Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1987-02-21 / 43. szám, szombat
Az átalakítás az egyedüli helyes út Mihail Gorbacsov beszéde a lettországi aktívaértekezleten (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a Lett SZSZK párt-, állami és gazdasági aktívájával tartott találkozóján £ következő beszédet mondotta: Kedves elvtársak, pártunk központi bizottsága nevében szívélyesen üdvözlöm önöket és önök által szovjet Lettország valamennyi dolgozóját és minden polgárát. Mindenekelőtt szeretném elmondani, nagy örömmel, tölt el, hogy alkalmam nyílt ellátogatni az önök köztársaságába. Eddig még csak Litvániába sikerült ellátogatnom, ahol a központi bizottság és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége által rám rótt kellemes feladatnak tehettem eleget - részt vettem a szovjethatalom helyreállítása 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, és átadtam a szovjet Litvániának odaítélt Októberi Forradalom Érdemrendet. Érdekes út volt, gazdag programmal, és lehetővé tette, hogy jól megismerjem ezt a köztársaságot, mert találkozhattam ott az emberekkel, betekintést nyerhettem lelkűkbe, amely nyitott volt a baráti kontaktusok előtt. Ez a látogatás rendkívüli benyomást tett rám. És most alkalmam nyílik arra, hogy megismerjem az önök köztársaságát. Még egy észtországi utazás vár rám. Ezzel teljesül régi vágyam, hogy közelebbről ismerkedhessek meg a szovjet Baltikum népeinek életével. Rigában és néhány más városban számos érdekes és tartalmas beszélgetést folytattam. Elbeszélgethettem az üzemek dolgozóival, a vidéki lakosokkal, a szabadidejüket töltő emberekkel. Számomra valamennyi beszélgetés fontos, mivel ez első lettországi látogatásom. És szerettem volna e rövid látogatás alatt minél többet látni, hallani, megtudni, megérteni, és ezeknek az élő benyomásoknak az alapján kívántam saját elképzelést kialakítani. Úgy tűnik, mintha már többször jártam volna Lettországban. Ez nyilván azért van így, mert mindannyian ismerjük közös történelmünket, amely hosszú évszázadokon keresztül, s különösen az utóbbi évtizedekben kölcsönösen szorosan összefonódik. Ez a szolgálati utam az önök köztársaságába az első az SZKP KB januári plénuma óta. Ezért érthető, hogy szeretném hallani a köztársaság dolgozóitól, mi a véleményük a plénumról, hogyan értékelik azt, szeretném megtudni, mik a terveik a párt központi bizottsága januári ülésének eredményeivel kapcsolatban. E tekintetben egyértelmű következtetésekre jutottam, s szeretném önöket ezekkel megismertetni. Találkozónk elején szeretnék megállapítani egy fontos politikai tényt. Jubileumi évbe léptünk, jubileumi évben élünk és dolgozunk. Novemberben ünnepeljük meg a nagp októberi szocialista forradalom 70. évfordulóját. Ez nagy esemény közös történelmünkben, soknemzetiségű szocialista államunk népeinek sorsa szempontjából meghatározó jelentősége van. Ez a huszadik századnak is rendkívül jelentős eseménye, amely mérhetetlen befolyással volt az egész világfolyamatra. Országunk népeinek a küzdelem eredményeit értékelve van mit mondaniuk a világnak, van mire büszkének lenniük és van mit a történelem mérlegére tenniük: ez pedig mindenekelőtt közös hatal- ma% korszerű államunk, politikai, gazdasági, szociális és kulturális sikereink, amelyeket azóta értünk el, hogy a szocializmust választottuk. Ilyen idő tájt rendszerint elgondolkodunk a múlt felett, figyelmesen és bíráló- an értékeljük a jelent, és a jövőbe tekintünk. Ez érthető és indokolt. Ismerjük a cári Oroszország igazi történelmét/és saját véleményünk van róla, olyan értékelésünk, amely a tudományos marxista elemzésen alapul. A cári önkényuralom nemzetiségi politikájáról kialakítottuk a magunk véleményét. Népeink emlékezetében él azonban - s ezt nemzedékről nemzedékre adják át hogy hosszú évszázadokon keresztül az orosz katona felszabadítóként segített a baltikumi parasztnak és halásznak megvédeni a szülőföldet a megaláztatás és a rabszolgaság, az idegen hódítók elől. A népek osztályszolidaritása A Balti-tenger melletti népek útja a szocializmushoz rögös és bonyolult volt. Lettországban, Litvániában és Észtországban a szovjethatalom csak néhány hónapig, csak egy történelmi pillanatig létezett. A szabadságnak ez a szellője azonban csak fokozta a társadalmi igazságosság és a nemzeti függetlenség iránti vágyukat. A szovjethatalom kikiáltásáért, megteremtéséért és megszilárdításáért a Baltikumban vívott hősi harc annak tanújele, hogy a népek forradalmi akaratát nem lehet megtöri, nem lehet megállítani előrehaladásukat. Ezen a találkozón szeretnék emlékeztetni rá, milyen nagyra értékelte a lettországi bolsevik szervezetek és proletártö- megeK, osztályszolidaritását és összefor- rottságát Vlagyimir lljics Lenin. A forradalom idején a lettországi proletariátus és a lettországi szociáldemokrácia az önkényuralom ellen, a régi rendszer valamennyi ereje ellen vívott küzdelem élharcosa volt - írta Lenin. Ha visszatekintünk a múltba, láthatjuk, hogy a Baltikum munkásai és parasztjai az orosz proletariátussal egysíkban haladtak. Rendkívül nagy benyomást tett rám az önök figyelemre méltó múzeuma- a lettországi vörös lövészek emlékműve. Ezek a legendás hírű harcosok a legnehezebb erőpróbák idején valóban tömeges hősiességet tanúsítottak és a tiszta internacionalizmus, az október vívmányainak védelme során megnyilvánuló bátorság példaképei voltak. Nagy öröm volt számomra, hogy találkozhattam velük. Fellelkesitett ezeknek az embereknek a szellemi ereje. Valamennyiünk számára példaképek lehetnek. Igen, a Baltikum népei mostani választásukig hosszú utat tettek meg. Ezt a választást és a jelent, mondhatnám, gyötrelmek árán, az orosz néppel és államunk más nemzeteivel folytatott közös harcban vívták ki. A Balti-tenger menti köztársaságok, amelyek a Szovjetunió soknemzetiségű családjában a legfiatalabbak, szovjet nemzeti államiságot teremtettek, amely a dolgozó népnek szavatolja a valódi szabadságot és demokráciát. Ma talán meg kellene említenem azt is, amiről nem mindig beszélünk, amit már tulajdonképpen megszoktunk és amit természetesnek tartunk. A szocialista vívmányokra gondolok. Nemrég az egyik külföldi újság társadalmunkat „félelem nélküli társadalomnak" nevezte. Ez rendkívül kifejező elismerés. Társadalmunk valóban nem ismeri az olyan szociális katasztrófákat, mint a munkanélküliség, a legalapvetőbb emberi jogok eltiprása és a bizonytalan jövő. Ezzel azt szeretném hangsúlyozni, milyen szintre, a gazdasági és társadalmi haladás milyen magas fokára juttatta el forradalmunk az ország valamennyi népét. Más dolog, hogy ma már ezek a sikerek nem elegendőek. Ezért társadalmunkat alapvetően akarjuk átalakítani és meg akarjuk gyorsítani fejlődését. A szociaüzmus többet adhat Litvánia, Lettország és Észtország a szocialista feltételek között egyesítette anyagi és szellemi erőforrásait a többi szövetségi köztársasággal, és egyedülálló lehetőséget kapott arra, hogy egész országunk népgazdasági komplexumának hatalmas potenciáljára támaszkodhasson. Ezeknek az erőknek nem az egyszerű összeadásáról, hanem sokszoros hatványozásáról beszélhetünk. A volt burzsoá államok, amelyeket a gazdasági stagnálás jellemzett, a szocialista változások évei alatt sokoldalúan fejlett szovjet köztársaságokká váltak, s a sokágazatú ipari-mezőgazdasági bázis és szolid tudományos és kulturális potenciál jellemzi őket. Ez önmagában is rendkívül fontos, hiszen lényegében újjáépült az erős gépipar, az elektromosenergia-ipar, a vegyipar, létrejött a hatalmas kereskedelmi és halászati flotta. összehasonlítva az 1940-es évvel - a Szovjetunióhoz való csatlakozás esztendejével - az ipari termelés Lettországban 55-szörösére, Észtországban 58- szorosára, Litvániában 77-szeresére növekedett. Mindez rendkívül jelentős. Annak a példája, mit képesek véghezvinni az emberek a szocialista társadalomban. De nemcsak a városok és falvak arculata változott meg. Mindenekelőtt megváltozott a népek életmódja. A szocializmus megnyitotta az összes nemzet és nemzetiség újjászületéséhez vezető széles utat. Vajon nem csodálatra méltó-e, hogy az itteni pásztorok és kézművesek unokái a kiemelkedő tudósok, konstruktőrök, mezőgazdasági szakemberek és kiváló írók, művészek szintjére emelkedtek? Közülük sokat magas kitüntetésben részesítettek és sokan ismertek országunkban és külföldön egyaránt. A Baltikum mai munkásosztálya és parasztsága olyan emberekből áll, akik a tudományos-technikai haladás eredményeinek köszönhetően sikeresen teljesítik az új feladatokat a mezőgazdaságban és az iparban is. Maga a valóságunk cáfolja a reakciós emigráns körök és nyugati mecénásaik gyűlölködő és rágalmazó állításait. A történelem minden jóslatukat sutba dobta. Ennek ellenére ezek a körök ma is csökönyösen arra törekszenek, hogy becsméreljék azokat a sikereket, amelyeket a Baltikum népei a szovjet népek testvéri családjában értek el. Azt szokták mondani, hogy a kutya ugat, a szél fúj, de a karaván tovább halad. A Baltikum népeinek előrehaladását senki sem tudja megállítani, mint ahogy a Szovjetunió előrehaladását sem sikerül senkinek megállítania. A szocializmus azonban még többet adhat a dolgozóknak, ha bátran haladunk előre a néptömegek alkotó munkája és kezdeményezése fejlesztésének útján, az új megközelítések és a megújulás, az átalakítás útján. Talán épp most helyénvaló, hogy áttérjünk az SZKP KB januári ülésével kapcsolatos témára. Mert az, amit a plénum javasolt, válasz arra a kérdésre is, hogyan folytassuk mi, a mostani nemzedék az előző nemzedékek művét, és hogyan vegyünk részt országunk további fejlesztésében. Említettem már, hogy ez az első utam a januári plénum után. Elsősorban természetesen az érdekelne, mit gondolnak a plénumról a szovjet emberek, milyen következtetéseket vonnak le a maguk számára az ülés határozataiból, és mindez hogyan nyilvánul meg az átalakítás ütemén, mélységén és terjedelmén. Természetesen csupán benyomásokról beszélhetek. Az az érzésem, hogy Lettországban a plénumot elfogadták, hogy itt megértették jelentőségét. Már említettem, hogy a januári ülés fontos határkő a gyorsítás, az átalakítás útján. Az áprilisi ülés lehetővé tette számunkra, hogy átgondoljuk a helyzetet és lényegében felrajzoljuk a követendő politika körvonalait, s ezt a politikát a társadalmi-gazdasági fejlesztés meggyorsításának neveztük el. Az áprilisi ülés óta eltelt egy év lehetővé tette számunkra, hogy átgondoljuk ezt a politikát és fejlesztett formájában terjesszük a kongresszus, az egész ország, és az világ elé. De hát korábban is jóváhagytunk nagy politikai és stratégiai jelentőségű döntéseket, ám ezek nem mindig váltak valóra. A januári ülés szerepe abban rejlett, hogy az ország, a párt és a nép elé olyan intézkedéseket terjesszen, amelyek megvalósítása a kongresszuson jóváhagyott politika végrehajtását jelentené. Az átalakítás a nép ügye Sokáig gondolkoztunk erről. Bármilyen kérdésekkel is foglalkoztunk ezzel összefüggésben, végül mindig ugyanoda jutottunk: ha az átalakításnak valóban el kell mozdulnia és ha azt akarjuk, hogy ne változzon olyan kampánnyá, amely egy vagy két éven belül, vagy talán még hamarabb véget ér, meg kell tenni a legfontosabbat - az átalakításba be kell vonni a népet, amely az átalakítás legfőbb tényezője. Emberek nélkül, anélkül, hogy az átalakítást teljes szívből elfogadják és úgy higgyenek benne, mint saját politikájukban, amely minden ember, minden család és minden dolgozókollektíva számára szükséges, semmit sem érünk el. A másik oldalon: ki tudja, mi történik a dolgozókollektívákban, a falvakban, a városokban, a köztársaságokban az egész országban, ha nem a nép? Vagy ezt talán jobban tudják az ellenőrök? Hiszen ez komolytalan! A nép mindent tud. Ez azt jelenti, hogy időben megláthatja mindazt, ami akadályozza az átalakítást, ami veszélyezteti új politikánkat, társadalmunk megújulásának stratégiáját. És időben kiküszöbölheti és még csírájukban nyomhatja el a negatív jelenségeket. Ez ismét azt jelenti, hogy mindent tudnia, látnia kell és részt kell vennie a társadalmi folyamatban. Hogyan lehet ezt elérni? Nincs erre más mód, mint az, hogy megnyissuk az ajtókat a szovjet társadalom élete valamennyi területének széles körű demokratizálása előtt. Ez, elvtársak, politikai célkitűzés. Olyan egyszerű, mint maga az igazság. Amikor a januári plénumot értékeltük, úgy tűnt nekem, hogy az emberek meggyőződéssel, forrón és megelégedéssel beszéltek arról, hogy várakozásaik teljesültek. Ugyanezt hallottam Borisz Karlovics Pugo elvtárstól, az önök köztársasága kommunista pártja központi bizottságának első titkárától. Ez nem divatos közhely volt. Mindez az önök általánosított ismereteit, az önök véleményét fejezi ki arról, hogy a januári ülés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A központúbizottsághoz és a kormányhoz most egyre több bizonyíték jut el arról, hogy a januári ülés kifejezte a változások gondolatát, a változások óhaját és a dolgozók törekvését a változásokra. Igaz, hogy ismét felmerült a kérdés: vajon mindez nem szűnik-e meg? És az óhaj - nem lazítani, nem megállni, szilárdan haladni ezen az úton. Leningrádban tett első utam óta már hányadszor hallom ugyanazokat a szavakat: kitartani, kitartani! Ez azt jelenti, hogy az embereknek mégis vannak kétségeik. Elmélyíteni a demokratizálást A pártaktívának erre gondolnia kellene. Miért merülnek fel kétségek, ha ez olyan politika, amelyet a nép elfogadott és amely a nép széles körű támogatását élvezi? Az emberek bizonyára figyelemmel követik a helyzetet saját kollektívájukban, saját falujukban és saját városukban. Ez valóban azt jelenti, hogy mindannyian - a mi aktívánk, a mi kádereink is - határozott lépést tettek az átalakítás útján. Úgy fogalmaznék, most rendkívül fontos, hogy ne jöjjön létre szakadék aközött, amit meghirdettünk, tehát politikánk és gyakorlati tetteink között. Ez rossz lenne. Ezt a problémát - a szavak és a tettek egységét - szüntelenül a figyelem középpontjában kell tartani, annál is inkább, mivel az emberek ez ügyben már számos keserű tapasztalattal rendelkeznek. Másként írtak és beszéltek, és a dolog másképp nézett ki az életben. Hasadás állt be. Ez, mint tudják, negatívan hatott morálunkra. Megnyilvánult ez az emberek hangulatán, társadalmi és munkatevékenységükhöz való viszonyukon. És rendkívül negatív hatással volt mindez, elvtársak, a felnövekvő nemzedék állam- polgári magatartásának formálódására. Mindezt tehát figyelembe kell venni. Eközben nem csökkenthetjük az idősebb nemzedékek felelősségét az ifjúságnak az életre és arra való felkészítéséért, hogy kapcsolódjon be ebbe a folyamatba és lásson hozzá a feladatok teljesítéséhez. Megmondtuk, következetesen fogunk haladni a demokratizálás útján. Ami a központi bizottságot, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségét és a kormányt illeti, már most több olyan dokumentumot készítettünk elő, amelyek a demokratizálás jogi alapját jelentenék. A vállalati törvény tervezetét már nyilvánosságra hoztuk. Abban minden megvan, ami a demokratizálást érinti a termelési szférában. Nem gondolom, hogy ebben a tervezetben mindenre kiterjedt figyelmünk, ám ez a törvényjavaslat alap a vitához. És remélem, hogy minden dolgozó, tehát az önök köztársaságának dolgozói is, elgondolkodnak afelett, ami a javaslatban áll. És hogy támogatni fogják mindazt, ami megfelel a demokratizálással kapcsolatos közös érdekeinknek és felhívják a figyelmet arra, amiről megfeledkeztünk. Ezzel számolunk. Az idén bonyolítjuk le a helyi tanácsi választásokat. A küszöbönálló választási kampány során szeretnénk kipróbálni számos olyan elemet, amely a későbbiekben az új választási rendszer részévé válna és amelyet a választási rendszerről szóló törvénybe szeretnénk foglalni. Ez azt jelenti, hogy itt is konkrét lépéseket készítünk elő. Borisz Karloviccsal beszélgettünk erről és ő azt javasolta, hogy köztársasági pártszervezetük, aktívájuk és dolgozóik --a helyi tanácsok megválasztásához való új hozzáállások támogatása bizonyítékául - Lettországban, de nemcsak egy kerületben, egy városban, egy községi tanácsban, hanem nagy méretekben, az egész köztársaságban próbálják ezt ki. Mit gondolnak erről? (Taps.) Látom, hogy ezt üdvözölnék, de talán jobb lesz, ha nem sietjük el a dolgot. (Nevetés.) Azt szeretném mondani: gondolják még meg. És ezután készek vagyunk megvizsgálni közösen az önök javaslatait. Tapsuk azonban kifejezi, kedvük van arra, hogy következetesen és ténylegesen ezen az úton haladjanak. A XXVII. kongresszus határozataiból és a KB januári üléséből eredő számos kérdés - mindenekelőtt az átalakítás kulcsfontosságú kérdéseiről van szó - megvitatásra kerül az SZKP össz-szövetségi konferenciáján, amelyről a párt központi bizottságának egyik legközelebbi ülésén születik döntés. Úgy vélem, hogy ott megvitatunk mindent, ami a belső párttevékenység tökéletesítésével, az SZKP életével kapcsolatos, beleértve a választott pártszervek megválasztásának és formálásának jellegét is. Más szóval: e téren is előre fogunk lépni. És ha elérkezik az idő, biztosan megvitatjuk a dolgokat az összes köztársasági pártszervezettel és a pártaktívákkal. Ezt azért mondom, mert nem engedjük meg, hogy szakadék keletkezzen a KB januári ülésén elhangzottak és gyakorlati tevékenységünk között. Mint azt észrevehették, a további demokratizálás keretében több olyan gazdasági kérdést vitattunk meg, amelyek szintén fejlesztik ezt a folyamatot. Gondolok elsősorban a szövetkezeti mozgalom különböző formáinak a széles körű fejlesztésére és érvényesítésére a népgazdaságban. Ez lehetővé teszi számos olyan kérdés megoldását, amelyekkel különböző okoknál fogva nem foglalkozik a társadalom élete szempontjából döntő jelentőségű, hatalmas állami gazdasági szektorunk. Most eljutottunk ahhoz a szakaszhoz, amikor a helyi szervek és mindenekelőtt a párt- és gazdasági szervezetek és tanácsok, valamennyi káderünk közvetlenül és konkrétan vesz részt ebben a munkában. A kérdést igy helyes megfogalmazni: amilyen határozottan és következetesen fogják megvalósítani a helyi szervek a demokratizálás és az átalakítás irányvonalát, olyan gyorsan fognak nálunk a dolgozók bekapcsolódni a társadalom ügyeinek, tehát az egész gyorsítási folyamatnak az irányításába. A súlypont, elvtársak, épp ide helyeződik. A politikánk megvan, a mechanizmusokat átgondoltuk, számos kérdést megoldottunk, és most az a fontos, hogy helyi pártszervezeteink tevékenységének közvetítésével mindezt összekapcsoljuk a valós élettel, a dolgozókollektivákkal. Azt hiszem, ezt megértik és egyetértenek azzal, hogy ez így van. Ez a mostani időszak sajátossága. Meg kell mondanom, hogy már sokan így is cselekednek. Nemcsak gondolkodnak, hanem cselekednek is. Szeretném hangsúlyozni, hogy a januári ülésen kétnapos széles körű vita folyt ezekről a kérdésekről. Senki sem emlékszik olyasmire, hogy nálunk, bár senkit sem kértünk és senkit sem figyelmeztettünk, hetvenhét ember jelentkezett volna a vitában és harmincnégy ember szólalt volna fel. Kollektív és demokratikus módon eldöntöttük, hogy a vitát lezárjuk. Ennek ellenére azonban a vita széles körű és rendkívül aktív volt. És sok minden hangzott el. Amikor még csak értékeltük a januári ülés eredményeit, olvastam az újságban, hogy Kemerovóban az egyik pártszervezetben már megválasztották az első titkárt. Azok, akik ebben részt vettek, azt mondták, hogy az ülés kiváló volt. Valóban nyílt, lenini szellem uralkodott, amikor az elvtársak a jelöltekről beszéltek és jellemezték őket - a járási végrehajtó bizottság elnökéről és a szovhoz igazgatójáról volt szó. Maguk a jelöltek is beszéltek benyomásaikról, arról, mit éltek át e néhány óra alatt. Ilyenek a választások, elvtársak. Mindkettőjüket elegen támogatták. A járási pártbizottság 49 tagja közül - tehát nem nagy ez a bizottság - az egyik 29, a másik 20 szavazatot kapott. A döntés demokratikusan született meg. Sok minden történik. Amint arról itt már szó volt, néhány vállalatnál Lettországban mindenkit vagy csaknem mindenkit szavazás útján választanak meg Azt hiszem, hogy tényleg verekednek az igazgatói tisztségért. (Nevetés). Mi ebben a rossz, elvtársak? Hiszen ma már politikailag érettek vagyunk, elegendő tapasztalattal rendelkezünk. Az átalakításnak ehhez a szakaszához nem csak úgy bárhonnan, az egység hiányával, különböző ideológiákkal és értékekkel, különböző politikai nézetekkel érkeztünk el. Mi mindannyian a szocialista korszak nemzedéke vagyunk, legfőbb tőkénk itt jött létre és itt kell azt kihasználni. Lehet, hogy ma ez rendkívül egyedülálló lehetőség. Ennyire összeforrott társadalom csak egy van a világon - a Szovjetunió. Ezt nem azért mondom, hogy ettől önkívületben lennék és hogy önöknél is ezt az érzést váltsam ki. Nem. Csak a tényeket akarom leszögezni. Mellesleg jó példával jártak elöl. Az egész ország részt vett az RAF üzem igazgatói tisztségére kiírt pályázaton. És semmi sem történt. Az egyetlen probléma abban volt, hogy nem akarták őt Omszk- ból elengedni. De ez ugyancsak demokratikus. Ezért nem kell várni addig, amíg megjelenik az összes törvény. A politikai irányvonalat meghatároztuk. Van törvényünk a dolgozókollektívákról. Ebbe már ez belefoglaltatott. Ezen az úton kell haladni, és cselekedni kell. Miért vagyok lelkes híve ennek az irányvonalnak - úgy a januári ülés előtt, mint magán az ülésen és azt követően is? Gazdaságunkat az új mechanizmus segítségével szeretnénk fejleszteni, s ennek (Folytatás az 5. oldalon) ÚJS 4 1987. I
