvérpár (osztrák) 2,4, 5. Becherer testvérpár (NSZK-beli) 3,0, 6. Engi-Tóth (magyar) 3,6... 10. Aeháková- Havránek 6,0... 17. Juklová - Simeöek (csehszlovákok) 10,2. A férfiak rövid programját Fagyejev nyerte, s ezzel megerősítette vezető pozícióját. A másik két dobogós helyen sem változott a sorrend, csak Petrenko megközelítette Kotyint. A rövid program után a sorrend: 1. Fagyejev 1,0, 2. Kotyin 2,4, 3. Petrenko (mind szovjet) 2,6, 4. Kirsten (NDK-beli) 5,8, 5. Harpages (francia) 6,4... 7. Barna 7,4, 21. Suchý (csehszlovákok) 20,6. Jégkorong-BEK A döntőbe várják a VSŽ-t Csütörtökön rendezik a jégkorong Bajnokcsapatok Európa Kupájának három elődöntő mérkőzését. ATap- para Tampere - CSZKA Moszkva összecsapásra kedd este került sor. A sokszoros szovjet bajnok magabiztos 8:2 (4:0, 4:1, 0:1) arányú győzelmet aratott; így a visszavágó csak formalitás lesz. A VSŽ Koäice először szerepel a BEK-ben, melynek elődöntőjébe a CSZKA Moszkvához hasonlóan erőnyerőként jutott. A csehszlovák bajnokcsapatnak kedvezett a sorsolás, hiszen a Polonia Bytom nem képvisel különösebb játékerőt. Nagy hiba volna a lengyel bajnokot lebecsülni, mert a tavalyi moszkvai világ- bajnokságon Lengyelország válogatottja legyőzte Csehszlovákiát. A lengyelek mindkét gólját a byto- mi Christ ütötte! Hasonlóan a CSZKA-hoz a VSŽ-t is a legjobb négy közé várják. A jégkorong-BEK elődöntőjének további két mérkőzésén sem valószínű a meglepetés. Az osztrák bajnok Klagenfurtnak nem sok esélye van a svéd Färjestad elleni összecsapáson. A svájci Lugano aligha szorítja meg a külföldi profikkal telitüzdelt kölni együttest. A visszavágókra egy hét múlva kerül sor. A négyes döntő színhelyéről és a körmérkőzéses torna pontos időpontjáról a Nemzetközi Jégkorong Szövetség áprilisi bécsi ülésén dönt majd. (zsi) Közeleg az I. labdarúgóliga tavaszi idénye Már játszanak... A szokatlanul zord időjárás és a sok hó ellenére az I. labdarúgóliga valamennyi csapata már jó pár előkészületi mérkőzést játszott az elmúlt napokban. Több együttes teremtornán vett részt: a DAC Győrött játszott, a Žilina és a Prešov pedig otthonában. Az őszi idényben a szlovákiai csapatok közül a DAC szerepelt a legjobban, a harmadik helyen várja a tavaszi folytatást. A dunaszer- dahelyiek (D. Streda) először a győri teremtornán vettek részt: Szombathely 5:5, Rába ETO 1:4, Tatabánya 2:2, Rot-weiss Erfurt 6:1, MÁV DAC 9:4. Majorosék ezután hazai környezetben játszottak előkészületi mérkőzéseket: Gabčikovo 9:1, Piešťany 4:0, Trebatice 5:0, Šaľa 2:1. Ma a Senicával, szombaton pedig a Hurbanovóval játszanak. Ezután ötnapos edzőtáborozás következik a žilinai sportcsarnokban. Február 14-én, szombaton a DAC-stadion- ban fogadják az NB I listavezetőjét, az MTK-VM csapatát. A felkészülés utolsó szakaszában (február 16-22) jugoszláviai portyán vesz részt a DAC. Többek között megmérkőzik a Vardar Skopje és az OFK Belgrád együttesével. A Plastika Nitra saját pályáján kezdte a felkészülést az I. labdarúgóliga második „félidejére“. Az előkészületi összecsapásokon a következő eredmények születtek: Siófok 4:1, Prievidza 2:1, VTJ Sered’ 0:2, Senica 0:5, VZJ Sered' 2:1. Szombaton a jugoszláv Koper gárdájával találkozik, majd vasárnap a Senicával mérkőzik. A nyitraiak (Nitra) is Jugoszláviába utaznak a hónap végén. A ZVL Žilina először teremtornán vett részt, ahol az első helyen végzett: Slovan 10:6, Debrecen 7:3, Dubnica 2:0, Levice 2:0. Januárban és februárban a következő előkészületi mérkőzéseket játszotta: Strá- žov 1:0, Púchov 3:0. Jozef Jankech legénysége a jövő hét elején két mérkőzést játszik Magyarországon, majd ötnapos túrára Jugoszláviába utazik. öt mérkőzést is játszott januárban a Dukla Banská Bystrica: Brezno 10:0, V. Krtíš 3:0, Zvolen 7:0, D. Hámre 5:0, Slovan 3:0. Pieš- ťanyban 10:1-re legyőzte a Dukla a Modrankát, majd 7:1-re a Hloho- vecet. Jozef Adamec edző a hazai edzőtáborozás után az NDK-ba tart az együttessel. A Dukla megmérkőzik a Brandenburggal, a Frankfurttal, az Union Berlinnel és a Dynamo Dresdennel. Piešťanyban kezdte a téli alapozást a Spartak Trnava: Piešťany 5:0, Trebatice 2:0, Vŕbové 6:1. Trna- vában 3:1-re kikapott a Dynamo Berlintől, majd Púchovban 1:1 -et játszott. Legutóbb 3:1 arányban két- vállra fektette az SZNL I listavezetőjét, a Slovant. Szombaton Léván (Levice), szerdán pedig odahaza a Senicával találkozik. Ezután egyhetes magyarországi edzőtáborozás következik. A Sopronnal, a Szombathellyel és a Rába ETO-val méri össze erejét. A Tatran Prešov első előkészületi mérkőzését az Aktivist Senften- berggel játszotta (2:1), majd alacsonyabb osztályú hazai együttesek következtek: Poproč 4:1, Ťahanovce 9:1, Lokomotíva Košice 1:3, VSŽ Košice 1:0, Vranov 5:2. A Tatran a prešovi teremtornán a Trebišovot 5:2-re, a Stropkovot 8:2-re győzte le, a Michalovcéval 5:5-ös döntetlent játszott. Február végén hét napra Jugoszláviába utazik Peter Majer legénysége. (č)