Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-05 / 49. szám
- Jé, mennyire megváltozott itt minden! Sokkal hangulatosabb lett a szoba, derűit, melegséget áraszt. Látod, Így kell csinálni ezt magyarázom. Örülök, hogy végre megértetted.- Gondolod, hogy én ebbe valaha is belenyugszom? Mintha parancsszóra cselekednék, érted, az az érzésem, hogy valaki pisztollyal áll a hátam mögött. Külön útmutatás, mondhatom. Ne csodálkozz, de elfut a méreg s néha egy-egy csípős gondolat is a nyelvemre jön. Légy nyugodt, ügyelek a rendre. A könyveket, az újságokat, meg a jegyzeteimet mind-mind elhordtám, s utasításod szerint az írógépet is eldobtam a francba. Ó, de mit fecsegek itt össze-vissza, úgy látszik, kicsit belefáradtam a munkába. Van még egy fél óra, ezalatt ledőlök a fotelba és szundítok egyet. Aztán csöngethetsz és kezdődhet az ünneplés; a hűtőben a pezsgő, az asztalon a torta. Különben fölösleges volt ez a nagy eszmefuttatás, tudod, akármit is beszélek, a lényeg az, hogy a péntek estéknek még ennyi hónap után is varázsuk van. Bizony, s ez nem azért hangsúlyozom, hogy ezzel a kijelentésemmel bármit is megszépítsek. Nincs rá szükség. Persze, szamárság lenne bevallani, hogy számoltam a napokat, s hogy megállt számomra az idő. Délelőtt kilenckor már ideges voltam, nem találtam a helyem és ide-ocfa futkároztam, mint az eszevezett kutya. Ha kérdeztek, valamit hadartam, ha intézkedni kellett, a feladatot a csoportvezetők nyakába varrtam. Képtelen voltam megnyugodni. Az az igazság, hogy ekkor már annyira ott motoszkáltál a fejemben, hogy képtelen voltam bármiféle épkéz JÓKAI LAJOS láb, valamirevaló döntésre. Menekülni akartam, hozzád, a karjaidba. Szerencsére jött egy levél, felnagyítottam a fontosságát, s „népgazdasági érdek“ ürügyén szedtem a sátorfámat és elkocsikáztam. Persze nem messzire, csak ide, a mi megszokott, kellemes otthonunkba. Itt végre nem hallom a gyár zaját, s a legszebb álmok paplanéból gyöngéden kipólyázhatlak téged. Tested világít, beragyog minden tárgyat, s úgy érzem, szeretlek. Ne haragudj, hogy ezt igy, ilyen egyszerűen mondom ki, tudom, sziruposan csöpög, de most leplezetlenül, őszintén beszélek. Nem ügyelek a szavak csengésére, a tartalom a fontos, s tán az sem baj, ha megtudod, hogy mennyire vártalak és menynyire fontos nekem is ez az ünnep, e’ a mai találkozás. Nemcsak a ránk váró szeretkezés miatt, az is kell, s nem is szalasztóm el, de úgy érzem, a mai est ennél többet is ad. Néhány dolgot tisztázni kellene - mondod gyakran -, s most erre is sort kerítünk, érted, csak még egy fél óra, annyit kibírsz, szívem, nem igazi? Aztán itt, az asztal mellett vagy inkább az ágyban elsuttogok mindent. Jó lesz? Persze, nem holmi szürke, hétköznapi szavakkal, arról szé sem lehet; az ilyen közönséges megfogalmazásoknak nincsen hatásfokuk. Szép, választékos beszéd lesz ez, igen, ezt már elhatároztam. Előszedem a legjobb szavakat, szépen összepasszin- tom őket, persze, csakis szeretkezés után, ekkor már sokkal megfontoltabb, higgadtabb az ember, s nem tesz felelőtlen ígéreteket. Ünnepre készülünk, érted, ma van a megismerkedésünk első évfordulója, s ezt nem I lehet csak úgy simán elcsúsztatni. És szenzáció lesz, érzem. A gyönyör és az elragadtatás révületében arcodon majd lángrózsa gyúl, reszkető kézzel megölelsz s végül a mennyekbe emelsz. Igen, igy lesz. Oh, milyen szép is az élet... Oh, micsoda baromi ötlet, még hogy választékos beszéd! Meg holmi ragacsos, komédiás szerep! Hát kell ez nekem, rá vagyok én szorulva? A végén még kiröhögöm önmagam. Ugyanolyan péntek ez is, mint a többi, s te is ugyanazzal a szándékkal érkezel. I Tehát a szex meglesz, az nem marad el. Ezen kár töprengeni, ezek kitapasztalt tények. Igaz, tortát is vettem, a pezsgőt lehűtöttem, s tiszta ágyneműt is húztam. De mindez mellékes, nem a torta teszi az ünnepet. Az út a fontos, amit kitapostunk, amelyen már ismerünk minden zökkenőt és pihenőhelyet. És ez a jó, ez a biztonságos közlekedés, mert tudom, merre kocsikázom és hová érkezem. De félre ne érts, nem akarom csökkenteni a szeretkezéseink értékét! Különben is, elmondtam már, hogy a péntek estéknek még mindig varázsuk van, és te változatlan fénnyel a zeniten delelsz. És most itt fekszünk, s ez a lényeg; ami viszont hülyeség, hogy még mindig beszélek. Igen, hülyeség, mert annyi idő elteltével már mást szoktunk csinálni. Teljesen mást, érted, de nem attól tartok, hogy nem jut rá idő, csupán látom, hogy untatlak, s ezért bújsz ki az ölelésből. De hová mész most, mit akarsz? Na jó, menj, legyen ez ünnep, a bevett szokásokon változtatni is lehet. Elviselem, hogy szerelmi előjáték helyett a szekrényben kutatsz... Inkább bújj vissza. Hát nem emlékszel? Hányszor hevertünk már itt, hányszor tettük meg ezt az utat, és akkor te most felkelsz, mint egy idegen?! Na jó, inkább nem szólok, ha elkezdted a keresést, hát fejezd is be, nem gáncsoskodom. Elvégre elnéző egy olyan öreg pali, mint én vagyok.- Ti férfiak, mind egyformák vagytok! Azt hiszed, ha __, akkor minden rendben van? S közben fűt-fát ígérgetsz. No nem, igazgató elvtárs, ennek vége! Nem kell a torta, sem a buborékos pezsgő, idd meg magad! A tükör kell, amit megígértél. Azt mondtat, szép, egyedi darab. S ez olyan nagy kérés? Vagy tán csodálkozol, hogy látni szeretném benne a ruhámat, az arcomat? Engem nem lehet kidobni, én nem vagyok gyűrött, utcasarki szajha. Mi lenne, ha netán kifogásolnám a nyekergős ágyat, az ócska, Ízléstelen bútorokat?! S akkor jöjjek, én, ebbe a rideg barlangba, de mindig csak pénteken, a leghülyébb napon! De eljövök, ne mondd, hogy nem szolgálom meg a fizetésemelést és a havi prémiumokat. Nekem jár és kész, te meg azt hiszed, hogy körülöttünk mindenki hülye és vak. Persze ez csak a látszat, szépen bólogatnak, megtömted a fejüket. Ez van, s ez ellen ne apellálj. Egyhangú itt minden, még a falak is agglegényes szagot árasztanak. Ne sértődj meg, s ne csapkodj, ne légy ideges, árt a szívednek. Pihenj, és ne próbálj semmit bebizonyítani. Eljátszottad magad, s többé nem hiszek neked! De még arra se gondolj, hogy egy héttel ezelőtt ugyanebben az időpontban már utána voltunk, hogy minél hamarabb Gauguinről, Kafkáról meg az élet lényegéről magyarázz nekem. Hát köszönöm szépen, nem érdekelnek! Számomra az élet lényege az lenne, ha te, a nagyságos igazgató úr, elintéznéd, hogy gázvezeték legyen a szüleim utcájában; ezzel megmutathatnád, hogy ki a nagyobb kutya. De hagyjuk ezeket a gazdasági dolgokat, hisz hamarosan ott kötnénk ki, hogy „mit ért ehhez egy nő“, aki ráadásul „primitiv, ostoba“. De még így is megérdemelnék egy kis ékszert, csecsebecsét, de nem lehet, ez pazarlás, mert szerinted az igazi érték a szívekben s a szerelemben van. Reggelig sorolhatnám, de nem folytatom. Különben mindenki tudja, hogy alamuszi, szánalmas figura vagy, akinek nincsenek összeköttetései, aki azt hiszi, hogy a „jóságáért“ meg az úgynevezett „egyenes-út“ elméletéért becsületrendet vagy a mennyországban rezervátumot kap. Ha-ha ha... Nevetnem kell. De ne félj, majd intézkedem; széles határövezetet hozok létre körülötted, tele aknákkal, izével, záptojással és automata géppisztolyokkal, nehogy valaki véletlenül is a közeledbe merészkedhessen. Mindenkit megóvok tőled, senkit se ámíts a csalárdságoddal. És csend lesz, meglásd, senki se háborgat majd, élhetsz a hóbortjaidnak és belekezdhetsz a világmegváltó munkálataidba.- Elég, ezt nem tűröm tovább. Vedd tudomásul, hogy most nem az ágybéli szeretőd, hanem a főnököd beszól veled. Te engem ne kritizálj, ne oktass és ne figyelmeztess!- Na jó, akkor én is más minőségben szólok hozzád. Tévedsz aranyoskám, érted? Az igaz, hogy a beosztottad vagyok, de az igazság felderítésére és kimondására nekem is jogom van. Ebből elég! Elmegyek, nem zavarlak többé, csupán ezt akartam mondani ezen a jelentős ünnepen.- Hát menj, édes, nem sírok utánad, de ha valamit kérhetnék, akkor az lenne az óhajom, hogy búcsúzóul csapjunk egy kis csetepatét, látványos ramazurit, sőt ajtócsapkodás is legyen, így stílszerű, nemde? Bemele- gítőül ezt a poharat a csillár közé csapom, ez lesz ám az igazi muzsika, hallgasd! De tudod mit, nem dühöngünk, sem nem csapkodunk; még épp az kellene, hogy miattad felidegesítsem magam. Nem lesz csapkodás, fojto- gatási jelenet, helyette inkább elmesélem ifjúkorom egyik emlékezetes éjszakáját, öltözködj fel és hallgasd! Egy őszi éjszakán részegen mentem haza. Az ilyesfajta kisiklás akkoriban gyakran megtörtént velem, de nem okozott lelkiismereti problémát, csupán arra ügyeltem, senki ne vegye észre. Ezért villanyt se gyújtottam, s hogy egészen egyszerűvé tegyem az egészet, ruhástól az ágyba zuhantam. Általában tizenkettő felé talpra állított másnap az éhség, telezabáltam magam, aztán ezzel a tö- mődéssel helyrebillent a közérzetem. Ezen az őszi éjszakán viszont minden másképpen történt. Nem tudom miért, mi lehetett az oka, de a lényeg az, hogy ezúttal nem zuhantam bódultán az ágyra, hanem kitapogattam a villanykapcsolót és villanyt gyújtottam. Néhány másodpercig káprázott a szemem, de miután a tárgyak körvonalai kirajzolódtak, egy nagyméretű falitükrön akadt meg a tekintetem. „Honnan került ez ide — töprengtem egy darabig -, de ha már itt van, legalább megnézem, hogyan vetkőzik egy részeg alak“. Igen, s ezután életem egyik legfontosabb konfrontációja következett: végignéztem a tántorgásaimat, a részeg pofámon megjelenő bárgyú vigyorokat és beleszagoltam a ... S tudod milyen volt látni, hogy nem vagy ura a mozdulataidnak, nem tudsz a lábadon megállni, kilépni a gatyaszárból! Mindez rettenetesen undorító látvány. Ezért beleköptem a tükörbe. S te most ezt kéred, ezt a tükröt! De hogyan, hiszen ez a tükör eltűnt, és csak az élet válaszútjain bukkan elő, de ez sem törvényszerű. Különben is, ha megvolna, akkor sem adnám oda, mert nem velencei, s nem aranykeretes, és így köny- nyen elképzelhető, hogy nálad hamarosan a szemétben kötne ki. Bizony elmúlt már az az idő, kedvesem, amikor szerelmes verseket csúsztattam a fiókodba! Persze hogy mindent megmagyarázok, már fél órája erre készülök, csak hagyd abba a pityergést. Különben sem tudom, miért kell most könnyezni és hátat fordítani, hisz a logika úgy diktálja, hogy a forró gőzfürdő után hidegzuhany következik. így leszünk edzettek! Vagy tán mentünk volna megint délre, a tengerpartra, hogy a verófényes adriai napsütésben ismét a fejemhez vágd a legrafináltabb vádakat? Nem kedvesem, most síelni fogunk, kell a változatosság, lángoló sebeimet hadd hűsítse a tátrai hó. Különben is, adva van itt minden; remélem, észrevetted a perzsa szőnyeget, a tapétát, az ágy sem nyekereg és ami a legfontosabb - kicseréltem önmagam. Egy másik pasassal jöttél ide, érted, olyannal, aki nem bunkó, akinek a szivarzsebében ötszázasok vannak. S ez a pasas neked bókol, lesi az óhajaidat, két tüdővel szívja tested illatát, és a téli havazásban neked veszi meg az első szál rózsát. S mily csodás az élet de pár nap múlva mégis puskaporos lesz a levegő, és a te kis szolgád máris megszeppen, szimatol, nem mer függöny elé állni, fél, hogy egy rosszul időzített kérdés vagy mozdulat utóbb a levegőbe röpíti a hegyeket. Ezért inkább magába roskad, elmélkedik, majd végeredményként előszedi a sí- leceket, bekeni viasszal, aztán meredek lejtőt kíván, sziklarögöket, mély horpadásokat, csak menj, hogy végre csönd legyen, s ne zavard. És ezzel megint elkezdődött a játék, az erős-fiús kötélhúzás; hetekig eltart, mig kiderül, ki az erősebb s ki bírja tovább idegekkel meg szex nélkül, ki lesz, akit hasoncsúszva a cipöorr elé húznak, hogy végül nagylelkűen fölemeljék, s a tekintet szikratávíróján át röhögve a képébe kopogják, na látod kisa- pám, bizonyítottam, na ugye, nekem lett igazam?! Mi lenne, ha az igazságomat és az elképzeléseimet én is így próbálnám érvényesíteni? Egyszer eltűnődhetnél ezen a kérdésen, tükörbe nézhetnél; erre várok. De nem az én nagy szerelmem ilyesmire nem gondol és nem feltételezi, hogy egyszer esetleg én is istenigazából belekapaszkodom a kötél végébe! Az ó fantáziáját más dolog foglalkoztatja, egészen más: férjhez akar menni, ilyen remek szerelmi alappal, hozzám! Hát nem nevetséges?! Fogadni mernék, fogalmad sincs arról, hogy mi az értelme az egyik legszebb magyar szónak, hogy feleség. Hát hol itt a fele - ség, mi feleződik, a kötél, amit elszakítunk majd?! Oh, te magasságos ég, küldj már a földre egy prófétát, aki a haszonlesés érdeke nélkül józan ítéletet hozna a mi nagy perünkben. Ah de ez a fohász is egy nagy hülyeség, ilyen gondolatokkal kár terhelni az agyamat. Rafinált, tapasztalt nöcske vagy, ennyi az egész. De sebaj, szerencsére én is tudom, hogy mennyi ideig kell főzni az effajta tyúkokat. És most csöngethetsz, kezdődhet az ünnep, a pezsgő jéghideggé hűlt azóta. T izenötödik házassági évfordulóju héttel Schlinskyéknél este hat i Iáit a telefon. Berta Schreyvogel volt a a ház asszonyának húga. Valahol He: kén lakott, több éve nem találkoztál hallottak egymásról. Berta Schreyvogel korán megözv nem élte túl az epekőműtétet), özve nem volt valami magas, ezért műnké néznie - de, úgy tűnt, boldogul. Csak £ okozott neki gondot. Jó munkahelyet k nie a lányának, minden adottsága me elég jó érettségi, angolból pedig épp tűnő! öt nappal a hesseni hívás után a tize dós Sabrina megérkezett a Schlinsl házába, hogy ott lakjon náluk, amíg ne valami jó állásajánlat. Érkezésével b< Gregor Schlinsky főmérnök és neje, C tébe. A baj szőke volt, hosszú lábú, söt< nagyon hiú, annál is inkább, mivel szeme csillogni kezdett, mihelyt Sabrir zejébe került. Schlinsky szeme is elárulta a figyelr lőnek, hogy a rokoni érdeklődésnél te ha ránéz a lányra. Gerlinde, a jámbor hitves azonban : vett észre Gregor tekintetének ragyogó: rina viszont már az első este felfic győzedelmesen vette tudomásul, hog jóképű, jól szituált, jól kereső férfi - é még rokon is, és akit az anyja odahaza tisztelettel emlegetett - olyan gyorsan 1 Sabrina kedvét lelte a tűzben. Diszkn is: belefújt a lángokba, pillantásaival, lé letlen érintésekkel és mit sem rejtő egyre táplálta Gregor hevét, úgyhogy í már kívánatos unokahúga jelenléténe estéjén (amikor Gerlinde távol volt a há; tette a fejét. Vad izgalmat keltő kölcsöne meztelenül unokahúgocskája mellett tál Úgy el volt ragadtatva, hogy nem volt eg lata, mint az, hogy a lányt feleségül vec Nem számított, hogy Sabrina húsz labb nála, és abszolút mindegy volt az i s más útjában állt ennek a tervnek, töt Gerlinde léte és tizenöt éves házassági Súlyosbító körülményként járult mind az is, hogy Gerlinde éppen ebben gondoskodott nagy szorgalommal a to\ séről, és ennek megfelelően hetenké háromszor különböző rendezvényekre szer, hogy gyakorolja magát a francia tár máskor, hogy megismerkedjen az it szánsszal, harmadszor pedig, hogy tar za, miért van a biológiának és a vallá: nehézsége egymással, Schlinskyék ese sze jobb lett volna, ha Gerlinde az es oldalán, a csinos unokahúggal társaik mivel ezek ketten a maguk részéről est csodálatos haladást értek el, ha - ai a franciát illeti - nem is éppen a társáig; Sok okból kifolyólag azonban a válásr sem lehetett. A házasságba Gerlinde Hoz amiből a ház felépült. Bizonyára rag; ahhoz, hogy továbbra is itt lakjon - ar szólva, hogy Gregor Schlinsky társad; szakmailag lehetetlenné tenné magát, ha házasság után s ráadásul egy tizenhét kedvéért otthagyná Gerlindét. I O -y envedelmesen szeretett zong OÁ noha távolról sem volt e pompás szer virtuóza, csupán néhány darabot eljátszani, ráadásul azt is elferdítve, sajt zelete szerint átformálva. Jobbára akkor j; amikor egyedül volt otthon, amikor lazítás Í szüksége, amikor meg akart szabadulni a metlen érzéseitől, a gyötrelmesen alakult rossz hangulatától. Oly vadul verte a billentyűket, hogy az hangok nekicsapódtak a szoba falainak, i gora nyögött és remegett a kezei alatt, ; lázadozna játékmodora ellen, ám ő nem te semmivel, csak játszott meg játszott, és ; gora elkeseredett hangjai hűen kifejeztél« ros lelkiállapotát... Mindazonáltal - minte volból - hallotta a közeledő lépteket, tud: nul követte, amint betopognak az előszc a fürdőszobába, onnét a konyhába, ; csönd lett, moccanatlan nyomasztó csönd tovább játszott, fülsiketítőén, mint azelőtt, télén, mintha elvágták volna, megszűnt a z raszó, a vibráló hangok még tovább ze a levegőben. Azután kiment a férjéhe kurtán közölte vele:- Leveled érkezett. Az előszobái sze tetején van.- Mhm - dünnyögte érthetetlenül a férfi, nézett a feleségére, valamilyen ennivaló kutatott a hűtőszekrényben. A konyhaasztalnál magára hagyta a férj; szórakozottan látott hozzá az elkésett vac hoz, s evés közben gyorsan átfutotta a le Az édesanyja írt, nehézkes, kiíratlan betűiv 'tudatta velük, hogy vasárnap érkezik a re autóbusszal, nem marad sokáig, éppen látni akarja őket, s tudni, hogyan élnek, és már el is szándékozik utazni. Mintha az ; attól félne, hogy valami nincs rendben, valami baj történt, valami elromlott a cs jukban... -*■ — Készíts vasárnapra ünnepi ebédet - meg a feleségét, ugyanakkor kajánul hozzá - És a kedved is legyen akkorra ünnepé
