Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-24 / 52. szám
Aj szú 3 B iztonságosabb lett-e a világ az idén, mint egy évvel ezelőtt volt? A nemzetközi élet ez évi történéseit mérlegelve lehet-e egyértelműen az igenek vagy a nemek serpenyőjére mutatni? Fogas kérdések ezek, hiszen a béke ügyére nézve biztató jelek, kezdeményezések és a kedvezőtlen események puszta felsorolása is oldalakat tenne ki. Tavaly karácsonykor mintha bizakodóbb lett volna a közvélemény a nemzetközi légkört kétségkívül befolyásoló szovjet-amerikai viszonyt tekintve. Ne feledjük, akkor még csak egy hónap telt el a genfi csúcstalálkozó óta. Igaz, gyors és látványos áttörést akkor sem vártunk, tudtuk, nem létezik olyan varázspálca, amely egyetlen suhintásra minden bajt megoldana. S most alig két és fél hónappal Reykjavik után? Most még annyira sem hiszünk a varázspálcában. Akkor hát miben lehet? Egyedül a kitartó, összehangolt, elvi békepolitika, a rugalmasság és offenzivitás hozhatja meg az eredményt. KIINDULÓPONTOK Amint azt az idén több testvérpárt legfelsőbb szintű tanácskozásán, így az SZKP XXVII. és a CSKP XVII. kongresszusán is megfogalmazták, a szemléletváltásra, az új megközelítésekre a nemzetközi kapcsolatokban még sohasem volt olyan nagy szükség, mint az atomkorszakban, a felhalmozott nukleáris arzenálok jelenlegi A reykjaviki alsó találkozó sióit Gorbacsov az óráiét mutatja Reagannak: én pontos voltam, ön viszont elkésett. Akkor még mindenki szó szerint értette, most kimondva mér átvitt értelme Is lenne...- sajnos egyre növekvő - szintjén. A testvérpártok kongresszusai megerősítették: a világpolitika színterén tevékenységük fő irányvonala a nukleáris veszély, a fegyverkezési hajsza elleni küzdelem, elutasítják a háborút, mint az államok közötti politikai, gazdasági és ideológiai ellentétek megoldásának eszközét. A leszerelési kérdésekben az utóbbi hónapokban követett rendkívül offenzív és rugalmas szovjet politika mögött látni kell az új felismeréseket is magukban hordozó szilárd elvi megfontolásokat. Elsőként a XXVII. kongresszus anyagaiból sokszor idézett tézist kell említeni, miszerint a mai fegyverek szintjén egy ország sem remélheti, hogy csupán katonai-műszaki eszközökkel, „mondjuk bármilyen kiterjedt védelmi rendszer segítségével megvédheti magát“. A biztonság szavatolása politikai feladat, tehát a politika eszközeivel kell megoldani. Ehhez természetesen tisztába kell rakni a politika fogalmát, a Nyugatnak is fel kell adnia azt az elavult (clausewitzi) tételt, hogy a háború a politika folytatása. Ugyanis az atomháború kizárólag a totális pusztulás eszköze lehet. További fontos felismerés az időtényező szerepe. Shakespeare Hamletje a kizökkent időt akarta volna helyrehozni, korunkban viszont a gyorsuló - vagy mondjuk Így: rövidülő? - idő nyomja egyre súlyosabb teherként a felelős politikusok vállát. A mind több és tökéletesebb fegyverrendszer ugyanis leszűkíti azt a lehetőséget, hogy súlyos válsághelyzetekben megfontolt politikai döntéseket lehessen hozni. Az egyedüli megoldás tehát az egyre gyorsabban ketyegő pokolgép hatástalanítása. Mégpedig radikális leszereléssel, mert minden új fegyverkezési program - csomagolják hajuknál fogva előrán- cigált érvek bármily csillogó, de azért átlátszó selyempapírjába - csak felpörgeti és nem visszafogja a veszélyt. Gorbacsov előadói beszédében hangsúlyozta, hogy a biztonság a szovjet-amerikai kapcsolatokat tekintve Szeptember 18-án nyílt meg az atom- és úrfegyverekről folytatott genfi szovjet-amerikai tárgyalások hatodik fordulója, amely ugyancsak eredménytelenül végződött. Felvételünkön a két tárgyalóküldöttség tagjai. (ŐSTK- és archív felvételek) csak kölcsönös, a nemzetközi kapcsolatok egészét tekintve pedig csak általános lehet. Rendkívül fontos figyelmeztetés, amit az amerikai nagyhatalmi imperialista politika nem akar észrevenni, hogy nincs örök status quo. „A világ sok tucat államból áll, mindegyiküknek megvannak a maguk teljesen jogos érdekei.“ Ezeknek a meggondolásoknak a prizmáján át nézve a külpolitikai eseményeket, a rövidesen leköszönő eszI tendó bizony nem a legzavartalanabb, legegyértelműbben alakuló időszakként kerül majd be az annalesekbe. A MÉRLEG EGYIK SERPENYŐJE... Azt sajnos telerakták minden elképzelhetóvel, ami alkalmas volt a nemzetközi légkör mérgezésére. A „neo- globalizmus“ doktrínájának szellemében indított, az állami szintre emelt terrorizmus fogalmát kimerítő amerikai lépések hosszú soráról van szó, amely már januárban elkezdődött a Líbia elleni első szankciókkal és a hadihajók felvonultatásával partjainál, s ez a több hullámban indított kampány végül is az észak-afrikai ország bombázásához vezett. De ide lehet sorolni a Nicaragua elleni szakadatlan agressziót és beavatkozást, az Angola, Etiópia és más haladó országok címére intézett fenyegetéseket, azt, hogy márciusban amerikai hajók megsértették a Szovjetunió határait stb. Felfújták a Daniloff- és a Zaharov-ügyet, megszavazták a nicaraguai „kontráknak“ a százmilliós segélyt, megsértik a SALT-szerzödé- seket, meghamisítják Reykjavik eredményeit, s nemcsak a szovjet, hanem még a saját korábbi javaslataikat is elvetik. Az atomfegyver-kísérletekről azért is időszerű külön szólni, mert a robbantásokra tavaly augusztusban elrendelt egyoldalú szovjet moratórium határideje ez év végével lejár. A negyedik határidő is. A moszkvai vezetés minden alkalommal a világ számos pártjának, politikusának kérését, felhívását is figyelembe véve hosszabbított. Meddő volt a remény, hogy Washingtonban felülkerekedik a józan ész és a szép szavakat konkrét lépések is követik. Az ellenőrzés hiányosságaival való érveik agyaglábakon állnak, mivel amerikai szakértők véleménye szerint is a mai technikával a szokásos (20-150 kilotonna) kísérleti robbantásoknál gyengébbek is jól érzékelhetők. A kísérletek beszüntetésének jelentőségét az adná meg, hogy megakadályozná a meglevő eszközök tökéletesítését és az újak kifejlesztését, s a bizalomerősítő szerepe sem lenne elhanyagolható. Tudjuk, a „csillagháborús“ programhoz szükséges az USA számára a robbantások folytatása, de a rakéták robbanófejeinek teszteléséhez is szükség van rájuk. Lemondani pedig Washington egyikről sem akar - lásd a SALT-II megsértését, az MX-programot és így tovább. ... ÉS A MÁSIK A mérleg másik serpenyőjébe tartoznak a szocialista országok, főleg a Szovjetunió által az említett elvek szellemében tett sorozatos békekezdeményezések. Sokszor írtunk már az atomfegyverek felszámolását célzó január 15-i Gorbacsov-javaslatról, vagy a szovjet kongresszuson ismertetett programról, amely a nemzetközi biztonság átfogó megteremtésének rendszerét sürgeti. Ezért most főleg a legutóbbi, a decemberi kezdeményezésekre összpontosítjuk figyelmünket, hiszen ezek célja, hogy ne engedjék agyonhallgatni a Varsói Szerződés országai által az év folyamán előterjesztett javaslatokat. Például e hónap 8-án a bécsi utótalálkozón a lengyel küldöttség vezetője javasolta, hogy rendezzék meg a stockholmi konferencia második szakaszát, és az legyen a hagyományos fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésének fóruma. A VSZ egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, Viktor Kulikov marsall személyes találkozót javasolt Bemard Rogers tábornoknak, a NATO európai főparancsnokának, s a VSZ főtitkára ugyanezt indítvánozta a NATO főtitkárának. Hasonló ajánlatot tett a VSZ-nek a hagyományos fegyverzetek csökkentésével foglalkozó csoportja a NATO ez ügyben illetékes csoportjának. Nem kétséges, e javaslatok egyrészt a Varsói Szerződés júniusi budapesti felhívásához, valamint a Reykja- víkban elhangzottakhoz szorosan kötődnek. MINTHA NEM IS LETT VOLNA Úgy tárgyaltak a NATO hadügy-, majd a külügyminiszterei Brüsszelben a Reykjavik után követendő politikájukról, mintha Reykjavik nem is lett volna. Erre a következtetésre jutottak a megfigyelők a külügyminiszteri zárónyilatkozat ismertetésekor. Az egyik kulcskérdést, az űrfegyverkezést nem is említik, a SALT-II megsértését pedig elhallgatják. Reykjavíkban még a stratégiai eszközök felszámolásáról volt szó, Brüsszelben már csak az 50 százalékos csökkentés mellett horgonyoztak le. Reykjavíkban a Szovjetunió és az USA európai rakétáinak teljes kivonásáról beszéltek, azt követően pedig a nyugat-európai kormánykörök „aggodalmai miatt“ (állítólag Nyugat-Európa védtelen maradna a VSZ- nek a hagyományos fegyverzetek és a kis hatótávolságú rakéták terén való állítólagos túlerejével szemben) már elvetették a saját nullamegoldásukat. A TASZSZ véleménye: „A NATO-tanács a reykjaviki csomagtervból csak a számára előnyös elemeket emelte ki. Bár a NATO készségét nyilvánította arra, hogy tárgyalásokat kezd a Varsói Szerződéssel az európai haderők és fegyverzetek csökkentéséről, azonnal akadályt is támasztott. A brüsszeli nyilatkozat ugyanis a két katonai tömb között e téren meglevő »aszimmetriáról és aránytalanságról« beszél. Ez pedig ugyanaz a mesterséges akadály, amely már 13 éve tartja zsákutcában a bécsi közép-európai haderőcsökkentési tárgyalásokat.“ Igen, Bécsben már 13 éve nem sikerült semmilyen gyakorlati előrelépést tenni, ezért sokan megkérdőjelezik e fórum értelmét is. S ezért is született a Varsói Szerződés júniusi budapesti felhívása, hogy az Atlanti-óceántól az Uraiig (tehát már nemcsak Közép-Európában) csökkentsék a hagyományos fegyverzetet és fegyveres erőket. Első lépésként, egy-két éven belül, 100-150 ezer főt vonnának ki, majd a további megállapodások eredményeképp kb. egynegyeddel csökkennének mindkét oldalon a szárazföldi erők és a harcászati légierők. Vagyis mindkét oldalon több mint fél-félmillióval lenne kevesebb A robotrepülőgépekkel felszerelt 131. B-52-es bombázó, amivel az USA túllépte a SALT-II szerződés korlátáit. katona. (Bécsben 11 500 szovjet és 6500 amerikai katona távozásában sem tudtak megegyezni, erről született egy ironikus mondás, hogy ennél még egy enyhe influenzajárvány is többet kivon.) Bécsben a NATO a lótszámvita erőltetése mellett túlzott igényeket támasztott az ellenőrzés terén is, úgy, hogy az már nem is ellenőrzés lett volna a részéről, hanem információszerzés a katonai titkokról. Nos, már az ellenőrzés kérdése is megoldódott Stockholmban. S nem lényegtelen: a Varsói Szerződés kész megállapodni a hagyományos erők csökkentéséről - a Nyugat szerint e téren állítólag fölényben van, s ez akadályozza az európai rakéták teljes kivonását. Megszűnne tehát a Nyugatnak ez a hivatkozási alapja, vagy éppen ez lesz majd a baj? Nem először történne ilyen, hiszen éppen a nullamegoldás és Reykjavik kapcsán született az a megállapítás, miszerint a NATO-tábornokok számára az lesz a legnagyobb tragédia, ha a szocialista országok beleegyeznek az ö javaslataikba. A NATO héjáinak ugyanis egyáltalán nem céljuk semmilyen leszerelés. xxx Az emberiség jobb sorsra érdemes, minthogy a nukleáris őrület túsza legyen - fogalmazta meg Mihail Gorbacsov és Radzsiv Gandhi az atomfegyverek és az erőszak nélküli világ alapelveiről szóló delhi nyilatkozatban. E jobb sorsig vezető út hosszadalmasnak, göröngyösnek ígérkezik, csak akkor vezet el a célhoz, ha mind többen térnek rá. De választ kell adni a kérdésre, hogy biztonságosabb lett-e a világ 1986-ban. Valójában csak akkor lehet biztonságosabb, ha kevesebb lesz a fegyver. S ha már egyáltalán nem lesz atomfegyver, akkor lesz - fokozás nélkül, egyszerűen: biztonságos: Ami mégis az év javára könyvelhető el: volt Reykjavik, hiába próbálják Washingtonban és másutt eltemetni. Ott él a tudatunkban, hogy volt egy történelmi lehetőség, amit ezúttal az USA elszalasztott. De a legfőbb tanulság mégis csak az, hogy lehetőség van. MALINAK ISTVÄN J6.XII.24.
