Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-05 / 49. szám
V annak közöttünk olyan emberek, akik nagy tudásuk és gazdag szakmai tapasztalataik ellenére végtelenül szerények. Ezek egyike dr. Prekop Rudolf is, a Kelet-szlovákiai Vasmű kórháza újszülött osztályának főorvosa. Harmincöt éve áll a szocialista egészségügy szolgálatában, s a szolgálatot akár nagy betűkkel is Írhatnánk, hiszen ö a gyógyítást nemcsak foglalkozásának, hanem hivatásának is tekinti - következésképpen tudása legjavával szolgálja a hozzá kerülő csecsemőket, betegeket. Rengeteget dolgozik. Az újszülött osztály vezetésén kívül a kórház égési sebeket gyógyító osztályának munkájába is besegít - mindenekelőtt a balesetet szenvedett gyerekek kezelésébe - továbbá hetente egyszer az egyik városkerületi egészségügyi központban rendel, ahol a vesebeteg gyerekeket gyógyítja - és hát azt sem hallgathatjuk el, hogy a kassai (Koéice) - illetve a kelet-szlovákiai fiatal orvosokat a gyerekorvosi szakvizsga letételére zömében ő készíti fel, az ő osztályán gyakorolnak. Nos, talán ezek lennének azok a legfontosabb tények, amelyeket tudnunk kell róla, jóllehet ö egyáltalán nem ragaszkodik ezek felsorolásához, sót, mindenáron le akart beszélni, hogy róla írjak - mondván, hogy amit tesz az teljesen hétköznapi dolog, semmi különöset sem lát benne. Egy epizód különösen felkeltette érdeklődésemet személye iránt. Néhány éve, már főorvos volt, amikor egy kollégája megkérdezte tőle: „Hogy lehet az, hogy főorvos létére még nincs autója?“ Ó akkor megbotránkozását leplezve csöndesen csak ennyit mondott: „Nem az autó a legfontosabb.“ Meg kell, hogy mondjam, nekem ez a válasz rendkívül tetszett, örültem, hogy véletlenül fültanúja voltam ennek a szóváltásnak. Most persze örülnék, ha Prekop doktor kifejtené, hogy mit tart a legfontosabbnak?- Hogy mi a legfontosabb? Ezt nem is olyan könnyű megmondani, de hogy nem az anyagi előnyök hajszolása, az biztos! Ezt ma is vallom. Talán a jóakarat, a becsületesség, a tisztességes munka - igen, talán ezek a legfontosabbak. Nézze, az én szüleim egyszerű munkásemberek voltak. Apám a hnúst'ai vegyi művekben dolgozott. A munka szeretetét én otthonról hoztam magammal. Hogy orvos lettest, ezzel a legnagyobb vágyam teljesült.- ön ahhoz az orvosnemzedékhez tartozik, akik pályája közvetlen 1945 után indult...- Igen. Tisovecben érettségiztem és 1945-ben vettek fel a bratislavai orvosi karra. 1951 -ben végeztem. Úgy terveztem, hogy gyermeksebészetre szakosodom.- Nem így lett?- Nem - és talán nem is baj. Az történt, hogy a szomszédom a kassai gyermekkórház kiváló orvosának, Démant professzornak lett a titkárnője. Mint friss diplomás eljöttem látogatóba Kassára. A gyermekkórház akkor önállósult. Kevés volt az orvos, a professzor kért, hogy maradjak náluk. Igent mondtam. Huszonkét évig dolgoztam ebben a kórházban. És itt unatkozni igazán nem lehetett! A kezdeti években gyakran volt úgy, hogy szombaton reggel elkezdtem az ügyeletet és csak hétfőn délután fejeztem be - mondanom se kell, hogy holtfáradtan. Panaszkodni persze soha sem panaszkodtam, mint ahogy a kollégáim se. Kevesen voltunk, a betegek pedig sokan. Szenvedtek a gyerekek, segíteni kellett rajtuk. És nem csak Kassán, kerületszerte. Volt egy rozoga autóbuszunk, az egyik felét váróteremmé, a másikat pedig rendelővé alakítottuk át. Ezzel a busszal jártuk Bodrogköz falvaiba. A kisbiró kidobolta, hogy itt vannak az orvosok, hozzák a szülők kivizsgáltatni gyermekeiket. És hozták. Ma is mondogatom a fiatal kollégáimnak, hogy mennyit tanultam én ebből is - mert tudja, az orvosi szakmában nem elég csak az elméleti tudás, nagy szerepe van a tapasztalatnak is. A kettő együtt teszi az orvost.- Elmondta, hogy milyen volt a háborút kővető években az egészségügyünk helyzete, s azt is, hogy mi mindent kellett csinálnia egy orvosnak. Ha ehhez még hozzá teszem, hogy ön még a kassai orvosi karon, később pedig az egészségügyi szakközépiskolában is tanított - akkor azt kell mondanom, hogy ez a teherbírás szinte csodálatos.- Nincs ebben semmi csodálatos. Dolgoztunk. Tettük, amit tenni kellett.- 1973-tól a vasmű kórházában dolgozik, milyen ez a létesítmény?- Ez egy aránylag nagyon jól felszerelt kórház. A gyermekosztályon is sokkal korszerűbb körülmények között dolgozhatunk, mint más kórházakban, s ez egyértelműen a vasmű illetékeseinek az egészségügyhöz fűződő megértő viszonyából adódik. Nálunk évente 1500-1600 csecsemő születik. A vasmű alkalmazottai és a Szepsi (Mol- dava nad Bodvou) környéki falvakban élő asszonyok jönnek ide szülni.- Amikor először kerestem, nem találtam itt, azt mondták, hogy elutazott egy orvoskonferenciára.- Bardejovban rendezték meg a gyermekgyógyászok nemzetközi tudományos konferenciáját, azon vettem részt. A szocialista országok képviselőin kívül svéd, angol, finn, török gyermekgyógyászok is jelen voltak. Az ötnapos tanácskozáson mindenekelőtt a szüléssel összefüggő betegségekről, az anyák szülés előtti és utáni állapotának kérdéseiről volt szó, továbbá behatóan foglalkoztunk az újszülöttek, illetve a koraszülöttek kezelésének problémáival. Újfent téma lett a csecsemők természetes táplálkozása, az anyatej fontossága.- Merthogy ezt nálunk is alábecsültük?- Igen, már az ötvenes évektől kezdődően - és ezzel nagy károkat okoztunk. Ma már tudjuk, hogy igaza volt annak a német orvosnak, aki azt állította, hogy a tíz legjobb gyerekorvos sem adhat annyit a gyereknek, mint az anyatej. Tény, hogy legalább 5-6 hónapig szoptatni kell a csecsemőt. Az anyatej ugyanis egész életre jó hatással van az emberre. Megállapított dolog, hogy felnőtt korban gyakrabban kapnak infarktust azok, akiket csecsemőkorban nem szoptattak.- A mesterséges táplálásnak már gyermekkorban is jelentkeznek káros hatásai?- Gyermekeinknél már az első hónapokban gyomor és emésztési rendellenességek fordulnak elő, méghozzá nagy számban. A tejporokkal, ugyanakkor a tehéntejjel is idegen fehérje kerül a szervezetbe, amely ellenanyagtermeléssel védekezik. Nos, így keletkezik az allergia. Gyermekeink közül sokan különféle allergiás betegségekben szenvednek.- Vannak más jelenségek is, amelyek mostanában veszélyforrást jelentenek?- Egyre több a koraszülés. Tapasztalataink szerint elsősorban azoknál a nőknél, akiknél korábban egyszer- kétszer művi vetélést hajtottak végre. Meg kell, hogy mondjam, a koraszülésnek nagyon gyakori kiváltója a nemi fertőzés. A fertőzés átmegy a magzatburokra, amely repedékenyebbé válik és ennek következtében megindul a szülés. Sokan így szülnek aztán 1,50 kg-os gyerekeket. Mondanom sem kell, hogy ezeket nagyon nehéz megmenteni, arról nem is beszélve, hogy mennyi energiába és pénzbe kerül ez.- A gyermekgyógyászat lényegében preventív medicinának is tekinthető. Tudom, hogy a betegségek megelőzése érdekében önök sokat tesznek. Más egyéb mellett a csecsemők pajzsmirigyműködésének vizsgálatára is kidolgoztak egy módszert...-1972-ben kezdtük a tudományos kutatást. A kezdeményező Sedlák kollégám, a laboratórium főnöke volt. Arról van szó, hogy a gyermek fejlődése szellemileg és testileg is nagyon elmarad, ha nem működik a pajzsmirigy, a hormoncsökkenés ugyanis az agysejteket támadja meg. Minél később ismerjük fel ezt a betegséget, annál jobban károsodik az agyvelő. Nos, a vizsgálati módszert megtaláltuk. A pár napos csecsemő egy vércseppjéből meg tudjuk mondani, rendes-e a pajzsmirigy működése, vagy sem. Ha nem rendes, akkor hormon-tablettákat kap, s a gyerek normálisan tovább fejlődik. Az általunk kifejlesztett módszert a múlt év februárjától az egész országban használják.- Mondotta, hogy a bardejovi nemzetközi orvostalálkozón gyermeknevelési kérdések is szóba kerültek, ön hogyan látja, a gyermeknevelésben most mi jelenti a legnagyobb gondot? tás nélkül szolgálhatná az oktatást. Az iskola megszüntetését egyéb körülmények sem indokolják, hiszen a falu központi fekvésű, jó autóbuszközlekedéssel, s a korábbi években a pedagógusok számára is megfelelő lakások épültek. A tanulmányi eredmények kielégítóek, a szakkörökben pedig érdemdús munka folyik. Mégis sokszor az a bírálat éri a helyben lakó pedagógusokat, hogy nem kapcsolódnak be a község társadalmi életébe. A Szlovákiai Nöszövetség helyi szervezetének az elmúlt napokban lezajlott évzáró gyűlésén például egyetlen pedagógus sem volt jelen, s a jelenlevők elmondották, hogy a többi társadalmi szervezet munkájából sem vállalnak részt. A falusi értelmiség elzárkózottsága természetesen kihat a tömegszervezetek tevékenységének minőségére is. Hogy a nószövetségnél maradjunk, Dorók Erzsébet elnököt a héttagú vezetőség csaknem magára hagyja. Pedig még azzal sem vádolhatják, hogy nincsenek tervei, elképzelései. Az elmúlt időszakban több társadalmi, politikai és kulturális rendezvényt szervezett, mint a többi tömegszervezet együttvéve. Az aktivitás nem hiányzott a falusi SZISZ szervezetben sem. Németh Erzsébet mégsem lehet igazán elégedett:- Szervezetünknek huszonkét tagja van, s akár még több is lehetne, de mi haszna, ha csak hat-hét olyan fiatal van közöttünk, akikre minden körülmények között számíthatok. A többiek - ki tudja miért - elégedettek a semmittevéssel is, s ki merem mondani: fanyalognak a közmunkától, a közszerepléstől. A nők tornagyakorlatait például én vezetem, s akik egyszer eljöttek, szívesen tornásznak, mások viszont csak pletykálnak rólunk. Persze hasonló a helyzet a Csemadok helyi szervezetében is, ahol évekkel ezelőtt még nagyon jó szinjátszócsoport és énekkar működött, ma viszont gondot okoz az évzárógyűlés megszervezése. Végighallgatta a tömegszervezetek elnökeinek keser- gését Horvát Sándor,a község pártalapszervezetének elnöke is:- Sajnos, igazat kell adnom az elvtársnőknek, mert a község társadalmi életében, a sportban és a kultúrában visszaesés tapasztalható. Az az igazság, hogy a Nemzeti Front tömegszervezeteinek egy része csak papíron működik, s ha cselekvésről, közmunkáról van szó, szinte mindig ugyanazokat az arcokat lehet látni. Nem szeretném, sőt nem is lehet ezzel kapcsolatban elhárítani a felelősséget a falu vezetéséről. A pártszervezet, a hnb és a Nemzeti Front vezetése nem tett meg mindent a tömegszervezetek munkájának fellendítéséért. A káderek kiválasztását nem végeztük kellő alapossággal és körültekintéssel, az egyes szervezetek munkatervét sem ellenőriztük. A helyzet megoldásra érett, s nem áltatjuk magunkat azzal, hogy más községekben sem sokkal jobb a helyzet, hogy az emberek ma már kényelmesek, nehéz őket megnyerni a közügynek. Mi cselekedni fogunk, mert ezt várják el tőlünk felsőbb szerveink, erre köteleznek hagyományaink, s végső soron ezt követeli meg lakosaink, mindannyiunk közös érdeke HACSI ATTILA • Prekop Rudolf főorvos (Fleischer György felvétele)- Van egy dolog, ami engem igen aggaszt. Én, mint az idősebb nemzedék képviselője megfigyelhettem, hogy a szülők fokozatosan egyre jobban eltávolodnak a gyermeküktől. Régen szinte lehetetlen volt, hogy az anya elengedje magától, másra bízza kisgyerekét. Ma sokan ezt természetesnek tartják. Munka után este is csak arra van idejük, hogy megetessék, megmosdassák a kicsit és zsupsz az ágyba. A gyermek nem kapja meg a harmonikus érzelmi fejlődéshez szükséges szeretetteljes törődést. A csonka családok káros hatásáról nem is beszélek. Észre kellene már vennünk, hogy a szülőket vissza kell adni a gyerekeknek. Prágában tavaly egy nemzetközi orvoskongresszus elnökségi asztalánál már ki is mondták, hogy a bölcsődék nem tartoznak a legszerencsésebb létesítmények közé. Ezt a nézetet én teljes mértékben osztom. SZASZÁK GYÖRGY L eginkább a hétvégeken járok bevásárolni. Nemrég alaposan meglepődtem. Az aránylag nagyforgalmú sarki önkiszolgáló élelmiszerboltot visszaminősítették klasszikus üzletté, vagyis a kiszolgáló kiszolgál, talpal, kutat a pultokon, aztán számol és átveszi a pénzt. A vásárló meg sorakozik. Ha netán tejterméket vagy halat illetve füstöltárut is akar, úgy mégegyszer beáll a sorba egy másik pultnál, ahol ismétlődik az imént leírt műveletsor. Kérdezgettem, mi volt az ok, s csak mendemondákat hallottam arról, hogy a pénztárgép gyakran tévedett, de nem a saját kárára. Van ilyen, tudom, de hogy a megoldás éppen ez legyen, arra bizony sose gondoltam volna... Más. Poljot márkájú, automata karórámat meg egy ugyancsak Poljot márkájú, nem automata karórát beviszek az óráshoz, pontosabban az óraüzletbe, ahol vállalják az órák javítását is. Fogszivás kíséretében veszem tudomásul, hogy mindkét javítás külön-külön 150 koronába fog kerülni. Ez a közlés ,,szíven" - de leginkább pénztárcán - talál. Közben a pénztárgépnél megszólal a fiatalabb elárusító, s azt kérdezi, mibe kerül a kérdéses óraszíj, amelynek egy közben érkezett vevő akar a tulajdonosa lenni.- Tizenhét...-- vágja rá a rutinosabb, miközben óráim adminisztrációját végzi. A kérdező nem hagyja magát egykönnyen meggyőzni.- Nem tíz? - kérdezi újra.-Nem! Azokon nincs az a esik... - mondja kioktatóan a rutinos. A fiatalabb még szívóskodik, s mert a bolt belsejéből előkerül egy köztük korelnöknek tűnő hölgy, őt kérdezi.- Tíz! - kapja meg a választ, meg a magyarázatot is hozzá. Gyanítom, hogy abból az óraszíjból nem egyet eladtak már tizenhétért is! Sőt az is eszembe jut, hogy esetleg az órák javítási díjának megsaccolá- sakor is eltúlzott összeg került a papírra. Minden esetre reménykedni még szabad, van rá két hetem, akkor kell majd a szolgáltatás díját kiegyenlítenem. Hazafelé még elgondolkoztam, hogy a két eset mögött rokon jelenség húzódik meg, s hogy az ilyenfajta szolgáltatásokkal - mert tulajdonképpen annak tekinthetők - való (vissza)élés során csorba esik a becsületes eladók, kiszolgálók, kereskedők vagy szerelők jóhírén is. Mert ők vannak túlsúlyban, s a hitelrontás méltatlanul sújtja őket. MÉSZÁROS JÁNOS nmmn n bugyim I
