Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)
1987-01-29 / 23. szám, csütörtök
Mihail Gorbacsov elvtárs beszéde az SZKP KB ülésén ÚJ SZÚ 5 1987. I. 29. (Folytatás a 4. oldalon) kell most fizetnünk a mesterséges stabilitásért, amely lényegében káderstagnálássá vált. Másrészt a kádermunkában, s főleg a népgazdaság alapvető láncszemében, léteztek további nem kevésbé nyugtalanító tendenciák. Az ipari üzemek, építkezések, kolhozok, szovhozok és más szervezetek vezetőinél tapasztalt nagy fluktuációról és túl gyakori változásokról van szó. önök tudják, a termelés magasan képzett szervezőire milyen nagy feladatok várnak. A .kollektívák vezető dolgozói, a kommunisták és pártonkívüliek jelentik a párt fő támaszát a szociális és gazdasági politika megvalósításában, ók viselik a rendkívül sokrétű feladatok terheinek jelentős részét. Ez esetben megkérdezem: Miként történhetett meg, hogy számos járásban és területen néhány év alatt telje- sfeh megváltozott a dolgozókollektívák vezetőinek összetétele? Ilyesmi csak akkor történhet meg, ha a káderekkel folytatott élőmunka, a politikai és szakmai fejlődésükről való tényleges gondoskodás és a nekik nyújtandó gyakorlati segítség a háttérbe szorul s ezt [Papírmunkával, elsietett és esetenként a munkájukkal és lehetőségeikkel kapcsolatos megalapozatlan mérlegelések helyettesítik. Ügy vélem, a pártbizottságok megérdemlik a komoly szemrehányást, s ebből le kell vonniuk a helyes következtetéseket. Sajnos vannak olyan pártbizottságok, és olyan titkárok, amelyek, illetve akik saját munkájukban a túlkapásokat és eredménytelenséget a káderekkel szembeni színlelt igényességgel, névleges elvsze- rúséggel próbálják leplezni anélkül, hogy a dolgqk lényegére, és az emberek sorsára gondolnának. Ezzel kapcsolatban szólni szeretnék még egy megengedhetetlen jelenségről. Arra gondolok, hogy egyes vezetők nem toleránsak beosztottjaik gondolkodásával és cselekedeteivel kapcsolatban. Gyakran megtörténik, hogy amint valamelyik dolgozó kinyilvánítja saját véleményét, amely nem azonos a pártbizottság titkárának, a minisztérium vagy ágazat, vállalat, intézet vagy szervezet vezető munkatársának a nézetével, különböző, első pillantásra talán nemesnek is látszó érvekkel igyekeznek főleg a lehető leghamarabb megszabadulni tőle. Mintha ez jobb lenne így. De kinek jobb? Az ügy szempontjából? Nem! Az ügy számára ez mindig csak rosz- szabb lehet. E téren is mindannyiunknak tanulnunk kell V. I. Lenintől, aki úgy volt képes egyesíteni az embereket, mint senki más, szervezni az összehangolt munkát, támogatni a kezdeményezést és figyelmesen meghallgatni az elvtársak véleményét, szükség esetén pedig türelmesen meggyőzni őket. Tanuljunk tőle elvszerűséget, igényességet és figyelmességet. Kádermunkánk negyedik tanulsága az, hogy növeljük a felelősséget a ránk bízott dologért, szilárdítsuk a fegyelmet, s alakítsuk ki a kölcsönös igényesség légkörét. Elvtársak, hogyan történhetett meg, hogy számos vezető tisztségben - járási, városi, területi, köztársasági, össz-szövetségi szinten - maradtak évtizedeken keresztül olyanok, akik nem teljesítették kötelességüket, vagyis fegyelmezetlen és nem szolgálatkész emberek? A következmények jól ismertek. Számos ágazat, beleértve a vaskohászatot, a fémipart, a vasúti közlekedést, a formázok és mezőgazdasági gépek gyártását, a hús- és a tejipart és néhány további élén hosszú éveken keresztül olyan vezetők álltak, akik nem biztosították a feladatok teljesítését. Erről mindenki tudott, a helyzetet gyakran bírálták a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának, a Központi Bizottságnak az ülésein, sót a pártkongresszusokon is. De minden maradt a régiben. S talán nincsenek olyan területek és köztársaságok, városok és járások, amelyekben már évek óta nem teljesítik a termelési terveket és elhanyagolják a szociális kérdéseket? Ezek vezetői sohasem vállaltak felelősséget a sikertelenségekért. Mindent elnéztek nekik. Ugyanez mondható az egyes vállalatok, gazdasági szervezetek, egészségügyi, oktatásügyi, tudományos és kulturális intézmény és tájékoztató szerv vezetőiről: régóta hanyagolják munkájukat, nem teljesítik kötelességüket, de azért - amint mondani szokás -, képesek a porhintésre, alkalmazkodóak. Ez nemrég még elég volt ahhoz, hogy vezető tisztségüket megtartsák. Az is megtörténik, hogy egyes vezetők nem arra a helyre valók, nem dolgoznak teljes erejükből. S az ütközőpontot az jelenti, hogy olyan funkcióba kerültek, amelynek betöltésére nem képesek. Hogyan járjunk el ilyen esetben? Úgy vélem, az ilyen hibákat be kell ismerni, ki kell javítani, nem szabad dramatizálni a helyzeteket, s olyan munkát kell adni az embernek, ami megfelel lehetőségeinek. Nem szabad és nem is lehetséges jószívűeknek lennünk a párt, a társadalom, a nép érdekeinek a rovására. A párt és a nép érdekei mindenek fölött állnak - ez ami megmásíthatatlan törvényünk. A káderekről való tényleges törődésnek semmi köze sincs a megelégedettséghez, ahhoz, hogy minden meg van engedve, a jótékonykodáshoz és az ügyeskedéshez. Ezt a tanulságot is jól eszünkbe kell vésnünk. S végül még egy tanulságról: törvényszerűen fel kell tennünk tanácskozásunkon a kérdést, a kádermunkában felgyülemlett problémáknak miért nem szenteltek hosszú időn keresztül figyelmet, s miért nem oldották meg azokat? Hogy történhetett ez meg? Amint látják, ez nagyon komoly kérdés. A politikai bizottság véleménye szerint a fő ok a demokratikus alapelvek nem kielégítő érvényesítése a kádermunkában. Lényegében már beszéltem a párton belüli demokráciáról, mint a párt stratégiai irányvonala, az átépítéssel kapcsolatos feladatok megvalósításának fő biztosítékáról. A demokratizálás olyan elvi kérdésével kapcsolatban is születtek javaslatok, mint amilyen az SZKP választott szerveinek a formálása. De most minden választott szerv szerepének a növelését szeretném hangsúlyozni. Nyíltan be kell ismernünk, ha aktívan tevékenykednének mind a pártban, mind az államban, a szakszervezetekben és más társadalmi szervezetekben, sok hibának elejét lehetne venni a kádermunkában. Tekintsünk nyitott szemmel az életre: a végrehajtó szervek szerepe aránytalanul megnövekedett a választottak rovására. Az elsó pillantásra minden normálisnak tűnik. Rendszeresen megtartják a plenáris üléseket és más választott szervek üléseit, tanácskozásait. De munkájuk csak formális, másodrendű, vagy már eldöntött kérdések kerülnek megvitatásra. Ezért hiányzik a végrehajtó szervek és vezető kádereink tevékenységének ellenőrzése. Nem lenne értelme titkolni, hogy egyes elvtársak a választott szerveket olyan tehernek kezdték tartani, amelyekkel csak gondok és nehézségek vannak. Egészen ilyen messzire mentek! Ennek következménye, hogy csökkent a tanácsi küldöttek, a párt- és más kollektív szervek szerepe a végrehajtó bizottságok összeállításában, a káderek kiválasztásában és munkájuk ellenőrzésében. Ez talán nem bizonyítja a fizetett apparátus és a választott szervek tagjainak kölcsönös kapcsolatait, e kapcsolatok jellegét és stílusát. Gyakorta találkozunk az apparátus munkatársainak olyan kísérleteivel, hogy parancsolni akarnak a pártbizottságok, más társadalmi szervezetek és a tanácsi képviseletek tagjainak. A gyakorlatban megtörténik, hogy szavakban meghirdették a választott szervek kialakításának és munkájuknak a demokratikus mechanizmusait, de ezek nem mindig működnek, tehát nem eléggé hatékonyak. Ezért visszatérek ahhoz, amit a szocialista demokrácia fejlesztéséről - az átalakítás feltételei között - mondottam. Ismét hangsúlyozni szeretném az e kérdésekkel kapcsolatos javaslat időszerűségét és óriási jelentőségét. Olyan intézkedéseket kell kidolgoznunk és megvalósítanunk, amelyek szavatolnák a kollektív választott szervek döntő szerepét. Egyetlen végrehajtó szerv, s annál kevésbé annak az apparátusa, nem helyettesítheti és nem is áll jogában, hogy helyettesítse a választott szervet, hogy megpróbálja magát fölé helyezni. Szükséges létrehozni a kellő feltételeket - politikai és jogi szempontból - ahhoz, hogy a választott szervek hatékonyan ellenőrizzék a végrehajtó apparátust, ennek formálását és munkáját. Ez számos hiba ellen, többek között a kádermunkában is, megbízható garanciát fog jelenteni. Úgy vélem, az ülés résztvevői jól értik e kérdés koncepciójának elvszerűségét, s azt, hogy ezt halaszthatatlanul meg kell oldani. A káderpolitikában tapasztalható komoly túlkapások okainak egyike az ellenőrző szervek feladatának a gyengülése, mind a pártban, mind a társadalmi szervezetekben. Elsiklottak sok jelzés fölött, amelyek a beosztással való visszaélésre, a népgazdaság sok területén és ágazatában, a területek, határterületek és köztársaságok pártbizottságainál az előírások megsértésére figyelmeztettek. Az ellenőrző szervek munkája gyakran felületes volt, a formális pénzügyi ellenőrzések, a különböző panaszok és szokásos ellentétek megtárgyalására korlátozódott. Természetesen ezek a kérdések is megérdemlik a figyelmet, de megengedhetetlen, hogy bármilyen munkát csak ezekre korlátozzunk, s főleg a jelenlegi időszakban. Az SZKP XXVII. kongresszusa új irányt adott az ellenőrző szervek tevékenységének, fontos, hogy mindegyikük, a járásiaktól kezdve egészen a központiakig, teljesítsék nagy küldetésüket, s az elvsze- rúség és igazságosság példáivá váljanak. Elvtársak, a múlt hibáit nem lehet és nem szabad megismételni. Gondolom, ezt senki nem engedi meg nekünk. Ezek a kádermunka fő tanulságai, amelyekről a politikai bizottság véleménye szerint tájékoztatni kell a központi bizottság ülését. A fő következtetés az, hogy komolyan meg kell újítanunk a kádermunkát, megszabadítani a deformációktól és túlkapásoktól, valóban maivá, aktívabbá, céltudatosabbá kell tenni, hogy szorosabban kötődjön a társadalmi, gazdasági fejlődés meggyorsításáért folytatott harc csúcsfontosságú irányaihoz. Ismétlem, nemcsak a kádermunka szervezésének tökéletesítéséről, hanem olyan káderpolitika kidolgozásáról van szó, amely megfelel az átépítés feladatainak. Csak ilyen átfogó hozzáállás esetén fogja a káderekkel végzett munka szolgálni a mély, lényegüket tekintve forradalmi változások végrehajtását. Lenin arra tanított bennünket, hogy mindenekelőtt politikusán közelítsünk a káderekkel végzett munkához, az adott időszakban való megoldásra váró problémákkal elválaszthatatlan egységben ítéljük meg azt, „az új feladatokkal összhangban új mércék szerint“ válasszuk ki a kádereket. Mit jelent ez a forradalmi fejlődés jelenlegi szakaszában? A káderpolitikában döntő mércének, valamilyen próbakőnek számít a kádereknek az átalakításhoz, az ország szociális-gazdasági fejlődése meggyorsításával kapcsolatos feladatokhoz való hozzáállása, s itt nem csak a szabadban kinyilvánított hozzáállásról, hanem a tettekről van szó. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a káderek nevelése és munkájuk hosszú ideig nem a legkedvezőbb körülmények között történt, ezért a változások nem lesznek könnyűek. A káderek átalakítása során hangyaszorgalmú munkát kell végezni. Következetesen törekszünk a kezdeményező, gondolkodó és energikus emberek támogatására, az olyan emberekére, akik tudnak és akarnak is bátran előrelépni és képesek sikereket elérni. Sok ilyen ember van. Az áprilisi ülés és a XXVII. párt- kongresszus határozatai felfedezték őket, tág teret nyitottak az alkotó munka számára. Nézzük meg, hogyan nyilvánul meg újólag és jelentős mértékben az olyan vezető gazdasági dolgozók tehetsége, mint amilyen Vlagyimir Pavlovics Kabaidze Ivanovóban, Borisz Ivanovics Fomin a leningrádi Elektroszilában, Anatolij Alekszejevics Parsin, a taganrogi Krasznoj Kotelscsik vállalatnál, Ivan Vasziljevics Francenyuk, a novolipecki kohóipari kombinátban, Raisza Geor- gijevna Roscsinszkaja, a novocserkaszki konfekció- gyár igazgatónője, Jurij Ivanovics Baranov, a Szocia- lisztyicseszkij Donbasz bányaigazgatóság igazgatója, Nyikolaj lljics Travkin, a Moszoblszelysztroje 18. számú tröszt igazgatója, Alekszandr Nyikolaje- vics Duduk, a belorussziai Mír mezőgazdasági kombinát igazgatója, Mihail Ivanovics Klepikov, az ismert kubányi brigádvezetó, továbbá Vaszilij Jakov- levics Gorin, a belgorodszki területen, Nyikolaj Dmit- rijevics Terescsenko Sztavropolban, Mihail Grigorje- vics Vagin, a gorkiji területen, és Jurij Fjodorovics Bugakov Novoszibirszkben. Mindannyian kolhozelnökök, a sort még tovább is lehetne folytatni. Meg kell tanulnunk sokoldalúan támogatni ezeket a dolgozókat, becsülni önállóságukat és kezdeményezésüket. Fontos, hogy minden pártszervezetben és minden dolgozókollektivában olyan légkör alakuljon ki, amely mindenkit a hatékony megoldások keresésére, a nyílt és őszinte véleménycserére ösztönöz. S természetesen meg kell szabadulni az olyan - már elnézést - módszerektől, mint amilyen az emberekkel való söprögetés, hogy az emberek fejébe verjenek különböző nézeteket, ami eddig még gyakran előfordul. Az átépítést akarjuk, nem a káderek átrázását. Elvtársak, az embereket becsülni kell, jobban meg kell bízni bennük. Most mindenkinek lehetősége van képességeinek bizonyítására. Annak, aki dolgozni akar, tanácscsal és elvtársi igényességgel is segíteni kell. De nem járunk egy cipőben azokkal, akik ragaszkodnak minden alagúthoz, akik közömbösek a változások iránt, vagy pedig egyszerűen hátráltatják azokat. Tehát a káderek értékelésekor döntő szempont az átalakításhoz való viszonyulás, a megvalósítás érdekében végzett konkrét tettek. Természetesen kötelesek vagyunk egyéb lényeges tulajdonságokat is tekintetbe venni. Mindenekelőtt a fogyatékosságokkal, a rutinnal, könnyelműséggel, passzivitással szembeni könyörtelenségre, az előrevivő, a progresszív dolgok iránti odaadásra gondolok. Az átépítés hozzáértést, nagy szakképzettséget követel a dolgozóktól. Ma nem lehetünk meg a korszerű és sokoldalú felkészülés, a termelés, a tudomány és technika, az irányítás, a gazdaság, a szervezés, a pszichológia mély ismerete nélkül. Maximális mértékben aktivizálnunk kell országunk szellemi potenciálját, lényegesen növelni alkotó készségét. Egyre nagyobb jelentőséggel bír a szervezettség é§ a fegyelem. Mindig és mindenütt szükség van rájuk, s főleg a korszerű termelésben, a legújabb technológiák széles körű alkalmazása során rendkívül fontosak. Az utóbbi években azzal értük el a gazdasági növekedés ütemének lényeges gyorsulását, hogy bevezettük az elemi rendet, s felszámoltuk az üres szócséplést. Ez a feladat azonban továbbra is időszerű. A laza fegyelem és az elégtelen felelősségvállalás túl mélyen gyökeredzik és állandóan jelentkezik kedvezőtlen hatásával. Éppen a büntetendő felelőtlenség, rendetlenség volt a fő oka az olyan tragikus eseménynek, mint a csernobili atomerőmű, valamint a Nahimov Admirális nevű hajó katasztrófája és még több más légi, valamint vasúti baleset, amelyeknek emberek estek áldozatul. Mindenütt olyan légkört kell teremteni, amely kizárná az ilyen esetek megismétlődésének a lehetőségét. A fegyelmezettség, a feladatok pontos teljesítése mindenki számára kell hogy törvénnyé váljon. S végül van itt egy nagyon fontos követelmény; kádereink nagyfokú erkölcsisége, az olyan emberi tulajdonságok, mint a becsületesség, a megvesztegethetetlenség, a szerénység. Most már nemcsak a korábbi, hanem a jelenlegi tapasztalatokból is tudjuk, hogy a társadalom morális egészségének megőrzése nélkül nem sikerül teljesítenünk az átépítés feladatait. Nem véletlen, hogy ma éppen erkölcsi téren ütközünk negatív jelenségekbe. Az italozás, a lopások, megvesztegetések, a tisztséggel való visszaélések és a protekció elleni harcra gondolok. A társadalom rendkívül érzékenyen figyeli mindazt, ami a párt tagjainak, s főleg vezetőinek erkölcsi profiljával kapcsolatos. Elsőrendű kötelességünk felújítani a vezető kommunista dolgozók tiszta és becsületes profilját, amelyet kissé szeplőssé tettek azok, akik büntetendő cselekedeteket követtek el, akik elidegenedtek. Elvtársak, a jelenkor követelményeinek megfelelően általánosan át kell alakítanunk a kádermunkát a népgazdaság minden ágazatában, a társadalom életének minden területén, az irányítás minden láncszemében, központi és helyi szinten egyaránt. A politikai bizottság a jelenlegi káderpolitika lényegét és fő feladatát úgy értelmezi, mint a pártnak az önmagával, a kádereivel szemben támasztott igényességének az elmélyítését. A társadalomban az átépítés elmélyítése a párt és káderei munkájának átalakitasát jelenti minden szinten, a központi bizottságtól egészen az alapszervezetekig. Ez azt jelenti, hogy alkotó módon értelmezzük és minden területen következetesen megvalósítsuk a pártélet lenini elveit és normáit. Miként folyik az átalakítás a pártban, milyen példát mutatnak a pártbizottságok, a vezető párt- tisztségviselők és aktivisták? Ma elmondhatjuk, hogy a pártbizottságok és vezető képviselőik többsége nagyfokú felelősségtudattal és mély érdeklődéssel látott munkához. Még sok dolog nem sikerül nekik, de naponta új tapasztalatokat szereznek, s nagyobb bizonyossággal dolgoznak. Ezek a változások megbízható feltételeket teremtenek előrehaladásunk gyorsításához. Az átalakítás próbáján minden pártfunkcionáriusnak keresztül kell mennie. Ez azonban különbözőképpen történik náluk. Érezhető különbség tapasztalható azoknál, akik valóban előreléptek és azoknál, akik egyhelyben topognak. Egyes párttisztségviselók számára az átépítés iskolája nehéz. Nem képesek megszabadulni az olyan irányító funkcióktól, amelyekkel a pártbizottságok nem rendelkeznek, megnyilvánulnak az olyan törekvések, hogy mindenki helyett megoldják a problémákat, hogy mindent a kezükben tartsanak. Ez, a múlthoz hasonlóan hátráltatja az illetékes káderek felelősségének növelését, kezdeményezésük és önállóságuk kibontakozását. A pártmunkások nem egyszer betegesen reagálnak az emberek kezdeményezésére és aktivitására, csaknem természeti csapásnak tekintik, ahelyett, hogy támogatnák az újító szellemet. De hiszen az átépítés során a pártbizottságok elsőrendű kötelessége a tömegek alkotó tevékenységének az élére állni, segíteni az embereknek a fogyatékosságok mielőbbi felszámolásában, az igazi rendteremtésben. Másrészt viszont óvni kell az elvtársakat attól, hogy mesterséges módon próbálják sürgetni, gyorsítani az eseményeket. Az átépítés, előrehaladásunk meggyorsítása, a társadalmi fejlődés ojbektiv törvényein alapszik. Mint minden társadalmi mozgásnál, itt is elég nagy szerepet játszik a szubjektív tényező, az egyén személyisége. Ezek hatása lehet jó is, meg rossz is. Ezért rendkívül fontos, hogy a megújulás folyamatát, amely érzékenyen érinti az emberek sorsát, megvédjük az üres hivatalnokoskodástól, a dolgok mechanikus megközelítésétől. Szociális és termelési rendszerünk egyetlen láncszemében sem engedhetjük meg az átalakítás fogalmának az elértéktelenedését. Azonnal fel kell figyelni és reagálni az olyan esetekre, amikor az átalakítással próbálják leplezni az elvtelenséget, az egyéni ambíciókat, az önző szándékokat, amikor az átépítés érdekében végzett konkrét munkát elkoptatott frázisokkal és szócsépléssel próbálják helyettesíteni. Meg szeretném ismételni, a demokrácia fejlesztése, a dolgozóknak az átalakításban való széles körű részvétele nélkül nem teljesítjük a feladatokat. A pártbizottságoknak, a kádereknek meg kell tanulniuk az egyre mélyülő demokrácia, a nép növekvő politikai és munkaaktivitásának feltételei között dolgozni. Nem egy esetben meggyőződhettünk arról, az átalakítás gyorsabb ott, ahol a járási és városi pártbizottságok energikusabbak és új módon tevékenykednek. Ez érthető is. Ók vannak a legközelebb a pártalapszervezetekhez, a dolgozókollektívákhoz, tehát az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének meggyorsításáért vívott harc élvonalához. E bizottságok többsége helyes álláspontot képvisel, határozottan és következetesen kezdte érvényesíteni a pártnak az átépítést célzó irányvonalát. A dolgok állásának a felmérése közvetlenül a helyszínen, a sajtó anyagai, s a dolgozóknak a központi bizottsághoz írt levelei viszont egyúttal arról is tanúskodnak, hogy sok városi és járási pártbizottság a régi módon dolgozik, mintha az átalakításnak a peremére szorult volna. Azt sem hagyhatnánk figyelmen kívül, ha csak egyetlen városi vagy járási pártbizottságról lenne szó. De az adott esetben szélesebb körű jelenségről van szó. Elvtársak, kell hogy ez nyugtalanítson bennünket. A városi és járási pártbizottságokban kialakult ilyen helyzetet sok esetben a munka stílusával és módszereivel, e bizottságok titkárainak magatartásával lehet magyarázni. Úgy gondolom, helyes lesz, ha több figyelmet szentelünk a pártépítés e rendkívül fontos részének és segítünk a járási és városi bizottságoknak, hogy aktívan viszonyuljanak az átalakításhoz. Akkor jobban fognak dolgozni a pártalapszervezetek is, a kitűzött feladatok teljesítéséhez vezetik majd a munkakollektívákat. Látjuk, hogy a kommunisták aktivitása állandóan nő, a pártszervezetek tevékenységében fokozatosan kiküszöbölik a maradiságot és formalizmust. De amint mondani szokás, ezen a téren is még nagyon sok a tennivalónk. A pártalap- szervezeteknek hatékonyabb segítségre és támogatásra van szükségük. Elvtársak! A szociális és gazdasági fejlődés meggyorsítása stratégiájának megvalósításáért óriási felelősség hárul a gazdasági vezetőkre. Országunkban a gazdálkodás adminisztratív módszereiről fokozatosan áttérünk a gazdasági módszerekhez, a felelősségteljes és alkotó munkairányításhoz. A vállalatok és társulások dolgozókollektíváinak ma nagy pénzügyi, anyagi-műszaki források állnak rendelkezésükre a termelés korszerűsítésére, a szociális kérdések megoldására. A vezetők széles körű jogokat kapnak a rövidebb távú gazdasági tevékenységhez, valamint az ötéves terv és a távlati célok megvalósítására is. Röviden: új gazdasági, szociális és politikai helyzet alakul ki, amelyben az energikus, művelt gazdasági vezetők jól érvényesíthetik képességeiket. A gazdasági vezetők többsége támogatja azokat a jelentős intézkedéseket, amelyeket a párt és (Folytatás a 6 oldalon)
