Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-05 / 49. szám
Harm Zagorovó, a népszerű cseh énekesnő, az egyik beszélgetés sorén többek között azt mondta önmagáról, hogy hangjának olyan sajátos színezete van, amely a hallgatóság egy részének nagyon tetszik, másoknak viszont egyáltalán nem. Tulajdonképpen hasonló a helyzet a tudományosfantasztikus regénnyel is. Egyesek kimondottan imádják, habzsolják a sci-ftt, másokat meg alig, vagy egyáltalán nem érdeklik ezek az alkotások. Általában úgy szokott lenni, hogy aki gyermekkorában nem kedvelte meg ezt a műfajt, az felnőtt korában - miként azt Ondfej Neff találóan mondta - talán csak a betegágyán vesz a kezébe Ilyen könyvet Rajongók és tamáskodók Ha arra a kérdésre akarunk felelni, hogy a tudományos-fantasztikus regények miért váltanak ki ilyen felemás visszhangot, akkor szükségszerűen választ kell találnunk arra is, vajon miért szeretik ilyen sokan a sci-fit. El kell gondolkoznunk e műfaj sajátosságairól, s azokról az erényeiről is, amelyek magukkal ragadják az olvasót. Az ellentábor véleménye szerint a sci- fi valahol a tudomány és az irodalom között húzódik meg, s olyan hibrid műfaj, amelyről azt állítják ugyan, hogy tudományos is, ám a legjobb esetben olyan feltevést tár az olvasó elé, amelynek tudományos értéke meglehetősen kétséges, ugyanis állításait sem egzakt módszerekkel, sem más ellenőrzéssel nem lehet igazolni. Más esetben pedig jórészt a szerző fantasztikus vízióiról van szó, s ezeknek sincs sok közük a tudományossághoz - állítják egyesek. Ha a sci-fi kedvelői azzal érvelnek, hogy e műfaj írói számos tudományos felfedezést jóelóre megjósoltak, s példaként a lézert említik, amelyről a múlt században Herbert Georg Wells, századunk elején pedig Alek- szej Tolsztoj és Jurij Dolgusin is írt, akkor a kétkedők teljes joggal azt válaszolják, hogy Andrej Bjelij már 1921-ben egyik alkotásában említette az atombombát is, holott 6 egyáltalán nem írt tudományosfantasztikus műveket. E vitával kapcsolatban le kell szögeznünk: egyáltalán nem mindegy, ha valaki ösztönösen találgat, vagy pedig tudatosan megjósol, feltételez valamit. S ezzel tulajdonképpen a sci-fi jellemzésének egyik fontos pontjához érkeztünk. Ivan Jefremov, az ismert tudós például tudományos-fantasztikus elbeszéléseiben olyan várható fölfedezésekről, s jelenségekről ír, amelyeket tudományos munkássága, eddigi tudása, s nem utolsósorban megérzése alapján feltételezett a geológiában és az őslénytanban, tehát azokon a területeken, amelyeken éveken át kutatott. Amikor az említett műveket megírta, sok mindent csupán feltételezett, később hipotézisei közül sok minden megvalósult. Példaként nem kell messze mennünk. Karét Capek például nagysikerű drámájában, a R. U. R.-ban a kibernetika megszületésénél jóval korábban nemcsak megjósolta a robotok és más „gondolkodó gépek“ gyártását, hanem behatóan foglalkozott e tudományos kutatómunkával kapcsolatos gondokkal, s e tevékenység alapvető értelmével is. Ma nem kis meglepetéssel állapíthatjuk meg, hogy a szinmú számos gondolatát szinte szó szerint hallhatjuk újra a különböző tudományos eszmecseréken, ahol a kibernetika megvalósítható és megvalósíthatatlan távlatairól folyik a vita. S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a „robot“ szót is a Őapek-fivérek találták ki. Az eddig elmondottakat összegezve megállapíthatjuk: „asci-fi egyik sajátossága - amint azt Iszaak Aszimov elmondta - hogy amikor a hőseim számára különböző, olykor a leghihetetlenebb helyzeteket találom ki, akkor tulajdonképpen azt szeretném megmutatni az embereknek, milyen óriási gondokkal kell most és a jövőben is szembenézniük.“ Időszerű kérdések A kételkedők ezzel kapcsolatban fölvethetik azt is, hogy mindezzel csupán a tudomány jövőkutató funkcióját igyekeznek helyettesíteni. A tamáskodóknak igazuk is van, meg nincs is. Arról van szó ugyanis, hogy a sci-fi, mint irodalmi műfaj a tudománynak, az emberi társadalomban betöltött szerepének jelentős növekedésével együtt fejlődött, s népszerúsé- —. gének fokozódásához kétségtelenül hozzájárult a technika eredményei által kiváltott lelkesedés is. Sokak szerint a sci-fi közkedveltségének alapját az olyasfajta elképzelések jelentették, hogy milyen kényelmes lesz az ember élete akkor, amikor minden gombnyomásra működik majd, s helyettünk mindent a gépek végeznek el. Ez azonban nem teljesen helytálló megállapítás, ugyanis a sci-fi irodalom nem szorítkozott csupán arra, JSXÚ hogy lelkesen tapsoljon a tudomány és a technika vívmányainak. A sci-fi már megszületésekor nem csupán megelőzte a tudományt és a technikát azzal, hogy elórejelezte a műszaki haladást, hanem olyan kérdéseket is föltett, amelyek bizonyos idő elteltével nagyon is időszerűnek bizonyultak. Például több mű feszegette azt, hogy a műszaki haladás mindig az ember gazdagodását, fejlődését szolgálja-e, s ha igen, akkor milyen körülmények között? Többen vizsgálták azt is, hogy a tudós felelós-e azért, hogy milyen célokra használják felfedezéseit? Verne hatása Nem véletlenül mutatta meg Verne, hogy a Nautalis, az óceáni mélységek kutatására alkalmas szupermodern laboratórium adott helyzetben a bosszúállás eszközévé is válhat. Ezzel Verne is fölvetette a kutatók és feltalálók szociális felelősségének kérdését találmányaik fel- használását illetően. Általában Vernéről világszerte úgy beszélnek, mint a tudományos-fantasztikus irodalom atyjáról, ám az igazság kedvéért nem szabadna OLEG SZEMAK megfeledkeznünk a sci-fi anyjáról. A tudományos-fantasztikus irodalom megszületését ugyanis M. Shelley regényének megjelenése jelentette, habár kétségtelen, hogy ez a műfaj Verne müvei révén vált népszerűvé, főleg ezek az alkotások voltak sok-sok nemzedék legkedvesebb gyermekkori olvasmányai. Nem egy olyan kiváló egyéniséget ismerünk, akinek életét a gyermekkorban olvasott Verne-művek határozták meg. Ezek közé tartozik Ciolkovszkij, a sci-fi írók közül pedig Ivan Jefremov és Ray Bradbury. Verne nagy hatást gyakorolt Karinthy Frigyesre, akit sokan - teljesen helyénvalóan - a magyar tudományosfantasztikus irodalom megalapítójának tartanak, s egyúttal olyan kimagasló szerzőnek is, aki e műfajt sajátos bölcseletiszatirikus elemekkel gazdagította. Térjünk azonban vissza Shelley Frankenstein című regényéhez. Ennek a regénynek nem jó szolgálatot tettek a filme- sítések. A regény cselekményét először az Egyesült Államokban vitték filmre 1908-ban. Ez és a többi filmadaptáció sem vette figyelembe az eredeti történet filozófiai mélységeit, s egyszerű horrort kreáltak belőle. Emiatt azok, akik csak filmen látták a történetet, s nem olvasták a regényt, a szörnyűséges biorobotot Frankensteinnel keverték össze, holott ezt a névtelen alakot a regény története szerint Viktor Frankenstein, a tudós hozta létre. Ez a mű jelenti a sci-fi kezdetét, mert a szerző a cselekmény fantasztikus elemeit megfosztja a miszticizmustól és a természetfeletti erőktől, s egyúttal észszerű magyarázattal is szolgál. A múem- bert, mai szóhasználattal élve a biorobotot, egy fiatal tudós szereli össze a laboratóriumban, holt emberek végtagjaiból. A regény főhőse ez a fiatal tudós és az általa létrehozott biorobot. A könyv fő témája pedig az emberi elme találmányainak szociális következményei, vagyis az, hogy a tudósok kísérleteikkel, munkájuk eredményeivel milyen erkölcsi felelősséggel tartoznak az emberiségnek. A Frankenstein egyébként meglepő mű. Elsősorban azért, mert a könyvet egy tizennyolc éves leány írta, de nem mellékes az sem, hogy az alkotás alapgondolata - a tudósok felelőssége - egészen napjainkig a sci-fi könyvek legfontosabb témája. Ez a könyv tulajdonképpen a „tiszta racionalizmus“, a világ mechanikus értelmezése ellen íródott, vagyis olyan felfogással szemben, amely semmibe veszi az emberi érzelmeket, az erkölcsi meggondolásokat. A szerző egységes, értelmi és érzelmi világában megbonthatatlan élőlényként iparkodott ábrázolni az embert. Nem véletlen, hogy a haldokló tudóshoz odajön az általa életre keltett szörnyszülött. Ennek a szörnyszülöttnek a tudós adott életet, s el akarja tőle venni, amikor rádöbbent arra, hogy milyen végzetes hibát követett el akkor, amikor * olyasvalakit teremtett, aki csak rosszat hoz az emberiségnek. Ez a szörnyűséges figura később a haldokló tudóson akarja megbosszulni azt, hogy „képes volt ugyan őt megteremteni, de arra már képtelennek bizonyult, hogy megismertesse öt az emberiséggel“ (Julij Kagarlic- kij). Az emberek ugyanis nem fogadták be maguk közé ezt a szörnyszülöttet, ó pedig, miután kiközösítették, s üldözni kezdték, bosszút forral az emberek ellen. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ebben a regényben a sci-fi két jellegzetessége is föllelhető. Az első jellegzetesség az, hogy a tudomány (olykor még csak feltételezett) jelentései lehetővé teszik a szerzők számára, hogy belépjenek a ismeretlen birodalmába, méghozzá a miszticizmus elemeinek felhasználása nélkül. A szerzők a tudomány eredményeire és beláthatatlan lehetőségeire alapozva arra az elvre építhetnek, hogy ,,ha nekem nincs erőm és eszközöm valamit megmagyarázni, akkor az még nem azt jelenti, hogy azt a tényt, vagy más dolgot ne lehetne megmagyarázni“. (Dosztojevszkij) A másik fontos tényező pedig az, hogy a sci-fi lehetővé teszi a tudományos eszmék és találmányok hatásának és következményeinek sokrétű elemzését, főleg pedig azt, hogy ezek miképpen hatnak az emberre, az emberi közösségre. Éppen a sci-fi az, amely - igaz, a feltevések különböző változataiban - összefüggésekbe hozza a tudományos kutatómunkát az ember érdekeivel, vágyaival, céljaival és egyúttal értékeli a tudományos események értelmét, jelentőségét is - az emberiség alapvető érdekei szerint. A sci-fi sajátos eszközeivel az ember és a robot viszonya mögött is leleplezte az emberek egymás közötti kapcsolatát (Karel Őapek, Iszaak Aszimov, ltja Var- savszkij, Sztaniszlav Lem és mások műveiben). Ez a műfaj együtt fejlődik az emberiséggel, s azzal is megpróbálkozik, hogy megjósolja annak jövőjét (Arthur Clark, Gennagyij Alton, Sztanyiszlav Lem, Arkagyij és Borisz Sztrugackij müveiben). A sci-fi volt az első olyan irodalmi műfaj, amely témájával kilépett a világűrbe, hangsúlyozva, hogy az ember ott sem menekülhet el önmaga elől. Mindenki, aki ismeri Lem világhírű regényét, a Solarist, tudatosítja, hogy a megoldatlan gondok az embert a világűrben Is utolérik, és befolyásolhatják más civilizációkkal kialakítandó kapcsolatait is. Az emberiségnek ahhoz, hogy kellően föl legyen készülve világűrből érkező látogatók fogadására, vagy a hozzájuk való látogatásra, erkölcsi és emberiességi szempontból is magas színvonalat kell elérnie Az emberiség érdekében Nyilvánvaló tehát, hogy a sci-fi irodalom a tudományról, az emberről szól. Arról, hogy a tudomány milyen jót és milyen rosszat jelenthet az emberiség számára. Éppen ezért nem teljesek azok a felsorolások, amelyek a sci-fi fő témáit iparkodnak körülhatárolni. Dmitrij Bilenkin szerint például ezek a témák a következők: az ember és az emberiség jövője, az ember és a természet. A Sztrugackij- fivérek szerint: az ember és a természet, az ember és a világűr kapcsolata, vala11 Gondolatok a sci-fi irodalomról mint az ember és tetteinek szociális következményei. Mindez nem egészen pontos meghatározás, hiszen például az ember és a természet kapcsolatának ábrázolásában nehéz versenyre kelni például a Derszu Uzalával, holott ennek a regénynek semmi köze a tudományosfantasztikus irodalomhoz. A fölsorolt témák a sci-fiben más megvilágításban fordulnak elő. Ezt a műfajt nem elsősorban az ember és a természet kapcsolata érdekli, hanem az ember, a tudomány, és a természet viszonya, miközben az összefüggéseket és a dilemmákat nem jelen időben, hanem a jövő szempontjából elemzi, rámutatva a ma még nem létező, ám a jövőben könnyen valósággá alakulható lehetőségekre. A tudományos-fantasztikus irodalom elsősorban arra a kérdésre felel, amiről Arthur Clarke beszélt: ,,Engem az érdekel, s arra keresek választ, hogy mi lenne ha... Ahogy fejlődött a sci-fi, úgy gazdagodott e műfaj bölcseleti rétege. Ez a mé- lyenszántó gondolatiság jellemzi a legjobb sci-fi műveket-, amelyek azt sugallják, hogy az emberiség megosztottsága ideiglenes jellegű, a tudomány pedig nem különböző tudományágak, s kutatási területek egymástól független parcelláiból áll, hanem szociális meghatározottságát tekintve egységes szféra, amelynek feladata egyrészt az új feltalálása, de ezzel együtt annak az értékelése is, hogy az új találmány, vagy felfedezés mit jelent az ember számára. Az ilyen mérlegelés nélkül a tudományos munka öncélúvá válik, s ezen a ponton szűnik meg demokratikus és humanista jellege. Nem véletlen, hogy Ray Bradbury, korunk egyik legnagyobb sci-fi írója is tudatosítja a tudományos-fantasztikus irodalom feladatait, s egyik elbeszélésében Vernével mondatja el az alábbi kulcsmondatokat: „ Elítélek minden olyan létezést, amely nélkülözi az értelmet“. A sci-fi ezt a mondatot bátran a zászlajára tűzheti, mert amikor a meglepetésszerú, s a látszólag lehetetlen jelenségeket ábrázolja, benépesíti a világűrt, s harcol a titokzatos robotok ellen, akkor egyúttal küzd az ember lebecsülése, s mindaz ellen, ami veszélyezteti létét, s életének igazi értelmét. Természetes, hogy az ilyen törekvéseknek nem lehet hangot adni filozófiai gondolatok nélkül, s ebből adódik, hogy a sci-fi műfajába szervesen beépültek a filozófiai reflexiók is. Felelősséggel a jövőnkről Végezetül szólnunk kell a sci-fi írók felelősségéről is. Arról van szó, hogy amikor kitalálják, s leírják a történeteket, tudatosítaniuk kell, mindezt miért teszik. A különlegességek, a meglepetések, a ma még elképzelhetetlennek tűnő összefüggések és a világ különböző érdekes, vagy meghökkentő dolgainak az ábrázolása nem szoríthatja a háttérbe a sci-fi legfontosabb erkölcsi pozitívumát, éspedig azt, hogy hisz az emberben, a józan ész felülkerekedésében. A sci-fi olykor behatol az Ismeretlen birodalmába, tragikus konfliktusokat ábrázol, felhívja a figyelmet arra, milyen következményekkel járhat, ha az igazság és a hazugság egy szintre kerülne, ha az emberiség lemondana olyan fontos fogalmakról, mint a becsület és a felelősség, s elfelejtené, mi a szerelem a szeretet. A tudományos-fantasztikus irodalom feltételezi, hogy az ember sok akadály árán eljut a csillagokig, lakhatóvá teszi a világűrt, de nem engedi meg, hogy a „csillagháborús" esztelenségekkel elpusztítsa az emberi civilizációt. Az ember ugyanis addig marad meg embernek, ameddig az esze és a szívé harmonikus egységet képez, s képes legyőzni a rosszat, a különböző veszélyeket, s egyúttal fenntartani az emberi lét feltételeit, ahol „minden ember szabad fejlődése feltétele valamennyi ember szabad fejlődésének“. A sci-fi talán leginkább a mesére emlékeztet, s olyan elméleti szakemberekre vár, mint amilyen Vlagyimir Propp volt, habár már több érdekes - a tudományosfantasztikus irodalmat elemző - tanulmány jelent meg Duáan Slobodníktól, Oldrich Nefftöl, Julij Kagarlickijtól és másoktól. A sci-fi sokezer mesét mond az embernek elsősorban azért, hogy sohase veszítse el a józan ítélőképességét és a becsületét. Vagyim Sefner például tudományos-fantasztikus elbeszéléskötetének azt a találó címet adta, hogy Mesék a bölcseknek. Rokonszenves gondolatot fejtett ki Rey Bradbury is, aki elmondta, mennyire boldog lenne, ha száz év múltán egy gyermek odamenne a sírjához és azt írná a sírkövére, hogy „/'ff nyugszik az ember, aki meséket írt“. Nyilván minden sci-fi író örülne ennek, hiszen müveivel az emberiséget szolgálja, s jó lenne, ha egyszer megnyugodva vehetné tudomásul: figyelmeztetései nem voltak hiábava- lóak.
