Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-19 / 51. szám
Túlélési sebesség A zebra megközelítésénél a járművezetőnek bizonyos - sebességre vonatkozó - követelményeknek is eleget kell tennie. A kutatók szerint száraz úton, és személykocsit feltételezve, 20-25 km/órás az a sebesség, aminél az átkelő gyalogossal való találkozás és a súlyos végű baleset a legvalószínűbben elkerülhető. Ezt nevezik tehát optimális megközelítési sebességnek, vagy - más szóval - túlélési sebességnek. A közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberek néhány gyakorlati tanácsot is adnak a zebra és a gyalogos megközelítésével kapcsolatban. Ha például a gyalogos megtesz már három lépést az úttesten, amikor még a feléje közeledő jármű a döntési zóna elején van - a jármú továbbhaladása biztosan szabályszegő. Ilyen az is, ha a kocsi 25-30 km/órás sebességnél gyorsabban halad el olyan gyalogos előtt, aki a párhuzamos forgalmi sávban áll vagy mozog, vagy hasonló sebességgel húz el olyan gyalogos mögött, aki éppen kilépett az autó forgalmi sávjából. ■ A Zastava 103 típusjelzésű új személygépkocsi gyártása 1988 szeptemberében megkezdődik. Az amerikai piacon ezt az autót la árusítani fogják. Tavaly július óta majdnem 40 ezer Yugo gépkocsit adtak el Amerikában, ami azt jelenti, hogy a Zastava kivitelének mintegy 60 százalékát értékesíti az USA-ban. 1985 szeptemberében 400-at adtak el a népszerű (és olcsó) kiskocsiból, de azóta több mint 4 ezerre emelkedett a havonta eladott mennyiség. 5 új Renault 5 új dízelmotorral A világszerte népszerű Renault 5 autócsalád immár huszonöt tagot számlál, s közülük 5 változat dízel. Az öt variáció minden tagja, a TD 3 és 5 ajtóval, a GTD ötajtós, a D és a TD Société, valamint a kuriózumoknak számító TD „Autósiskola“ - ugyanazt a motorikus egységet kapta. Vagyis a Renault F8M típusú, 1595 cm3 térfogatú dízelmotort, amelyhez szériakivitelben 5-fokozatú váltó tartozik. A zajszint és a vibráció tekintetében egyaránt továbbfejlesztett motor 55 LE-t teljesít 4800 fordulaton és 10,4 mkg nyomatékot 2250 motorfordulaton. Csúcssebessége: 150 km/h. Fogyasztása 90 km/h: 3,9 1/100 km; 120 km/h 5,7 1/100 km; városban 5,7 1/100 km és átlagosan 5,1 1/100 km. Ezek az autók egyébként mindenben megfelelnek egy-egy benzines változat (D=C, TD=TC, GTD=GTL) felszereltségének, csupán a hútómaszkjuk betűjelzése és a műszerfalon szembetűnő izzítóvisszajelzés utal egy külső rátekintésre arra, gépszívük nem a nagy általánosságban megszokott, hanem dízeleröforrás. A kétmillió közelében Erdész szeretett volna lenni, de a sors úgy hozta, hogy hivatásos gépjárművezető lett. Kezdetben traktorral szántott, majd a mezőgazdasági felvásárló vállalatnál dolgozott. Húszéves volt, amikor a párttagok sorába felvették. Becsülettel végezte a munkáját, igyekezett helytállni. Az ötvenes évek elején a Csehszlovák Autó- közlekedési Vállalat dunaszerda- helyi (Dunajská Streda) üzemében lett gépjárművezető, csakhogy gondot okozott a bejárás. Ezért a szomszéd járás hasonló vállalatánál helyezkedett el mint autóbuszsoför, a Galánta-Nád- szeg (Trstice) járatra került.- A motorok, a gépek gyermekkorom óta vonzottak - mondja Fray Oszkár. - A gépjárművezetés számomra nemcsak a megélhetést biztosítja, hanem hivatásom is. Mindig igyekeztem, hogy a jármű műszaki állapota megfeleljen a követelményeknek. Időközben részt vettem egy autószerelői tanfolyamon, így a kisebb javításokat magam is elvégzem. Több mint 35 éve gépjárművezető. A már említetteken kívül távolsági autóbuszokat vezetett, kirándulókat vitt a szomszédos országokba. Munkájára sohasem volt panasz, mégis húsz évvel ezelőtt munkát változtatott: kamionsofőr lett. Felsorolni is nehéz, hány országban fordult meg: Törökországban, Szíriában, Angliában, Finnországban, Olaszországban és természetesen az összes szocialista országban.- Számos járművezető nem veszi figyelembe, hogy az utak túlzsúfoltak, felelőtlenül előznek, ezért, ha kell, lehúzódom a járművel az út szélére, nehogy baleset történjen. Az útkereszteződéseken akkor is óvatos vagyok, ha nekem van elsőbbségem. A szembejövő jármüveket is szemmel tartom. Minden bizonnyal ezért is mondhatja el, hogy 58 éves koráig már több mint 1 750 000 kilométert tett meg baleset nélkül.- Üzemelés közben, ha a gépjárműn valamilyen hibát észlelünk, lasztjuk meg, hogy nagyobb legyen - legalább 10-15 centiméterrel - a szokásosnál. Akár mi, akár a mellettünk haladó jármú megcsúszhat, és ilyenkor egy-egy centiméter is sokat számít. Nagyobb óvatossággal elejét vehetjük egy esetleges, kellemetlen összekoccanásnak. Főleg az olyan autópályán tossz előzni, ahol a jobboldali haladási sávban az előttünk járók már legyúrták a havat, esetleg részben el is olvadt, a baloldaliban, amely előzésre szolgál, viszonylag vastag, kásás réteget alkot, vagy össze van fagyva. Ha valaki ilyenkor fél az előzéstől, túlságosan kockázatosnak tartja, jobban teszi, ha nem próbálkozik meg vele. Ha pedig az előttünk haladó jármű kimondottan vánszorog, kanyarodjunk le egy autóspihenőre, igyunk meg egy kávét, vagy mozgassuk meg tagjainkat. A téli közlekedésnek megvannak a maga fortélyai. Rajtunk áll, A gépkocsivezetőknek nem kedvezett túlságosan a tavalyi tél. Reggelenként az egész országban jegesek voltak az utak, s üveg és csont egyaránt gyakran törött. Sajnos nem egy halálos áldozat is volt. A laikusok és a szakemberek ugyancsak meglepődtek azon, hogy a legsúlyosabb balesetek előidézői között nem kevés hivatásos gépkocsivezető volt. Tőlük általában mást várt mindenki. Megszívlelendő tanulság ez mind a „profik“ számára, mind számunkra, amatőrök - kedvtelésből, szenvedélyből vagy szükségből vezetők - számára. A sofőrök az elmúlt télen történt tragédiák hatására talán figyelmesebbek lesznek, a többiek pedig már tudják, hogy ha valaki kamion - sőt autóbusz - vezetésével keresi a kenyerét, még nem feltétlenül a legjobb sofőr, és nem érdemes mindenben követni. Ahogy vezetnek, a haladási sebesség, sávváltás, követési távolság nem mindig olyan, mint a nagykönyvben meg van írva. Sót arra is kell számítanunk, hogy esetleg váratlanul hibáznak. Vezetés közben ne bízzunk senkiben, csak magunkban! És ha azt akarjuk, hogy valóban bizhassunk önmagunkban, ébernek és előrelátónak kell lennünk a volán mögött. A tél beköszöntésekor még nem vagyunk hozzászokva a csúszós úttesthez, egy kisebb reggeli fagy meglephet bennünket, és kellemetlen pillanatokat okozhat. ÉRZÉKKEL VEZESSÜNK Óvatosan kell nyomnunk a gázpedált, és természetesen a féket. Hajlamosak vagyunk rá, hogy egyenes útszakaszokon gázt adjunk és a megengedett legnagyobbhoz közeli sebességre gyorsuljunk fel. De közben kanyar is jöhet, vagy más előre nem látható okból fékezni kell, esetleg hirtelen megállni. Valószínűleg mindenki meglepődik, ha közlöm, milyen távolság szükséges a jeges úttesten feljegyezzük, illetve eltávolítjuk. Mindig viszünk magunkkal pótalkatrészeket. Indulás előtt ellenőrizzük a motort, a kormány- és fékberendezést, mert a mulasztás, a hanyagság mindig megbosszulja magát. Rajtunk, gépjárművezetőkön is múlik, hogy az áru idejében érkezzen meg rendeltetési helyére, hogy hazafelé is megrakott jármüvei tegyük meg az utat. Ez egyéni és vállalati érdek is. ahhoz, hogy 85 kilométeres haladási sebesség esetén megálljunk: körülbelül 185 méter! Csak a megfelelő követési távolság nyújt esélyt arra, hogy baleset és sérülés nélkül megússzuk a telet. Gyorshajtással mind a magunk, mind a mások életét és testi épségét veszélyeztetjük. És ha mégis kénytelenek vagyunk taposott havon vagy jégen fékezni, szakaszosan tegyük! Ilyenkor többször egymás után kell - érzékkel s lehetőleg minél gyorsabb tempóban - lenyomni a féket. Mindig csak egy pillanatig fékezzünk, ezután engedjük fel a pedált, és újra nyomjuk le! Csúszós autópályán nehéz vezetni, de városban sem könnyebb. A síkosság nem csupán nekünk okoz gondot, hanem a gyalogosoknak is. Sohasem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy az, aki tőlünk 30-60 méterre át akar menni az úton, nem csúszik meg hirtelen és esik el. Ha lakott területen 50 kilométeres óránkénti sebességgel haladunk, lassúnak tűnik. De vigyázzunk: ha csúszós az út, a megálláshoz 80 méter is szükséges lehet! Ezek puszta számok, amelyeket a gyalogosok nem ismernek, nem hiszik el, hogy a valóságos helyzetet tükrözik, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják a veszélyt. Szerintük egyébként is a járművezető dolga, hogy idejében megálljon, és tulajdonképpen igazuk is van. A bírósági ítéletek is ezt mutatják. GONDOT OKOZ AZ ELŐZÉS Tudjuk, hogy télen az előzéshez lényegesen hosszabb forgalommentes útszakaszra van szükség, mint nyáron. Óvatosabban kell a kocsit átkormányozni a szomszédos sávba. Jó, ha ilyenkor az oldaltávolságot is úgy váNemcsak a közúti forgalomban állt helyt, hanem a közéletben is. Volt járási pártbizottsági tag, képviselő, az üzemi szakszervezeti bizottság tagja. Mindhárom gyermeke elvégezte a főiskolát. A gyerekek önállósultak, családot alapítottak, - már három unokája van -, s közben fölötte is elszálltak az évek, nemsokára eléri a nyugdíj- korhatárt.- Szerettem volna kétmillió kilométert megtenni baleset nélkül, de erre már nemigen kerül sor - mondja, majd így folytatja: - Ami tőlem telt, megtettem. A nyugdíjazásomig két év van hátra, addig még szeretnék eljutni Spanyolországba, ott még nem voltam. Munka nélkül azután sem leszek, nem tudnék otthon ölbe tett kézzel ülni. Szép foglalkozás a miénk, de hivatásszeretetre van hozzá szükség, mert az ember életének jelentős részét az országúton tölti. Nem mindegy, hogyan. Sokak példája bizonyítja, hogy baleset nélkül is lehet évtizedeket a volán mellett eltölteni, ha óvatos, elővigyázatos az ember, ha járművét mindenkor jól felkészíti az útra. NÉMETH JÁNOS hogy idejében kiismerjük őket. Az utat és a változó körülményeket éberen kell figyelni, és folyamatosan alkalmazkodnunk hozzájuk. A télnek mindenféle szeszélyére számítanunk kell. Induláskor a hőmérőnk mutathat plusz 6 fokot is, és már örülünk, hogy nem kell jeges úton csúszkálnunk, száz kilométerrel odább viszont esetleg hegyek vannak, emelkedik az út, kicsit változik az időjárás, és az aszfalton, amely mindaddig víztől fénylett, másfajta fény csillan: az alattomos jégé. Ha nem ismerjük fel idejében - és ez nem könnyű -, bajt okozhat. Az úttest egy-egy szakaszának állapotát az is befolyásolja, hogy éri-e napsütés. Az egyik kanyart gyorsan, bravúrosan vesszük, a következő, ahová árnyék vetül, viszont csapdát rejt. A volán mellett ülőnek nemcsak vezetnie, hanem gondolkodnia is tudni kell. A VEZETŐK RÉME: A MEGCSÚSZÁS Az összes autós-motoros tart tőle, és igyekszik mindent megtenni, hogy elkerülje. Először is lassabban, óvatosabban hajtanak. Ez egyeseknek túlságosan óvatosnak tűnhet. De ha már választanom kell, inkább szeretek olyan vezetővel találkozni, aki 40 kilométeres sebességgel hajt be egy olyan kanyarba, amely 60 kilométeres maximális sebességgel vehető, mint olyannal, aki 80-assal vág neki. S akár tetszik, akár nem, jobb, ha kipróbáljuk, milyen is a csúszás, és melyik pillanatban mit kell tennünk, hogy ellensúlyozzuk. Képzeljük el, hogy vezetés közben megcsúszik a járművünk. Az út jobbra kanyarodik, elfordítottuk a kormányt, s egyszerre csak azt érezzük, hogy a kocsi balra fáról. Ebben az esetben az elképzelhető legnagyobb hiba az volna, ha rálépnénk a fékre. Őrizzük meg nyugalmunkat, és a lehető leggyorsabban fordítsuk el a kormánykereket a csúszás irányába, vagyis balra! Minél jobban megcsúszott a kocsi hátulja, annál inkább el kell fordítani az elülső kerekeket. Mindaddig ebben a helyzetben tartjuk őket, amíg nem érezzük, hogy megszűnt a csúszás. Most már gyorsan visszafelé kell kormányozni a jármüvet, s az valószínűleg engedelmeskedik is. A forgalmi sávúnkba való visszajutás után azonban a kocsi hátulja esetleg a másik irányba, vagyis jobbra fog megcsúszni. Ha ezt is korrigálni akarjuk, ismét a csúszás irányába fordítjuk egy pillanatra a Kormányt. Ha nagyon síkos az útfelület, ajánlatos rálépnfa tengelykapcsoló pedáljára. Ezzel azt érjük el, hogy a gumiabroncsok úttal érintkező felületének teljes súrlódását hasznosítani tudjuk, nem fogja befolyásolni a motor gyorsulása vagy lassulása. Persze, a téli vezetés minden fortélyát csak a gyakorlatban lehet igazán elsajátítani. Olyan helyet kell keresnünk, ahol a téli vezetés- technikát veszélytelenül gyakorolha,'uk D.JANÉK