Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1987-02-05 / 29. szám, csütörtök
KÖZLEMÉNY a CSKP KB Elnökségének üléséről Országaink sokoldalú együttműködésének mélyítéséért és tökéletesítéséért (Folytatás az 1. oldalról) A megbeszéléseken nagyra értékelték a csehszlovák-szovjet kapcsolatok fejlődését, s kiemelték, hogy mindkét fél törekszik a két ország sokoldalú együttműködésének további elmélyítésére és tökéletesítésére. A külügyminiszterek eszmecserét folytattak számos nemzetközi problémáról, s kifejezték eltökéltségüket, hogy mindkét fél mindent megtesz a jelenkor fő feladatának megoldásáért, azért, hogy a világ még az évszázad vége előtt megszabaduljon a nukleáris és másfajta tömegpusztító fegyverektől. Ezzel kapcsolatban rámutattak Mihail Gorbacsov 1986 január 15-i nyilatkozatának időszerű voltára és annak fontosságára, hogy fokozott erőfeszítések történjenek a nyilatkozatban foglalt javaslatok teljesítésére. Hangsúlyozták: fokozni kell a harcot a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének megteremtéséért. Az európai biztonság és együttmükö- dés kérdéseinek megvitatása során a szovjet fél támogatásáról biztosította Csehszlovákiának és az NDK-nak az atomfegyvermentes folyosó és közép-európai vegyifegyver-mentes övezet létrehozását célzó kezdeményezését és azt a csehszlovák javaslatot, hogy rendezzék meg az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vett országok gazdasági fórumát. A megbeszélések szívélyes és elvtársi légkörben zajlottak le, és teljes volt a nézetazonosság minden megvitatott kérdést illetően. A megbeszélések eredményeiről, közös közleményt hagytak jóvá, amelyet a sajtó tesz majd közzé. Bohuslav Chňoupek és felesége tegnap a prágai Černin-palotában díszebédet adott Eduard Sevardnadze és felesége tiszteletére. Jelen voltak. Vasil Bil'ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Zdenék Horení, a CSKP KB Titkárságának tagja, Michal štefaňák, a CSKP KB osztályvezetője, Rudolf Rohlíček, a szövetségi miniszterelnök első helyettese, Matej Lú- őan szövetségi miniszterelnök-helyettes, Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, Milán Václavík hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, Vratislav Vajnar szövetségi belügyminiszter, Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter, Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front KB alelnöke és más személyiségek, köztük Miroslav Zavadil és Viktor Lomakin, a két ország nagykövete. Az ebéden Bohuslav Chňoupek és Eduard Sevardnadze beszédet mondott. A díszebéd baráti és elvtársi légkörben zajlott le. Bohuslav Chňoupek beszédéből Köszöntjük önt, annak a testvéri országnak a képviselőjét, amellyel mi, csehek és szlovákok megbonthatatlan barátságot, szilárd szövetséget és sokoldalú együttműködést tartunk fenn. Ez szabadságunk, függetlenségünk és szocialista fejlődésünk megrendíthetetlen biztosítéka. Lelkesedéssel, rokonszenvvel tekintünk ma önökre, szovjet kommunistákra. Hiszen tudományos következetességgel fejlesztik tovább a nagy októberi szocialista forradalomnak - amelynek 70. évfordulóját ebben az évben az egész haladó világ megünnepli - az örökségét. Tudjuk, mennyire energikusan érvényesítik az 1985. évi áprilisi plénumnak és az SZKP XXVII. kongresszusának újító szellemét a társadalom forradalmi átalakítása során. Tudjuk, hogyan törnek utat a demokráciának, hogyan szabadulnak meg az elavult sztereotípiáktól. Tisztelettel tekintünk a szovjetek országára. Tevékenységük a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban is betölti úttörő szerepét. Aktivizálják és mozgósítják ezt a hatalmas nemzetközi erőt a békéért és a háború ellen vívott harcban. Igen, az egész világ a Szovjetunióra tekint, mert mélyen forradalmi jellegével, bolseviki merészségével és humánus szociális törekvéseivel jelenlegi tevékenységük közvetlenül támaszkodik azokra a nagy tettekre, amelyek sorozatát a lenini párt 1917 októberében kezdte meg. Ezt a tevékenységet nemcsak örömmel fogadjuk, hanem teljes mértékben támogatjuk is, a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött utat követve ösztönzést merítünk belőle. örülünk annak, hogy minden területen a szocialista országok együttműködése aktív tökéletesítésének útjára léptünk a marxizmus-leninizmus, a szocialista internacionalizmus, az egyenjogúság, a függetlenség és a kölcsönös tisztelet elvei alapján. Tovább akarjuk tökéletesíteni egybehangolt eljárásunk formáit és módszereit, a KGST-tagorsžágok vezetőinek tavaly novemberi találkozóján elfogadott határozatok alapján. Rendkívül kedvező időpontban érkeztek hozzánk. A bel- és a külpolitika demokratizálására tett következetes erőfeszítéseinek köszönhetően a Szovjetunió tekintélye hatalmas mértékben megnövekedett népünknél, amely az első szocialista ország példája alapján hatalmas belső erőt merített felszabadulásunk időszakában a szocializmus építésének éveiben és most is, amikor az a forradalmi feladatunk, hogy minden erőforrást mozgósítsunk, minden ember tudását felhasználjuk. Mai kapcsolataink a legdinamikusabb fokot érték el egész eddigi történetükben. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a két ország gazdasági és tudományos-műszaki együttműködése 2000-ig terjedő hosszú távú programjának. Ennek alapján az utóbbi időben gazdasági együttműködésünk új formái rajzolódnak ki. Bár a nemzetközi helyzet továbbra is bonyolult, a szocialista országok békeof- fenzívája jelentős befolyást gyakorolt rá pozitív értelemben. Ugyanez mondható el a szocializmusnak az egész emberiséget érintő problémák terén kifejtett kezdeményezéséről. A mozgósító erejű tavaly január 15-i akcióprogram az új politikai gondolkodás filozófiájának objektív törvényszerűségeiből indul ki. Kifejezi, hogy a Szovjetunió kész hozzájárulni a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásához. Az atomfegyverek megsemmisítésének útján az első lépést az atomfegyver-kísérletek teljes betiltásával kell megtenni. Sajnos az Egyesült Államok keddi nevadai atomrobbantása nem arról tanúskodik, hogy kész konstruktívan válaszolni a Szovjetunió felhívására. Ugyancsak a béke megszilárdítására irányul a világbéke és a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének megteremtésével kapcsolatos közös javaslatunk. Aktívan síkraszállunk azért, hogy ezt a mindenki számára előnyös javaslatot az ENSZ-közgyúlés őszi időszaka jóváhagyja. Már kifejeztük, hogy az európai országok gazdasági együttműködésének fejlesztésére törekszünk, amit bizonyára elősegítene, ha gazdasági fórumot rendeznének például Prágában. Támogatjuk azt a javaslatukat, hogy humanitárius kérdésekkel foglalkozó fórumot hívjanak össze Moszkvában, örömmel fogadjuk a nemzeti megbékélés politikáját, melyet nemrég az afgán kormány hirdetett meg. Támogatjuk az ázsiai kollektív biztonság megteremtésével kapcsolatban Vlagyivosztokban előterjesztett javaslatokat. Nagyra értékeljük az el nem kötelezett országok mozgalmának hozzájárulását a béke és a biztonság megszilárdításához. Végezetül engedjék meg, hogy teljes megelégedettségemet fejezzem ki megbeszéléseink lezajlásával kapcsolatban - szögezte le Bohuslav Chňoupek. Eduard Sevardnadze beszédéből Kifejezem közös örömünket, hogy a testvéri Csehszlovákia gyönyörű fővárosába érkeztünk. Az arany Prága mindannyiunknak nemcsak az európai és a nemzetközi kultúra egyik központjaként, csodaszép történelmi és építészeti emlékek, haladó gondolatok és nagy tettek városaként kedves. Azért is, mert barátaink éltek és élnek itt. A velük tartott találkozók mindig gazdagították és gazdagítani fogják nemzeteink szellemi és politikai életét. Ebben a szellemben kezdődtek meg tanácskozásaink, amelyek 1986. évi és korábbi baráti találkozóink sorozatának folytatását jelentik. A kétoldalú együttműködés kérdéseiről és a nemzetközi élet időszerű problémáiról folytatott eszmecsere mindig gyümölcsöző volt. Minden alkalommal teljes volt a nézetazonosság, és erőfeszítéseket tettünk barátságunk és testvériségünk megszilárdítására. Újra rámutattunk a szovjet -csehszlovák kapcsolatok olyan előnyeire, mint a teljes őszinteség, a kölcsönös (Folytatás az 1. oldalról) A beszámoló rámutatott a munka- és technológiai fegyelem megsértésével kapcsolatos gondokra is. Teljes joggal, mert ezen a munkahelyen tavaly 21 esetben folytattak fegyelmi eljárást, és nyolc dolgozót azonnali hatállyal elbocsátottak. A fegyelmezettség a sikerek záloga - hangsúlyozták többen a felszólalók közül - minden munkahelyen, különösen ott, ahol a legkisebb mulasztás is óriási anyagi károkat okozhat, és emberi életeket veszélyeztethet. Hangsúlyozták a munka- és technológiai fegyelem megszilárdításának szükségességét, mivel számos olyan eset történt, amikor a technológiai fegyelem megszegése következtében üzemzavar állt be. Az okok feltárása során az illetékesek megállapították, hogy a gépkezelők közül néhányan a megfelelő üzemeltetési előírásokat sem ismerték. Ez a tény is azt igazolta, hogy nem volt kielégítő a műszaki berendezések kezelőinek szakmai nevelése. Ebből a megállapításból született az évzáró taggyűlésnek az a határozata, hogy a jövőben rendszeresítik a dolgozók szakmai képzettségének kötelező, komplex ellenőrzését. Az évzárón több felszólaló, köztük Vabizalom és tevékenységünk szoros összehangolása. Meghatározó szerepe van ebben az SZKP és a CSKP egyre erősödő együttműködésének, valamint Mihail Gorbacsov és Gustáv Husák rendszeres találkozóinak. Ezeknek a kapcsolatoknak köszönhetően barátságunk tovább gazdagítja a Szovjetunió és Csehszlovákia népe együttműködésének harmóniáját. Olyan napokban jöttünk önökhöz, amelyek történelmi jelentőségűek országunk számára. A szovjet emberek a központi bizottság januári ülésén elfogadott határozatok megvalósítására törekszenek. A Gustáv Husák elvtárssal esedékes holnapi találkozón Mihail Gorbacsov megbízásából részletesen beszámolunk az SZKP KB januári plenáris üléséről. Ez a találkozó megfelelő alkalmat ad arra, hogy őszinte köszönetét mondjunk csehszlovák barátainknak a központi bizottság plenáris ülésén elhangzott beszédben és az ülés határozatában foglalt gondolatok aktív támogatásáért. Szeretném kifejezni azt a reményemet, hogy országunk életének jelenlegi átalakítása megszilárdítja a szocializmus közös pozícióit, s pozitív eredményei a jövőben a nemzetközi légkör egészségesebbé válása által is éreztetik hatásukat. örömmel állapíthatom meg: a ma folytatott tárgyalások során mindkét ország kifejezte azt az eltökéltségét, hogy egybe- hangoltan jár el a nemzetközi politika területén, határozottan szembeszáll az imperializmus agresszív mesterkedéseivel, s mindent megtesz, hogy megszűnjön a nukleáris katasztrófa veszélye. Megelégedéssel fogadtuk az ENSZ-közgyúlés pozitív határozatát a szocialista országok által a béke és a nemzetközi biztonság általános rendszerének megteremtésére tett közös javaslattal kapcsolatban. Az általános biztonság koncepciójának megvalósításához további lehetőségeket teremt az atomfegyverektől és az erőszaktól mentes világ elveiről szóló delhi nyilatkozat, amelyet Mihail Gorbacsov és Rad- zsiv Gandhi indiai kormányfő írt alá. Sok időt fordítottunk az európai biztonság kérdéseire. Fóleg azt reméljük, hogy tárgyalásokat lehet kezdeni az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverek állományának csökkentéséről, amint ezt a Varsói Szerződés tagországai javasolják. Országunkban nagyra értékeljük a csehszlovák diplomácia aktív, dinamikus viszonyát a kulcsfontosságú külpolitikai problémák megoldásához, és jelentős hozzájárulását a szocialista közösség nemzetközi pozícióinak és tekintélyének megszilárdításához. Az 1987-es évet jól kezdtük. Ez azzal kecsegtet, hogy ebben a szellemben folytathatjuk bel- és külpolitikánkat. A mai koszorúzási ünnepségek során az elődeinkkel szembeni kötelességeink gondolata kísért bennünket. Eleget tettek küldetésüknek, amikor megvívtak a haza ellenségeivel, s feledhetetlen traktátusokat vagy csodálatos építményeket alkottak. A mai nemzedék bármilyen tudományos és műszaki csodákat hozzon is létre, nem tekintheti küldetését teljesítettnek, ha a világot a jövőnek nem háborútól és fegyverektől mentesen adja tovább. A civilizációt védenünk kell. Nekünk, a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és a többi szocialista országnak tovább kell küzde- nünk az atomfegyverektől mentes világ nagyszabású programjának megvalósításáért, azért, hogy az emberiség úgy kezdje meg a XXI. századot, hogy ne kelljen féltenie életét, jövőjét, mindazt, amit elért. Szeretném kifejezni azt a kívánságomat, hogy az 1987-es esztendő minden napján sikereket érjenek el a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítésében. síl Pačuta is rámutatott a kádermunka néhány gyenge pontjára, az üzem politikai és gazdasági vezetésének mulasztásaira. Például arra, hogy a részlegen jelenleg 12 művezető dolgozik, s csupán egyetlen egy fiatalt szemeltek ki kádertartalékként. Mulasztást követtek el maguk a művezetők is, akik nem gondoskodtak idejében utódaik felkészítéséről, sokéves tapasztalataik átadásáról. Pačuta elvtárs felhívta a figyelmet arra, hogy több munkahelyen alacsony a kommunisták részaránya. Javasolták, hogy a pártszervezet az eddiginél nagyobb gondot fordítson a fiatal dolgozók nevelésére, s nagyobb érvényesülési lehetőségeket biztosítson az ifjúság számára. A kedvezőtlen időjárás, a hideg januári napok nagyon megnehezítették a vasércátrakó dolgozóinak munkáját: összefagyva érkeznek a vasérc- és szénszállítmányok, s jelenleg többszáz vagon vár kiolvasztásra. Egy-egy vasérccel megrakott kocsi kiolvasztása több mint 50 órát vesz igénybe, tehát nem csoda, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt lemaradás mutatkozik a tervteljesítésben. Az évzáró taggyűlésen több javaslat hangzott el arra vonatkozólag, milyen formában lehet pótolni a lemaradást. A határidő március vége. (kulik) (Folytatás az 1. oldalról) Az elnökség rámutatott arra, hogy az állami és a gazdasági szervekre, a nemzeti bizottságokra, a nevelési, az oktatási, az egészségügyi és más szervekre nagy felelősség hárul az alkoholizmus, valamint a bódítószerek élvezésének minden formája ellen elfogadott intézkedések következetes végrehajtásáért. Hangsúlyozta, hogy sürgősen, aktívan és meggyőzően meg kell világítani e jelenségek káros következményeit, főleg az ifjúság körében. Az elnökség a pártszerveket és -szervezeteket utasította, hogy az említett jelenségek elleni harcot a társadalom egészséges erkölcsi légköréért folytatott küzdelem oszthatatlan részének tekintsék, és rendszeresen foglalkozzanak vele. Kifejezte meggyőződését, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Szocialista Ifjúsági Szövetség és a Nemzeti Front más szervezetei állandó figyelmet fognak fordítani ezekre a fontos kérdésekre, s megoldásuk érdekében megnyerik a munkahelyi kollektívák és az egész társadalom támogatását. A CSKP KB Elnöksége a továbbiakban jelentést vitatott meg a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak nemzetközi és ideológiai kérdésekkel foglalkozó központi bizottsági titkárai Varsóban tartott üléséről és eredményeiről, amely tanácskozáson a CSKP küldöttségét Vasil Bil'ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára vezette. Nagyra értékelte az ülés eredményeit és teljes támogatásáról biztosította a testvérpártok nemzetközi és ideológiai téren kifejtett együttműködésének elmélyítésével kapcsolatos új eljárások keresésére tett erőfeszítéseket. Utasította az illetékes párt- és állami szerveket és intézményeket, hogy tevékenységükkel aktívan mozdítsák elő az ezen a tanácskozáson elfogadott határozatok végrehajtását. A CSKP KB Elnöksége áttekintette a művészeti szövetségek által az év első felében tartandó kongresszusok előkészületeit. Kiemelte, hogy ebben A továbbiakban teljes támogatását fejezte ki a gazdasági mechanizmus átalakításának elveivel kapcsolatban, amelyeket a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány hagyott jóvá. Felszólította a Nemzeti Front szervezeteinek képviselőit, hogy intenzív propaganda-, agitációs és tömegpolitikai munkával nyerjék meg e szervezetek tagjainak és a lakosságnak a támogatását a kitűzött célok eléréséhez. A Nemzeti Front szervezetei fokozatosan lebontják és megvalósítják a dokumentumban kitűzött feladatokat, s támogatniuk kell az ezzel kapcsolatos kezdeményezéseket. Ezután az elnökség tagjai számos kezdeményező javaslatot tettek a Nemzeti Front minden területén folyó munka javítására. A CSKP KB Elnöksége RÖVIDEN- Ladislav Gerle, A CSSZSZK kormányának alelnöke, a Szovjetunióban tett munkalátogatásának utolsó napján, tegnap, zárómegbeszélést tartott Ivan Szila- jewel, a szovjet minisztertanács alelnö- kével, a kormány mellett működő gépipari iroda elnökével. A csehszlovák küldöttség tegnap hazaérkezett.- Václav šeda kandidátus, a CSKP KB Politikai Főiskolája pártunk kultúrpolitikájával foglalkozó tanszékének vezetője, akinek érdemeit a Munka Érdemrenddel és az Építésben Szerzett Érdemekért állami kitüntetéssel méltányolták, február 3-án, kedden Prágában 67 éves korában elhunyt. Búcsúztatása február 11-én, délután 3 órai kezdettel a strašnicei krematóriumban lesz. az időszakban jelentősen növekszik a művészet szerepe szocialista társadalmunk gazdasági, szociális és szellemi fejlesztésének meggyorsítására tett erőfeszítésekben. Rámutatott arra, hogy az új feladatok a kultúra területén is új utak keresését és kipróbálását, olyan új módszerek alkalmazását és elképzeléseket követelnek meg, amelyek ösztönzik a művészértelmiség alkotói aktivitásának és tehetségének kibontakozását s népünk mai küzdelmének célját valósághűen és meggyőzően ábrázoló, vonzó művészeti alkotások létrejöttét. Ez megköveteli a művészeti szövetségek tevékenységének további sokoldalú javítását, elsősorban azt, hogy figyelmet fordítsanak a fiatal művésznemzedékre. Az elnökség kifejezte azt a meggyőződését, hogy a művészeti szövetségek rövidesen sorra kerülő kongresszusai kifejezik a művészeti frontnak azt az eltökéltségét, hogy méltó módon továbbfejleszti nemzeteink kulturális örökségét, és aktívan részt vesz a szocialista hazánk további felvirágoztatására tett erőfeszítésekben. A CSKP KB Elnöksége jóváhagyólag tudomásul vette Josef Havlín, a CSKP KB titkára NDK-beli látogatásának eredményeiről szóló jelentést, s nagyra értékelte Csehszlovákia Kommunista Pártjának és a Német Szocialista Egységpártnak az oktatás, a tudomány és a kultúra területén kifejtett együttműködését. A testület számos további bel- és külpolitikai kérdéssel, valamint a CSKP tevékenységének más kérdéseivel is foglalkozott. Hazánkba látogat Szergej Szokolov (ČSTK) - Milán Václavík hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter meghívására Szergej Szokolov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere február első felében hivatalos baráti látogatást tesz a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. és a szövetségi kormány által a tömeg- és élsport fejlesztésével kapcsolatban elfogadott határozat végrehajtása kapcsán az elnökség értékelte azokat a tapasztalatokat, amelyeket e téren a Nemzeti Front szervei és szervezetei a Prerovi járásban szereztek. A Csehszlovák Nemzeti Front KB Elnöksége ezt követően tájékoztatót hallgatott meg a honvédelmi aktivitási hét lezajlásáról és idei céljairól. Tanácskozásának további részében az elnökség jelentést vitatott meg arról, hogyan járultak hozzá a Nemzeti Front szervei és szervezetei, valamint a Csehszlovák Békebizottság az ENSZ által meghirdetett nemzetközi békeév keretében Csehszlovákiában megrendezett akciók lebonyolításához. A fegyelmezettség a sikerek záloga A Szövetségi Gyűlés küldöttsége befejezte magyarországi látogatását (Folytatás az 1. oldalról) Szerdán befejeződtek a megbeszélések a két parlamenti küldöttség vezetői, Alois Indra és Sarlós István között, amelyeken értékelték a látogatás tapasztalatait és foglalkoztak a két ország legfelsőbb képviseleti és törvényhozó testülete közötti együttműködés elmélyítésének és javításának egyes konkrét kérdéseivel. Alois Indra magyarországi látogatása végén interjút adott a Csehszlovák Sajtóiroda budapesti tudósítójának. Megállapította, hogy a legfelsőbb magyar vezetőkkel folytatott tárgyalások újból megerősítették a nézetazonosságot, valamennyi megtárgyalt kérdésben. Ez arról tanúskodik, hogy a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvein alapuló csehszlovák-magyar kapcsolatok a jószomszédság, a kölcsönös tisztelet, a szoros együttműködés és a tényleges szövetségesi viszony kapcsolatait jelentik. A tárgyalásokon mindkét fél hangsúlyozta Gustáv Husák és Kádár János találkozóinak jelentőségét, amelyek a CSKP és az MSZMP, a CSSZSZK és az MNK közötti kapcsolatok, valamint a két ország népei közötti kapcsolatok magas színvonaláról tanúskodnak. E találkozók mindig újabb jelentős ösztönzést adnak a kölcsönös együttműködés fejlődésének valamennyi területen. Valamennyi megbeszélésen a két fél teljes mértékben támogatta a szovjet békekezdeményezéseket. A Nemzeti Front KB Elnökségének tanácskozása (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége. A legnagyobb felháborodással ítélte el az Egyesült Államok újabb kísérleti atomrobbantását, amely már a 25. volt az egyoldalú szovjet moratórium bejelentése óta. * ÚJ szí 2 1987. II. Elítélték az USA lépését (ČSTK) - A Keresztyén Békekonferencia nemzetközi titkárságának tagjai, akik a napokban Prágában üléseznek, felháborodással fogadták az Egyesült Államok kedden Nevadában végrehajtott atomrobbantásáról szóló hírt. A húsz országot tömörítő szervezet nevében megállapították, hogy a kísérlet a közvélemény arrogáns figyelmen kívül való hagyása, s kétségessé teszi az amerikai kormányzat képviselői azon kijelentéseinek hitelességét, hogy a kelet-nyugati kapcsolatok javítására törekednek. Az egyedüli hozzájárulás a nemzetközi enyhüléshez az lenne, ha az Egyesült Államok csatlakozna a Szovjetunió kezdeményezéséhez, s azonnal és teljesen beszüntetné atom- fegy ver-kí sérleteit.