Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)
1987-01-29 / 23. szám, csütörtök
Mihail Gorbacsov elvtárs beszéde az SZKP KB ülésén (Folytatás a 3. oldalról) A szocialista demokráciának semmi köze ahhoz a nézethez, miszerint minden megengedett, s úgyszintén semmi köze a felelőtlenséghez vagy az anarchiához. A valódi demokrácia azzal szolgál minden embert, hogy védelmezi politikai és szociális jogait, ugyanakkor minden kollektívát, az egész társadalmat szolgálja, mert védi az ő érdekeit is. A szovjet társadalom élete valamennyi területének demokratizálása mindenekelőtt azért fontos, mert vele kapcsoljuk össze a dolgozók kezdeményezésének további fejlesztését és a szocialista rendszer egész potenciáljának a kihasználását. Az előrelépéshez arra van szükség, hogy a társadalomban megszilárduljon a törvényesség és győzzön az igazságosság, hogy olyan erkölcsi légkör alakuljon ki, amelyben az ember szabadon él és eredményesen dolgozik. Elvtársak! Jól tudjuk, hogy az igazi demokrácia hatékonysága attól függ, mennyire indul ki a széles néptömegek érdekeiből, milyen mértékben támaszkodik rájuk és milyen mértékben támogatják a társadalom rétegei és csoportjai. És ebből a szempontból az átalakítás feladatai megkövetelik, hogy ismét elemezzük tartalékainkat és a demokrácia társadalmi bázisa további bővítésének lehetőségeit. A kérdés ilyen értelmezésének létjogosultsága nyilvánvaló. Minden tapasztalatunk arra tanít bennünket, hogy az áttörés időszakában, amikor a párt a legnehezebb és legbátrabb feladatokat teljesítette, mindig a Komszomolhoz fordult, az ifjúsághoz, számítva lelkesedésére, s bízott abban, hogy az ifjúság a szocializmus iránt odaadó, nem békéi meg a stagnálással, támogatja mindazt, ami haladó. Ma, amikor a demokratikus változások szükségességéről, a népnek az átalakításban való tényleges részvételéről, annak bővítéséről beszélünk, a fiatal nemzedék magatartásának rendkívüli a politikai jelentősége. Szeretném ismét hangsúlyozni: büszkék lehetünk ifjúságunkra, megfelelően értékeljük munkáját, s ez helyes, a tények szempontjából és politikai szempontból egyaránt. Jelenünk azonban még több energiát követel meg mindenkitől. S természetesen az átalakításban érdekelt ifjúságnak aktívabban kell fellépnie. Ez az ifjúság a megújított társadalomban fog élni és dolgozni. A pártszervezeteknek, bizottságaiknak és a Komszomolnak fel kell tárnia az ifjú nemzedék előtt a távlatokat, biztosítania kell azt, hogy az ifjúság a gyakorlatban váljon a változások energikus résztvevőjévé. Ilyen alapállásból kell hozzáállni a Komszomol idei kongresszusának előkészítéséhez is. A Komszomollal folytatott együttműködésben nagyobb figyelmet kell fordítanunk a munkára, az eszmei-politikai és az erkölcsi nevelésre, gyorsabban és következetesebben kell megszabadulnunk mindattól, ami felesleges az ifjúsággal való munkában, gondolok itt mindenekelőtt a bábáskodó hangnemre és a bürokratizmusra. Igen, mindez létezik, s ezt el kell mondani. Magyarázzuk ezt bármivel- a fiatal emberek társadalmi céljainak ésszerűségével és érettségével szembeni bizalmatlansággal, puszta alibizmussal vagy azzal, hogy igyekszünk megkönnyíteni gyermekeink számára az életfeltételeket az ilyen hozzáállással semmiképp sem békélhetünk meg. Elvtársak, a fiatal ember személyiségének nevelésében és magatartásának formálásában nem létezik más reális út, mint az ó reális bekapcsolása a társadalom valamennyi ügyének megoldásába. A konkrét tapasztalatok hiányát semmi sem pótolhatja. Ezért oly fontos a jelenlegi helyzet megváltoztatása. Mire gondolok? Mindenekelőtt az ifjúság iránti nagyobb bizalomra, amelyben összefonódik a megfelelő segítség és a hibák elvtársi bírálatának szabadsága, arra, hogy nagyobb önállóságot kell adnunk a fiataloknak munkájuk, tanulmányaik, mindennapi életük és pihenésük szervezésében; egyben nagyobb felelősséget kell vállalniuk munkájukért és tetteikért. Ez feltételezi azt is, hogy joguk van részt venni a társadalom irányításában, minden szinten. A társadalmi élet demokratizálásának fontos eleme: pártonkívüliek ajánlása a vezető munkaKörök- be. Ez elvi kérdés. A legjobb munkások, mezőgazdasági dolgozók, mérnökök, tudósok, orvosok, tanárok, szolgáltatásban dolgozók politikai fejlődése és fejlődésük a munkában, továbbá az új tehetségek szüntelen kutatása és ösztönzése a szocialista társadalom egészségének és haladásának egyik szilárd garanciája. Gyakran találkozunk ilyen nézettel: a pártonkívüliek vezető funkcióba történő ajánlásának kérdése állítólag elavult, mivel az SZKP-nak jelenleg több mint 19 millió ember a tagja. Úgy vélem, ez hibás nézet. Ha ehhez tartanánk magunkat, az deformálná a párt és a tömegek viszonyát, s mondjuk ki egyenesen - korlátozná az állampolgárok alkotmányos jogait és ezzel korlátozná a káderkiválasztás lehetőségeit is. Számos kiváló példát sorolhatnék fel arra, hogy pártonkívüliek eredményesen tevékenykedtek és tevékenykednek a vezető tisztségekben. Üzemek és gyárak, kolhozok és szovhozok, építési szervezetek, tudományos és pedagógus kollektívák stb. élén állnak és aktívan vesznek részt a közéletben. Az emberek - kommunisták és pártonkívüliek- nyílt kiválasztása a vezető tisztségekbe meg fog felelni a demokratizálás feladatainak és a széles tömegek bekapcsolásának az irányításba. Ebből a szempontból kell megítélni a nők nagyobb mértékű javasolását a vezető tisztségekbe. Párt- és állami tisztségekben, a tudományban, az egészségügyben, az oktatásügyben, a kultúrában, a könnyűiparban, a kereskedelemben és a szolgáltatásokban ma sok nő dolgozik, mégpedig sikeresen. Az országnak ma szüksége van arra, hogy egyre aktívabban kapcsolódjanak be a gazdaság és a kultúra irányításába, össz-szövetségi és köztársasági szinten egyaránt. Erre megvannak a lehetőségek. Csak bizalmat és támogatást kell adni a nőknek. Elvtársak! Nincs egyetlen olyan elvi kérdés, amelyet úgy oldhatnánk meg, hogy nem vesszük figyelembe: soknemzetiségű országban élünk. Felesleges bizonyítani a szocialista alapok jelentőségét a nemzetiségi kapcsolatok fejlődésében. Épp a szocializmus vetett véget a nemzetiségi elnyomásnak és az egyenjogúság hiányának, a szocializmus szüntette meg az emberek jogainak nemzetiségi okokból történő korlátozását, a szocializmus biztosította valamennyi nemzet és nemzetiség gazdasági és szellemi haladását. Egyszóval, pártunk nemzetiségi politikájának sikerei vitathatatlanok és joggal vagyunk rájuk büszkék. Látnunk kell azonban a reális helyzetet és a nemzetiségi kapcsolatok fejlődésének távlatait. Ma, amikor bővül a demokrácia és az önigazgatás, amikor gyorsan növekszik valamennyi nemzet és nemzetiség nemzeti öntudata, amikor elmélyülnek az internacionalizálási folyamatok, a felmerülő kérdések időben történő és igazságos megoldása egyetlen alapon lehetséges - valamennyi nemzet és nemzetiség felvirágoztatása érdekében, további közeledésük érdekében, az egész társadalom érdekében. Ezzel összefüggésben nem lehet elhallgatni, hogy a negatív jelenségek, deformációk, amelyek ellen megkezdtük a harcot, megmutatkoztak a nemzetiségek közötti viszonyban is. Gyakran nyilvánul meg lokálpatriotizmus, a nemzeti bezártság tendenciája, nemzeti beképzeltség, sót olyan incidensekre is sor kerül, amilyenek csak nemrég játszódtak le Alma Atában. Az Alma Ata-i események és mindaz, ami őket megelőzte, komoly elemzést és elvi értékelést követelnek. Mindezt még egyszer figyelmesen meg kell vizsgálni. De már ma világos, hogy az, ami történt, a kazah kommunistákon kívül minden pártszervezetet és pártbizottságot arra kell kényszerítsen, hogy ne kerüljék meg a nemzetiségi kapcsolatok további fejlődésének és az internacionalista nevelés megszilárdításának a problémáit. Különösen fontos, hogy a nacionalizmus bomlasztó befolyásától megóvjuk az ifjú nemzedéket. Lenin azt tanította, hogy legyünk „igazi internacionalisták“, s nekünk kötelességünk, hogy ehhez a tanításhoz tartsuk magunkat. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a nacionalista hangulattal csak következetes és céltudatos internacionalizmussal szállhatunk szembe sikeresen. Mindaz, amit tettünk, közös munkával tettük. Ha valahol kőolajat bányásznak, akkor oda máshonnan gabonát küldenek. Azok, akik gyapotot termesztenek, gépeket kapnak. Minden tonna gabonában, minden gramm aranyban, minden tonna gyapotban, szénben és kőolajban, minden gépben - legyen az a legegyszerűbb vagy épp a legbonyolultabb - benne van az egész szovjet nép, az egész ország, egész soknemzetiségű szövetségünk munkájának egy része. Szükséges, hogy életünk és közös munkánk légköre, a család és az iskola, a hadsereg, a kultúra, az irodalom és a művészet az összes szovjet embert, mindenekelőtt a fiatalokat a legnemesebb érzelmekre - az internacionalizmusra és a szovjet hazafiságra - nevelje. Lenin követelményeinek szellemében, a XXVII. kongresszus irányelveinek szellemében következetesen kell törekedni arra, hogy a párt-, állami és gazdasági szervekben, tehát össz-szövetségi szinten is, képviselve legyen az ország minden nemzete és nemzetisége, hogy a vezető káderek összetétele a lehető legteljesebb mértékben kifejezze az ország nemzetiségi struktúráját. Természetesen nem arról van szó, hogy a funkciókat gépiesen szétosztjuk a nemzetiségek között - ez az internacionalizmus gondolatának a vulgari- zálását jelentené. A vezető dolgozók profilját minden esetben politikai felkészültségnek, a munkában megnyilvánuló értékeknek és erkölcsi jellemvonásoknak kell jellemezniük. Nem lehet szem elől téveszteni az egyes problémák kényes nemzetiségi szempontjait, az életmódban megnyilvánuló hagyományokat, az emberek lelkületében és cselekedeteiben tükröződó hagyományokat. Minderre gondosan ügyelni kell. Elvtársak, meg kell mondanom, hogy egyes vezetők a nemzetiségek közötti kapcsolatokkal összefüggő kérdésekben felelőtlenül járnak el. Időnként nézeteltérések támadnak a különböző köztársaságok szomszédos kerületei vagy területei közötti viszonyban. Ezek néha ellentétekbe torkollnak, s megesik, hogy az ügyből bírósági tárgyalás lesz, s a párt- és állami szervek vezetői ahelyett, hogy fékeznék az indulatokat, kerülik az elvi megoldást. A politikai dolgozóknak ilyen helyzetekben tudniuk kell cselekedni és tudniuk kell irányítani az egészségtelen érzelmeket. Elméletünknek nagyok a tartozásai a nemzetiségi kapcsolatok gyakorlatával szemben. Gondolok arra, hogy nyilvánvalóan nincsenek kidolgozva a nemzetiségi politika kérdései az ország fejlődése jelenlegi szakaszának megfelelően. Hiszen tény, elvtársak, hogy a nemzetek közötti kapcsolatokban jelentkező reális jelenségek objektív vizsgálata helyett, a valódi társadalmi-gazdasági és szellemi folyamatok, a lényegüket tekintve gyakran bonyolult és ellentmondásos folyamatok elemzése helyett társadalomtudományunk egyes vezető képviselői sokáig olyan ünneplő irományokat alkottak, amelyek inkább virágnyelven elmondott pohárköszöntóre hasonlítottak, semmint komoly tudományos kutatásra. Be kell ismerni, hogy a nemzetek közötti kapcsai latokban bekövetkezett hibák és azok megnyilvánulásai árnyékban maradtak és nem esett szó róluk. Ez negatív következményekkel járt, amelyekkel most szembe kell néznünk. A XXVII. pártkongresszuson hangsúlyoztuk annak a párthagyománynak a változatlanáágát, amely még Lenin idejéből ered: rendkívüli érzékenységet és körültekintést kell tanúsítanunk mindabban, ami a nemzetiségi kapcsolatok fejlődését, ami minden nemzet és nemzetiség érdekeit, az emberek nemzeti érzését érinti, s időben kell megoldani az e területen felmerülő kérdéseket. A nemzeti korlátozottság és terjeszkedés, a nacionalizmus és a sovinizmus, a lokálpatriotizmus, Elvtársak, úgy gondolom, mindnyájan tudatosítjuk, hogy az átalakítás sikere döntő mértékben attól függ, milyen gyorsan és milyen alaposan fogadják el kádereink a változások szükségességét, mennyire alkotó módon és céltudatosan fogják megvalósítani a párt irányvonalát. Ma olyan káderpolitikára van szükség, amely megfelel az átalakítás feladatainak, a társadalmi-gazdasági fejlesztés meggyorsítása követelményének. A káderpolitika alapvető követelményeinek megfogalmazásakor figyelembe kell venni a múlt tapasztalatait és azokat az új nagy feladatokat, amelyeket ma hoz magával az élet. A szocializmus építésének éveiben országunkban hatalmas, magasan képzett káderpotenciál alakult ki, a munkások és parasztok, az egész nép műveltsége és kultúrája, amely mérhetetlenül nőtt, kedvező feltételeket teremt állandó kiegészítéséhez és felújításához. Mindaz, amit elvégeztünk, mindaz, amit elértünk, a szovjet emberek munkájának, kádereink áldozatos munkájának az eredménye. A mostani ülésen azonban szólni kell a kádermunka hibáiról is, a káderpolitika deformációiról, amelyek az utóbbi években történtek és amelyek jelentős hiányosságokhoz vezettek a párt-, az állami és gazdasági apparátus több láncszemének tevékenységében, negatív jelenségeket okoztak a társadalomban. Sok hibát meg lehetett volna előzni, ha a pártszervek mindig és következetesen elvi és hatékony káderpolitikát folytatnak, ha biztosítják a pártvezetés és a gazdasági irányítás valamennyi láncszemének magasabb fokú akcióképességét. Ma természetesen nem szorítkozhatunk csupán a hibák beismerésére. Ha el akarjuk kerülni a hasonló hibákat a jövőben, a múltból le kell vonnunk a tanulságot. Milyen tanulságról van szó? Az első abban rejlik, hogy magában a párt központi bizottságában és politikai bizottságában időben kell megoldani az időszerű káderkérdéseket, mindenekelőtt abból a szempontból, hogy a friss erők irányításában és pótlásában biztosítva legyen a folyamatosság. Ennek a természetes folyamatnak a megbontása bizonyos időszakban a politikai bizottság és a titkárság, az egész központi bizottság, a pártapparátus és úgyszintén a kormány munkaképességének gyengítéséhez vezetett. Elvtársak, az áprilisi plénumot követően tulajdonképpen rövid időn belül megújult az SZKP Központi Bizottsága Titkárságának és osztályvezetőinek jelentős része, gyakorlatilag kicserélődött a Szovjetunió Minisztertanácsának egész Elnöksége. Ez a csere elengedhetetlen volt, mivel hosszú időn keresztül nem volt biztosítva a KB és a kormány összetételének megújulása, folyamatos kiegészítésük új káderekkel, ahogy azt az élet megkövetelte. Mindez végül megnyilvánult a politika kidolgozásában csakúgy, mint a pártnak a társadalom irányítása során kifejtett gyakorlati tevékenységében. Ennek többször nem szabad megismétlődnie. Ha nem akarjuk, hogy a megújulás folyamata megtörjön, ha nem akarjuk, hogy a folyamatosság megtorpanjon, az SZKP Központi Bizottságát, a KB Politikai Bizottságát és Titkárságát, a kormányt, a párt- és állami irányítás legfelsőbb láncszemeit nyitottnak kell hagynunk a különböző tevékenységi területekről érkező friss erők előtt. Ez a koncepció teljes összhangban áll a káderpolitika lenini értelmezésével, a párt és a nép érdekeivel. A párt központi bizottsága, természetesen, nagy munkát végzett és végez. E munka színvonalát azonban soha semmilyen körülmények között nem szabad csökkenteni. Ellenkezőleg, szüntelenül emelni kell, s meg kell felelnie azoknak a követelményeknek, amelyeket az élet, a társadalom fejlődése és a nemzetközi helyzet támaszt. A központi bizottság tevékenységének bárminemű gyengítése megengedhetetlen. Az SZKP Központi Bizottsága a lenini eszmék, elvek és munkamódszerek érvényesítésében példa kell hogy legyen. Üléseinken valóban a pártélet, a belpolitikai és a nemzetközi politikai helyzet legfőbb kérdéseit kell megvitatni. Szabadon, nyíltan, nagyfokú felelősségérzettel, az eszmei összeforrott- ságnak és a nézetek széles körű összehasonlításának légkörében. Ezzel összefüggésben szeretnék szólni a központi bizottság tagjainak szerepéről, jogaikról és felelősségükről. A központi bizottság ülésein a testület minden egyes tagja számára biztosítani kell a kérdezés jogát és azt a jogot, hogy részt vegyen a kérdések kollektív alkotó megvitatásában. A pártban, s különösen a központi bizottság ülésein nem lehet olyan ember, akit nem szabadna bírálni, de olyan ember sem, akinek ne lenne joga bírálni. a cionizmus és az antiszemitizmus bármilyen formában jelentkező megnyilvánulásai elleni elvi harc a bolsevizmus hagyományaihoz tartozik. Szüntelenül tudatosítanunk kell, hogy a nacionalizmus és a proletár internacionalizmus két egymással ellentétes politika, két egymással ellentétes világnézet. Ha ehhez fogjuk tartani magunkat, erősek és elvhűek leszünk. Az emberek nemzetiségi érzése tiszteletet érdemel, nem szabad azt figyelmen kívül hagyni, de nem szabad vele spekulálni sem. Akik spekulálni szeretnének a nacionalista vagy soviniszta előítéletekkel, azok ne tápláljanak semmilyen illúziókat és ne reméljenek megbocsátást. Elvtársak, az elvek azért elvek, mert nem szabad róluk lemondani. Ezt az álláspontot, ezt az elvi és lenini álláspontot támogatni fogja az egész párt és az egész soknemzetiségű szovjet nép. E téren sok mindent helyre kell hoznunk. Mondjuk meg becsületesen: az ülések napirendjéről hosszú éveken keresztül hiányozott számos olyan időszerű probléma, amelyek aggasztották a pártot és a népet. Az elvtársak emlékeznek rá, hogy a KB ülései rövidek és formálisak voltak. A központi bizottság számos tagja számára, tevékenységének egész ideje alatt nem vált lehetővé, hogy részt vegyen a vitában és javaslatot tegyen. A kb-ülése- ken tapasztalható légkör megnyilvánult a helyi párt- bizottságok és -szervezetek munkastílusában is. A másik tanulság, elvtársak, abban rejlik, hogy nem engedhetjük meg a káderek politikai és elméleti felkészítésének és eszmei-erkölcsi nevelésének lekicsinylését. Ellenkező esetben ez a pártbizottságoknak, mint a politikai irányítás szerveinek a tevékenységében komoly kilengésekhez vezethet. Az utóbbi években a káderek kiválasztása, szét- helyezése és nevelése során nem voltak mindig tekintettel ezekre a kritériumokra. A dolgozóknál gyakran egyik vagy másik ágazat: tudomány és technika, technológia specifikumainak ismeretét és akarati tulajdonságait helyezték előtérbe. Ennek kétségkívül van jelentősége, de nem lehet megengedni, hogy ne szenteljenek figyelmet a vezetők olyan tulajdonságainak, mint az eszmei-elméleti ismeretek, a politikai érettség, az erkölcsiség és az a tulajdonság, hogy képesek legyenek meggyőzni és irányítani az embereket. Egyenesen és becsületesen be kell ismerni, hogy a technokrata „adminisztratív-utasításos" munkastílus a pártmunkában nem kis károkat okozott, mindenekelőtt az emberekkel végzett tevékenységben, vagyis a párt fő munkájában. Sok párttisztségviseló beavatkozott a gazdasági ügyekbe, számos esetben magukra vállaltak nem nekik való funkciókat, és gyengítették a politikai kérdések, a gazdasági, szociális és szellemi élet össztársadalmi fontosságú jelenségei iránti érdeklődést. Ennek a stílusnak a hátterében objektív okok is rejlenek, összefüggnek azzal, hogy nem Oldottuk meg a népgazdaság irányításának sok kérdését, mivel nem létezett hatékony gazdasági mechanizmus. Ilyen helyzetben számos pártbizottság tudatosítva felelősségét és a néppel szembeni kötelességét, kénytelen volt sok gazdasági probléma megoldásával foglalkozni. Ez éveken keresztül igy volt, mély gyökereket eresztett a munka stílusában és módszereiben, és bizonyos deformációkhoz vezetett a pártirányítás alapelveiben, valamint kádereink összetételében. Az irányítás és a gazdasági mechanizmus átalakításával kapcsolatos terjedelmes feladatok teljesítése az országban széleskörű lehetőségeket nyit a pártbizottságok és -szervezetek munkájának tökéletesítésére, a párt befolyásának növelésére a társadalom életének minden területén, a politikai megközelítések érvényesítésére minden megtárgyalt kérdésben. Hangsúlyozni kívánom, senki sem foszthatja meg a pártbizottságokat a gazdasági helyzettel kapcsolatos gondoktól és felelősségtől. Mint már mondottam, a pártirányítás módszereinek olyan tökéletesítéséről van szó, amely kizárja a gazdasági szervek helyettesítését, a kisstílű utasítgatásokat. A harmadik tanulság, amelyet eszünkbe kell vésni, abban rejlik, hogy az utóbbi években a káderpolitikában paradox módon két ellentétes tendencia párhuzamos hatását figyelhettük meg. Mire gondolok elvtársak? Egyrészt a káderhelyzetben szembetűnően nyilvánultak meg a stagnálás jelei. Sok pártbizottság titkárai között, a helyi, köztársasági és össz-szövetségi állami és gazdasági szervek dolgozói között, esetenként évtizedeken keresztül nem történtek meg a szükséges kádercserék, nem biztosították az új emberek beáramlását. Amikor erről beszélek, a legkevesbé sem akarom az árnyékos oldalra helyezni azoknak a kiváló dolgozóknak a százait és ezreit - főleg a járási és városi láncszemeknél -, akik minden erejüket és tudásukat a nép áldozatkész szolgálatába állították. Sokéves becsületes munkájukkal és a valóban megérdemelt tekintélyükkel igazolják, hogy jogosan töltenek be vezető tisztségeket. Az SZKP és a nép értékeli nem könnyű munkájukat és nagy érdemeiket. Gondolom nem szükséges bizonyítgatni az ismert, sót, egész jól megértett szabályt, miszerint a káderek stabilitása alapvetően szükséges. De ez nem mehet a végletekbe, ad abszurdum. Túlságosan jól tudjuk, hogy ez mihez vezetett, és milyen árat (Folytatás az 5. oldalon) 3. Káderpolitika az átalakítás feltételei között újs: 4 «87. I.
