Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-12 / 50. szám
A fiatal nemzedék szabadidő-felhasználásának kérdésköre napjaink valóban népszerű és gyakran elemzett kérdései közé tartozik. Ez a probléma (annak ellenére, hogy „divatjellege“ rányomja bélyegét) fontos és időszerű. A fiatalok szabadidejének ésszerű felhasználásáról azért is érdemes beszélni, mert a fiatalok jelentős része eltérő módon értelmezi a szabadidőt, saját szubjektív érzései alapján magyarázza azt, és csak kis mértékben fogja fel annak össztársadalmi jelentőségét. Nem elhanyagolható az sem, hogy a polgári társadalmak fiataljainak életmódját utánzó jelenségekkel és a szabadidő olyan kihasználásával is találkozunk, amely a fiatalok jelentős társadalmi éretlenségéről tanúskodik. A szabadidő jellemzése. Gyakoriak a szabadidőről való elmélkedések: hogyan kell ésszerűen felhasználni; milyen helyet foglal el a szabadidő kortársaink és főként a fiatal generáció életmódjában stb. Ezek a kérdések azzal függnek össze, hogy az idő vonzáskörében (a munkaidőben és a munkán kívüli időben) jellegzetes módon mutatkoznak meg a társadalmi mozgás bonyolult problémái. A szabadidő mennyiségének és eltöltésének módozataiból következtethetünk az adott társadalom fejlettségének fokára és jellemezhetjük a benne domináló viszonyokat is. A szabadidő lényegének közelebbi meghatározásakor ütközünk abba a problémába, hogy szinte megszámlálhatatlan nézet létezik e jelenségről. Tudatosan vagy kevésbé tudatosítva minden ember kialakítja a saját elképzelését arról, hogy mi a szabadidő és hogy kell azt eltölteni. A szabadidő fogalmának pontosabb és tudományosabb körülhatárolásával a szociológiai leírásokban találkozhatunk. A szabadidő fogalma alatt leggyakrabban a munkavégzésen kívüli idő azon részét érzik, amely a munkahely megközelítéséhez szükséges idő, a háztartás működtetésére és a biológiai-fiziológiai szükségletek fedezésére fordított idő levonása után marad. Szabadidejében az ember viszonylagosan felszabadul munkahelyi, társadalmi és családi valamint a saját személyével kapcsolatos kötelezettségek alól, és viszonylag szabad választás alapján szentelheti idejét különböző tevékenységeknek. E választás azonban nem korlátlan; a választást bizonyos (és eléggé alapvető módon) meghatározzák és behatárolják a társadalmi feltételek, a saját személyes élet- körülmények, és nem utolsósorban a személyiség fejlettségének szintje, a világnézeti tájékozódás, az ismeretek és gyakorlati tapasztalatok, szükségletek, érdeklődési körök. A szabadidő nem azonos a munkaidőn kívüli idővel. Különbözik tőle terjedelmét és tartalmát illetően is. A munkavégzésen kívüli idő azon részétől eltérően, amelyben a munkaerejének felújításához szükséges tevékenységeit végzi az ember, a szabadidő nyújt teret arra, hogy a reproduktív, reaktivációs tevékenységek olyan igényesebb, összetettebb, alkotó aktivitásokkal cserélődjenek fel, amelyeknek személyiséget fejlesztő hatásuk van. T ársadalmunk valós szabadidő-felhasználása (illetve a felhasználására való orientáció) azonban aránylag távol van ettől, az egyén és az össztársadalmi fejlődés szempontjából is kívánatos modelltől. A szabadidő-felhasználásban kevésbé igényes, a pihenésre és a szórakozásra irányuló tevékenységek vannak túlsúlyban. Az utóbbi időben széles körben (és főként vidéken) részesítik előnyben a lakáson belüli és a ház valamint környékén végzett munkákat. A szabadidő ilyen felhasználása nem véletlen, és a lakosság objektiv életkörülményeivel függ össze. A társadalom szükségleteinek, a szociális és gazdasági fejlődés felgyorsítása követelményének megvalósítása szempontjából azonban az ilyen szabadidő-mérleg nem megfelelő. Negatívumként kell értékelnünk főként azt, hogy a lakosság időalapjából nagyon kevés idő kerül a nyilvános- és politikai életben való részvételre, a továbbképzésre és a kvalifikációs szint emelésére, a sportolásra és a kultúra igényesebb formáira. A szabadidő felhasználása sok körülménytől függ: elsősorban az egyén társadalmi- és gazdasági életben elfoglalt helyétől, de más jellemzőktől is, például a nemtől és a kortól. Éppen az a szabadidő-kihasználásban mutatkozó különbség, ami a fiatalok és az idősebb lakosság közt van, nagyon fontos. A fiatalok aránylag nagy szabadidöalappal rendelkeznek. A szabadidő és felhasználása jelentős szerepet játszik a fiatalok életében. Egyike a szocializációját elősegítő eszközöknek; ez az az idő, amikor a fiatalok pótolhatják szakképzettségüket, műveltségüket és fejleszthetik képességeiket. Más oldalról viszont éppen a szabadidő eltöltésének a módja az oka a fiatalok egyes csoportjai egészségtelen fejlődésének. A szabadidő aktív és alkotó kitöltése iránti részleges vagy teljes érdektelenség vezetheti a fiatal embert az idő egyszerű „agyonütéséhez“, az unalomhoz, amelyet aztán társadalomellenes cselekedetekkel egyenlít ki. A szabadidő eltöltésének módozatai a fiatalok minden rétegében szinte teljesen azonosak. A fiatalság korhatárai (15- töl 30 évig) által és azzal is jellemezhető, hoáy olyan társadalmi-demográfiai csoportot alkot, amelyben végbemegy a biológiai, főként azonban a szociális érés folyamata. A fiatalság a társadalmi viszonyok aktív elsajátításának, a keresésnek, a kísérleteknek és a kudarcoknak a ideje. Az életmód és az értékorientációk jelentős hasonlatossága, valamint a szabadidő kihasználásában mutatkozó párhuzamok ellenére léteznek a fiatalok között bizonyos eltérések is. Ezek a különbségek nemcsak a társadalmi helyzetben, hanem az életmódban és a szabadidő eltöltésében is megfigyelhetők. A munkásfiatalok szabadidő-felhasználásában mutatkozó gondok. Érdekes és a társadalmi fejlődés szempontjából rendkívül fontos az a kérdés, hogyan töltik szabadidejüket és milyen tevékenységeket részesítenek előnyben a munkásfiatalok, tehát azon társadalmi csoport képviselői, akik most és a jövőben is fontos szerepet fognak játszani társadalmunk fejlődésében. A munkásfiatalok nálunk, állandó domináns helyzetben vannak a fiatalság társadalmi struktúráján belül; az ipari tanulókkal együtt a fiatalság csaknem ötven százalékát teszik ki. A fiatal munkások a fiatalság azon alcsoportja, amely bizonyos felkészülés után, vagy anélkül, besorolódik az anyagi termelés folyamatába. Tehát a munkásosztály — szocialista társadalmunk vezető szociálpolitikai erejének - integráns részét alkotják, ami jelentős mértékben meghatározza életének minden jellemzőjét. A munkásfiatalok közé kell sorolnunk a szakmunkásképző középiskolák tanulóit is, akik, habár a munkás- kollektívákba való beilleszkedésükre még csak készülnek, sok vonatkozásban nagyon szorosan kötődnek a munkáskörnyezethez. A szociológiai irodalom szerint az ipari tanulók olyan csoportot alkotnak, amely a szabadidóalap aránylag jelentős részével rendelkezik. Ez hetente kb. 35 órát jelent. Ebben az időben leggyakrabban moziba, táncmulatságokra és diszkókra járnak. Sok időt szentelnek a televíziós programoknak és szépirodalom olvasásának. Szahadidömérlegük lényegében nem tér el korosztályuk jellemzőitől. Eltérő talán - de csak a tanuló ifjúságtól — téma- és zsánerválasztásuk az irodalom területén. Ebben, és a filmalkotások között is a kalandos jellegűeket, a krimit, a könnyebb zsánert (vígjátékokat) részesítik előnyben. Érdekes és értékes az a felismerés, amelyre a szociológusok a prágai tanoncok között végzett felmérések nyomán jöttek, hogy a tanoncok a kevésbé igényes irodalom, a sikerkönyvek, krimik iránt tanúsított szimpátiájuk ellenére fel tudják ismerni a minőséget, és ami a legfontosabb, nem értékelik a kimondottan ponyvairodaimat. A szabadidő eltöltésének elterjedt formája, és nemcsak a szakmunkástanulók között, a modern zene, kiemelt helyen a rockzene hallgatása. E zene iránti érdeklődését a fiatalság nem csak a hagyományos kommunikációs eszközök segítségével elégíti ki. Az utóbbi időben elterjedt a különféle együttesek és előadóművészek legszűkebb körben való hallgatása, ami a hanglemezek, magnófelvételek intenzív cseréjével, illetve kölcsönzésével jár együtt. A szabadidő a fiataloknál, különösen a munkásfiataloknál a leggyakrabban a szórakozás, a pihenés és bizonyos mértékben az aktív testedzés szükségletéhez kapcsolódik. Nagyon kis mértékben részesítik előnyben ezek a fiatalok az olyan tevékenységeket, mint például a nyilvános politikai aktivitás, kulturális rendezvények látogatása stb. A létező és eléggé kiterjedt empirikus felmérések azt mutatják, hogy a munkásfiatalok viszonylag kis érdeklődést tanúsítanak a színházi előadások, koncertek, kiállítások iránt. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézete által 1984-ben végzett felmérés - amely a lakosság tudatának megismerését célozta - arról tanúskodik, hogy a szlovákiai munkásfiataloknak csak mintegy 27 százaléka volt legalább egyszer egy évben színházban, koncerten vagy kiállításon. Hasonló eredményeket mutatnak más felmérések is. A munkásfiatalok aránylag keveset sportolnak. A fent említett felmérés szerint a megkérdezett 25 év alatti munkásfiataloknak csak mintegy 13 százaléka sportol versenyszerűen vagy hobbiként. Ha figyelembe vesszük, hogy a sportolás jelentős mértékben a kor által meghatározott, és hogy a kor haladtával az aktivitás e formája iránti érdeklődés általában csökken, ez a százalékarány alacsony. A fennmaradó szabadidőt a fiatalok gyakran tévézéssel, kávéházakban és éttermekben való üldögéléssel töltik el. Természetesen, nem akarjuk teljesen elítélni a szabadidő eltöltésének e formáit, de ha elgondolkozunk azon, hogy a munkásfiatalok kétharmada naponta egy órát vagy többet is tölt a televízió előtt, hogy 35,4 százaléka rendszeresen (hetente legalább egyszer) látogatja a vendéglőket, hogy a szakirodalmat csak nyolc százaléka olvassa, és hogy a szépirodalom iránt is csak a munkásfiatalok 26 százaléka érdeklődik, arra az eredményre jutunk, hogy itt olyan társadalmi probléma érlelődik, amelyet meg kellene oldani. Ezzel nem merítettük ki a munkásfiatalok szabadidő-felhasználásának teljes problémakörét. A fent említett felmérés eredményei által is igazolható azonban, hogy a szabadidő-felhasználás struktúrája lényegében azonos hazánk minden munkásfiataljánál (különbségek nemzetiségi téren sem mutatkoznak). Nyilvánvaló, hogy a munkásfiatalok között léteznek eltérések is a szabadidő eltöltését illetően. Gondolunk itt főként a nemek közötti különbségekre. Ismeretes, hogy a 20-24 év közötti munkáslányok többsége (kb. kétharmada) már férjezett, gyermeke van, ezért szabadidejük jelentősen behatárolt, és a fennmaradó rész is a háztartásbeli munkákra használódik fel. Eltérések mutathatók ki a szakképzett és a szakképzetlen munkások szabadidő-eltöltésében is. A munkásfiatalok szakképzett rétege nagyobb érdeklődést mutat a szakirodalom tanulmányozása, az aktív sportolás és a kultúra iránt. H a pontosabban akarnánk meghatározni, hogy a munkásfiatalok mely csoportjánál vannak a szabadidő hasznos és ésszerű felhasználásának legnagyobb tartalékai, akkor azt mondhatjuk, hogy ez a munkásfiatalok férfitagjainak azon csoportja, amely többségében munkásszállóban vagy kollégiumokban lakik. E csoportnál találkozunk azzal a problémával, hogy a termelésbe való bekapcsolódással megszűnik a családnak és az iskolának a szabadidő-felhasználására kifejtett hatása, és ha ezt a légüres teret nem tölti ki az adott munkáskollektíván belüli jó légkör, ha a fiatal egyénnél nem alakultak ki a szabadidő eltöltésének pozitív értékei, gyakran kerül sor viselkedésbeli zavarokra, esetleg szociálpatológiai jelenségek kialakulására. A szabadidő-felhasználásnak a munkásfiatalok e csoportjánál mutatkozó aránytalanságait (és ez érvényes a munkásfiatalok egészére is) a felnövekvő nemzedék neveléséért és alakításáért felelős szervek közös igyekezetével lehetne felszámolni. Jelentős szerepet játszanak itt a munkáskollektivák, a szocialista munkabrigádok, de főként a Szocialista Ifjúsági Szövetség. Elsősorban ennek a tömegszervezetnek kellene elmélyítenie a hatását a munkásfiatalokra, úgy aktivizálni őket, hogy számottevő esztétikai, kulturális értékek fejlődjenek ki bennük. A SZISZ feladata, hogy a munkásfiatalok szabadidő-felhasználásához tá- gabb teret nyújtson. Tevékenységének egyes formáival az ifjúsági szervezet elősegíthetné, hogy a munkásfiatalok szabadideje olyan tevékenységekkel telítődjék, amelyek a társadalom szükségletei és a fiatalok sokoldalú fejlődése szempontjából is jelentősek. Dr. KAROL ÓUKAN, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézetének munkatársa Többet a munkásfiatalokért TEGYÉK TERMÉKENY IDŐVÉ SZABADIDEJÜKET Picasso, Miró és Lorca kiállítása Madridban J szú Nincs semmi különös abban, hogy egy ország fővárosában egyidejűleg mutatják be három zseniális alkotó műveit. Spanyolország különösen megengedheti magának, hogy éppen a képzőművészet és az irodalom terén büszkélkedhessen világhírű művészeivel. Igaz, amíg éltek, nem sokra becsülte őket. De ez a politikai állapotoknak tulajdonítható. Federico García Lorcát egészen fiatalon legyilkolták a falangisták; Picasso önkéntes száműzetésbe menekült, s műveinek java részét Franciaországban alkotta. Juan Miró pedig Mallorca szigetén vészelte át a Franco-uralmat. A diktatúra bukásáig kellett várni, hogy eszméikkel és művészetükkel hazataláljanak. Most megnyílt kiállításaik mégis újszerúek, talán Picasso kivételével. De még az ö esetében is érdekességnek számít, hogy ritkán látható képeit és plasztikáit tekintheti meg a látogató a modern művészetek múzeumában. A 61 alkotás ugyanis utolsó feleségének, a maiagai származású Jacqueline Picassónak a tulajdonát képezi, amelyek ritkán kerülnek a nagyközönség elé. A madridi sajtó ezért adta e különös címet a tárlatnak: ,,Picassóék Picassója“. A művészetbarátok nem is titkolva örülnének annak, ha e képek és szobrok véglegesen a főváros tulajdonába kerülnének, jól kiegészíthetik az egyik fömúvet, a Guernicát, amely külön épületben látható a Pradóban. Miró és Lorca esetében ezután valóban kisebb szenzációról beszélhetünk. Az 1983-ban, 90 éves korában elhunyt Mirót eleddig úgy tartotta nyilván a közvélemény, mint a szürrealizmus egyik legjelentősebb képviselőjét, akinek művészete a XX. századi festészet talán legderú- sebb fejezete. Most kiderült, hogy nemcsak festőművész, de szobrász is volt; erről tanúskodik az a 104 alkotás- mellette 60 vázlat -, amely a Szófia királynéról elnevezett új kulturális központban tekinthető meg. Miró művészetének ezt az ágát jóformán senki sem ismerte. Valószínűleg azért nem, mert mallorcai magányában alkotta őket, s csak később kerültek a Barcelonában létrejött Miró-alapitvány tulajdonába. E szobrok majdnem kizárólag a művészetek örök témáját, a nőt ábrázolják. A legnagyobb meglepetés talán mégis a Lorca-kiállitás. Kötetei tanúskodtak róla, hogy ez a költő és drámaíró, akinek mártírhalála 50. évfordulójára ez év augusztusában emlékeztünk, egyidejűleg festett és rajzolt is. Különösen rajzai maradtak fenn, amelyeket egy-egy drámájához készített, de költeményeit is előszeretettel illusztrálta. Festményei közül a legérdekesebb talán a Salvador Daliról készült portré. Életrajzírói megemlítik ugyan, hogy éppen a Dalival való kapcsolata idején festészettel is kísérletezett, de ezt csak mellékes időtöltésnek tekintették. Most gyűjteményes kiállítása - 350 müve - látható ugyancsak a modern művészetek múzeumában. VÁMOS IMRE 6. XII. 12.
