Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)
1987-01-27 / 21. szám, kedd
A népi kultúráról - másképpen Liszka József: Ágas-bogas fa ÚJ FILMEK A múlt esztendő végén jelent meg a Madách Kiadóban egy terjedelmét tekintve kicsi, mégis hasznos és érdekes könyv. Jelképes címe - Ágas- bogas fa - utal a népi kultúra kutatásával foglalkozó néprajztudományi információk „terebélyes koronájára“ is. írója - Liszka József, az érsekújvári (Nové Zámky) múzeum fiatal etnográfusa és régésze - elsősorban az iskolásoknak, a fiatalabb olvasóknak szánta. Irigylésre méltó gyorsasággal reagálnak magyar pályatársaink a kulturális örökség és a népi kultúra hagyományai megismerésével kapcsolatban felmerülő aktuális szükségletekre. A könyv az Apáról fiúra című ifjúságnak szánt „néprajzi kalauz“ után egy évtizeddel jelent meg. Persze Kósa László és Szemerkényi Ágnes „régebbi“ könyvét Liszka József alkotása nem helyettesíti, de nem is másolja. Szerzőnk az olvasóit a fiatalabb korosztályok közül választja ki, s ezenkívül az ő témája időben és térben a magyar nyelvterület északi határa mentén, vagyis a csehszlovákiai magyar nemzetiség zömének lakóhelyén, sokkal behatároltabb. A könyv tulajdonképpen kísérlet a néprétegek életének komplex bemutatására. Külön értékelésre méltó a téma megragadásának biztonsága és módszere. A néprajzi monográfiák és szintetizáló szakdolgozatoktól eltérően a népi kultúra gazdag jelenségegyüttesét és kölcsönhatásait sokrétűen igyekszik bemutatni. A néphagyomány mechanizmusa és rendszere, valamint a paraszti, életmód így lényegileg kerül közel az olvasóhoz. Az egyes témákat a kontextus egészében - a munka, a gazdálkodás, az ünnepkörök, a néphit és a folklór jelenségeit feltárva - tárgyalja. Például a téli ünnepkörben Közel nyolc évtizeden át ünnepelte a hangversenyek közönsége Artur Rubinsteint, a lengyel származású zongoraművészt. Fellépéseit fiatalos lendülettel, hihetetlen energiával még a hetvenes, nyolcvanas éveiben is folytatta és előrehaladott kora ellenére briliáns technikai tudásával, játékának színgazdagságával, romantikus túlzásoktól mentes tiszta vonalvezetésével maradandó élményt nyújtott hallgatóinak. A zongoraművészet élő legendája volt; előadóművészetében jól egyesítette a különböző stíluskorszakokat: Mozartot és Beethovent; a romantikusokat, Lisztet, Brahmsot, Schu- mannt; vagy Debussyt és Ravelt. Ám mindenekelőtt Chopint, akinek sajátos érzés- és gondolatvilágában kevés zongoraművész volt annyira otthon, mint Rubinstein. Artur'Rubinstein 1887. január 28- án született Lódzban, de még gyermekként Németországba került. A berlini akadémián folytatott zenei tanulmányokat, ahol Heinrich Barth, egy Liszt-tanítvány volt a zongoratanára, a zeneszerzés titkaiba pedig Max Bruch, a neves komponista vezette be. Tizenkét éves, amikor először mutatkozott be a közönségnek egy berlini zenekari hangversenyen, melyen a magyar származású Joachim József, a híres hegedűművész karmesterként működött közre. Első önálló zongoraestje 1904-ben Párizsban volt, majd beutazva Európa bemutatott lucanapi népszokásokat, az újévi jókívánságokat és a regö- lést a termékenység, az állati szapo- raság befolyásolásának mágikus eszközeiként mutatja be, s egyúttal azonnal bepillantást enged a korai középkor világába. Ezzel is figyelmeztet ezeknek a tevékenységeknek a parasztság életében betöltött fontos művelődéstörténeti funkciójára. Számos ilyen példát sorolhatnánk még fel az egyes fejezetekből, amelyeket az egyes ünnepkörök szerint tagolt. Ennek ellenére a kötet nem valamifajta leegyszerűsített képe a falu egy esztendejének. A szerző szakmai műveltsége és forrásismerete a jelenségek történeti szempontú elemzéseiben ugyanúgy megmutatkozik, mint a szépirodalomból kiragadott szemelvényekben. A tipizálás és az elvonatkoztatás így tömör, mégis gazdag ismeretanyagot eredményezett. Tudatosítanunk kell, hogy a kötet terjedelme mennyire megszabta a válogatás lehetőségeit, ráadásul a változatosság, mint a népi kultúra egyik meghatározó jegye tovább nehezítette ezt a munkát. Mindennek sokoldalú bemutatására a szerző a néprajz különböző feltáró módszereit használja. Ezek között van a történeti összehasonlító módszer is. Erre elsősorban a magyar népi kultúra eredeztetésekor és az interetnikus kapcsolatok összefüggéseinek a magyarázataiban támaszkodik. Mindenekelőtt a népnyelv szókincsének feltárásában használja, amely egyrészt a magyar nép őshazájában gyökerezik, másrészt a mai haza területére való vándorlás során megismert szomszédnépek kultúrájából eredeztethető. Ezért is meglepő, hogy a szernagyvárosait, 1906-ban az Egyesült Államokba hajózott. Később itt telepedett le. Nemcsak szólistaként volt a legjobbak között, hanem kamaramuzsikusként is világhírnevet szerzett. Eugéne Ysaye, a nagyszerű belga hegedűművész volt a szonáta-partnere s talán azóta sem múlták fel tökélyben azt a triót, amelyben a zongorista Rubinstein mellett Jasha Heifetz hegedült és Emanule Feuremann gordonkázott. Felejthetetlen számomra az 1966. évi prágai hangverseny, melyen a közel nyolcvanéves Rubinstein a Prágai Tavasz vendégeként Brahms 2. B-dúr zongoraversenyét játszotta, szinte hihetetlen tisztasággal kibontva a mű teljes érzelmi tartalmát. Prágai rádiós kollégám jóvoltából ott lehettem a művész rögtönzött sajtótájékoztatóján, amelyen rövid interjút is készíthettünk vele. Nehezen állt kötélnek, de azután rendkívül kedves volt, igazi világfi, akiből csak úgy sziporkázott a humor. Hamarjában felsorolt vagy öthat nyelvet, amelyen érintkezhetünk vele, lengyelül, oroszul, angolul, németül, franciául... Pályájának kezdeteiről szólva elmondta, hogy eleinte a jó bor, a jó szivar, a szép nők jobban vonzották, mint a napi nyolctíz órás billentyűzés. Csakhogy semmitől sem irtózott jobban, mint a középszerűségtől. Tudta, hogy tehetséges, ám azt is tudta, hogy ző nem ismertette a szláv eredetű szavakat, amely egyben bizonyítéka a magyarok és a szláv népek közvetlen szomszédságban, évszázadokig közös államban való együttélésének is. A kiadvány képzőművészeti anyaga kevésbé sikerült. A szöveg közvetlen illusztrálásában Thain János finom, képzőművészeti és dokumentatív értékeikben azonos szinten levő rajzai megfelelően segítik a szerzőt a világosabb, érthetőbb magyarázatban. Ugyanolyan értéket képviselnek, mint Liszka József munkájának egésze és nyelvi stílusa, de egyben pihentetőek is, megállásra késztetnek a leírás tengerében, amely aztán magával ragadja az olvasót a régi, ugyanakkor mégiscsak sokak számára új dolgok megismerése felé. Ebben a tökéletes összhangban és ellenpontozásban azonban sok dokumentumfotó lélektelenül hat. Ugyanígy a fedőlap természetellenes beállítottsága sem méltó a könyv módszertanához, átütőerejéhez és ötletgazdagságához. Az Ágas-bogas fa olyan kiadvány, amely közérthető formában „néprajzi alapismereteket“ közvetít. Hasznossága elsősorban a minden ember számára fontos néphagyománynak nevezett kulturális örökségben fellelhető jelenségek és kapcsolatok magyarázatában nyilvánul meg, mivel ezek nem kerülnek a történelem és az irodalom tankönyveibe. A népi kultúrát, mint a nemzeti kultúra alapját és részét, a maga egységében, sokoldalúságában mutatja be. Hisszük, hogy ezzel a frissességével nemcsak a fiatalabb, hanem az idősebb olvasókat és amatőr néprajzosokat is ösztönzi majd. MARTA SIGMUNDOVÁ kevés munkával, gyakorlással a tehetsége ellenére csak átlagos zongorista lehet. S ez a tudat megsokszorozta erejét, kitartását, mely végül is elvezette a csúcsra... Bámulatos munkabírását jellemezte, hogy még nyolcvanévesen is közel száz hangversenyt adott egy- egy évben, nem is szólva a hanglemezfelvételekről, bár ezek már a hetvenes évek vége felé egyre ritkábbak voltak. Hiszen a korral nehéz dacolni. Az említett találkozás is hamar kimerítette a művészt, de még beszélt kedvelt témáiról, kedvteléseiről. Olvasmányairól, képgyűjteményéről. Németül társalogtunk, de beszédét angol és francia szavakkal keverte. Dicsérte Prágát, az óváros szépségeit, s szerette volna ezeket jobban is megismerni, de kevés ideje volt. A húszas években ugyan többször is járt itt, de az már régen volt. Sajnos, a másnapi zongoraestre, melynek műsorán Chopin-művek szerepeltek, nem tudtam jegyet szerezni. így Chopin-felvételeivel s egyéb lemezeivel vigasztalódtam. Közülük is kiemelkedik Chopin teljes zongoraműve, Mozart valamennyi zongoraversénye, Beethoven zongoraversenyeinek három sorozata, a prágai koncerten is játszott Brahms B-dúr zongoraverseny, egy spanyol komponisták müveit tartalmazó album. Saját bevallása szerint nagyon szeretett lemezt készíteni, de egy idő után eléqedetlen volt velük. A kérdésre, kik a kedvenc zeneszerzői, nem adott konkrét választ. Azok, akik mondanak nekem valamit - jegyezte meg - s ők sokan vannak. A moderneket csodálta, de már túl öregnek tartotta magát ahhoz, hogy behatoljon lelkivilágukba. De ki is a modern? Hiszen fiatalsága idején még a századvég nagyjai voltak modernek - Franck, Rachmaninov, Szkrjabin, Ravel - meg jó barátja, Sztravinszkij. Ó pedig szívesen játszotta ezeket a „moderneket“. És Chopin mindig modern lesz, amíg az emberek nem vesztik el a tiszta, éltető és vigasztaló muzsikába vetett hitüket. S valahányszor Chopin Scherzóit hallgatom Artur Rubinstein előadásában, felidézem azt a májusi délelőttöt, amikor szemtől szembe állhattam az európai zenekultúra élő legendájával. DELMÁR GÁBOR Törvényes esküvő A háború, az élet minden területét mérgével átitató, pusztító háború a „főszereplője“ ennek a szovjet filmnek. Története negyvenegy őszén játszódik;' a Közép-Ázsiába költöztetett moszkvai színház a környék kórházaiból összegyűlt sebesülteknek játszik. Igor, a társulat vezető fiatal színésze, amikor visszamehetne már a fővárosba, úgy dönt, hogy jelentkezik a frontra. A gondok azonban szaporodnak körülötte a Távol-Kelet járvány sújtotta vidékéről Moszkvába akar juttatni egy maláriás nőt. Hogy célba érjenek, csalással élnek. Kettejük esküvője az első lépés - nem a boldogság, csupán Moszkva felé. Míg Igor a bevonulási parancsot várja, Olga lassan gyógyulni kezd. S amikor újra találkoznak, a férfi az asszonyon felejti a szemét. De közeledésüket megakadályozza Igor behívója és csak arra marad idejük, hogy hajnalban Olga kikísérje férjét a villamoshoz, s elsirassa, mint egy igazi katonafeleség. A Törvényes esküvő vígjátékként indul (a Közép-Ázsiába evakuált tármet rendező készített 1983-ban, érdekes régi filmrészletek, dokumentumok felhasználásával. Marlene Dietrich (eredetileg Maria Magdalena von Loschnak hívták, s jellegzetes porosz családból származik) zenész akart lenni; e pályáról lemondva beiratkozott a híres Reinhardt- szemináriumba, s bár varietékben, zenés színpadokon szerepelt és filmezett is, számottevő sikert nem ért el. Az áttörés 1930-ban következett be: Josef von Sternberg, a világhírű osztrák rendező szerződtette a Heinrich Mann Ronda tanár úr című regényéből készült film főszerepére. A kék angyalt 1930. április elsején mutatták be - s Marlene azon a napon világsztár lett. Otthagyta Berlint; Hollywoodban a jól bevált sablon szerint külsejében átalakították, megteremtve vele a vamp amerikai változatát. így halmozott sikert sikerre, de mindinkább kibon(szovjet) sulat vidám mókázása, könnyed szórakozása), a második fele inkább dráma (hősünk visszatérő dilemmája: a frontra sietni vagy meghúzódni a felkínált sáncok mögött; Igor áldozatvállalása, életmentő javaslata Olgának), egészében véve pedig melodráma. Forgatókönyvét Afanaszij Belov, az egykor rendkívül népszerű szovjet esztrádmüvész és konferanszié írta saját háborús emlékei alapján. Albert Mkrtcsjan örmény rendező (Frunze Mkrtcsjan a népszerű szovjet-örmény komikus testvére) figyelmét a háború testet-lelket csonkító kegyetlensége és az emberi kapcsolatok törékenysége ragadta meg a történetben. Az alkotás zenéjét Iszaak Svarc, az egyik legismertebb szovjet filmzeneszerző komponálta, a szöveget pedig Bolat Oku- dzsava írta, a produkció egyik dala (A városi parkban) teljesen az ő szerzeménye. Natalija Belohvosztyikova és Igor Kosztolevszkij önmagával, egyéniségének varázsával tette teljessé, s elfogadhatóvá ezt a kissé nosztalgikus, nagyon is hagyományos módszerekkel készült filmet. A dokumentumfilmben feltűnik a mai Marlene Dietrich is, smink nélkül, amikor bizony egyáltalán nem emlékeztet egykori önmagára. Mivel a beszélgetések alatt nem hagyta magát fényképezni, a rendező különféle müvészkedő trükkökkel és archív felvételekkel próbálta megidézni alakját, ez a módszer azonban inkább ártott, mint használt a filmnek. Maximilian Schell munkája ennek ellenére eredeti vállalkozás, mert kísérletet tesz egy emberi- leg-művészileg izgalmas pálya, életút megrajzolása úgy, hogy „alanya“ szinte jelen sincs. S a produkció azt is tanúsítja, milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy alkotónak, milyen akadályok gátolhatják útját, miként végződhet egy jószándékú próbálkozás kudarccal - legyen szó bár olyan tehetséges rendezőről, mint Maximilian Schell.-ym□ Paul Newmann a saját produkciójában készül filmre vinni az Üvegfigurák című Tennessee Williams-szinművet; a felesége, Joanne Woodward rendezné a filmet. □ Max von Sydow játssza Pelle apját A hódító Pelle című Martin Andersen Nexö-regény filmváltozatában, amely dán és svéd közös produkcióban készül. □ Hosszú szünet után ismét felvevőgép elé állt Audrey Hepburn: az Itt egy tolvaj, ott egy tolvaj című tévéfilmben játszik, Robert Wagner a partnere. Mi mindent tudott Shakespeare? William Shakespeare műveiben komoly orvostudományi ismeretekről is tanúbizonyságot tett. Erre a megállapításra jutott egy ausztráliai orvos, Obrey Cale a londoni könyvpiacon nemrég megjelent tanulmányában, amelynek „Shakespeare orvostudományi gondolkodása" címet adta. Harminchét színmüvében - állapítja meg a könyv szerzője - Shakespeare említést tesz korának gyakorlatilag minden ismert betegségéről és gyógyszeréről, és némely kór tüneteit aligha tudnák nála élethübben leírni a mai orvosok. A medicinával kapcsolatos utalások nemcsak gyakoriak a nagy drámaíró műveiben, hanem pontosak is, ami * a szerző nagy tárgyi tudásáról tanúskodik. Shakespeare nagyon tisztelte magukat az orvosokat is tudásukért és emberségükert, erre példa a Lear királyt kezelő doktor alakja. A betegségek leírása, amelyekkel Shakespeare műveiben találkozunk, alapul szolgálhatnak azoknak a betegségeknek a tanulmányozásához, amelyek elődeinket gyötörték. így olyan betegségek leírásával találkozunk a színművekben, mint a pestis, malária, köszvény stb., ugyanakkor a gyógymódokkal is, amelyeket annak idején alkalmaztak. A tanulmány szerzője szerint Shakespeare főleg a lelki betegségek elemzésében és leírásában, a lélektan területén szerzett elévülhetetlen érdemeket. Hősein keresztül a lelkiállapotok széles skáláját mutatja be olyan különcködő figuráktól kezdve, mint Speed A két veronai-ban egészen az őrültekig, mint Lear király - mutat rá tanulmányában Obrey Cale. H. I. A ZONGORAMŰVÉSZET ÉLŐ LEGENDÁJA Száz éve született Artur Rubinstein Marlene Dietrich énekes-táncos szerepben a film egyik archív felvételen ÚJ szil 4 1987. I. 27 Marlene (NSZK-beli) Több volt, mint világsztár. Több tündöklő csillagnál. Több vampnál, a végzet asszonyánál, mégha a sajtó - Josef von Sternberg segítségével - Hollywoodban azzá formálta is. A filmművészet élő legendája volt; filmjei évtizedeken át megtöltötték a mozik nézőterét... A legendás Kék angyal, azaz Marlene Dietrich mesés karrierjének 1975-ben azonban vége szakadt. A nyolcvanöt éves (?) színésznő ma visszavonultan él Párizsban, német költők verseinek társaságában. Az ő portréja rajzolódik ki a Marlene című összeállításból, amelyet Maximilian Schell, a jeles nyugatnétakozó jellemábrázoló művészete révén. A világhírű filmszínésznőt a hitlerista vezetők szerették volna visszahozni Németországba, Marlene azonban gyűlölte a nácikat, és az Egyesült Államokban maradt. A második világháború idején fellépett a harcoló amerikai hadsereg rendezvényein. Érdemeiért megkapta az amerikai Szabadság érmet és a francia Becsületrendet. Későbbi filmjeiben már megszabadult attól a képtől, amelyet a hollywoodi pletykasajtó rajzolt róla. Néhány filmjében - A vád tanúja, ítélet Nürnberg- ben - nagyszerű jellemábrázolásról tett tanúságot. Kulturális hírek □ Irvin Kersher rendező Hollywoodban filmet készül forgani Giacomo Pucciniról. □ Marina Vlady játssza A szigetek című új Carlo Lizzani-film főszerepét. □ Úgy hírlik, ismét filmre kerül az Egy asszony meg a lánya című Alberto Mora- via-regény; a De Sica rendezte változat főszerepét annak idején Sophia Loren alakította.
