Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1987-02-28 / 49. szám, szombat
ÚJ szú 5 1987. II. 28. A gyorsítás és a társadalmi változások Hazánk társadalmi és gazdasági fejlődésének meggyorsítása kulcskérdés, amely elé társadalmunk egyre növekvő szükségletei állítanak bennünket. A fejlődés azt mutatja, hogy azoknak a formáknak a gyökeres átalakítása nélkül, amelyek keretében társadalmunk mindennapi élete zajlik, az irányítómunka - de tulajdonképpen mindenfajta munka - stílusának az átalakítása nélkül lehetetlen a társadalmi és gazdasági előrehaladás meggyorsítása. A piešťanyi Tesla vállalat ebben az évben a tavalyihoz képest csaknem egynegyedével növeli az elektronikai alkatrészek gyártását. Elsősorban kis teljesítményű tranzisztorokat, szenzoros vezérlésű és különféle más integrált áramköröket állít elő. Az idén is folytatja az NDK-ból kapott alkotóelemek összeszerelését, és fejleszti együttműködését a Szovjetunióval. A képen a tranzisztorok szerelése látható. (Vlastimil Andor felvétele - ČSTK) Ki nevelje a bűnelkövetőket? Válasz egy olvasónk levelére A szocialista társadalom fejlődésének és a hozzá szükséges társadalmi változásoknak a meggyorsítasa objektiven szükséges és egymással dialektikus kapcsolatban levő folyamatokat jelent. A CSKP XVII. kongresszusa konkrétan felsorolja a teendőket: a szocialista demokrácia magasabb fejlődési fokának elérése, a nép lenini értelemben vett szocialista önigazgatása elemeinek továbbfejlesztése, a politikai rendszer további minőségi javítása és rugalmasságának növelése, a dolgozók állam- és közügyek intézésében való részvételének kiszélesítése, a társadalom dinamikus fejlesztéséhez szükséges új feltételek megteremtése. Pártunk sokszor állást foglalt a szocializmus lényegéhez tartozó alapvető feltételek mellett, és általános, nemzetközi érvényüeknek ismeri el őket. A szocializmus azonban, mint minden más társadalom, nem csupán valamiféle csupasz „lényegből"' áll. Alapelvei közül egy sem jelenik meg a társadalom életében közvetlenül, hanem bizonyos társadalmi formákon és mechanizmusokon keresztül, amelyek között, illetve útján az emberek tevékenysége zajlik. A népuralom elve a képviseleti rendszer, a társadalmi szervezetek, jogrend, állami szervek és a szocialista politikai rendszer más összetevői révén realizálódik, a termelőeszközök társadalmi tulajdona pedig úgy, hogy a jogok megoszlanak a termelőegységek és az őket irányító intézmények között; továbbá meghatározott vezetésbeli szervezeti struktúra, a gazdasági tevékenységet szabályozó kritériumok és más formák révén. Ezek együtt alkotják a gazdasági mechanizmust. A fejlődés akadályai ..Már ebből is kiviláglik, hogy bizonyos társadalmi formák és mechanizmusok bár tükrözhetik, nem tükrözik feltétlenül a szocializmus alapelveit. Sikereink és a fogyatékosságok nagy része mindenekelőtt attól függ, hogyan tudjuk e formák és mechanizmusok révén érvényesíteni a szocializmus alapelveit és előnyeit. Ha az illető társadalmi forma lehetőséget nyújt a létező társadalmi ellentéteknek a kiküszöböléséhez és az emberek alkotó aktivitásához, általában sikereket érünk el, ellenkező esetben viszont nőnek az ellentétek, s halmozódnak a megoldatlan problémák és a hibák. A javadalmazásbeli egyenlősdi például, amely jócskán elterjedt nálunk, súlyos deforrnálódás a végzett munka szerinti javadalmazás elvének az érvényesítését illetően, szöges ellentétben van vele. Tulajdonképpen a szociális igazságtalanság egyik formája, és minden tekintetben negatív hatással van mind a gazdaságnak, mind pedig az emberek személyiségének a fejlődésére. Az egyenlősdit nem tüntette el a bérezési rendszer adminisztratív „átalakításainak“ egész sora sem. És bár sok közülük bizonyára tartalmazott racionális elemeket, nem jártak a várt sikerrel. Az ilyen „átalakítás", amelyet a gazdasági mechanizmus többi összetevőjétől elkülönítve hajtanak végre, a szervezés, irányítás valamint az ideológiai és politikai munka formáinak és módszereinek a kielégítő átalakítása nélkül érthetően egy lépéssel sem vitte előre gazdaságunkat és társadalmunkat. A politikai mechanizmusban és az ideológiai munka területén eszközölt változtatások nélkül nem lehet sikeresen átalakítani a gazdasági mechanizmust sem. A társadalmi formák és mechanizmusok feladata, hogy érvényesítsék a szocializmus alapelveit az állandóan változó belső és külső anyagi, valamint szellemi feltételek között. Ezért nekik is folyamatosan változniuk kell, alkalmazkodniuk a körülményekhez, s állandóan a tökéletesedés, a racionalizálás irányába hatniuk. Csak így őrizheti meg a szocializmus dinamikusan fejlődő társadalom jellegét, amelyben állandóan folyik a minőségi átalakulás; így őrizheti meg a rá jellemző forradalmi típusú fejlődés folyamatosságát az evolucionizmusba való visszaha- nyatlás helyett, amelynek az eredménye általában stagnálás szokott lenni. A szocializmus építése lényegesen megváltoztatta a termelőerőket s az emberek életét, kultúráját és szükségleteit. A nemzetközi feltételek és több más tényező is - például az ökológiai helyzet - lényegesen más lett. Mindezek a változások végül alapvető irányváltást eredményeztek a fejlődésben. A szocialista társadalmi formákat és mechanizmusokat tekintve azonban az említetteknek megfelelő változások egyre inkább elmaradtak az általános fejlődésbeliektől. Azoknak az okoknak az elemzése, amelyek következtében a társadalmi formák és mechanizmusok fejlődése elmaradt az élettől, mint állandó tökéletesítésük elméletének kiindulása a társadalom- tudományok terén s a párt elméleti és programadó tevékenységében a legfontosabb feladatok közé tartozik. Az elavult vezetési formák s a gazdaságban, valamint politikai és ideológiai munkánkban alkalmazott egyes kevéssé hatékony módszerek a további fejlődés akadályozóivá váltak. Nem engedték teljes mértékben érvényesülni a szocializmus előnyeit, amelyek lényegéből adódnak, fékezték és deformálták legfontosabb mozgatóerejét, a tömegek alkotó aktivitását. Több országban, közéjük számítva Csehszlovákiát is, a gazdasági fejlődés ütemének lelassulásához és stag- nációról tanúskodó jelenségekhez vezettek, deformációt okoztak, sót néha válsághelyzetet teremtettek. Ha az emberek esetleg elégedetlenek voltak, ez nem a lényeget illette, hanem a szocializmus elavult gazdasági és társadalmi formáit. A szovjet példa Az SZKP és utána a szocialista országok más kommunista és munkáspártjai- a CSKP-t is beleértve - a gazdasági és társadalmi fejlődés ütemének lassulására olyan stratégiai irányvonal kitűzésével reagáltak, amelynek célja a társadalom szociális és gazdasági fejlődésének meggyorsítása. A ,,gyorsítás“ azonban nem valamiféle mechanikus reakciót jelent az előző „lassulásra“, és eredménye nem korlátozódik a gazdasági növekedés tempójának statisztikai eszközökkel kimutatható gyorsításra. Kiindulására, magára a folyamatra és következményeire egyaránt az új minőség jellemző. A lényeget összefoglalva; először: a gyorsításhoz a kezdeti lökést csupán a meg nem felelő társadalmi formák és mechanizmusok átalakítása adhatja. Az SZKP XXVII. kongresszusa megmutatta, mit jelent az ilyen átalakítás a szovjet társadalom számára: „Most sok dolog- tulajdonképpen minden - attól fog füg- geni, milyen hatékonyan tudjuk kihasználni a szocialista rendszer előnyeit és lehetőségeit, gazdasági erőit és szociális potenciálját, hogyan tudjuk helyettesíteni az elavult társadalmi formákat, munkastílust és -módszereket újakkal, és hogy alkalmazkodunk a megváltozott feltételekhez." A szovjet társadalmi gyakorlatban történő átalakulás tehát nem valamiféle átszervezési mánia következménye, hanem a szocializmus szükséges dinamikájának szempontjából objektiven szükségszerű folyamat, amely soha nem érhet véget, mert a fejlődés feltételei állandóan változni fognak. A gazdasági mechanizmus átalakítása nélkül gazdaságunk eddigi növekedési tempójának egyszerű növelése sem lenne lehetséges, annál kevésbé egy új, magasabb minőségi szintre való átállás. Tehát emeljük ki: - másodszer - mindenekelőtt az intenzifikációból következik, hogy a gyorsítás a növekedés minőségi szempontból új típusát fogja jelenteni. Harmadszor: az intenzifikálás új, magasabb minőségi szintet eredményez, tehát újabb területeken történő átalakulást. „Lényegében forradalmi jellegű fordulatról és intézkedésekről van szó. Ha az átalakításról és a társadalom mély demokratizálásának folyamatairól beszélünk, amelyek összefüggenek vele, valóban forradalmi és sokoldalú társadalmi átalakulásra gondolunk" - mondotta Mihail Gorbacsov elvtárs az SZKP KB ülésén 1987. január 27-én. Mint a Szovjetunóban hagsúlyozzák, ahhoz, hogy a szovjet társadalmi átalakítás valóban forradalmi feladat legyen, s gyökeresen megváltoztassa az eddigi gyakorlatot, , .alulról“ jövő kezdeményezésre is szükség van, akárcsak a tömegek részvételére, s nemcsak az irányítás kérdéseit illetően, hanem saját munkájukat, életüket és gondolkodásukat is beleszámítva. A tömegeknek ebben a folyamatban való legszélesebb körű részvétele, nyílt tájékoztatásuk, a kultúra, a szocialista demokrácia valódi fejlődése teret nyit az újítóknak, az aktív, tettvágytól fűtött embereknek. Egyúttal lényegesen leszűkíti a teret a sablonszerű gondolkodás, megoldások, vezetés, a passzivitás, közömbösség, kényelmesség, tehetetlenség, bürokrácia, szociális igazságtalanság és ezeknek a képviselői számára. Az említett torzulások és az átalakítás szelleme között szöges ellentét van. Mindezek során nagyon fontos, hogy a kritika, valamint a tájékoztatás nyíltsága mögött az SZKP magas fokú aktivitását lássuk, a javításon munkálkodó párt- és államvezetés konkrét tetteit A passzivitás ilyen esetben a destrukciónak nyitna utat. A hazai problémák megoldásának kulcsa A mi társadalmunk is a politikai rendszer minősége további javításának, rugalmassága fokozásának objektiven szükséges folyamata előtt áll. Nemcsak a gazdasági mechanizmusnak vagy a termelés technológiai bázisának és szerkezetének átalakításáról van szó, bár ezek a legfontosabb területek a gazdasági és társadalmi átalakítás sikere szempontjából. Lényegesen meg kell változtatni az emberek gondolkodását is, hatékonyabbá tenni ideológiai munkánkat, valamint annak anyagi és technikai bázisát, változtatni kell a politikai tevékenység formáin, módszerein és eszközein. Sokat kell majd javítanunk jogrendszerünkön, a tömegszervezetek, munkahelyi közösségek rendszerének működésén és mindenekelőtt magának a pártnak a tevékenységén, amelyből a társadalmi változtatások egész folyamata kiindul. Pártunk, mint Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB 4. ülésén hangsúlyozta, a szovjet kommunistáktól vesz példát problémáink megoldásához. Érthetően nem minden problémánk ugyanaz - és az eddigi feltételeink sem mindig voltak azonosak a szovjetunióbeliekkel a megoldás kulcsa azonban igen, és az is marad. A változtatásokban rejlik, amelyek nem aláássák, hanem megszilárdítják a szocializmus alapjait, s amelyek nélkül nem nőhet át a szocializmus kommunizmusba. Egyes elavult szociális formák, mechanizmusok s a szocializmus deformálódá- sa már a 60-as években fékezte a fejlődést A megújulás kezdetét, ezeknek a formáknak és mechanizmusoknak az átalakulását, amely a szocializmus megszilárdulásához és fejlődéséhez vezetett, pártunk és társadalmunk már 1968 januárjától várta. Ezért is - mint a GSKP mindig hangsúlyozta - szükség volt Januárra. A megújhodásnak és a hibák kijavításának a jelszavával azonban a jobboldal megtévesztette a dolgozók számottevő részét, és az imperializmus erőivel közösen kihasználta a helyzetet a szocializmus egésze elleni ellenforradalmi támadásra. A jobboldal kezére játszott a pártvezetőség tagjai egy részének opportunista passzivitása, halogatása és a lényegtelen változtatásokkal való kivárás; az, hogy az akkori állapotok kritikáját nem követte korrekció és tettek. Ez utat nyitott az ellenforradalmi erőknek. Egyebek között újra igazolódott, hogy semmiféle gyakorlati forradalmi folyamat nem jár a kívánt eredménnyel forradalmi program és elmélet nélkül. Ahol ez az elmélet nem eléggé szilárd, lehetőség nyílik a revizio- nizmus erői számára a térnyerésre. Ahol nincs forradalmi program, kedvező feltételek alakulnak ki egy ellenforradalmi program érvényesüléséhez. A kommunisták akár elvi, akár gyakorlati téren tanúsított passzivitása mindig ellenségeik malmára hajtotta és fogja hajtani a vizet. Ezek a Tanulságok tartós érvényű következtetései is. Az az ,,átalakítás“, amelynek tervével a válság idején a jobboldal az egész kommunistaellenes koalíció támogatásával fellépett, éles ellentétben áll a Szovjetunióban ma zajló folyamattal s azzal, amely előtt ma pártunk és társadalmunk áll. A jobboldal nem a formáknak, hanem a szocializmus lényegének az átalakítását akarta, legalapvetőbb elveinek a fel- adatását, s ezeket burzsoá elvekkel akarta helyettesíteni. Nem Február szellemének a továbbéltetését, hanem - mint a nyugati reakciós emigráns körök beismerték - egy ellenfebruárt akart. Ezért hatvannyolc nem a szocializmus megújítására irányuló forradalmi folyamat, hanem lerombolását, felszámolását célzó ellenforradalmi folyamat volt. Tehát egész egyszerűen hazug a jobboldali opportunizmus emigrációban élő egyes képviselőinek, s a „hazai emigráció“ tagjainak az a mai állítása, hogy ók is az átalakítás mellett vannak már 1968 óta. Ez a kijelentésük arcátlanság, amely- lyel a jobboldal csupán egykori ellenforradalmi tevékenységét próbálja megvédeni, hogy ma ezt tovább folytathassa. Ezentúl is számolnunk kell azzal, hogy a szocializmus rágalmazói az átalakítási folyamat támogatóinak maszkjában ugyanúgy, mint 1968-ban, igyekezni fognak olyan elemeket bevinni ebbe a folyamatba, amelyek célja a szocializmus alapelveinek a felszámolása. Számítani kell rá, de ez a forradalmi, elkerülhetetlen társadalmi változtatásoknak a programjától nem tántoríthat el bennünket. És tegyük hozzá - mint Biľak elvtárs is mondotta a CSKP KB ideológiai bizottságának nemrég tartott ülésén -: azok, akik azt várják, hogy pártunk elfeledkezik a Tanúságokban foglaltakról, hiú reményeket táplálnak. A szocializmus építésének kezdetén, majdnem 40 évvel ezelőtt azt mondottuk, hogy a régi módon nem lehet tovább élni, s ez ma is érvényes. Ma azonban hozzá kell tenni, hogy a régi módon irányítani; s az emberek munkáját szervezni sem lehef. A jelenlegi, átalakulási időszak nem teszi lehetővé a múltra jellemző sémáknak a fennmaradását s a jövőbe való átvitelét. A szocializmus legfőbb céljának - mindent az ember nevében, mindent az emberért - elérése a mostani, új feltételek közepette egyedül új módszerekkel: új termelőalappal, új irányítással, új politikai szemlélettel lehetséges. JAROSLAV KUČERA „A Vélemények a halálbüntetésről c. írással kapcsolatban szeretném én is kifejteni a véleményemet“ - írja Z. J. olvasónk, majd így folytatja. - „Kezdjük először is a bűnözésnél. A züllött családi légkör, a rossz társaság és a munkakerülés jelentik az első lépést a bűnözés felé. Bizonyára mindenki ismer olyan családot, ahol a szülőknek nincs idejük a gyermekükre, akinek a magatartásán ez meg is látszik. Az első bűnelkövetés után még van esély a megjavítására. A kérdés csak az. ki vállalja a pedagógus szerepét. A züllött és elfoglalt szülők? A munkakollektíva? A társadalmi szervezetek? Vagy a börtönök, melyekbe sokan kerülnek vissza újra és újra? Másodszor, problematikus az elítéltek elhelyezkedése is, mert nem szívesen látott vendégei a személyzeti osztályoknak. Ami a halálbünietést illeti, nagyon egyszerű egy ilyen ügyet az íróasztal mellől konzultálni. Az említett esetben a bűnözőkre kirótt szabadságvesztés enyhe büntetés, hisz brutálisan végrehajtott gyilkosságról van szó. És a cikk szerzője szerint még próbáljunk meg hinni az emberben! Igen, abban lehet, akinek becsülete van, de akinek már nincs...! A büntetések megszigorításával érhetnénk el jobb eredményt a bűnözés elleni harcban. “ Olvasónk hozzászólásának szigorú hangvétele, logikája őszintén szólva meglepett. Félreérthetetlen célzásával ellentétben nekem - mert nyilván én lennék az íróasztala mellől konzultáló valaki - nem volt mer- szem egy olyan bűnügyet konzultálni, amelyet csupán egy néhány soros közleményből ismerek (tehát nem ismerek!). Pedig így lett volna a legegyszerűbb megvitatni az ítéletet, hiszen ha azt valljuk, hogy halálért halállal kell bűnhődni, vagy hogy a vérbosszú az állam feladata, fölösleges, sót kimondottan zavaró foglalkozni a bűntett elkövetésének körülményeivel, a vádlottak személyével, bűnösségük mértékével, indítékaikkal, a mentő és terhelő körülményekkel. Az említett cikkben viszont másról volt szó. Egy felháborodott olvasónk halált követelt a rablógyilkossággal vádolt személyek fejére, s én ezzel kapcsolatban igyekeztem megvilágítani a halálbüntetés kivételes jellegét, alkalmazásának általános feltételeit, azt hogy büntetőjogunk nagyobb hangsúlyt helyez a tettes megjavítására, mint megsemmisítésére, mert igyekszünk hinni abban, hogy az ember nem lehet javíthatatlanul rossz. Teljes mértékben egyetértek azzal, amit a bűnöző személyiségének kialakulásáról (a családi légkörről, rossz társaságról, munkakerü- lésról) ír. Mindez jól ismert tény. Csak azt nem értem, miért éppen ezekkel indokolja a büntetésekről vallott nézetét. Ezek a tények csupán azt igazolják, hogy az ember nem eleve halálbüntetést érdemlő született bűnöző. Az embert a társadalom neveli - előbb a szülei, később az óvoda, az iskola, melyekben sok gyermek több időt tölt, mint szüleivel, majd az ifjúsági szervezet, a tömegszervezetek, netán az utca és a kocsma népe, a munkakollektíva, esetenként pedig a börtön. A kérdés már régóta nem az, hogy ki vállalja a pedagógus szerepét. Törvény kötelezi erre a szülőket, nemzeti bizottságokat, tömegszervezeteket, vezető dolgozókat, iskolákat... Megvannak azonban az önjelölt „pedagógusaink“ is, akik készségesen betöltik a „hivatásos pedagógusok“ mulasztásával megteremtett űrt. Mit teszünk ez ellen? Miért számoljuk fel a szabadidő eltöltését szolgáló létesítmények nélkül épült lakótelepeken létrehozott ún. pinceklubokat ahelyett, hogy megteremtenénk tevékenységük értelmes irányításának kereteit? Miért zárja ki soraiból a SZISZ azt, aki szembekerül a törvénnyel, ahelyett, hogy nevelné, megteremtené számára szabadideje vonzó és társadalmilag elfogadott eltöltésének lehetőségeit? A börtönből szabadunknak miért nehezítik meg a társadalomba való beilleszkedést még a személyzeti osztályok is? És hogyan látják el feladatukat a szakmunkásképzők? Ebből a néhány, hozzászólása alapján felmerült kérdésből is látható, következtetése a büntetések megszigorításának szükséqesséqé- ről hibás. A bűnözés megelőzése és a bűnelkövetők megjavítása terén bővelkedünk - divatos szóval élve - tartalékokban. Itt van például az utógondozás intézménye, melynek az a küldetése, hogy a szabaduló elítélteknek elősegítse a társadalomba való beilleszkedést, befejezze a börtönben elkezdett javító-nevelést és ezzel megakadályozza visszaesésüket. Az utógondozást végző szociális kurátoroknak történetesen éppen a munkahely és a lakhatás biztosításával akad a leg több problémájuk. Egy 1985-ben végzett vizsgálat szerint 9915 „társadalmi beilleszkedési zavarokkal küszködő személynek" nyújtottak segítséget - mindössze hatvanket- ten. Nem kérdés tehát az sem, higy- gyünk-e az emberben! Hinnünk kell, segíteni neki, és nem azért, mert a törvényeink ezt parancsolják, hanem saját jól felfogott érdekünkben, hogy az előlegezett bizalommal erőt és lehetőséget kapjon a megjavu- lásra. FEKETE MARIAN
